Ellenőr, 1871. május (3. évfolyam, 227-256. szám)

1871-05-04 / 230. szám

Előfizetési árak: Egész évre­­ . 20 ft. — kr. Évnegyedre . 1­5 ft. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra : 1 , 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési Iroda: Pesten, bÁlvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez Intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 230. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ ünnepre következő napon. A­ lapot illető r­eclam Átióit Légrány testvérek Irodájába (3 las­uters 34. sz.) intézendők. Csütörtök, május 4. 1871. Hirdetési dijak: Tizhanábos petit Bor egyszeri I A nyilt­ tér egy petit sora 80 ha beigtatásáért . . . , 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásértSO „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas*utcza 14. szim. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr4* kiadó­ hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában Pest, arany kéz utcza 2. szám. Pest, máj. 3. Kíváncsian vártam Simony­i Ernő első czikkének olvasása után, mi lesz hát „a medve“ ? Tisztelt barátunk támadásának magvát a következő passusbam véljük láthatni: „ ... .. . mert legszentebb meggyőződésünk, hogy az ügy, melyet az ellenzék képvisel s me­lyért küzd, jó és üdvös a hazára, azért saj­náljuk, hogy egy oly életkérdésben, mint a delegátiók kérdése, az ellenzék egy oly nagy, oly tekintélyes részénél, mint minő a bal­közép párt, határozott megállapodás és egyetértés nincsen.“ Midőn az ember azon czimet adja czikkeinek „legjobb az egyenes út“, nem volna szabad aként tévútra vezetni akarni a közönséget, mint történik az idézett sza­vak által. Hogy a­ delegátiók kérdé­sében átalában ne volna határozott megállapodás és egyetértés a balközép párt­nál, ezt határozottan tagadjuk s igen jól tudja Simonyi Ernő ép úgy, mint az egész ország, hogy a delegáció­ intézmény rosza­­ságáról való nézeteiben a balközép soha sem ingadozott. Határozottabban, világo­sabban lehetlen kifejezni meggyőződést mint tette ezt a balközép kezdettől fogva vál­tozatlanul. Miként mondhatja tehát Simo­nyi Ernő egész átalánosságban azt, hogy e tárgyra nézve nincs a balközépnél hatá­rozott megállapodás és egyetértés ? Annak, hogy miként járt el a balkö­zép kezdetben, miként járt el későbben s mily állást foglal most a delegatióban való részvétel tekintetében ; elfogadja-e a meg­választatást, részt vesz-e a választásban — semmi köze sincs ahoz, jónak vagy rosznak tartja-e a delegatiót; ez egészen más lapra tartozik ; akár mint jár el e tekintetben, az legkevésbbé sem viciálja a kérdés lénye­e­gére nézve elfoglalt álláspontját. Ez a mi­hoz képest aránylag egészen alárendelt s csekély fontosságú kérdés. Miért ? Azért, mert akár me­­gyünk, akár nem megyünk a dele­­gációba, mi ellenzék, és különö­sen akár veszünk akár nem ve­szünk részt a választásban, azért a delegatió épen úgy fenn fog ál­­lani mindaddig mivel nem tö­röltetik. Az abstentió által nemcsak eszközölni nem fogjuk a delegatió eltörlé­sét, de ezen eltörlést még csak elősegíteni sem fogjuk. Simonyi Ernő két egymástól lénye­gesen eltérő dolgot kever össze idézett ál­lításában, midőn úgy adja elő, mintha a balközép a delegátió kérdésében egyátalá­­ban a kérdésnek mind lényegére mind a taktikára nézve nem bírna határozott meg­állapodással; igy zavarni össze a kérdést szándékosan, igy támadni nem — „egye­nes út.“ De ha nincs igaza a dolog lényegét il­letőleg, még abban sincs igaza, hogy az eljárási módra nézve „nincs határozott megállapodás és egyetértés a balközép párt­nál.