Élet és Irodalom, 2013. július-december (57. évfolyam, 27-52. szám)

2013-07-05 / 27. szám - Váncsa István: Bűn és bűnhődés (1. oldal) - Haász István: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)

S ÁG ______________________________________ ............................2DB.Stíl­us:____ Várhegyi Éva: Fából vaskarika - állami szövetkezetek * Evgenia Ivanova- Krasztev Péter: Bolgár tavasz, 2013. július 2. * „Ott lehettem volna, tehát ott is voltam” - Tompa Andreával beszélget Károlyi Csaba * Búcsú a Nemzetitől (Esterházy Péter, Koltai Tamás, Nádasdy Ádám, Szív Ernő) * Agora: Dessewffy Tibor Magyar Bálint újabb helyzetértékeléséről * ÉS Irodalom: Nemes Z. Mária, Szabó Imola Julianna, Szécsi Noémi, Vécsei Rita Andrea _________________Katona 30 - Máthé Zsolt [ÉLET ÉS |IRODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LVII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 495 FT 2013. JÚLIUS 5. Haász István munkája FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 ______________Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu______________ VÁNCSA ISTVÁN: Bűn és bűnhődés Paplant rabolt H. Béla budapesti hajléktalan, ezért a múlt héten tizenegy év fegyházat kapott. Összehasonlításképp idézzük fel, hogy két évvel ez­előtt egy pápai ember benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta az élettársát, és ő is tizenegy év fegyházat kapott. A paplanos H. Béla büntetését ehhez képest talán kissé túldimenzionáltn­ak vélhetjük, hiszen ő senkit nem pró­bált hamuvá égetni, csupán egy paplanra vágyott - igaz, ehhez szükség volt némi erőszakra, a paplan szintén hajléktalan tulajdonosa ugyanis ellenállt. H. Béla tehát kiosztott néhány baráti tarkón legyintést, ámde kokiról, sal­lerről szó se esett. Az is tény, hogy H. Béla korábban egy koldusasszony­tól elvett hatszáz forintot, abban a hiszemben, hogy ami neki kell, azt elve­heti. H. Béla társadalomtudományi felkészültsége némiképp hiányos, ezért nem tudhatja, hogy más ember paplanját, hatszáz forintját, ökrét, szama­rát, feleségét vagy egyéb marháit csak akkor orozhatjuk el következmények nélkül, ha nekünk magunknak már eleve van paplanunk és hatszáz forin­tunk, sőt sokkal többünk is van. H. Bélának viszont se paplanja, se hatszáz forintja, ő tehát annyit is ér, és ez csak a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy H. Béla már a puszta létezésével is tagadja a magyar emberek erőfeszítésé­nek és áldozatos munkájának gyümölcseit, ezért aztán önmagában méltat­lan, hogy H. Béla egyáltalán itt lehet Európa legsikeresebb országában, amelyet az egész világ csodál és utánozni iparkodik. Mondjuk ki nyíltan: H. Béla hajléktalant a magyar emberek diadalról di­adalra hágó közössége nem szereti. Látni se bírja. A magyar emberek a bör­tönt szeretik, ahova a H. Bélához hasonló egyedek bezárhatók. Amikor a Nemzeti Együttműködés Rendszere kriminalizálta a hajléktalanságot, azért tette, mert a választók csakugyan­ezt várák tőle. A magyar emberek egyik fele azért gyűlöli a hajléktalanokat, mert nem tudja, hogy ő is közéjük ke­rülhet, a másik fele azért, mert tudja. Abban viszont egységesek, hogy H. Béla és társai ne lakjanak közterületen, sőt ott egyáltalán elő se forduljanak, hanem e célra rendszeresített és önfenntartó munkatáborokban nyerjenek kellőképpen biztonságos elhelyezést. Viszont ilyen tábor magyar emberek által lakott városokban, falvakban vagy ezek ötszáz kilométeres körzetében nem létesíthető, mert azt a lakosság nem engedi. Menekülttáborok se léte­síthetők, mert a lakosság azt se engedi, ugyanis a magyar ember utálja a me­nekülteket. Mindenkit utál, aki elesettebb nála, és mindenkit gyűlöl, aki si­keresebb, kivéve a mindenkori bölcs vezetőt, akiért viszont rajong. Ami mármost H. Béla hajléktalan tizenegy éves fegyházbüntetését illeti, az benne van A Nemzeti Együttműködés Programjában, a választók ugyanis arra hatalmazták fel a Nemzeti Ügyek Kormányát, hogy minél több magyar em­bert börtönbe zárjon. Népünk nem