Élet és Irodalom, 2010. július-december (54. évfolyam, 26-52. szám)
2010-11-12 / 45. szám - Szaday Rezső: Reméljünk vagy ne reméljünk (12. oldal) - Majtényi László: Milyen országban élünk? (12. oldal)
Reméljünk vagy ne reméljünk SZADAY REZSŐ Felpörögtek az események, és a szakadék széléhez értünk. Ennek megfelelően viselkedett az Élet és Irodalom is. Az utóbbi pár hónapban Halmai Gábor cikkéből (Búcsú a jogállamtól, 2010/29., júl. 23.) több számon keresztül vonuló, a jogállam felszámolásáról szóló vitafolyam lett, a borúlátó „egyetértők” vitája, ahogy a diskurzust záró cikkében (Jogállami ellenfontalom-illideális demokrácia, 2010/38., szept. 24.) Halmai jellemezte. Ezután még két, tartalmában a problémahalmazt érintő cikk jelent meg, és ezek mintegy feltették az i-re a pontot. Vásárhelyi Mária Roncstársadalom című cikkében (október 1.) megtette azt, amire szerinte a baloldali liberális értelmiség nemigen látszott hajlandónak, mégpedig „szembenézni a magyar társadalom végtelenül lehangoló intellektuális, morális és mentális állapotával”. Nádas Péter cikke (A dolgok állása, 2010/39., okt. 8.) annyiban kiegészítője és bizonyos meggondolás szerint továbbvivője Vásárhelyi Mária cikkének, hogy míg a Roncstársadalom látleletnek mondható, Nádas történelmi távlatban mutatja fel a folyamatot. Ez a két cikk, számomra legalábbis, világossá tette, hogy miért következett be az, ami bekövetkezett, mondhatni törvényszerűen, ugyanakkor láthatóvá is tette, hogy a dolgok alakulása szempontjából mire lehet számítani, semmi jóra. Egyértelművé tette, hogy például a nemzeti miniszterelnök, habár személyes szerepe nem lebecsülendő, nem kiváltója annak a szerencsétlenségnek, amibe rohanunk, hanem maga is egy több évtizedes, ha nem évszázados folyamat terméke. Jellemzőnek tartom, hogy bár mindkét cikk, meggyőződésem szerint, nagy hatású, mégis teljesen visszhang nélkül maradt, azaz talán tartalmát nem kívánta vitatni senki. Úgy néz ki, elérkeztünk a végjátékhoz, ennek megfelelően az ÉS november 5-i számában az utolsó mentsvárnak minősített intézmény, az Ab sorsa van terítéken, és az ezzel foglalkozó négy cikk (Halmai Gábor: Alkotmány és lojalitás; György Péter: Határon; Széky János: Ab, szív; Kovács Zoltán: Első vér) jóllehet nem reflektál egymásra, már-már polémiával ér fel. A „vitafolyamot” indító és lezáró Halmai Gábor két korábbi írása meszsze volt a bizakodó hangnemtől, de meggyőződésem, hogy szerzője legvadabb álmában sem gondolt erre a goromba, minden eddigi burkolt vagy egyre nyíltabb erőszakosságot felülmúló lépésre, amely most az Alkotmánybíróság ellehetetlenítését célozza. Azért mondom ezt, mert amit most ír, az kedves középiskolás tanáromat, Surányi Imrét idézi fel bennem: ő beszélt a „reményen túli reményről”. Ugyanis Halmai két dologban szeretne (?) hinni: egyrészt az alkotmánybírák alkotmány melletti kiállásában, másrészt abban, hogy az Ab jogkörének jelentős csorbítása akkora „botrány lenne, amivel kapcsolatban talán az Unió is úgy gondolná, hogy egyik taga, történetesen a jövő év elejétől soros elnöke nem engedheti meg magának”. Azt hiszem (ne legyen igazam), hogy ami ebből a várakozásból bejön, az a „sem, sem”. Érdekes és főleg tanulságos György Péter cikke, amelyben összeveti a két új, a rákosista diktatúrát követő új, kádári és a mostani, az MSZP utáni új rendszer létrejöttének, fenntarthatóságának körülményeit. „Orbán a fülkék forradalmáról beszélt ugyan, valójában a Kádárféle konszolidáció egy változatát ismétli", írja, és bár megemlíti, hogy A jobboldalhoz köthető média számos cikke azt mutatja, hogy