“ Igenis van határozott megállapodás, az t. i., hogy a­kinek tetszik, elvállalja, a­kinek nem tetszik, nem vállalja; a kinek tetszik választ, a kinek tetszik nem vá­laszt. Ezen megállapodás egészen határo­zott, miután ez­által mindenki tudván azt, mit tehet, mit nem tehet a­nélkül, hogy pártfegyelmet sértsen, eleje van véve an­nak, hogy e miatt a pártban, mint ilyen­ben zavar támadjon. Ezen megállapodás correct is, mert miután a delegátiók kér­désének ezen része aránylag nem bir fon­tossággal, míg lényege az, t. i. eltörlendő-e vagy nem, igenis életkérdés, correct dolog, erre nézve szabadságot engedni az egyéni felfogásnak; correct továbbá annyiban is, mivel az alkotmányos működés rendes ke­rékvágásában haladó országgyűlési pártnak részéről nem volna helyes eljárás arra kötelezni a párt tagjait, hogy egy fenálló törvényben rendelt képviselői functiót ne teljesítsenek. Van tehát határozott és correct meg­állapodás. A­mi pedig azt illeti, hogy nincs egyetértés, erre nézve sem Simonyi Ernő, sem bárki más nem tud egyebet felhozni, mint Horn nyilatkozatát, de Horn egyedül áll, s egy fecske nem csinál nyarat. Nagy szorgalommal állította egybe Simonyi Er­nő mindazt, mi a fenforgó kérdésben a bal­közép tagjainak részéről mondatott, de a­ki figyelemmel olvasta ezen nyilatkozato­kat, be fogja ismerni, hogy azokban csakis annyiban van eltérés, a­mennyiben lehetlen, hogy szóról szóra ugyan­azt mondja több ember, a­ki valamely közös tárgyról szól. Neve­zetesen, a­mit az én csekély személyem ré­széről idéz, épen semmi ellentétben sincs Tisza Kálmán nyilatkozataival; az én czik­­kemnek tartalma annyiban más, a­mennyi­ben én a tárgynak más részleteire is kiter­jeszkedtem ; kiterjeszkedtem név­zetesen a Jókai által megpendített azon kérdésre, mit tennénk a delegatió-választás körül, ha többségre jutnánk, kiterjeszkedtem azon kérdésre, le kell-e mondani az embernek képviselői állásáról, ha nem fogadja el a delegatióba való megválasztatást. Egyéb­iránt nagyon jól tudja tisztelt barátom Si­monyi Ernő, hogy sidun faciunt idem, non est idem; hát ha még többen szó­lanak a dologhoz, meg vagyok győződve, hogy ha a szélsőbal részéről többen nyi­latkoznának e tárgyban, abból is lehetne hasonló szorgalommal és igyekezettel kötni furcsa bokrétát. S most meg tovább megyek s azt ál­lítom, hogy „a 48-as pártnak a delegátiók irányában elejétől fogva tiszta és határozott állása“ semmiképen sincs előnyben a bal­közép állása ellenében. Egyaránt kárhoztat­juk, egyaránt küzdünk ellene s de facto egyaránt távol maradunk tőle. Miféle ind­okokból — az utóvégre mindegy, de hogy a balközép tagjai ép úgy nem ülnek ott a delegátióban, mint a szélsőbal tagjai, az tagadhatlan tény. Mi baj van tehát, miben áll a mi vét­künk, és miért támad meg bennünket Si­monyi Ernő? Egész támadása úgy látszik tehát nem volt egyéb, mint egy kis magán mulatság, egy kis kötekedés. Egy kicsit kompromit­­tálni akarta volna a balközépet, egy kis homályt akart rá rakni, hogy annál fénye­sebben ragyogjon mellette a szélsőbalnok határozottsági és tiszta hazafisági kiváltság­­kutyabőre. De ha Simonyi Ernő oly nagyon féltékeny arra, hogy mint mondja „bátor­kodnak ők is az ellenzéknek egyik al­kotó részét képezni“ — mit senki kétségbe nem vont, hol van a következetesség, hol van a logika — most már mi kérdezzük — abban, hogy ő compromittálni akarja na­gyobbik részét ugyanazon ellenzéknek, mely­nek ő is tagja, melylyel való solidaritásá­­nak