Ellenőr, 1871. augusztus (3. évfolyam, 313-338. szám)
1871-08-01 / 313. szám
Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám ára 10 strajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvéreit irodájába (nádor-utcza 6. sz.) Intézendők. 313. szám. Kedd, augusztus 1. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt tér egy petit sora 80 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 . Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 11. szám. (Légrády testvérek irodájában) Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest két-sas utcza 14. sz. alá intézendők. ÜL évfolyam. A * „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre.........................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra ....„ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két sas utcza 14. sz.) Százalék a könyváráés után történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni postai utalványozás által. Pest, jul. 31. sz. - - A franczia nemzetgyűlés letárgyalta második, olvasásban a departementális tanácsokra vonatkozó törvényjavaslatot, és valószínűleg jelen alakjában fog az elfogadtatni a harmadik olvasásban is; bár átalános azon aggodalom, hogy a kormány, mely oly nyugtalanító és baljóslatú magatartást tanúsított a tárgyalások alatt, végleges erőfeszítést fog megkísérleni a törvény megbuktatására. Reméljük, hogy e kísérlet nem fog sikerülni és Francziaország valahára oly tapasztalatot fog nyújtani a világnak, hogy ott is lehetséges egy törvényt a kormány kezdeményezése és támogatása nélkül alkotni, és ha kell a kormány akarata ellenére életbe léptetni. A franczia parlamenti majoritások történetén vörös fonálként húzódik végig a vak engedelmesség és szolgai alárendelés érzete szemben a kormányokkal, és a rémületes katastróphák előidézésére jórészben befolyt a nemzetnek azon állandó hibája, hogy sohasem tanulta meg függetlenül és szabadon kezelni jogainak gyakorlatát, és nem tudott leszokni a járszalag használatáról. Daczára a folytonos rendszerváltozásoknak és a forradalmi láz megújuló kitöréseinek, Francziaország sohasem szűnt meg tekintélyeknek hódolni és egy önmaga által teremtett bálványnak maradt kész rabszolgája. A legnagyobb veszélyt látnók abban, ha a franczia nemzet egyedül Thiers bölcseségétől és államférfiveszélyétől várná üdvét és a politikai életben nagyon helytelenül alkalmazott elv által vezéreltetve, feltétlen bizalommal tenné le sorsának vezetését a jelen kormány kezeibe. Midőn tehát a megelégedés érzetének engedünk keblünkben helyet, látva a nemzetgyűlés aránylagosan független és öntudatos magatartását szemben a végrehajtó hatalommal, mélyen tudjuk sajnálni, hogy a nemzet választottjai nem tudták hasonló mértékben lerázni a meggyökerezett balfogalmak és hazug sophismák jármát. Az új törvényben kevés jel tanúskodik a traditiók hatalmának lejártáról. Egyike a legátkosabb intézményeknek, melyek terjedését és megerősödését a művelt világ Francziaországnak köszöni, a justice administrative behozatala. Justice administrative — nem gyalázat-e már maga a szó is ? Mi ez egyéb, mint kijátszása a polgári szabadságnak, megtagadása a jogegyenlőségnek az államközegei irányában, és teljes lehetlenítése a törvények uralmának ? Most a departementális törvény tárgyalásakor nyílt volna a legszebb alkalom megszabadulni e vészes rendszer lidércznyomásától és ha már nem lehetne azt egészben megszüntetni, legalább utat kellene törni egy igazságosabb és felvilágosultabb elv érvényesülésének a jövőben. Ámde ily értelmű reform érdekében a leggyengébb hang sem emelkedett a nemzetgyűlésben és a jobb belátásnak nyomát sem tudjuk felfedezni a törvényben. A községek fölötti