Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)

1871-06-10 / 266. szám

megalkotják az­ elsőt megsemmisítő második tör­vényt. A comnmne­s törvénye két hó múlva elbu­kik s a második versaillesi törvény életbe lépendő. A zavar roppant. A kormány nem találja elég nagynak. A status quot fentartja mig­ut harmadik, illetőleg ötödik törvénynyel fogja rendbe hozni. E konfusio gyártás valójában a pápaszemvesztett Horvát Boldizsárok tapogatózó törvényhozása. Ismerik önök, milyen ma s nem tudjuk mivé vá­lik holnapra. A mező­gazdaság istennője épen nem látszik erőködni a csapásokat dús aratással enyhíteni. A januáriusi fagy kárait, a két hónapos és most is télikabát protegáló hideg s szárazság tetézte. Dé­len, hol enyhébb­ az ég a gabna és széna termés sohasem fedezi a szükséget, amazt orosz és ma­gyar, emezt a Pyrénék szállítmányával fedezi. Ez évi termés a rendesen jóval alul fog maradni. Ke­leten s északon az invasio által gyötrött megyék­ben ezer ok működött a rosz időjárással egy kézre. A párisi árak igen érthetően szabályozzák rendes időben az egész franczia piacot s nem cse­kély befolyással vannak a külföldiekre is. Május 31-én a gabna hectolitre-je 43—45—50, a liszt zsákja 157 kilóval 92—98 ftk. volt. S már ez ár mellett a kenyér­sütők nem igen akarták a ke­nyér kilóját 72 frankért árulni. De mivel Páris nem volt rendes helyzetben, adom, hogy önök tájékozhassák magukat ezen hazánk termelőire oly fontos ügyben, máskét főpiacz ár árít is. Dijonban máj. 27-én 40—44, Rambouillet 26—30, Brüsszelben 41—44 frank. A széna­termés tavaly alig egy­harmada volt a rendesnek; ez évi első kiszállások kielégí­tőnek mondhatók, de átalában a rendesnél egy­­harmaddal kisebbre számítható, ha szerencsésebb időjárás nem segít. Párisban a felkelés ideje alatt száz kötegben ötmázsás szekereit 140—150 frank­kal fizették, most már 110—125 közt váltakozik. A széna ára pedig befolyással van a húséra. Versaillesi újságokat a crisisről, Picard bankigazgatói nyugalmazásáról táviratilag veszik. Az új belügyér csak czég, a mindenes Thiers maga lesz. Mára viharos ülést várnak, mivel teg­nap elhangzott: la Maison de France, melyet a jobb­közép nem tapsolt meg, Thiers el akarja őket egy időre hallgattatni lemondását felajánlván, mit talán még nem mernek elfogadni. Azt szeretném már megérteni, mert lábatlan­­kodik uj kalandba igyekezvén rántani e szeren­csétlen országot az assemblée, miért nem oszlik fel mint azt minden alkotmányossági érzék köve­teli. Népboldogitó herczegek minden ágról sza­kadnak, azokról nem is beszélek., U. G. Páris, jun. 4. (Saját levelezőnktől.) Egy rövid történet előadása kedvéért vettem mire ma toltam. A forrás hiteles, a történet még ismeretlen, egy pár nap múlva a hírlapok nyelvén lehet és szeretném ezeket megelőzni. Langiewitz volt lengyel diktátor Pustowojtow kisasszony hadsegédjét ismerjük a forradalom ide­jéből. A kisasszony igen tisztelt állást foglal el itt Párisban. Pustowojtov távolról ismerte Dombrow­­szkit. Emlékezni fognak önök, hogy az érsekkel együtt nővére is elfogatott és később vagy huszon­két apácza. Pustowojtov ezek érdekében fölkereste Dombrowszkit, kinek szemére lobbantotta , mennyi­re ártott a lengyelek nevének a commune támo­gatása által, legalább igyekezzék befolyását fel­használni s jót tenni. Aztán kérte, legyen szives az érsek nővére s az apáczák szabadságát kiesz­közölni. Dombrowski felelete oda ment ki, hogy az lehetetlen, mert a commune tagok őrjöngök, ha csak érintik is e kérdést, különben nyugodjék meg, 15 nap múlva mi már nem leszünk. Ez történt május első napjaiban. Természe­tes ilyen megnyugtatás még inkább ingerelte Pus­tovojtov kiasszonynak a szerencsétlen nők sorsa iránt való félelmét. Dombrowszkynak kétségbeesés­sel fejtegette, hogy a katholikus világ és papság mennyi rokonszenvet tanúsított, mennyire áldozat­kész volt a lengyelek ügyében; a commune mellett való szereplésük által ezt is elidegenítik a bol­dogtalan nemzettől. Ha nem tenné is meg honfiúi hálából a nők kiszabadítását, tegye meg legalább a jövőért. Dombrowski újból kijelentette, hogy ő kész megtenni mindent, de eredményhez nincs remé­nye Protot és Rigault miatt, kik mérsékletről hal­lani sem