Ellenőr, 1872. február (4. évfolyam, 26-48. szám)
1872-02-01 / 26. szám
Előfizetési árak Egész évre I I 20 frt. — kr. Évnegyedre l 5 frt. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 26. szám. Csütörtök, február 1. 1872 Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamátiók Légrády testvére le irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Hirdetési dijak: Talábos petit sor egyszeri I A nyilt tér egy petit sora 30 kr. eigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-ateza 6. szám. (Légrády testvérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utcza 14. sz. ála intézendők. IV. évfolyam. Pest, jan. 31. Néhány nap előtt szólottunk az uj szerződésről, melyet a magyar kereskedelmi miniszter az osztrák Lloyd gőzhajózási vállalattal kötött, s melyet beczikkelyezés végett az országgyűlés elé terjesztett. Megmondtuk már akkor, hogy e szerződés Magyarország sem politikai, sem kereskedelmi érdekeinek meg nem felel, sőt tovább megyünk, hogy e szerződés, ha változatlanul elfogadtatnék, nemcsak kevés , vagy épen semmi haszonnal nem járna reánk, hanem abba a gyönyörűséges helyzetbe hozna bennünket, hogy egy, saját érdekeink ellen, kereskedelmünk fejlődésének elnyomására működő idegen vállalatot subventionálnánk. Nem akarjuk most ismételni a mondottakat, hanem hogy megmutassuk, mennyire segítendő elő e szerződés a magyar tengerpart felvirágzását, idézünk egy érdekes esetet, mely Bécsben történt, s melyet ime a következőkben adunk az olvasó elé: Az új szerződés szerint Triestből Alexandriába évenként 52 járatot tart a Lloyd. Ha azonban a fiume-bároly városi vasút megnyílik, és a havonkint átlag feladott árumennyiség 15,000 mázsát ér el, akkor a szerződésnek egy másik pontja szerint az Alexandriával közlekedő gőzöst évenkint Triestből 39-et és Fiuméból 13-at, ha pedig a havonkint feladott árumennyiség 30,000 mázsát ér el, akkor Triestből 26-ot és Fiuméból is 26-szor indítandja meg gőzösét a társulat. A reichsrath bizottságában, midőn tegnapelőtt a Lloyd kérdése tárgyalás alá jött, a német urakat kellemetlenül érintette a szerződés ezen pontja. Nem akartak beleegyezni, hogy Fiume miatt Triest és Alexandria között a rendes menetek kevésbétessenek, miáltal a triesti kikötő és az osztrák tartományok sokat vesztenének azon előnyökből, melyekben eddig — a magyar tengerpart szántszándékos mellőzésével — részesültek. A bizottság már már el akarta vetni a szerződést, midőn a Lloyd-társulat részéről egy beavatott egyén fölkelt s néhány rövid szóval eloszlatá a német urak aggodalmait, bebizonyítván nekik, miszerint semmi okuk a félelemre, a szerződés kérdéses pontja legcsekélyebb kárára sem lesz sem a trieszti kikötőnek, sem Ausztria anyagi érdekeinek, miután az nem egyéb mint hályog a könnyen tévútra vezethető magyarok szemére, és egyedül azon oknál fogva iktattatott be a szerződésbe, hogy a Lloyd subventionálásához annál könnyebben meg lehessen nyerni Magyarország beleegyezését. Állítását a következő rövid, de hathatós indokolással kísérte: A fiume-károlyvárosi vasút megnyitása 2 — 3 év előtt nem fog megtörténni, és ha megnyílik a vasút, aztán ismét kell 2 — 3 év, míg a forgalom Fiuméban annyira növekszik, hogy a kikötött átlag feladott árumennyiség havonkint 15,000, illetőleg 30,000 mázsára emelkedjék, (most a havonkinti átlag feladott árumennyiség tesz körülbelül 8 ezer mázsát) aztán vannak még