Ellenőr, 1872. augusztus (4. évfolyam, 177-201. szám)
1872-08-02 / 178. szám
i díjért hanem kötelességérzetből, mint egy közteher viselésül vállalták el a szék legkitűnőbb egyénei. Az ily hivatalnokok aztán valódi jóltevői, mondhatnám atyái voltak a népnek, kik békebirói szerepüknél fogva, s az akkori szóbeliség alapján, legtöbb esetben kibékiték a perlekedőket vagy ha ez nem sikerült, gyorsan és olcsón szolgáltattak igazságot. Az ily hivatalnokok nem csak a néppel szemben voltak jók, hanem egyszersmind a nemzeti önállóság és a törvény őreiként is szerepeltek, mert ezek nem szolgák, hanem mindenekelőtt önérzetes hazafiak voltak. Ilyenekre most inkább szüksége lett volna a hazának mint bármikor, de nem volt szüksége a kormánynak, mely centralisatiója keresztül vitelére vakon engedélkedő gépeket szükségelt. Tóth Vilmos centralizált virilis megyéjének megvető ágyát Bittó úr, ki bírói személyzetét Bach és Schmerling embereiből alakító, Tóth Vilmos ur megyéje aztán ezen emeritus absolutisták pellengérfájához lánczoltatott vele. Udvarhelyszéken nagy akadály volt az, hogy e szék vagyonosabb osztálya az ellenzék elveit vallván, a virilis intézmény czélellenesen annyi szabadelvű elemet vitt be, miszerint a baloldal többségben volt a képviselő bizottmányban, de a cselszövény kijátszotta a törvényt, s legrendszeresebben megválasztott 9 bizottmányi tag önkényes kizárásával két szótöbbséget erőszakoltak ki a kormánypárt részére. A tisztségalkotásnál nem volt semmi tekintet a szakképzettség és jellemre, hanem inkább olyanokra, kiknek fizetésük életfeltétel, kik nem a haza üdvére hanem zsíros hivatalaik megtarthatására törekedtek, nem önérzetes hivatalnokokat, hanem engedelmes szolgákat kerestek. E lévén a hivatalnokok föminősitvénye, Udvarhelyszék közigazgatási tisztikara legnagyobb részben semmivel sem biró, vagy tönkre jutott uracsokból és a schmerlingiánusokból alkottatott egybe, úgy hogy ott az emberiség legselejtesebb fajtájának a nadrágos proletariusoknak egy ritka szép gyűjteményét szemlélhetjük. A centralizatió igy egybetákolt gépezete első próbáját a mostani követválasztásoknál tette meg s valójában Tóth Vilmos és Bittó urak örülhettek creaturájaiknak, mert III. Napoleon kalandor politikája se alkotott sehol egy tetszés szerint könynyebben mozgatható departementi közigazgatást és igazságszolgáltatást mint a minőves Udvarhelyszéket megverte balvégzete. Nem is részletezem itt a törvényszék tagjainak a peres felekre előzetesen gyakorolt, már közönségessé vált nyomását, nem említem a főkirálybíró és a kir. ügyész úr többoldalú körútjait, hanem a korteskedés közvetlen fejei a hulló urak tettei felett tartak egy rövid szemlét. A hullóurak nyilvánosan űzték a lélekvásárlást és terrorizálást, a falukon őrségeket szerveztek a baloldaliak elriasztására, a csőcselékből lármázókat, a baloldali jelöltek programmja elmondhatásának megakadályozására, az indulás előtti éjjeleken rendre járták a falukat, s hol lehetett kozákmódra kergették a félénkebbeket a jobboldalra szavazni stb. A corruptio és erőszakoskodás ily hatalmas eszközeivel szemben, az önérzetre ébredett és saját nyomorán okult nép nagy része mégis rendíthetlenül állott a baloldali jelöltek mellett, s a választás minden napja a győzelem biztosságához vezette közelebb az ellenzéket, még csak két nap volt hátra, s mivel a lélekvásárlásra kiosztott 30,000 frt nem mutatkozott eléggé hatékonynak elővették az erőszaknak drasticusabb eszközeit. A két Homoród mentén volt a sor, a melynek felvilágosodott, s Erdélynek legműveltebb népét alkotó linitáriuil lokos kp»T7í£a ki 7*£mllel mina a baloldal mellett állottak; itt megkisérték a baloldali szavazókat 5—10 ftal az otthon maradásra hinni; de mivel ennek csak Almás községben (hol a renegát lelkész Sándor Lajos vállalkozott a lélekvásárlásra) volt némi hatása, egy eclatáns államcsint kellett a nép megfélemlítésére szervezni. Erre a tizedrendü járdakoptatóból hullóvá előlépett Jakab Gyula vállalkozóitoklánd mint központi hely az egész vidékre irányadó lévén, itt