Ellenőr, 1872. december (4. évfolyam, 279-302. szám)

1872-12-01 / 279. szám

servativnek kell lennie, különben fen nem állhat, mert e kormányformának valóban szüksége van a konservativek támogatására, mert oly köztársaság, melyből a konservativek kizáratnának, haladékta­lanul bizalmatlanságot keltene. A konservativek között azonban vannak és pedig igen sokan, a­kik megtartották monarchikus meggyőződésüket. Ezek nem tagadják meg a kormánytól azon attri­bútumokat, a­melyekre szüksége van, hogy tiszte­letben tartsák a rendet és a törvényeket, de ag­gályok merültek fel náluk, vájjon támogatásuk nem vonja-e okvetlenül maga után elveiknek megtaga­dását s nem itélik-e el szavazataik által mindazt, ami reájuk nézve örökölt áhitat tárgya ? Kijelen­tik, hogy készek felfegyverezni Thierst mindazon hatalommal, a­melyre a törvényhozó hatalom határozatainak érvényre juttatása körül szük­sége lehet, de egyikök sem áldozhatja fel el­veit. Szerintök a köztársaság csak a tény hatalma által szilárdulhat meg. Az üzenet még egy másik kételyt is keltett. Több tagtársunk, midőn hallotta a szélsőbaloldal­­ról jövő tapsokat, kérdte, vájjon elég világos és szilárd volt-e Thiers nyilatkozata a társadalmi rend örökös ellenségeivel szemben. Van ugyan­is ami szerencsétlen hazánkban egy egész sereg za­vargó, kik sokkal számosabbak és hatalmasabbak, mint bármely más országban, és a kik időnkint különböző nevek alatt szerepelnek. 1848-ban socia­­listáknak neveztettek s forradalmuk a junius 24-ki torlaszokon ért véget. 1871-ben kommunista ne­vet vettek fel, mig mai napság átalában radikáli­soknak neveztetnek, mely szó különböző értelem­ben vétetett, ma azonban a rombolási ligát jelezi. Czélja a radikális pártnak lerombolni mind­azt, a­mi tényleg fenáll anélkül, hogy megmonda­ná, mit akar azok helyébe emelni. Oly szegény ugyanis fogalomban, hogy befolyásának elvesztésé­től fél, ha a helyett a­mit ígérni mer, megtudná a világ, mit képes megtartani. Megtámadja azt, a­mit mi védünk, lerombolja, a­mit mi fentartani szándékozunk, gúnyolja amit mi tisztelünk. Az ő reményei félelemre adnak nálunk okot. A radika­­lizmus gondolkodó fői nem hisznek istent, és az ő tudományosnak nevezett szótárukban oly definitió­­kat találunk az emberekről, melyek lealacsonyít­ják fajunkat. E párt politikai férfiai állítják, hogy a val­lást ki kell űzni az iskolákból csak azért, hogy akadályok gördíttessenek a vallási oktatás elé. Azon ürügy alatt, hogy elkülönítsék az államot az egy­háztól, ugyanezen politikai emberek követelik, hogy a franczia, eme par excellence loyalis nemzet, ne adja meg a papságnak, a mivel annak az 1792- ki törvények értelmében tartozik. Leginkább jellemzi azonban e pártot az, hogy miután Francziaországot segélyforrásainak teljes kimerítésére vezette, kezeibe keríteni igye­kezik a hatalmat s ez országban állítani fel az európai forradalom propagandájának tűzhelyét anélkül hogy törődnék a veszélylyel, mely újabb háborút hozna ily eljárás mellett nyakunkra. Thiers több mint negyven év óta a legbát­rabban harczol emez elvek ellen és a radikálisok minden becsületes embert felháborító részhiszemü­­séggel mégis visszaélnek a köztársaság elnökének tisztelt nevével. Képviselőjelöltjeik mindenfelé, hol e taktika még szükséges, úgy mutatják be magukat, mint oly politika támaszt, a­melyet alapjában kárhoz­tatnak s mint oly emberek szövetségesei, a­kit feláldozni ígérnek, ha valak­iket ruházná fel az ország a hatalommal. Egyik híres bankettökön toastjaikban társították az országot biztonsággal eltöltő nevet azon másik névvel, a­mely egész Francziaországot fellármázza. Ez azon kétértelmű dolog, a­melyre mi utal­tünk. Ennek természetesen nem a köztársaság elnöke az oka, s mi sohasem feledkeznénk meg annyira magunkról, hogy őt e kárhozatos sereg nézeteinek osztásával vádoljuk. A zavar azonban megvan, s mi úgy hittük, hogy jó lesz alkalmat nyújtanunk­ az elnöknek, miszerint e ház szószé­kéről hangosan kijelentse az egész ország színe előtt, hogy e konfusióban gyalázatosan visszaéltek az ő nevével. Thiers jobbnak tartotta megbotránkozását je­lenteni ki azon feltevés fölött, mintha ő egyetér­tene a radikálisokkal. Mi e felindulást ékesszóló visszautasításául vettük minden ilynemű szövetség­nek s úgy hittük, hogy e nemes harag elégséges minden kétértelműség eloszlatására. Bizalmas beszélgetéseinkben értésére adtuk a köztársaság