Élet és Irodalom, 2013. július-december (57. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-05 / 27. szám - Váncsa István: Bűn és bűnhődés (1. oldal) - Haász István: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)
S ÁG ______________________________________ ............................2DB.Stílus:____ Várhegyi Éva: Fából vaskarika - állami szövetkezetek * Evgenia Ivanova- Krasztev Péter: Bolgár tavasz, 2013. július 2. * „Ott lehettem volna, tehát ott is voltam” - Tompa Andreával beszélget Károlyi Csaba * Búcsú a Nemzetitől (Esterházy Péter, Koltai Tamás, Nádasdy Ádám, Szív Ernő) * Agora: Dessewffy Tibor Magyar Bálint újabb helyzetértékeléséről * ÉS Irodalom: Nemes Z. Mária, Szabó Imola Julianna, Szécsi Noémi, Vécsei Rita Andrea _________________Katona 30 - Máthé Zsolt [ÉLET ÉS |IRODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LVII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 495 FT 2013. JÚLIUS 5. Haász István munkája FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 ______________Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu______________ VÁNCSA ISTVÁN: Bűn és bűnhődés Paplant rabolt H. Béla budapesti hajléktalan, ezért a múlt héten tizenegy év fegyházat kapott. Összehasonlításképp idézzük fel, hogy két évvel ezelőtt egy pápai ember benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta az élettársát, és ő is tizenegy év fegyházat kapott. A paplanos H. Béla büntetését ehhez képest talán kissé túldimenzionáltnak vélhetjük, hiszen ő senkit nem próbált hamuvá égetni, csupán egy paplanra vágyott - igaz, ehhez szükség volt némi erőszakra, a paplan szintén hajléktalan tulajdonosa ugyanis ellenállt. H. Béla tehát kiosztott néhány baráti tarkón legyintést, ámde kokiról, sallerről szó se esett. Az is tény, hogy H. Béla korábban egy koldusasszonytól elvett hatszáz forintot, abban a hiszemben, hogy ami neki kell, azt elveheti. H. Béla társadalomtudományi felkészültsége némiképp hiányos, ezért nem tudhatja, hogy más ember paplanját, hatszáz forintját, ökrét, szamarát, feleségét vagy egyéb marháit csak akkor orozhatjuk el következmények nélkül, ha nekünk magunknak már eleve van paplanunk és hatszáz forintunk, sőt sokkal többünk is van. H. Bélának viszont se paplanja, se hatszáz forintja, ő tehát annyit is ér, és ez csak a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy H. Béla már a puszta létezésével is tagadja a magyar emberek erőfeszítésének és áldozatos munkájának gyümölcseit, ezért aztán önmagában méltatlan, hogy H. Béla egyáltalán itt lehet Európa legsikeresebb országában, amelyet az egész világ csodál és utánozni iparkodik. Mondjuk ki nyíltan: H. Béla hajléktalant a magyar emberek diadalról diadalra hágó közössége nem szereti. Látni se bírja. A magyar emberek a börtönt szeretik, ahova a H. Bélához hasonló egyedek bezárhatók. Amikor a Nemzeti Együttműködés Rendszere kriminalizálta a hajléktalanságot, azért tette, mert a választók csakugyanezt várák tőle. A magyar emberek egyik fele azért gyűlöli a hajléktalanokat, mert nem tudja, hogy ő is közéjük kerülhet, a másik fele azért, mert tudja. Abban viszont egységesek, hogy H. Béla és társai ne lakjanak közterületen, sőt ott egyáltalán elő se forduljanak, hanem e célra rendszeresített és önfenntartó munkatáborokban nyerjenek kellőképpen biztonságos elhelyezést. Viszont ilyen tábor magyar emberek által lakott városokban, falvakban vagy ezek ötszáz kilométeres körzetében nem létesíthető, mert azt a lakosság nem engedi. Menekülttáborok se létesíthetők, mert a lakosság azt se engedi, ugyanis a magyar ember utálja a menekülteket. Mindenkit utál, aki elesettebb nála, és mindenkit gyűlöl, aki sikeresebb, kivéve a mindenkori bölcs vezetőt, akiért viszont rajong. Ami mármost H. Béla hajléktalan tizenegy éves fegyházbüntetését illeti, az benne van A Nemzeti Együttműködés Programjában, a választók ugyanis arra hatalmazták fel a Nemzeti Ügyek Kormányát, hogy