Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)
1872-05-01 / 102. szám
Előfizetési árak Égász évre . 20 frfc. — kr. Évnegyedre . . Félévre . . 10 „ — „ Egy hónapra Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. 5 frt. — kr. 1 » 80 , Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 102. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A. raimot illető reclamátiók H. Ghilády testvér ele irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők Szerda, május 1. 1872 Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri beigtatásáért .... 10 kr. A nyilt tér egy petit sora 30 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 . Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor-utcza 6.szám. (Légrády testvéreit irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két sas utcza 11. sz. ál a intézendők 10. évfolyam. Pest, ápr. 30. Lapunk tegnapi számában be jön mutatva a jobboldali sajtónak rendszeres magatartása a csehek irányában, melynek folytán az már nemcsak hazánkban, hanem egy újabb fajtájú, mozgékonyabb és olcsóbb svájczi gárda módjára másutt is végez zsoldos szolgálatokat a nemzetek önállóságának és szabadságának őstörekvései ellenében. Nem tartjuk feleslegesnek a fáradságot, tüzetesen és ismételten megvilágítani e ténynek természetét, bár a monstruozus dolgok magyarázata politikában nagyon kellemetlen foglalkozás, melynek szükségessége csak erkölcsi erőnk és eredeti igazságérzetünk hanyatlásáról tesz szomorú tanúságot. De mi sem bizonyíthatja ennél szembeszökőbben, hogy hová sülyesztette hazánkat a közösügyi rendszer folytonossága és semmi sem tüntetheti ki annyira azt az óriási szédelgést, melyet az uralkodó kormánypolitika a nemzet legfelsőbb létérdekeivel űz, úgyhogy nem lehet eléggé bámulni az iszonyú önámításon, mely hasonló kockáztatott hazárdjátékban képes látni azon tartós és biztos jogállapotot, hol befejezését éri a nemzetnek több százados küzdelme és háborítlanul fog érvényesülhetni állami missióinknak teljes gyakorlata. Soha rész komédia annyi szomorgásra és rész tragédia annyi nevetésre még nem adott okot, mint a közösügyi vitustáncz, midőn a jobboldali sajtó öröm ujjongásban tör ki a cseheknek a magyar kormány beavatkozásával elősegített leverése fölött és ebben az 1867-es egyezménynek fényes igazolását, a népek között kötött szövetség tényleges megpecsétlését hangulatteljes hymnusokkal ünnepli. Szegény közös ügyes szerződés és szegény Deák Ferencz aki az alkunak jogosultságát a pragmatica sanctió által reánk szabott kötelezettségben kereste, mely szerint az osztrák örökös tartományokkal kölcsönös védelmi viszonyban kell államunk. A nemzet ijedt csodálkozással tapasztalhatta már azt is, hogy a közös védelem kötelezettsége az egységes osztrák hadsereg törvényesítésére vezetett, miáltal megfosztatott az állami létnek leglényegesebb atributumától ; mindazonáltal nem lehetett ember e széles hazában, ki ne hitte volna, hogy az önállóság csorbítására magyarázott kötelezettség egyedül a külellenség támadásaira és a két ikerállam területi épségének megóvására vonatkozhatik. Hanem a közösügyi szerződés tartalma azon sympathetikus téntával van megírva, mely a vonásokat csak idő múltával hozza napvilágra. Most fölocsúdhatunk a csalódásból, látnunk, tapasztalnunk és tudnunk kell azt, hogy az az áldásos solidaritás kiterjed a két állam minden belügyi válságára és határtalan jóindulatunkban csak az előnyöket nem tekintjük