Ellenőr, 1871. október (3. évfolyam, 364-389. szám)
1871-10-14 / 375. szám
Előfizetési árak Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre 1.5 firt.— kr* Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 . Egyes szám ára 10 krajczár. • Szerkesztési iroda: resten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 375. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvérek irodájábaná dor-utolsa 0. a) Intézendő!*. Szombat, October 14. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt tér egy petit sora 80 »_ beigtatásáért . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 80 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten« nádor-utcza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utca 14. u. álpintésen dőlt. HL évfolyam. Az „Ellenőr“ ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre....................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ ~ „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két sas utcza 14. sz.) Sert kitük a könyvÁrusi után történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adittik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni postai utalványozás által. A negyedévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadó-hivataloknak, kérjük a közönséget, méltóztassék megrendeléseit s illetőleg ezeknek megújítását minél korábban tenni meg, nehogy a lap vételében fenakadást vagy késedelmet tapasztaljon. Pest, oct. 13. Már egy ízben, mintegy öt nap előtt megjegyeztük, hogy a pénzügyi bizottság munkálkodásával semmiképen sem vagyunk megelégedve. Minisztereink költségvetéseit, melyek hibás, hanyag s inkorrekt összeállításáról mindenki meggyőződhetik, ki azokat figyelemmel végiglapozta, sokkal szigorúbb és behatóbb bírálat alá kellene venni, mint azt a pénzügyi bizottság többsége teszi. Egyrészről a túlságos engedékenység és erélytelenség, másrészről a roppatt felületesség, mely a költségvetés tárgyalásánál úgy a pénzügyi bizottságban, mint az országgyűlésen észrevehető, eredményezik azt, hogy minisztereink minden komolyság és lelkiismeretes megfontolás nélkül állítják össze költségvetéseiket, és hogy a költségvetés tárgyalása alatt hozott országgyűlési határozatokra csekély, vagy épen semmi súlyt sem fektetnek. Nem megdöbbentő jele-e az egy parlament tekintélye hanyatlásának, midőn a képviselőház határozatainak hosszú sorát látjuk, melyek a miniszterek által nem teljesítettek, sőt a miniszterek által méltóknak sem tekintettek arra, hogy nemteljesítésüket indokolják a ház előtt? Az országgyűlés meghozza a határozatokat, utasítja a minisztereket bizonyos ügyeknek, bizonyos idő alatt való eszközlésére ,s a határidő első, szépen le is jár anélkül, hogy a miniszterek megfeleltek volna utasításaiknak vagy legalább okát adták volna a mulasztásoknak. Ez nem parlamentáris kormányzat, ez roszabb az absolutizmusnál. Mert még az nyíltan, ami kormányunk titkon, az alkotmányosság köpenyébe burkolózva gyakorolja az önkényt. A mondottak bebizonyítására elegendő a pénzügyi bizottság által az imént letárgyalt belügyminiszteri költségvetésre utalnunk. A képviselőház a már többször, de különösen a múlt költségvetés tárgyalásánál határozatilag utasította a minisztériumot, hogy a közegészségügynek országszerte leendő rendezéséről a jövő évi költségvetés tárgyalásáig törvényjavaslatot nyújtson be. A közegészségi ügy sanyarú állapota hazánkban a legnehezebb vád a minisztérium ebbeli könynyelmű mulasztása ellen. Lelenczek költségeire, miután lelenczházzal nem bírunk, Bécsnek évenkint 30— 40 ezer forinttal adózunk. Az 1871-iki budget tárgyalásánál utasíttatott a minisztérium a ház határozata által, hogy a szülészes lelencházaknak felállítására szükséges költséget már a jöy® évi költségvetésbe fölvegye. A minisztérium mintha e határozat nem is