Élet és Irodalom, 2011. július-december (55. évfolyam, 26-52. szám)
2011-07-01 / 26. szám - Megyesi Gusztáv: Hangulatot rontó személyek (1. oldal) - Tolnay Imre: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)
Esterházy Péter: Ujjgyak * Várhegyi Éva a devizahitelekről * Vágvölgyi B. András a cigánygyilkosok peréről Halmai Gábor: „Veszélyben a demokrácia” Ketten egy új könyvről Schein Gábor: Éjszaka, utazás (Borbély Szilárd, Szegő János) ES Irodalom: Csabai László, Győri László, Kiss Ottó, Meliorisz Béla, Szvoren Edina ÉLET ESIT IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LV. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM ÁRA: 396 FT 2011. JÚLIUS 1. MEGYESI GUSZTÁV: Hangulatot rontó személyek „Gratulálok, Önök kiválóan látták el soros elnökségi teendőiket az Unióban.” Ezt egy középkorúnak látszó kéregető férfi mondta nekem és családomnak a Westbahnhof előtti villamos-végállomáson hamisítatlan bécsi dialektussal, udvariasan biccentettünk, ne is tagadjuk, jólesnek az embernek az ilyen szavak. Nem csupán azért, mert az országhatárt átlépve mindig büszkeséggel tölt el, ha elismerik vívmányainkat, sőt mi magunk is szívesen hozakodunk elő sikereinkkel (gond legfeljebb abból adódik, hogy hol kezdje az ember: a Mol-pakettnél vagy Balsai alkotmánybíró kinevezésénél), hanem mert a kéregető férfi szavai igazak is. Hogy mennyire jó és sikeres volt EU-elnökségünk, azt a legautentikusabb személytől tudjuk, magától az érdekelttől, Magyarország kormányfőjétől, aki az elutazásunk előtti utolsó hír szerint személyesen Herman Van Rompuy állandó tanácsi és José Manuel Barroso bizottsági elnök jelenlétében értékelte saját magát. Az a csoda történt meg Európában, hogy immáron nemcsak hogy ugyanannak az embernek a kezében van egy ország törvényhozása, végrehajtó hatalma s hovatovább a bírósága is, tehát a teljes vertikum, de most már saját maga munkájának az értékelését is átvette az emberiségtől, ezúttal de facto Európától, s bár közismerten igen szigorú önmagával szemben, ezúttal ő is kénytelen volt elismerni magáról, hogy kitűnő munkát végzett. „Megbecsülést harcoltunk ki Magyarországnak ”, mondta, az ország ma már nem olyan, mint két-három éve, „amikor a hazugságainkról, az adathamisításról és a megbízhatatlanságunkról voltunk híresek”, „most az emberek azt mondják Európában, hogy a magyarok nagyon szép és eredményes munkát végeztek”. Igen, ezt mondják. Jó, kissé túloztam a bevezetőben, sőt az igazsághoz tartozik, hogy a kéregető férfi nem is németül beszélt, hanem hibátlan magyarsággal, s csak annyit mondott: anyád. Mellesleg teljes joggal, mert én és családom kofferokkal a kezünkben egyetlen eurócentet sem dobtunk a kartondobozába, már csak azért sem, mert nem is vettük őt észre. Bécs városa látványos változáson ment át az utóbbi időben, a belvárosi kéregetők egyre felkészültebbek. Nem feltétlen a látványra gondolok, a három számmal nagyobb nadrágot viselő, karját szinte a földön húzó, Quasimodo-szerű alakra az 58-as járat végállomásán, hanem az átlagra. Olyat már alig látni, mint Pesten, hogy a koldus befészkeli magát a kapu alá vagy valamelyik híd lépcsőfeljárójára, s szótlanul ülve megszűnik létezni, csak a tábla beszél a kezében, hogy „nincs mit ennem, segítsenek”. Bécs előrébb jár. Itt a hajléktalan és a koldus is dolgozik: megállás nélkül járkálnak fel s alá a Mariahilferen, a Grabenen, a Múzeum téren, megszólítják az embert, a szemébe néznek, mi több, közük azt is, mire kell a pénz, sőt egyre többen színes fotókat mutatnak fel, lássa az adakozó, hogy kiért adakozik, akárha elfeledett századok házaló koldusai tértek volna