neves újságírók, közszereplők mellett a Fidesz holdudvarához tartozó fiatal és középnemzedék egyaránt megértette, az Alkotmánybíróság megtámadása indokolhatatlan.” György Péter úgy gondolja, hogy nem tudjuk, hogy mindez hova vezet. (...) hátravannak a közvélemény-kutatási adatok, amelyek világossá fogák tenni mindannyiunk számára, hogy mennyire vált be a Fidesz cinikus számítása. ” Továbbá „Ha Orbán úgy intézheti el az Alkotmánybíróságot, hogy az a társadalom nagy részét hidegen hagyja, akkor tényleg komoly baj van.'’Tartok tőle, hogy „úgy”. Mivelhogy komoly baj van. Ennek belátásához el kell olvasni Vásárhelyi és Nádas cikkét. Vásárhelyi Mária a tőle megszokott magas színvonalon írja le a helyzetet, és állításait megfelelően alá is támasztja. Ennek alapján kevés kétségünk maradhat arra vonatkozóan, hogy mit mutatnak majd a közvélemény-kutatások, másrészt menynyire veszi ezeket figyelembe pártunk és kormányunk. Széky János leírja, hogy például az Ab (mint a magyar roncstársadalom egyik csoportja) milyen nagy mértékben járult hozzá, hogy idáig jutottunk. Ugyanakkor egy fontos megállapítást tesz :mindenki (...) egyszerre úgy lája, az önkényeskedő kormánynak egyetlen igazi ellensúlya maradt, az Alkotmány- Uraság. Holott ez így nem igaz. Kern azért, mintha papíron nem lehetne biztosíték, hanem mert a valóság nem azonos az ideával. A magyar politikai és véleményformáló elit jogállamban hívő része, tisztelet a kivétenek, optikai csalódás áldozata. Úgy véli, hogy az 1989-90-es jogállami terv úgy volt jó, ahogy volt, és azért maradhatott fenn húsz évig mert a jelentéktelen szélsőségeken kivül a résztvevők tiszteletben tartották az elvét és intézményeit. Valójában a demokratikus állam konkrét formája egy alkufolyamat gyakran ad hoc megállapodásainak az eredménye, és tartóváza a kétharmados elv volt. A nemzetinek mondott oldal viszont nem tiszteletben tartotta, hanem a kétharmados kényszer miatt elfogadta, s ha már így alakult, a maga céljaira használta az ún. jogállami intézményeket, beleértve az Alkotmánybírságot.Amikor a kényszer megszűnt, a tiszteletnek a látszatával sem kellett törődnie. A tartóváz nincs többé.” Azt hiszem, a helyzetnek ez a legreálisabb leírása azzal a kiegészítéssel, hogy még ha az alkotmánybírák kiállnának is az alkotmány mellett, amit azért Széky János is remél egy kicsit „a közjogi hatás akkor is csak jövő tavaszig az új alkotmány meghozataláig tartana. Onnantól úgy korlátozhatják a testület hatáskörét, ahogy akarják, és olyan alkotmányt őriztetnek vele, amilyet akarnak a nemzeti együttműködés keretében.” Kovács Zoltán érthetetlennek találja, hogy (a roncstársadalom egy másik csoportja) a jelenlegi képviselők (akiket a roncstársadalom másik nagyobb csoportja, a választók küldtek a parlamentbe) kedve mitől lehet olyan jó azon a napon, amikor a parlament az Alkotmánybíróság eddig szilárdnak tartott jogkörének csorbításáról szóló törvénytervezettel foglalkozik. Igaza van. A képviselők viselkedése érthetetlen, sőt a helyzet inkább nevezhető siralmasnak. Amit a továbbiakban ír, azzal is egyet lehet érteni. „Orbán nyilvánvalóan mást tesz, mint amit a kampányban megígért, de neki még ennek bevallására sincs ereje... (...) kutyaszorítóban van... (...) belekezd hát egy olyan akcióba, aminek a kimenetele rövid távon eredményeket hozhat, hosszú távon valószínűleg nem... (...) még csak az elején tart, de a párton és a közös frakcón belül is vannak véleménykülönbségek (...) ezek a jelek Orbánt föltehetően az alkotmányozás felgyorsítására ösztönzik... (...) Eddig is számolt dezertőinkkel, de számolnia