ezenkívül egyéb gazdászati akadályok, melyek elhárítandók lesznek úgy, hogy mire a kikötött feltételek mind teljesítve lehetnének, akkorára a szerződés már régen lejárt, minthogy a szerződés csak 1877 deczember végéig állapíttatott meg. A szerződés tartamáig, — erről biztosítva jön a reichsrath bizottsága — a menetek jelenlegi rendjében nem fog változás történni. Így illustrálta a beavatott egyén a szerződést s a mi jámbor kereskedelmi miniszterünk nem restellette az országgyűléshez benyújtott előterjesztésébe azt írni, „hogy ime a magyar tengerpart számára a szerződés ezen pontjában biztosított előny nemcsak hogy megüti a nyilvánult óhajtások mértékét, hanem azt lényegesen felülmúlja.“ Nagyszerű előny! Hat év múlva egyenesen Fiuméból indulna ki a hajó, ha tudniillik akkorára a szerződés már le nem járna. 1877-ig fizetjük az óriási subventiót s ezért kárpótlásul azt a kellemes biztatást nyerjük, hogy hiszen mi is részesülnénk a vállalat előnyében, ha a szerződés akkorára meg nem szűnnék. A bécsiek a nyert felvilágosításon tökéletesen megnyugodva és mosolyogva Szlávy ezen eclatans lefőzetésén, a legnagyobb készséggel megszavazták a szerződést s kifejezék élénk óhajtásukat, hogy vajha a magyar országgyűlés is hasonlóképen cselekednék. Mi azonban reméljük, hogy a magyar országgyűlés ezt nem fogja tenni s a szóban levő szerződést, mig azon lényeges változások nem történnek, meg nem szavazandjó. Apróságok. Január 27-én jelent meg a Reform élén egy vezérczikk, mely következőleg indult meg: A baloldal státusában valami rohadt. Enyészet szaga van a még élő testnek. Bomlásnak indult hajdan erős szervezete. Belső rázkódások hidege lek. Lelki állapota levert s elégületlen. Ezt konstatáljuk. Igenis igy van. Patvarba is! ez ugyan korán kezdi azon obligát schimpfelést, melyre hivatottnak érzi szolgálatát, az átalános választások kormánypárti szempontjából! Kiváncsi vagyok, mire viszi e tónust hat hónap alatt, ha már ma is ily magasan adja. Na csak bőgjön, míg birja szuszszal, a jobboldal nagyobb dicsőségére s a Reform olvasóinak mulatságára: mi nem háborgatjuk ez élvezetet közbeszólásunkkal. Ezt gondolom magamban a fenebb idézett nyitányra. Aztán olvastam tovább. Emlékszik-e valaki, hogy baloldali emberrel beszélt hónapok óta akármikor, ki nem panaszkodott ? Szidják a kormányt és kárhoztatják a jobboldalt, de nem ebben rejlik az igazi ok. Ezt régen így teszik, s nem mondanak ezzel sem újat, sem hatásosat. S haragjuk a Deákpárt ellen inkább lankad tálán, semmint feszül. Jlohó a schimpfelés kezd érdekesedni. Még kisül, hogy a Reform azért dühös, mert nem szereti a Deák párt elleni harag lankadását. Lássuk csak tovább — az igazi okot. Az a morgás, amely jelenleg hallik, midőn a balpárti balpártival beszél, a párton belül zúgolódik, levertség és visszavonás a pártpolitika miatt, elégedetlenség és dacz a pártvezetés ellen: ezek az okok és a jelenségek a baloldal magaviseletében. Már több ízben a klubban is kitört az elfojtott harag, de azt idáig mindenkor vissza tudta ostorozni a meghunyászkodás sötét zugába Tisza, a pártvezér. Fegyelmet tartani ő tudott eddig. Szemében a hideg gúny és a lefolytott boszniák fenyegetése rejlik, midőn mérsékelt és jobbadan üres beszéddel cáfolatba bocsátkozik valamely párthíve és kedves barátja függetlenkedő kísérletének más politikát követni, mint azt, mely az övé. Száraz hangja a pártütőkben