Ellenőr, 1873. október (5. évfolyam, 225-255. szám)

1873-10-14 / 238. szám

írni egy prot. hittanárnak, mit B. irt, és annak még védelmére kelni az egyptomi hét sovány marha utódjának farkába kapaszkodva — mint azt (M) ar teszi, annak megítélését bízzuk a közvé­leményre. Ballagira nézve megjegyzem, hogy én szere­tem mint sokoldalú s munkás férfit, s hálásan tisz­telem, mint egykori kedves tanáromat, ki nem unal­mas, sőt akkor igenis élénk előadással bírt, de engedjen meg (M) ur, ha tévedhetetlennek nem tar­tom és tévedését jelezem. Még csak annyit (M) urnak, hogy egyptomi sovány adomája nyelvtanilag nem helyes, vagy történettanilag nem az. Nézze meg, és találja meg a hibát maga. Az „Ellenőr“ nem lehet mindenki­nek gramatikailag útbaigazítója, és a hü­bneri törté­netek elferdítésének jelezgetője. Azon kifejezésére reflektálok még, melylyel Ballagit úgy mutatja fel, mint a jezsuiták egyik legveszedelmesebb ellenségét. Én úgy látom, hogy a jezsuitáknak vesze­delmes e­lensége nem lehet senki nálunk. Ve­szedelmes ellenségnek csak az nevezhető, a ki elle­nének kárt is tehet, arra módja, alkalma és elég ereje van. Ezen kártehető erőt nem látom én Bal­lagi­ban. — Lelkében, szivében ellenök lehet, és hi­szem is, hogy ellenök van a jezsuitáknak, de ártani nem tud nekik. Eleget beszélnek, írnak és kérvényeznek a jezsuiták ellen, de azoknak még csak fejük sem fáj, híznak és virágoznak valami titkos erő — védően takargató — hatása alatt. Ez ugyan elég szo­morú, de tény. Hasztalan minden ellenszenvi érze­lem s abból eredő minden nyilatkozat, minden irás és beszéd a jezsuiták ellen alant, ha fem­ titokban legyezgető jóakarat, vagy legalább szána­lomérzet nyilvánul irányukban. A közérzületre nem figyelő, a közvéleményre nem hederítő, sőt az ország szentesített törvényeit is sokszor lábbal tipró clerus — a magas hegy ezen kiválasztottjai képesek a jezsuitákat megtar­tani és virágoztatni még elég hosszú idők során. Elismerést érdemelnek mindenesetre azok, kik a jezsuiták ellen éreznek,beszélnek és írnak az ellenök támadó közérzület megtartására, sőt élesztésére; de ezen működésnek eredménye még a messze jövő­ben rejlik. 7­. Kossuth Lamarmora olasz miniszterelnökhöz. Lamarmora „Un po­piu di luce“ czímű köny­ve első részéből közöljük a „P. N.“ fordítása sze­rint e levelet, mely 1866 májusban kelt, s a kö­vetkezőleg hangzik: Miniszterelnök úr! Földrajzi fekvése, kiterjedése, talaja, termé­kenysége, lakosságának száma s hazafias jelleme, és azon contingens folytán, melyet az osztrák had­sereghez szolgáltat, Magyarország az osztrák ház hatalmának főrészét képezi. Ausztria száz csatát veszíthet, elvesztheti Bécset és hozzá még azon tartományokat mind, melyeket örökösöknek neveznek, de addig míg Ma­gyarország megmarad neki, addig nem adja meg magát. Magyarország Ausztriára nézve az, ami a föld Anteusnak , erői megújításának kiapadhatlan forrása. Az első császárság 25 éves háborúja bebizo­nyította ezt, nem is kerülte ki ez igazság egy hata­lomnak figyelmét sem, mely Ausztriával háborúban állott. Maga, I. Napoleon, bár öt coalitión győzött, Hatalma tetőpontján állom, mégis megemlékezett erről, és a magyar nemzet­hez hires fölszólitását intézte. Az akkori Magyar­­ország nem volt az, mi a mai. Loyális volt az öngyilkosságig, bizott még az osztrák háznak melyet már annyiszor megmentett, hálájában, és nem válaszolt a világ legyőzőjének felszólítására. E visszautasítás után Napóleon el­vette Ausztriától Styriát, Karinthiát, Krajnát, Frian­­liát, Dalmátiát, Cattarót, de meghagyta a Habs­burgokat Magyarország birtokában. És Ausztria e Magyarország birtokában fölemelkedett bukásá­ból és Napóleon sz. Ilonán fejezte be életét. Rettenetes tanulság ez mindenkinek, aki Ausztriával hadban áll. Ifj. Napóleon is megemlékezett arról 1859- ben. Mielőtt az olasz háborúba keveredett, szám­űzetésemből Párisba hívott, hogy velem érint­kezzék és közbenjárásom által magának Ma­gyarország eshetőleges közreműködését bizto­sította. Még akkor is, mikor már Magenta és Sol­­ferinónál győzedelmeskedett, Valeggióban e szava­kat mondá nekem: „Ha Ausztria nem fogadja el a békét, szükségem lesz közreműködésére, siessen készületeivel.