akarnak. Dombrowski szavát tartotta emberül. Kérésének megtagadásához lemondását kötötte. Ez időtájt volt is némely lapban szó Dom­browszki lemondásáról, mi kacsának tűnt fel, mi­után Dombrowszki megmaradt. S maradt, mivel kérése megadatott. Dombrowszki tovább ment Pus­tovojtov kívánságánál, nemcsak a szabadságot, hanem útlevelet eszközölt ki a fogoly nőknek. Mert tudta, ha jájásban maradnak, csak egy sétá­ra lett volna elég a szabadság, s újból elfogták volna őket. Pustovojtov kezéhez küldte a commune szabadlábra helyező rendeletén s az útleveleket Dombrowsky egy udvarias levél kíséretében, mely TÁRCZA. Desjardins harmadik előadása. — Szerda, jun. 7. — Desjardins harmadik és utoló elvadása van, jellemzésével még adósak vagyunk olvasóinknak. Lehet, hogy a nagy közönségre nézve ez utolsó előadás nem birt oly általános érdekkel, mint az előbbi kettő —, mindazáltal az ezúttal összegyűlt nagy számú hallgatóság elejétől végig feszült fi­gyelemmel kísérte Desjardins fejtegetését. A fran­­czia tudós ez alkalommal a hazafiságról ér­tekezett, érdekes történelmi visszapillantásokat vetve Francziaország állami kifejlődésére. *■ Előadását egy kis polémiával kezdte Desjar­dins. Fölemlíté ugyanis bevezetésképen, hogy va­lami dr. Carus nevű német tudós nem igen ré­gen egy könyvet írt, mely az emberiség fejlődé­sével foglalkozik. E mű a jelenleg létező népeket három osztályba sorozza. Vannak ugyanis dr. Ca­rus szerint népek, melyeket a „nap népeinek“ nevezhetünk. Ilyenek mindenekelőtt a szoros érte­lemben vett poroszok s aztán a németek. Azután az „alkonyat népei“ következnek, milyenek a francziák, olaszok, spanyolok, portugálnak, szóval az egész román népcsalád. Fejlődés tekintetében az­ utolsó fokot az „éj népei" foglalják el. E né­pek közé dr. Carus szeretetreméltó logikája a m­a­­gyarokat is oda sorolja. Desjardins e furcsa osztályzásra gunyorosan jegyzé meg, hogy a doktor úr elfelejtette fölso­rolni a napfeljövet népeit. A franczia tudós nem akarta mondani, hogy e népek közé a magyart is oda kellene számítani — bókját azonban így is megértették legtöbben a hallgatók közül. Csak ezután tért át Desjardins fejtegetésének tárgyára, vonzó képet nyújtva a középkori franczia állapotokról. Elmésen indokolta, miként fejlődött századról századra a franczia hazafiság, mely meg­teremtette Francziaország egységét és nagyságát. A franczia nép emelkedése a keresztes hadjáratok korába esik. Azelőtt a korlátlan hűbérrendszer meggátolt minden fejlődést. Az urak nem ismertek közelebb eső czélt, mint minél inkább zsarolni és kiszivattyúzni a földnépet, mely a rája kivetett önkényes adók súlya alatt leroskadt. A polgári elem szerepe csak a keresztes hadjáratok után iAcziU.uciii­» d­i«a ndwi-puu «Apmozgalom közelebb hozta egymáshoz Francziaország legkülönfélébb vidékeinek lakóit, az ur közvetlen érinkezésbe jutott a polgárral s a pórnéppel. Már maga az osz­tályok e beható érintkezése igen üdvös eredmé­­ményeket szült, miután Desjardins megjegyzése szerint az elszigeteltség egyértelmű a tudatlanság­gal — l’isolité c’est ’ ignorance. De a keresztes hadak első­sorban a polgári elemnek váltak javára. A hosszan tartó és rend­kívüli embererőt igénybe vevő hadjáratok nagy­mérvű hadi felszerelést tettek szükségessé. A vá­rosokban a kézművesek egyletekké álltak össze, hogy egyesült erővel felelhessenek meg a szük­ségletnek. Ez időbe esik a széhek keletkezése, melyek a középkori városok politikai és társadal­mi életében oly nagyfontosságú szerepet vittek. A­­ polgárság anyagilag gyarapodván, lassanként érez­ni kezdé erejét és visszás helyzetét, és emanci­pálni törekedett magát az urak igája alól. A kö­zépkori község a kézművesek egyesüléséből a szé­­hekből fejlődött ki, és Francziaországban com­mu­­n­e nevett vett föl. Az aristokratia féltékenysége lépten-nyomon összetűzésbe jött a városokkal. A polgárok szabá­lyozni iparkodtak viszonyukat az urakkal szemben, s azért szerződésre léptek velük. A legtöbb közép­kori város hosszú időkön át rendes adófizetője volt az aristokratiának. E függő viszony azonban sér­tette a polgárság önérzetét, annyival inkább, a mivel az urak igen gyakran megszegték a városokkal kötött szerződéseket, nagyobb