rendesen kiszárítja a bátorságot, s a többség megszavazza neki a bizalmat. Állatszelidítő talentum, egy bedlami felügyelőhöz illő szívós erély adják meg Tisza Kálmánnak az általa éveken át gyakorlott fölényt e párt fölött. Na ez ugyan rászedett! Azt hittem, valami újat hallok , íme a régi nóta. Úgy jártam, mint a tébolydában jár néha a látogató: ki felügyelőnek néz egy bolondot, mert hát ez útmutatónak ajánlkozók s vezet is, mig eszébe nem jut, hogy ő a Jézus Krisztus. Felültetett a Reform azon czikkezője, ki monomániában szenved, és Tisza Kálmánt antikrisztusnak tartja. Szegény ember! — gondolom ekkor sajnálkozva a szerencsétlenen — de hát Rákosy szerkesztő úr miért nem vigyáz rá? Hát nem látja, hogy az a rögeszme határos a megőrüléssel? Én részemről nem bátorítanám térfoglalásra az olyan irályt, mely elmeháborodást jelez. Ily és hasonló modorban gondolkozom a Reform múlt szombati vezérczikkének monomániáján, mely annyi folytonosságban nyilatkozott ezúttal, hogy tán nincs is többé lucidum intervalluma. Észrevételeim közlését azonban elhagytam, mert mindig azt hallottam, hogy a bolondság is kijózanulhat némileg, ha nem mond neki ellent az ember. Ami pedig a baloldal állása, elvei, érzelmei, vezérei és tagjai ellen intézett támadást illeti, ezt nem szoktuk komoly szóra méltatni, midőn félrebeszél, és vagy szánalmat, vagy nevetést kelt őrjöngésével. Van azonban a Reform kérdésbeni czikkének vége felé egy rész, melyre ha nem is szükségesnek, de megtörténhetőnek gondoltam a válaszolást én is. A rögeszmés tokban nem hiányzott ugyanis a „bolondság bizonyos rendszeressége, there is method in his madness — melynek idétlen szabályai szerint eljutott dühöngős tetőpontjára, honnan vad örömmel látja, miként menekül Tisza Kálmán a vezérlete ellen fellázadt baloldali kör ádáz boszuszomja elől Biharba s miként fujtatik porba, irgalmatlanul véglegesen saját megyéjének választói által. Tessék csak megolvasni ez épületes históriát, mely úgy hangzik, mint valamely „borzasztó gyilkosság“ illustrátiójára bemázolt vászondarab vásári magyarázata. így történt, hogy Tisza Kálmán hatalma megingott. Ingerült lett nagyon. Karjában, melylyel a gyeplőt vezette, ellankadt az izom és szemevágásának eltűnt varázsa. Gondolá magában: megyek Biharba, ott nékem való a levegő, erőt szívok belőle; ottan enyém a föld, lábamat rajta megvethetem; ottan nyelvemnek szavajárását megérti minden izében a nép, s a népnek vállán fogok megpihenni; ottan a kivel csak találkozom, barátom, játszótársam, tisztem, pártfogoltam, alattvalóm és kenyeres pajtásom, azok megteszik, a mit akarok s igy visszaszerzik tekintélyemet; — igy gondolá midőn Biharba ment. Biharba ment — s Biharban megbukott. Megunták ott is őt s vezérkedését. Ő alispánnak Baranyait akarta s a megye Beöthy Andort választotta. Ez is baloldali, de nem Tiszaparti. Beöthy Andor igen higgadt baloldali, s a Tisza-liga régi ellensége, Bihar Tisza Kálmánnak ellenségét választó alispánnak! Ez a sületlenség képezé a czikk azon egyetlen részét, melyre — minthogy a climax végett hóbortja tetején egy tényt mutatott fel önigazolásul — várható volt némi felelet nem ugyan az ellenzéki sajtótól, sem Tisza Kálmántól és még kevésbé Bihar megye baloldalától, hanem Beöthy Andor alispántól. A felelet nem is maradt el, megadta azt Beöthy Andor alispán, az E11 es őr által ma reggel közlött nyilatkozatban. És ezen