elnökének, hogy a konservativok méltán nyugtalanságot éreznek a radikalizmus áta­­lános terjedése miatt. Hozzátettük, hogy ez invasió feltartására szerintünk elkerü­lhetlenül szükséges, miszerint harczképes kormány álljon vele szembe, mely minden konzervatív erőt maga köré gyűjtve felvilágosítsa a népet az ellenség szándékai iránt. Ami országunkban inkább, mint bárhol, a kor­mány a rendpárt nagy rugója, és az ő visszavo­nulása e viadalban képes tévútra vezetni a köz­­zelmet. orgaaa-BagggB- — ——Mi másnemű és élénkebb jóság is és vágytam ezt s­ze­­mélyesen is tapasztalni. Ki fog engem ezért kárhoztatni? Kétségkí­vül sokan és azt fogják mondani, hogy elégedetlen természetű vagyok. Nem tehettem róla, e nyugta­lanság természetemben feküdt s néha annyira bán­tott, hogy szinte fájdalmat okozott. Ilyenkor úgy iparkodtam megkönnyebülést szerezni, hogy fel s alá járkáltam a harmadik emelet folyosóján és itt a magányban elmerengtem mindazon — néha fé­nyes és lángoló víziókon, melyek lelkem előtt meg­jelentek ; szivem erősen dobogott a felhevüléstől, mely még új életet öntött belé, másrészt édes za­varral tölté el, a legnagyobb gyönyört pedig akkor érzem, ha eltűnődtem azon regényen, melynek soha sem lett vége­m egy regényen, melyet képzelmem teremtett, és folyvást regélt, megélénkítve a jele­neteket ama tűzzel, élettel, érzéssel, mely után epedtem, és valódi életemben nélkülözni voltam kénytelen. Hasztalanul mondják, hogy az emberi lény­nek meg kell elégednie a nyugalommal; az ember­nek tevékenységre van szüksége, és meg fogja azt teremteni magának, ha máskép fel nem találja. Mil­liók vannak kárhoztatva az enyémnél egyhangúbb sorsra, és milliók vannak titokban fellázadva sorsuk ellen. Senki sem tudja, hogy a politikai lázadáso­kon kívül mennyi lázadás forrong az élet azon tö­megeiben, mely a földet benépesíti. A nőket áta­lában nagyon nyugodtaknak tartják, de a nők ép úgy éreznek, mint a férfiak; szükségük van reá, hogy tehetségeiket gyakorolják és tevékenységük előtt tág tér álljon nyitva, a túlságos korlátozás és absolut tespedés miatt épen úgy szenvednek, mint a férfiak, és ezen utóbbiaknál, kik sokkal több ki­váltsággal bírnak, valóban igen korlátolt felfogást árul el, midőn azt mondják, hogy szorítkozzunk mi csak a pudding készítésre, harisnyakötésre, zongo­rázásra és útitáskák hímzésére. Okszerűtlen dolog őket kárhoztatni avagy kikaczagni, ha iparkodnak többet is tenni vagy tanulni, mint mennyit a szo­kás épen elkerülhetlenül szükségesnek tart nemekre nézve. Ezen magános sétáim alkalmával nemegyszer hallottam Poole Grace kaczaját, ugyanazon hangot, ugyanazon kimért ha! há-t! mely megfagyasztotta a vért ereimben, midőn legelőször hallottam , hallot-A konzervativ párt mindenek fölött haladék­talanul eszközlendőnek tartja a nemzetgyűlés és a köztársasági elnök közötti egyetértés teljes hely­reállítását. Az ország a legnagyobb aggodalommal várja ezt, s csodálkozva kérdezi, hogyan juthatott két, ugyanazon forrásból eredő hatalom eme kic­­sisbe, a­melyből jelenleg kibontakozni igyekezünk. A bizottság többsége azon nézetben van, hogy a jelen kicsist a köztársaság elnökének vitáinkban való közvetlen résztvevője okozta. A köztársaság elnöke, noha csak delegáltja a nemzetgyűlésnek, oly magas állást foglal el, s az ország bizalma oly tekintélylyel ruházza fel, amelyet senki sem is­merhet félre. E kivételes helyzettel szemben a nemzetgyűlés az ő jelenlétében nem élvezhet teljes szabadságot, mert ő legott szárnyai alá veheti az interpellált minisztereket s kormánykérdéssé vál­toztathatja át a miniszteri kérdéseket. Ha hazafiságunk tiltja bár a hatalom megin­gatását, de másrészről parancsolja, hogy biztosít­suk tanácskozásaink őszinteségét, továbbá mind­nyájan sajnáljuk, hogy a köztársaság elnöke tá­madásoknak és félbeszakításoknak legyen kitéve a parlament kebelében. Mindez arra ösztönöz ben­nünket, hogy életbe léptessük a miniszteri felelős­séget. A második kamara felállítására vonatkozó indítványt el nem fogadhatjuk, mert úgy hisszük, hogy erre még nem érkezett el az idő s midőn eb­be beegyezésünket adjuk, egyszersmind politikai végrendeletünket írjuk meg. Ehez képest a bizottság többsége indítvá­nyozza, küldjön ki a nemzetgyűlés egy 15-ös bi­zottságot, mely mihamarább javaslatot terjeszszen be a miniszteri felelősség tárgyában. Pest, nov. 30. — Választási v­e­s­z­t­eg­e­t­é­s­e­k