viscelirozták undokságuk gyászos jelenetét. E községnek egyik vendéglőse egyszersmind mészáros is lévén, lesbe vette a kóbor kutyákat, melyek húskészletében kárt tettek, s egy ily kutyára rálőtt; a jobboldal egyik kengyelfutója, a nem rég politikai elvet cserélt Szabó Károly, bár a lövés színhelyétőlnagyon messze volt, a kutyákra tett lövést magának követelte, mire Jakab Gyula hulló úr lesbe állott kakas tollas csendőreivel megrohanta a vendéglőst, s azt és az onnan távol vendéglőben mulató jegyzőt s még 5 más tekintélyes egyént (a baloldal vezetőit) elfogatta, és mint valami gonosztevőket vasra veretve hurczoltatta Udvarhelyre. Az államcsíny Oklándon kezdődött, de annak vérlázitó végjelenete Lövéten játszatott le. Itt aztán a poroszlóságban remekelt Jakab Gyula ur, mint valamely szilaj persecutor rohanta meg csendőreivel e békés községet; azon házakat hol a baloldal kiküldöttei voltak, őrizet alá vette, egyik ház gazdasszonyát, ki a vendég jog mellett szót emelt, durván felpofoztatta, néhány baloldali választót elfogatott s midőn ezeknek rokonai az ily önkényes eljárás ellen felszólaltak, azokat a csendőrökkel agyba-főbe verette, s bilincsekben kisértette be Udvarhelyre, a Sz. Keresztbánya felé elindult 100 baloldali választónak pedig csendőrökkel útját állatván azokat puskatusával űzette vissza, szóval oly Goncsosan járt el, hogy maga a csendőrkapitány is legénységének ily modorban való felhasználása miatt panaszt volt kénytelen emelni. A 8-ik és utolsó nap ennyi erőszakoskodás és törvénytiprás daczára is fényesen ütött ki az ellenzékre, mert Ugrón Gábor Bardocz-székről 650 baloldali szavazót vezetett ki mig jelölt társa a Nyikó felvidékéről 500 szavazót indított be; a biztos győzelmet ki akarták játszani s azért Szentlélekre a Bachrendszer egyik tubokszelenczés lovagját a tiszti ügyésszé tett Gerich Adolfot, küldötték ki kormánybiztosi minőségben, ki a katonaparancsnokot felszólította a legszebb rendben szekereken vonuló baloldali választók letartóztatása és szétzavarására, s hogy a választásnál követett erőszakoskodásra a véres koronát fel nem helyezték, azt nem a tiszti ügyész úr akarat hiányának kell feltudnunk, hanem a lovagias tisztnek, ki az ily poroszlói szerepet határozottan visszautasította, valamint a választás székhelyén hivatalosan előidézni terveit összeütközések is meghiúsultak a baloldali választók méltóságteljes magatartásán és nagy politikai érettségre mutató önuralmán. Küküllőmenti. TÁRCZA. A HOL JOBB. — Eredeti elbeszélés. — Irta : Kazár Emil. . XII. A tiszteletreméltó Forgó Döme helyzete nem volt kényelmes. Végre is, ha az ember belezuhan a pocsolyába, tisztogatni kell magát, s a kovács előtt kellemetlen dolog, ha eltöri a kalapács nyelét, bármily hatalmasan rá is ütött vele előbb a szeg fejére. Az előre tekintő öreg urat váratlanul érte minden, épen akkor, midőn alkalmazkodási tehetsége már megnyerte a jutalmat, s nagy reményei lehettek, hogy a hatalom szolgálatában nevezetes kitüntetések érik. A magyar hadsereg nevezetes győzelmeket vívott ki, s mindenfelé reménységgel és bizalommal lehetett találkozni. Forgó úr azonban, ha csüggedt volt is, nem mutatta, s oly hazafias szólamokat, mint tőle, alig lehetett mástól hallani. A megtámadások és szemrehányások ellen mélabús türelemmel védte magát, s valóban megindító volt, midőn sóhajtva monda: „Én csak jót akartam. Ki hitte volna, hogy oly gyorsan változnak az idők. Mindnyájan elvesztettük a reményt s én a legsötétebb időkre készültem. Mindenki tudja, hogy kényszerítettek is. Ez az én egész bűnöm, hanem szivem nyugodt. A részakaratú rágalmakkal pedig nem gondolok.