nyilatkozat után nem vesztegetünk több szót a Reform czikkére. Rákosy Jenő szerkesztőhez azonban vanmég mondanivalóm, mert jó lesz tisztába jönni a czélról és eredményről, melyet a kormánypárt és vezérférfiai elérhetnek az által, ha a Reform jónak látja az ellenzék és vezérférfiai irányában az őrült szenvedélyesség irányában folytatni a — különben jogosult s részünkről is elég élesen vitt — elvharczot. Nézeteim s illetőleg figyelmeztetésem előadását azonban holnapra hagyom, mert óhajtok kiterjeszkedni a kérdés olyan oldalára is, mely eddig elő nem igen volt felemlítve, s akarom ezt tenni komolyan és a lehető szelídséggel.* Van azonban egy-két szavam. collegámhoz mára is. Beöthy Andor alispán úr levelét megkapta a Reform is, de nem közölte, sőt meg sem említette, hanem a beküldő Győrffy Gyula képviselő úrhoz intézte a következő sorokat: Igen tisztelt képviselő úr ! Szívesen ajánlom fel a Reform hasábjait helyreigazító soroknak, ha valamit el találtunk hibázni, de azzal nem tehetem magamat nevetségessé, hogy vendéget azért fogadjak házamba, hogy ott gorombáskodjék velem. Igen sajnálom, hogy kérését nem teljesíthetem ; nem a készség hiányából, sem nem a kegyed iránti tisztelet hiányából, hanem csak azért történik, mert így beszélni végre is jó társaságban nem szokás. Gondolom Beöthy urat is csak heve ragadta el. Ha rávehető lesz, hogy a dologról nyilatkozzék s ne véleményt adjon, a helyreigazításnak a kellő formában és modorban mindig kész helylyel szolgálok. Kitűnő tisztelettel Pesten, 1872. jan. 30. a t. képviselő úr kész szolgája Rákosi Jenő.* Na már kérem, ez nem legális eljárás, s az illegalitás tetézve van az által, hogy a Reform hallgat Beöthy Andor egész leveléről, mintha ez nem cáfolta volna meg a szombati vezérczikk otromba állításait. Rákossy úr csalódik, ha azt hiszi, hogy az ilyen eljárással lapja hitelét növeli. Én sem tűrök el gorombáskodást házamban, de soha sem szoktam elutasítani s még kevésbé elhallgatni semmi cáfolatot a lapom által tett állításokra. Szeretném tudni, mit mondana maga Rákossy úr is, ha azt állítaná róla valaki, hogy renegát. Nem azt mondaná-e, hogy koholmány, ráfogás és rágalom az egész állítás? s mondhatna-e kevesebbet ennél ? Beöthy Andor nem mondhatott kevesebbet azon vakmerő állításokra, melyekkel a Reform őrültsége támadta meg őt politikai becsületében. Hogy nem szereti a Reform, ha néven szólítják, azt elhiszem, hanem hát akkor ne legyen rágalmazó. A sugárút kiépítésére vonatkozó ajánlatok felett meg hasonlás van a közmunkatanácsban, s ezen meghasonlás okát többféleképen értelmezi a közönség. A sok közt szárnyra kelt azon hír is, miszerint az ajánlkozó egyik consortiumban érdekelve volnának némelyek a közmunkatanács tagjai közül is, jelesen Csengery Antal és Lukács urak. Lapunkban nem volt felemlítve ezen hír, mert nem tartottuk azt valószínűnek, tekintve hogy Csengery Antal épen azért is áll köztiszteletben, mert befolyását és nevét nem szokta az ilyen fajta ge schaftelésekre adni. Mellőztük volna a hir megemlítését tehát most is, ha m a r e g illetékesebb helyről — felszólítva nem lennénk a kijelentésre, miszerint Csengery Antal nincs érdekelve a consortiumok egyikénél sem, sőt egyenesen ő volt az, kinek indítványára a közmunkatanács tagjai nem vehetnek részt a határozatuk alá tartozó vállalatokban, mint ő volt — más részről — az is, akinek indítványára a földhitelintézet egyik alapszabálya megtiltja hogy igazgatója a kérdésbeni consortiumokhoz hasonló üzletek élére állhasson. — Pestváros új telekkönyve tárgyában tegnap délelőtt Deák Ferencz meghívására értekezlet tartatott az országház egyik termében Jelen voltak a pestvárosi képviselőkön kívül Bittó igazságügyminister, Csengery Antal,„Halmossy minisz.