é­s per­ok. A képviselőház tegnapi ülésén Györffy Gyula egy interpellációban csattanósan kimutatta a vágujhelyi kerületben történt vesztegetéseket, s abban a járásbíró részvételét. Most mi is kaptunk Tolna megye görgői kerületéből, nevezetesen Al­másról egy érdekes tudósítást, mely nemcsak vesz­tegetésekről szól, hanem arról is, hogy a szavu­kat nem tartott fölpénzeltek ellen most pert indí­tottak. Erre is akadtak ügyvédek. E kerületben maglódi Vodjáner Béla múltkori megválasztása alatt már átalános lett a vesztegetés, közelebbi bukása előtt pedig még nagyobb mérvű lett. A szavazókat 50 —100 forintjával vásárolták, s ez összegekről kötelezvénye­ket írattak alá, hogy abban az esetben, ha nem Wod­­jánerre szavaznak, a pénzt visszafizetik Voltak, a­kik elfogadták a pénzt, de nem szavaztak. Ezeket most beperlik. Az ügyvéd Neogrády József, a vá­lasztások alatt Wodjaner egyik kortese, ki most a kötelezvényeseket megidézteti egy másik kortes, tani sajátszerű mormogását is, mely még szomorúbb volt kaczajánál. Némely napokon egészen csendesen maradt, de néha ismét rendkívül zajos volt. Né­melykor láttam is őt, ha kijött szobájából, és ke­zében egy mosdó medenczével vagy tállal avagy tálczával lement a konyhába, honnét rendesen csak­hamar visszatért (óh! regényességet kedvelő olva­sóm, bocsáss meg, hogy kimondom a valót) egy-egy korsó porter-sörrel. Megjelenése mindig lehűtő hang­jainak szokatlansága által felköltött kíváncsiságo­mat, durva arczvonásai és mogorvasága mellett nem bírt semmiféle tulajdonnal, melyhez érdekelt­ség fűződhetett volna. Tettem ugyan­ néhány kísérle­tet, beszélgetésbe bocsátkozni vele, de igen kevés be­szédű egyénnek látszott, egytagú válaszai rendsze­rint ketté vágtak minden ilynemű kísérletet. A háztartás egyéb tagjai­ John és neje, Leáll a szolgáló és Sophie a franczia dajka igen becsüle­tes, de minden tekintetben jelentéktelen emberek voltak. Sophieval francziául szoktam beszélni és néha kérdezősködtem szülőfölde felől; de a leirási vagy elbeszélési tehetség nem tartozván erős olda­lai közé, rendesen oly homályos vagy zavaros vá­laszokat adott, melyek alkalmasabbak voltak a tudakozást megakasztani, mintsem arra felbáto­rítani. Október, november és deczember elmúlt. Ja­­nuárius hónap egyik délutánján Fairfaxné asszony­ság szünidőt kért Adela számára, ki rekedt volt és minthogy Adela is e kérést oly hévvel támogatta, mely engem élénken emlékeztetett, mily kedvesek voltak előttem is, gyermekkoromban az ilyen alkal­mi félünnepnapok,­­ teljesítem kérését, azon meg­győződésben, hogy nem czélszerűtlen az ilyenekben néha engedékenynek lenni. Szép, csendes ámbár gén hideg nap volt, egész délelőtt a tanszobában ültem egy helyen s ez kifárasztott, Fairfaxné asz­­szonyság épen egy levelet fejezett be, melyet pos­tára kellett volna adni, magamra­­vállaltam tehát, hogy elviszem Hayba ; a két angol mértföldnyi távolság épen kellemes sétát ígért egy téli délutánra. Miután Adélát kényelmesen elhe­lyeztem kis karszékében Fairfaxné asszonyság kan­dallója mellett és kezébe adtam legépebb viasz ba­báját (melyet rendszerint ezüstös papírba göngyöl­­getve egy fiókban szoktam tartogatni) valamint egy mesés könyvet az időtöltés változtathatása mi­haladt Millcote felé. Elhaladt mellettem és én to­vább mentem, de alig tettem néhány lépést, midőn önkénytelenül is meg kellett fordulnom, mert egy zuhanás, toporzékolás és e felkiáltás: „Mi az ördö­göt tegyek most!“ megragadó figyelmemet. A lo­vag és a paripa földön feküdt, a ló elesett az or­szágút közepén levő pocsolya jegén. A kutya nagy ugrásokkal tért vissza és gazdáját veszélyben lát­ván és a lovat nyöszörögni hallván, oly hangosan kezdett ugatni, hogy az est csendjébe mélyedt dom­bok viszhangja felébredt. Körülszaglálta a földön heverő csoportot, aztán odaszaladt hozzám, egye­bet nem is tehetett, más segély e perezben nem volt kéznél. Engedtem néma felhívásának és oda­mentem az utashoz, ki ugyancsak iparkodott ki­bontakozni lova alól. Mozdulatai annyira hevesek és erőteljesek voltak, hogy aligha lehetett nagy baja, azonban mégis e kérdést intéztem hozzá: — Megsérült ön uram? Úgy hiszem káromkodott, de nem állíthatom biztosan, annyi bizonyos, hogy olyas­valamit mon­dott, a­mi nem engedő, hogy kérdésemre egyene­sen válaszoljon. —­ Tehetek valamit ? kérdem újra. — Csak épen annyit, hogy álljon félre, fe­lelé előbb féltérdre aztán egészen felállván. Megtettem a mit kívánt s erre oly toporzé­­kolás, nyerítés, patkó csattogás és ugatás keletke­zett, hogy önkénytelenül hátrább vonultam néhány lépéssel, de nem akartam eltávozni, míg a dolog végét nem láttam. Végre szerencsésen megtörtént minden, a ló felkelt és a kutyát is lecsendesíté e két szó : „Hallgass Pilot!