Élet és Irodalom, 2010. július-december (54. évfolyam, 26-52. szám)

2010-11-12 / 45. szám - Szaday Rezső: Reméljünk vagy ne reméljünk (12. oldal) - Majtényi László: Milyen országban élünk? (12. oldal)

Reméljünk vagy ne reméljünk SZADAY REZSŐ Felpörögtek az események, és a sza­kadék széléhez értünk. Ennek meg­felelően viselkedett az Élet és Irodalom is. Az utóbbi pár hónapban Halmai Gábor cikkéből (Búcsú a jogállamtól, 2010/29., júl. 23.) több számon ke­resztül vonuló, a jogállam felszámo­lásáról szóló vitafolyam lett, a ború­látó „egyetértők” vitája, ahogy a dis­kurzust záró cikkében (Jogállami ellen­­font­alom-illideális demokrácia, 2010/38., szept. 24.) Halmai jellemezte. Ezután még két, tartalmában a problémahal­mazt érintő cikk jelent meg, és ezek mintegy feltették az i-re a pontot. Vá­sárhelyi Mária Roncstársadalom című cikkében (október 1.) megtette azt, amire szerinte a baloldali liberális ér­telmiség nemigen látszott hajlandó­nak, mégpedig „szembenézni a magyar tár­sadalom végtelenül lehangoló intellektuális, morális és mentális állapotával”. Nádas Pé­ter cikke (A dolgok állása, 2010/39., okt. 8.) annyiban kiegészítője és bizonyos meggondolás szerint továbbvivője Vá­sárhelyi Mária cikkének, hogy míg a Roncstársadalom látleletnek mondható, Nádas történelmi távlatban mutatja fel a folyamatot. Ez a két cikk, számomra legalább­is, világossá tette, hogy miért követ­kezett be az, ami bekövetkezett, mond­hatni törvényszerűen, ugyanakkor lát­hatóvá is tette, hogy a dolgok alaku­lása szempontjából mire lehet számí­tani, semmi jóra. Egyértelművé tette, hogy például a nemzeti miniszterel­nök, habár személyes szerepe nem le­becsülendő, nem kiváltója annak a szerencsétlenségnek, amibe rohanunk, hanem maga is egy több évtizedes, ha nem évszázados folyamat terméke. Jellemzőnek tartom, hogy bár mind­két cikk, meggyőződésem szerint, nagy hatású, mégis teljesen visszhang nélkül maradt, azaz talán tartalmát nem kívánta vitatni senki. Úgy néz ki, elérkeztünk a végjáték­hoz, ennek megfelelően az ÉS novem­ber 5-i számában az utolsó mentsvár­nak minősített intézmény, az Ab sor­sa van terítéken, és az ezzel foglalko­zó négy cikk (Halmai Gábor: Alkot­mány és lojalitás; György Péter: Határon­; Széky János: Ab, szív; Kovács Zoltán: Első vér) jóllehet nem reflektál egymás­ra, már-már polémiával ér fel. A „vitafolyamot” indító és lezáró Halmai Gábor két korábbi írása mesz­­sze volt a bizakodó hangnemtől, de meggyőződésem, hogy szerzője leg­vadabb álmában sem gondolt erre a goromba, minden eddigi burkolt vagy egyre nyíltabb erőszakosságot felül­múló lépésre, amely most az Alkot­mánybíróság ellehetetlenítését céloz­za. Azért mondom ezt, mert amit most ír, az kedves középiskolás tanáromat, Surányi Imrét idézi fel bennem: ő be­szélt a „reményen túli reményről”. Ugyanis Halmai két dologban szeret­ne (?) hinni: egyrészt az alkotmány­bírák alkotmány melletti kiállásában, másrészt abban, hogy az Ab jogköré­nek jelentős csorbítása akkora „botrány lenne, amivel kapcsolatban talán az Unió is úgy gondolná, hogy egyik tag­a, történetesen a jövő év elejétől soros elnöke nem engedheti meg magának”. Azt hiszem (ne legyen iga­zam), hogy ami ebből a várakozásból bejön, az a „sem, sem”. Érdekes és főleg tanulságos György Péter cikke, amelyben összeveti a két új, a rákosista diktatúrát követő új, ká­dári és a mostani, az MSZP utáni új rendszer létrejöttének, fenntarthatósá­gának körülményeit. „Orbán a fü­lkék for­radalmáról beszélt ugyan, valójában a Kádár­­féle konszolidáció egy változatát ismétli", írja, és bár megemlíti, hogy A jobboldalhoz köthető média számos cikke azt