fentartása képezte épen mint első czik­­kében mondja, felszólalásának indokát? Meddőbb, haszontalanabb vitát ennél képzelni nem lehet. Simonyi Ernő maga is tapasztalhatta ezt, midőn czikkeit befejezte, mert a­mily mohón és élesen esett neki a tárgynak támadása kezdetén, annyira lát­szik a lankadás, minél közelebb ér második czikke a befejezéshez, úgy hogy utóljára valóban azt kell kérdeni , mi baja van hát velünk ? Szó sem történt volna az egész­ről, ha Horn Edének nem jut eszébe meg­bolygatni e kérdést, mely nem valami ben­ső fontosságánál fogva, hanem csak azért kényes, mivel a nagyon is indokolt erős ellenszenvnek sokat okoskodni nem igen akaró természeténél fogva ezen kérdés miatt volt már egyszer a balközép kebelében megháborodás; most azonban a balközép teljes nyugalommal nézett a választás, mint oly kérdés elébe, melyre nézve régóta tisz­tában van. Hogy Hornnak elmondott Simo­nyi némely dolgokat, ezzel csak minket mentett fel a fáradságtól, habár mi tán nem is épen ugyanazon modorban nyilat­koztunk volna; ebből azonban ismét csak az látszik, hogy akkor vagyunk természe­tes helyzetben, mikor egymást támogatjuk, s nem akkor, midőn nyelvünket egymáson köszörüljük. Mocsáry Lajos. A baloldali kör értekezletén egyhan­­g­ú határozatba ment, hogy a delegátió kér­désében — sem elvi, sem eljárási szempontból — a párt eddigi határozataitól eltérni nincs sem ok, sem szándék senkinél, H­o­r­n úr kijelentvén előlegesen is, hogy a kérdés feletti határozatnak teljes készséggel alárendeli saját eltérő nézetét és eljárását is. A párt e határozat kapcsolatában csak egyszerű­leg megyjegyzi, hogy a balközépi válságról, zavarról és szakadásról szám­­oló hírek és állítások csak azon mesék sorába tartoznak, melyeket az ellenpárt tán az által vél megvalósít­hatni, ha feltalálja s terjeszti leleményesen. Bevégeztetett az első folyamodású bíróságok iránti törvényjavaslat tárgyalása, és időgazdálkodásról ismerteti meg magát a mi­nisztérium. Mondják, hogy e meglepetést Kerkapoly idézi elő, ki — mint tegnap említettük — ször­nyű haragosan ment vissza Bécsbe az igazságügyi pazarlás ellen. Várjon mit teend most ,H­o­r­v­á­t Boldizsár ? Azt a­mit eddig : megadja magát ke­servesen. A deák-kör felhívása folytán ad a 1 o­­­da- 1­­ kö­r is kinevezett három tagot egy közös ér­tekezletre, hol megvizsgáltassák a módozat, mely által a 25-ös bizottság munkálatának egés­z­­b­e­n­­ — részletes vita nélküli — elfogadásában egyesülhetnének a pártok. Sikerül-e vagy sem ezen kísérlet, azt még nem tudni, de óhajtandó s köl­csönös méltányosság alapján el is érhető. A deák-kör P­erczel Bélát, Bittó Istvánt és Dániel Pált választotta meg e feladatra. A baloldali kör Ghyczy Kálmánt, Tisza Kálmánt és Mocsáry Lajost bízta meg. Ma saját pártja igényeinek s illetőleg sé­relmeinek meghallgatásával foglalkozott mindkét küldöttség, külön külön. Ma (szerdán) este elterjedt egy hír, mely szerint a Bécsben időző gróf Andrásy Gyula egy kormányelnöki távirat által értesítő Hor­­v­á­t miniszter urat, hogy a bírósági szer­­vezet iránti túlságosan költséges­­javaslatot nem helyeselheti , acceptálni nem fogja. E távirat kö­vetkeztében azonnal összeült a minisztertanács, hogy tanakodjék a teendők felett. Némely jobb­oldaliak nézete szerint most már visszatérés lesz Csengery tervére, melynek értelmében marad­nának az eddigi törvényszékek az eddigi helyeken s beosztatnának hozzájuk a járásbíró­ságok. Persze, ez nem fogja gátolni a jobbolda kedves lapjait és Csemeghi szónoklóit, hogy az