léteznék, a költségvetés idevonatkozó részén egy cseppet sem változtatott. Ahelyett, hogy a javasoltintézet felállításáról gondoskodott volna, miáltal meg lenne akadályozva, hogy az ország pénze ezen a réren is a külföldre szivárogjon, ismét 31 ezer forintot vett föl költségvetésébe a kültartományok lelenceházaiban ápolt magyar származású gyermekek költségeire. Határozatilag utasíttatott a belügyminisztérium még arra is, hogy tekintve a budai tébolyda berendezésének tökéletlenségét, jelentést tegyen a háznak a fenálló rendszerek közöl, melyiket tartja czélszerűnek nálunk alkalmazni. Akkor, midőn e határozat hozatott, értésünkre adta a minisztérium, hogy a gyarmat-rendszer tanulmányozására egy egyén Belgiumba már ki is küldetett, de az illető egyén úgy látszik Noé hollójának sorsára jutott, mert a régen megígért jelentésről eddig még senki semmit sem tud. Lehet, a minisztérium nem tartja mindezeket oly nagy fontosságú és égető kérdéseknek, melyek elintézésével sietni kellene, de azoknak tartja az országgyűlés és ha az országgyűlés meghozta e határozatokat, tiszteletlenség a törvényhozási tekintély iránt szó nélkül hallgatagon mellőzni azokat, s nem volna szabad egy pillanatig sem büntetlenül hagyni az országgyűlési határozatoknak ily hetybe fitymálását a kormány részéről. A belügyminisztérium költségvetése lévén kezeinkben, nem tehetjük azt le még egy megjegyzés nélkül. Az erdélyi királyi biztosság a jövő évre is fentartatik. Hogy tulajdonképen miért tartatik ez a királyi biztosság Erdélyben, azt ahány kormányember van, annyiképen indokolja. Egyik fél, hogy zavargások támadhatnak, s azért tartja szükségesnek a kis biztosság föntartását. Ez hasonlít ahoz a bolondhoz, aki tartván tőle, hogy idővel még beteg is lehet, már előre szedi az orvosságot. Egyik jellemző tulajdona a mi kormányunknak, hogy folytonosan bajt keres ott, ahol nincs , ahol pedig van, ott képtelen a gyors és erélyes orvoslás eszközlésére. Az év elején azzal védte a kormány a királyi biztosságot, miszerint az európai viszonyok olyanok, hogy rendkívüli dolgoktól lehet tartani. Azóta az európai viszonyok megváltoztak, a porosz-franczia háború elmúlt s a királyi biztosság még máig is fönnáll, sőt mikép a költségvetésből látjuk, fen fog állani ezután is. Ezt mi valóságos veszedelemnek tartjuk hazánkra nézve. A királyi biztosság a reaktio fészke s mindaddig, míg a királyi biztosság meg nem szüntettetik, a reactio, folytonosan táplálhatja reményeit néprontó unióellenes politikájának fölülkerekedéséhez. A királyi biztosság szálka az unió testében, vagyis hogy Tisza Kálmán kifejezésével éljünk — egy oly ék, melyre lehet, egy másik hatalom rá fog ütni, hogy szétrepeszsze az uniót. Azért a királyi biztosság eltörlését a legnagyobb nyomatékkal kell követelnünk, követelnünk kell egész határozottsággal, hogy az egyesülés végre valahára tökéletes lehessen s egy alkotmány egy kormányzat forraszsza össze a magyar haza két felét. Csávoiszky Lajos. — A pénzügyi bizottság ma a honvédelmi minisztérium költségvetését vette tárgyalás alá. A honvédelmi minisztérium rendes szükséglete 1872 re 6.690,652 frt, 1871-re csak 5.550,720 frt volt, s így az idei 1.139,932 forinttal nagyobb mint az 1871 évi. Központi igazgatás. Szükségletei 297,743 frt, 1871 ben csak 266,439 volt; e többletet egy uj osztály fölállítása okozza. A bizottság tekintve a honvédségi intézmény folytonos fejlődését, a teendők nagymérvű szaporodását s ez uj osztály fölállításának szükségéről a minisztertől nyert fölvilágositás által meggyőződve, — a központi igazgatóságnál javaslatba hozott személyzetszaporitást nem ellenzi, hogy e chm szükséglete némely apró törléssel, — mint az igazgató s aligazgató lakbérének az 1871-ben megállapított összegre leszállítása, a szolgák számának hárommal kevesbitését, az irodai