“ Gondolt azonban az emberekkel. Mikor a plébániatemplomban a város megszabadulásáért hálaadó isteni tisztelet volt, senki sem imádkozott oly buzgón, mint Forgó Döme úr, s midőn az egész várost kivilágították, senki háza nem ragyogott oly fényben, mint az övé. A honvédség számára legjobb borait küldte el, s küldött egy felczifrázott ökröt is, melyet Ferkó hajtott végig az Utczákon, mielőtt a táborba vitték. Nagy áldozat— Körülbelől. De erre vonatkozólag egy kis magyarázattal tartoznám. — És uram, jól esett nekünk elhinni akkor azt a hírt, s ha egyszer derekasan leoltottuk szomjunkat, és jól érezzük magunkat, mert kutatni, hogy honnan való a víz. — Szent igaz, Forgó úr. Forgó úr ezután kijelentette, hogy Kálóczy László addig el nem hagyhatja házát, mig föl nem gyógyul. Az orvos maga mondta, hogy a járáskelés veszedelmes volna. — Az én fiam csak napról napra könnyebbül, — szólt úgy a harmadik napon Kálóczy Ambrus, — hanem ön, Ön uram .... — Mit akar mondani Kálóczy úr? Kálóczy Ambrus megcsóválta fejét. — Ön rosz fát tett a tűzre. — Nem értem uraságodat. — A kis lengyel közeledik, s mindannyian tudjuk, hogy mily szigorú. — Bem tábornokot érti ön. — Természetére nézve valódi jegesmedve. Kegyetlen ! — Mindez nem tartozik én hozzám. Pinty senátor szintén jelen volt, mert utóbbi időben kissé feszült viszony volt közte és Ponty szomszédja közt; azért csakis Forgó úrnál talált menedéket, ha valamit beszélni akart. A szenátor úr e szavakra fölkelt a székről, s mély sóhajtással oda állt Forgó úr elébe. — Ohtátor úr, önt is, meg engem is gyalázatosan rágalmaz a világ. — Mi az, mi az? szólt meghökkenve Forgó úr. — Tisztelt uram — folytatta a senátor lecsüggesztett fővel, — azt mondják, hogy mi . . .No igen, kimondom, hogy hazaárulók vagyunk. — Nagy isten! — kiáltott föl Forgó Döme, szívére szorítva mindkét kezét, s a magasba tekintve. — Én nem gyanúsítom önöket — szólt Kálóczy. — Annyi bizonyos, hogy mikor ma délelőtt a senátor úr így kezdé beszédét a városházán: „Szilárd elveimet ismeri mindenki“ — sokan nevettek. — Az átkozott Ponty kezdte a nevetést! — kiáltott dühösen Pinty, ökölbe szorítva kezét. — Az is bizonyos, — folytatta Kálóczy, — hogy Görgei egy grófot, ki a hazaárulás gyanújában állt, agyon lövetett. Forgó Döme kinteljes mozdulatot tett. Pinty senátor leült, és nagy töprenkedéssel sodorgatta bajuszát. — Forradalmi időben könnyen bánnak az emberekkel. — De hogyan vádolhatnak ily iszonyú bűnnel engem ? — kiáltott ijedten Forgó. — Oh uram, — sóhajtott Pinty, — most mindenkit vádolnak. Nincs igazság, nincs elismerés. Most minden ember beszél, hanem csak azért, hogy rágalmazzon. Nincs érdem, melyet sárral ne dobálnának. Kálóczy Ambrus ekkor fölállt s kezébe vette kalapját. — Én megtettem a figyelmeztetést, — szólt nyugodt hangon, — miután értesültem, hogy a legközelebbi napokban szigorú rendszabályok lépnek életbe. Hiába, sok az áruló, a kém. Az öreg Bem mindenütt röviden végez. Forgó Döme tudott vakmerő lenni, hogy kimentése magát a hínárból, de meg is tudott ijedni. — És gondolja Kálóczy úr, hogy én ? . . . — Uram én megtettem a figyelmeztetést. Fájdalom, okom van tartózkodónak lenni, s minél kevesebbet érintkezni önnel. Nem tehetek róla, de az óvatosság az első. Isten önnel, Forgó úr! Forgó úr a legnagyobb évelődésben maradt ott. Pinty senator szitkozódott, azután hazament, hogy rendbe hozzon otthon mindent, és készen legyen a menekülésre. Az öreg úr pedig járt alá-fól. — Annál inkább siettetnem kell a menyegzőt, hogy az öreg Peterdiben pártfogót találjak, — szólt végre, s épen a fiatal Peterdihez akart távozni, midőn valaki lépett be hozzá, oly valaki, akit mindenhol gondolt, csak itt nem. Ez a valaki Berger Krisztián volt, még pedig honvéd ruhában. Kedélyesen kitárta karjait, s mielőtt Forgó megakadályozhatta volna, megölelte. Berlin julius 30. (Saját levelezőnktől.) Az orosz czárnak Berlinbe jövetele szeptember hóban egyidejűleg Ferencz József császárral mind bécsi, mind helybeli táviratok által megerősíttetik. A nagy őszi hadgyakorlatok alkalmával tehát a három európai császár fog találkozni Berlinben. Meglehet, e látogatások puszta külső udvariasságok, melyekből azonban a hírlapirodalom nem fog késni a legkülönneműbb következtetéseket vonni. Ezek között egy hármas vagy Olaszországgal együtt egy négyes véd és dacszövetség kötése fogja a legtöbb anyagot nyújtani a czikkezésre. Én ez irányban régebben kifejtettem nézetemet s egy ily feltétlen véd- és dacszövetség