közös ügyeknek, de igenis minden bajt és zavart. Valóban példányképe az önzetlen szövetségnek, melynek próbakövét a szükségben osztoszkodás képezi, mert nemcsak fegyveres bellázadás esetén, milyen a bodhesi orrmetszőkké vált, állunk mi helyt fenyegetett szomszédainkért. Mi nekünk kötelességszerűleg kell belenyúlnunk mindazon belügyi alkotmányviszályokba, melyek folyamata teljesen a törvény határai közé szorítkozik. Hogy ez aztán minden egyéb, csak nem nemzeti önállóság, hogy következetesen magyarázva lényegben oly tökéletes birodalmi egységre vezet, milyent Ausztria hírhedt centralisátorai csak külalakjában nem tudtak megsejteni: világosnak és kézzelfoghatónak tetszhetik ugyan előttünk, de majdnem megirigyelteti velünk azok boldogságát, kik élnek az üdvözítő rögeszmében, hogy hazánk hatalmi növekedésének és állami befolyásának apotheózisát lehet zengeniök. Bizony szegény közösügyes szerződés ! Szegény Deák Ferencz! Az a közös védelem, nemhogy vállvetett szövetkezés volna a kívülről jövő ellenség ellen, de épen harczot jelent az ellen, kivel állítólagosan szövetkeztünk. Mert ki volna azon szövetséges ! Az osztrák népek ? De hiszen azoknak többsége állhatatosan küzd a létező rendszer ellen, és csak elkeseredés érzetével gondol a magyar kormányra. És a harczot ugyanazon egyezmény idézte fel, mely a szövetség zálogául szolgált volna. Nem mi állítjuk, hanem a deákpárt gyanusításképen szokta emlegetni, hogy az ellenzék szövetségben áll a csehekkel, de létezik-e megsemmisítőbb ítélet a deákpártra nézve, mint az, hogy ellenséggé tette Ausztria egyik tekintélyes, gazdag és tehetséges népfaját, midőn a magyar nemzet előtt szoros kötelezettséget vállalt a szövetséges viszony megerősítésére és ennek fejében a legsúlyosabb áldozatokra késztette állami függetlenségéből ? Ha amint meg vagyunk győződve, a magyar baloldal kormányrajutása teljesen képes volna eloszlatni a gyűlölet felhalmozott tömegét és helyreállíthatná a barátságos viszonyt nemzet és nemzet között: ez csak elveink igazságáról és törekvéseink helyességéről szolgáltatná a legdicsőbb tanúságot. De ha nem sikerülne is ellenséges szomszédaink kibékítése, pártunkat nem érhetné vád, mert az nem áldoz föl semmit állami függetlenségünkből és nem vásárolja a szövetséget hazánk örök jogainak árán. Ám a mi reánk nézve érdem, az a deákpártnak kötelezettség, amit az ellenzéknek mulasztásul sem lehetne felróni, óriási bűn a deákpárt részéről, melyet határozott felelősség terhel azért, hogy a nemzet keserves lemondásának árán csak a szomszéd népek jogcsorbítását és a fajgyűlölet felszítását tette lehetségessé. A választási mozgalmakhoz.*) Mindenütt lázas tevékenység fejlődik a választások érdekében. Érzi a nemzet, hogy eredménye fontos s tán végzetszerű, ennélfogva igyekszik kifejteni erejét. Mindez átalában jelzi azt, hogy a nemzetben az alkotmányos joggyakorlatra erős érzék, s igazi hivatás van. Az ilyen nemzet tévedhet, egyszer-másszor lépteiben botolhatik , de edzett izmai csakhamar visszanyerik a rugékonyságot s biztosságot. A választási mozgalmak egyes részleteit itt elősorolni nem szándékunk. Azok ismertetését más helyen találja az olvasó. Mi itt most a választási mozgalmak átalános jellegét, azok átalános politikai színezetét, e színezet fejlődési processusait óhajtjuk tárgyalni, úgy amint azok különféle változatokban, a hullámszerű események felett idomultak s idomulnak. Aki az 1865-ki s 69-ki választások folyamát