mutatja, hogy neves újságírók, közszereplők mellett a Fidesz holdudvarához tartozó fiatal és középnemzedék egyaránt megértette, az Alkotmánybíróság meg­­támadása indokolhatatlan.” György Péter úgy gondolja, hogy n­em tudjuk, hogy mindez hova vezet. (...) hátravannak a közvéle­mény-kutatási adatok, amelyek világossá f­ogák tenni mindannyiunk számára, hogy mennyire vált be a Fidesz cinikus számítása. ” Továbbá „Ha Orbán úgy intézheti el az Alkotmánybíró­ságot, hogy az a társadalom nagy részét hidegen hagyja, akkor tényleg komoly baj van.'’Tartok tőle, hogy „úgy”. Mivelhogy komoly baj van. Ennek belátásához el kell olvasni Vásárhelyi és Nádas cikkét. Vásárhelyi Mária a tőle megszokott magas színvonalon írja le a helyzetet, és állításait megfele­lően alá is támasztja. Ennek alapján kevés kétségünk maradhat arra vonat­kozóan, hogy mit mutatnak majd a közvélemény-kutatások, másrészt meny­nyire veszi ezeket figyelembe pártunk és kormányunk. Széky János leírja, hogy például az Ab (mint a magyar roncstársadalom egyik csoportja) mi­lyen nagy mértékben járult hozzá, hogy idáig jutottunk. Ugyanakkor egy fon­tos megállapítást tesz :mindenki (...) egy­­szerre úgy lája, az önkényeskedő kormánynak egyetlen igazi ellensúlya maradt, az Alkotmány- Uraság. Holott ez így nem igaz. Kern azért, mint­ha papíron nem lehetne biztosíték, hanem mert a valóság nem azonos az ideával. A magyar po­litikai és véleményformáló elit jogállamban hívő része, tisztelet a kivétenek, optikai csalódás ál­dozata. Úgy véli, hogy az 1989-90-es jogálla­mi terv úgy volt jó, ahogy volt, és azért marad­hatott fenn húsz évig mert a jelentéktelen szélső­ségeken kivül a résztvevők tiszteletben tartották az elvét és intézményeit. Valójában a demokra­tikus állam konkrét formája egy alkufolyamat gyakran ad hoc megállapodásainak az eredmé­nye, és tartóváza a kétharmados elv volt. A nem­zetinek mondott oldal viszont nem tiszteletben tartotta, hanem a kétharmados kényszer miatt elfogadta, s ha már így alakult, a maga célja­ira használta az ún. jogállami intézményeket, beleértve az Alkotmánybírságot.Amikor a kény­szer megszűnt, a tiszteletnek a látszatával sem kellett törődnie. A tartóváz nincs többé.” Azt hiszem, a helyzetnek ez a legreálisabb leírása azzal a kiegészítéssel, hogy még ha az alkotmánybírák kiállnának is az alkotmány mellett, amit azért Széky János is remél egy kicsit „a közjogi hatás akkor is csak jövő tavaszig az új alkotmány meg­hozataláig tartana. Onnantól úgy korlátozhat­ják a testület hatáskörét, ahogy akarják, és olyan alkotmányt őriztetnek vele, amilyet akarnak a nemzeti együttműködés keretében.” Kovács Zoltán érthetetlennek talál­ja, hogy (a roncstársadalom egy másik csoportja) a jelenlegi képviselők (aki­ket a roncstársadalom másik nagyobb csoportja, a választók küldtek a parla­mentbe) kedve mitől lehet olyan jó azon a napon, amikor a parlament az Alkotmánybíróság eddig szilárdnak tartott jogkörének csorbításáról szóló törvénytervezettel foglalkozik. Igaza van. A képviselők viselkedése érthetet­len, sőt a helyzet inkább nevezhető si­ralmasnak. Amit a továbbiakban ír, az­zal is egyet lehet érteni. „Orbán nyilván­valóan mást tesz, mint amit a kampányban meg­ígért, de neki még ennek bevallására sincs ereje... (...) kutyaszorítóban van... (...) belekezd hát egy olyan akcióba, aminek a kimenetele rövid távon eredményeket hozhat, hosszú távon valószínűleg nem... (...) még csak az elején tart, de a párton és a közös frakcón belül is vannak véleménykü­lönbségek (...) ezek a jelek Orbánt föltehetően az alkotmányozás felgyorsítására ösztönzik... (...) Eddig is számolt dezertőinkkel, de