terheket akarva róni a polgárságra. így származtak aztán azon makacs küzdelmek a polgári elem s az aristok­ratia között melyekről a középkori krónikák annyi érdekeset tudnak beszélni. Minden egyes város vár volt akkor, minden polgár katona, min­den lakház egy-egy bástya. Ablakok helyett csak lőrések nyíltak az utczára, hogy kövekkel, nyi­lakkal, dárdával, forró olaj és szurokkal lehessen fogadni az ellenséget. A polgárság szabadságsze­­retete teljes mérvben nyilvánult e korban. Jogai­kat és önállóságukat minden perezben kész lévén védni, e polgárság körében az egyetértés, a haza­fial OS csainui Claus vL­rotalmasai Tuágottak. A királyok, kik mindinkább rákezdtek szo­rulni a gazdag és hatalmas városok anyagi és er­kölcsi támogatására, lassanként oltalmuk alá vet­ték a polgári elemet a kapzsi és hatalmára félté­keny aristokratiával szemben. Fülöp Ágost király első volt, ki elismerte a városok nagy hivatását, és ő fényes szabadalmakkal látta el a polgári elemet Francziaországban. Desjardins a középkori franczia váro­sok jellemzéséről áttért a franczia pórnépre. Ő az igazi hazafiságot a földnép körében találja föl, most úgy, mint a régibb századokban. A franczia pórról igen rokonszenves, majdnem ideális képet nyújtott. A franczia pór — mondá Desjardins ki­törő hévvel — járatos hazája történelmében és szereti földét, mint az anya gyermekét. Vasárna­ponként elég kimennie a mezőre, hogy emelke­dett legyen szelleme. Ott látja ks maga előtt a föl­det, melyet véres verejtékkel művel a köznapo­kon, és mely táplálja őt és gyermekeit. Ugyanazt a földet művelték már atyja, öregatyja és ősei is és ugyanazon földet fogják megtermékenyíteni, gyermekei és unokái. És ez érzület uraim — monda Desjardins — kiolthatlan hazafiságot szül. Mert szeretni csak valami állandót lehet, miután a szeretetnek valami maradandóhoz kell tapadnia. A föld, melyben őseink és kedveltjeink porai nyugszanak, mindig drága előttünk. A­ki a föl­det szereti, az jó, az rendíthetlen hazafi lesz min­den körülmények között. Desjardins aztán egy ol­dalvágást mért a­ nemzetközi munkásegyesületre, azt mondván, hogy Francziaország két millió kéri a kisasszonyt, hogy haladéktalanul intézked­jék a kiszabadulás érdekében és tudassa a fog­lyokkal, hogy rögtön hagyják el Párist, mert két vagy három óra múlva Protot vagy. Rigault meg­tudja a dolgot és késő lehet; másodszor pedig nem fog sikerülhetni az, mit most is két napi erő­feszítés után az illetők háta mögött vihetett ki. A nők megértették a veszélyt s gyorsan és szerencsésen St. Denisbe menekültek. A bosszuállás véres napjaiban Páris utczáin dörgő ágyuk moraja figyelmeztette a megszabadí­­tottakat a szabaditóra, ki iránt hálára kötelezettnek érezték magukat. Az apáczák küldöttséget menesz­tettek az érsek nővére vezérlete alatt rögtön Mac­ Mahonhoz, esedezvén, hogy Dombrowski élete kí­­méltessék meg. Mac Mahon — mondják — nemes szíve, igen meg jön illetődve az elbeszélt történet által, de kénytelen volt kijelenteni, hogy a rende­letek a csapatokhoz kibocsáttattak, azok vereked­nek, az illető élete minden tiszt kezében van, el­lenkező rendelet már későn érkezhetik, különben gondoskodni fog,­­ ha élve elejébe juthat. Dom­browski meg lesz élete kimérve bizonyosan. Dombrowski három golyó által találtan har­­czolva esett el. Az esély nem engedte, hogy a jó tett jóval viszonoztassék. Én örömmel jegyeztem fel a nemes­ tettet s az azt ritkán követő háladatossá­­got. Egy napsugár ez a vadság homályában. Szom­jazott enyhülés az embertelenségek látásában ki­fáradt léleknek. U. G. Bécs, junius 7. (Saját levelezőnktől.) Piener tegnapi átfutásának megadta az árát. Alig hallották meg választói, az egeri keresk. kamara, hogy a minisztériummal akar szavazni, rögtön táviratoztak neki, miszerint e lépését nem helyeslik. Hiába volt a hírhedt ex-pénzügyér ma­gyarázó válasza, egy második távirat még hatá­rozottabb rászólást hozott számára, így azután nem maradt más hátra, mint a leköszönés, amit Plener ma meg is tett. A kormány minden eszközt fölhasznált, hogy az ingatagokat, vagy erőtleneket magához vonja az ellenzékből, vagy ha ez nem sikerülne, legalább ártalmatlanná tegye. Az eredmény felette kedvező s az alkotmányhivek táborában nagy mérvben beállt a desertio. A nyomás különösen a nagybir­tokosokra és a volt hivatalnokokra vala intézve. Fenyegetés és csak fölváltva használtattak. Minghetti, az olasz követ, átadta visszahivó iratát és holnapután elhagyja Bécset. Politikai tény azonban nem szolgál alapul e lépésnek, hacsak annyiban nem, hogy Minghetti vágyik elfoglalni helyét a parlamentben. Utódjául Robilant tábornok van kinevezve. Itt tökéletesen ismeretlen egyén. China és Japánban meghatalmazott főconsu­­lunk, Calice, előléptettetik „ministre resident“-t, azaz harmadrendű követté. Pgy. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, jun. 7. A képviselőháznak mára hirdetett ülése, miután a szentesítés végett felterjesztett tör­vényjavaslatok nem érkeztek le, nem tartatott meg. A főrendiház ma harminczhét tagjának jelenlétében tárgyalta a telepitvényesekre vonatkozó képviselőházi üzenetet Apponyi György grófnak ezzel kapcsolatban levő indítványával együtt. Az érdekeltség, melylyel ezen ügy minden körben találkozik, a karzatokon látszott leginkább. Ezek zsúfolásig megteltek, a mi ugyan főrendi­házunk újabb történetében meglehetősen ritka eset. A kormány aligha viseltetett hasonló érdekeltség­gel e tárgyalás iránt. A minisztérium tagjai kö­zül egyben egy sem jelent meg és csak legszi­gorubb kötelességnek eleget teendő volt ott az igazságügyér képviselője , Horváth Döme tanácsos. Nevezetes mozzanatot egyébiránt az ülés nem nyújtott. A három beszéd, mely az indítványtevő előadásán kívül a­­javaslat ellen elmondatott, ab­ban kulminált, hogy a képviselőház nem méltatta kellő figyelemre a főrendek érvelését, hanem a tárgyilagos kapacitálás terét elhagyva, nyomást kívánt gyakorolni a tudozás másik testületére s egyúttal annak tekintélyét aláásni törekedett. Leg­többet nyújtott e részben Tomcsányi főispán, ki lelkesülve Cziráky János gr. helyeslő fejbólintá-­­sán feledé, hogy e helyen azon parlament több­ségétől kifolyt kormány kinevezése folytán be­szélt, melyet ő sallangós frásisokra építőnek, iz­­gatónak és gyanusítónak nevezett. Sajnáljuk, hogy a minisztérium képviselőjé­nek ezen nagy hévvel tolmácsolt visszás fogai­ A főrendiház ülése- Elnök M­a­j­­­á­t­h István. Cziráky János gr. felemlíti, hogy az úrbéri viszonyokra vonatkozó főrendiházi szenetből kima­radt, hogy a 14. §. a képviselőház módosítása szerint fogadtatott el. — Közöltetni fog a képviselő­házzal. Napirend: a telepítvényesekről szóló képviselő­­házi üzenet s Apponyi grófnak erre vonatkozó indít­ványa. Apponyi György gr. egyszerűen ajánlja indítvá­nyát, fentartva magának a jogot, hogy megtávr­t­­tatása esetében zárszóval védelmezze. Liptay Béla b. mindannyiszor sajnálatosnak tartja, ha a törvényhozó testületek közt vélemény­­különbség támad és nem a viszályos kérdések kellő indokolásában kerestetik a fősúly, hanem a szenvedélyek felzaklatása által némi presso kíván­tatik gyakoroltatni. Sajnálatos az még inkább ak­kor, ha­ az egyik tvbozó testület azzal véli czél­­jait elérni, hogy a másik altestület állását aláássa a végből határozatainak tekintélyét csorbítsa. És sajnálkoznunk kell ezen annyival inkább, mert ily csorbított állás mellett még sokkal kevésbé lesz képes a főrendiház megfelelni hivatásának, mely a szenvedély uralma alatt álló tárgyalásoknál mérséklésekre van hivatva. A főrendiház sohasem ámította magát azzal, hogy jelen alakjában azon czélnak teljes mérték­ben megfelelni képes, melyre a két kamarára ala­pított parlamentáris rendszer mellett a felső­ház hivatva van. A főrendiház tagjai maguk is belát­ták a reform szükségét, meg is kísértették annak initiatíváját és erre sürgették is a kormányt, s hogy nem rajtuk múlt, hogy annak még eddig eredménye nem lett, azt úgy hiszi, nem kell bő­vebben fejtegetnie. Hogy mennyire félszeg állás­pontot foglal el a főrendiház, azt egy tekintet an­nak üres padjaira is bizonyítja. Ha mi — úgy­mond — mindamellett itt helyeinket betöltjük, határozottan csak az alkotmányunk által ránk pa­rancsolt kötelességet teljesítjük és teljesíteni fog­juk azt mindakkoráig, míg törvényeink velünk így rendelkeznek. Vájjon képesek leszünk-e sokáig megfelelni e hivatásunknak, nem tudom, de azt tudom, hogy