felügyelet és gyámkodás joga eddig kizárólag az állami hatalom és a praefetek kezeiben nyugodott. A nemzetgyűlés a felügyelet e jogát pénzügyi tekintetben átruházta a departementek állandó bizottságaira, de a közigazgatási és politikai viszonyokban továbbra is a praefet marad a jog birtokában. A praefet úgy mint a községek vagy egyesek, az állandó bizottságok oly intézkedéseit, melyeket czélszerűtleneknek találnak, vagy melyekben a tények helytelen megítélése fordul elő, felebbezhetik a conseil generálhoz, mely azok fölött végérvényesen határoz. De ha a törvények megsértése vagy az illetékességi kör átlépése miatt emeltetik valamely rendelet ellen kifogás, felebbezés csak az állami tanácshoz történhetik. Valamely per kezdésére a községeknek, jótékonysági intézeteknek, gyáraknak, kórházaknak és mindazon intézeteknek, melyekre nézve az új törvény az állandó bizottságnak felügyeeti jogot adományoz, az engedélyt az állandó bizottság adja meg. A bizottság végzései felebbezhetők a miniszterhez, ki azokat megsemmisítheti. A kormány ellenezte a felügyeleti jognak még csekély részben történő átruházását is. A kereskedelemügyi miniszter Lefranc Victor sophisticus ferdítésekben és hazug phrasisokban bővelkedő beszédével megszégyenítette Picardot, kivel együtt tartozik a republicánus elvek letéteményesei közé. Nézete szerint csak a község és az állam bírnak souverainitással, míg a departement ilyennelnem bírhat, és ezért csak az állam van hivatva a községek fölött felügyeleti jogot gyakorolni. A baloldal keh,estette e felfogást, pedig nagyobb badarság ritkán mondatott el partementben. Mintha a departement más volna, mint a községek egyesülete, egy tágabb és nagyobb község ! És micsoda külön souverainitás illetheti meg az államot, ha a departement avval nem bírhat! Az állam sem egyéb, mint a polgárok egyesülete bizonyos közös czélok elérésére és az olyan, mely az államnak külön személyiséget tulajdonít, saját czélokkal és érdekekkel, lényegében socialisticus és az egyéni szabadság merő tagadására vezet. Feltűnő lehetne, de adalék a franczia közvélemény érettségi fokának megítélésére, hogy a franczia hírlapok hanyag közönbösséggel kísérték a nemzetgyűlés vitáit e kérdés felett és alig lehetett találni czikket, mely a tárgy komolyabb és érdemleges megvilágításával foglalkozott volna. Hála az égnek, daczára a számtalan vesztegető befolyásnak és a legújabban dühöngő centralistikus deliriumnak, a magyar nemzetben még nem halt ki az élénk érdekeltség az önkormányzati intézmények iránt, és mi kötelességünknek tartottuk szoros figyelemmel kísérni a decentralisatió kérdésének fejlődési phasisait egy távolabb eső nemzet körében is. Az összehasonlítást a franczia departementális törvény és a mi megyeszervezési törvényünk közt, olvasóinkra bízhatjuk. A valódi szabadelvűség bélyegét egyik törvény sem viseli magán, de a franczia nemzetnek előnyéül szolgál, hogy az egy csak most keletkezett mozgalom kezdetét, kiindulási pontját jelzi, és épen azért reményt nyújt, hogy idő és tapasztalat a most inaugurált elvnek tökéletes érvényesülést fognak szerezni, ellenben a magyar kormány és törvényhozás a századokon át a nemzetiségnek és szabadságnak védfalul szolgált municipális intézményeinket kárhoztatta meddő tehetetlenségre. A franczia legitimistáknak eszökbe sem jutott virilis szavazatok középkori intézményét tőlünk átvenni, meghagyták ez önkormányzati szörnyszülöttet, mint unicumot nekünk. Az új kölcsönt bécsi lapok pesti táviratai szerint szombaton este 11 órakor írták alá, és pedig: Lévay és Ullmann a magyar földhitel társaság, dr. Flesch a franko magyar bank, Koben igazgató a berliniek (Mendelsohn és társa, Magnus