kötését és oly valószínűtlennek, mint értelem nélkülinek tartok, nevezett államoknak sok tekintetben nagyon is különböző érdekeik lévén. Egyedül egy irányban tartanám ezen uralkodók között egy liga kötését közös érdekűnek s ez az ultramontanismus elleni szövetkezésben állana. A franczia kölcsönre, miként távirati úton már önök is értesültek, roppant mérvű aláírások történtek kivált Francziaország részéről. Úgy, hogy 8—10-szeres túljegyzés várható. Miként értesültem, maga Rothschild és a franczia bank másfél milliárdot írtak alá, a helybeli Bleichröder elég 500 milliót stb. A többszörös túljegyzést már egy héttel ezelőtt f. hó 23-ai levelemben mindjárt az aláírási feltételek közlése után teljes biztossággal tartottam várhatónak, daczára hogy a német hírlapirodalom a franczia hitelt mindenféleképen iparkodott aláásni. A németországi sajtó csaknem egyhangúlag óvta a nemzetet az aláírástól s azon eredményt el is érte, hogy a kisebb tőke nem vesz élénk részt az aláírásban. Németországban kivéve a haute fináncét, mely jól ismeri Francziaország gazdagságát, a nagy közönségnél azon nézet lett túlnyomó, minek segítsük , ki Francziaországot saját pénzünkkel a dinárból. És sokan még a legutolsó napokban is lehetőnek tartották, hogy a három milliárd nem fog alájegyeztetni. Még a N. fr. Presse is, mely ha tollát nem vezérli a párt vagy más érdek, különben a legkitűnőbb pénzügyi czikkeket szokta tartalmazni, nem tudom boszuból-e, hogy az osztrák pénzvilág a franczia kormány által nem vonatott bele e nagy provisiós üzletbe, vagy pusztán mint telivér német, a francziák iránti ellenszenvből e f. hó 28-ki, tehát az én levelemnél négy nappal később írt czikkében kétségbe hihette vonni a kölcsön sikerültét s elfogultságában oly alaptalan czikk jelent meg hasábjain, melynek szerzőjéről azt kellenne hinnünk, hogy a pénzügytan és nemzetgazdászat alapfogalmával sem bir, így a többi között azt állítja : „Francziaország fővagyona a földbirtokban, nagyszerű iparvállalatokban és értékpapírokban áll, s ezek oly tényezők, melyekkel óriási adósságának kamatait nem fizetheti.“ Nagyon szeretném tudni az a czikkíró ugyan mit tart vagyonnak, mit tőkének, miután azon országot, mely kitűnő ipara által a világ legdrágább, azaz legjobban megfizetett, legtöbbet jövedelmező iparczikkeit állítja elő, mely földtermékeiből egyedül a borból több száz millió jövedelmet húz a külföldről, ■s ezen országról meri állítani, hogy nem lesz képes adósságának kamatait fizetni. Ily ferde fogalmak után nem is csokészséget is tanusított Forgó úr, jelentékeny összeget ajándékozván a sebesültek gyámolítására. Érezte azonban, hogy pártfogásra is van szüksége. De hisz ott volt Peterdi, kit korábban ép azért szemelt ki leánya számára, mert atyja nemcsak a megye leggazdagabb birtokosa volt, ha-nem a minisztériumban is nagybefolyásu férfiúnak ismerte mindenki; keresve sem lehetett volna hathatósb támaszt találni, s Forgó úr bízott, hogy új rokonsága támogatása majd csak megsegíti őt. Ezért mindjárt az első nap határozottan tudtára adta leányának, hogy igyekezzék megszokni a gondolatot, mikép a fiatal Peterdinek menyasszonya. Az öreg úr igen kedélyesen mondta el azt Eszternek, visszaemlékezvén Zsuzsa asszony ama korábbi tudósítására, hogy Eszter csak Peterdit szereti. — Azt hiszem, kedves hírt mondtam, — ezzel végezte beszédjét az öreg úr, — és Peterdi ellen semmi kifogásod. A leány szótlanul hallgatta végig és szomorúan lehajtotta fejét. Még egy másik alkalom is volt, melybe az öreg úr jól megkapaszkodott. A véletlen, (egyébiránt Zsuzsa asszony is tudja, hogy a véletlen kívül még micsoda) úgy akarta, hogy a mogorva Kálóczy Ambrus is közeledjék hozzá. A Forgó házában sebesülten fekvő Lászlót az atya mindennap meglátogatta, s Forgó úr kereste az alkalmat, hogy nyájasságával és előzékenységével hozzáférhessen Kálóczy Ambrushoz, kinek a városban nagy befolyása volt, s kit a megyegyülésekből messze környéken ismertek. Midőn Kálóczy először megjelent fia látogatására, Forgó ur alig talált helyet a nagyrabecsült