minél több magyar embert börtönbe zárjon. Népünk nem elsősorban szabadság-, hanem inkább börtönszeretete révén foglal el kitüntetett helyet a világ népeinek nagy családjában, a börtönlakókra pedig irigykedik. A magyar ember a fegyintézeteket szerényebb kivitelű wellness-hotelekként gondolja el, és ennek különféle internetes fórumokon hangot is ad. Könyvtár, konditerem, tévé, internet, meleg étel, szállás, sportolási lehetőségek, csak a jakuzzi hiányzik. Néha ugyan akadnak borúlátóbb hozzászólók, akik szerint a magyarországi börtön annyira borzalmas hely, hogy ott személyzetnek lenni is alig elviselhető, ám ezek a hangok elvesznek a zűrzavarban. A lényeg tehát az, hogy minél több felebarátunkat szeretnénk rács mögött tudni, miközben sajnáljuk tőlük azt a sok földi jót, amiben odabent részük leend. Ami azt illeti, velünk se könnyű, a Nemzeti Ügyek Kormánya mindamellett iparkodik ,a választások utáni első lépések egyikeként szigorítani foguk a büntető törvénykönyved" - olvassuk a kormányprogramban, és megnyugodva konstatáljuk, hogy ma már nemcsak megszigorodott, hanem gyökeresen megújult Btk.-nak örvendhetünk. ,a több országban már bevezetett »Három csapás« törvény maga lesz a visszatartó erő. A jogszabály szigora, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkalmazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma.” H. Béla hajléktalan tizenegy éves fegyházbüntetése a leghülyébb becenevű törvényből, a három csapásból következik. Rablásért őt korábban kétszer elítélték, a paplan és a hatszáz forint a harmadik csapás, amiből máris látható, hogy a három csapás H. Bélával és a hozzá hasonlóan megátalkodott bűnözőkkel szemben semmifajta visszatartó erőt nem képvisel. Viszont eszelős következményekre vezet. Eredetileg a jog azért jött létre, hogy az emberek nagyobb csoportjait lehetőség szerint megvédje a tyúk- és lótolvajoktól, valamint azoktól a veszélyes pszichopatáktól, akik történetesen nem diktátorként funkcionálnak, hanem az egyszerű sorozatgyilkosok keserű kenyerét eszik. Másképp kellett védekezni a tyúktolvajok, és másképp a szadista sorozatgyilkosok ellen, ezt tudták az emberek, ahogy tudták a jogalkotók és a jogalkalmazók is. A törvény szigora lesújtott a bűnösökre, de nem egyformán. A helyzet akkor válik eszelőssé, amikor a tyúktolvaj ugyanolyan büntetést kap, mint a rosztovi hasfelmetsző, vagy esetleg annál is jóval súlyosabbat. Pontosítsunk: helyzet akkor válik eszelőssé, amikor a büntetési tételek föntebb vázolt aránytalansága az emberek természetes jogérzékének ellene mond, amikor az emberek az ilyesmit felháborodva elutasítják, vagy legalábbis észreveszik. Ahol viszont nem utasítják el, sőt nem is veszik észre, ott úgy jó minden, ahogy éppen van. H. Béla hajléktalan tehát tizenegy esztendőt fog lehúzni a rács mögött egyetlen, némiképp használt és feltehetően kifogásolható állapotban lévő paplan, továbbá hatszáz forint miatt, viszont ezt nem csak a jelenleg regnáló hatalomnak köszönheti. Ha netán elfelejtettük volna, új Btk. kidolgozásával már az előző kormány szöszmötölni kezdett, mégpedig egy erősen börtönbarát kriminálpolitika nyomvonala mentén, miközben független szakértők a tényleges életfogytiglan és a legsúlyosabb büntetés-végrehajtási fokozat, tehát a H. Béla által becélzott fegyház mielőbbi eltörlése mellett kardoskodtak. Ezzel párhuzamosan Lázár és Répássy képviselők 2009. február 17- én benyújtották a később három csapás néven közkedveltté vált törvényjavaslatot, másolva azt az amerikai eredetit, aminek értelmében egy amerikai polgár egy pizzaszeletért, egy másik egy süteményért, egy harmadik pedig három videokazettáért huszonöt-huszonöt évet kapott. Persze azt se feledjük, hogy H. Béla viszont egy garantáltan értéktelen paplanért kapott magyar fegyházban letöltendő tizenegy évet, ami saccra olyan százötven amerikai börtönévvel felér, ám ez nem meglepő. Magyarország mindenben jobban teljesít.