Ellenőr, 1871. június (3. évfolyam, 257-286. szám)
1871-06-10 / 266. szám
megalkotják az elsőt megsemmisítő második törvényt. A comnmnes törvénye két hó múlva elbukik s a második versaillesi törvény életbe lépendő. A zavar roppant. A kormány nem találja elég nagynak. A status quot fentartja migut harmadik, illetőleg ötödik törvénynyel fogja rendbe hozni. E konfusio gyártás valójában a pápaszemvesztett Horvát Boldizsárok tapogatózó törvényhozása. Ismerik önök, milyen ma s nem tudjuk mivé válik holnapra. A mezőgazdaság istennője épen nem látszik erőködni a csapásokat dús aratással enyhíteni. A januáriusi fagy kárait, a két hónapos és most is télikabát protegáló hideg s szárazság tetézte. Délen, hol enyhébb az ég a gabna és széna termés sohasem fedezi a szükséget, amazt orosz és magyar, emezt a Pyrénék szállítmányával fedezi. Ez évi termés a rendesen jóval alul fog maradni. Keleten s északon az invasio által gyötrött megyékben ezer ok működött a rosz időjárással egy kézre. A párisi árak igen érthetően szabályozzák rendes időben az egész franczia piacot s nem csekély befolyással vannak a külföldiekre is. Május 31-én a gabna hectolitre-je 43—45—50, a liszt zsákja 157 kilóval 92—98 ftk. volt. S már ez ár mellett a kenyérsütők nem igen akarták a kenyér kilóját 72 frankért árulni. De mivel Páris nem volt rendes helyzetben, adom, hogy önök tájékozhassák magukat ezen hazánk termelőire oly fontos ügyben, máskét főpiacz ár árít is. Dijonban máj. 27-én 40—44, Rambouillet 26—30, Brüsszelben 41—44 frank. A szénatermés tavaly alig egyharmada volt a rendesnek; ez évi első kiszállások kielégítőnek mondhatók, de átalában a rendesnél egyharmaddal kisebbre számítható, ha szerencsésebb időjárás nem segít. Párisban a felkelés ideje alatt száz kötegben ötmázsás szekereit 140—150 frankkal fizették, most már 110—125 közt váltakozik. A széna ára pedig befolyással van a húséra. Versaillesi újságokat a crisisről, Picard bankigazgatói nyugalmazásáról táviratilag veszik. Az új belügyér csak czég, a mindenes Thiers maga lesz. Mára viharos ülést várnak, mivel tegnap elhangzott: la Maison de France, melyet a jobbközép nem tapsolt meg, Thiers el akarja őket egy időre hallgattatni lemondását felajánlván, mit talán még nem mernek elfogadni. Azt szeretném már megérteni, mert lábatlankodik uj kalandba igyekezvén rántani e szerencsétlen országot az assemblée, miért nem oszlik fel mint azt minden alkotmányossági érzék követeli. Népboldogitó herczegek minden ágról szakadnak, azokról nem is beszélek., U. G. Páris, jun. 4. (Saját levelezőnktől.) Egy rövid történet előadása kedvéért vettem mire ma toltam. A forrás hiteles, a történet még ismeretlen, egy pár nap múlva a hírlapok nyelvén lehet és szeretném ezeket megelőzni. Langiewitz volt lengyel diktátor Pustowojtow kisasszony hadsegédjét ismerjük a forradalom idejéből. A kisasszony igen tisztelt állást foglal el itt Párisban. Pustowojtov távolról ismerte Dombrowszkit. Emlékezni fognak önök, hogy az érsekkel együtt nővére is elfogatott és később vagy huszonkét apácza. Pustowojtov ezek érdekében fölkereste Dombrowszkit, kinek szemére lobbantotta , mennyire ártott a lengyelek nevének a commune támogatása által, legalább igyekezzék befolyását felhasználni s jót tenni. Aztán kérte, legyen szives az érsek nővére s az apáczák szabadságát kieszközölni. Dombrowski felelete oda ment ki, hogy az lehetetlen, mert a commune tagok őrjöngök, ha csak érintik is e kérdést, különben nyugodjék meg, 15 nap múlva mi már nem leszünk. Ez történt május első napjaiban. Természetes ilyen megnyugtatás még inkább ingerelte Pustovojtov kiasszonynak a szerencsétlen nők sorsa iránt való félelmét. Dombrowszkynak kétségbeeséssel fejtegette, hogy a katholikus világ és papság mennyi rokonszenvet tanúsított, mennyire áldozatkész volt a lengyelek ügyében; a commune mellett való szereplésük által ezt is elidegenítik a boldogtalan nemzettől. Ha nem tenné is meg honfiúi hálából a nők kiszabadítását, tegye meg legalább a jövőért. Dombrowski újból kijelentette, hogy ő kész megtenni mindent, de eredményhez nincs reménye Protot és Rigault miatt, kik mérsékletről hallani sem