elsősorban szabadság-, hanem inkább börtönszeretete révén foglal el kitüntetett helyet a világ népeinek nagy csa­ládjában, a börtönlakókra pedig irigykedik. A magyar ember a fegyintéze­teket szerényebb kivitelű wellness-hotelekként gondolja el, és ennek külön­féle internetes fórumokon hangot is ad. Könyvtár, konditerem, tévé, inter­net, meleg étel, szállás, sportolási lehetőségek, csak a jakuzzi hiányzik. Néha ugyan akadnak borúlátóbb hozzászólók, akik szerint a magyarországi bör­tön annyira borzalmas hely, hogy ott személyzetnek lenni is alig elviselhe­tő, ám ezek a hangok elvesznek a zűrzavarban. A lényeg tehát az, hogy mi­nél több felebarátunkat szeretnénk rács mögött tudni, miközben sajnáljuk tőlük azt a sok földi jót, amiben odabent részük leend. Ami azt illeti, velünk se könnyű, a Nemzeti Ügyek Kormánya mindamellett iparkodik­ ,a válasz­tások utáni első lépések egyikeként szigorítani foguk a büntető törvénykönyved" - olvassuk a kormányprogramban, és megnyugodva konstatáljuk, hogy ma már nem­csak megszigorodott, hanem gyökeresen megújult Btk.-nak örvendhetünk. ,a több országban már bevezetett »Három csapás« törvény maga lesz a visszatartó erő. A jog­szabály szigora, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkal­mazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit és világossá teszi a társada­lom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma.” H. Béla hajléktalan tizenegy éves fegyházbüntetése a leghülyébb be­cenevű törvényből, a három csapásból következik. Rablásért őt koráb­ban kétszer elítélték, a paplan és a hatszáz forint a harmadik csapás, amiből máris látható, hogy a három csapás H. Bélával és a hozzá ha­sonlóan megátalkodott bűnözőkkel szemben semmifajta visszatartó erőt nem képvisel. Viszont eszelős következményekre vezet. Eredetileg a jog azért jött létre, hogy az emberek nagyobb csoportjait le­hetőség szerint megvédje a tyúk- és lótolvajoktól, valamint azoktól a veszé­lyes pszichopatáktól, akik történetesen nem diktátorként funkcionálnak, ha­nem az egyszerű sorozatgyilkosok keserű kenyerét eszik. Másképp kellett védekezni a tyúktolvajok, és másképp a szadista sorozatgyilkosok ellen, ezt tudták az emberek, ahogy tudták a jogalkotók és a jogalkalmazók is. A tör­vény szigora lesújtott a bűnösökre, de nem egyformán. A helyzet akkor vá­lik eszelőssé, amikor a tyúktolvaj ugyanolyan büntetést kap, mint a roszto­­vi hasfelmetsző, vagy esetleg annál is jóval súlyosabbat. Pontosítsunk: hely­zet akkor válik eszelőssé, amikor a büntetési tételek föntebb vázolt arányta­lansága az emberek természetes jogérzékének ellene mond, amikor az em­berek az ilyesmit felháborodva elutasítják, vagy legalábbis észreveszik. Ahol viszont nem utasítják el, sőt nem is veszik észre, ott úgy jó min­den, ahogy éppen van. H. Béla hajléktalan tehát tizenegy esztendőt fog lehúzni a rács mögött egyetlen, némiképp használt és feltehetően kifogásolható állapotban lévő paplan, továbbá hatszáz forint miatt, viszont ezt nem csak a jelenleg regná­ló hatalomnak köszönheti. Ha netán elfelejtettük volna, új Btk. kidolgozá­sával már az előző kormány szöszmötölni kezdett, mégpedig egy erősen bör­tönbarát kriminálpolitika nyomvonala mentén, miközben független szakér­tők a tényleges életfogytiglan és a legsúlyosabb büntetés-végrehajtási foko­zat, tehát a H. Béla által becélzott fegyház mielőbbi eltörlése mellett kardos­kodtak. Ezzel párhuzamosan Lázár és Répássy képviselők 2009. február 17- én benyújtották a később három csapás néven közkedveltté vált törvényja­vaslatot, másolva azt az amerikai eredetit, aminek értelmében egy amerikai polgár egy pizzaszeletért, egy másik egy süteményért, egy harmadik pedig három videokazettáért huszonöt-huszonöt évet kapott. Persze azt se feled­jük, hogy H. Béla viszont egy garantáltan értéktelen paplanért kapott magyar fegyházban letöltendő tizenegy évet, ami saccra olyan százötven amerikai börtön­évvel felér, ám ez nem meglepő. Magyarország mindenben jobban teljesít.

Next