figyelemmel kisérte, tapasztalnia kell a választási motorok meglepő különbségét, mely a mostani s az akkori választások között feltűnnek. Akkor is voltak pártok, s ezek politikai nézetük szerint sorakoztak, küzdöttek egymás ellen, de a mozgalom indító ereje, annak jellege sokban különbözött a mostanitól. Nézzük először is a 65-iki választások folyamát E választások politikai színezetüket még a 61-ki feliratokból kölcsönözték. E párt akkor élén Deák Ferenczczel, a régi sumur, mint egy cunai tál, mely ellen a küzdelem terén egy határozatlan alak jelent meg, az akkori kanczellárok protectiója alatt. Mindenki mosolyogva nézte a hiú erőlködést, mint törik meg a szirten a gyenge hab. Korai szülött volt még éretlen az életre, el is veszett az akkori éles politikai légkörben, azaz nem veszett el, csak elaludt, hogy ma más vezéralakokkal ébredjen fel. És ki hinné, hogy mégis mily éles küzdelmek fejlődtek ki itt-ott. Egyes személyek ellen rendszeresített támadás volt irányozva. A hazafiság füzében aczéllá izmosodott politikai egyéniségek eltávolítása a parlamentből, titkos jelszó volt. Első csírája volt ez a bekövetkezett corruptionak a jeunesse dorée első hajnala, a reactió első fellépése. Az angol királynő szállodából jött a jelszó, meg kell a hajthatatlan hazafiakat buktatni, s a hajtható hazafiakat választani. Kétes politikai jellemek Deák nevében szerepeltek egyes szilárdságukról ismert, érdemekben gazdag jelöltek ellen. Hajlékony eszközzé tenni a parlamentet, ez volt a titkos czél, melyet a választó közönség alig ismert, s igy a választási vezér befolyást s irányt, melynek eszköze jön, fel sem fedezhette. Hisz akkor a bizalom oly általános volt. Ez volt a 65-ki választások jellege, melyet a lefolyt események oly híven tükröznek vissza, megismertetve annak csalárd színezetét. A 65—68-iki országgyűlés a jóhiszemű választók bizalma köpenye alatt meghozta a kiegyezési műben a nagyszerű meglepetést, mely meglepetés sajátságos álmosító befolyása alatt történtek még a 69-iki választások is. Egy kiegyezési anyag állott akkor a nemzet előtt, melyet legtöbbje úgy tekintett, mint egy idomítható anyagot, melyből képzelete szerint a legjobb a legtökéletesebb alakot is lehet gyúrni. Hiszen ez értelemben beszélt még akkoron az angol királynő Sphynxe is, lágy hajlékonysággal úgy mutatva be a kezdeti művet, mint egy szükségből kisegítőt, mely a jobbnak akkor mikor, helyet adhat. E csalogató zenéhez járult a nagymérvű rábeszélési tehetsége is a kormánynak, a vesztegetések alakjában, mely a nép fogékony elemén könnyen erőt vett. Azonban mindez még nem volt elég. Az élénk képzelődésnek elébe felidéztetett a forradalom réme, mely a fejlődhető alap megbuktatásával felszínre jöhet, s a titkos muszka sympathia, mely az ellenzék czéljait gonosz szinre feste. A jobboldalnak ily választási fegyvere ellen kellett akkoron küzdeni az ellenzéknek, mely a körülményekkel különben teljesen ismerős, czéljával tisztában volt. — A Deák-politika könnyen idomithatóságának külszíne, s a mindenváróknak félig-meddig csalódásban tartása, volt a 69-ki választások vezérszelleme, motora, melynek a meglepetés s jóhiszeműség bizonyos nyomása alatt álló nemzetből, sikerült a Deák-politika pártját többségre hozni. Már itt is mily különbséget fedezünk fel a 65 iki és 69-iki választások taktikai menete, s annak jellege között pedig a czél már 65-ben is ugyanaz volt, ami 69 ben, t. i. a pragmatica sanctióból