szükségletek 49,000 frt helyett 43,000 forintban megállapítását sat, kivéve — megszavazta. Megszavaztattak: a hadbíróságok költségei 4000 forint, — a központi ruharaktár költségei 25,540 frt, a fegyverzeti bizottság költségei az előirányzott 22,941 frt helyett 21,845 frt, — hadtudományi intézetek költségei 11,600 frt, — ujonczozási költségek 20,000 frt, — s végre a honvédelmi főparancsnokság költségei 42,432 frttal. Holnap folytatólagos tárgyalás. Pest, oct. 13. A bécsi válság az előttünk fekvő hírek szerint kétségbevonhatlan tény. Habieunek és Schäffle miniszterek beküldötték lemondásukat az Ischlben tartózkodó uralkodónak, és eszerint a kérdés nem lehet más: Beust gróf menjen-e, avagy az említett két miniszter, illetőleg az egész Hohenwart-kormány ? A dolgok tehát rendkívül élére vannak állítva Lajthántól, és ha valaha, úgy ez egyszer csakugyan nem sejthetjük biztossággal, mit hoz majd a legközelebbi nap. A chaos oly mérveket öltött, hogy a legélesebb politikai előrelátás nem képes ítéletet alkotni magának az iránt, mi fog előbukkanni azon üstből, melyben annyira forr és kavarog a legellentétesebb elemek halmaza. Mint minden kiválóbb horderejű válság alkalmával, úgy jelenleg is meglepőbbnél meglepőbb hírek keringenek a levegőben, melyek mindenre inkább alkalmasak, csak a közönség megnyugtatására nem. Ami tegnap sejtelem volt még csak, az ma minden oldalról igazoltatik, hogy J. J. Habieunek és Schäffle miniszterek a bécsi egyetemen lefolyt jelenetek folytán nyújtották be lemondásukat. A bécsi egyetem ifjúsága eszerint akaratlanul vitte odáig a dolgokat, hogy Beust gróf és a Hohenwart-minisztérium között nyílt törésre kerüljön az ügy. Hogy e törésnek végre-valahára be kellett következnie, az senki előtt nem lehetett titok. A német alkotmányhű párttal demonstratív kaczérkodó birodalmi kanczellár — ki nem oly régen még hazaárulást vethetett Rieger szemére — nem maradhat többé támlásszékében azon nagyjelentőségű átalakulásokkal szemben, melyek Lajthántól egészen új államjogi viszonyokat készülnek inaugurálni. Oly államjogi viszonyokat, melyeket az alkotmányhű párttal karöltve haladó Beust gróf titokban a leghevesebben ellenez, és nyíltan legalább is kárhozatosaknak tart. A kanczellár jobbadára magának tulajdoníthatja, hogy belefutott ama kényes helyzetbe, melyben minisztersége fölött a damoklesi kard függ. Beavatkozási viszketege kezdettől fogva nagyobb volt, semhogy semleges szemlélője tudott volna lenni az osztrák belzavaroknak. Makacsul ragaszkodva külügyminiszteri támlásszékéhez, nem tartotta ildomtalannak a német párt kegyét keresni, hogy tovább föntarthassa magát a nyeregben. Mi természetesebb, hogy Hohenwart és a csehek csak pártembert látnak Beust grófban, ki akadályul szolgál terveik kivitelének ? A bécsi egyetemen történt tüntetések, hol Beust gróf a fiatalság részéről ovatiókban részesült a Hohenwart-kormány rovására, csak a legközelebbi ürügyül szolgáltak e kormány két tagjának benyújtani lemondásukat és így fölállítani az alternatívát: a tt Beust, auf Hohenwart. Aki távozni fog, az előreláthatólag Beust gróf lesz. Magában a bécsi sajtóban oly kevés remények köttetnek a birodalmi kanczellár megmaradásához, hogy utódjának nevét nyíltan kezdi már találgatni a közvélemény. Vannak ugyan körök, melyek a Hohenwart-kormány lemondását sem tartják valószínűtlennek, sőt Auersperg Carlos hy nevét hangoztatják, mint a leendő miniszterelnökét — ámde ezen emberek a német optimisták azon fajához látszanak tartozni, mely nem tanul és nem feled semmit sem. A Hohenwart-kormány állása egyelőre biztosítva van. Biztosítva azért, mivel a lajthántali miniszterelnök a „legmagasabb körökben“ ez idő szerint sokkal inkább grata persona mint a kanczellár, de biztosítva még inkább azért, mivel egyelőre nem dönthető halomra ama