kell azzal is, hogy a most egységes társasában akadhatnak olyanok is, akik adnak magukra, például szakmai presztízsük okán, vagy egyszerűen azért, mert mégsem lehet mindent lenyomni a torkokon.”Nagyon kíváncsi lennék, hogy az utolsó mondatában kire gondolhatott, akik „adnak magukraNem is olyan régen két, eddig látszólag szuverén ember „égette” magát főnöki parancsra. Akik korábban besokalltak, egy sorral hátrébb léptek ugyan, de nem annyira, hogy ne érjék el a húsosfazekat. Aztán új csahos mindig akad, aki értelmét megtagadva szolgálja a nemzeti együttműködést. Milyen semmiből röppent az élre Navracsics Tibor, aki felvilágosítja a Gazeta Wyborcza lengyel napilap újságíróját, hogy „Magyarországon nincs szó zsarnokságról. Csak demokráciánk fejlődésének következő szakaszába léptünk.” Honnan jött és most hol van Mikola? Nincs túl nagy fantáziám, és ezért nem tudom elképzelni, hogy a nemzeti miniszterelnök emberhiány miatt zavarba jönne. Ami pedig az országot illeti, igaza volt a nagy vátesznek, Ady Endrének, amikor azt mondta, „nekünk Mohács kell”, s nagyon úgy néz ki, meg is kapjuk. És nem a töröktől, nem a labanctól, nem az orosztól, hanem saját magunktól, legalábbis ezúttal nehezebb lesz másra fogni. Tehát itt a nagy kérdés: reméljünk-e. A választ ki-ki vérmérséklete szerint megadhatja. Okunk nincs rá. ÉLET ÉS|·■ IRODALOM 12 Lm■ AGORA FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu Korunk — Budapesti Porta MEGHÍVÓ Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt november 17-én, (szerdán) 18 órától a Tudományos Akadémia Könyvtárába (Budapest V. ker., Arany János u. 1.) a Korunk Gondolkodó románok és a Tudomány - áltudomány című (augusztusi és szeptemberi) lapszámainak a bemutatójára. A lapszámokat Cseke Péter és Egyed Péter ismerteti. Az evolúció... és az áltudományok evolúciója címmel Szabó T. Attila tart előadást. A rendezvény főtámogatója az Új Budapest Filmstúdió. Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára MAJTÉNYI LÁSZLÓ. Milyen országban élünk? Az emberi jogok, kár lenne tagadni, jó, csak kívülről nézve, de üresnek látszó absztrakciók. És minél absztraktabb valami, annál kevésbé átélhető. Ha most az emberi jogok valamelyik katalógusát elkezdeném felolvasni, mindenki elaludna. Képzeljük el például, hogy mennyi lelkesedést tudnék kiváltani a kínzás tilalmának vagy akár az emberi méltóság tiszteletének említésével. Itt ülünk a barátságos, fűtött moziteremben, és nem kínzunk meg senkit, továbbá tiszteletben tartjuk a mellettünk ülők személyes méltóságát, mert mi ennyire kiválóak vagyunk. Akkor most képzeljük el ugyanezt ábrázolva: a festményt, a szobrot, a filmet, a regényt, amely erről szól, a jó emberek képeskönyvéről, akik nem bántják egymást, hanem szépen eléldegélnek, így biztosan reménytelen átélni az emberi jogok pátoszát. A magyar az ilyesmire azt mondja, hogy vértelen, sápadt... azaz unalmas... és nem is valóságos. Persze nem az ünneprontás, hanem az ünnep emelésének a szándékával kezdem ezzel. De valóban olyan jók vagyunk-e, akár ebben a teremben is, mint amilyennek látszunk? A jog öblös hangon képes beszélni a személyek és jogaik megsértéséről, de magáról a személyről nincs szava, egyáltalán. A személy védendő tulajdonságait ugyan látja a jog, de a személy maga a jog számára ismeretlen tartomány lakója. A sérelmet elszenvedők arcát csakis a személyes emlékezet, valamint a kép és a fim képes megmutatni. Az emberi jogok valóságos sérelme a valóság reménytelen, véres és kegyetlen oldala. Miközben az emberi jogokról szóló filmek tárgya gyakran nem is a megélt