-tanácsos, Hodossy Imre, mint városi küldöttek, Széher, Busbach, Máttyus, Balassa és Csengey főügyész. Jegyzőül Máttyus választatott. Az értekezlet tárgyát azon memorandum képezte, melyet Pest városa az uj telekkönyv ügyében pártolás végett szerkesztett, s melyben azt kéri, hogy a város teljesen hiteles telekkönyvéből, mely úgy a régibb törvények, a telekkönyvi patens s az újabb rendeletek kívánalmainak teljesen megfelel, a tulajdoni, zálogi s minden egyéb jogok hivatalból átvezettessenek, s a telekkönyvi rendeletekben előírt hirdetményi eljárás a városi telekkönyvre nézve ne alkalmaztassák, miután ez által a régi telekkönyvbe akár szerződések, akár törvény, akár bírói ítéletek alapján teljes érvényűeknek elismert és biztosított jogok elenyésztetni vagy veszélyeztetni fognak, ezáltal pedig a főváros hitele nagymérvű rázkódásnak fogna kitétetni. A memorandum felolvasása után Halmossy a kormány ismeretes álláspontját fejtette ki, míg az értekezlet tagjai közül többen a város kérelmének helyessége mellett szólaltak fel. Bittó miniszter feltüntetvén saját álláspontját, hangsúlyoza, hogy ő a telekkönyvi patens mellett más megszorítást nem tehet, mint minőt az új telekkönyv ügyében kibocsátott hirdetmény tartalmaz, melyhez azonban épen nem ragaszkodik, sőt óhajtja, hogy e részben a törvényhozás közvetítőleg intézkedjék. Deák oda nyilatkozott, hogy hiteles telekkönyvekhez mindig nagy óvatossággal kell nyúlni s ha, mint például felhozza, 30 ezer rendezett telekkönyvi viszony között 2000 rendezetlen merülne fel, ezek miatt a 28.000 rendezett telekkönyvet bolygatni nem volna helyes s nagy szerencsétlenségnek tartaná, ha a főváros hitelviszonyai megrendíttetnének. Pártolja a város kérelmét és szükségesnek látja, hogy a felmerült differentiákt törvényhozásilag elintéztessenek, csak a módozatra nézve kérdés az: vájjon határozati vagy kész törvényjavaslat benyújtása által történjék-e ez ? mire nézve holnap képviselőtársaival értekezend. A magyar tengerpartnak életkérdése, hogy Fiume egyenes összeköttetésben legyen a külvilággal s hogy végre valahára kiszabaduljunk azon gyalázatos helyzetből, miszerint Magyarország, melynek saját tengerpartja van, áruinak rakodó helyéül idegen kikötőt legyen kénytelen keresni. Csávolszky Lajos. * A mai második értekezleten a tegnapi határozat értelmében megállapodás történt, hogy Pest városa ez ügyben kérvényt intézzen az országgyűléshez, melyben kivonatai pontonként és részletesen előadassanak. Midőn e kérvény az országgyűlés előtt tárgyaltatni fog, Pest városa öt képviselője, kik a város kérelme tárgyában egyetértenek, támogatva az értekezlet majdnem minden tagja által, határozati javaslatot fognak benyújtani, s vagy maguk terjesztenek elő törvényjavaslatot, vagy a minisztérium fog ez iránt felkéretni. Előlegesen is Deák bízatott meg, hogy az igazságügyminiszter nézeteit a megoldási módozat tárgyában megtudja. Felhívás: A borsod-miskolczi baloldali kör tagjait tisztelettel felkérem, hogy az országos baloldali gyűlés tárgyában intézkedés végett február 15-én esti 6 órakor Miskolczon a szokott tanácskozási helyiségben minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Pesten jan. 31. 