“ Az utas megtapogatta lábszárát és lábait, mintha meg akart volna győ­ződni, hogy épeké, alkalmasint heves fájdalmakat érezhetett, mert oda vánszorgott a lépcsőre, mely­ről az imént felkeltem s reá ült. úgy hiszem szolgálatkész kedvemben voltam, mert ismét odamentem hozzá. — Ha ön megsérült uram és segélyre van szöksége, hozhatok akár Thornfield Hallból, akár Hayból. — Köszönöm, jó lesz igy is, lábam nem tört el, csupán kific­amodott, ezzel ismét felkelt, és pró­bára tette lábát, de a kísérlet egy önkénytelen „jajt“ csalt ki ajkairól. (Folyt. kör.) Osztrák dolgok. A választási reform tárgyában a kormány megállapodásra jutott, de a bíród, tanács elé ter­jesztendő javaslatról a lapok még­ ma sem közöl­nek megbízható adatokat. Annyi — úgy látszik — tény, hogy a direct választások Galliciára nem fog­nak kiterjesztetni. Ez­által akarja a kormány meg­mutatni, hogy a galicziai kiegyezés eszméjéhez ra­gaszkodik, s kivitelének lehetőségét minden áron — még ily kivételes helyzet teremtésének árán is — elő akarja mozdítani.­­• A dalmát tartománygyűlés nov. 28-ai ülésében, mint Zárából távírják, a reálisko­lákra vonatkozó kormányjavaslat a tannyelvre vo­natkozó 12. §. kihagyásával elfogadtatott. Egyszers­mind határozat hozatott, miszerint mindkét orszá­gos nyelvnek (olasz és szláv) tannyelvül elfogadása sürgősen kívántatik. A kisebbség jelen volt, de a vitában nem vett részt. A hivatalos lapból. A pénzügyminister R­o­s­z­i­n­sz­ky János m. k. főerdészt a beszterczebányai józságigazga­­tóság kerületébe harmadosztályú m. kir. erdőmesterré, a nagybányai bányaigazgatóság kerületébe 1. oszt. bányatiszt­té Szüszner Ferencz 2-ad oszt. bányatisztté Késs József 3 oszt bányatisztet, és 3-ad oszt. bányatisztté R­i­ch­­ter Gábor bányászgyakornokot, a selmeczi bányászati és erdészeti akadémiához tanársegéddé Szellé­m­y Géza bányászati gyakornokot, és Angyal József bányatisztjelöl­tet nevezte ki. A földmivelés,­ ipar- és kereskedelmi minister Böckh János osztálygeologot főgeologgá, telegdi Roth Lajos segédgeologot osztász geologgá, végre Matya­­s­o­v­s­zk­y Jakab gyakornokot segédgeologgá nevezte ki. A pénzügyminister Jávorszky Jánost 11. osztá­lyú hivataltisztté nevezte ki. A belügyministériumhoz T­r­e­ff­i­n­a Emil Il­od, F­r­i­e­g­e­l Kálmán és Horváth Antal pedig Ill­ad osztályú számtisztekké neveztettek ki. A földmivelés,- ipar és kereskedelmi miniszer Bát­­t­a­s­z­é­k­y Frigyes nagy­szombati k. törvényszéki iroda­­tisztet csomortányi Mike Kálmán göllnitzbányai bánya­­biztossági írnokot irodatisztekké nevezte ki. A fiumei és magyar-horvát tengerparti kir. kormány­zó mint a királyi tengerészeti hatóság elnöke Duimich András révbiztost révalkapitánynyá, és d’Ancona József Szobogna Valerian­s M­erlató Pál révgyakornokokat és hosszújáratu tengeri hajókapitányokat révbiztosokká ne­vezte ki. Hírek. Andényi Ferdinánd járásbiró elé. Az első tárgya­lás nov. 21-én volt, s a megidézettek egyikét el is marasztalták. Mutatványul szolgáljon a pörökre nézve a következő okmány , mely szintén törvényes eljárást vont maga után: „Köt­vény ötven o. é. forintról, melyet én Rubin­stein Pál úrtól fölvettem, hogy én a jövő követ­választáson Wodianer úrra szavazok: ha azt nem tenném, ezen összeget a legközelebbi per után is visszafizetni tartozom. Kelt Almáson junius 15-én, 1872. Kelecsényi János s. k.“ Hogy mi lehet a vélemény oly szavazó iránt, ki így áruba bocsátja magát, az kizárólag az illető gyönyörű­sége, vagy baja, hanem hogy mily véleményt és hatást támasztanak az ily botrányos pörök, az már nyílt közkérdés, mert a fokról fokra való sü­lyedés van hozzá kötve. Az is jellemző, hogy akad ügyvéd, ki nem átalja pör tárgyává tenni a szavazatok megvásárlására kiosztott összegeket. Nem tudjuk, kinek figyelmét hívjuk fel rá, hanem ajánljuk mindenkinek, hogy jegyezze meg, s von­jon belőle tanulságot! — Magyar tudományos akadé­mia. Az I-ső (nyelv- és széptudományi) osztály decz. 2-án d. u. 5 órakor ülést tart. Tárgyai a következők: I. Riedl Szende 1. t. „Az iro­dalmi nyelv és a nyevjárások.