Ellenőr, 1873. június (5. évfolyam, 126-148. szám)
1873-06-11 / 133. szám
tom, hogy ezen három évi csapás után tiszta búzánk elfajult, és ha ezt az elfajult, elsatnyult és ki nem fejlődött magot fogjuk vetni, gyengébb változó időjárás mellett is mint az idei, a rozsdát meg fogja kapni. — Sőt állítom azt is, hogy sok is fog kivántatni ahhoz és igen kedvező időjárás — melyre számítani nem lehet, — hogy tiszta búzánk visszanyerje a maga aczélosságát, súlyát és kitűnő minőségét, melylyel eddig bírt. Én tehát a rozsda ellen is azt az egyetlen egy óvszert látom czélszerűnek, ha a vetőmagot megváltoztatjuk. Igen, de hol veszünk ép, egészséges, kifejlett tiszta búzamagot ? Ez tehát a kérdések kérdése. A gazdaközönségnek legfőbb és legbiztosabb jövedelmét a tiszta búza adja. De Budapesten vannak műmalmaink is, melyek milliókra őrölnek tiszta búzát és kitűnő lisztünket külföldre szállítják. Véghetetlen fontos kérdésnek tartom én azt, hogy Magyarország tiszta búzájának becsét fentartsa. Kettős érdekből is. És magában ezen kérdés fontossága megérdemli azt, hogy a kormány figyelmét magára vonja, és a gazdaközönség támogatásában részesítse, mert ha tiszta búza termelésünket minőségére elhanyagoljuk, veszíteni fog lisztiparunk a külföld előtt, de veszíteni fognak műmalmaink is. Ezeknélfogva igen üdvös volna, ha a minisztérium egy rendeletet bocsátana a megyei hatóságokhoz — és pedig: 1. A megyei hatóságok irnák össze azon határokat, melyekben a rozsda a tiszta búzát ellepte, de külön imák azon határokat is, melyekben a tiszta búzavetések a rozsdától mentek maradtak. 2. Utasításul adná a minisztérium a megyei hatóságoknak, hogy intézzenek felhívást a gazdaközönséghez, miszerint jelentsék magukat — bizonyos határidőt kitűzvén, a kik akarják vetésre a tiszta búzamagot megváltoztatni és mennyire van szükségük, 3- szor. A minisztérium oly helyeken, hol a rozsda meg nem fogta a tiszta búzát, vásárolna össze, és osztaná ki azok között, kik magot változtatni akarnak és bejelentve voltak, természetesen közpénzfizetés mellett, a költségek betudásával és szállítatná azon vasúti állomásokra, honnét a gazdaközönség könnyen elfuvarozhatná. 4- szer. Ha azonban az egész ország sújtva van a rozsda által, és külföldről ép, egészséges tiszta búzamagot nem lehetne szerezni, hozatna a minisztérium külföldről jó minőségű tiszta búzamagot, ezt a gazdaközönség között, betudásával a költségeknek, közpénzfizetés mellett osztaná ki. Midőn tehát a gazdaközönség, ez ki legjobban van terhelve adóval, kénytelen a kérhetetlen időjárással daczolni, kiérdemli ezt, hogy támogatásban részesüljön — és azon termelő czikkében, mely a kereskedelemben és a külföld előtt megfordul, és melyre nézve versenyt egy ország sem állhat ki velünk, — hogy ne hagyjuk elfajulni. — Tartsuk fenn annak becsét, hírnevét továbbra is Csesztve, junius 8-án 1873. Majthényi Péter.* Midőn ezen levelet a földmivelés ügyér figyelmébe ajánljuk, egyszersmind értesítjük a gazdaközönséget, hogy a kérdésbeni fontos tárgyra vonatkozólag készséggel fognánk közleni több nézetet, adatot és tanácsot is. Szerkesztő: A magyar-horvát kiegyezés. A regnicolaris bizottság tegnapi ülésén a horvát tagok is teljes számmal jelentek meg. Strossmayer püspököt sem véve ki. A bizottság úgy fogott a tárgyaláshoz, hogy pontonként felolvastattak a kiegyezési törvény egyes szakaszai, s azokra mindkét részről észrevételek tétettek. Ami a politikai részt illeti, horvát részről kijelenték a készséget a bán ellenjegyzése mellett való kineveztetésének, s a teljesen önálló pénzügyi kormányt illető kivánatoknak elejtésére. A horvát miniszter állására vonatkozólag a horvátok egy formulázást terjesztettek elő, melyet a magyar tagok elfogadtak. E formulázás szerint a horv. miniszter, mint a magy. minisztertanács tagja, jövőre is az összekötő kapcsot képezni a horvát orsz. kormány és a magyar kormány között, de oly határozó befolyással a horvát ügyekben, minőt állítólag eddig gyakorolt, nem bír. A horvát képviselők állását illetőleg horvát részről az