ellenzéket vádolják időfecsérléssel s a kö­­z­ép bali szakadásról mondjanak szép me­séket. Annyi bizonyos, hogy felséges egyetértésre Pest, május 3. A pénzügyi bizottság tanácskozásairól a fiu­mei kikötő kiépítése ügyében egy rövid jelentést közöltek a tegnapi lapok. A jelentés tartalma megdöbbentőleg hat minden magyar emberre, ki aggodalommal szem­léli hátramaradásunkat és anyagi jólétünk fejlesz­tésére minden kínálkozó alkalmat megragadni és felhasználni múlhatlan hazafias kötelességnek tart. A fiumei kikötő létrehozása van koczkán. Kerkapoly pénzügyminiszter akkép nyilatkozott, hogy a kikötő kiépítését eszközölni nem lehet, mert e czélra a magyar állam pénztárában nin­csen pénz. Ha a bécsi közös minisztérium 150—160 millió követeléssel lép elő, akkor néma a pénzügy­miniszter, akkor van pénz, hanem ha spec­iális magyar érdekről, és­pedig országos, nagy fontos­ságú érdekről,­­a magyar tengerpart rendbehozá­sáról, hazánk terményeinek egyedüli önálló ki­viteli útjáról, e kiviteli útnak czélszerű kiépíté­séről van szó, akkor megszólal a pénzügyminisz­ter, akkor nincs pénz. Hazánk összeköttetését a tengerrel egyik lgfontosabb országos érdeknek tekintjük; ezzel az összeköttetéssel mozdíttathatik elő a kivitel és forgalom, és Magyarország anyagi helyzetének javulását, melyre oly roppant szükségünk van, csak így remélhetjük. Az oly soká halogatott, de végre valahára mégis munkába vett károlyváros-fiumei vasút nem sokára elkészül és 1873 ban Pest egyenes össze­köttetésben lesz Fiuméval a vasút által. Nem veszti-e el ezen vasút nagy fontosságát, ha a kikötő a vasúttal együtt ki nem építtetik ? mit használ hazánk termő vidékeinek akkor a fiumei vasútvonal, ha Fiuméban tengeri kikötőnk nincs ? Hogy számolhatunk kereskedelmünk, for­galmunk fejlesztésére, ha Fiumét czélszerű kikötő által a világforgalom számára meg nem nyitjuk? Mikép akarjuk kereskedelmünk önállóságát elérni, ha saját rendelkezésünk alatt álló kikötővel nem bírunk ? Milliókat költöttünk már a vasutakra, és mindezt azon nagy czél szem előtt tartása mellett tettük, hogy e vasutak az ország minden részé­ből a kiviteli czikkeket Fiuméba hordják s innen a nemzetköz érintkezések e­gym­ántjából a világ minden részébe. A vasutak már már megnyíltak, vagy nem sokára megnyílnak s Fiumének kikötője nincs, sőt ha a pénzügyminiszter bölcs óhaj­tása teljesül, nem is lesz. Mindig azon törekedtünk, hogy nyers termé­nyeinknek kiviteli utat nyissunk, hogy ne le­gyünk idegen, részakaratú vasuttársulatok önké­nyének alávetve, melyek hónapokig hevertették külföldre küldendő szállítmányainkat s erre most midőn hosszú, kínos várakozás után e kiviteli út létesítésére megjött az alkalom, azt mondja Ker­kapoly : nem lehet, nincs pénz; el kell halasz­tani a kiépítést. Minden egyéb sürgető, csak az halasztható, mi az ország anyagi fejlődésének életkérdését képezi. Ebből a nyilatkozatból, melyet Kerkapoly a pénzügyi bizottság előtt tett, megítélhetni, mily ledér, mily lelkiismeretlen silány politika tartja békéban hazánk anyagi fejlődését. Nem az itt a kérdés, hogy e pillanatban van-e pénz az állam kassájában, hanem az, hogy ha tudnak pénzt újs teremteni oly czélokra, melyek mellőzhetők volnának, az ország érdekeinek min­den veszélyeztetése nélkül, tudni kell terem­teni oly czélra is, melynek teljesítése a nemzet száz éves óhaját képezi s melyet mellőzni hazánk érdekeinek legérzékenyebb megsértése nélkül nem lehet. A kikötő kiépítése nem mai eszme. Évtize­dek óta foglalkoznak vele s a pénzügyminiszter­nek