Élet és Irodalom, 2010. január-június (54. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-08 / 1. szám - Váncsa István : Szemforgatás (1. oldal) - Festmények: A Szépművészeti Múzeum kiállítása Botticellitől Tizianóig (1-24. oldal)

Gulyás József: Hol tartunk húsz évvel a Dunagate után? * Losoncz Miklós: Jó vagy rossz a 2010-es költségvetés? * Pintér Tibor: Az Eggebrecht-ügy * Pályi András: Egy politikai (ön)gyilkosság kulisszái * Ketten egy új könyvről - Simon Sebag Montefiore: Sztálin (Gervai András, Hahner Péter) * Nádasdy Ádám esszéje: Olaszból Franciába * ÉS Irodalom: Csengery Kristóf, Erdős Virág, Esterházy Péter Tárcatár: Békés Pál ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 396 FT 2010. JANUÁR 8. Bartolomeo veneto: Flora (1520-1525 körül) VÁNCSA ISTVÁN: Szemforgás A király, az olyan ember, hogy bármerre jár is, ha megéhezik, bemehet bárkinek a kamrájába, és vághat magának szalonnát vagy kolbászt, amek­korát csak akar. Ekként magyarázta nekem a hatalom természetrajzát Klarissza néni, több mint fél évszázaddal ezelőtt, és nem azért magya­rázta így, hogy megértsem, hanem mert így gondolta maga is. Minden a királyé, a földek, az épületek, az állatok, ha megtetszik neki valami, azt hazaviszi, és ha valaki tiltakozik, annak levágatja a fejét. De hát senki se tiltakozik. Hogy hívják a királyt, kérdeztem, Rákosi Mátyás, mondta ő kis gondolkodás után. Megtudtam továbbá, hogy a király után a téesz­cső elnöke következik, az is nagy ember, ha tehát kell neki valami, bele­rakja a talicskába, hazatolja. Ugyan ez kissé rizikós, minthogy az előbb elmondottak szerint szükségképpen a király tulajdonát tolja haza, így aztán néha elmegy érte a rendőr, magával viszi, és levágja a fejét. Viszont amit hazatolt, az soha többé elő nem kerül. Később elolvastam Arisztotelész Politikáját, Cicero Államit és Spinoza Teológiai-politikai értekezését, de úgy találtam, hogy Klarissza néni államel­mélete semmifajta korrekcióra nem szorul. Kerek, egész, ellentmondás­mentes és valamennyi tapasztalatunkkal egybevág. Most például azt mondja a kínai számvevőszék elnöke, hogy az állam­kasszából különféle szorgos hivatalnokok a múlt év első tizenegy hónap­jában huszonnégymilliárd eurónak megfelelő összeget talicskáztak haza. Nagy ország, nagy talicskák. Evvel összefüggésben kétszázharminc sze­mélyt, köztük hatvanhét kormánytisztviselőt vitt magával a rendőr, av­val a céllal, hogy levágja a fejüket, márpedig Kínában ez nem a humor kategóriájába tartozik. Ott már kenőpénz elfogadása miatt is végeztek ki hivatalnokot meg a rossz minőségű tej miatt is, úgyhogy a mostaniak egy részének a H1N1-től már nemigen kell tartania. Idén viszont keve­sebb közpénz lesz lenyúlva, mondják a kínaiak, az állami nagyberuhá­zások volumene ugyanis csökkenőben, márpedig ha nem épül autópá­lya, akkor lopni sincs miből. Állítólag nálunk is kevesebb közpénzt talicskáznak haza az idén, de nem a beruházások visszafogása, hanem az erkölcsi megújulás miatt, legalábbis így mondják. Örülni azért még ne kezdjünk, egy nagyon friss kutatási eredmény szerint ugyanis az igazán magas pozíció és a talicska egymástól jóformán elválaszthatatlan. Az illinoisi Northwestern University kebelén belül működő Kellogg School of Management és a hollandiai Universiteit van Tilburg munkatársai különféle szintű kormányzati po­zíciókat osztottak ki a kísérleti alanyok között, persze csak virtuálisan, némelyiknek a minisztériumi portál szerepe jutott, némelyiknek a kor­mányfőé. Ezt követően az alanyok morális dilemmákkal kerültek szem­be. Szabad-e megszegni a közlekedési szabályokat, mennyit csaljunk az adóbevallásunkban, adjuk-e vissza a biciklit, amit korábban elloptunk. A kutatók azt látták, hogy a portás szerepét játszó alany betartaná a KRESZ-t, rendesen fizetné az adót, visszaadná a biciklit, mások vétkei fölött pedig szemet hunyni hajlamos. Ezzel