követeltetett, hogy tűzessék ki bizonyos határozott időpont, melynek leteltével, azon esetben, ha a horvát országgyűlés feloszlattatik, a magyar országgyűlésen levő horvát képviselők mandátuma lejártnak tekintetik. Ez óhajtást a magyar tagok tudomásul vették s előbb a maguk körében fogják megbeszéleni. A pénzügyi részre nézve a 45%-t et a horvátok keveselték, 46—47% r kérve, miután azonban magyar részről arra figyelmeztettek, hogy Horvátország e módozat elfogadásával, összes jövedelmei ily jelentékeny részét, 45%-tót fordíthat belszükségleteire, Magyarországnak ellenben alig jut 26% összes jövedelmeiből beligazgatási szükségleteinek fedezésére, valószínű, hogy a 45% horvát részről is végleg elfogadtatik. Strossmayer, ki e tárgyalásokban élénk részt vett, felszólalt a közös nyugdijak tárgyában s ezek számítását Horvátországra nézve sérelmesnek mondá. Magyar részről e tárgyban nem adatott végleges válasz. Felszólalások történtek az útépítésre vonatkozólag is; erre nézve azonban azon válasz adatvan, hogy a fenforgó bajok közigazgatási úton orvosolhatók: horvát részről e dolgot nem bolygatták tovább. Mint e sorokból kitetszik, a legtöbb pontra nézve máris létesült kielégítő megállapodás. A létesült megállapodások jegyzőkönyvbe foglaltatnak, s ennek alapján egy törvényjavaslat fog kidolgoztatni. Megemlítjük még, hogy a magyar bizottság pénzügyi munkálata felolvastatván, ennek tartalmát Zsivkovics horvát nyelven magyarázta meg a horvátoknak. A közös értekezlet után este a magyar országos bizottság ülést tartott a miniszterelnök jelenlétében, mely ülésben a közös értekezletben folytatott eszmecsere és az abban horvát részről, az általuk múlt novemberben benyújtott kivánatok politikai részére nézve történt közeledések figyelembe vételével, a magyar országos bizottság a horvát kivánatok politikai része felett is végleges megállapodásra jutott. Ezen megállapodások alapján a magyar országos bizottság már most a horvátok által múlt őszön beadott munkálatra hivatalosan fog válaszolni. A nuntium formulázásával a m. országos bizottság azon négyes albizottságot bizta meg, mely a múlt télen a horvát kivonatok pénügyi részére nézve terjesztette elő a már többször említett munkálatot. (A 4-es albizottság tagjai mint tudva van Ghyczy Kálmán, Horváth Lajos, Senynyey Pál b. és Széll Kálmán.) A 4-es albizottság esti kilencz órakor a befejezett országos bizottsági ülés után azonnal ülést tartott és abban állapodott meg, hogy Széll Kálmán, mint az albizottság előadója a nuntiumot dolgozza ki, mely az orsz. bizottságnak a horvátok összes kivonataira s igy annak úgy politikai, mint pénzügyi részére nézve adandó válaszát magában foglalja és az albizottságnak mutassa be, amely azt tanácskozás alá veendi és annak folytán az orsz. bizottság elé terjesztendő . A „P. N.“ a vegyes albizottságnak az összes bizottság által elfogadott munkálatának közlését kezdi meg ma esti lapjában. A munkálat Széll Kálmán tollából folyt, s tekintettel a kérdés fontosságára, reprodukáljuk azt mi is. A munkálat a következőleg hangzik: A tisztelt országos bizottság f. évi január hó 27-én tartott ülésében alulírott albizottságot azon utasítással küldötte ki, hogy adjon a horvát-szlavón országos bizottság munkálatának azon részére, mely a pénzügyi kérdésére vonatkozik, véleményt, és tegyen javaslatot azon arányra nézve, melyben a határőrvidék egy részének polgárosítása folytán a horvát-szlavón országgyűlés által a magyar országgyűlésre kiküldendő képviselők egyezményileg meghatározott száma szaporítandó lesz. Az albizottság következőkben terjeszti elő jelentését : Ami a horvát küldöttség munkálatának pénzügyi oldalát illeti, a horvát-szlavón országos bizottság két irányban kívánja az 1868. XXX. t. czikknek módosítását: a) a kiadásokhoz való hozzájárulásnak arányát óhajtja módosíttatni, illetőleg amint a horvát-szlavon bizottság által munkálatához mellékelt indokolás kijelenti, a közös terhek viselésének kulcsát kívánja kiigazittatni. b) Horvát-Szlavonországok és Magyarország között fennálló pénzügyi