kormány, mely a korona beleegyezése és jóváhagyása mellett lépett a csehekkel az alkudozások terére. Nem képzelhető legalább, hogy a Hohenwart-kormány most nyerje elbocsáttatását, midőn missiójának úgyszólva küszöbén áll csak. Megengedni a cseheknek, hogy formulázzák óhajaikat, biztosítani őket, hogy államjogukat a korona elismeri, — és aztán, midőn ezen óhajok formulázva vannak, megint visszatérni a merev alkotmányhű álláspontra és egy újabb kiadású Giskra-kabinetet kinevezni — ez oly absurdum és oly veszélyes játék volna, minőt még azon Ausztriában sem merünk képzelni, hol különben a lehetetlenségek köztudomásúlag mindennapiakká kezdenek válni. Beust gróf bukása föltartóztathatlan, és speciális magyar szempontból — mert előttünk egyedül és mindenkor ez kizárólag irányadó — nincs lényeges okunk szomorkodni e bukás bekövetkezése miatt. Hinni akarjuk azonban, hogy a birodalmi kancellár lemondása nem lesz egyértelmű azon politika bukásával, mely a gasteini és salzburgi megállapodásokat hozta létre. Iparkodjék Hohenwart gróf az osztrák-németek érdekeinek épentartása mellett eleget tenni a csehek, a lengyelek és többi nemzetiségek követeléseinek — ez Magyarország részéről teljes szabadságában áll. Ha netalántán azonban Beust gróf beavatkozási viszketegébe esve, följogosítottnak hinné magát a külügyek vezetésében is kontárkodni, ha úgy volna meggyőződve, hogy a cseh javaslatok értelmében újjá alakítandó Ausztria nem élhet benső viszonyban a német birodalommal — akkor az a különös eshetőség állhatna be, hogy egy tekintetben legalább sajnálnunk kellene még valamikor azon Beust távoztát, akinek bukását most közönyösen fogjuk végig nézni. A közös külügyminiszteri állást a magyar ellenzék elvetendőnek tartja a 67-diki kiegyezéssel együtt. De amíg e gyászos és Magyarország állami önállását szégyenítőn letörpítő alku főn áll, addig Lajthán innen is van közünk hozzá, hogy a monarchia közös külügyminisztere ne nemzetiségi tekintetek által engedtesse vezéreltetni külpolitikáját. Beust gróf utóda — bárki legyen is az —csak Ausztria-Magyarország érdekei által vezéreltetheti a birodalom külpolitikáját és nem a lajthántuli Hohenwart-politika czéljai által. Hozzák rendbe a lajthántul egymással ügyöket a csehek és németek — e válságnak nem szabad befolyást gyakorolni az új külügyminiszter politikájára. A Németországhoz való jó viszonyt Magyarország nem akarja alteráltatni engedni sem a Hohenwart-kormány, sem bármily más lajthántúli minisztérium belpolitikai kísérletei által. Borostyáni Nándor: — A határőrvidéki zavargásokra vonatkozó újabb tudósítások a következőkben vonhatók ösze: A zavargás hétfőn este azzal ütött ki, hogy a rakoviczai század területén egy szénaraktár felgyújtatott és a század raktárában levő fegyverek erővel elvétettek. 250 fegyveres határőr tisztjei ellen fellázadt s mindenütt kereste őket. Ezen alkalommal Uksenics hadapródot agyonlőtték . Popovics százados megmenekült, így Rasic őrnagy is ; de mint írják az őrnagy később ismét fogságba esett. A lázadók jelszava : „Ajdmo na Madjare !“ Pénzben nincsen hiány; beszélik, hogy 15.000 frt felett rendelkeznek. Mollinary zágrábi főhadparancsnok elrendelte a lázadás fegyveres erővel való elfojtását. Két sorgyalogzászlóalj indult az illető helységekbe. Másrészről a szidai határőrezred fogja körül a lázadókat. Az egész zágrábi helyőrség az eshetőségekkel szemben indulásra készen áll. Károlyváros erődbe egy magyar zászlóaljat tettek erősítésül. A régi „Pr.“ Kvaternik zágrábi ügyvédet és az ismeretes dr. Starcsevicset mondja a lázadás vezetőinek ; a „Wand.“ a határőrvidéki erdők eladását hozza fel a lázadás indokául. A „P. L.