“ Ausztria elfogadta a békét, és mily indokból fogadta ezt el? Mert félt a feloszlástól, melyet Magyarország függetlensége lobogójának ki­tűzése hadseregében okozott volna; mert tudta, hogy ha­ nem mond le Lombardiáról, akkor a harcz hullámai Magyarországot is elborítják és akkor veszve van. E félelem nélkül Solferino caczára sem hal­lottak volna semmit Villafranca és Ittrichről, mert Ausztria jól tudta, mit ér neki Magyarország. Ez az Ausztria, mely Magyarországra támaszkodha­tott, hatalmasabban került ki az első császárság háborúinak viharából, mint valaha; ez az Ausztria, mely Magyarországról még rendelkezhetvén, olya­­nyira tudott felemelkedni solferinói bukásából, hogy ki merte hívni az ellene szövetkezett Porosz­és Olaszországoka ; ez az Ausztria, mely nemcsak kihívni meri őket, de egész Európával szemben, mely arról készül neki beszélni, hogy engedje át Velenczét, azzal felel, hogy Olaszországgal le akar mondatni még arról is, a­mit ez már bír; az a büszke, az a gőgös Ausztria nem tudott 1849-ben az egyedül álló Magyarországnak ellentállani. Nem voltak katonáink, fegyvereink pénzünk, el voltunk hagyva az egész világtól, semmire sem támasz­kodhattunk, mint jogunkra, ügyünk igazságos vol­tára és a haza iránti kötelességérzetünkre, midőn az Olaszország fölött már diadalmaskodott Ausz­tria váratlanul ,egész,erej­ével támadt reánk. Mi nem voltunk, nem vagyunk forradalmárok, de nemzet vagyunk, mely mint nemzet akar élni, mert erre jogunk van, mert erőt érzünk magunkban. Vagy el kellett volna magunkat töröltetnünk az élő nem­zetek sorából, vagy ellent kellett állnunk az igaz­ságtalan támadásnak. Fölhívásomra nemzetem el­határozta, hogy az ellentállás által meg fogja ma­gát menteni és e nagy próbában én reám bízta sorsát. A magyar nép hazaszeretete és harczias jelleme által segítve, két hónap elég volt nekem, hogy 200,000 harczosból oly álló sereget szervez­zek, ruházzak és szereljek, mely nemcsak hogy húsz rendes csatában verte meg az osztrák császár régi hadait, hanem egy hadjárat alatt annyira tönkretette annak hatalmát, hogy nem tudott más­kép menekülni, minthogy 200,000 oroszt hívott segítségére, és még ezen segítség sem használt volna, ha tábornokaim egyike árulást nem követ el, mert most más történetileg van megállapítva, Ausztria által hivatalosan is elismerve, hogy Pas­­kievics herczeg, az orosz hadsereg főparancsnoka, már a gallicziai hadművelete alapján a visszavonu­lást készítette elő, midőn az orosz diplomatia által megnyert Görgey bennünket elárult. Ilyen Magyarországnak fontossága Ausztriára nézve, miniszterelnök úr! Magyarországgal együtt Ausztriának esélyei vannak a győzelemre sok el­lenséggel szemben. Magyarország ellen nem tud megállni, mert erejét Magyarország teszi; ha ez erőt elveszik tőle, Ausztria tehetetlenné válik; ha ez erő ellene fordul, el van veszve. Ez elmélkedések nagyobb súlyt nyernek az Olaszországra való viszonyban ; fontosságukat nem lehetne túlhajtani. Bár az 1796-diki olasz háború Napóleon hadjáratainak legdicsőségesebbike és leg­­szerencsésebbike volt, mi lett vége a megnyert csa­táknak, a várnégyszög elfoglaltatásának, annyi osz­trák hadsereg tönkretételének ? A campoformioi béke, melylyel a legyőzött Ausztria Velenczét kap­ta meg. Olaszország oly csatatér, melyen meg lehet verni Ausztriát; — de leverni ez országot nem lehet; ha százszor megverik, százszor áll talpra, míg Magyarország rendelkezésére áll. Csak Ma­gyarországban, csak Magyarország által győzhető le Ausztria. Radovicz porosz tábornok azt mondta: „A Rajnát a tó mellett védik meg.“ A németek azt mondják ma, hogy a Dunát a tó mellett védik. Én pedig azt mondom: „Csak a Tiszán és a magyar Dunán lehet a Pó mellett kivívott diadalt biztosi­­tani és hadtanilag tökéletessé tenni, ezen taktikai diadal nem biztos, ha a Pó-t a Tisza nem segíti." Ez észrevételeket az annyira megsiratott Cavour gróf teljesen méltányolta. Az eszme, melyet soha szem elő­ nem tévesztett, politikájának alapeszméje az volt, hogy azon esetre, ha Ausztriával háborúra kerül a fran , lentív Olaszország újjászületése tel­jessé, szilárddá tétesse K: ncmcoin.