viszonynak szabályozását illetőleg, a horvát-szlavon pénzügyeknek elválasztását inditványozza. Az 1868. XXX. t. czikknek 8-ik §-a szerint közös Magyarország s Horvát-Szlavon országok között mind törvényhozási, mind kormányzati tekintetben az összes adórendszer megállapítása, az egyenes és közvetett adók megajánlása az adóknak mind nemeire, mint számtételeire nézve, úgyszinte az adók kivetése, kezelése és behajtása, új adók behozatala, valamint a közösügyek költségvetésének évi megszavazása, az azokat illető zárszámadások megvizsgálása, új államadósságok felvétele, vagy a már meglevő államadósságok convertálása, az ingatlan államvagyon kezelése, átalakítása, megterhelése és eladása, az egyedáruságok és királyi jövedelmek feletti rendelkezés és átalában minden oly intézkedés, mely a Szt. István koronája alatt álló országokkal közös pénzügyi tárgyra vonatkozik. A horvát-szlavén küldöttség munkálata szerint egyedül a közvetett adók rendszerének megállapítása és ezen adók megszavazása illetné a közös országgyűlést, azoknak kezelése, kivetése, behajtása a horvát-szlavén autonóm kormány kezébe menne át. Megszűnnék az adók behozatalának törvényhozási közössége. Az összes egyenes adók megállapítása, megajánlása, kivetése, kezelése és behajtása, úgy a törvényhozás, mint a kormányzat terén a horvátszlavón országgyűlést és azon országok kormányát illetné, az államjavakra nézve a törvényhozás terén megszüntetetnék azon rendelkezés, hogy azoknak elidegenítése, átalakítása, megterhelésére felett csak a közös országgyűlés határozhat. És megszűnnék az államvagyon kezelésének közössége. Az 1868. XXX. t. czikknek azon rendeletétől is, mely az uj államadóság felvételére és a meglevő államadósság convertálására nézve kimondja a törvényhozás közösségét, eltér a munkálat szövege, mert csak közösügyi czélokra felveendő államkölcsönök convertálásának kérdéseit sorozza a közösügyek közé. A horvát-szlavon küldöttség munkálata szerint az 1868. XXX. t. sz. azon rendeleteinek eltörlése mellett, melyek a pénzügyi egyezményre vonatkoznak, Horvát-Szlavónországok a küldöttség által javaslatba hozott 287/,00 százalék arány szerint járulnának a közös költségekhez az államadóssági járulék kivételével, melyből 574 ezer frjra rugó változatlan átalányt vállalnának csak át a mindenkori törvényes valuta szerint. Jövedelmeikből a közös kiadások ezen 2,87 százalékát átszolgáltatnák a magyar kincstárnak, jövedelmeik többi része belszükségleteiknek fedezésére szolgálna. I. Azon arányt illetőleg, melyben Horvát-Szlavonországok a Magyarországgal közös kiadásokhoz járulni tartoznak, a horvát-szlavon küldöttség azon véleményben van, hogy az 1868: XXX. t. sz. által megalapított arány nem helyes, és Horvát-Szlavonországok illetéktelen megterheltetését vonja maga után, mert annak kiszámításában az egyenes és közvetett adók bevételei szolgáltak alapul, és nem a tényleg beszolgáltatott, azaz azon tiszta bevétel, mely az összes kezelési és a közigazgatási kiadások fedezése után fennmarad. A horvát szlavón küldöttség szerint ezen kiszámítás helytelenségét az is bizonyítja, hogy a Magyarország és az ő felsége többi országai között a közösügyi kiadásokra nézve megállapitott hozzájárulási arány a tiszta bevételek, azaz az 1860—1865-ig a közp.pénztárba tettlegesen teljesített befizetések alapján számíttatott ki és állapíttatott meg. Ezen alapra kell tehát fektetni azon arányt is, mely Magyarország és Horvát-Szlavonországok között közös kiadások hozzájárulási arányát szabályozza. A tényleg történt befizetések, azaz azon öszszegek alapján számítva, melyek Horvát-Szlavonországok közigazgatási kiadásainak fedezése után megmaradtak, és amelyek a közös kiadásokra tényleg fordíttattak, a horvát-szlavén küldöttség szerint az arány Magyarország részéről 9600/100% és Horvát-Szlavonországok részéről 340/100 % lenne, Fiume városa és kerülete jövedelmeinek kiválasztása után pedig 287/200 %ra szállana le azon arány, melyben Horvát-Szlavon országok a Magyarországgal közös költséghez hozzájárulni kötelesek lennének. Az