leszármaztatva, megállapítani Magyarország reálunióját Ausztriával, s igy biztosítani a Habsburg dynastiának birodalma hatalmi állását. Az ellenzék, mely 65-ben még mindössze is csak bizalmatlanság s gyanúban nyilvánult, a jeunesse dorée tünete, s a hazafiasan markiri személyek választási megtámadása ellen, 69-ben már kijelölte álláspontját szabatosan a jobboldallal szemben, habár egyes része kivételével, mely a haza veszélyeztetett várormán jókor helyet foglalt, némi tájékozatlanságot mutató kapkodás után. *) A Szombati Lapok ápr. 27-iki számából. Ilyen volt a 69-ei választások folyását vezérlő szellem; a jobboldal részéről a taktikai működés fátyolozott, s nagy háttere, tágas teréül szolgált a képzelődés játékának. Ha a most folyó választási küzdelmet ezekhez hasonlítjuk, ismét csak lényeges különbséget kell felfedeznünk az igazgató taktikában, mely amazokétól elválasztja. Az igaz, hogy most már a czél is merevebben tűzetett ki, mely körül a küzdelem folyik. Az állami kérdés, mely 69-ben még oly idomíthatónak mutatkozott, most kizár minden magyarázatot. Deák Ferencz most nem régen választói előtt nyilvánitá, hogy minden egyébben lehet köztök „véleménykülönbség, csak egyben nem, mely t. i. a kiegyezési alapra vonatkozik, mely minden áron fentartandó, s mint egyedüli üdvös a hazára, oly alap, melynek felbontásával csak vész következhetik be. A mester szava viszhangzik a tanítványok között, s Gyulai Pál megírta Csernatonynak a „Pesti Napló“-ban, hogy legyen bárki az, ki neki a XII. t. ez. fentartását ígéri, arra szavaz Csernatony mint ellenzéki ellen, ki a XII. t. ez. megváltoztatását kívánja. Tehát a 69-ben még idomítható alapanyag, ma már, merev, száraz, mely semmi érintést nem tűr, s legyen török-tatár, burkus-muszka, a ki erre esküszik, az szent társ, mert beállott nálunk is, a XII dik tvezikkre, a politikai fázulismus, mely koránját az idézett tvezikkben látja, s csalhatlanságát onnan származtatja. Íme így idomult itt a 69-i választások intéző szelleme, a mostani merev állásponttá, mely nem tűr többé semmiféle érintést, vagy haladó módosítást, melynek követőire alkalmazhatók Stuart Mill szavai: „ezek egy alkotmányt épen oly szemmel tekintenek, mint amilyennek néznek egy gőzekét, vagy egy cséplőgépet.“ És milyen különös logika, mily eszmejárat merül fel ezen átalakulás processusában. Csak nem régen egy küldöttség előtt Deák Ferencz azt fejtegeti, hogy mennyire ellensége sokszor a jobb a jónak. Azaz, más szavakkal ez annyit tesz, hogy az ellenzék törekvésének czélja, jobb a XII. törvényczikknél, mely szerinte a jó, és ez a jobb a legnagyobb ellensége az ő „jó“-jának, melyről most legújabban ő és számtalan társa, sőt még a parlamentben is, szeretnek úgy emlékezni, hogy „egyedül üdvözitő Magyarországra.“ Mily ellenmondása a meghasonlott kedélynek, mely küzd egy rögeszmével, s nem tud kibontakozni a reá sulyosodó zavarból. A lelkiállapotnak egy neme, melynek betege a szentirásban Deák Ferencz fent idézet mondatát igy fejezi ki: „video meliora proboque, tamen deteriora sequor.“ ^ -nt i -t” i . n —* o a mos*cvu. v«AK»«TMtemjellege között. 