“ II. Hunfalvy Pál r. t. „Könyvismertetés.“ Pesten, 1872. nov. 30-án Gyulay Pál, osztálytitkár. — A Petőfi-szobor ügyében tegnap előtt tanácskozás folyt Reményi Ede elnöklete alatt, ki felolvasta a jelentést ama szűkebb bizott­ság möködéséről, mely a szobor elhelyezése és elkészítése ügyében volt kiküldve. Mint tudjuk, a szobor helyéül az építendő népszínház előtti tér­ben történt megállapodás, és azt a közmun­katanács is helybenhagyta ; a szobor el­készítésével pedig Izsót bízták meg, ki azóta igen sok tanulmányt készített, de egyikben sem állapodott még meg. Sokan óhajtották, hogy a szob­rot már 1873 elején, mint a költő születésének 50-ik évfordulóján felállítsák, de ez nem lehetsé­ges, részint azért, mert a világkiállítás által min­den segéderő igénybe van véve, részint pedig azért, mert a talapzat meghatározásához szükséges a népszínház tervét is részletesen ismerni, nehogy aránytalanságok és ferdeségek származzanak. Az­tán Lévai Henrik pénztárnok tett jelentést. E sze­rint szept. elején 28,394 frt 97 kr volt együtt, mely most kamatozik. Ugyanis 26,000 frtért 30,000 frt értékű vasúti elsőbbségi kötvényeket vettek, s ezek a „Panonia“ viszonbiztosító társulatnál van­nak elhelyezve. E gyűlésen Reményi Ede, a bi­zottság elnöke lem­ondott, okut hozván föl, hogy a lapok ellenszenves támadásban részesíték. De a bizottság nem fogadta el a lemondást, miután ama támadások régiségek eladására vonatkoztak s nem állnak legkisebb összeköttetésben sem a szobor­­ügygyel.­­ A természettudományi társul­­­a­t jövő szerdán, decz. 4-én d. u. 5 órakor az egyetem vegytani intézetében (országút 42. sz.) fogja szakgyűlését tartani, melyre a természettu­dományok kedvelői tisztelettel meghivatnak. Ez alkalommal dr.Eötvös Loránd kísérletekkel egy­bekapcsolt előadást fog tartani „a fény kettős tö­réséről“.— Balogh Kálmán pedig a „heteroge­­nesisről* fog értekezni. — A brutalitás egy nyomorult tényéről írnak a „M. Államnak“. E szerint Kis Mihály esz­tergomi lakos házába e napokban fináncok nyo­multak be,hogy megvegyek rajta 30 kvnyi bélyegcson­­kítási illetéket, mely még 1850-ből datálódik. Kis neje szülés utáni betegágyban fek­.­dt, s hogy a férj az ily alkotmányos rögtönzések izgalmaitól megkímélje, azonnal a végrehajtók elé sietett, kezében egy 10 fitossal, kérve az executiót, hogy kíméljék meg, míg ő aprópénzt váltat. Nem használt. A végre­hajtók a beteg ágyneműjét akarták elragadni, mi a szenvedő, különben erőteljes nőt annyira felhá­­borította, hogy másnap (nov. 23-án) már belehalt. A szívtelenség e barbár esete megérdemli, hogy Kerkapoly minisztersége utolsó óráiban is figyel­mére méltassa, s utódját is felhívja a legszigorúbb intézkedésekre. — Szomorú hírt olvasunk a „M. Új­ságban.“ A „Corvina“ czímű könyvkiadó társulat, mely népies olvasmányok terjesztésére alakult, föloszlik, s a nevezett lap szerint deczember hó közepén liquidálni fog. Az activ birtokot vagy 30,000 fit értékű könyvkiadványok képezik, de ezek csak névleges értékű dolgok, s a részvénye­sek javára egy­hamar aligha érvényesíthetők. A vállalat szép reményekre jogosítón indult meg, de sajnos, hogy a vezető erőket soha sem tudta kel­lőleg megválasztani.­­ Akholera állásáról a belügymi­niszterhez nov. 30-án beérkezett napi tudósítások szerint Budán, november 29-én 3 újabb kholera­­eset merült fel; ebből esik : a közkórházra 1, irgalm. kórház 2, összesen 3. Ehhez hozzászámítván az ápolás alatt maradt 65-öt, az összes beteglétszám 59, ezek közül meggyógyult 12, meghalt 4. Octo­ber 18. óta összesen megbetegült 678, kikből azt és miután e felhívására: „Revenez bientot ma bonne amié, ma chére Mademoiselle Jeannette“ — egy csókkal válaszoltam volna — útnak indultam. A talaj kemény, a jég csendes, utam magá­nos volt, sebesen mentem mig átmelegedtem, az­tán lassitom lépteimet és elemeztem magamban a gyönyör azon nemét, melyet a délesti óra és hely­zetem okozott. Három óra volt, a toronyóra épen akkor ütött, midőn a torony alatt elhaladtam, az óra varázsa a közelgő alkonyban, a leáldozó félben levő és halvány sugarú napban rejlett. Egy mért­földnyire voltam Thornfieldtől, egy mezőn, melyen nyáron vadrózsa, öszszes földiszeder termett, a bokrok közt még most is rejtőzött néhány korál­­szinü bogyó, de e hely télies díszét csendes magá­nossága és lombtalan nyugalma képezé. A szellő, ha feltámadt, itt nem idézett elő zúgást, mert nem