szemben az a személy, aki miniszterelnöki szerepet alakít, szembemegy a forgalommal az autópá­lyán, adóbevallásában lehazudja az égről a csillagokat, a biciklit pedig megtartja, sőt Harley-Davidsont lop mellé. Szavakban ugyanakkor a jó erkölcsök őre lesz, a tisztességről papol, és a lelke mélyéig felháborodik, ha tudomására jut, hogy némely kölkök rágógumit csórtak a boltban. (Már a régi rómaiak is láttak ehhez hasonlót, magni minores saepe fures puniuit, gyakran a nagy tolvajok büntetik a kisebbeket.) A következő fordulóban megváltoztatták a szereposztást, az addigi miniszterelnökből portás lett, a portást játszó alanyból pedig kormány­fő, és lám, a korábbi enyveskezű mocsokláda egyszeriben tisztes kispol­gárrá alakult, a derék, becsületes Józsi viszont címeres gazemberré nőt­te ki magát. Noha ez csak játék, a miniszterelnök szerepében ágáló kí­sérleti alany pontosan tudta, hogy ő valójában nem miniszterelnök, ha­nem metodista lelkész, rakodó az O’Hare repülőtéren, esetleg csontko­vács, de lám, ebben a helyzetben mégis azt képzelte, hogy a törvények őrá nem vonatkoznak, tehát azt csinálhat, amit csak akar. Mindez per­sze nemcsak a miniszterelnök megformálójára, hanem valamennyi rész­vevőre áll, mindenkire az ő virtuális státusának megfelelő fokon. Példá­ul az egyik feladatnál az alanyok kockajátékon sorsjegyeket nyerhettek, viszont a játékot nem csoportosan játszották, hanem külön-külön, ket­tesben a kockájukkal, a végén pedig szóban közölték a kísérletvezetővel az eredményt. Hogy, hogy nem, a magasabb státusúak még a kockajá­tékban is sikeresebbek voltak a többieknél, minél magasabban állt az egyed a szamárlétrán, annál több sorsjegy lett az övé. Ennél is szebb, hogy a kísérleti alanyok az ő virtuális kiadásaikra virtuális költségtérítést kaptak, persze bemondás alapján, és még ebben is hazudtak, minél ma­gasabb volt a pozíciójuk, annál inkább. Nem valódi se a puvoár, se a pénz, csak a csalás, és ráadásul minél többet lop, csal, hazudik az alany, annál inkább meg van győződve róla, hogy az ő feladata őrködni az er­kölcsök állapota fölött. Vagyis a politika magasabb szféráiban a klepto­­mánia és az álszentség egymást kölcsönösen feltételezi. A konzervatív kormányzat szervezett képmutatás, vélekedett Disraeli, viszont a fentiek szerint a „konzervatív” szót bátran elhagyhatjuk. A szó­ban forgó kísérlet eredményeit ismertető tanulmány címe általánosabban fogalmaz, Power Increases Hypocrisy, a hatalomtól gyorsabban forog a szem. Némiképp ellentmond az eddigieknek, hogy az egyszerű adóalanynak mégis vannnak pozitívabb tapasztalatai, például a rendszerváltozás óta el­telt időszak magyar kormányfői közül a többség nem volt se­enyveskezű, se hipokrita. Egyszerű, mondja erre Adam Galinsky professzor (Kellogg School of Management), az elpofátlanodás azokat a közszereplőket jel­lemzi, akiknek erős felhatalmazásuk van. Minél erősebb a felhatalmazás, annál valószínűbb, hogy a figurának az agya elszáll. Másfelől viszont akit nem ront meg a hatalom, aki magas pozícióban is erkölcsi kontroll alatt tartja önmagát, az valójában úgy érzi, hogy őt igazából nem is illeti meg az a státus, amit épp betölt. Galinsky ezt az állapotot - a hipokrízis pan­danjaként - hiperkrízisnek nevezi, és megállapítja, hogy hozzájárul a tár­sadalmi egyenlőtlenségek fennmaradásához, bár én nem értem, miért. Akárhogy is van, Magyarország élére, ha minden igaz, hamarosan igen erős felhatalmazású miniszterelnök kerül, aki a lelke mélyén még annál is erősebbnek fogja érezni magát, mint amilyen a valóságban. Tanulsá­gos időszak következik. Lapunk megjelentetéséhez különösen értékes támogatást kaptunk azoktól, akik tavalyi jövedelemadójuk egy százalékával segítették az Élet és Irodalmat. Kérésünk idén is ugyanaz: rendelkezzenek a mi javunkra! Élet és Irodalom Alapítvány Adószám: 1 18001776-1-42 1 W 9 770424 884005 1 0001

Next