1869-ben a XII. törvényczikk még nem annyira elvi, mint opportunitási kérdés volt, ma már a legridegebb elvi kérdés, sőt a jobboldal szerint életkérdés; s mig 1869-ben a hajlékony opportunitás ürügye kölcsönözhetett a küzdelemnek bizonyos népies szint is, ma már a küzdelem olyan forma, mint a szabad polgárok harcza egy zsoldos hadsereg ellen. Egyik oldalon küzd a nép, a polgár, másik oldalon a pressió minden nemével ellátott had, melynek zömét rendszeresített gárda, a hivatal serege élén a mindenféle kedvezményekkel s előnyökkel felruházott törzskar képezi, mely rövid napi parancsokban veszi s adja utasításait, érdekei előmozdítására. Figyelemmel kísérjük a jelöltségre vonatkozó eljárását a jobboldalnak. 1869-ben indokolt programmok adattak elő, ma már átalában mellőzik azokat, elégnek tartják utalni Gyulay Pál modora szerint csupán a XH-ik t. czikkre. Csak a lefolyt országgyűlés is nagy változást idézett elő az önkormányzat s a szabadság gyakorlati alkalmazásában, s kilátásba helyezte a jogmegszorítást tovább is vinni. Mindezekről, de különösen a kultúra, s a haladó szabad institutiók, miképen kezeléséről, mély hallgatást tapasztalunk a jobboldali,táborban. — Mintha mondanák néma hallgatásukkal: mindezek a XII. t. czikk alatt állanak. A mostani választási küzdelem jobboldali irány eszméje körülbelöl ez: az 1867. XlII. czikk, minden áron fentartandó; ugyanazon politikai fatalismus, melyet akár a rémuralmárok, akár a Caesaroknál feltalálhatunk, kik vakhitök s dogmájuk kivitelére csakugyan nem válogatnak az eszközökben. Hogy mi lesz az ily jellegű küzdelem eredménye, ez a jövő titka. De bármilyen legyen az eredmény, s bármily kormány emelkedjék fel ez eredmény oszlopain, egyet már most eleve mondunk neki: nincs roszabb és veszedelmesebb mint a nemzeti aspiratiók szabadség utáni törekvését minden áron meggátolni, s mesterséges eszközökkel útját állani, mert mennél jobban akadályoztatik, e törekvés feszítő ereje, mint a gőzé hatványozódik, s ha másképen nem, expressóval tör magának tért és utat. A választások előtt. — A buda-országuti ellenzék 100-as bizottsága tegnap ülést tartott. Kisebb bizottmányok alakíttattak, s ezek működésük eredményéről minden hétfőn jelentést tesznek a nagy bizottságoknak. Tekintettel arra, hogy e kerület választói magyar érzelműek, de nagyrészt német alaknak, kívánatosnak találtatott egy német lap megnyerése az ellenzék ügyének. — A kunszentmiklósi baloldali kör ápr. 21-iki közgyűlésén eddigi elnöke Magay Károly helyett közfelkiáltással Virágh Dénest választotta meg, alelnökök pedig Tóthfalussy Józsefet, és Tóth Ambrust. Jegyzők és bizottmány megmaradtak. — A hajdúnánási választókerületben Oláh Miklós szélsőbali képviselőjelölt ellenében a nánási születésű debreczeni ügyvédet, Molnár Györgyöt léptette fel a baloldal. — Miskolcz városában újólag Mocsáry Lajos és Kun János kérettek fel baloldali képviselőjelöltekül, s megválasztatásuk az iparosok között történt jobboldali s Pestről kiindult agitatió daczára valószínű. — Bars megye lévai kerületében, — mint lapunknak a mai napról távirják — a baloldali közgyűlés nagy lelkesedéssel báró Mednyánszky Árpádot kiáltotta ki képviselőjelöltnek. — A nagykanizsai kerületben a baloldal Virava József ismert pesti ügyvédet léptette fel. — Baranya megye sz.