vendégnek, s minden második perezben örömét nyilvánította, hogy ily érdemes férfiúnak szolgálatot tehet. — Ön mégis csak jószivü ember — szólt Kálóczy. — Azt hittem neheztel reám, s ime az ellenkezőt tapasztalom. — Mért neheztelhetnék ? — kiáltott megütközve az öreg úr. — Bizonyos hir miatt, Forgó úr. — Nos, önt is ép úgy elámítottak. dálkoztam már, midőn a N. fr. Presse jeles nemzetgazdásza azt merte állítani, hogy Németország jelenleg alighanem nagyobb bizalommal bir Austria-Magyarország hitelében mint Francziaországéban. Azon tanácsot adhatnám czikkíró úrnak, hogy jöjjön el ide Berlinbe s akkor személyesen meg fog győződhetni, hogy fájdalom — csak nagyon csekély kivétellel, mily vélemény uralkodik itt az osztrák magyar pénzügyi viszonyokról. A cholera tehát nemcsak Poroszország egyéb helyein, hanem Berlinben is kiütött, legalább egyes esetek már fordultak elő. Az elöljáróság mindenféle intézkedéseket tesz, csak azon gyökeres lényeges bajokon nem akar segíteni melyek Németország fővárosának a szó szoros értelmében szégyenére válnak. Értjük a gyalázatos csatornázást, azaz jobban mondva egy rendszeres canalisatió hiányát és a Thiergarten, ez egyedüli városi sétahely mocsarait. Ezek gyalázatos bűzökkel nemcsak szaglási érzékeinket illetik e hőségben a legkellemetlenebb módon, hanem kigőzölgésökkel a levegőt megmételyezik s a pestis és cholera leghűbb szövetségesei. A város utczáin levő nyilt csatornákban azaz vágányokban és a Thiergarten csatornáiban s tavaiban (melyekhez képest a mi városerdei tavank s környéke is paradicsom) összpontosuló az emberi maradványokból álló tisztátalanságok Berlin különben egészséges levegőjét annyira elrontják nyáron, miként épen nem csodáljuk, hogy a londoni Economist összeállítása szerint az elmúlt június hóban Berlinben a halandóság épen kétszer akkora volt, mint Londonban s a legroszabb valamennyi európai fővárosok között. Miként olvasóim eddigi leveleimből észrevehették, nem tartozom azok közé, akik scandalosus történetek leírásával iparkodnak a közönség figyelmét felkelteni, de lehetetlen, hogy koronként a magyar közönséggel is meg ne ismertessem azon berlini gyalázatos közbiztonságot és a nép aljasságát, melyről alkalmam volna nagyon gyakran írni. Valahányszor elhagyatott honunkban valami rablás vagy gyilkolás történik, a német s kivált a bécsi sajtó, nem mulasztja el a legnagyobb lármát ütni, s Magyarország barbárságát ország világnak tudtul adni. Saját közbiztonságuk hiányait és előforduló gyilkolásokat kihágásokat alig említik fel. Szombat óta több utczában nagy zavargások történtek, még barikádok is emeltettek s a csend csak nagy erőfeszítéssel állíttatott helyre. Hírlapok által ugyan nem közöltetett, de a városban mindenütt beszélik, hogy egy rendőr egy felsőbb emeletből dobott kő által súlyosan megsértetett és életéhez kevés a remény s egy más közbiztonsági őr lováról lerántatott agyonüttetett s aztán a köznép által torka felmetszetett. Annyi mindenesetre tény, hogy több rendőr súlyosan megsebesittetett hivatalos teendőinek végrehajtása közben. A több napi zavargások okául többfélét közölnek ; ezek között, hogy egy ismeretes leány a népet háziura ellen felizgatta. A nép mely inkább csak veszekedési vágyból, kapva kap az ily alkalmakon megtámadta azon házat és kövekkel hajigálta, a közbelépő rendőrség csak nagy nehezen tudta magát uj segélylyel védelmezni és a csőcseléket szétoszlatni. így írják a lapok, de a tény, hogy a rendőrség első napon közösen csúfosan elvezetett, számos ablak, kapu stb. bevezetett és számos utczán még a következő nap is a járókelők biztonsága veszélyben forgott, több rendőr megsebesíttetett, ezek között a mi a leggyalázatosabb némelyik prozva, midőn az utczán egyedül ment. És ilyenek történhetnek a civilisatió legmagasabb fokán álló (!) higgadt németeknél. g. r. Páris, jul. 29. (Saját levelezőnktől.) Francziaország konstantinápolyi követének e napokban Versaillesba kell érkeznie. Az itteni sajtó fontos politikai jellemet tulajdonit ez utazásnak; beszél a csilszövényekről, melyek