albizottság a horvát-szlavón küldöttség ezen nézeteit nem osztja. Az albizottság nem tartja helyesnek ezen állítások kiindulási pontját, nem ismerheti el azon érvek alaposságát, melyekkel a horvát-szlavón küldöttség állítását támogatja, és így nem tartja elfogadhatóknak az azokból vont következtetéseket sem. A horvát-szlavon küldöttség ezen véleményét azon elvre fekteti, hogy a Horvát-Szlavónországok és Magyarország között fennálló közös ügyek kiadásainak hozzájárulási kulcsát nem lehet az egyenes és közvetett adók jövedelmeinek alapjára fektetni, mert az ország tiszta jövedelmét csak azon bevétel képezi, mely a kezelési és az összes közigazgatási költségek levonása után fennmarad. A nyers jövedelmek a horvát munkálat szerint az adókképesség megállapítására csak ott szolgálhatnának alapul, ahol az általános közigazgatási kiadások egyenlők, és legkevésbé jogosult a nyers bevételek napján való számítás e jelen esetben, midőn Horvát és Szlavónországok sajátságos területi configuratiója ezen költségeket a magyarországiakéhoz képest majdnem kétszeres összegre emeli. Az albizottság nézete szerint azon arányt, melyben két ország a közösekül elismert terheknek viseléséhez hozzájárulni tartozik, az adóképesség határozza meg, csak az adóképesség alapjára fektetett hozájárulási arány lehet egyedül biztos és igazságos. Minden ország valóságos adóképességét pedig nyers jövedelme, azaz azon jövedelmek összege fejezi ki legtisztábban, melyek az összes közadókból befolynak. Azt, hogy közterhek czimén az állampolgárok mit szolgáltatnak be, csakis a bruttó bevételek azaz az összes egyenes és közvetett adók jövedelmei mutatják és így csakis ezen jövedelmek összege képezheti biztos mértékét valamely ország vagyoni állapotának, csak ez képes híven előtüntetni, mily erősek az adóképesség azon forrásai, melyek a közjövedelmeket szolgáltatják, és melyekből az államnak összes szükségleteit fedeznie kell. A közigazgatási költségek levonása után tényleg megmaradt bevételek az adóképesség meghatározásánál nem szolgálhatnak alapul, mert azoknak eredménye nagy részben azon összegek magasságától függ, melyek a közvetlen közigazgatási kiadásokra fordíttatnak. E kiadások szabályozzák tehát nagy részben azon tiszta bevételeket. Az így előálló eredmény csak azt mutatja, mily összegeket fordít tényleg valamely ország berigazgatási költségeinek fedezése után egyéb szükségleteire, de nem tünteti elő a valóságos adóképességet — mert ahol ezen kiadások talán túlságos nagyok, aránylag kevés marad fenn a nyers jövedelmekből tiszta bevétel gyanánt, és így az esetben ezen kulcs szerint az adóképesség kisebbnek mutatkozik, mint aminő az valóban, és viszont. És így megtörténhetik, hogyha a két ország adóképességét ily alapon akarjuk egymáshoz viszonyítani, e számítás nem fogja a valóságos és igazi adóképesség arányát kimutatni. Az adóképesség meghatározásánál nem lehetnek mérvadók azon összegek, melyek a közigazgatás fedezése után fenmaradnak, mert oly tényezőktől is függ e számítás eredménye, melyek amellett, hogy biztosan és pontosan alig számíthatók ki, az adóképességre semmi befolyással sincsenek; ezen tényezők a közigazgatási szervezet kisebb vagy nagyobb költségei. Azon körülményből, hogy az állam egyik részének közigazgatási szükségleteire aránylag sokkal nagyobb összegek fordíthatnak, nem lehet jogosan követelni, hogy az ekként csökkent tiszta jövedelem alapján kisebbre szabassék azon arány, melyben annak az adóképességhez mérve az egészre kiható és az egészszel közös költségekhez járulnia kell. Horváth-Szlavonországok administrationális kiadásaira oly jelentékeny összegek fordittattak előbb is, hogy a közigazgatási kiadások 1860-tól 1865-ig átlag a bevételeknek sokkal nagyobb %-át tették, a horvát-szláv küldöttség saját elismerése szerint is majdnem két annyira rúgtak, mint amennyit ezen kiadások Magyarországban ugyanezen idő alatt a bevételekből igénybe vettek. És ezen arány azért oly kedvezőtlen Horvát-Szlavonországokra nézve, mert administrationális kiadásai aránylag