­­ tétlenül elkerülhetlen mindent elkövetni, hogy erre a magyar nép közreműködése biztosíttassák. Ez volt eszméje 1859-ben. Ez eszmével készült Ausztria ellen háborút indítani, mihelyt azt a délolaszor­szági ügyek megengedik. Azt szokta mondani: „A­mely haderő nélkül szűkölködöm Olaszhonban, fel­találom azt Magyarországban.“ Azt remélte, hogy megteheti ezt még 1861-ben és azért hitt meg 1860 ban Olaszországba ; ezen reményben értekezett velem és állapította meg velem egyetértve­ az ac­­tiv tervet és fogott hozzá nagy erélylyel annak ke­resztülviteléhez. C*** úr ezt tudja, bizonyítja azt a formális egyezmény, mely az állam titkos levéltá­rában feltalálható; azon egyezmény, mely egy ke­zeim közt levő levele szerint a minisztertanács által helybenhagy­at­ott és melynek szentesítését ő felsége maga kegyeskedett tudtomra adni. Cavour gróf e politikáját örökbe adta utódai­nak. Hozzája csatlakoztak.... urak. A háború igen soká váratott magára, és pe­dig azon koczkáztatással, hogy Magyarország be­lefárad a várakozásba és transactió által elveszti magát. Azon makacsság, melylyel Ausztria megta­gadta tőle még legelemibb jogait is, szerencsére megmentette Magyarországot e veszélytől. Ma már egy komoly ember sem hisz többé a transactió le­­hetőségében, maga Deák úr sem. Az egész nemzet mélyen meg van győződve, hogy az autonóm és nemzeti Magyarország és az osztrák császárság egy és ugyanezen fejedelem alatt nem férhetnek meg együtt, vagy Magyarország absorbeálná Ausztriát, a­mit a dynastia nem engedhet meg, vagy Ausztria absorbeálná Magyarországot, a­mibe meg Magyarország nem egyezhetik bele soha a­nélkül, hogy öngyilkosságot ne követne el magán. Mi magyarok, miniszter úr, nem vagyunk for­radalmárok. A század u. n. regenerátorainak tüzes eszméi, h­­és elméletei sem érzelmeinken sem szelle­münkön nem fognak, nem vagyunk sem újítók, sem demagógok; hévvel ragaszkodunk őseink hagyomá­nyaihoz meggyőződésből és történelmi jellemünknél fogva; szeretjük a rendet és nyugalmat. Európa valamennyi nemzete között mi va­gyunk a leglegálisabb s a lojalitásban legkitartóbb nép; 350 év alatt őseink, apáink, s mi magunk, különösen én, kinek kezeibe helyezte az események sajátságos összetalálkozása egy pillanatra a Habs­­burg-ház sorsát, minden képzelhető eszközt megki­­sérlettü­nk, hogy méltányos egyetértés jöhessen létre köztünk s az osztrák dynasztia között. Százszor megcsalatva, százszor a legfeketébb hálátlansággal jutalmazva lojalitásunkért, százszor kezdtük újra a kísérletet. De végre 350 évi erőlködéseink haszta­­lansága által kényszerítve, be kellett látnunk, hogy ha nemzet akarunk maradni, okvetlenül emanczi­­pálnunk kell magunkat az osztrák uralom alól, mert történelmi, logikai, és engesztelketlen azon ellenmondás, mely köztünk és az osztrák ház kö­zött létezik. Nem, mi nem vagyunk forradalmárok, de élni akarunk; akarunk nemzet lenni, s nem aka­runk lehanyatlani az osztrák polyglott császárság egyik német provincziájának álláspontjára. Velencze szintén szabadulni akar az osztrák uralom alól; vaj­jon népe forradalmárnak nevezhető-e azért ? Nem! Saját nemzetiségéből akarja meríteni éltető elemét; azt akarja, Olaszország az ola­szoké legyen. Mi is azt akarjuk, hogy Magyar­­ország saját nemzeti életet éljen, hogy legyen Ma­gyarország, legyen nemzet és nem osztrák provinczia. Ez azon érzelem, mely annyi magyar ember szívét dobogtatja, mely biztosítja önt tábornok, Magyarország odaadó közreműködéséről. E közreműködés ma inkább biztosítva van, mint valaha, mert most van a pillanat, melyben Magyarország megsemmisülve látja utolsó békekí­­sérletét, melyet lojalitásának túláradó voltánál fog­va felajánlott az osztrák háznak. Miért ne hasz­náljuk fel ezen érzelmet ? Miért ne akarná ön biz­tosítani erejének ilyszerű­ növekedését, mely a győzelem valószínűségét kétségtelenné változtatná? Távol van tőlem, hogy félreismerjem azon hatalmas segédforrásokat, melyekkel ön rendelke­zik. Tudom, mit ér oly, haderő, mint az olasz, oly királylyal, mint az önöké s oly fővezérrel, mint ön, gyámolítva a nemzet hazafiasága által. De ön sokkal előrelátóbb, semhogy félreismerné az ellen­ség erejét. Az osztrák hadsereg 80 sorgyalogsági ezrede közül (mindegyik ezred négy zászlóaljból