politikai bűnt követnek el azok, a­kik, ha meggyőződésük az, hogy alkotmányos parlamentáris rendszerünk mellett akár csak az egy kamara rendszer kívánatos, akár pedig, hogy a két kamara rendszerhez ragaszkodva a jelenlegi főrendiház átalakítását kívánják, mindakkoráig,míg ezen átalakítást nem eszközük, a jelen főrendi­ház tekintélyét aláássák. Ily meggyőződéstől át­hatva azt hiszem, hogy csak tetéznék a bajt, ha mi is a szenvedélyek árja által elragadtatva, meg­győződésünktől eltérnénk. Szóló ezután áttér a jelen törvényjavaslatra s hosszabban szól a telepitvényesek ügyéről. A két ház között eltérés abban áll, hogy míg az egyik ház kivonata, hogy megóvassék a czél, azaz, hogy oly telepitvényeseknek,kiknek helyzete aggasztó, a törvénynek végleges intézkedéséig - megnyugtató helyzet biztosítassék, ellenben a főrendiház e te­kintetben a birtokjogot világosan fentartani kíván­ja. Szerinte a törvényhozás igen helytelenül jár­na el, ha amaz alakban fogadná el a törvényja­vaslatot, mert natrár meglehet, hogy politikai te­kintetből néha kétséges törvények szükségesek bizonyos kívánságnak megnyugtatására, de az anyagi jog kérdéseiben a kétséges törvény mindig a legveszélyesebb következményekre szolgáltat okot. (Igaz ! Úgy van !) Meg van győződve, ha viszonyainkat tekintet­be véve kísérletek történtek volna az iránt, hogy netaláni egyezségek útján ezen viszályos kérdések megoldassanak igen sok, felette sok esetben a czél el is éretett volna, sőt még ma sem volna el­késve az, ha a kormány a törvényhatóságok út­ján felhívná az illető feleket, hogy kísértsék meg a barátságos egyezséget. Meglehet, hogy lesznek egyes esetek, melyekben az ily egyezségi kísér­leteknek eredményük nem lesz; meglehet, hogy lesznek oly momentumok, hol sürgős intézkedések­re lesz szükség s ilyenkor az államnak joga lesz arra, hogy­ ezen intézkedéseket a birtokjognak momentán megsértésével is eszközölhesse, mert kétségkívüli dolog az, hogy hol annyi honpolgár­nak érdeke koc­káztatik, ott az állam eminens jogánál fogva segélyt nyújthat, hanem akkor, mi­dőn ily alakban segélyt nyújt, egyszermind köte­lességet vállal aziránt, hogy azok, kik az ekként nyújtott segély által netalán megkárosíttatnának, teljes kárpótlásban részesíttessenek. Tehát, ha az intézkedések oda volnának irá­nyozva, hogy ezen kérdés jelenleg tanulmányoz­­tassék,és hogy ezen kérdésre vonatkozó barátsá­gos egyezségek a kormány által a törvény­hatósá­gok hozzájárulásával megindíttassanak és e mel­lett a szükség esetében rögtöni intézkedésre is hatalmaztassék fel a minisztérium, ez ellen semmi kifogásom sem lehetne. De oly alakban nyújtott moratórium, mint az most szándékoltatik adatni, minő következéseket vonna maga után? Ily alak­­ban a moratórium kétségkívül maga után vonná (Halljuk! Halljuk!) hogy elámuttatnának e szeren­csétlenek közbenjárók által, a­kik azt mondanák ezen moratóriumról, hogy hisz ez nem más, mint jogelismerés; ez nem tekinthető másnak, mint bebizonyításának annak, hogy ez nem olyan sza­bad birtok, mint akármilyen más. Mert ha az volna, a törvényhozásnak épen olyan joga volna elhatározni azt, hogy egy házbirtokos a bérfelei irányában eddig kötött szerződéseket feltartani tartoznék, vagy a nem telepített birtokokra nézve a bérleteket fentartani tartozik (Cziráky János gr.: Igen helyes.) de ha a telepitvényesek irányában meg kell tartani a szerződéseket, amazok irányá­ban pedig nem kell, akkor a kettő között birtok tekintetében különbség létezik (igaz! úgy van!) és ha ezen megszorítás mintegy servitus alakjában fennáll, akkor kell hogy az a végleges kárpótlás­nál is tekintetbe vétessék. Mindezeknél fogva szóló Apponyi indítvá­nyához já­rt. (Helyeslés.) Eötvös Dénes b. nem látja szükségét a kivé­teles törvénynek, miután az itt szóban levő tele­pítvényesek eredete az ó­korba eső úrbéresekkel nem lévén egyenlő helyzetű,­ azokat a 48-ban felszabadított úrbéresekkel azonosítani nem lehet. A salus respublice most azt kívánja, hogy a va­gyon, birtok szentsége óvassék meg. Pártolja Ap­ponyi javaslatát. Tomcsányi József s­zintén az indítvány mellett van, hanem érintetlenül nem hagyhatja azon ferde helyzetet, melybe­­ a főrendiház