viszsza, megtöltik személyességükkel az iparágat. Magyarokat csak a Graben elején láttam, mozdulatlanul álltak, néztek a semmibe, ha magyar szót hallottak, kurvanyáztak. Ennél még a kölyökkutya is hatékonyabb technika: már tavasszal megfigyeltem az Árpád hídnál, hogy a kölyökkutyás koldusnak háromszor többen adtak, mint annak a nőnek, aki kartonlapot szorongatott, hogy „szívbeteg vagyok, műtétre kell”, mert hiszen ki a nem beteg manapság, ugyebár. Remélem, már eddig is sikerült az új, immáron munkaalapú magyar társadalom szellemiségéhez méltón, kellően cinikusan szólni a koldusokról, hajléktalanokról. Pintér belügyminiszter szavaival szólva „az ország hangulatát rontó személyekről”, főleg, hogy már úgyse húzzák sokáig. Nem csupán azért, mert Rogán képviselő most már országos szinten is betiltaná a közterületi hajléktalanságot (előbb csak 150 ezer forint bírsággal, majd elzárással büntetné a renitenseket), hanem, mert az internetes hírek Bécsben is elérik az embert, s onnét tudja, hogy Magyarország legfőbb patrónusa immáron az a Kína nevű világhatalom, amely a miniszterelnökünk szerint is napról napra milliókat emel ki az emberhez méltatlan nyomorúságból. Hát most majd minket is kiemel, csak úgy grátisz, de legalábbis kamat nélküli hitelekkel, ahogyan az nem IMF- körökben szokás. Ezért nem szabad külföldön magyar hírt olvasni, nem azt vesszük ki az információkból, ami kívánatos volna. Külföldön amúgy is csak ideges lesz az ember: itt van ugye Bécs, ugyanúgy szemetelnek az utcáin, ugyanúgy izzadnak a lakói a villamoson, mint Pesten, mégse annyira mocskos, büdös és rendezetlen, s amikor rendőr közelít a kéregetőhöz, nincs az az otthoni feszültség a levegőben. Az ember hazatérve még napokig szédeleg, s nem érti, hogy miért van itt minden másképpen, nem is jobban vagy szebben, hanem emberibben, s ez csak Bécs; hol van még akkor a többi város? Plusz a felismerés. Hogy az otthoni híreknek semmi értelmük, hiábavaló reflektálni rájuk, írni meg pláne nem érdemes róluk, annyira távoliak és valószínűtlenek. Úgy húsz éve még úgy képzelte az ember, hogy rendes, jóravaló kis országban fog élni, amelyben mindenki ügyesen kereskedik az agyával, keze munkájával, minden szépet és jót, hasznosat elles a világtól, s elnéző mosollyal szemlél maga körül minden vircsaftot, hiszen ő már rég túlemelkedett rajtuk. Ehelyett kapja, amit kap, Mol-pakettől Balsai alkotmánybíróig, s elképedve olvashatja, hogy míg ő Bécsben tartózkodik, hazája legfőbb oktatáspolitikai teljesítménye, hogy az iskolai téli szünetet karácsonyi, a tavaszit pedig húsvéti szünetnek javasolják átnevezni, s hogy Rogán képviselő úr hajléktalantörvénye nem csupán a „közterületen való életvitelszerű lakhatást” büntetné, hanem azt is, ha az „életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságot a közterületen tárolják”. Ez csak azért lehet fontos, mert a Határ úti aluljáró legfelső lépcsőjén él egy asszony, egyik lába az aluljáró területére lóg be, a másik a felszínen van, dunyhája és cókmókja is épp félúton; hiába is jön a rendőr, nem tud belekötni, mert a delikvens nem tartózkodik teljes terjedelmével a tiltott területen. Ennek lesz most vége, az asszony szüntelen mozgásra kényszerül majd, keringhet a városban megállás nélkül, hátán cipelve az életét, s még csak Bécset se ajánlhatjuk neki tiszta lelkiismerettel, mert kérdés, hogy tud-e odakinn stratégiát váltani. Tolnay Imre munkája INGYENES hallásvizsgálat kötelezettségek nélkül hallókészülék-elemek akcióján 190 Ft helyett 124 Ft/db Országos hálózat. Központ: 1036 Budapest, Bécsi u. 81. H-BAR Kft. 06-1-250-4718 www.hallokeszulek.hu 110269 770494 R84005