áll) 33 ezred kizárólag magyar (nem számítva a horváto­­kat és szlávokat.) A 42 osztály lovasezred közül 14 tisztán magyar ezred van. Ez irtózatos erő, mely 160—170,000 harczedzett emberből áll. Ezeket elvonván az ellenségtől és hozzácsa­tolván az önök hadseregéhez 340,000 embernyi kü­lönbség léteznék; a nemzet még egyszer ily nagy erőt bocsáthatna rendelkezésére. Melyik azon szö­vetség, mely ily hatalmas segélyről biztosíthatná önt? maga Francziaország 1859-ben csak 200,000 embert adhatott Olaszországnak segélyül. És ez na­gyon világos. Mert fr­ig más oldalról ön legfölebb egy hadsereget nyerhetne, tőlünk nemcsak egy had­sereget, hanem egy egész nemzetet kap katonáival. Pedig ha nem fogjuk lehetségessé tenni azt, hogy a magyar ezredek Olaszországért harczoljanak, harczolni fognak Olaszország ellen. Ebben fekszik a helyzet szükségszerűsége. Ám legyen, önök meg­­" ' -i:«- «I-«* rip. ment­in vér spa-/ megkímélve, a győzelemnek mily biztosítékai lesznek megszerezve, ha Magyarország, a­helyett hogy kényszerűt­ítik harczolni Olaszország ellen, Olaszország segítségére jön. Bámulattal emlékszem vissza, az ön nemes sza­vaira a szószéken, melyek bizonyítják, hogy ön kí­mélni fogja, amennyire lehet, az olasz vért. Meg vagyok győződve, tábornok úr! hogy az egyetértés Magyarországgal a jelenlegi körülmé­nyek között szükségesebbé vált, mint volt ezelőtt. Poroszország kétségkívül hatalmas szövetséges, de bátorkodom megjegyezni, hogy az ő szövetsége az egész német szövetséget Ausztria részére hajthatja Ez fontos, nagyon fontos körülmény! Különben stratégiai szempontból is, Magyar­­ország közreműködése nem kevéssé fontos lehet, főleg a jelenlegi háborúban.­­ A porosz és olasz hadseregek mindig elválasztva teendenek egymás­tól az egész osztrák császárság területe által. Ha jöhet is létre egyetértő megállapodás a hadjárat egész folyamára nézve, nem lesz lehetséges a mű­veletek egymásutánját combinálni, melyek az ellen­ség működésétől függnek, még kevésbé fog a két hadsereg egy közös harcrtéren találkozhatni. Míg másrészt A­u­sztria közben lévén, bizonyára arra fog törekedni, hogy védelmi állást foglaljon el Olaszország szemben mindaddig, míg Poroszor­szág ellen sikert vív ki, és akkor egész erejét Olasz­országra fogja vetni, birodalmának egyik végéről a másikra. Ezt könny­ű fogja eszközölhetni néhány nap alatt vasutain, ha nyugodtan működhetik Magyar­­országtól. Mert Magyarország az, mely geográfiai hely­zeténél fogva a hadjárat alapjául fog szolgálni, ott állítottak fel már is a rák- és élelmi tárak. Ma­gyarország lesz a sarkpont stratégiai műveleteiben. Támadjuk meg ezen alapot, mozdítsuk ki helyéből e sarkpontot, vágjuk el közlekedési vo­nalát, izoláljuk két szárnyát és megtámadtatva Olaszország által balról, Poroszország által jobb­ról, Magyarország által szivében — veszve leend. Higgyen nekem, tábornok! Értsük meg egy­mást. Nem kérek excellentiádtól kegyeket; mindaz, a­mit kérek az, vizsgálja meg részrehajlatlanul a helyzetet. Csak az eszközt kérem arra, hogy Magyar­­országot az önök hazájának oldalára helyezhessem. Segélyt segélyért, támogatást támogatásért, érdeket érdekért. Ha véletlenül az emigránsok kisszerű bajai­nak, kicsinyes ellentéteinek híte önhöz is eljutott volna, kérem, nem méltassa azt figyelmére. E kicsinyességek eltűnnek az érdekek nagysága mellett, s máris megszűntek az actió követelmé­nyeivel szemben. Parancsolja ön, s én sietni fogok Flórenczbe, s mi egyetértésre fogunk jutni hazánk előnyére. Fogadja stb. legalázatosabb és legengedelme­sebb szolgája. Kossuth Lajos, Magyarország volt (ancien) kormányzója. TÁRCZA. PERZSA LEVELEK. Irta MONTESQUIEU. xxviii. Rika levele *** hoz. Láttam tegnap valami nagyon különöset, jól­lehet ez Párisban minden nap előfordul. A délután vége felé, minden ember összefut s valami játéknak adja magát, mit én színjáték­nak hallottam nevezni. A nagy mozgalom bizonyos csarnokban megy véghez, a­mit úgy hinak, hogy színház. Két oldalt apró, páholyoknak nevezett, odúkban férfiak és nők láthatók, kik egymással néma játékot folytatnak, majdnem olyat, mint Per­zsiában szokás. Majd egy búslakodó szerelmes nő fejezi ki epedését, majd egy másik