1872. Mocsáry Lajos, Páris, jan. 27. (Saját levelezőnktől.) Ma egy éve, hogy Páris a poroszok előtt, Trochu tábornok saját lelkiismerete előtt capitulált. Páris kormányzója megesküdött, hogy nem fog capitulálni, de arra nem esküdött meg, hogy Vincy tábornokot nem fogja capituláltatni. A jezsuiták, az elsőrelátás ez emberei voltak azok, kik feltalálák a módot az ily kétértelmű esküket magyarázni, kimenteni s kik követésükre felbátoriták a hívőket. „A szándék irányzatának“ nevezék ők ezt. Escobar, igen tisztelendő szent atya által feltalált ezen csodálatos tannak, a „szándék irányzatának“ köszönhető, hogy a lelkiismeret minden nyugodtságával lehetséges hazudni ... ha jezsuita az ember. Ha azonban katona, úgyszintén hazudhatik, csakhogy ekkor egész egyszerűséggel hazugság a neve. A nemzetgyűlésből semmi különös. Egy képviselő, vidékért őrjöngő, nem érti, miért fedeztessék Páris rendőrségi kiadása állami költséggel ? És igy követelhetné ezt Lyon, Marseille s minden franczia város. Kicsinyeskedései a ház által kinevettetnek. Egy másik képviselő indítvány bajkozza, J úgy volja. A ház jobboldaliainak az ócsárlás tulajdonkép tetszenék, mihelyt az Gambetta ellen volna irányzandó, — csupán azt nem tudja még: miért és mikép ? Mások Catherineaut akarnák ócsároltatni, végül a ház abban állapodik meg, hogy sürgősebb lévén az adószavazás mint az ócsárlás, egyelőre nem akar ócsárolni. Ide szúrom, hogy a jelenleg Versaillesban székelő nemzetgyűlésnek csupán 430 tagja lakik ott helyben, míg 305 Párisban tartja szállását. Ha a nemzetgyűlés a köztársaság elnöke lemondását elfogadta volna, Thiers szándéka volt azonnal tovább folytatni s befejezni két nagy művét. Az egyik „A művészet Florenczben,“ melyről már sokat beszéltek, a másikról még sohasem volt szó, jóllehet e mű számára Thiers már húsz év óta gyűjti adatait s eddig nagy számra tett szert. Ebben a bölcsészet teljes történetéről van szó, melyben a szerző bölcsészet történelmi szempontból való tárgyalása után saját eszméit és rendszerét akarja ismertetni. Thiers, mint állítják, kivált a bölcsészet és a tizenhatodik század bölcsészeire vonatkozó adatok és okmányokban eddig páratlan gyűjteménynyel bir. Mindazokra, mik ezen már vázlatilag meglevő művére vonatkoznak, Thiers annyira tart, hogy még 1870. aug. havában, az események jó előrelátásában, szóban levő művére vonatkozó öszszes anyagát Londonba szállíttató, mig ellenben a számos és csodálatos műkincseket, mikkel párisi palotájában felhalmozva birt, helyben s mozdulatlanul hagyá, s itt a polgárháború folyama alatt a kommune tagjai által szétszórattak vagy megsemmisittettek. Mióta Orloff, Oroszország versaillesi követe Párisba érkezett, a lapok naponta szólanak ama barátságos viszonyokról, melyek a két kormány között szerintök keletkezőben vannak. Orloffot égig magasztalja az itteni sajtó, s úgy látszik neki, mintha Oroszország felől fogna Francziaország szebb derűje haladni. Pár nappal ezelőtt arról beszélt az összes phanthastikus sajtó, hogy a három nagy hatalom, angol, orosz és osztrák-magyar birodalmak szövetkezve fognának a német császárnál közbenjárni a hadi sarc fizetésére haladékot eszközlendő s egyúttal, hogy Francziaországért kezességet vállaljanak. Ma már úgy adják elő, hogy