tudni kellett volna, hogy annak ma vagy hol­nap a valósítás stádiumába kell lépni. Régen gondoskodni kellett volna már e ki­kötő kiépítéséről, hogy mire a vasutak a forga­lomnak átadatnak, kész kikötőt találjanak ott a vasúton oda érkezett szállítmányok. Az építkezés eddigi halasztása is megmérhetlen veszteségeket okozott már az ország anyagi fejlődésének, a to­vábbi halogatás anyagi érdekeink valóságos élet­veszélyeztetése lenne, mit törvényhozásunk soha meg nem engedhet. Csávolszky Lajos: — A közoktatási miniszter már közelebbről létesíteni szándékozik a még Eöt­vö­s által tervezett országos közoktatási tanácsot, melynek szabályzatát több szakférfi­nak meg is küldötte. A tanács az országos közok­tatásra fordítaná teljes figyelmét, s a minisztéri­umnak javaslatokat tenne, véleményeket adna. Elkészítené a törvényjavaslatokat, oktatásügyi ren­deleteket, tanterveket stb. Állana pedig a tanács négy főosztályból: egyetemi, középtanodai, műegye­temi és népoktatási osztályokból, egy elnök és al­­elnök, s 26 belső taggal. Az elnököt a miniszter előterjesztésére ő felsége nevezné ki 3 évre, a többi tagok részint kineveztetnének, részint válasz­tatnának az egyetemi tanács, középtanodai tanár­egylet stb. által. Fizetést senki sem húz, a titkár és jegyzők kivételével. — A miniszter egyébiránt e tervezetet csak az eszmecsere és tanácskozások alapjául tekinti. — A bányatörvényjavaslat átvizs­gálására összehívott bizottság 2­­k ülésén a tanács­kozás megkezdése előtt felolvastatott az országos magyar iparegyesület részéről beérkezett irat, mely­ben említett egyesület tudtul adja, hogy Volny József a képviseletről lemondván, említett társulat nézetének tolmácsolására Stoll Károly és Nendt­­vich urakat jelölte ki. Ez tudomásul vétetvén a horvátországi bá­nyaiparosok azon óhajtását terjesztő elé Vuko­­ti­no­vics bizottsági tag, miszerint a jelenleg ér­vényben álló ált. bányatörvény még egy ideig le­endő fentartását óhajtják azért, mivel abban a kő­szénszabadság lévén kimondva, az Horvátország­ban máig is fentartva van, tehát e fontos iparág fejlődését más netán kevésbbé biztos alap által nem akarnák megzavarni, más részről pedig nem tartják tanácsosnak a határőrvidék visszakapcsolá­sa előtt azt idézni elő, hogy Horvátországban más és a határőrvidéken ismét más bányatörvény le­gyen érvényben, minélfogva a zágrábi bányakapi­tányságnak két törvény szerint kellene eljárni. E nyilatkozat azonban nem akadályozza a horvát-slavon­országi küldötteket az értelmezlet ta­nácskozásaiban részt venni. Ezek után elhatároztatván, hogy az elvi kér­dések nem előlegesen, hanem az egyes fejezetek­nél legyenek megvitatandók, megkezdetett az I. fegyezet tárgyalása. Az 1-ső §., mely a földbirtokos rendelkezése alá nem tartozó ásványokat fentartott és szabad ásványokra osztja, valamint a 2 ik §., mely a fen­tartott ásványokat meghatározza, elfogadtatott, úgy­szintén a 3-ik §. a) és b) pontjai, melyekben a szabad ásványok elősoroltatnak, az utóbbi pontban foglalt ásványok a barnakővel egészítetvén ki. Elvi vita csak a 3-ik §. c) pontja felett t. i. a kőszén kérdésénél fejlett ki. A nagy többség a törvény szövegét, melynél fogva minden fajú kőszén a szabad ásványok közé tartozik — elfogadta, míg Bercsey Lajos, Fülöp Sándor, Balássy Antal, Balás Adolf, Kovács Lajos és dr.Weisz József bizottsági tagok a kőszén ilyetén felszabadítását a földbirtokosnak nyújtandó kárpótlástól tették függővé. — A kisebb bizottság indokolva és írásban fogja külön véleményét