volt bokor sem télizöld, melyben a légáramlat meg­akadhatott volna, a kopár bokrok oly csöndesek voltak, mint a fehér lekopott kövek, melyek az országút közepét bob­ták. Messze, messze mindkét oldalon csupán mezőket és szántóföldeket lehetett látni, hol nem legeltek nyájak és az apró barna madarak, melyek koronként fel felröppentek a sö­vény körül, úgy néztek ki, mint télies barna fale­vél, mely még eddig elfeledett lehullni. E mezőség a domb lejtőjén terült el, Hay felé , midőn körülbelöl közepére értem, leültem egy falép­csőre, mely innét egyik szomszédos szántóföldre vezetett. Köpenyemet összehúzván, kezeimet eldug­ván karmantyúmba, nem éreztem a hideget, bár erősen fagyott, mint ezt az országút kövezete közt egy pocsolyában képződött jég tanusstá. Ülőhelyem­ről láthatom Thornfieldet, a nagy szürke kastély volt az alant elnyúló völgy központja, nyugat felé er­dőségek é­s a varjútelep tanyája képezék a háttért. Nem mozdultam, míg a nap­­i bőrszínben és tisztán le nem nyugodott az erdő mögött. Aztán kelet felé fordultam. Az előttem levő domb tető felett látszott a felkelő hold, még most homályos volt, de minden perezben fényesebbé lett és megvilágitá a fák közt félig elrejtett Hayt, melynek kéményeiből kékes füst emelkedett az ég felé, a falu még egy angol­­mértföldnyi távolságban volt ugyan, de a mély csönd­essége közepette hallhatom házai közt az élet moraját. Épen úgy hallható volt a patakok zúgása, meggyógyult 379, meghalt 255, gyógykezelés alatt maradt 44. A katonák között nov. 29-től 30-ig nem fordult elő újabb beteged­és, a gyógykezelés alatt maradt összes beteglétszám 18. Pesten november 29-kétől 30-dikáig megbetegült 18, eb­ből esik: a Lipótvárosra 1, a Terézvárosra 1, a Józsefvárosra 2, a Ferenczvárosra 1, a közkórhá­zakra 13, összesen 18. Ehez számítván az ápolás alatt maradt 181-ett az összes beteglétszám 199, ebből meggyógyult 6, meghalt 10, a járvány kez­dete óta összesen megbetegült 536, ebből meggyó­gyult 155, meghalt 198, további gyógykezelés alatt maradt 183. — Kassán a kholerabetegek száma öttel szaporodott, az eddig megbetegült 76 egyén közül meggyógyult 15, meghalt 43, ápolás alatt pedig maradt 18. — Megdicsérték a lapok a pesti tőzsdét, hogy hivatalos árjegyzékét magyarul is kiadja. Most arról értesítenek bennünket, hogy e jóakarat csak három napig nyilatkozott, s most kizárólag német ismét az árjegyzék. — »Egy kis Statistik­a“ czim alatt valaki a következő sorokat küldte be hozzánk. Az idén legtöbb verset közöltek a szépirodalmi lapok Benedek Aladártól (60—70 et.) Gáspár Im­rétől (65.) Szász Károly­tól (40—50) és Márki Sán­dortól, Ábrányi Emiltől, Endrődi Sándortól, Prém Józseftől, stb. többnyire 20—30 darabot. Ebből az is kitűnik, hogy jobbnevü költőink meglehe­tősen visszavonultak a szépirodalmi lapoktól. Érdekes tudni, legtöbb költészeti zsengét az „Erdély“ czimü m.-vásárhelyi lap (200 drbot,) a „Családi kör“ (40) „Nefelejts“ és „Nagyvárad“ literált. Nem lehetne életbe léptetni egy kis vers­termelési adót is ? — Szénássy elhuny­táról a gyászjelentés következőleg szól: Szénássy-Strohriegel Paulina saját, Béla és Gizella gyermekei meg számos rokonai nevében mély fájdalommal jelenti szeretett férjé­nek, illetőleg atyjoknak s rokonuknak: Szénássy Sándor urnak, a pesti ág. hitv. evang. főgymna­­sium igazgató-tanárának, a magy. tud. Akadémia levelező s más hazai tudományos társulatok és egyletek tagjának élete 43-dik. boldog házassága 16.dik évében folyó évi november 29-kén reggeli 6 órakor történt kimúlták A boldogultnak földi maradványai 1. évi november 30-án délután 4 óra­kor a helvét hitvallás szertartásai szerint fognak a kerepesi temetőben örök nyugalomra, tétetni. Le­gyen könnyű a föld hamvai fölött! Áldás és béke emlékére! Mint halljuk, a temetés ma nem tör­ténhetett meg, miután az elhunytat felbonczolták. — A budai várpalota termeit szorgal­masan fűtik naponkint, minthogy ő felsége a ki­rályné Gizella és Mária­ Valéria főleg nőkkel együtt e hó 10-én jő be Gödöllőről s ugyanakkora vár­ják le Bécsből a trónörököst is. — Egy zenész hazánkfia, Gold­mark Károly „A sabai királyné“ czimü operát irt, s beadta a bécsi udvari operaházhoz. E falr mellé egyszersmind meg kell jegyeznünk, hogy a ma­gyar kormány Goldmarkot a művészeti alapból ösztöndíjakban részesíti a­mi ellen annak idejé­ben mi is felszólaltunk, miután Goldmarknak soha semmiféle más köze