sokkal nagyobbak Magyarországnak hasonló kiadásainál, akár a népességi viszonyokhoz, akár a területhez, akár pedig a bevételekhez viszonyítsuk azokat. Azon érvet, hogy Horvát-Szlavonországok közigazgatási költségeit azon országok sajátságos területi configuratiója okozza és emeli majdnem kétszer akkora összegre, mint Magyarországnak hasonló kiadásai, az albizottság nem tartja mérvadónak. Magyarország egyes részei is nagyon különböznek e tekintetben egymástól. A magyar állam más részeiben is fennáll a területi viszonyoknak, a geograficus helyzetnek és más körülményeknek azon KUWUUUMraCgV;, “»''ij -OiT— —1-K„ igazgatási kölségeire — viszonyítva a többihez — emelő hatást gyakorol. Horvát-Szlavonországok területi configuratiója által okozott költség-többlet, átalában tekintetbe véve azt, hogy Magyarország más részeinél is fordulnak elő ily körülmények, oly nagy különbséget nem tesz, és ezen különbség a közlekedési eszközök fejlesztésével évről-évre csökken. Az, hogy a Horvát-Szlavónország közigazgatási kiadásai aránylag sokkal nagyobbak, mint Magyarországnak hasonló kiadásai, legnagyobbrészt azon önkormányzati különállásnak következése, melyet a társországok a törvény alapján elfoglalnak, és nagy előnyöket nyújt, de egyszersmind terhekkel is jár, amelyeket azoknak kell hordani, akik az önkormányzat előnyeit élvezik. De következik-e ebből az, hogy azon arány, melyben a társországok a közös kiadásokhoz hozzájárulni tartoznak s amely összes jövedelmeik kulcsa szerint, és így az egyedül igazságos alapon számíttatott ki, ezen alapról levetessék és az adóképesség kiszámításának más alapja kerestessék ? Következik-e ebből az, hogy az igazgatási kiadások emelkedésével szálljon a közös kiadásokhoz való hozzájárulásnak az adóképesség szerint megállapított aránya. Egyébiránt ezen közös költségek, úgy azok, melyek Magyarország és ő felsége többi országai és királyságai között, és azok, melyek Magyarország és Horvát-Szlavónország között közösek, ez utóbbi országok érdekében is viseltetnek, a társországok, bár nem közvetlen és szorosan belügyi, de azért nem kevésbé elengedhetlen és nem kevésbé fontos szükségleteinek fedezésére szolgálnak. Ezen kiadások nem szűnnek meg az ő javukra és érdekükben is teljesített költségek lenni, csak azért, mert közös célok megvalósítására és közös szükségletek kielégítésére szolgálnak. Azt állítja a horvát-szlavon küldöttség munkálatának indokolása, hogy még Horvát Szlavonországok részéről 1860-tól 1865 ig a központi pénztárba oly természetű költségekre, minőket az 1868. XXX. t. sz. közösöknek jelentett ki, 1.907,762 fr. fizettetett be, addig 1868-ban, tehát az 1868. XXX. t. sz. létrejöttének évében, a közös költségekből Horvát- és Szlavonországokra 3.917.000 forint esik. Erre vonatkozólag általában megjegyzi az albizottság, hogy a horvát-szlavon bizottság munkálatában említett 3.914.000 frt a közös kiadásokból 1868-ban csak az előirányzat szerint esett volna, tényleg azonban nem szolgáltattak be ez összegek! Az 1868. évnek zárszámadási eredménye az előirányzattól lényegesen eltér s biztosan állíthatni, hogy Horvát-Szlavonországok azon összeget, mely a közös kiadásokból az adóképesség aránya szerint reájok esett volna, be nem fizették, mert jövedelmeiknek a közigazgatási költségek levonása után fenmaradó része azon kiadásokat nem fedezte s valamint 1868. előtt is csak azon összegek folytak be a közp. állampénztárba, melyek Horvát-Szlavonországok beligazgatási kiadásainak fedezése után fenmaradtak, az 1868. XXX. t. sz. gondoskodott arról, hogy Horvát-Szlavonországok túl ne terheltessenek, mert annak értelmében a közös kiadásokból reájuk eső összeget csak annyiban fizetik tényleg, amennyiben jövedelmeikből saját eligazgatási költségeik fedezése után kikerül. (A közlést folytatjuk.) TÁRCZA. JANE EYRE. ~ ÖNÉLETÍRÁS — Írta CUBBER BEX.L (Folytatás.) A szóló erre előlépett és a rácsozathoz támaszkodott és érthető, nyugodt, határozott hangon mondá: — Az akadály egyszerűen egy korábbi házasságból áll: Rochester úrnak neje van, ki még