mind e csekélységeket egyedül a nagy Oroszország császárja fogná magára venni s német „bácsijánál“ kivinni, hogy újabb nehézségek a fizetés kérdésében Franczia és Poroszország között ne keletkezzenek. Szinte uralmassá válik egy oly tekintélyes lapirodalomban, mint a minő a franczia, folyton ily képtelennél képtelenebb tervekkel, eszmékkel találkozni; de mert hogy ezekkel az itteni sajtó mégis komolyan foglalkozik, kénytelen vagyok időnkint jelezni. Sokkal tartalmasabbnak hiszem a hírt, hogy Rothschild párisi, Sina bécsi, Gibbs londoni bankárok és valamely szentpétervári nagy bankár között egyesség van keletkezendőben, melynek a kellő pillanatban készen kell lennie. Gibbsnek tegnap kelle Londonból ide érkeznie, hogy a versaillesi kormánynyal tanácskozzék. Azt állítják, hogy e bankár hatvan millió frankot véteményezett volna rá, így minden biztosítékot nyújtandó Francziaországnak. Ha az egyesség létrejövend, a három milliárdnyi kölcsön 1873- ik év május 1. és 5-ke között bocsáttatnék kinevezett bankárok társasága által. Vájjon visszaállítassanak-e a lottójátékok Francziaországban vagy sem, ez a nagy kérdés, mely most a kormányt élénken foglalkoztatja. Minő reend erkölcsi hatása, ez akétely, mely minden határozatot eddig visszatart. A kérdés valószínűleg egy képviselő által fog a ház szószékére vitetni. Ha a lottójátékok behozatnak, Páriának legkevesebb nyolcz — tíz millió, a többi városoknak tizenöt — húsz millió frankot fognak jövedelmezni, mi 5° 0-ként 600 millió tőkét képvisel. A déli Francziaországban elszórva lakó corsikaiak felszólíttattak a bonapartista ügynökök által a legközelebbi képviselőválasztásra Napóleon költségén Corsicába menni s Roucer javára szavazni. Francziaország newyorki volt főconsuljának ismeretes bűnvádi ügye tegnap tárgyaltatott másodbíróságilag. A volt főconsul, daczára hogy az általa illetéktelenül felvett hét—nyolcz millió frankot a kincstárnak átszolgáltatta s szentül állítá, hogy a legjobb hiszemmel cselekedett, — kétévi fogság s kétezer franknyi birság fizetésében marasztaltatott el. A polgárháború következtében 33.513 comynmnetag vettetett fogságba. Január hó 24-ig 18.859 helyeztetett büntelenség czimen szabad lábra. Elítéltetett 6.640. Fogva marad tehát még 11.014. Azt hiszik, hogy a hadi törvényszékek április végéig befejezendik e szomorú vizsgálatot. A „Rappel„ republikánus és a „Pays“ bonapartista lapok szerkesztőségének tudtára adá a kormány, miszerint két havi felfüggesztésük tekintettel az ország jelen helyzetére, határozatlan ideig meghosszabbíttatik. Denique a franczia katonaság csak a vörös zászlóra szavaz. Míg az összes szavazatból Vautrainre 122,OOO, Hugóra 95,000 esik, e számból Vautrainre csupán 1237 katona szavazott, míg ellenben Hugóra 2.475. Chateaubriandnak „De Buonaparte et des Bourbons“ czímű 1814-ben irt röpiratát, mely akkor még addig nem látott eredményt aratott, egy párisi kiadó újólag nyomatos piaczra hozá. A művecske ismét nagy érdekeltséget kelt, mert akkor is, mint most, egy Buonaparte hozta az invasiót Francziaország nyakára. A tartós és erős esőzések több párisi temetőben elhordták a földet, mely a polgárháború roppant áldozatainak hulláit fedé. Az igy fejlődött enyészeti gőzök veszedelembe esték a temetők körül terülő városrészeket. A baj meggátlására most nagy mértékben foganatosíttatnak elővigyázati rendszabályok. A hullák vegyszerekkel megégettetnek