tüzes, szenvedélyes te­kintetű szemével falja fel szerelmesét, aki hason­lót cselekszik vele: minden szenvedélyt visszatük­röznek az arczok, s oly ékes szólással fejezik ki, mely nagyon is élénk arra, hogy néma legyen. Itt a színésznők csak évig jelennek meg s közön­ségesen karmantyút viselnek, Hiedelem kedvéért, hogy karjaikat eltakarják vele. Lent egy csomó ember áll, akik a fönt levőket csúfolják, s ezek viszont a lent állókat nevetik. Legtöbb baja azonban ama bizonyos embe­reknek van, kiket a fáradalmak elviselésére ke­­vésbbé előhaladott korból szemelnek ki. Kötelesek mindenütt jelen lenni; oly helyeken bujkálnak, a­hol csak ők tudják a sürgést, meglepő ügyesség­gel másznak emeletről emeletre; fennt vannak, lent vannak, minden páholyban vannak ; előtűnnek, elő­tűnnek , gyakran elhagyják a szintért, s máshová térnek játszani. Sőt van közöttük, aki csodának­­csodájára, minőt az ember reménye sem mert, úgy jár-kel, mint a többi ember. Végre a termekbel­ mennek, hol egy sajátságos komédiát játszanak; hajlongáson kezdik s ölelgetéssel folytatják. Azt mondják, hogy a legkönnyebb ismeretsége is jogot ad vele egy másikat elfojtani: úgy tetszik, hogy e hely gyöngédséget sugal. És valóban beszélik is, hogy az itt uralkodó herczegnők épen nem ke­gyetlenek, s ha naponként három négy órát ki­veszünk — mikor meglehetős vadak — azt lehet mondani, hogy a többi időben lehet velük boldo­gulni , s hogy ez oly mámor, melyből könyen kijó­zanodnak. Kicsi híján majdnem azon módon történik minden, amit itt elbeszéltem, egy másik helyütt, mit operának neveznek , az egész különbség az, hogy amott beszélnek, emitt meg énekelnek. Egy barátom elvezetett egyszer a páholyba, ahol egyik főlő színésznő vetkezett. Oly jó ismeretséget kö­töttünk, hogy másnap a következő levelet kaptam: „Uram! A föld kerekségén legboldogtalanabb leány én vagyok; mindig a legerényesebb voltam az opera színésznők között. Hat vagy hét hónap előtt történt, hogy azon páholyban, hol tegnap önhöz volt szerencsém, midőn Diana papnőjének öltöz­vén egy fiatal­abbé látogatott meg s fehér ruhám fátylam s övem iránt tartozó minden tisztelet nél­kül elrabolta ártatlanságomat. Beszélhettem aztán a hozott áldozat nagyságáról, csak nevetett s azt mondta, hogy nagyon is profánnak talált. Minde­zek után pedig oly domború lettem, hogy nem "­ A foger­ merek a színpadon megjelenni, mert hát becsület dolgában képzelhetlen mód nagy a finnyásságom, s mindig a mondó vagyok, hogy a jó nevelésű leányt mindig könnyebb rávenni az erény, mint az Hiedelem elvesztésére. — Ön átlátja, hogy ily finyásság mellett soha se boldogult volna velem az abbé, ha nem igér házasságot: ily törvényes indok túltett a szokott apró formaságokon, s kezdtem azon, amin végeznem kellett volna. De miután megbecstelenített hűtlensége, nem akarok többé az operánál maradni, mivel a mióta koroso­dom s a mellett még bájaimból is veszitek, úgy tetszik, mintha mindig egyforma fizetésem, napról­­napra kissebbednék. Azt hallottam egy embertől az ön kíséretéből, hogy az önök hazájában végtele­nül nagyba veszik jó tánczosnét s ha én Iszpahán­­ban lehetnék , szerencsém meg volna alapítva. Ha lenne oly jó pártfogásában részesíteni s magával vinni hazájába, meg volna az az előnye, hogy oly leánnyal tett jót, aki erénye s jó viseleténél fogva nem lenne jóságára méltatlan. Paris Salval hava 2-án 1712. XXIX. Rika levele Ibenhez, Szmyrnában. A keresztyének feje a pápa. Ócska bálvány, melynek szokásból tömjéneznek. Hajdan még a fe­jedelmeknek is félelmetes volt, mivel oly könnye­dén teregette le őket, mint a mi dicsőséges szul­tánjaink az im­mettai vagy georgiai királyokat. De már most nem félnek tőle. Bizonyos szent Péter nevezetű s az első keresztyének közül való ember örökösének mondja magát, s bizonyára gazdag örökség ez, mert töméntelen kincs s egy nagy or­szág van uralma alatt. A püspökök, a törvénytudók is alája vannak rendelve, és fenhatósága alatt két egymástól na­gyon eltérő teendőjök van. Ha összegyülekeznek hitczikkelyeket csinálnak ők is, mint jó maga; s ha kü­lön-külön vannak nincs egyéb teendőjük, mint épen a törvény teljesítése alól okozgatni fel az embereket. Mert hát, mint tudni fogod, a