behálózák s izgatottságban tartják a keleti államokat; beszél a keleti kérdésnek felette sötét,szinüi felmerüléséről s bizonyos igen súlyos eshetőségekről, miknek, szerinte már a legközelebbi jövőben kell hogy Európa szemtanúja legyen; végül, mint különben szokása, a mi hátunkat veszi elő s azon csépel, mert a mint minden jónak égből, úgy minden rosznak a „prusso-magyarismustól“ kell származnia. „P russo-magyarismus“! Mert hát franczia lapok szerint van ilyen is! Azzal vádoltatunk, hogy Ausztria-Magyarországnak bukaresti főkonsula, Kállay nyugati Serbiában, Bosnia határszélein utazásokat tesz; meglátogatta volna Seravezott s Herczegowinát, hogy ez utazások világos jelei annak, miszerint az Andrássy kabinet Bosnia iránt hódítási szándékokat táplál. E kirándulások — mindig franczia előadás után, — mélyen felizgatták volna Stambul kormányát, mely Kállay utazásában birodalma keresztényeinek fellázítását látja; ezért nyugtalan figyelemmel kiséri a magyar diplomata mozdulatait, birodalma keresztényeit pedig szorgos felvigyázattal ellenőrzi; másrészt Oroszország és Ausztria-Magyarország között felette feszült viszony keletkeznék Andrássynak Galiczia irányában követett politikája miatt; végül a franczia lapok lismerik Oroszországnak felügyeleti s pártfogói ágát a déli szláv tartományok felett, „mely természetszerüleg van hivatva e jog gyakorlatára.“ Mi eddig mindig elismeréssel viseltettünk Andrássy külügyi politikája iránt, melyben erősen láttuk hangsúlyozva az európai béke szükségességét ; nem is hisszük, hogy nézetei változtak volna, mindenesetre azonban eddig nem adott alkalmat, hogy külügyi politikájáról más nézettel legyünk. A franczia sajtó e részben nem is vethetne valamit a külügyér szemére, azt pedig bizton tudja, hogy Magyarország, mely mindig kész volt s kész koronája épségéért küzdeni, hódítási vágynak nem adott s nem is fogna adni soha segédkezet. Ha ennek daczára a franczia sajtó nem szűnik meg időről időre úgy mutatni be bennünket, mint hóditó ambitiók eszközét, egyenesen jobb tudomása ellen cselekszik; feledi méltóságát, mely nem engedi meg izgatni a világ legméltányosabb nemzete ellen csupán azért, hogy bizonyos éjszaki óriás kegyét megnyerje, czímet szolgáltatva ennek a kezdeményezésre, hogy aztán a zavarosban együtt halászhasson. A Loyola Ignácz által alapított hírhedt társulat régóta hallgatatott magáról Francziaországban. A küzdelem, mely legközelebb ő és Bismarck között Németországban kitört, s mely a társulat feloszlatása s a német tartományokból való kiűzetésével végződött, a francziák figyelmét e valláspolitikai társulatra vezeti. A francziák kezdenek félni, hogy a német császárságból kiűzött jezsuiták országukba fognak megtelepedni s magukkal hozandják rettenetes cselszövényeiket. Mindenesetre sajátságosan jellemző volna, ha a monarchiából elkergetett jezsuiták republikában találnának menedéket. A jezsuiták hírhedt társulata már fontos szerepet játszott Francziaországban a régi monarchia idejében, de e szerepük oly nyugtalanítóvá lön XV. Lajos idejében, hogy a párisi parlament 1762-ik aug. 6-án „az istentelen, fanatikus, megrontó, királygyilkos, idegen fő által parancsnokolt“ testületek feloszlatását rendeli el. Az általunk idézett kifejezéseket használja a feloszlató határozat, melynek végébe a jezsuiták történetének idősok kivonata van függesztve. E kimutatás 1547-ig megy vissza s csaknem minden évről idéz oly bűntetteit, melynek egyetlene is elegendő lenne a pokolról származó társulatot oda küldeni, honnan ered. Francziaországban azonban, mint minden római származású s katholikus államban, a jezsuiták társulata hatalmas szervezettel bír s védői vannak nemcsak a nép tudatlan sziget rétegeiben, de magában a nemzetgyűlés, törvényszékek, közigazgatás, sőt még a hadseregben is. A küzdelem ezért heves s hosszadalmas teend, de már ma előre látható, hogy be fog következni előbb vagy utóbb. A kölcsön aláírása tegnap d. e. 9 órakor megnyittatott. A „jóhelylyel“ kereskedők tömege már szombaton elfoglalá az iparpalota környékét; sokan hoztak