“ még a következő sürgönyöket vette: Zágráb, oct. 12. Az ogulini határezredben a lázadás a belföldi határőrvidéki csapatok által elnyomatott. A lázadók élén a Szarcsevics-párt néhány ultrái, közöttük Kvaternik, elesett, mások elfogadtak. Ma éjjel lázító iratok terjesztettek; a lakosság mindezzel szemközt nyugodtan viseli magát. Zágráb okt. 12. Ide megnyugtató hírek érkeztek, melyek mindazonáltal még hivatalosan megerősítésre várnak. A szluini zászlóalj lövés nélkül elfoglalta Rakoviczát és Praveniczát. A lázadók a hegyekbe menekültek. Zágráb, oct. 12. A ma Plaski-, Szluin- és Prossisenikamból érkezett tudósítások jelentik, s a később Otocanon át érkezett hírek megerősítik, hogy a rakoviczai század lázadói az otocani ezred két zászlóalja által Sehostak ezredes vezetése mellett Ljubiczánál szétverettek, vezéreik (Rakics, Kvaternik és Bach) elestek és el is temettettek. Egyes sebesültek és egy vezér Cuki, egy degradált őrmester, a hegyekbe menekültek. Zágráb, oct. 13. A felkelés már teljesen elnyomatott. A határőrezredek mozgósítása bámulatraméltó gyorsasággal és pontossággal ment végbe. A mai „Agramer Zeitung“ bővebb tudósítást hoz az egész esetről. A közjegyzői kényszer kérdéséhez. II. A világforgalomból s a külföldi törvényhozások példáiból merített érvekkel a közjegyzői kényszernek nálunk leendő behozatalát támogatni alig lehet. A szőnyegen forgó kérdés tekintetében világforgalom alatt főleg a kereskedelmi forgalmat lehet érteni, melynek éltető eleme az ingatlan vagyonnal semmi összeköttetésben nem levő személyes hitel. Ha a mostani állapotban is anyagi összeköttetésbe léptünk a világ műveit államaival, ha anyagi tekintetben ezen előrehaladott államok szövetségeseivé váltunk, akkor hogy ezen összeköttetést és szövetkezést fentarthassuk, igyekezzünk hiteltörvényeinket a kor kívánalmainak színvonalára emelni; igyekezzünk oda hatni, hogy a monarchia másik felének székvárosában Bécsben ne hozassanak oly határozatok, melyekben a vétkes gondatlanságból származott bukásbani bűnösségnél sulyosító körülményül tekintik azt, hogy a bécsi kereskedő magyarországi kereskedőknek hitelezett, s akkor bizonyára az egyéni jogérzetünkkel alig összeegyeztethető közjegyzői kényszer nélkül is czért fogunk érni, akkor a világforgalom érdekéből nem lesz szükséges nekünk a jegyzői kényszert csak azért életbe léptetni, mert a porosz jogtudósok a bajor közjegyzői törvényt már tanulmányozzák, s mert a kisebbség azon hitben van, hogy a közjegyzői kényszert tartalmazó bajor jegyzői törvény legközelebb egész Németországba be fog hozatni. Ne keressük oly messze és a jövőben az érveket, tekintsünk a velünk szorosabb forgalmi összeköttetésben levő lajthántúli országok alkotmányos törvényhozására, és látni fogjuk, hogy bár ott a közjegyzői intézmény már évek hoszszú sora óta fennt áll, s a népnek ezen üdvös intézménynyel megbarátkozni elég alkalma volt, mégis a legközelebbi alkotmányos törvényhozás nem adta szentesítését azon törvényjavaslatnak, mely sokkal kevesebbet akart mint a kisebbség javaslata, mert csupán a tulajdonjog bekebelezési jogerőt akarta nem is jegyzői okmány, hanem csak jegyzői hitelesítés kényszerétől függővé tenni; pedig azt csak senki sem akarja vitatni, hogy a lajthántúli tartományok magukat a világforgalomtól elszigetelni akarnák. Figyelembe veendőnek vélem itten, hogy bár mostan a tulajdonjog magánokirat alapján telekkönyvi bejegyzéssel szereztetik, mégis a külföldi hitelintézetek szívesen hiteleznek a magyar földbirtokra, és ha a közjegyzői törvény életbe léptetése után valamely külföldi pénzintézetnek tetszeni fog szabályaiban megállapítani, hogy csak oly ingatlanra hitelez honunkban, melynek tulajdonjoga közjegyzői okmány alapján kebeleztetett be , akkor aki ezen előny igénybevételére számít, kényszer nélkül is felkeresi, a közjegyzőt ; — de azon néhány ezer egyén kedvéért a kik az ilyen hitel igénybe vételére számítva magukon úgy is segíthetnek, a két három holdas