számolnia kell azzal is, hogy a most egységes társasában akad­hatnak olyanok is, akik adnak magukra, példá­ul szakmai presztízsük okán, vagy egyszerűen azért, mert mégsem lehet mindent lenyomni a torkokon.”Nagyon kíváncsi lennék, hogy az utolsó mondatában kire gondolha­tott, akik „adnak magukraNem is olyan régen két, eddig látszólag szuverén em­ber „égette” magát főnöki parancsra. Akik korábban besokalltak, egy sorral hátrébb léptek ugyan, de nem annyi­ra, hogy ne érjék el a húsosfazekat. Az­tán új csahos mindig akad, aki értel­mét megtagadva szolgálja a nemzeti együttműködést. Milyen semmiből röppent az élre Navracsics Tibor, aki felvilágosítja a Gazeta Wyborcza lengyel napilap újságíróját, hogy „Magyaror­szágon nincs szó zsarnokságról. Csak demokráciánk fejlődésének követke­ző szakaszába léptünk.” Honnan jött és most hol van Mikola? Nincs túl nagy fantáziám, és ezért nem tudom elkép­zelni, hogy a nemzeti miniszterelnök emberhiány miatt zavarba jönne. Ami pedig az országot illeti, igaza volt a nagy vátesznek, Ady Endrének, amikor azt mondta, „nekünk Mohács kell”, s nagyon úgy néz ki, meg is kap­juk. És nem a töröktől, nem a labanc­tól, nem az orosztól, hanem saját ma­gunktól, legalábbis ezúttal nehezebb lesz másra fogni. Tehát itt a nagy kérdés: reméljünk-e. A választ ki-ki vérmérséklete szerint megadhatja. Okunk nincs rá. ÉLET ÉS|·■ IRODALOM 1­2 Lm■ AGORA FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu Korunk — Budapesti Porta MEGHÍVÓ Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt november 17-én, (szerdán) 18 órától a Tudományos Akadémia Könyvtárába (Budapest V. ker., Arany János u. 1.) a Korunk Gondolkodó románok és a Tudomány - áltudomány című (augusztusi és szeptemberi) lapszámainak a bemutatójára. A lapszámokat Cseke Péter és Egyed Péter ismerteti.­­ Az evolúció... és az áltudományok evolúciója címmel Szabó T. Attila tart előadást. A rendezvény főtámogatója az Új Budapest Filmstúdió. Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára MAJTÉNYI LÁSZLÓ. Milyen országban élünk? Az emberi jogok, kár lenne tagadni, jó, csak kívülről nézve, de üresnek látszó absztrakciók. És minél absztraktabb valami, annál kevésbé átélhető. Ha most az emberi jogok valamelyik katalógusát elkezdeném felolvasni, mindenki elaludna. Képzeljük el például, hogy mennyi lelkesedést tudnék kiváltani a kínzás tilalmá­nak vagy akár az emberi méltóság tiszteletének említésével. Itt ülünk a barátsá­gos, fűtött moziteremben, és nem kínzunk meg senkit, továbbá tiszteletben tart­juk a mellettünk ülők személyes méltóságát, mert mi ennyire kiválóak vagyunk. Akkor most képzeljük el ugyanezt ábrázolva: a festményt, a szobrot, a filmet, a regényt, amely erről szól, a jó emberek képeskönyvéről, akik nem bántják egy­mást, hanem szépen eléldegélnek, így biztosan reménytelen átélni az emberi jo­gok pátoszát. A magyar az ilyesmire azt mondja, hogy vértelen, sápadt... azaz unalmas... és nem is valóságos. Persze nem az ünneprontás, hanem az ünnep emelésének a szándékával kezdem ezzel. De valóban olyan jók vagyunk-e, akár ebben a teremben is, mint amilyennek látszunk? A jog öblös hangon képes beszélni a személyek és jogaik megsértéséről, de ma­gáról a személyről nincs szava, egyáltalán. A személy védendő tulajdonságait ugyan látja a jog, de a személy maga a jog számára ismeretlen tartomány lakója. A sérelmet elszenvedők arcát csakis a személyes emlékezet, valamint a kép és a fim képes megmutatni. Az emberi jogok valóságos sérelme a valóság reményte­len, véres és kegyetlen oldala. Miközben az emberi jogokról szóló filmek tárgya gyakran nem is a megélt