akarnak. Dombrowski szavát tartotta emberül. Kérésének megtagadásához lemondását kötötte. Ez időtájt volt is némely lapban szó Dombrowszki lemondásáról, mi kacsának tűnt fel, miután Dombrowszki megmaradt. S maradt, mivel kérése megadatott. Dombrowszki tovább ment Pustovojtov kívánságánál, nemcsak a szabadságot, hanem útlevelet eszközölt ki a fogoly nőknek. Mert tudta, ha jájásban maradnak, csak egy sétára lett volna elég a szabadság, s újból elfogták volna őket. Pustovojtov kezéhez küldte a commune szabadlábra helyező rendeletén s az útleveleket Dombrowsky egy udvarias levél kíséretében, mely TÁRCZA. Desjardins harmadik előadása. — Szerda, jun. 7. — Desjardins harmadik és utoló elvadása van, jellemzésével még adósak vagyunk olvasóinknak. Lehet, hogy a nagy közönségre nézve ez utolsó előadás nem birt oly általános érdekkel, mint az előbbi kettő —, mindazáltal az ezúttal összegyűlt nagy számú hallgatóság elejétől végig feszült figyelemmel kísérte Desjardins fejtegetését. A franczia tudós ez alkalommal a hazafiságról értekezett, érdekes történelmi visszapillantásokat vetve Francziaország állami kifejlődésére. *■ Előadását egy kis polémiával kezdte Desjardins. Fölemlíté ugyanis bevezetésképen, hogy valami dr. Carus nevű német tudós nem igen régen egy könyvet írt, mely az emberiség fejlődésével foglalkozik. E mű a jelenleg létező népeket három osztályba sorozza. Vannak ugyanis dr. Carus szerint népek, melyeket a „nap népeinek“ nevezhetünk. Ilyenek mindenekelőtt a szoros értelemben vett poroszok s aztán a németek. Azután az „alkonyat népei“ következnek, milyenek a francziák, olaszok, spanyolok, portugálnak, szóval az egész román népcsalád. Fejlődés tekintetében az utolsó fokot az „éj népei" foglalják el. E népek közé dr. Carus szeretetreméltó logikája a magyarokat is oda sorolja. Desjardins e furcsa osztályzásra gunyorosan jegyzé meg, hogy a doktor úr elfelejtette fölsorolni a napfeljövet népeit. A franczia tudós nem akarta mondani, hogy e népek közé a magyart is oda kellene számítani — bókját azonban így is megértették legtöbben a hallgatók közül. Csak ezután tért át Desjardins fejtegetésének tárgyára, vonzó képet nyújtva a középkori franczia állapotokról. Elmésen indokolta, miként fejlődött századról századra a franczia hazafiság, mely megteremtette Francziaország egységét és nagyságát. A franczia nép emelkedése a keresztes hadjáratok korába esik. Azelőtt a korlátlan hűbérrendszer meggátolt minden fejlődést. Az urak nem ismertek közelebb eső czélt, mint minél inkább zsarolni és kiszivattyúzni a földnépet, mely a rája kivetett önkényes adók súlya alatt leroskadt. A polgári elem szerepe csak a keresztes hadjáratok után iAcziU.uciii» di«a ndwi-puu «Apmozgalom közelebb hozta egymáshoz Francziaország legkülönfélébb vidékeinek lakóit, az ur közvetlen érinkezésbe jutott a polgárral s a pórnéppel. Már maga az osztályok e beható érintkezése igen üdvös eredméményeket szült, miután Desjardins megjegyzése szerint az elszigeteltség egyértelmű a tudatlansággal — l’isolité c’est ’ ignorance. De a keresztes hadak elsősorban a polgári elemnek váltak javára. A hosszan tartó és rendkívüli embererőt igénybe vevő hadjáratok nagymérvű hadi felszerelést tettek szükségessé. A városokban a kézművesek egyletekké álltak össze, hogy egyesült erővel felelhessenek meg a szükségletnek. Ez időbe esik a széhek keletkezése, melyek a középkori városok politikai és társadalmi életében oly nagyfontosságú szerepet vittek. A polgárság anyagilag gyarapodván, lassanként érezni kezdé erejét és visszás helyzetét, és emancipálni törekedett magát az urak igája alól. A középkori község a kézművesek egyesüléséből a széhekből fejlődött ki, és Francziaországban commune nevett vett föl. Az aristokratia féltékenysége lépten-nyomon összetűzésbe jött a városokkal. A polgárok szabályozni iparkodtak viszonyukat az urakkal szemben, s azért szerződésre léptek velük. A legtöbb középkori város hosszú időkön át rendes adófizetője volt az aristokratiának. E függő viszony azonban sértette a polgárság önérzetét, annyival inkább, a mivel az urak igen gyakran megszegték a városokkal kötött szerződéseket, nagyobb