ke­­restyén vallás túl van terhelve roppant nehéz val­lásos gyakorlatok töméntelenségével és minthogy úgy találták, hogy sokkal nehezebb a kötelesség­nek megfelelni, semmint püspököt tartani s a köz­haszon kedvéért egy utóbbi módot fogadtak el, oly formán, miként, ha valaki nem akarja meg­tartani rhamazánt, ha nem akarja magát a házas­ság formaságainak alávetni, ha meg akarja törni fogadalmát, ha a törvény tilalma ellenére akar megházasodni, sőt hébe-korba ha esküjét akarja megszegni, visszaváltani, elmegy a püspökhöz, vagy a pápához és ez azonnal feloldja. A püspökök nem saját jószántukból csinál­ják a hitczikkelyeket. Van töméntelen sokkaságu hittudor, többnyire dervisek, ezek ezerféle uj meg uj vallási kérdéseket támasztanak egymás között: engedik jó sokáig vitatkozniok, s a harcz mind­addig tart, míg aztán egy határozattal véget nem vetik. És biztositsák, soha egyetlen országban sem volt még annyi polgárháború,­ mint van a Krisztus országában. Akik valamely új indítványt vetnek fel, ele­inte eretnekeknek mondatnak. Minden eretnekség­nek meg van a maga neve, s ez mintha csatlako­zási jelszó lenne mindnnyájokra nézve, akik benne érdekeltek. De nem eretnek, aki nem akarja, csak ketté kell vágnia a különbözetét, s adja ma­gyarázatai azok előtt kik kereséssel vádolják, le­gyen aztán e magyarázat érthető vagy nem, oly tisztára mossa az embert, mint a hó, s nevezheti magát bizvást orthodoxnak. Amit itt elmondtam az Franczia- és Német­országra szól: hallottam azonban, hogy Spanyol­országban és Portugáliában vannak bizonyos dervisek, akik nem értik a tréfát s meg­égetik az embert, mint a szalmát. Ha ennek a népnek körme közé kerül valaki, boldog, ha teljes életében kézen pergő apró fa szemmek­­kel imádta istenét, ha viselt magán két szál sza­lagra akasztott posztót, és ha volt valamikor ab­ban a tartományban, melyet Galicziának neveznek ! —­ enélkül nagyon megvan akadva a szegény ör­dög. Ha égre földre esküdöznék, mint egy pogány, hogy igazhitű, még mindig lehetne minőség dolgá­ban mig nem egyezni vele, s elégetni, mint eret­neket adhatná aztán magyarázatát nyalábjával; semmi magyarázat­ hamuvá lenne, mielőtt csak rá is gondoltak volna, hogy kihallgassák. Más bírák azt vélelmezik, hogy a vádlott ártatlan , ezek mindig azt, hogy vétkes. Kétség esetében szabálynak tartják, a szigor részére hajlani, nyilván mert az embereket gonosznak tartják, más­részt azonban oly jó véleménnyel vannak felőle, hogy nem tartják semmi hazugságra képesnek, minthogy a halálos ellenség, a feslett életű asszony s a becstelen foglalkozású emberek tanúbizonysá­gát is elfogadják. Ítéletükben egy kis bókot csap­nak a vezeklő ingbe öltözöttnek ; sajnálkoznak, hogy bizony nehezükre esik ily rosz öltözetben látniok valakit; hogy ők szelídek s irtóznak a vér­tül' s kétségbe vannak esve, hogy elitélniök kellett; azonban hogy megvigasztalódjanak, lefoglalják ja­vukra a szerencsétlen minden vagyonát. Boldog a próféták gyermekei lakta föld! E szomorú spektákulumok ismeretlenek ottan. Az angyal-hozta szent vallás a saját igazsága által védekezik, s nincs erőszakos eszközökre szüksége, hogy magát fönntartsa. Páris Salvalhava 4-én 1712. KÜLFÖLD. Október 13-án. Spanyolország. Az a hazug hit, mely Elio karlista vezér táborából eredve, ennek győzelmét jelentő Parente la Reina mellett, most a párisi lapokat járja sorra. Szintén Bayonne-ból van kel­tezve és szintén­­ nem hisz neki senki. A dolog már most még tisztábban fel van derítve, s látjuk hogy csakugyan ha nem is ütközetek lánczolatával de mindenesetre két önálló támadással van dolgunk Az egyik Ch­angui és Manera mellett történt, s itt ugy látszik még nem vívtak ki teljes sikert Mari­­ones hadai s a támadást ismételniök kellett, en­nek sorsa aztán Sancha Barbara mellett dőlt el végkép s még pedig a karlisták teljes leverete­­tésével. Hírek egyébiránt nagyon szűken érkeztek Spanyolországból. A madridi hivatalos újság a „Gazet­ta“ jelenti, hogy a jonquierai 300 főnyi helyőrség Sabalis 1200 főnyi s két ágyúval és 100 lovassal bíró csapatát 9 órai heves kü­z­delem után visszaverte A karlisták nagy veszteséget szenvedtek, s a halottak között van Saballs sógora