szenvedés, hiszen rendesen az szenved, aki elveszített va­lamit, amit korábban birtokolt. A mi hőseink viszont ritkán látnak túl saját re­ménytelenségükön. De néha igen. A nyomorban együtt tenyésznek a kórokozók és az álmok, valamint emberi természetünknek megfelelően a szeretet és a jókedv is. A kisfiú, aki szeméthegyek oldalában tengeti életét, merész álmokat sző gaz­dag esküvőről, szép családról, cukros ételről, jó életről, hatékony, jól fizető sze­­métfeldolgozásról. Egy tematikus filmfesztivált, különösen, ha tárgya az emberi jogok, vonatkoz­tatnunk kell a városra és az országra, ahol megrendezik. Budapest klasszicista és szecessziós, de Bauhausban is gazdag város, mely az európai fővárosok között ta­lán legszebb természeti fekvésével is büszkélkedhet, ám néhány nem is külső ke­rületében olyan reménytelen nyomort lelünk, amiről a város jobb környékén la­kók azt gondolhatják, hogy csak nagyon távoli és nagyon szegény országokban lehetséges. (Hallom, újabban ez is a pesti turistalátványosságok egyike.) Nemrég történt itt a mi hazánkban, hogy szegény, a falvak szélén, azaz civili­zációnk peremén élő magyarokra, roma honfitársainkra az éj leple alatt orgyilko­sok támadtak, akiknek az ártatlanok, köztük gyerekek megölésével az volt céljuk, hogy az amúgy is izzó etnikai konfliktusok tüzét felszítsák. A bűncselekmény-so­rozatot nem magányos őrült, hanem szervezett csoport követte el, logisztikai tá­mogatással, felderítéssel, a gyilkolás kidolgozott infrastruktúrájával. De nekünk, békés polgároknak egészen tiszta lehet-e lelkiismeretünk? Nem kell-e arra gon­dolnunk, hogy az újkori magyar történelemben példátlan tettnek voltak társadal­mi-kulturális előfeltételei, amelyek ellen időben kellett volna tennünk, annál min­denképpen többet, mint amennyit megtettünk. Akárcsak volt-e merszünk a pia­con, a villamoson, az utcánkban a cigányokat általában gyalázó mondatokra vá­laszolni? És nem érezzük-e kényelmetlenül magunkat, mert a történtek puszta említésével is szeretett hazánk rosszhírét keltjük? Végül, letudható-e a közösségi és a személyes felelősségünk azzal, hogy a tetteseket börtönbe zárjuk? Az emberi jogi jogsértéseknek van részük, mely valahol az unalom, az érdekte­lenség ködébe vész, ingerküszöbünket el sem éri. Olyan országban élünk, amely­nek néhány hónapja hatalomra került kormánya parlamentjével hetente módosít­tatja az alkotmányt, és most bejelentette igényét a független alkotmánybíráskodás megszüntetésére, de legalább korlátozására. Az ezzel kapcsolatban érezhető kö­zöny kulturális alapjai sem annyira rejtélyesek: a magyarázat a liberális demokrá­cia intézményeibe vetett bizalom általános meggyengülésével lehet kapcsolatban, amit pedig a politikai osztály egésze és az általa üzemeltetett állam züllése és korrupci­ója okozott. Nem tudjuk, mi mindent veszíthetünk el. Ahol korlátlanná válik a ha­talom, ott megszűnik jogállam, és nem sok marad az emberi jogok garanciáiból. Köszönöm a fesztivál szervezőinek és mindenekelőtt a filmek alkotóinak, hogy láthatóvá teszik, mégpedig színről színre, azt, amit a mindennapokban csak ér­dekeink, kényelmünk és előítéleteink vak tükrén, homályosan látunk. (Elhangzott a Toldi moziban a 7. Verzió ember jog dokumentumfimfesztivál megnyitóján) A Fidesz története Honnan indultak, hova lettek? Kik voltak, kik lettek? A 2001 -ben megjelent nagy sikerű könyv ismét kapható. A kötet ára 2400 forint. Postaköltség felszámítása nélkül megrendelhető a +3612105149, +3612105159 telefon­számokon, az es@es.hu e-mail címen, valamint megvásárolható a szerkesztőségben: 1089 Budapest, Rezső tér 15. 2010. NOVEMBER 12.

Next