F. M., berlini keresk. társaság, Schickler testvérek, Warschauer és társa), végül Kerkapoly pénzügyminiszter a magyar kormány nevében. Az itt nem nevezett, de korábban emlegetett cégek csak indirekt vesznek részt, és pedig a frankfurti és londoni csoportok a földhitel társaságnál. Az egyezmény részleteiről, amennyiben még nincsenek tudva, aligha fog valami köztudomásra hozatni. Pest, júl. 31. : Mint bizonyosat beszélik, hogy a német császár Vilmos és Ferencz József a jövő hó folyamában Gasteinban találkoznak. Hir szerint oda utaznak Bismarck és Beust államkanczellárok is, sőt Hohenwart és Andrássy miniszterelnökök is jelen lesznek. Amint nyilvánosságra jött e hír, Ausztriában rögtön a legkülönbözőbb combinatiókat kötötték hozzá, s e pillanatban az osztrák sajtó kizárólagosan Ferencz József és Vilmos császár találkozásáról majd e találkozás politikai következményeiről vezérczikket. Vannak, kik a két uralkodó jelenlegi találkozásának semmi politikai czélt nem tulajdonítanak, tisztán az udvariasság szempontjából tekintik azt. A német császár egészségi tekintetből meglátogat egy osztrák fürdőt és az osztrák császár üdvözletére megy. Amint üdvözletére ment a porosz király az orosz czárnak, midőn ez Stuttgartiba vagy Darmstadtba utazott. A mellett a jelenlegi viszonyok nem is olyanok, hogy e találkozásra valamely mélyebb jelentőségű politikai indokok vezessék az illetőket. Most épen semmi politikai kérdés nincs függőben. Vannak azonban mások, kik a találkozásból Ausztria nem kül- hanem belügyeire vonatkozólag jelentékeny változásokat remélnek. Meg vannak róla győződve, hogy a találkozás nem maradhat befolyás nélkül az osztrák belügyekre. Szerintük Vilmos német császár nem fogja elmulasztani megragadni az alkalmat, hogy Ferencz József császár előtt néhány pártfogó szót ne szóljon a most már annyira „elnyomott“ osztrák németek érdekében. Ez a gondolkodásmód a legjobban jellemzi a német centralistákat. Egyszer az orosz czár fenyegetését, másszor a német császár pártfogását várják és majd ettől, vagy amattól remélik a német uralom föntartását Ausztriában a többi népek fölött. — A bécsi világkiállítást illetőleg nehány nap előtt szólaltunk fel s örömmel olvassuk a „P. N.“ban, hogy az ügy az általunk nyilvánított nézeteknek megfelőleg dőlt el. A nevezett lap tudósítása igy hangzik: Azon hírek ellenében, melyek a bécsi világkiállítás közösségéről a kiállítási bizottság magyar tagjairól s ilynemű egyezkedésekről szállongtak, tudathatjuk, hogy báró Schwarcz kiállítási főbiztos úr ittléte alkalmával, mind a miniszterelnökségnél, mind a kereskedelmi minisztériumban kapott felvilágosítások folytán meggyőződött arról, hogy „Magyarország Bécsben nem fog osztozni a háziúr jogaiban és kötelességeiben, hanem csak mint meghívott vendég veend részt a kiállításban.“ Különben ez volt az osztrák kormánynak is intenziója már akkor, midőn a kész tervet ő felsége jóváhagyása alá terjsztette s csak utólagosan s azon remény kifejezésével tudósította, hogy ez alkalommal kormányunk „gyáraplitó részvétére“ számot tart. Ez történt múlt évi junius hóban s azzal Magyarország fentebbi álláspontja ki volt jelölve s mai napig sem szenvedett változást, a mint is kormányunk részéről egy év óta e tárgyban semminemű tárgyalás nem indíttatott s a mit Bécsből ez irányban közöltek, az csakis magánkörök kifolyása lehetett. Páris, jul. 26. (Saját levelezőnktől.) Miniszter válság napjait éljük. Itt is, mint nálunk, ha egy távozik, egész csoportnak nyitnak ajtót a sajtóban, mert szeretnék, ha kisétálna. Jumes Favre, Simon, Larcy a szárnyra kelők, Broglie herczeg, Barthélemy-Saint-Hilaire és Mathieu a letelepedendők. Broglie, angolországi követ, több