nem volt Magyarországhoz, mint hogy véletlenül itt született. Minek neveljünk mi Bécsnek zenészeket? — A nov. 27-diki csillaghullást mindenfelé látták az országban, a­hol csak tiszta idő volt. — Az uralkodó mellszobrát, mely a bécsi világkiállítás főbejáratánál lesz fölállítva, Zumbath bécsi szobrász mintázza. — A hivatalos lap írja: A „Neuefreie Presse“ czímű lapban megjelent, a pesti cholera, kórházban állítólag előfordult rendellenességeket és viszásságokat tárgyszó czikk alkalmat adott az említett kórháznak hivatalos megvizsgálására, mely­nek folytán kiderült, hogy a cholera-kórház ágy felszerelésére, valamint berendezésére, nemkülön­ben az ápolásra, étkezésre s felügyeletre nézve teljesen kielégítő, minélfogva az említett újság­­czikkben foglalt állítások alappal nem bírnak. A Nagy-Szebenben is megnyílt már a zeneidény, és pedig az ottani zeneegylet az idén alsó hangversenyével, mely f. hó 27-én tartatott meg. E hangverseny tulajdonképen f. hó 11 éve volt kitűzve, de különböző akadályok miatt el kellett halasztódnia. Még egy utolsó akadály gör­dült a zenekedvelő szász atyafiak elébe, nem volt hely hol főpróbájukat megtartsák. De azért fő­próba nélkül is megtartották hangversenyüket. A zene­ egylet mely már 30 év óta fennáll, új diadalt aratott a „Római császár“ nagy­termében. Előadásra került Mendelssohn gy­önyörű „Éliás“ czímű oratóriuma. — Egy tenor-állomás a belvárosi fő­egyházban betöltendő. Az erre ajánlkozók bővebb tudósítást nyerhetnek Engeszer Mátyás zenekar­igazgatónál. — A­ki hasznot akart a kholerából. Néhány lelkiismeretlen ember ugyancsak felhasz­nálja a jelen cholerás állapotot, hogy azt saját hasznára kiaknázza. A Kőbányán lakó Widder nem tudnám megmondani, mely völgyekben vagy mélységekben, de Hay mögött számos domb és ezeknek völgyében kétségkívül számos patak lé­tezett. E távoli és mégis oly tisztán hallható bangó­kat egyszerre másszerű zörej szakítá félbe, dobo­gás, érez koppanása, mely a suttogó morajt elfojta, valamint a tájképek előterein sötét éles színekkel festett szikla vagy tölgyfa az azurszinü dombokat, a verőfényes láthatárt és fényes felhőket háttérbe szorítja, s szintúgy ködös távolba tünteti fel, hol már a színek összeolvadnak. A zörej az országútról hangzott, egy ló kö­­zelgett; az út kanyarulatai még eltakarták ugyan de közeledése hallható volt. Épen felkeltem helyem­ről, de az út keskeny lévén, félreálltam és helyet engedtem neki. Akkoriban még ifjú voltam, lel­kemhez mindennemű sötét és fényes ábrándkép űzte játékát, a dajka-mesék emléke is gyakran meg­fordult e képek közt, és az érett kor felé közelgő ifjúság ezeknek oly erő­t és életteljességet köl­csönzött, milyent a gyermekkor nem adhatott. Midőn e­ló közelgett és én vártam megjelenését a ködös homályból, eszembe jutott Bessie egyik meséje, melyben egy „Gytrash“ egy éjszak-brittaniai szel­lem szerepelt, és ló, öszvér vagy nagy eb alakjában kísértett a magános ösvényeken, és néha megjelent elkésett utasok előtt is, épen úgy mint előttem e közelgő paripa. Nagyon közel volt már, de még­se láthattam, egyszerre azonban dobogása mellett egyéb zörejt is hallottam a sövény közt és a mogyoró bokrok közül egy nagy eb csörtetett elő, melynek fehér és fekete színe élesen levált a fák sötét hátteréről. Epen úgy nézett ki, mint Bessie Gytrashnak egyik incarnatiója, hosszú szőrű és nagy fejű oroszlán alakú eb; mellettem azonban meglehetősen csende­­­sen haladt el, meg sem állt, hogy felnézzen, reám természetfeletti kifej­ezésű szemeivel — pedig meg­vallom, épen ezt vártam volna tőle. Utána jött a paripa, egy magas szemes állat. A nye­regben egy lovas ült. E férfi — egy emberi lény azonnal megtörte a varázst. A. Gytrashon soha se lovagolt senki és tudtommal a kísértetek, ámbár néha állatok alakjait ölték fel, de közönséges em­beri testben soha se kerestek menhelyet. Nem volt ez Gytrash, hanem egy utas a ki a rövidebb utón Izsák — mint a mezei kapitányság tudomására jutott — cholerabetegeket mindenféle haszontalan szerekkel kuruzsolt, a betegekkel formaszerü szer­ződéseket kötött s tőlük pénzt csikart ki. Miután Widdernek sem sebészi, sem orvosi oklevele Dines, a mezei kapitány már egy ízben eltiltotta a kuru­­zsolással s midőn Widder ennek daczára is folytat­ta azt, lakásán vizsgálatot tartott, szereit, szerző­déseit s hird­­éseit lefoglalta, őt magát pedig a kir. fenyitő járásbíróságnak