-lőrinczi kerületében a baloldali nagy értekezlet közfelkiáltással Helffy Ignáczot léptette fel képviselőjelöltjéül. * Dabas, ápril 29. Folyó hó 28-án az alsódabasi casinó helyiségében több mint 500 ellenzéki választó gyűlt egybe, egyrészt Halász Boldizsár volt képviselő jelentésének meghallgatása , másrészt a bekövetkező képviselő - választás iránti tanácskozás végett. Halász Boldizsár rövid beszédében összehasonlítván az országgyűlést megnyitó trónbeszédet a kormány működésével kimutatta — menynyiben nem váltotta be a kormány a trónbeszéd ígéreteit. Az országgyűlésen tárgyalt törvényjavaslatok s hozott törvények iránt az ellenzéknek magáévá tett nézeteit s magatartását jelezvén — a bírósági szervezetnél a központosítás s kinevezési rendszer ellen, a hatósági s községi szervezetnél pedig a legtöbb adót fizetők kiváltsága ellen tett észrevételei s az ellenzéknek az önálló magyar bankrendszer melletti küzdelme zajos tetszés nyilatkozatokkal s egész jelentése helyesléssel fogadtatott. Jelentésének végeztével a bizodalmát megköszönvén az egész értekezlet sajnálkozása a ellenző nyilatkozatai között kijelentette, hogy képviselői állását továbbra is megtartani nem óhajtván, a bekövetkező választásnál a jelöltséget el nem vállalhatja, s miután ismételt felszólítás után is megmaradt határozata mellett, az ő ajánlatára az értekezlet egyhangúlag Szilassy Istvánt kiáltotta ki képviselő jelöltül, ki a kerületben mint szolgabiró, főszolgabíró s utóbb mint alispán tiszta jelleme, közügyekbeni fáradhatatlan buzgósága, ügy- és emberszeretetéről tette magát ismeretessé s e mellett az ellenzéknek mindig határozott hive volt. Az uj jelölt fölszólitása végett számos tagból álló küldöttség menesztetvén Dánszentmiklósra a jelölthöz, a kerületi ellenzék s az értekezlet elnökének Halász Móricznak, — a tanácskozmány vezetéséért s a párt érdekébeni működéséért zajos éljenzések között az egybegyült választók elismeréseket nyilvánítván az értekezlet eloszlott. —b * az országgyűlés feloszlása óta megyénkben is fokozott erővel indult meg a politikai élet küzdelme. Folyó hó 22-én Kassán a középponti választmány alakíttatott meg compromissum útján 61 bal- és 48 jobbpártiból. A választások előkészítésével megbízott összeíró küldöttség tagjai jó tapintattal megválasztatván, az összeírások a megyei választókerületek székhelyein fognak eszközöltetni. A választási előmozgalmak is megindultak kerületenként, a szikszói, gönczi és a csereháti kerületekben az ellenzék oly egyének körül csoportosul, akik ellen a jobboldal legnagyobb valószínűség szerint még ellenjelöltet sem fog felállítani. A szikszói választókerületben Péchy Tamás, a göncziben Szatmáry Miklós, a cserehátiban Vendéghy Gábor, az ellenzék jelöltjei. Hír szerint a jobboldal terve, hogy a Csereháton Ferdinandy Bertalan fog felléptetődni, a gönczibe pedig gr. Károlyi menne által, de jelöltségök még megalapítva nincs, holott az ellenzék jelöltei mellett az értelmiség és a nép megtörhetlen falanxa csoportosul. A füzéri kerületben gróf Károlyi Edével szemben Bárczay József jobboldali lépett fel, a küzdelem már ma is oly dimensiókat öltött, hogy a végeredményt belátni teljesen lehetetlen. A baloldal eddig igyekezett passiv maradni, s külön jelöltet felléptetni, de miután ily jelölt felléptetése eddig nem sikerült, a legnagyobb bizonytalanságban van a további teendők felett. Különben ezen választási küzdelem is tökéletesen uj fordulatot venne azon esetben, ha gróf Károlyi Ede a gönczibe menne át, hol bukása egész bizonyossággal bekövetkeznék. A nagyidai választókerületben ismét Semsey Albertet s ha ez betegsége miatt visszalépne gróf Péchy Manót emlegetik. E tót ajkú kerületben a klérus adja ki a slagvortot, itt más mint ultramontán jelöltről beszélni sem lehet, az intelligentia pedig oly gyér számú, hogy szava elhangzik a pusztában. Örvendetesebb ennél Kassa megfordulása, t. i. a legutóbbi városi