él. Idegeim reszkettek e félig halkan kiejtett szék hallatán, úgy, mint soha mennykőcsapás meg nem reszketteté — vérem érezte sebző hatásukat oly mértékben, mint soha sem érzé a fagyot vagy a tüzet, de szilárdul álltam és ájulás nem környezett, Rochester arra néztem és kényszerítem, hogy ő is reám tekintsen. Egész arcza színtelen szikla, szeme pedig tűzkő és szikra is volt egyszersmind. Semmit sem tagadott, de úgy nézett ki, mintha daczolni akarna mindennel. Szótlanul, mosoly nélkül sőt anélkül, hogy bennem emberi lényt látszott volna felismerni, átkarolta derekamat és magához szorított. — Ki ön? kérdő az idegentől. — Nevem Briggs, ügyvéd vagyok és Londonban az utczában lakom. — És ön egy feleséget akarna nyakamba keríteni. — Emlékeztetni akarom önt uram, neje létezésére, kit a törvény elismer, ha mindjárt ön nem is hajlandó elismerni. — Legyen szives megörvendeztetni engem nem nevének, rokonságának és tartózkodási helyének megmondásával. — Szívesen. Briggs úr nagy nyugalommal vett elő egy papírt a zsebéből, és hivatalos orrhangon olvasta le róla a következőket: „ Erősítem és képes vagyok bebizonyítani, hogy .... évi (mintegy tizenöt év előtt), október 20-án, angolországi születésű Fairfax-Rochester Eduard, Thornfield-Hall és Ferndeau-Manor birtokosa nőül vette Jamaikában, Spanish Jozon . . . templomában Mason Berta Antonia nővéremet, Mason Jónás kereskedő és neje, egy kreolnő leányát. Az esketést bizonyító anyakönyvi kivonat feltalálható az említett templom lelkészénél — egy hiteles másolata jelenleg az én birtokomban van. Aláírva: Mason Richard. — Ez — ha ugyan hiteles okirat — annyit bizonyíthat, hogy nős voltam, de azt koránsem bizonyítja, hogy ama nő, ki mint feleségem van említve, még most is él. — Három hónap előtt még élt, viszonzá az ügyvéd. — Honnét tudja ezt? — Tanúm van reá, uram, még pedig oly tanúm, kinek állítását ön is aligha fogná kétségbe vonni. — Állítsa őt elő — vagy menjen a pokolba. — De majd inkább csak előállítom — és pedig annál könnyebben tehetem ezt, mert jelen van. Mason úr, legyen szíves előlépni. Rochester úr a név hallatára fogait csikorgatta, teste egy pillanatra görcsösen összerándult, közel lévén hozzá, érzem amint a düh vagy kétségbeesés vonaglása végig futott tagjain. Most a második idegen is előlépett, ki eddig egy félreeső zugban ólálkodott; az ügyvéd válla mögül egy halvány arcz bukkant elő, — ez Mason úr volt, Rochester úr visszafordult és reá bámult. Szeme, mely mint gyakran említem fekete volt, most vérben úszott, arcza kipirult, magas, halvány homloka kigyulladt a belsejében fellobbanó tűztől, felemelé izmos karját — e perczben leüthette volna Masont, leterítheté a templom kövezetére és kitapodhatta volna a lelket gyönge testéből — de Mason hátraugrott és rémült hangon kiállta: „Hatalmas Isten!“ Rochester urán erőt vett a megvetés, szenvedélye lecsillapult, mintha a szellő elfutta volna. Hideg hangon kérdé. — Micsoda mondandója van önnek ? Mason fehér ajkai nem hallható választ hebegtek. — Az ördög vigye el önt, ha nem bír hangosan felelni. — Újra kérdem : micsoda mondandója van önnek? — Uram, uram! szólt közbe a lelkész, ne feledje, hogy szent helyen áll. Aztán Masonhoz fordulva, biztatólag kérdé : — Biztos tudomása van önnek, uram, hogy Rochester úr neje még életben van-e, vagy sem ? — Bátorság, biztató az ügyvéd, — beszéljen. — Életben van és Thornfield - Hallben lakik, mondá Mason, kissé érthetőbb hangon: a múlt áprilióban láttam őt. Én testvére vagyok. — Thornfield-Hallben! kiáltá a lelkész. Lehetetlen ! én régóta lakom itt — a szomszédságban és soha se hallottam Thornfield-Hallban Rochesterné asszonyságról. Rochester úr arczát keserű mosoly torzita el. Végre igy szólt: — Nem! — Istenemre mondom, hogy nem hallott! Gondom volt rá, hogy senki se halljon felőle ily név alatt. Néhány perczig tusakodni látszott magával, végre megérlelődött benne a határozat. — Elég! mondá, legyen vége mindennek, egyszerre. — Wood, csukja be a könyvét, vetkezzék le; ön pedig John Green (a jegyző), hagyja el a templomot, ma