magukkal párnát, melyen kényelmesebben szundikálhattak a hosszú éjjelen át; mások a karfára dűlve aludtak s ha innen leestek, a földön. A fiatalabbak ellenálltak az álomnak s másokat sem hagytak alunni; e helyett, természetben annál bővebben vettek erősitőket, s a litre borok, liqueurök, szalámik mesés gyorsasággal tűntek el. Daczára, hogy a várakozókat rögtönzött sátor védte a nap ellen, a forróság olvadásig magas volt, de a tömeg ezt is türelemmel elviselte, mint az álmatlan éjt. Hatalmas vihar keletkezett estéli hét órakor, nyomában erős zápor eső; volt öröm, hogy a levegőt meghűti, de feledték , hogy a sátor vászna vékony is, ritka is s mint szűrő áteresztő rajta a reá hullott vizet. Általános menekülés, iramlás, csak a legbátrabbak maradtak meg helyükön. Eső múltával visszatértek a menekültek állásaik elfoglalni, miket most mások birtokában találtak. Ökölviadal rögtönződik a menekültek s a betolakodottak között. A reggel aztán meghozta annyi szenvedések jutalmát; nyolcz órakor az 5—10 francnyi járadékra aláírók számára fentartott helyen megkezdődtek az alkudozások: egy hely kezdetben három, négy franciával fizettetett; tizenegy órakor már minden jó hely elkelt s az aláírók tömege szemlátomást növekedett. Az ötszáz francnyi jövedéken felül aláírók székeken ülnek s várják, mig reájuk kerül a sor Páris minden kerületében van, az iparpalotán kívül, aláírási hely; végig tekintve az aláírók csoportján, feltűnik a munkás osztály nagy részvéte s hogy a szép nem többségben van. Egészben a kilátások nagyszerűek; az aláírás, mely e pillanatban javában folyik, ma öt órakor fog bezáratni. Az eredményt, mire e levél megjelenik a távirda már megvitte. Eddig mindig hallatlannak mondottuk a nagy könnyűséget, melylyel Francziaország egy év alatt öt milliárd francnyi összeget tudott kölcsön kapni, s ime arról kell értesülnünk, miszerint a franczia „nagy“ kölcsön a zsidók kölcsönével szemben egyszerű bagatell. S valóban ha felütjük az ótestamentum krónikáinak huszonhetedik fejezetét s megolvassuk ennek tizennegyedik részét, ott találjuk, miszerint Dávid király százezer talentum aranyat s egy millió talentum ezüstöt halmozott össze ládáiban. Minthogy pedig egy zsidó talentum ezüst értéke 6000 frank, egy talentum arany 90,000 frank, boldogult Dávid király megtakarított szerzeménykéje nem tesz kevesebbet tizenöt milliárd franknál! K. M. A franczia nemzeti kölcsön. Mint előre lehetett látni, Páris csodálatra méltó hazafias érzületet fejtett ki az uj kölcsön aláírása körül s már szombaton este, daczára a szakadó zápornak, seregenkint tódult a nyugtalan közönség a polgármesteri hivatalokra, az iparpalotába és a bankházakhoz. A kölcsön aláírásához szükséges előkészületek egy egész sereg hivatalnoknak adtak dolgot a pénzügyminisztériumban, kik egy hét óta éjjel nappal dolgoztak s csak akkor fejezték be munkálataikat, midőn 29-én már megkezdődött az aláírás. De nemcsak a pénzügyminisztériumban folyt ily lázas tevékenység. A nemzeti nyomdának szintén megvolt a maga része a fáradalomban, minthogy ennek egy millió ideiglenes vevényt, két millió ideiglenes és három millió végleges nyugtát kellett kiállítani. A pénzügyminisztérium hivatalnokainak az utolsó napokban teljesített munkája a legfárasztóbb s a legnehezebb volt, amennyiben az aláírást megelőző éjjel a leszámítolási tabellákat kellett összeállítaniok. Amint ugyanis az aláíró az 1-ső, 5-dik, 10-dik vagy 19-dik részlet lefizetési határidején törleszti le az egész aláírt összeget, a szerint van joga a leszámítolás előnyeire. Elképzelhető, mily hosszas, fárasztó és kellemetlen lehet az ily munka. A rendes hivatalnokok mellé nagyszámú másokat kellett alkalmazni 5 frank napidíjjal. Mint mondottuk, írja a „Szécle,“ az aláírók már szombaton este kezdték megszállani az aláírási helyek környékét. A Pantheon, Montrouge és a 13. negyed polgármesteri hivatalánál mintegy kétszáz métre hosszúságban terjedt ki az aláírók tömege. A népesebb városrészekben a municipiális épületeket beláthatlan sokasága lepte el a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek, kik igyekeztek minél kényelmesebben tölteni az éjét; némelyek vánkosokat hoztak magukkal, mig mások beérték a kemény kövezettel. Az iparpalotánál több ezer embert lehetett tegnap megszámlálni, kiket a nap sugarai ellen a monumentális épület nyugati szárnya egész hosszában elnyúló sátor védett. A rendet a békeőrök tartották fen mindenütt. 