szenvedés, hiszen rendesen az szenved, aki elveszített valamit, amit korábban birtokolt. A mi hőseink viszont ritkán látnak túl saját reménytelenségükön. De néha igen. A nyomorban együtt tenyésznek a kórokozók és az álmok, valamint emberi természetünknek megfelelően a szeretet és a jókedv is. A kisfiú, aki szeméthegyek oldalában tengeti életét, merész álmokat sző gazdag esküvőről, szép családról, cukros ételről, jó életről, hatékony, jól fizető szemétfeldolgozásról. Egy tematikus filmfesztivált, különösen, ha tárgya az emberi jogok, vonatkoztatnunk kell a városra és az országra, ahol megrendezik. Budapest klasszicista és szecessziós, de Bauhausban is gazdag város, mely az európai fővárosok között talán legszebb természeti fekvésével is büszkélkedhet, ám néhány nem is külső kerületében olyan reménytelen nyomort lelünk, amiről a város jobb környékén lakók azt gondolhatják, hogy csak nagyon távoli és nagyon szegény országokban lehetséges. (Hallom, újabban ez is a pesti turistalátványosságok egyike.) Nemrég történt itt a mi hazánkban, hogy szegény, a falvak szélén, azaz civilizációnk peremén élő magyarokra, roma honfitársainkra az éj leple alatt orgyilkosok támadtak, akiknek az ártatlanok, köztük gyerekek megölésével az volt céljuk, hogy az amúgy is izzó etnikai konfliktusok tüzét felszítsák. A bűncselekmény-sorozatot nem magányos őrült, hanem szervezett csoport követte el, logisztikai támogatással, felderítéssel, a gyilkolás kidolgozott infrastruktúrájával. De nekünk, békés polgároknak egészen tiszta lehet-e lelkiismeretünk? Nem kell-e arra gondolnunk, hogy az újkori magyar történelemben példátlan tettnek voltak társadalmi-kulturális előfeltételei, amelyek ellen időben kellett volna tennünk, annál mindenképpen többet, mint amennyit megtettünk. Akárcsak volt-e merszünk a piacon, a villamoson, az utcánkban a cigányokat általában gyalázó mondatokra válaszolni? És nem érezzük-e kényelmetlenül magunkat, mert a történtek puszta említésével is szeretett hazánk rosszhírét keltjük? Végül, letudható-e a közösségi és a személyes felelősségünk azzal, hogy a tetteseket börtönbe zárjuk? Az emberi jogi jogsértéseknek van részük, mely valahol az unalom, az érdektelenség ködébe vész, ingerküszöbünket el sem éri. Olyan országban élünk, amelynek néhány hónapja hatalomra került kormánya parlamentjével hetente módosíttatja az alkotmányt, és most bejelentette igényét a független alkotmánybíráskodás megszüntetésére, de legalább korlátozására. Az ezzel kapcsolatban érezhető közöny kulturális alapjai sem annyira rejtélyesek: a magyarázat a liberális demokrácia intézményeibe vetett bizalom általános meggyengülésével lehet kapcsolatban, amit pedig a politikai osztály egésze és az általa üzemeltetett állam züllése és korrupciója okozott. Nem tudjuk, mi mindent veszíthetünk el. Ahol korlátlanná válik a hatalom, ott megszűnik jogállam, és nem sok marad az emberi jogok garanciáiból. Köszönöm a fesztivál szervezőinek és mindenekelőtt a filmek alkotóinak, hogy láthatóvá teszik, mégpedig színről színre, azt, amit a mindennapokban csak érdekeink, kényelmünk és előítéleteink vak tükrén, homályosan látunk. (Elhangzott a Toldi moziban a 7. Verzió ember jog dokumentumfimfesztivál megnyitóján) A Fidesz története Honnan indultak, hova lettek? Kik voltak, kik lettek? A 2001 -ben megjelent nagy sikerű könyv ismét kapható. A kötet ára 2400 forint. Postaköltség felszámítása nélkül megrendelhető a +3612105149, +3612105159 telefonszámokon, az es@es.hu e-mail címen, valamint megvásárolható a szerkesztőségben: 1089 Budapest, Rezső tér 15. 2010. NOVEMBER 12.