be­terjeszteni , a többség fentartja magának nézeteit szintén indokolva és írásban beadni, hogy a kor­mány e két vélemény iránt tökéletesen tájékozva legyen. Hoszabb vitára adott még alkalmat az 5. §. azon rendelete, hogy a bányahatósági és bányabí­­rósági közhivatalok bánya­tulajdont ne szerez­hessen. A többség a bírósági személyzet kihagyását véleményezte s a bányahatósági hivatalnok iránt 12 tag kimondatni kívánta azt, hogy egyátalában bányatulajdont az illető hivatalkerületben ne bír­hasson, míg 12 tag e rendeletet oda akarja mó­dosítani, hogy bányatulajdont adomány útján ne szerezhessen. A 6. és 7-ik §., melyek az államnak a bá­nyatörvényhez való viszonyáról és a mértékről szólnak, minden vita nélkül fogadtattak el. városrészek lakói nem merik többé elhagyni há­zaikat és jobbadára pinczékbe rejtőznek. A táma­dás az egész harczvonalon folyt és most már a Montmartre dombon levő ütegek is részt vettek a harczban. Issy erőd azonban még mindeddig nem jutott a kormánycsapatok kezeibe. Tegnap a kormány hadseregének tüzérsége újra megkezdte az erőd bombázását. Az erőd déli homlokzata nem egyéb romhalomnál, azonban a felkelők még mindig viszonozzák a tüzet. Egyáltalán még ma­kacs harcz vár a kormány hadseregére, melynek tartaléka is részt vesz most a küzdelemben. E körülmény eléggé bizonyítja, mily válságos a helyzet Paris előtt. Issy erőd azonban alig fogja magát egy-két napnál tovább tarthatni. Az­által , hogy a kormánycsapa­tok elfoglalták az issy-i kastélyt s a clamarti pá­lyaudvart, uralkodnak az erőd fölött, melynek kö­­rülzárolása most teljes. A clamarti pályaudvart tegnap éjjel foglalta el egy vadász zászlóalj. A felkelők versaillesi hírek szerint ez alkalommal 300 halottat vesztettek. Délután érkezett hírek szerint a kormány­csapatok helyzete kedvező. A főtámadás ismét a nyugati oldalon történik, hol a katonaság folyvást tért foglal. Mac-Mahon főhadiszállása és Ver­sailles között közvetlen távírda összeköttetés léte­­sittetett s a kormány azonnal közzé téteti a főha­­di­szállásról érkező jelentéseket, melyek a ver­saillesi lakosság által — a távirda szavai szerint — nagy lelkesültséggel fogadtatnak. Gyászos do­log, hogy a polgárvérben fürösztött fegyer dia­dalának örülni tud a franczia nemzet egy része. Ilyeneket hallva, csakugyan el kell hinnünk, hogy a franczia nemzet meg van mételyezve és képte­len a szabadság tartós megőrzésére. Szerencsére Francziaországban a vidék la­kossága igen józanul gondolkozik most. A k­ö­z­­ségi választások tegnap és tegnapelőtt folytak le s a­mennyire az eddig érkezett hírek­ből következtetnünk lehet, a választásoknál leg­több helyen a mérsékelt republicá­­nus párt lett győztes. Ugyancsak egy d. u. érkezett távirat meg­­c­áfolja a hirt, mintha Lyonban új zavargá­sok törtek volna ki. Szintén alaptalan a hír, hogy D­ombrowski a kormánycsapatok által el­fogatott volna. Ez nem egyéb, mint a versaillesi kormány ügynökei által terjesztett koholmány.­­ A budapesti honvédegylet máj. 2-án közgyűlést tartott C­s­z­e­t­zky Antal honvéd­őrnagy elnöklete alatt, a máj. 7-diki országos hon­védgyűlésre küldendő képviselők megválasztása czéljából. Választás előtt azonban a közgyűlés határozatilag kimondotta, hogy képviselői az orsz.