is, Cortaza. A helyőrség 7 halottat s ugyanannyi sebesültet vesztett. Ez ütközet alatt Saballs Aguilanát tartotta megszálva, hogy az ostromlott segélyére jövő csapatok útját elzárja. Az intransigensek dolgairól csak annyi újság érkezett, hogy a cartagenaiak ismét egy kitörést intéztek 1000 emberrel. De azonnal vissza­vezettek. Érdekesebb az a városházi forradalom mely kedden a cartagenai municzipális tanács ujjáalkotásával végződött. Franczia köztársaság. Figaro itt, Figaro ott, Figaro mindenütt — s bízvást felkötheti magát, mert annyira mégsem vitte, mint Chambord gróf­fal a hirek. Chambord gróf egy huszonnégy órai megjárta hirek utján Genfet, Bru­sselt —sőt amott mégis telepedett; azonkívül vadászott is Felső-Ausz­­triában, hogy a monarchista küldöttség tisztelgését kikerülje, míg elvégre kisült, hogy tulajdonképen Salzburgban van s épen ama küldöttség elfoga­dása végett. Megérhetjük ugyan, hogy ez az utolsó hír sem lesz igaz, de eddig legalább minden mel­lette szól. Valamennyi hírből azonban már most kétségtelen bizonyosságként tűnik ki, hogy Chambord gróf immár csakugyan „meglett nagy férfiú“ akit érdekes ide-oda utaztatni távirati, s minden kigondolható hirek által, minden elképzel­hető helyeken. De így látszik egyszersmind, hogy \jihj\j\ vl la tu f y uivt^lott ttftgyangánalz.^ HG“ vezetességének tetőpontját. — A „Times“ ma esti lapunkban említett, s alább egész terjedelmében közlött távirata; Roucher ugyancsak táviratilag jel­zett nyilatkozata; e legitimisták hangadó közlö­nyének az „Union“-nak apodictikus nyilatkozatai. — Broglie közlönyének a ,,Francais“-nak sokat sejtető szemhunyorgatásai: mindez együtt s összevéve kétség­telenné teszi, hogy a válság legkritikusabb pillanata elérkezett. Minden arra mutat, hogy Chambord soha érdekesebb egyéniség már nem lehet, mint most, midőn úgy szólván, legalább látszólagosan, tőle függ, hogy legyen vagy ne legyen Francziaország királya. A ma Salzburgba érkezett alkudozó kül­döttség fogja megvínni — ismét legalább látszóla­gosan Francziaország sorsát. — A­mit Chambord gróf ma és holnap mondani fog, az mind esemény s e két nap alatti magatartása évtizedek története lehet — látszólagosan. — Mindig látszólagosan s szántszándékkal emeljük ki e szót, mert hát igen könnyen megeshetnék, miszerint a fúzió és restauratió utjába gördülő minden monarchista pártközi akadálynak szerencsés elhárítása, a fe­hér lobogó bevonása és az alkotmányos garanczi­­ák megadása után is épen oly távol találhatná magát az isteni jog képviselője Francziaország trónjától, mint volt annak előtte, mielőtt antedilu­­viánus elveinek feladása által, kibontakozott volna azon kötelékekből, melyek a trón elől tán kissé jobban zárják el útját, de egyszersmind szoros kapcsolatban vannak múltjával, becsületével, fér­fiasságával, — egy szóval mindazzal ami tiszte­letreméltót még lát a világ az emberben. Általá­nos ugyan még mind e pillanatig a meggyőződés, hogy e kötelékeket széttépni nem fogja. Álta­lános a hit, hogy egész konokságával ragaszkodni fog a „non possumus“-nak oly szívóssággal hir­detett lényegéhez, s hogy a zászló kérdésben és alkotmányos garancziák dolgában semm­i concessióra nem lesz rábírható. — Nem oly egész általánosságnak örvend azonban ama má­sik hit s meggyőződés, hogy az alkotmányo­­monarchiának a fúzióba ártodott hívei, hasonló be­csületes szívességgel ragaszkodjanak fennen hir­detett elveikhez, bár a „Times“ alább közlött táv­irata ilyesmit sejtet: bizony nem csekély azok szá­ma sem, akik daczára ennek — felteszik Broglie herczeg törzskaráról, hogy a neuville-beni prog­­rammbeszéd után ítélve készségesen beleegyeznének oly compromissum spiegelfechterei­ ába is, mely a, saját maguk elveinek kijátszásával plausibilissé te­hetné a quand-même királyság restauratióját.