fél ultramontán tartalmú munka szerzője. Mi- nisztersége nagy reménység volna a clericalisoknak, ha nem Thiers volna az éltető szellem a külföldi politikában is. Barthélemy Saint- Hilaire Thiers mindenható titkára és kegyencze, jobban mondva kedvencze. Mathieu Laoue et Loire képviselője, a Creuzoti gyár és bányatelepek főmérnöke. Egyik sem gyanús köztársasági érzelmeiért. Mintegy véletlenül a fogolykommunisták sorsa fölött tartott minisztertanács után Dufaure, igazságügyér lemondása jött szőnyegre. A szigortól való eltérés nem tetszik ő exjának. Vájjon hány életet kér kiengesztelő áldozatul Dufaure ur a kormánytól, hogy tárczáját megtartsa? Bizonyosan lesz egy pár tucat, például a hány osztrigát napjában leszörpent. Nem is sok egy igazság ügyértől. Dufaure úr minden tapintatot nélkülöző rendeletei, körözvényei elég olajat öntöttek a forradalom tüzére s most szeretne vért önteni a kiégett parázsra. Hihető, hogy ily tömeges kilépés nem fog politikusnak tartatni, hanem mint a magyar minisztérium s ócska szekér lassan fognak minden dücczenésnél egy-egy szöget elhullatni. Van-e nálunk miniszterválság, hogy rendesen uj pártalakulás fölszinre kúszó híre ne kisérné, a miniszter aspiránsok pártja-e ? Itt is Cordier és Rampont csoportozat egyesült és balközépnek declarálta magát, vagyis mérsékelt köztársaságinak, s mégegyszer vagyis, Thiers pártnak. Két tárczát zsebre tudnának tenni, ha kezükbe adnák. A megyeszervezésről szóló törvény az első felolvasás vitáján átesett szerencsésen. Alapelve a decentralisatio. A kormány minden új pontnál új erőlködést kezdett, hogy a már meg nem dönthetett javaslatot kiforgassa eredeti alakjából, elüsse czéljától. Nem sikerült eddig soha. Most Thiersben s egy ezután elmondandó nagy beszédjében minden reménységük, melyet hiszszük és kívánjuk is, nem koronázand siker. Mert főczélja az assembléenak az államcsínyek és forradalmak lefegyverzése volt a mindenütt élő hatalom, mozgékony erő teremtése által. Sőt annyira mentek némelyek e téren s e ezésért, hogy Tréveneux a képviselőház nem ülésezhetésének idejére a bitor hatalommal szemben egy politikai testet akart alkotni. A megyegyűlések 60,000 lélekre számítva egyet, küldenének ezen testületbe kebelükből biztosokat. S e testület gyakorolná a törvényes hatalmat. Elvettetett a bizar javaslat, de a tanulság megmaradt. A vámfelemelés, a hirlapbélyeg kérdésében Pouyer Queitier engedékenynek mutatkozott, Thiers egy lépést sem akar tágítani, daczára, hogy a ház többsége s a franczia tudósvilág egészen ellene fordult. Mi ez mind Thiers papának ? „Olvassák el önök Vauban bámulatos könyvét“ feleli. Meg kell adnunk, franczia közmondás, hogy az első szerelem soha sem öregedik meg, Vauban is mindig fiatal Titiersnek. Francziaország felderülő hadi dicsőségében kétkedhetnek önök ? A szakálak előírás szerint való leborotválása elrendeltetett. A porosz tábornokok leverhetik a francziákat, de ezek mindig diadalmaskodni fognak az oszrákok fölött. íme az első győzelem. Stoffel bárót, a volt berlini katonai követségi hivatalnokot általam ismertetett röpirata előszava miatt, melyet ma kezdenek a lapok itt figyelemre méltatni, fenyítő eljárás alá fogatta a minisztérium. Nem emlékeznek önök, hogy hívják, én feledtem, azt a grätzi ezredest, ki igazat szólott volt Sadova után? S mondhatják önök, hogy a militarismus különbözik az egyenruhán kívül egyébben is egymástól ? Nem. Egyik harmincz levonva ötöt s a másik huszonöt számlálatlan. Girardin Emiltől három kötet fog megjelenni, folytatása „Korkérdések általános czím alatt“ összegyűjtött 10 kötet munkájának. Ezen három kötet a három utolsó év kérdéseit tárgyalja. A párisi érsekség betöltésének kérdése — hir szerint — újabb stádiumba lépett. Vajha! A Bourgesi érseki lak leégett, a székesegyházat csak erőfeszítéssel bírták megmenteni. Három jelölt van külföldi kisebb állomásokra. Csupán a portugáli követség fontosabb, melyre About-t emlegetik. A mint Favre szónoki művéhez diplomatiai jegyzékeket, About „darázsokat“ bocsátana szárnyra, s ha kétkedni fog valamelyik diplomata igazmondóságában a „jegyző orrára“ fogna tapintani. Végül egy adoma. Hárman valának együtt s a júliusi forradalom évfordulati előestéjén természetesen a két bourbon háznak emelkedő és szálló reménységéről folyt a társalgás. Mint rejtvényes kérdés állott előttük: mi a királyság? Egyik mondta: ugráncs; a másik: kétlaki, például víziló. Nem — szólt a harmadik — madár, mely ágról ágra száll. Ebben az adomában csak az a hiba, hogy a negyedik nem jegyezte meg, de melyben is akad néha. U. G. Páris, jul. 27. (Saját levelezőnktől.) Itt a miniszter kicsit! kiáltanak a lapok. Bizonyos, hogy a demokrata ügyvéd, megválik a vörös karszéktől s vezére lesz egy uj baloldalnak, vége a miniszter válságnak, a lapok pedig írják: Favre Thiers kívánságára megmaradt. Dufaurenak, a Heródes kisasszonykodó miniszternek bizonyosan concedálnak egy kis kanibai pyramist és megnyugszik. Larcy meg azt mondja, hogy megvárja Favrit, ennek több oka van kivetkezni a méltóságból mint neki, s újból elzenghetik : soha sem volt erősebb a minisztériumban az összetartás. Míg a különböző párti miniszterek egymás karszékébe gombostűket lopkodnak, a monarchikus hírlapok új dühvel rohannak Gambettának. A „Paris-Journal“ vádolja, hogy az Internationale tagja. Alapítja vádját az spanyol „Esperanza“ czikkére, melyben állítatik, hogy Gambetta Madridban és St-Sébastienben fiókintézeteket szervezett volna, melyek most nyugati Francziaországgal köztik a londoni körözvényeket. Mindezen hóbortos vádaskodások s a monarchisták nevetségeskedései nem akadályozzák Gambettát, hogy Louis Blanc-kal a mérsékelt köztársaságiak és radikálokból szervezendő s fegyelmezendő nagy köztársasági párt alakításán ne munkálkodjék. E czélból holnapra nagy értekezlet van össszehíva a pálmaterembe. Lesz ennek valójában eredménye, vagy úgy meg fog hiúsulni mint a Corbon, Naquet kísérlet? Kérdés, melyre nehéz válaszolni, oly nagy ez irányban a tájékozatlanság. Óhajtandó volna, hogy egy párt, és ne csupán a kényszerűség hatalma tartsa fen a köztársaságot bár ezt minden pártnál jobb, erősebb támasznak vélem. A szeptemberi kormány tényeit vizsgáló bizottság előtt Garnier Pagés bebizonyította, kézzel foghatólag bebizonyította : — Mit? Hogy a rendőrök csinálták a forradalmak Ha már mulatságos kivánt lenni, miért nem azt bizonyította be, hogy nem Eugenia rendezte a forradalmat. Duvernois vallomásának csak az a vége, hogy Napoleon miniszterei mind kitűnő polgárok s alattvalók voltak, csak Trocha a forradalmár. Meglátszik, hogy a császársági miniszter még e téren sem akart meghálálni a köztársasági kormány tagja előtt. A babért ítéljék önök oda a nyertesnek. Lehet babért osztani ilyesmiért is, mióta nem csak a hősöket, hanem a nyulakat is babérral tálalják fel. Devienneur Beilanger Margittól tisztának találtatott a semmisítő szék által. Sőt kisült, hogy közreműködött a viszályt Césár 3 neje közt elenyésztetni, mely kitörendő volt, midőn Eugenia igen megharagudott vala, hogy Napoleon törvénytelen atyai örömének nem ő a törvényes anyja. Bourgesban az érseki palota leégett. Építészeti tekintetben nem jelentékeny a veszteség, mivel egy idomtalan XVI. Lajos kori stylban épült nagy tömeg. De fontos régészeti és történelmi szempontból, mivel a levéltárban igen sok és értékes kézirat volt felhalmozva. A sok közt Krisztus