­gyűlésen oda működjenek, miszerint a menhát Pesten építtessék. Erre képviselőkül megválasz­tottak: Szekulis ezredes, Oszetzky őrnagy, Faváry őrnagy, Feleky Harsányi, Girókuty, Mikar, Kótay századosok, Stettner, Borbély, Komáromy, Klement főhadnagyok s Ritter és Pawlowsky hadnagyok. Pótképviselőkül: Weisz főhadn., Horváth hadn. és Reinitz őrmester. Külföldi szemle. Pest, május 3. Az események igazolták azon véleményün­ket, hogy a franczia nemzetgyűlés s a commune között lehetetlen a békés kiegyezés. Hol mindkét oldalon oly nagy megátalkodottság uralkodik, és hol oly magas válaszfal különíti el az ellenfeleket, ott lehetetlen a kiegyezés. A re­publikánus liga már előbb hajótörést szenvedett közvetítési kísérleteivel, és így jártak legújabban a párisi szabadkőművesek és Havre városának küldöttei is, kik eredménytelenül voltak kényte­lenek távozni Versaillesből. A franczia kormány föltétlen megadást követel és csak aztán hajlandó némi jelentéktelen engedményekre. A harcz mindkét részről növekedő elkese­redéssel vette kezdetét. A bombázás tegnap­előtt oly rendkívüli hévvel folyt, hogy minden előbbi lődözést felülmúl. Egész ütegek sortüzet adtak, úgy hogy Paris környéke sürü füstfelleg­­től volt eltakarva. Az ágyutűznek leginkább kitett Az angol alsóháznak máj­ elsején nagyfontosságu ülése volt. A mennyiben a Glad­stone minisztérium léte állott koczkán. A jöve­delmi adó fölemelésére vonatkozó tvjavaslat forogván szőnyegen, Smith indítványt nyújt be, hogy a ház vesse el a kormány javaslatát, mely czélsze­­rűtlen és jogtalan s főkép a szegény néposztályt sújtja. S­tansfiel­d az mondja, hogy a jövede­lemadó csak ideiglenesen fog fölemeltetni, s hogy pár év múlva le fog szállitatni. Ward és Hant képviselők megtámadják a kormány pénzügyi poli­tikáját. Lowe kincstárnok védelmezi a kormányt, s azt állítja, hogy az országot védelmi helyzetbe kell tenni. Gladston­e hosszabb beszédet tar­tott ezután arra emlékeztetvén a házat, hogy párt­ja az adókat hat millió font sterlinggel, az állam­­adósságot pedig tíz millióval kevesbítette. E be­szédre az ellenzék részéről C i­s­r­a­e­­­i válaszolt, a jövedelmi adó szaporítása ellen szólván. Szavazás­ra kerülvén a dolog, a ház 335 szavazattal 250 szavazat ellenében elveti Smith indítványát és elfogadja a kormány javasl­atát a jö­vedelmi adó fölemelése ügyében. A „Times“ e szavazásról szólván, azt állítja, hogy a többség csupán a minisztérium iránti kímé­letből fogadta el a javaslatot. Elvben az egész ház elítéli a jövedelem­adó szaporítását. A „Ti­mes“ azt reménye, hogy ez nem fog pr­ecedens gyanánt tekintetni. * A commune kebelében tart az egyenet­lenség. Tegnapelőtt Delescluze is elfogatott, egyike a legradikálisabb férfiaknak. A vihar a commune april 3(aki ülésében tört ki. Delescluze azzal vádolta Cluseret tábornokot, hogy diktátorságra törekedik. Cluseret viszonozta a szemrehányásokat, és végre földhöz csapva kardját, beadta lemondását. Oly emberek­kel, milyenek a commune keblében vannak — monda Cluseret — semmire sem lehet menni. A commune azonnal elfogatta a tábornokot, azzal vádolván őt, hogy ő az oka Issy erőd balsorsá­nak. Másnapra Delescluze is elfogatott. A com­mune még tegnapelőtt, titkos ülést tartott, mely­ben a körül forgott a vita, nem kellene-e agyon­lőni Cluseret tábornokot és M­é­g­y­t. A commune aztán elhatározta, hogy a com­mune tagjai fölött csak maga a commune ítélhet, és más bíróság nem. A távirda hírei között említve volt, hogy a commune május elsején egy úgynevezett köz­jó­létbizottságot állított föl. A nagy forradalom közjól­étbizottságát akarta utánozni a commune, ama bizottságot, mely 1793-ban oly terrorismust gyakorolt Francziaországban. A bizottság 5 tag­ból áll és bizonyos tekintetben korlátlan hatalmat fog gyakorolni. III. évfolyam.

Next