választásoknál az ellenzék teljes győzelmet aratván a városi bizottmányban, daczára a virilistáknak, 30—34 szótöbbséggel rendelkezik az ellenzék, s többsége a választásoknál a 300 at meghaladta. Figyelemre méltó, hogy e számból mintegy 150 1869 ben jobboldali volt, s a reform (?) országgyűlés hátrafelé haladó politikája miatt lett átterelve a baloldalra. Eddig határozottan egy jelölt mellett sem állapodott meg sem a jobb, sem a bal, annak kitűzése a napokban fog megtörténni. Az ellenzék győzelmét Kassán kétségtelennek tartja még a jobboldal is. A szomszédos megyékben mindenfelé erős küzdelem készül, még Sáros megyében is két ellenzéki jelölt van, s különösen Bánó József ellen Zsadnyi Ferencz lépvén fel, az ellenzék erős küzdelmet kezdett. Zemplénben az ellenzék minden választókerületben léptetett fel jelöltet s különösen Matolay Etelének Ujhelyben, Kossuth Mihálynak Nagy-Mihályban, úgyszintén a szerencsi, mádi és liszkai választókerületek ellenzéki jelölteinek megválasztása nagyon valószínű. Az ó conservativ és ultramontán fractióval erős küzdelme lesz mindenfelé az ellenzéknek ; a felsőház középkori lovagjai avas eszméiket átplántáltatni akarják a népképviselőházba. Ígéretek, fenyegetések, megvesztegetések mindenfelé javában folynak ; erős hitem, hogy a demokratia önbizalmában megerősödve, győzelmesen fog kikerülni e küzdelemből. A Deák-párt pedig (ha ugyan még ennek tovább is nevezhető) ismét egy újabb vegytani processuson megy keresztül, 69-ben conservativ színezetet vett fel, most ó-konservativvá készül átváltozni. A deák-párt 5 évi kormányzása után oda sülyedt le, hogy egyedül ezen elemek pártfogásából tengődik. Szükséges végre valahára, hogy a demokrata, a független középosztály tömörüljön s lehetetlenné tegye egy oly kormány és párt uralkodását, amely minden lépten megsértve ezeknek jogosult érdekeit, rohamosan halad lefelé azon lejtőn, amelyen hátrafelé igen, de előre haladni nem lehet. Meczner József, a Tolna megye ellenzéke az országos baloldali nagy választmány május 15 iki ülésére a következőket küldötte ki: a szegszárdi választókerületből B.Wimmersperg Nándort és Schönauer Imrét, a pinczehelyi kerületből Dobrovszky Jánost és Szuha Ignáczot, a kölesdi kerületből Perezel Istvánt és Perezel Lajost, a bonyhádi kerületből Perezel Antalt és Kinithy Sándort, a szakcsi kerületből Dőry Jánost és Szilák Józsefet, végül a d.földvári kerületből Kurcz Ferenczet és Petrick Ferenczet. — Nyíregyházáról egy igen tisztelt barátunk sorai kíséretében kaptuk meg a Kállay Emánuel nyilatkozatára tett észreiételeket, s közöljük a mint következik: „A „Szabolcs“ czimü hetilap 16-dik számában s később az „Ellenör“-ben Kállay Emánuel úr egy nyilatkozatot tett közé, melynek bevallott czélja az, hogy a történtekről felvilágosítást adva, a személye ellen terjesztett „gyanúsító híreit“s „hamis rágalmakat“ visszautasítsa. A nyilatkozat mellőzi a gyanúsító hírek , hamis rágalmak felfedezését, s így azok valóságát fentartani, vagy az állítólagos felvilágosítás által megdöntötteknek tekinteni nem lehet. E nézetből kiindulva észrevételeinkkel csupán a felvilágosításul előadottakra szorítkozunk. Kállay Emánuel úr „igazi“ ellenzéknek nevezi azt, mely vele „oly hosszú időn át együtt küzdött“ s megvárta volna tőle, hogy politikai múltját tekintve — elutasítsa a „meg nem érdemelt szerint Szabolcs megye ellenzékének igazi, és nem igazira osztályozása, az ellenzék ügyének érdekében nem