Élet és Irodalom, 2012. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

2012-07-06 / 27. szám - Váncsa István: Óvd a tőkét! (1. oldal) - Martus Éva: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)

Esterházy Péter: Ujjgyak * Bruck András a kormányzati módszerekről * Kasza László Angela Merkelről és a németekről * Vitray Tamás: Az eltűnt gólok nyomában * Ketten egy új könyvről - Édes hazám. Kortárs közéleti versek (Bán Zoltán András, László Emese) * ÉS Irodalom: Garaczi László, Győri László, Oravecz Imre, ______________Solymosi Bálint, Szív Ernő [ÉLET ÉS­­Irodalom | IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LVI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 495 FT 2012. JÚLIUS 6. 4 *• BILYECNAP 1953 Martus Éva munkája ■i - arta' IG 2012 JÚL 06.. VÁNCSA ISTVÁN: Óvd a tőkét! Kormányunk, ha minden jól megy, hamarosan kisajátíthat bármit, amit akar. Épületeket, szántókat, erdőket, mezőket, ami csak megtet­szik neki, és meg se kell indokolnia; a részletek a kormany.hu oldalon olvashatók. Önnön célját a törvényjavaslat a következőképp határoz­za meg: „...a kisajátítási eljárások gyorsítása, egyszerűsítése, ügyfél­­barátabbá tétele, olcsóbb lefolytathatóságának elősegítése”. Az ügy­félbarát kisajátítás perspektívája már önmagában véve is szívmelenge­tő, de a nóvum nem ebben, hanem egy barokkosabb felépítésű mon­datban rejlik: „A javaslat bővíti azon esetek körét, ahol nem szüksé­ges külön vizsgálni azt, hogy kisajátítással biztosított közösségi elő­nyök meghaladják a tulajdonelvonással okozott kárt, ugyanis a nem­zetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősített be­ruházások esetében ezen feltétel értelemszerűen már fennáll.” Hogy aztán a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősített beruházás voltaképp micsoda, az nem kérdés. For­mai oldalról nézve azt mondhatnánk, hogy nemzetgazdasági szem­pontból kiemelt jelentőségű ügynek minősített beruházás az, amit a kormány annak minősít, de van ennek a kérdésnek tartalmi oldala is. Az ilyen beruházások kivitelezői nyilvánvaló módon a nemzeti nagy­tőke legmegbízhatóbb képviselői közül kerülnek ki, vagyis arról a fö­löttébb szűk körről van szó, melyet a népnyelv általában a Közgép vagy a Simicska szókkal jelöl, mármost ennek a szűk körnek a kapa­citásából érthető mód csakis nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekre futja. Tehát amivel a nemzeti burzsoázia krémje foglalkozik, az eleve csakis nemzetgazdasági szempontból kiemelt je­lentőségű ügy lehet, ergo ha a nemzeti nagytőkés kinéz magának va­lamit, akkor nem szükséges külön vizsgálni, hogy a kisajátítással ösz­­szefüggő előnyök a tulajdonelvonás okozta kárt meghaladják-e, hi­szen a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek mi­nősített beruházások esetében ezen feltétel értelemszerűen fennáll. Kormányunk keze tehát nem maga felé hajlik, hiszen ha élni fog az ügyfélbarát expropriáció eszközével - márpedig nyilván nem azért hozza létre, hogy a fészerben porosodjon - azt nem önös érdekből te­szi, neki nem kell a mi házunk, pajtánk, sufnink és semmi egyebünk, ő az ilyesmit csakis azért veszi el, hogy a nemzeti burzsoáziának oda­adja. Ha pedig a nemzeti burzsoáziának adja, az már szinte olyan, mintha nekünk adná, hiszen ha a magyar nagytőke virágzik, mindany­­nyian együtt virágzunk vele. „ Valamennyiünk érdeke, hogy megerősödjön nem­zeti burzsoáziánk, különben saját hazánkban is legfeljebb alvállalkozók lehetünk” - ezt nem mi találtuk ki, a Heti Válaszban olvastuk, majd beírtuk a ked­venc idézeteink közé. Azt ugyan nem értjük, hogy a nemzeti burzso­ázia gyengesége milyen úton-módon csinálna nemzeti alvállalkozót belőlünk, nemzeti proletárokból, ám evvel