­­ De már aziránt ismét igen általános a hit, hogy a jobbközép azon tagjai, kik a fúzióba eddig ele nem ártották magukat a faiseuröket nem igen fog­ják az elv és jellemtelenség ezen sikamlós ösvényén követni. A republicanusok által követendő taktikáról a véleményen vannak, hogy a párt min­denekelőtt a nemzetgyűlés alkotmányozó kompeten­cziáját fogja kétségbe vonni, támaszkodván arra­, hogy e gyűlés egyesegyedül a békekötés szentesí­tésére hivatott össze. Az a hír, hogy Thiershez 340 csatlakozó nyilatkozat érkezett ez ideig, ahogy még többet várnak, egyelőre optimistikus óhajtásnál nem igen tekinthető egyébnek ez a jó hír, de hogy később valósulhat, az már egészen más dolog. A bonapartista „Ordre“ kijelenti Chambord grófnak az ancien régime-nek utolsó pillanatig ellene fog szegülni. „S ha — úgy­mond — a néppel elbu­kunk , biztosak vagyunk benne, hogy ismét fel is emelkedünk a néppel.“ Eugenie excsászárnéról pedig az a hír Rómában, hogy a pápához levelet intézett, mely fia (már t. i. az Eugenie fia) ügyét köti a trónok oszlopának szivére; ez az oszlop most ugyancsak kritikus egy helyzetben lehet. A „Pays“ nagyo­n érmes reménynyel van, s azt hi­szi Chambord restauratiójától és oly kevéssé lehet már félni, mint a Chilperich vagy Lotharingiai Ká­­poly restauratijától. Németország. A porosz képviselőház feloszla­tása alkalmából megjegyezzük, miszerint a mos­tani ház 1870. decz. 14-én ült össze legelőbb s igy a mandátum f. é. decz. 14-én jár le, de a kor­mány jónak látta úgy a jövő 1874-ki költségvetés korai tárgyalása szempontjából, meg azért is, hogy ne legyen valami collisio az országgyűlés és a közelebb összeülendő birodalmi gyűlés munkálatai között, az országgyűlést még a jelzett határidő letelte előtt összehívni. Poroszországban azonban controvers kérdés az, hogy váljon a képviselői mandátum tartamának ideje az országgyűlés ösz­szeülésének első napjától, vagy pedig a képviselő­­választásokétól számí­ttassék-e. Roon minisz­tériuma körülbelül készülődőfélben van. Csak azon múlik az agg premier végleges visszavonu­lása a közü­gyektől, hogy a jelenlegi viszonyok között nem bír a maga helyére oly utódot állítani, aki bírja a fejedelem kegyét is s véleményét is alá tudja rendelni a Bismarck akaratának úgy mint azt Roon cselekszi. A „Times“ párisi távirata a restauratió ügyének jelenlegi állásáról. Mondják, hogy Thiers néhány befolyásos republikánus tag kérelmének engedve,, nyilvánosan támogatni fogja Mac-Mahon tábornagy hatalmának meghosszabbítását. E lépésnek az volna, czélja, hogy így a monarchikus párttól elvonatnék a balközép kétes szavazata, ekivül a nemz­etgyűlés kimaradhatlan feloszlását idézné elő, a közvetlen eredményt, melyet a baloldal különböző töredékei elérni akarnak. Azon állással szemben, melyet a monarchikus párt ellenei elfoglaltak, a többség tag­jai észrevevése a ve.-*ölj-t, melyet bizonytalan ma­­guk tartása által a közvéleményben előidéztek. Mos­tanáig a jobb közép és a jobb között folyamatban volt alkudozások szükségessé tevék a titoktartást, hogy így aztán ne veszélyeztessék az egyetértés, me­lyet elérniök sikerült, m­ég azon esetben is, ha a monarchikus restauratió lehetetlenné válnék is. Azon­ban a jelen pillanatban az összes royalista töredék meg van afelől győződve, miszerint a restaurátió csupán a nemzet modern jogai, a háromszinű lobogó meg­tartása mellett lehetséges. El is határozák, mi­szerint a közvéleményben uralkodó bizonytalanság­nak vége szakítandó, s hogy szükséges, misze­rint a nemzet figyelme ama tárgyra fordíttassék, melylyel a képviselet többsége foglalkozik. Ennek következtében egy újabb és utolsó, a legitimista párt legbefolyásosabb tagjaiból álló küldöttség me­nesztetett hétfőn Chambord grófhoz, nem ugyan azért, hogy ultimátumot terjeszszenek eléje, hanem hogy őszintén előadják neki az ügyek jelen állását és hogy jelezzék előtte a monarchia visszaállításá­nak lehetetlenségét más, mint a jelenkori jogok és a háromszinű lobogó alapján és hogy végül felhív­ják őt megszakítani a hallgatást, melyet már augusztus 5-ike óta e részben követ. Azt hiszik, hogy e küldöttség e hó 16 vagy 18-án vissza fog térni, s hogy azonnal visszatérése után eljárásának eredménye hűen át fog adatni az országnak, mely­nek joga van értesülnie; mert azon esetben, ha ez eljárás sikerre nem vezetne, az összes monarchi­kus párt, nemcsak, hogy támogatni fogná a jelen­legi elnök hatalmának meghosszabbítását, de még erélylyel oda hatna a kormánynál, miszerint ez azonnal a nemzetgyűlés összeülése után tárgyalás alá vétesse működésének meghosszabbítását s mind-

Next