nem lesz esküvő. A jegyző engedelmeskedett. Rochester úr mogorván és szaggatott hangon folytatá: — A bigámia nagyon rut szó! — És én mégis bigámiát akartam elkövetni, de a sors kijátszott, vagy a gondviselés megakadályozott — talán az utóbbi. E perczben alig vagyok jobb az ördögnél, és mint lelkészem méltán mondhatná, nem érdemiek egyebet az Isten legszigorúbb ítéleténél s az örök tűznél. Uraim! tervem megbukott! — való mindaz amit az ügyvéd és védencze mondott. Nős voltam és a nő, kit feleségül vettem, még él. Ön azt mondja Wood hogy soha se hallott Rochesterné asszonyságról ott, ama házban. Elhiszem, de bizonyára hallott holmi kósza híreket azon titokteljes őrült felöl, kit ott őriznek és elzárva tartanak. Némelyek azt mondták önnek hogy törvénytelen nővérem az, mások hogy elcsapott szeretőm ; most azonban tudatom önnel, hogy ama nő nem más, mint feleségem, Mason Berta, kit tizenöt évvel ezelőtt vettem nőül, nővére ezen elszánt egyéniségnek, kinek remegő tagjai és halvány arcra mutatják, mennyit képest elselni egy bátorszivü férfi. Ne féljen Dick! — ne remegjen előttem, és oly kevéssé tudnám bántani önt, mint egy asszonyt. Mason Berta őrült, és őrült családból származik; három nemzedék, megannyi bambából vagy rögeszmében sintődőből állt. Anyja a kreolnő őrült volt és egyszersmind iszákos — ezt csak később tudtam meg, miután már nőül vettem leányát, mert előbb hallgattak a családi titkokról. Berta, mint engedelmes gyermekhez illik, mindkét dologban utánozta anyját. Kedves hitvestársam volt, szemérmes, okos, szerény, képzelhetik, mily boldog voltam ! Oh! menyei életem volt, bárcsak önök is tanúi lettek volna ! De nem tartozom önöknek bővebb magyarázatokkal. Briggs, Wood, Mason, meghívom önöket házamhoz, nézzék meg azt, aki Grace Poole őrizetére van bízva — az én nőmet. — Meg fogják látni, mily lényt erőszakoltak reám és megbírálhatják maguk, vájjon jogom volt-e vagy nem, széttörni e bilincseket, és rokonszenvet keresni olyanok között, akik valódi emberi lények. E leány, folytatá — rám tekintve, — e leány, Wood, és oly kevéssé tudta az undorító titkot, mint ön; tiszta és szeplőtlen volt minden gondolata; még álmában sem sejthette, hogy színlelt és érvénytelen házassági viszonyba akarja édesgetni egy nyomorult csaló, ki már le van lánczolva egész életére egy gonosz, őrült és elállt itiasodott nőhöz. Jertek, jertek mindnyájan! Még mindig átkarolva tartván derekamat, elhagyá a templomot: a három férfi utánunk jött. A kastély előtt készen állt a hintó. — Vontasd vissza a fészerbe, John, mondá Rochester úr hidegen, ma nem lesz reá szükségünk. Amint a házba léptünk, Fairfaxné asszonyság, Adéla, Sophie és Leah üdvözlésünkre siettek. — Jobbra átindulj! —mindnyájan! kiáltá Rochester úr, félre a szerencsekivánatokkal! Kinek lenne ilyesmire szüksége? — Nekem nincs! — reám nézve tizenöt évvel elkéstek. Tovább ment, fel a lépcsőkön, folyvást szorította kezemet és hitta maga után az urakat, kik szótlanul követtek bennünket. A főlépcsőn mentünk fel egészen a harmadik emeletig, az alacsony, fekete ajtó, melyet a Rochester úr zsebében levő kulcs feltárt, megnyitá előttünk a kárpitos szobát a nagy ágygyűjtés“ a®festményekkel békített szekrénynyel. — Ön ismeri e helyet Mason, mondá vezetőnk, itt harapta és szúrta meg önt. Félrevonta a kárpitokat a falon, melyek a második ajtót elvették és kinyitotta ezen utóbbit is. Egy ablaktalan szoba kandalójában erős és magas rácsozott között égett a tűz, és a mennyezetről vaslánczon függött alá egy lámpa. Grace Poole a tűz előtt guggolt, nyilván főzött valamit egy fazékban. A szoba túlsó szögletében, a sötét árnyékban egy alak futkosott ide-oda. Az első pillanatban nem tudtam megmondani, mi volt, állat-e vagy emberi lény: látszólag négykézláb mászott, kapkodott szájával és mozgott mind valamely vadállat , de tagjait ruhák bobták és a hosszan lelóggó tömött, bozontos, őszbecsavarodott fekete haj eltakarta fejét és arczát. Jó reggelt, Poolené asszonyság! mondá Rochester úr. Hogy érzi magát? Hát növendéke hogyan van