együtt hajlandók vagyunk a magyar üzletlánc boltjában vásárolni, ha az van közelebb, sőt azt is belátjuk, hogy a magyar kereskedő megsavanyodott magyar teje jobb, mint a multiké, magyar tejtől a magyar ember másképpen fosik. Belátjuk továbbá, hogy nemzeti nagytőkésnek lenni ez idő szerint még nem öröm, hanem frusztráció, a magyar nemzeti burzsoázia egye­lőre sérülékeny, hátrányos helyzetű réteg, s mint ilyen, kormányunk féltő gondoskodására szorul. Hosszan magyarázhatnánk, mért van ez így, de az egyik alapvető ok talán az, hogy túl gazdagok vagyunk. Ez nyilván nem a nemzeti nagytőkésekre vonatkozik, ők tudvalevőleg nincstelen nyomorultak, hanem a nemzeti proletárokra, mint például a gyártósori szerelők, hegesztők, hordárok, raktárosok, takarítók, tar­goncavezetők és mindazok, akik ilyen munkakörökben vágynának el­helyezkedni - nemzeti terminológiával élve a panelprolik -, ők azok, akik módosabbak a kelleténél, s ezáltal nemzetünk fényes jövőjét ve­szélyeztetik. „Kína előrehaladásának legnagyobb motorja a szegény­ség volt. Ezt kell csinálni Magyarországon is, mert aki szegény és ki­fosztott, végig fogja dolgozni a napi tizennyolc órát” - hogy a nemze­ti nagytőke egyik legnemzetibb és legtőkésebb alakjának feledhetet­len szavait idézzük. Vagyis amíg nem dolgozza végig zokszó nélkül a tizennyolc órát, mert még mindig nem elég szegény és nem eléggé ki­fosztott, addig a nemzeti burzsoázia képtelen kifutni a formáját és föl­lendíteni Magyarországot, ergo maradunk a pocsolyában a disznók között, annak ellenére is, hogy „a magyar költségvetési politika Euró­pa élvonalában van” (© Navracsics Tibor). Innen nézvést azt is be kell látnunk, hogy kormányunk unortodox gazdaságpolitikája voltaképp racionális elgondolásra épül. Szegényí­­teni és kifosztani, ez kissé talán radikális módszernek tűnik, viszont csak így fogjuk utolérni és túlhaladni immár nem a fejlett tőkés álla­mokat, hanem most éppen Kínát, később már esetleg Mongóliát, majd Karacsáj-Cserkeszföldet és így tovább. De mint látjuk, ez sem elég, emellett még az is szükségessé vált, hogy az ezermilliárdos összegű uniós fejlesztési pénzek elosztását a legavatottabb személy, maga a mi­niszterelnök vegye kézbe, támaszkodva természetesen a burzsoázia­ügyekben széleskörűen tájékozott Németh Lászlóné és a pótolhatat­lan Lázár frakcióvezető bölcs tanácsaira, ahogy ez a Nemzeti Fejlesz­tési Kormánybizottság létrehozásáról szóló, hétfőn kihirdetett kor­mányrendeletből kiderül. A cél az, hogy ezekből az összegekből egyet­len cent se menjen pocsékba, mert hiszen nyilvánvaló, hogy ami nem a nemzeti burzsoáziához kerül, az az oligarchák martaléka lesz. Ugyan Magyarországon már nincsenek oligarchák, ezt maga a miniszterel­nök mondta május elején a parlamentben, oligarcha ugyanis az, aki gazdasági hatalma mellé politikai hatalmat is próbál szerezni, példá­ul egy párt elnöke lesz vagy miniszterelnök. Mondanunk se kell, hogy miniszterelnökünk ezen a ponton egy korábbi miniszterelnökre utalt, az a volt miniszterelnök pedig ma is jó egészségnek örvend, és vidá­man oligarcháskodik. Ebben az értelemben tehát mégis vannak oli­garchák Magyarországon, s éppen ezért fontos, hogy uni­ós pénzek és állami nagyberuházások révén még véletlenül se ők gyarapodjanak, hanem a nemzeti nagytőke, amely minden erejével azon fáradozik, hogy felvirágoztassa Magyarországot, és a magyar embereket boldog­gá tegye. Gyepűinken Németh Lászlóné őrjáratozik, és ha oligarchát lát arra ólálkodni, azonnal visszalöki a mocsárba. Odébb Ókovács teszi ugyan­ezt Tokodyval. FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 _______________Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu __________ 9 770424 884005 1 2027

Next