e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával jutott. (Halljuk !) Mert midőn a főrendiház második viszonüzenetében kijelentet­te, és érvekkel támogatta azon nézetét, hogy a képviselőháznak javaslatát oly szövegezés szerint, a­mint az ide terjeszttetett, el nem fogadhatja, ha­nem módosítja akként, hogy megfeleljen ugyan az első szükségletnek, mely ezen moratóriumot úgy látszik, a képviselőház nézete szerint szük­ségessé tette , de másrészt megóvassanak a bir­tokviszonyok mindazokra nézve, a­hol oly morató­rium szüksége fönn nem forog. Ezen másod viszonüzenete a főrendiháznak, részint a képviselőháznak egyes tagjai, részint pedig a sajtó jelenlegi kezelői által oly megtáma­dásoknak, mondhatom jogtalan megtámadásoknak záporát öntötte a főrendiház fejére, mely egy ön­magában immorális cselekvénynek, vagy legalább is jogtalan cselekvénynek és jogcsorbításnak lenne méltó büntetése. Pedig mit tett a főrendiház ? A főrendiház hajlandó volt ott, a­hol szükségesnek látta a képv. ház javaslatát elfogadni, ott elfogadta, ott pedig ahol ezt szükségesnek nem tartotta, a maga véleményét, mint t. hozóét letette a mérlegbe, és pedig­ indo­­­­koltan. A főrendiház midőn ezeket tette, nem tett egyebet, mint a törvények és az alkotmány által részére biztosítotti jogát gyakorolta, mely jog nem, a mai naptól keletkezett, s mely jog gyökereinek szálai corpus jurisunkban vannak megvetve, és úgy hiszem, ezen jog az által, hogy a sokak ré­széről ismételten előhozott és szükségesnek tartott szervezetét a főrendiház még eddig el nem érhette, legtávolabbról sincs tekintélyében lecsonkítva. A mai napig sem ül a képv.házban egyetlen egy tag sem, és részéről egyetlen egy szavazatot sem hall itt nyilvánítani, mely a törvény által biztosít­va nem lenne. (Úgy van ! Úgy van !) Annálfogva akár legyen a felsőház szervezve akár nem, a jog molsrot on gj-tv­orosz miodig agyana.... (Helyes­lés.) Igaz, úgymond, hogy azon úgynevezett codi­­ficate deputatió nyesőjét még nem húzta rajtunk végig, de annak okai mi nem vagyunk, mert a főrendiház mindannyiszor a­hányszor erre alkalma nyílt, a főrendiház szervezés­nek szükségét kimon­dotta és mindannyiszor midőn alkalom volt azt folytonosan szorgalmazta is. Hogy ez eddig nem történhetett, annak b­ionyosan legkisebb oka a fő­rendiház. De ez nem ad jogot senkinek arra, hogy az ekkér jogosult testületnek, a törvényhozó test egyik kiegészítő részének tekintélyét a légből kapott frasisokkal és mondhatom nem egészen gyanúsítás nélküli glossákkal lejárni igyekezzék. (Élénk he­lyeslés: Cziráky János gr. Helyes! Úgy van.) Ha a méltó főrendek annyira eltudnának magukról felejtkezni, hogy ezen terrénumra lép­nének, ugyan nem találnánk-e azok között, kik a főrendiházat milyen gyanúsítással illetik, néhány egyé­neket, kikre talán még többet el lehetne mon­dani, mint a főrendiházra (Helyeslés,) de isten mentsen meg ettől, mi hivatásunkat ismerjük s tud­juk, hogy a törvényhozó testületnek nem a sze­mélyekkel­ bíbelődés a feladata, hanem feladata gondoskodni arról, hogy jó, helyes, a méltányos­ság és igazság alapján gyökerező törvények ho­zassanak. És midőn ezt itt nyíltan kifejezem, csak sajnálatomat kell kijelentenem a felett, hogy mind­ezen általam érintett megtámadások nem a tárgy­ról beszélnek, nem fejtik ki a tárgyat, s nem azt mondják, hogy miért nincs igazuk a főrendeknek, földtulajdonosa közül aligha fognak sokan inter­­nationalisták lenni. A franczia nemzet hazafisága egész nagysá-­­ gában az úgynevezett százéves háború második korszakában mutatkozott. 1422-ben, midőn VII. Károly trónra lépett, az angolok Francziaor­szág kétharmad részét bírták. VII. Károly csak a Loire folyótól délre eső vidékeken volt elismerve király gyanánt, Francziaország északi és észak­keleti részében VI. Henrik angol király ural­gott. Már veszve látszott Francziaország, midőn előállott egy pórleány, Jeanne d’ A­r­c, kit a történelem az „orleansi szűz“ neve alatt örökített meg. Mi inditá oly nagyszerű tettekre az egysze­rű falusi leányt? — kérdi Desjardins. Semmi egyéb, mint a franczia pórnép keblében élő rendít­hetlen bizalom a haza iránt, röviden a szilárd és semmi körülmények között nem csüggedő haza­fiság. Joggal mondhatni, állítja