kívánatos. Az pedig, hogy az elsőséggel, az igazsággal nyilatkozó úr régi bajtársait, s ezekkel önmagát ajándékozá meg, kevés tapintatra mutat. De nem igényelhető az sem, hogy politikai múltja a jelenért biztosítékul vétessék. Mert fájdalom napjainkban a legszenvedélyesebb ellenzékiek, az úgynevezett szélsőbal tagjai közt is akadtak egyének, kik, egy merész szökéssel a túloldalon termettek, és most övék a hatalom és dicsőség országa! Ennyit a bevezetésre. Ami a felvilágosítás első adalékát, — a Kállay András úr idézett levelét — illeti, úgy látszik a tömjénfüst megtette hatását. Nyilatkozó úr megköszönte a bizalmat, mely az ellenpárt, — a jobboldal — részéről mutatkozott, sőt „szabatosabb alakba öntve“ is óhajtotta azt. Pedig a czél nagyon világos volt. A jobboldal a lehető legjobb közigazgatás végett . . . . Kállay Emánuel urat jelölte ki az alispáni állomásra. Nagyon kellene sajnálnunk Kállay Emánuel urat, ha az általa név szerént is felsorolt férfiak között, kiket bizalmával megtisztelt, egy oly őszinte barátja sem akadt volna, ki az előzményekkel megismertette volna, ha bizonyosan nem tudnók, hogy igenis tudtára adták azt, hogy a jobboldal előbb jelenlegi alispánunk Bónis Barnabás urat kereste fel és ajánlotta támogatását bizonyos — ezúttal általunk szellőztetni nem kívánt —feltételek alatt s csak miután Bónis Barnabás úr azt nyilatkoztatá ki, hogy ő „elvbarátainak tudta és beleegyezése nélkül semmiféle transaktiókba bocsátkozni s annak megállapodásaival ellenkező ígéretet tenni nem fog“ indultak el más baloldali jelölt keresésére. De világos az is, hogy ezen formaszerű kijelölés érdemileg is elfogadtatott, — mert daczára annak — hogy nyilatkozó úr vér- és névrokona a jobboldali megbízottnak adott válaszában kijelenté: miszerint a szabatos alakba öntött czélt előbb pártja birálata alá fogja bocsátani, s addig „sem igent sem nemet“ nem mond, kijelentéseibe nem váltva márczius 24-ke óta saját szavai szerént is — alispáni jelölt, s a jobboldal legnagyobb részének „megtisztelő szavazatára (?) számít. Hogy nem váltotta be Kállay Emánuel úr kijelentését — azon kijelentését, hogy pártjának bírálatát bevárja, mielőtt igent, vagy nemet mond és így pártjának beleegyezése nélkül, vagy legalább mellőzésével lépett fel, nyilvánvaló azáltal, hogy az ellenzéki kör — melynek ő egyszersmind alelnöke is — e tárgyban csupán az április 15- diki pártértekezleten határozott, holott a „szabatos alak“ , a jobboldali jegyzőkönyv vétele s a 8 jobboldali kiküldöttel elért egyetértése után; s a gr. Degenfeld Gusztáv úr — ki a párthoz nem is tartozik — elnöklete alatt tartott összejövetelen saját személyes hívei által, már mint jelölt kikiáltatott. Mulatságos a fenebb tisztelt gróf úr összejövetelén „a farkas és bárány“ történetének miliomszor ismételt szinrehozatala is! Tehát a „pártértekezlet“ megállapodása csakugyan „megsemmisült“ azáltal , hogy egy tag a jelenlegi első alispánt, úyispáni jelöltül kiáltotta? S ezen szerencsés véletlennek köszönhető, hogy viszont Kállay Emánuel úr a jelöltséget elfogadta ! ? Egy tag, egy párttal szemben ! Sok jóhiszeműséget feltételez nyilatkozójelölt úr, ha eljárását ily kicsinyes átokkal véli igazolhatni. Pedig mindennek van határa, s igy azon bizalomnak is, melyet érdemes személye iránt — politikai tekintetben — igényelhet. S ha e határt átlépte — hasztalan ül önhittségének magas paripájára, hasztalan nyúl kortesfogáshoz, midőn Bónis Barnabást —«