feljelentette. — Magyar zene a skandináv szi­­g­e­t­e­k­e­n. Horváth Marczi budai zenebandája, mint tudjuk Amerikába szerződtetvén Bécs, Brttnn, Prága, Karlsbad, Dresda Lipcse, Magdeburg, Hal­le, Braunschweig, Hamburg, Kiel, Kopenhága, Malmö, Stockholm városokon át utazván, minde­nütt nagy érdekeltséget keltett magyar zenejáté­kával. Kopenhágában a király előtt is játszott a társaság, ki nem akarta elhinni, hogy czigányaink hangjegy nélkül tanulták be az eljátszott darabo­kat s Lumbye zenegazgatót azzal bizta meg, hogy egy klassikus darabra tanítsa be Horváth zeneka­rát minden hangjegy nélkül. Ez megtörténvén két óra múlva czigányaink a király s számos zeneértő jelenlétében a legnagyobb tetszés közt játszották el a betanult darabot, mire a király fényes bizo­nyítványt állíttatott ki a társulatnak. — Rath Mór úr, úgy látszik, felhagy üz­letének némely részeivel, mint ez kitetszik a kö­vetkező körlevélből: „T. ez. számos nagymérvű vállalataim annyira elfoglalnak, hogy ezentúl a részletes (detail) könyvkereskedéssel nem fog­lalkozhatom. Kérem tehát becses megrendelését valamely más könyvkereskedéshez intézni. Ráth Mór: — A budapesti magyar gyorsíró­­egylet, f. hó 2- án a képviselőház helyiségeiben megtartó évi közgyűlését. 12 új tag felvétele után elnök Markovité Iván előadja az igazgatóság évi jelentését. Az egylet a tanítás ügyét az által töre­kedett előmozdítani, hogy lépéseket tett a közok­tatásügyi minisztériumnál a gyorsírás tanárának fizetése érdekében a szegényebb tanulók számára gyorsírászati taneszközöket dij nélkül osztott szét, ajánló levelekkel látta el azon tagokat, kik a vi­déken a tanitás terére léptek s tanfolyamokat nyi­tott a vidéken a törvényszéki és közigazgatási hi­vatalnokok számára, minek következtében több helyütt gyorsíró-egylet is alakult. Az egylet köz­lönye, a „Gyorsírászati Lapok,“ a múlt évben ki­váló lendületet nyertek az által, hogy a lap ára a a középtanodai tanulók számára leszállíttatott. A gyakorlat czéljait az egylet versenyírások rendezése és corect stenogrammok díjazása által törekedett előmozdítani. Az ülésekben szakbeli felolvasások tartottak. A tagok száma a múlt évihez képest, szaporodott 20-szal. Ezek közül Székó Gizela kisasszony Szabadkán a leánynöveldében gyors­­írási tanfolyamot nyitott. A tisztújítás következő eredményre vezetett :elnök és szerkesztőül Marko­vité Iván , alelnökéül: Dr. Feyer László válasz­tatott me, pénztárnokul: Kálnay Nándor, könyv­tárnokul: Schütz Miksa, jegyzőkül: Adler Ignácz, Kovács Elek és Steindl Gyula, az állandó bizott­ság tagjaiul: Duma György gymnásiumi tanár, Mendlik Ferencz és Deme László reáltanárok s Lévai Lajos tanárjelölt. — Tiszteletbeli tagul meg­választatott dr. Szombathelyi Márton, mint a ki tiz év előtt a „Gyorsírászati lapokat“ megalapí­totta. — Dr. Feyer László indítványára a „Gyors­ Lapok“ évi előfizetési ára 3 filról 2 írtra leszál­littatott, középtanodai tanulók tovább is­­­írtért, bizonyos számú szegény tanulók pedig a lapot ingyen kapják. A jövő évben tartandó versenyirá­­sokra Markovics Iván egy 20 fitos és 1 db ara­nyat adományozott. — A „n ő k é p z ő e g y­­­e t“ által rendezendő tombolára begyű­lt szives adományok folytatólagos jegyzéke: Heckenaszt Gusztáv úrtól: 10 kötet könyv diszkiadásban. — Táborszki és Porsch urak­tól : 21 db. hangjegy. — Arányi Lajosné, szül. Joachim Irma úrnőtől: 2 db virágtartó Profuma Vilmos kereskedő úrtól: 4 db. gyufatartó, két tin­tatartó, egy szivartartó, egy cassette, egy munka­­tartó, egy képráma. Hagmayer kereskedő úrtól: Asztalnéműt 6 személyre, 24 db. batiste zsebkendő, 12 db. csemege asztalkendő, 3 db. angol törül­köző, egy pár reggeli papucs. Tömöri György úrtól : Két olajfestmény arany-rámában. Szigeti Gyuláné úrnőtől: Íróeszköz-tartó. Wabrosch József úrtól: egy album, 2 cassette, 2 óratartó, 3 szivar­tartó, egy papírtartó, egy levéltartó, két bélyeg­­tartó. Gyömrős Vilmosné úrnőtől: 6 személyre való theaservice, 2 virágtartó, 2 porczellánfigura, egy cassette, három pénztárcza, két gyufatartó, s több apróságok. — Rökk Lilla úrnőtől: Egy virágtartó üvegből, két virágtartó porczellánból, egy vajtartó. Bischitz Dávidné úrnőtől: egy himzett óra­tartó, egy porczellán szivartartó, két gyufatartó, egy porczellán szivar-hamutartó. — Éhen haltak. Laczházán Szomju Mi­­h­ályné csecsemőket szokott fizetésért ápolás alá Folytatás a mellékleten.

Next