terheket akarva róni a polgárságra. így származtak aztán azon makacs küzdelmek a polgári elem s az aristokratia között melyekről a középkori krónikák annyi érdekeset tudnak beszélni. Minden egyes város vár volt akkor, minden polgár katona, minden lakház egy-egy bástya. Ablakok helyett csak lőrések nyíltak az utczára, hogy kövekkel, nyilakkal, dárdával, forró olaj és szurokkal lehessen fogadni az ellenséget. A polgárság szabadságszeretete teljes mérvben nyilvánult e korban. Jogaikat és önállóságukat minden perezben kész lévén védni, e polgárság körében az egyetértés, a hazafial OS csainui Claus vLrotalmasai Tuágottak. A királyok, kik mindinkább rákezdtek szorulni a gazdag és hatalmas városok anyagi és erkölcsi támogatására, lassanként oltalmuk alá vették a polgári elemet a kapzsi és hatalmára féltékeny aristokratiával szemben. Fülöp Ágost király első volt, ki elismerte a városok nagy hivatását, és ő fényes szabadalmakkal látta el a polgári elemet Francziaországban. Desjardins a középkori franczia városok jellemzéséről áttért a franczia pórnépre. Ő az igazi hazafiságot a földnép körében találja föl, most úgy, mint a régibb századokban. A franczia pórról igen rokonszenves, majdnem ideális képet nyújtott. A franczia pór — mondá Desjardins kitörő hévvel — járatos hazája történelmében és szereti földét, mint az anya gyermekét. Vasárnaponként elég kimennie a mezőre, hogy emelkedett legyen szelleme. Ott látja ks maga előtt a földet, melyet véres verejtékkel művel a köznapokon, és mely táplálja őt és gyermekeit. Ugyanazt a földet művelték már atyja, öregatyja és ősei is és ugyanazon földet fogják megtermékenyíteni, gyermekei és unokái. És ez érzület uraim — monda Desjardins — kiolthatlan hazafiságot szül. Mert szeretni csak valami állandót lehet, miután a szeretetnek valami maradandóhoz kell tapadnia. A föld, melyben őseink és kedveltjeink porai nyugszanak, mindig drága előttünk. Aki a földet szereti, az jó, az rendíthetlen hazafi lesz minden körülmények között. Desjardins aztán egy oldalvágást mért a nemzetközi munkásegyesületre, azt mondván, hogy Francziaország két millió kéri a kisasszonyt, hogy haladéktalanul intézkedjék a kiszabadulás érdekében és tudassa a foglyokkal, hogy rögtön hagyják el Párist, mert két vagy három óra múlva Protot vagy. Rigault megtudja a dolgot és késő lehet; másodszor pedig nem fog sikerülhetni az, mit most is két napi erőfeszítés után az illetők háta mögött vihetett ki. A nők megértették a veszélyt s gyorsan és szerencsésen St. Denisbe menekültek. A bosszuállás véres napjaiban Páris utczáin dörgő ágyuk moraja figyelmeztette a megszabadítottakat a szabaditóra, ki iránt hálára kötelezettnek érezték magukat. Az apáczák küldöttséget menesztettek az érsek nővére vezérlete alatt rögtön Mac Mahonhoz, esedezvén, hogy Dombrowski élete kíméltessék meg. Mac Mahon — mondják — nemes szíve, igen meg jön illetődve az elbeszélt történet által, de kénytelen volt kijelenteni, hogy a rendeletek a csapatokhoz kibocsáttattak, azok verekednek, az illető élete minden tiszt kezében van, ellenkező rendelet már későn érkezhetik, különben gondoskodni fog, ha élve elejébe juthat. Dombrowski meg lesz élete kimérve bizonyosan. Dombrowski három golyó által találtan harczolva esett el. Az esély nem engedte, hogy a jó tett jóval viszonoztassék. Én örömmel jegyeztem fel a nemes tettet s az azt ritkán követő háladatosságot. Egy napsugár ez a vadság homályában. Szomjazott enyhülés az embertelenségek látásában kifáradt léleknek. U. G. Bécs, junius 7. (Saját levelezőnktől.) Piener tegnapi átfutásának megadta az árát. Alig hallották meg választói, az egeri keresk. kamara, hogy a minisztériummal akar szavazni, rögtön táviratoztak neki, miszerint e lépését nem helyeslik. Hiába volt a hírhedt ex-pénzügyér magyarázó válasza, egy második távirat még határozottabb rászólást hozott számára, így azután nem maradt más hátra, mint a leköszönés, amit Plener ma meg is tett. A kormány minden eszközt fölhasznált, hogy az ingatagokat, vagy erőtleneket magához vonja az ellenzékből, vagy ha ez nem sikerülne, legalább ártalmatlanná tegye. Az eredmény felette kedvező s az alkotmányhivek táborában nagy mérvben beállt a desertio. A nyomás különösen a nagybirtokosokra és a volt hivatalnokokra vala intézve. Fenyegetés és csak fölváltva használtattak. Minghetti, az olasz követ, átadta visszahivó iratát és holnapután elhagyja Bécset. Politikai tény azonban nem szolgál alapul e lépésnek, hacsak annyiban nem, hogy Minghetti vágyik elfoglalni helyét a parlamentben. Utódjául Robilant tábornok van kinevezve. Itt tökéletesen ismeretlen egyén. China és Japánban meghatalmazott főconsulunk, Calice, előléptettetik „ministre resident“-t, azaz harmadrendű követté. Pgy. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, jun. 7. A képviselőháznak mára hirdetett ülése, miután a szentesítés végett felterjesztett törvényjavaslatok nem érkeztek le, nem tartatott meg. A főrendiház ma harminczhét tagjának jelenlétében tárgyalta a telepitvényesekre vonatkozó képviselőházi üzenetet Apponyi György grófnak ezzel kapcsolatban levő indítványával együtt. Az érdekeltség, melylyel ezen ügy minden körben találkozik, a karzatokon látszott leginkább. Ezek zsúfolásig megteltek, a mi ugyan főrendiházunk újabb történetében meglehetősen ritka eset. A kormány aligha viseltetett hasonló érdekeltséggel e tárgyalás iránt. A minisztérium tagjai közül egyben egy sem jelent meg és csak legszigorubb kötelességnek eleget teendő volt ott az igazságügyér képviselője , Horváth Döme tanácsos. Nevezetes mozzanatot egyébiránt az ülés nem nyújtott. A három beszéd, mely az indítványtevő előadásán kívül ajavaslat ellen elmondatott, abban kulminált, hogy a képviselőház nem méltatta kellő figyelemre a főrendek érvelését, hanem a tárgyilagos kapacitálás terét elhagyva, nyomást kívánt gyakorolni a tudozás másik testületére s egyúttal annak tekintélyét aláásni törekedett. Legtöbbet nyújtott e részben Tomcsányi főispán, ki lelkesülve Cziráky János gr. helyeslő fejbólintá-sán feledé, hogy e helyen azon parlament többségétől kifolyt kormány kinevezése folytán beszélt, melyet ő sallangós frásisokra építőnek, izgatónak és gyanusítónak nevezett. Sajnáljuk, hogy a minisztérium képviselőjének ezen nagy hévvel tolmácsolt visszás fogai A főrendiház ülése- Elnök Majáth István. Cziráky János gr. felemlíti, hogy az úrbéri viszonyokra vonatkozó főrendiházi szenetből kimaradt, hogy a 14. §. a képviselőház módosítása szerint fogadtatott el. — Közöltetni fog a képviselőházzal. Napirend: a telepítvényesekről szóló képviselőházi üzenet s Apponyi grófnak erre vonatkozó indítványa. Apponyi György gr. egyszerűen ajánlja indítványát, fentartva magának a jogot, hogy megtávrttatása esetében zárszóval védelmezze. Liptay Béla b. mindannyiszor sajnálatosnak tartja, ha a törvényhozó testületek közt véleménykülönbség támad és nem a viszályos kérdések kellő indokolásában kerestetik a fősúly, hanem a szenvedélyek felzaklatása által némi presso kívántatik gyakoroltatni. Sajnálatos az még inkább akkor, ha az egyik tvbozó testület azzal véli czéljait elérni, hogy a másik altestület állását aláássa a végből határozatainak tekintélyét csorbítsa. És sajnálkoznunk kell ezen annyival inkább, mert ily csorbított állás mellett még sokkal kevésbé lesz képes a főrendiház megfelelni hivatásának, mely a szenvedély uralma alatt álló tárgyalásoknál mérséklésekre van hivatva. A főrendiház sohasem ámította magát azzal, hogy jelen alakjában azon czélnak teljes mértékben megfelelni képes, melyre a két kamarára alapított parlamentáris rendszer mellett a felsőház hivatva van. A főrendiház tagjai maguk is belátták a reform szükségét, meg is kísértették annak initiatíváját és erre sürgették is a kormányt, s hogy nem rajtuk múlt, hogy annak még eddig eredménye nem lett, azt úgy hiszi, nem kell bővebben fejtegetnie. Hogy mennyire félszeg álláspontot foglal el a főrendiház, azt egy tekintet annak üres padjaira is bizonyítja. Ha mi — úgymond — mindamellett itt helyeinket betöltjük, határozottan csak az alkotmányunk által ránk parancsolt kötelességet teljesítjük és teljesíteni fogjuk azt mindakkoráig, míg törvényeink velünk így rendelkeznek. Vájjon képesek leszünk-e sokáig megfelelni e hivatásunknak, nem tudom, de azt tudom, hogy