Despardins, hogy e vihar teljes kórban a franczia pórnép mentette meg Francziaországot. Az orleansi szűz az egész földnépbe beoltotta a hitet Francziaország jövője iránt, s a legelhagyatottabb gunyhókból előtódul­tak aggok és ifjak, hogy kiűzzék az ellenséget a haza földéről. Az angolok csatára csatát vesztet­tek. Jeanne d’ Arc elfoglalta Orleanst, visszaszo­rította az angolokat Páris falai alá úgy, hogy VII. Ká­roly feltehette Francziaország koronáját Rheimsben. Az angolok megégették ugyan az orleansi szüzet, midőn kezeik közé jutott, de Desjardins ép­p vértanúságnak tulajdonítja Francziaország fel­szabadulását az idegen uralom alól. E mártírság szükséges volt Francziaországra nézve. A nemzet hatalmasan működő hazafisága új tápot nyert az orleansi szűz halála által. A franczia sereg ellen­­állhatlan erővel szorította ki az angolokat Fran­­cziaországból, kik végre csak Calaist tartották meg. E háború előtt csak a „pays“ szót használ­ta a franczia par Francziaországról szólva, a há­ború után azonban már átalánosan a p­a­­­r­­­e szó jött használatba. Desjardins azután fölemlíté, hogy a franczia mert ha ezt tennék, ez igazi hivatása volna úgy a képviselőháznak, mint a sajtónak, de nem azt mondják, hanem azt kérdik, hogy mer a felsőház ilyeneket csinálni. Már ha mi erről az oldalról fognók­ fel a dolgot, akkor alkalmasint oly terré­numra ” lépnénk, hol nem a közvéleménynek he­lyes útra terelését érnék el, hanem igen könnyen a kölcsönös szemrehányások által a közvélemény­nek azon depravatióját, melyet fájdalom a sajtó egész Európában elősegíteni törekszik. (Cziráky János gr.: Igaz! Igaz !) Végül meg kell jegyezni azon felhivással szemben, mely a kormányhoz intéztetett,­­ hogy a főispánok által gyakoroljon opressiót a főrendiházra. Szóló mint főispán a kormány végrehajtó közege és a­mit a kormány közigazgatási intenzióinak véghez vitele czéljából reá biz, azt szorosan a kor­mány nézete szerint exequálni kötelessége. De midőn e terembe lép, akkor ő törvényhozó és ak­kor sem a minisztérium, sem más által vélemé­nyét korlátoltatni nem fogja. (Élénk helyeslés.) Elnöke, bár igen tiszteli azon érzést, mely az imént nyilatkozó főispán urat felszólalásában ve­zérlő, mégis általánosságban figyelmeztet arra, hogy a már Bentham által hangsúlyozott s azóta a világ minden parlamentjében elfogadott elv sze­rint a tvhozás egyik termében előadott magánné­zetek a tvhozás másik teremében, a vitatás tár­gyát nem képezhetik. Horváth Döme, a kormány képviselője a kü­lönbséget ismertetve, mely a két testület határo­zatai között van, azt mondja: Eltér egymástól a két ház abban, hogy a főrendek szövegükben már az ideiglenes törvény­­javaslatban a definitiót szűkebb korlátok közzé szorítani, a megszorító osztályozást érvényesíteni kívánják. E sajnos eltérésnek szerinte indoka és forrása abban rejlik, hogy a felfogás, a kiindulási szempont nem egészen ugyanazonos, hogy a főren­dek által a kiindulási pontul csakis felkarolt tulaj­donjog talán túl a mértéken egy kissé mereven alkalmaztatott. Ha arról volna kérdés, hogy egyes concret esetekben akár csoportozatban, akár specifice az egyes ténykörülmények felett a törvényhozás bármelyik tényezője ítélni fogna, ak­kor ezen szempont, ezen eljárás, egyszerűen a leg­korrektebbnek fogna találtatni; de midőn a tör­vényhozás a telepítvényi kérdést szervezni és végre valahára a maga idejében végleg megoldatni kívánja, a képviselő­ház azon nézetben van, hogy a csiklandós kérdés megoldásánál azon álláspon­tot kell elfoglalnia a törvényhozásnak, melyet 48- ban az úrbéresekre vonatkozólag, de sőt legköze­lebb is a törvényhozásnak mindkét tényezője az úrbéri birtokviszonyokra vonatkozó törvényjavas­latnál az egyes részletekben tettleg elfoglalt. .Te­kintettel kell lenni mind a politikai, mind a köz­­gazdasági és társadalmi viszonyokra, és csak­is, ha ezen alapon oldja meg feladatát a törvényho­zás, lesz a megoldás kielégítő. De mert a képr.