s újra befedeznek. Az oxyhydrogéngáz világítás, miről ezelőtt néhány héttel emlékeztem, tényleg életbe lépett a feboulevardokon. Az uj rendszer fehér, igen szívós, határozott s a villanyhoz hasonló lángot ad, csakhogy erőssége szinte bágyasztja a lát ideaz uj rendszernek az egész városra leendő kiterjesztése engedélyéért. A társulat feltételei következők : fizet a városnak évenkint a csövek földalatti elhelyezésére szükséges földterekért 200.000 frankot,a 10°/0-ot meghaladó jövedelemben a várossal osztozkodik. Viszont a város sem subventiót, sem monopóliumot nem biztosít. A tanács kész volna elfogadni e feltételeket, azonban a jelenleg fenálló kizárólagosan szabadalmazott légszeszvilágító társulat közbeszól: hárman áll a vásár, ő pedig nem alkuszik. Párisnak ez idén világhírű Boeuf-Gras pro- Cessiója nem lesz. A város megtagadta ezúttal az e maskarádéra adni szokott 6000 franknyi subventiót. K. M. London, jan. 26. (Saját levelezőnktől). — Művészeti szemle. — A „National Galery,“ mely 1825-ben alapittatott, fényes bizonyságul szolgál, hogy mily nehéz most már műremekekkel dicsekedő képtárt állítani s mennyire holt kéz kincse lesz minden nap a mi még piaczra jön a mesterek remekeiből. Pénzzel még mindig lehet valamire menni s az angolok nem sajnálják a pénzt a remekekért. Az egyesek bőkezűségét bizonyítja Wagen három kötetes munkája, melyben csupán a magántulajdonban levő műkincseit sorolja fel s írja le Angliának, s ha mint van okunk , hihetünk szavának, Európa minden tartományai közt legnagyobb számban itt vannak felhalmozva a mesterek művei. Az állam pedig minden évben, ha mesél drágán is, de gazdagítja már 900 darab körül járó gyűjteményét. A múlt évben a Peel Robert gyűjteményét 70 ezer fontért vette meg. A 70 darabból álló gyűjtemény igy is olcsó volt, mert nyilvános árverés utján többet is be lehetett volna venni, mivel több nevezetes remeket foglal magában s ritka festményeket piaczon már alig lelhetni hollandoktól. Ezen gyűjtemény újság lévén s talán ezért nem fárasztotta vele a közönség figyelmét más vándor levelező, ismétléstől nem félve ismertethetem azt. A csupa hollanh és angol (mind Reynolds) festmények közt két Rubens képviseli a flamandokat. Az úgynevezett „Chapeau de Paille“ egyik nagyhírű remeke a színek Michel Angelójának. Egy fiatal nő arczképe a Linden családból, ki Rubens második neje volt — s kit — ha jól emlékszem — a bécsi Belvedere egy másik kincsében szintén megörökített. A rajz jó, különösen a hullámos kebelben s a nagyon szép nő üdesége a testszinének áttetsző finomsága, kifejezésének kellemességéhez a valódiság érdeme fűződik. Egész érzéki szépsége elárulja hogy a festő ecsete azt fejezte ki, mit Petőfink: „— — — s én valóban nem tudom. Mi több: szerelmem vagy csodálatom ?“ A szerelmi felgerjedés melegében fogamzott remeken mint magán a szerelmen nyomot hagyott az idő, elragadván a színek élénkségéből. S az időtől sohasem akar felülmulatni az emberi oktalanság s ez is eljött orvosolni annak rombolását. S az orvos elrontotta teljesen a kezek egyikét, de az ép finom kezecske bájos gödröcskéivel s vékony hosszú ujjainak kecses meghajlásai vigasztalnak az elveszettért és meg is tanítanak mérlegelni azt. Az egész festmény figyelmes vizsgálása után meggyőződünk, hogy egyike azon gyorsan készült munkáknak, milyet annyit találunk Rubenstől, kinek termékenységét jellemeztem Blanc-