politikai bűnt követnek el azok, akik, ha meggyőződésük az, hogy alkotmányos parlamentáris rendszerünk mellett akár csak az egy kamara rendszer kívánatos, akár pedig, hogy a két kamara rendszerhez ragaszkodva a jelenlegi főrendiház átalakítását kívánják, mindakkoráig,míg ezen átalakítást nem eszközük, a jelen főrendiház tekintélyét aláássák. Ily meggyőződéstől áthatva azt hiszem, hogy csak tetéznék a bajt, ha mi is a szenvedélyek árja által elragadtatva, meggyőződésünktől eltérnénk. Szóló ezután áttér a jelen törvényjavaslatra s hosszabban szól a telepitvényesek ügyéről. A két ház között eltérés abban áll, hogy míg az egyik ház kivonata, hogy megóvassék a czél, azaz, hogy oly telepitvényeseknek,kiknek helyzete aggasztó, a törvénynek végleges intézkedéséig - megnyugtató helyzet biztosítassék, ellenben a főrendiház e tekintetben a birtokjogot világosan fentartani kívánja. Szerinte a törvényhozás igen helytelenül járna el, ha amaz alakban fogadná el a törvényjavaslatot, mert natrár meglehet, hogy politikai tekintetből néha kétséges törvények szükségesek bizonyos kívánságnak megnyugtatására, de az anyagi jog kérdéseiben a kétséges törvény mindig a legveszélyesebb következményekre szolgáltat okot. (Igaz ! Úgy van !) Meg van győződve, ha viszonyainkat tekintetbe véve kísérletek történtek volna az iránt, hogy netaláni egyezségek útján ezen viszályos kérdések megoldassanak igen sok, felette sok esetben a czél el is éretett volna, sőt még ma sem volna elkésve az, ha a kormány a törvényhatóságok útján felhívná az illető feleket, hogy kísértsék meg a barátságos egyezséget. Meglehet, hogy lesznek egyes esetek, melyekben az ily egyezségi kísérleteknek eredményük nem lesz; meglehet, hogy lesznek oly momentumok, hol sürgős intézkedésekre lesz szükség s ilyenkor az államnak joga lesz arra, hogy ezen intézkedéseket a birtokjognak momentán megsértésével is eszközölhesse, mert kétségkívüli dolog az, hogy hol annyi honpolgárnak érdeke kockáztatik, ott az állam eminens jogánál fogva segélyt nyújthat, hanem akkor, midőn ily alakban segélyt nyújt, egyszermind kötelességet vállal aziránt, hogy azok, kik az ekként nyújtott segély által netalán megkárosíttatnának, teljes kárpótlásban részesíttessenek. Tehát, ha az intézkedések oda volnának irányozva, hogy ezen kérdés jelenleg tanulmányoztassék,és hogy ezen kérdésre vonatkozó barátságos egyezségek a kormány által a törvényhatóságok hozzájárulásával megindíttassanak és e mellett a szükség esetében rögtöni intézkedésre is hatalmaztassék fel a minisztérium, ez ellen semmi kifogásom sem lehetne. De oly alakban nyújtott moratórium, mint az most szándékoltatik adatni, minő következéseket vonna maga után? Ily alakban a moratórium kétségkívül maga után vonná (Halljuk! Halljuk!) hogy elámuttatnának e szerencsétlenek közbenjárók által, akik azt mondanák ezen moratóriumról, hogy hisz ez nem más, mint jogelismerés; ez nem tekinthető másnak, mint bebizonyításának annak, hogy ez nem olyan szabad birtok, mint akármilyen más. Mert ha az volna, a törvényhozásnak épen olyan joga volna elhatározni azt, hogy egy házbirtokos a bérfelei irányában eddig kötött szerződéseket feltartani tartoznék, vagy a nem telepített birtokokra nézve a bérleteket fentartani tartozik (Cziráky János gr.: Igen helyes.) de ha a telepitvényesek irányában meg kell tartani a szerződéseket, amazok irányában pedig nem kell, akkor a kettő között birtok tekintetében különbség létezik (igaz! úgy van!) és ha ezen megszorítás mintegy servitus alakjában fennáll, akkor kell hogy az a végleges kárpótlásnál is tekintetbe vétessék. Mindezeknél fogva szóló Apponyi indítványához járt. (Helyeslés.) Eötvös Dénes b. nem látja szükségét a kivételes törvénynek, miután az itt szóban levő telepítvényesek eredete az ókorba eső úrbéresekkel nem lévén egyenlő helyzetű, azokat a 48-ban felszabadított úrbéresekkel azonosítani nem lehet. A salus respublice most azt kívánja, hogy a vagyon, birtok szentsége óvassék meg. Pártolja Apponyi javaslatát. Tomcsányi József szintén az indítvány mellett van, hanem érintetlenül nem hagyhatja azon ferde helyzetet, melybe a főrendiház