­ház nézete szerint a tulajdon és telepítvény szo­ros definiálása többé kevésbé a végleges, a­­szer­vező törvényjavaslatba tartozik, nem tehette azt, hogy már itt, az ideiglenes intézkedésnél, mely csak rövid moratóriumról szól, mind azt beillessze, s azért a képviselőház csak­is az ideiglenesség színvonalán kíván maradni. A főrendiház aggályai ellenében elegendő biztosíték a képviselőház azon határozata, mely szerint mintegy becsületszavát adta, hogy a tvja­­vaslatot minden esetre még ez évben át fogja ter­jeszteni. 1848-ban az úrbéri kártalanításra vonat­kozó törvény egészen a nemzeti becsület védpaj­­zsára volt fektetve s ez ígéret a legabsolutabb korszakban váltatott be. Azt hiszi, hogy itt egy pillanatig sem szabad kétségbe vonni, hogy a képviselőház be fogja váltani szavát. Apponyi György gr. mindenekelőtt megjegyzi, hogy bármily nagy sulylyal bírjanak is az alkot­mányos életben előforduló manifestatiok minden­kire és igy e háznak minden tagjára is, mind a mellett e hatás az alkotmányos életnek legna­gyobb kárára válhatik, mihelyt annak praessiv erő tulajdonittatik, oly annyira, hogy e hatás a törvényhozó test egyik tényezőjének szabad aka­ratát megszorítná, sőt azt dominálná és alkotmá­nyos kötelességének lelkiismeretes teljesítésétől elütné. Ilyen volna a mai eset, ha a főrendek ezen előzményeket eltekintve eddigi véleményüktől, és az azt támogató érvekből tisztán subjectív vagyis ezen külső manifestatiókhoz alkalmazott opportu­­nitás szempontjából határoznák el magukat. Ezen manifestatiók iránti minden keserűség nélkül ál­líthatja, hogy épen azok természete, és azok enor­­bitráns volta nyújtja a legnagyobb erőt a főren­dek álláspontjának , mert minden elfogulatlan bíró meggyőződhetik arról, hogy ezen a sajnálattal tapasztalt küzdelemben, egyenetlen fegyverek al­kalmaztatnak. A főrendek tisztán tárgyilagos érvei nem ellenérvekkel, hanem érveik félremagyarázá­sával és szándékuk elferdítésével találkoznak. Ilyen eszközök nem szólnak az ügynek, mely miatt felhasználtatnak, komolysága és ereje mel­lett, hanem ennek épen ellenkezőjét árulják el. Ezután Horváth Dömével polemizál. Nem is­merheti el, hogy a telepitvényesek kérdésébez azon álláspontra kellene állanunk, melyen 1848­ nemzetnek átalánosan szemére vetették, miszerint kereste a harczot Németországgal. Európa elfeledi azonban, hogy 1790-ben önmaga fogott fegyvert a franczia szabadság elnyomására. De Francziaor­szág s a franczia földnép alig volt valaha nagyobb mint e korszakban, s idén 14 nagy sereget állí­tott ki, melyek mindenütt visszaverték a kényura­lom hadtömegeit. Francziaországban az jellemzi a nép hazafi­ságát, hogy a hazaszeretet nem bizonyos vidékre hanem az egész országra Eixerjeu, a‘ iuiuanu6.». vagy az elsassi nép oly jó franczia hazafi volt mint a breton, gascognei sat. Elsasi már 1648-ban kapcsoltatott Francziaországhoz, és ugyan Porosz­országnak volt e még csak hite is ez időben ? Desjardins azonban elfeledi, hogy Elsass nem Poroszországtól, hanem a német birodalomtó vétetett el s hogy ez ép oly idős, mint Franczia­ország. Hogy a lotharingiak már a múlt század­ban is jó francziák voltak, azt bizonyítja mai na­pig is négy torontál megyei falu, köztük Chat­le­villé, Trübswetter, stb. E falvak lakos­sága Lotharingiából származik, és Mária Therézi által telepíttetett oda. Most is főleg az időseb emberek körében, e falvakban franczia nyelvt lehet hallani. Előadása végén Desjardins néhány igen el­ismerő szót mondott el a magyar hazafiságra Kiemelte, hogy jól esett látni a magyar pórokat nemzeti múzeumban. Ez azt bizonyítja, hogy magyar nép érzi, miszerint ez a haza, az össz­nemzet tulajdona. Rómer Flórisnál lévén a mina — mondja Desjardins —egy igénytelen pór érti kés évet adott át a nemzeti muzeum számára. Ji­talom után kérdeztetvén, e szegény ember semm sem akart elfogadni. Uram, mondá Desjardins e ragadtatással, e szegény ember tette nagyszerű, de a hazafiasság magaslatán áll. Sajnáljuk, hogy a derék franczia tudóst három érdekes és tanulságos előadás után el ke már várnunk. Rokonszenvünk azonban biztosit­ marad számára s e tudat kisérje őt további n­res törekvéseiben. B­orostyáni Nándor,­nak helyreigazítására nem volt egy árva szava sem. A tárgyalás Apponyi gr. indítványának egy­hangú elfogadásával végződött, mely szerint a képviselőház „a főrendek c­áfolatlanul hagyott érveinek méltánylására újból is tiszteletteljes biza­lommal felhivatik.“ . *

Next