ingatlant szerzőknek százezreit közjegyzői kényszerrel sújtani valóban igazságtalanság lenne ; igazságtalan annál inkább, mert nem elméletileg, hanem gyakorlati szempontból fogva fel a kérdést, a közjegyzői kényszer ahelyett, hogy „az ingatlanokat mozgósítaná“ azok forgalmára felette zsibbasztólag fogna hatni, nehezítené a szabad rendelkezési jogot épen a magánjogok legkiválóbbikánál, a tulajdonjognál. Viszonyítva az ingatlan tulajdonjog szerzési ügylethez, nagyon másodrendű kérdésnek tekinthető az, hogy a kisebbségi javaslat a házastársak közötti szerződések s a vakok és siketnémák szerződési érvényességéhez is a közjegyzői kényszert alkalmazandónak véli. Azonban e tekintetben sem találhatom döntőnek azon érveket, melyek a kisebbség részéről felhozatnak. A házastársak közötti bizalmas viszony a közjegyző kikerülhetlen beavatkozásával alig egyeztethető össze, és mert a kisebbségi előadás is beismeri, hogy a közjegyzői kényszer az átruházásokat megakadályozni nem fogná, valóban megfoghatlan, miért kelljen a házastársaknak minden szerződéseit a közjegyzői kényszer súlya alá helyezni ; miért kell Jonet Viásznafáraalelsőcötta gyöngéd VISZOnyt ilyen idegen beavatkozásnak kitenni. A tapasztalás azt mutatja, hogy házastársak között a vagyonkérdés ritkán válik per tárgyává, sőt a válóperek legnagyobb részében sem kerül a sor oda, hogy vagyonkérdés bírói eldöntésnek képezze tárgyát. Épen ezért a házastársaknak gyakran igen jelentéktelen jogügyleteit jegyzői kényszertől függővé tenni nem czélszerű , és az állam eleget tesz, ha jól szervezett közjegyzői intézményt felállítva, a házastársaknak épen úgy mint más állampolgároknak módot ad, hogy ha tetszik, létesítsék jogügyleteiket a közjegyző előtt, s szerezzék meg ezáltal azon előnyt, melyet a közjegyzői okmány nyújt. Nem látom indokolhatónak azt sem, hogy a vakok és siketnémák szerződéseinek érvényességéhez jegyzői okmány kivántassék , mert ezen testi fogyatkozásban szenvedők vagy bírnak elég képességgel a saját ügyeiket ellátni s akaratjokat nyilvánítani vagy nem. Utóbbi esetben a jegyzői kényszer nem elégséges oltalom, hanem az állami tevékenységnek oda kell irányulni, hogy az ily testi fogyatkozásban szenvedők gondnokság alá helyeztessenek; előbbi esetben pedig a jegyzői kényszer felesleges, s annál inkább mellőzhető, mert épen azon módon amint az akaratnyilvánítás a közjegyző előtt constatkoztatik, a netalán felmerülendő peres kérdésben a bíró előtt is bebizonyítható lesz az akaratnyilvánítást tartalmazó tény, a szerződési beleegyezés. Csak kuriózum gyanánt vagyok bátor kiemelni, hogy ha a kisebbség nézete emelkedik érvényre, akkor egy kellő vagyonnal rendelkező nagykorú, kellően képzett, irnitudó vak ember egy pár czizmát sem rendelhetne czipészénél közjegyzői okmány felvétele nélkül, s épen így a házastársak is a legcsekélyebb pénzkérdés elintézésénél a közjegyző közbenjárását lennének kénytelenek igénybe venni. A jegyzői kényszer kivihetésének indokolására kisebbségi előadó úr ismételten is hivatkozik arra, hogy kiterjedt kényszer mellett a legképesebb jogászok fognak a közjegyzőségre vállalkozni, s azt keresetmódul választani. Ezen indokolásra, mely egyszerű végelemezésben oda vezet, hogy a jegyzői kényszer nem is az állampolgárok közérdekében, hanem a kinevezendő közjegyzők érdekében szükséges igen sokat lehetne válaszolni, de én elégségesnek tartom csak pár megjegyzésre szorítkozni. — Népességünkhöz arányítva egyetlen pálya sincs nálunk annyira megrohanva, mint a jogi, és a jelenben igazán a mindennapi tapasztalás mutatja, hogy e téren az új pálya mindig elegendő pályázóra talál, de bár én a kellően képzett jegyzőkre nagy súlyt fektetek, mégsem kívánom,hogy a tanári, bírói és ügyvédi pálya rovására a legképesebb jogászok épen csak a közjegyzői intézményben keressenek