e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával jutott. (Halljuk !) Mert midőn a főrendiház második viszonüzenetében kijelentette, és érvekkel támogatta azon nézetét, hogy a képviselőháznak javaslatát oly szövegezés szerint, amint az ide terjeszttetett, el nem fogadhatja, hanem módosítja akként, hogy megfeleljen ugyan az első szükségletnek, mely ezen moratóriumot úgy látszik, a képviselőház nézete szerint szükségessé tette , de másrészt megóvassanak a birtokviszonyok mindazokra nézve, ahol oly moratórium szüksége fönn nem forog. Ezen másod viszonüzenete a főrendiháznak, részint a képviselőháznak egyes tagjai, részint pedig a sajtó jelenlegi kezelői által oly megtámadásoknak, mondhatom jogtalan megtámadásoknak záporát öntötte a főrendiház fejére, mely egy önmagában immorális cselekvénynek, vagy legalább is jogtalan cselekvénynek és jogcsorbításnak lenne méltó büntetése. Pedig mit tett a főrendiház ? A főrendiház hajlandó volt ott, ahol szükségesnek látta a képv. ház javaslatát elfogadni, ott elfogadta, ott pedig ahol ezt szükségesnek nem tartotta, a maga véleményét, mint t. hozóét letette a mérlegbe, és pedig indokoltan. A főrendiház midőn ezeket tette, nem tett egyebet, mint a törvények és az alkotmány által részére biztosítotti jogát gyakorolta, mely jog nem, a mai naptól keletkezett, s mely jog gyökereinek szálai corpus jurisunkban vannak megvetve, és úgy hiszem, ezen jog az által, hogy a sokak részéről ismételten előhozott és szükségesnek tartott szervezetét a főrendiház még eddig el nem érhette, legtávolabbról sincs tekintélyében lecsonkítva. A mai napig sem ül a képv.házban egyetlen egy tag sem, és részéről egyetlen egy szavazatot sem hall itt nyilvánítani, mely a törvény által biztosítva nem lenne. (Úgy van ! Úgy van !) Annálfogva akár legyen a felsőház szervezve akár nem, a jog molsrot on gj-tvorosz miodig agyana.... (Helyeslés.) Igaz, úgymond, hogy azon úgynevezett codificate deputatió nyesőjét még nem húzta rajtunk végig, de annak okai mi nem vagyunk, mert a főrendiház mindannyiszor ahányszor erre alkalma nyílt, a főrendiház szervezésnek szükségét kimondotta és mindannyiszor midőn alkalom volt azt folytonosan szorgalmazta is. Hogy ez eddig nem történhetett, annak bionyosan legkisebb oka a főrendiház. De ez nem ad jogot senkinek arra, hogy az ekkér jogosult testületnek, a törvényhozó test egyik kiegészítő részének tekintélyét a légből kapott frasisokkal és mondhatom nem egészen gyanúsítás nélküli glossákkal lejárni igyekezzék. (Élénk helyeslés: Cziráky János gr. Helyes! Úgy van.) Ha a méltó főrendek annyira eltudnának magukról felejtkezni, hogy ezen terrénumra lépnének, ugyan nem találnánk-e azok között, kik a főrendiházat milyen gyanúsítással illetik, néhány egyéneket, kikre talán még többet el lehetne mondani, mint a főrendiházra (Helyeslés,) de isten mentsen meg ettől, mi hivatásunkat ismerjük s tudjuk, hogy a törvényhozó testületnek nem a személyekkel bíbelődés a feladata, hanem feladata gondoskodni arról, hogy jó, helyes, a méltányosság és igazság alapján gyökerező törvények hozassanak. És midőn ezt itt nyíltan kifejezem, csak sajnálatomat kell kijelentenem a felett, hogy mindezen általam érintett megtámadások nem a tárgyról beszélnek, nem fejtik ki a tárgyat, s nem azt mondják, hogy miért nincs igazuk a főrendeknek, földtulajdonosa közül aligha fognak sokan internationalisták lenni. A franczia nemzet hazafisága egész nagysá- gában az úgynevezett százéves háború második korszakában mutatkozott. 1422-ben, midőn VII. Károly trónra lépett, az angolok Francziaország kétharmad részét bírták. VII. Károly csak a Loire folyótól délre eső vidékeken volt elismerve király gyanánt, Francziaország északi és északkeleti részében VI. Henrik angol király uralgott. Már veszve látszott Francziaország, midőn előállott egy pórleány, Jeanne d’ Arc, kit a történelem az „orleansi szűz“ neve alatt örökített meg. Mi inditá oly nagyszerű tettekre az egyszerű falusi leányt? — kérdi Desjardins. Semmi egyéb, mint a franczia pórnép keblében élő rendíthetlen bizalom a haza iránt, röviden a szilárd és semmi körülmények között nem csüggedő hazafiság. Joggal