kivégzésének rendelete eredetiben, mely a Tour d’Auvergne család tulajdona volt. A franczia fordítás után magazitva igy hangzik ezen érdekes okmány, mely az emberiség történelmének örökbecsű ereklyéje: „Nazerethi Jézus Juda nemzetségéből elmarasztalván Tiberius Augustus rómaiak császárának isteni hatalma ellen való ámítás és lázadásban, ezen szentségtörő tényért Herodes urunk a császár judai helytartója vádja alapján Pontius Pilatus biró parancsára kereszthalálra ítéltetett. A közvesztőhelyre holnap reggel márczius idusának 23-ik napján egy század praetorianus őr fedezete alatt fog kivitetni. Az úgynevezett királya a zsidóknak Strunea kapun fog kivezettetni.“ „A császár minden hivatalnokai s alattvalói felszólitatnak ezen rendelet foganatosítására segédkezet szolgáltatni.“ „Jeruzsálem, márczius idusának 22-ik napján Róma építésének 783-ik évében.“ „Aláírva : C a pe 1, köztisztviselő.“ ________U. G. A M. Újság tegnapi számában Irányi Dániel egy czikksorozatot kezd meg a horvát kérdés tárgyában. Minthogy a Magyar és Horvátország közti testvéries egyetértés helyreállítását magunk is a legmelegebben óhajtjuk, tanácsosnak tartjuk e tárgy körül fölmerülő minden figyelemre méltó nézetet — későbbi eshetőleges megvitatás végett is — megismertetni olvasóinkkal. Azon kérdésre, hogy mi okozhatta az ellenszenvet és ingerültséget, mely alig két három év alatt lábra kapott drávántúli testvéreink között ellenünk, következőleg válaszol Irányi: „Az én véleményem szerint öt oka van a horvátok ellenséges indulatának a magyarok ellen. Az első az 1868-i egyezménynyel való elégedetlenség. Azt tartják ugyanis a horvátok, hogy ezen egyezmény túlságosan megszorította Horvát-Slavonország önkormányzatát, és — amennyiben a pénzügyet illeti — nagyon kis összeget enged át a társország külön szükségeire. Ilyen alkut — mondják, csakis olyan országgyűlés köthetett s illetőleg hagyhatott jóvá, amely a czélzatosan rosz és odtrogált választási törvény alapján s hozzá a báni kormány hivatalos nyomása alatt jött létre. A másik ok magának ezen egyezménynek a közös (pesti) kormány által több pontra nézve megszegése, illetőleg késedelmesen, vagy tökéletlenül történt teljesítése, így a többi között sérelmesnek találják a horvátok, hogy a közös kormány a 68-i alaptörvény azon rendelkezését nem tisztelte, mely szerint Slavon-Horvátországban hivatalos nyelvnek a horvát nyilváníttatott. Nevezetesen nem mind horvát, hanem néha magyar, néha épen német nyelven küldözgetett Horvátországba iratokat, s ha hasábosan magyar, t. i. és horvát nyelven küldte is, a magyar s nem a horvát szöveget irta alá az illető miniszter mint pl. a posta és távírda, magyar és német nyelvű nyugtákat adtak Horvátországban, ahelyett hogy vagy tisztán horvát, vagy legalább horvát és magyar nyelvűeket adtak volna. Nem tisztelte továbbá azon rendelkezését sem az idézett alaptörvénynek, mely szerint Horvát- Szlavónországban, amennyire lehet csak bennszülöttek alkalmaztassanak állami hivatalokra, igen sok cseh és osztrákot tartván meg az absolut korszakból s egy magyarországi születésűt nevezvén ki az ország legfőbb egyházi méltóságára a zágrábi érsekségre. S nem tisztelte a 68-diki egyezményt eléggé, amennyiben csak ismételt sürgetésekre állította fel a közös minisztériumokban a horvát osztályokat stb. A harmadik oka a magyar kormány s közvetve a magyar nemzet elleni haragnak, báró Rauchnak bánná lett kinevezése s hivatalban meghagyása, daczára azon törvény- és igazságelleni erőszakos eljárásnak, melyet hivataloskodása alatt követett, s azon konokságnak, melylyel az absolutismus idejéből fenmaradó alkotmányellenes állapotot több tekintetben fentartotta, mint például a