ma? Köszönöm uram, meglehetősen jól érezzük magunkat, viszonz a Grace, óvatosan feltévén a farakat forró tartamával együtt a kandalló párkányára : eléggé haragos ugyan, de nem dühös. Egy hangos kiáltás nyomban meghazudtolni látszott e kedvezően hangzó jelentést: a felöltöztetett hiéna felemelkedett és hátulsó lábaira állt. — Ah ! uram, megpillantá önt! kiáltá Grace; nem jó lesz itt maradnia. — Csak néhány perczig Grace: néhány perczet kell önnek engednie. — Vigyázon tehát magára uram ! — az istenért vigyázon magára! Az őrült elordította magát, bozontos haját elsimította arczáról és szilaj szemekkel bámult látogatóira. Azonnal megismertem e vörös arczát, a felduzadt vonásokat. Grace Poole előlépett. — Vonuljon félre, mondá Rochester úr, félre tolván őt; remélem,most nincs nála kész én majd vigyázok magamra. — Az ember soh se tudhatja, mi van nála, uram, mert nagyonravasz, emberi elme nem képes kitalálni fortélyait. — Jobb lenne őtmagára hagyni, suttogá Mason. — Kotródjék a pokolba, ajánlotta neki sógora. — Vigyázzon! kiálta Grace. A három férfi egyszerre visszahátrált, Rochester úr engem hátralökött, az őrült reárohant, megragadta torkát és iparkodott megkapni arczát. Küzködtek. Magas nő volt, csaknem oly magas, mint férje s emellett izmos, a küzdelemben férfias erőt árult el és nem egyszer majdnem legyőzte ellenfelét. Rochester úr lesújthatta volna egy jól irányzott csapással, de nem akart ütni, csupán birkózni. Végre megragadta karjait, Grace Poole kötelet adott kezébe, melylyel a nőt megkötözte és egy másik kötéldarabbal leszorította tagjait egy székhez. E műtét iszonyú ordítások és vesződések közt hajtatott végre. Rochester ur aztán a jelenlevőkhöz fordult és gúnyos, de egyszersmind kétségbeesett mosolylyal tekintett reájuk. (Folytatása következik.) Pestmegye negyedéves közgyűlése. — Első nap, junius 10-én. — Első rendes közgyűlés, melyen az uj főispán elnökölt, de úgy látszik, e körülmény nem keltött annyi érdekeltséget, hogy a termet a szokottnál csak valamivel jobban megtöltötte volna. Azokat a megszokott arczokat láttuk most is, melyekkel minden közgyűlés első napján volt alkalmunk találkozni, melyek a gyűlés végén rendesen annyira gyérülni szoktak, hogy az utolsó ülés alig áll az elnökön és jegyzőkön kívül két-három tántoríthatlan bizottányi tagból. Körülbelül ez jutott eszébe az elnök úrnak, midőn a szokás ellenére az első napon úgy szólva a legérdektelenebb társrakat vétette elő. Szapáry István gróf pár szóval higgadtságra intve a bizottmányt, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánitá, mely után Iskey főjegyző felolvasta az alispán negyedéves jelentését, melyről a következőket tartjuk érdekesnek fölemlíteni. Pest megye népessége a lefolyt negyedévben 183 lélekkel szaporodott. Született 4475, meghalt 4292. A megye egészségügye megnyugtató állapotban volt; a cholera csak szórványosan jelentkezett s csakis a roncsoló torokbl tett nagyobbmérvű pusztítást. Közbiztonsági szempontból nem igen lehet ok panaszra. A rend nem zavartatott P^®Sj ®§y rablási eset sem fordult elő, gyilkosság í““","1' ,"n'3' ,pl. A A tot illetőleg az alispáni jelentés sok reményt és biztatást merít a búza és rozs eléggé ép és közeli hidegtől sértetlenül maradt állapotából, de szőlő kevés lesz, gyümölcs sem sok. Az adó befizetése ugyan nem történik serényen, a lefolyt negyedévben csak 336,934 forintot fizettek be, míg hátralékban 1.381,822 frt van. Ezek az alispáni jelentések érdekes pontjai. Ezután Rakovszky István tett jelentést az állandó igazolóbizottmány részéről a f. évi april 6-án tartott megyebizottsági tagválasztásokról. Eszerint megválasztottak: Hegedűs Dániel, Ebner János, F. Kovács János, Martini János és Schwarz Mihály. E közgyűlésen eszközlendő tiszti választásokra kijelölő választmányra volt szükség, evégből a választmány tagjaiul megválasztattak Ivánka Imre Beniczky Ödön, Batta Andor és Jankovits Miklós, kikhez a főispán Teleky Sándort, Harkányi Frigyest és Rudnyánszky Ferenczet neveze ki. Ezt az idén hozott törvények kihirdetése s a