mondhatni, állítja Despardins, hogy e vihar teljes kórban a franczia pórnép mentette meg Francziaországot. Az orleansi szűz az egész földnépbe beoltotta a hitet Francziaország jövője iránt, s a legelhagyatottabb gunyhókból előtódultak aggok és ifjak, hogy kiűzzék az ellenséget a haza földéről. Az angolok csatára csatát vesztettek. Jeanne d’ Arc elfoglalta Orleanst, visszaszorította az angolokat Páris falai alá úgy, hogy VII. Károly feltehette Francziaország koronáját Rheimsben. Az angolok megégették ugyan az orleansi szüzet, midőn kezeik közé jutott, de Desjardins épp vértanúságnak tulajdonítja Francziaország felszabadulását az idegen uralom alól. E mártírság szükséges volt Francziaországra nézve. A nemzet hatalmasan működő hazafisága új tápot nyert az orleansi szűz halála által. A franczia sereg ellenállhatlan erővel szorította ki az angolokat Francziaországból, kik végre csak Calaist tartották meg. E háború előtt csak a „pays“ szót használta a franczia par Francziaországról szólva, a háború után azonban már átalánosan a pare szó jött használatba. Desjardins azután fölemlíté, hogy a franczia mert ha ezt tennék, ez igazi hivatása volna úgy a képviselőháznak, mint a sajtónak, de nem azt mondják, hanem azt kérdik, hogy mer a felsőház ilyeneket csinálni. Már ha mi erről az oldalról fognók fel a dolgot, akkor alkalmasint oly terrénumra ” lépnénk, hol nem a közvéleménynek helyes útra terelését érnék el, hanem igen könnyen a kölcsönös szemrehányások által a közvéleménynek azon depravatióját, melyet fájdalom a sajtó egész Európában elősegíteni törekszik. (Cziráky János gr.: Igaz! Igaz !) Végül meg kell jegyezni azon felhivással szemben, mely a kormányhoz intéztetett, hogy a főispánok által gyakoroljon opressiót a főrendiházra. Szóló mint főispán a kormány végrehajtó közege és amit a kormány közigazgatási intenzióinak véghez vitele czéljából reá biz, azt szorosan a kormány nézete szerint exequálni kötelessége. De midőn e terembe lép, akkor ő törvényhozó és akkor sem a minisztérium, sem más által véleményét korlátoltatni nem fogja. (Élénk helyeslés.) Elnöke, bár igen tiszteli azon érzést, mely az imént nyilatkozó főispán urat felszólalásában vezérlő, mégis általánosságban figyelmeztet arra, hogy a már Bentham által hangsúlyozott s azóta a világ minden parlamentjében elfogadott elv szerint a tvhozás egyik termében előadott magánnézetek a tvhozás másik teremében, a vitatás tárgyát nem képezhetik. Horváth Döme, a kormány képviselője a különbséget ismertetve, mely a két testület határozatai között van, azt mondja: Eltér egymástól a két ház abban, hogy a főrendek szövegükben már az ideiglenes törvényjavaslatban a definitiót szűkebb korlátok közzé szorítani, a megszorító osztályozást érvényesíteni kívánják. E sajnos eltérésnek szerinte indoka és forrása abban rejlik, hogy a felfogás, a kiindulási szempont nem egészen ugyanazonos, hogy a főrendek által a kiindulási pontul csakis felkarolt tulajdonjog talán túl a mértéken egy kissé mereven alkalmaztatott. Ha arról volna kérdés, hogy egyes concret esetekben akár csoportozatban, akár specifice az egyes ténykörülmények felett a törvényhozás bármelyik tényezője ítélni fogna, akkor ezen szempont, ezen eljárás, egyszerűen a legkorrektebbnek fogna találtatni; de midőn a törvényhozás a telepítvényi kérdést szervezni és végre valahára a maga idejében végleg megoldatni kívánja, a képviselőház azon nézetben van, hogy a csiklandós kérdés megoldásánál azon álláspontot kell elfoglalnia a törvényhozásnak, melyet 48- ban az úrbéresekre vonatkozólag, de sőt legközelebb is a törvényhozásnak mindkét tényezője az úrbéri birtokviszonyokra vonatkozó törvényjavaslatnál az egyes részletekben tettleg elfoglalt. .Tekintettel kell lenni mind a politikai, mind a közgazdasági és társadalmi viszonyokra, és csakis, ha ezen alapon oldja meg feladatát a törvényhozás, lesz a megoldás kielégítő. De mert a képr.ház nézete szerint a tulajdon és telepítvény szoros definiálása többé kevésbé a végleges, aszervező törvényjavaslatba tartozik, nem tehette azt, hogy már itt, az ideiglenes intézkedésnél, mely csak rövid moratóriumról szól, mind azt beillessze, s azért a képviselőház csakis az ideiglenesség színvonalán kíván maradni. A főrendiház aggályai ellenében elegendő biztosíték a képviselőház azon határozata, mely szerint mintegy becsületszavát adta, hogy a tvjavaslatot minden esetre még ez évben át fogja terjeszteni. 