megyei gyűlések betiltását s az osztrák sajtótörvényt. A negyedik ok a nemzeti pártnak Bécsből s a határőrvidék részéről támogatása. — Nyílt titok ez, amely szájról szájra jár, idézésével nemcsak a bizonyító adatok, hanem a pártoló személyeknek is. Végre az ötödik ok, melyet talán mindjárt az első helyen, a 68-diki egyezménynyel való elégedetlenség mellett kell vala említenem: a délszláv királyság eszméje. Amit a gyakorlati emberek ábrándnak tekintenek, vagy legfeljebb a távol és kétesjövőbe utasítanak, az a tüzesebbeknek kivihetőnek látszik. Ezek tehát, igen természetesen mindent elkövettek, hogy az uniót, ha már meg nem akadályoztathatták, legalább népszerűtlenné tegyék, bírálgatva az egyezmény egyes rendelkezéseit s a kormány tetteit, kisebbítve a jót és nagyítva a roszszat, mely utóbbira, fájdalom, nem hiányzott az alkalom. Ezen okok összehatásának kell tulajdonítanunk azon ellenszéges indulatot, mely ellenünk Horvát-Slavonországban lábra kapott, s úgy a társadalmi életben, mint a sajtóban s legkézzelfoghatóbban az utolsó országgyűlési választások által nyilatkozott, amikor is 35 képviselő közül alig 10—12 kormánypárti illetőleg, unióbarát választatott meg. Mely eredmény engem ugyan annál kevésbé lepett meg, mert folytonos figyelemmel kísértem a horvát dolgokat, és mert — igazat szólva — azon urak, akiket a zágrábi országgyűlés Pestre küldött, bizony bizony nem sokat tettek arra, hogy magukat a választók bizodalmára újból érdemesekké tegyék, úgyszólván mindenben és mindenha pártolván a minisztériumot s alig szólalván fel saját országuk és nemzetek mellett, így állván a dolgok, az immár a kérdés: mit kell tennünk. A közös (budapesti) kormány ezen helyzetben egy expedienshez folyamodott, amely azonkívül hogy a többséget felingerelte, az óhajtott czélhoz még sem fog vezetni. Elnapolta t. i. a horvát országgyűlést sept. 20 ig, ezalatt a két polgárosított határőrezredben is végrehajtani akarván a választásokat azon reményben, hogy az innen küldendő tíz képviselő a kormánypártot fogja nevelni. Ámde ha ezen számítás valósulna is, sőt ha a virilis szavazatok segítségével többséget szerezne is magának a kormány a zágrábbi országgyűlésen, ezáltal az ellenszenv nemcsak leküzdve nem, sőt inkább fokozva lenne, s a kérdés végleg megoldva teljességgel nem volna. Pedig ez a czél, amelyre államférfinak törekednie kell. Nem értek ugyanis egyet azokkal, akik azt mondják: „Soha se keressük oly nagyon a horvátok barátságát, ha nem tetszik nekik az unió, ám váljanak el isten hírével, majd meglátják, ki bánja meg inkább, mi e vagy ők.“ — Magam is azt tartom ugyan, hogy Dráván túli atyánkfiainak még inkább, van reánk szükségük mint megfordítva, de miután nekünk is érdekünkben áll a horvátokkal való egyetértés . Szt. István birodalmának épsége, nem kell a nyolcz százados kapcsolatot oly könnyen feláldozni, sőt inkább mindent el kell követni, hogy az fentartassék Hiszen házastársak közt is nem egyszer fordul elő viszálkodás, összeveszés, azért mégsem lenne tanácsos mindjárt válópert kezdeni. Próbáljuk tehát mi is meg, ha nem lehetne-e egymással megbékülnünk. A pest-budai összekötő vasút ügyében a minisztertanács már végleg megállapodott. Összesen négy terv feküdt a kormány előtt, s a dolog a közmunkatanács, a vasútépítészeti igazgatóság, a közlekedési minisztérium s az összes minisztériumnak hónapok óta egyik tanácskozási tárgyát képezte, míg végre a minisztertanács e négy terv egyikét elfogadta, s azt már most nagyobb változtatások nélkül az országgyűlés elé terjesztendő Mint a „P. N.“ magánforrásból értesül, a minisztérium által elfogadott terv lényegesebb részei a következők: Az osztrák államvasut pest-czeglédi