29-én reggel öt órakor már valóságos ostrom alá vették az aláírók a 14. és 16. városnegyed raunicipális épületét, sőt a bank negyed és a Drouot utczai mailen is roppant tömeg volt egybegyülve, noha itt az aláirók bankárok, tőkepénzesek és üzletemberekből állottak. Az aláírás sorrendben történt, azaz az aláirók közt számozott ezédulák osztattak ki s azok szerint kellett jelentkezni. E czédulákat aztán mesés árakon kezdették vásárolni azok, kiknek nagy szám jutott s igy későn került volna reájuk a sor. A Pantheon-negyedben az 1-es számú czédula 100 frankon kelt el, s a többi kisebb számuakért 15, 20, 40, 60 frankot örömest megadtak, csakhogy minél előbb írhassanak alá. Bellevilleben a blougeos polgárság tömege egész a Rigoles utczáig nyúlt ki. Megértette mindenki, hogy nem venni részt az aláírásban sértés volna a hazára nézve és a legszegényebb is megjelent, hogy elhozza megtakarított filléreit. A departementokban hasonló volt a buzgalom az onnan beérkezett táviratok szerint, így Lyonban már hajnalban ostromolták a polgármesteri hivatalt, az ottani hitelintézet pedig egy terjedelmes raktárat bérelt ki aláírási helyiségül. Bordeauxban tíz helyen folyt az aláírás s mindenütt özönlött a nép. Amiensben már szombaton este több millió évjáradékra menő összeg íratott alá. Rouenben már az aláírás előtti éjjelen roppant néptömeg foglalta el az illető helyiség környékét s másnap 2.111.560 franknyi járadék jön aláírva. A németországi sajtó nem bírja elfojtani boszankodását az uj kölcsön óriási sikere fölött s a többi közt a Nordd. Alig. Ztg. ezeket mondja 31-ki számában. Az itteni „Börsenblätter“ szerint itt Berlinben tegnap estig három milliárd íratott alá, nagyobb részt mindenesetre franczia számlára. A német magántőke csaknem egészen távol tartotta magát s igy kevés fog a kölcsönből Németországban maradni. E szerint a „Journal des Débats“ azon megjegyzése, hogy „a németek mint őrültek imák alá,“ kizárólag csak a német börzespeculánsokat illeti s részben ezeket . De hiszen, nem hagyom én az én kedves szép menyasszonyomat. Forgó Döme visszahökkent, s alig tudott egyebet mondani, mint hogy folyton azt hebegte: «Mit jelent ez, mit jelent ez?» — Minden áldás lepjen meg oly váratlanul, mint én leptelek meg, — kiáltott jókedvűleg Berger Krisztián. — Nézzen végig rajtam kedves apósom, és olvassa le rólam, hogy szerelmes szívem van. Igen uram, ez a ruha hirdeti az én szerelmemet, s ha ilyennel nem takarom be, hát nincs is szerelmes szivem. Szerelmes szivem tett honvéddé, csak hogy Eszter közelében lehessek. Nos, hát nem vagyok-e én született honvéd, midőn újra születtem. Régi közmondás, hogy a szerelem újjá szül mindenkit. Nálam beteljesedett. — Öcsém, mint látom. . . — Mindent lát kedves rokon. Éljenek a szerelmesek ,mert övék a világ. Mi — ugye uram — tovább látunk az orruknál, és ha kellene, csak úgy el tudnók rejteni az orrunkat, mint a gólya szárnyai alá, ha t. i. nem akarnánk látni semmit. — Nem értem az ily beszédet, — szólt hidegen Forgó úr. — De én azt is értem, amit a rokon elhallgat. Becsületemre Forgó úr, én Eszterért lettem honvéd. Ha így sem értesz meg, annak oka, hogy a szerelmes szív érzelmeit nem lehet szavakban kifejezni. — Te elhagytad zászlódat. Ez nem szép, ez bűn! Ez-e a férfias szilárdság ? — Szerelmi szilárdság, kedves rokon s mivel férfi-szerelmes vagyok, tehát nem is férfiatlan szilárdság. — Megtagadtad elveid! — Nem, nem! Azok hagytak el engem. S az ön elvei, kedves bácsikám ? — Te ittas vagy! — Most ittam meg az áldomást új cimboráimmal. Berger Krisztián végig dőlt a pamlagon. Forgó Döme előtt egy nagy kőnek látszott az uj honvéd, mely útjába gördült. (Folyt, követk.)