1848-ban az úrbéri kártalanításra vonatkozó törvény egészen a nemzeti becsület védpajzsára volt fektetve s ez ígéret a legabsolutabb korszakban váltatott be. Azt hiszi, hogy itt egy pillanatig sem szabad kétségbe vonni, hogy a képviselőház be fogja váltani szavát. Apponyi György gr. mindenekelőtt megjegyzi, hogy bármily nagy sulylyal bírjanak is az alkotmányos életben előforduló manifestatiok mindenkire és igy e háznak minden tagjára is, mind a mellett e hatás az alkotmányos életnek legnagyobb kárára válhatik, mihelyt annak praessiv erő tulajdonittatik, oly annyira, hogy e hatás a törvényhozó test egyik tényezőjének szabad akaratát megszorítná, sőt azt dominálná és alkotmányos kötelességének lelkiismeretes teljesítésétől elütné. Ilyen volna a mai eset, ha a főrendek ezen előzményeket eltekintve eddigi véleményüktől, és az azt támogató érvekből tisztán subjectív vagyis ezen külső manifestatiókhoz alkalmazott opportunitás szempontjából határoznák el magukat. Ezen manifestatiók iránti minden keserűség nélkül állíthatja, hogy épen azok természete, és azok enorbitráns volta nyújtja a legnagyobb erőt a főrendek álláspontjának , mert minden elfogulatlan bíró meggyőződhetik arról, hogy ezen a sajnálattal tapasztalt küzdelemben, egyenetlen fegyverek alkalmaztatnak. A főrendek tisztán tárgyilagos érvei nem ellenérvekkel, hanem érveik félremagyarázásával és szándékuk elferdítésével találkoznak. Ilyen eszközök nem szólnak az ügynek, mely miatt felhasználtatnak, komolysága és ereje mellett, hanem ennek épen ellenkezőjét árulják el. Ezután Horváth Dömével polemizál. Nem ismerheti el, hogy a telepitvényesek kérdésébez azon álláspontra kellene állanunk, melyen 1848 nemzetnek átalánosan szemére vetették, miszerint kereste a harczot Németországgal. Európa elfeledi azonban, hogy 1790-ben önmaga fogott fegyvert a franczia szabadság elnyomására. De Francziaország s a franczia földnép alig volt valaha nagyobb mint e korszakban, s idén 14 nagy sereget állított ki, melyek mindenütt visszaverték a kényuralom hadtömegeit. Francziaországban az jellemzi a nép hazafiságát, hogy a hazaszeretet nem bizonyos vidékre hanem az egész országra Eixerjeu, a‘ iuiuanu6.». vagy az elsassi nép oly jó franczia hazafi volt mint a breton, gascognei sat. Elsasi már 1648-ban kapcsoltatott Francziaországhoz, és ugyan Poroszországnak volt e még csak hite is ez időben ? Desjardins azonban elfeledi, hogy Elsass nem Poroszországtól, hanem a német birodalomtó vétetett el s hogy ez ép oly idős, mint Francziaország. Hogy a lotharingiak már a múlt században is jó francziák voltak, azt bizonyítja mai napig is négy torontál megyei falu, köztük Chatlevillé, Trübswetter, stb. E falvak lakossága Lotharingiából származik, és Mária Therézi által telepíttetett oda. Most is főleg az időseb emberek körében, e falvakban franczia nyelvt lehet hallani. Előadása végén Desjardins néhány igen elismerő szót mondott el a magyar hazafiságra Kiemelte, hogy jól esett látni a magyar pórokat nemzeti múzeumban. Ez azt bizonyítja, hogy magyar nép érzi, miszerint ez a haza, az össznemzet tulajdona. Rómer Flórisnál lévén a mina — mondja Desjardins —egy igénytelen pór érti kés évet adott át a nemzeti muzeum számára. Jitalom után kérdeztetvén, e szegény ember semm sem akart elfogadni. Uram, mondá Desjardins e ragadtatással, e szegény ember tette nagyszerű, de a hazafiasság magaslatán áll. Sajnáljuk, hogy a derék franczia tudóst három érdekes és tanulságos előadás után el ke már várnunk. Rokonszenvünk azonban biztosit marad számára s e tudat kisérje őt további nres törekvéseiben. Borostyáni Nándor,nak helyreigazítására nem volt egy árva szava sem. A tárgyalás Apponyi gr. indítványának egyhangú elfogadásával végződött, mely szerint a képviselőház „a főrendek cáfolatlanul hagyott érveinek méltánylására újból is tiszteletteljes bizalommal felhivatik.“ . *