Ellenőr, 1873. november (5. évfolyam, 256-284. szám)

1873-11-12 / 266. szám

A pohár köszöntések csakhamar megindultak. í­gy pohárköszöntésnek már meg van az a tulaj-­­­don a­mi a hullámnak: nem maradhat magában, hnem hullám hullámot kelt. Ez a hullámzás áta­­lásos lett, sőt nemsokára már csapongott is, s az­zá végződött, hogy a különböző asztaloknál egy­­ sörre is toasztoztak , legvégül pedig már csak a s kizvetlen környezet hallgatott rá. Az első áldomást H­a­y n­a­­­d érsek, mint az ünnepi bizottság elnöke mondta, s az következő­­­ ig szólt: Ötven működési év egy ember életében nagy isteni ajándék, de nagy tőke is, melynek kama­toznia kell a közjó, az emberiség javára. Ugyanis az embernek hivatása, jelentősége és értéke egyéni elszigeteltségében fel nem fogható, csak az összes emberiséggel, fajával s nemzetével való összekötte­tésében tűnik föl. Minden erejének, egész működé­sének, egész életének az emberiség, a nemzet, a haza szolgálatában kell állania. És valamint min­den ereje nem kizárólag az ő tulajdona, úgy nem az működésének eredménye sem. Az ő jelessége hazájának dicsősége, az ő érdemeinek fénye nem­zetének büszkesége. És csak annyit ér, és csak annyi megtiszteltetésre érdemesül, amennyire szol­gál bármily téren a közjónak, amennyire megdi­­csőíti honát, nemzetét. Ezek nagy igazságok és ezek fényében tűnik­­ fel előttünk mostani ünnepélyeskedésünknek is végczélja és jelentősége. Liszt Ferenczet ünnepel­ t­­ük ötven évi művészi működésére visszapillantva. Lisztnek lángesze, szellemi jelessége, művészi ih­­lettsége, Isten kegyelméből az ő személyes tulaj- s­dona. De nem egyedül az övé, hanem nemzetének is fényessége. S a nagy fiakat szülő nagy nemzet iránti köteles hódolatunknak adunk akkor méltó kifejezést, midőn a teremtés ezen kegyenetét, a dicső nemzet ezen dicső fiát ünnepeljük, áldván az isteni gondviselést jeles tehetségeiért, melyekben teremtő szellemének fényes nyomait rakta le mű­vészi lelkébe ; szerencséltetvén a művészt, a hangok és harmóniák országában töretlen utakon és uj irányokat is felmutatott nagy eredményeiért, me­­l­­yeket megbámultak Európa legdicsőbb fiai, leg­­ünnepeltebb asszonyai, megénekeltek költői, meg­koszorúztak művészei. (Hosszas zajos éljenzés.) Megújítjuk azon diadaloknak emlékét, me­lyeket nem véres nyomokon járva, mint nemze­tünknek országokat hódító, népeket leverő harczi bajnokai, hanem az erkölcs-szelidítő és kedély­de­­rítő múzsák virágos útjait követve, vívott ki ma­gának , vívott ki nem ellenséges ellenszegülésben levő népek fölött, hanem kivivóit a magukat ön­kényt megadó, szívesen hódoló műveit Európa minden nemzetei közepette. És a mi főérdeme, mert ő maga mondotta nekünk néhány nappal ezelőtt: győzelmi babérait hazafias hódolattal rakta le nemzetének lábaihoz. És ezen dicsőséget sok évek hosszú sorára ki akarjuk kérni az isteni gondviseléstől nemzetünk-­­ nek óhajtván, hogy legyen élete hosszú, testi ereje ép, szellemi ereje örökön viruló ifjúságában tör­­hetlen. Legyen művészi pályája folytonosan fényes és a hazai művészet fejlesztésére, felvirágoztatá­sára eredménydús. És teljesüljön az, a­mit tiszte­letünk ezen egyik felében, a diszérmék bemutatá­sában jelezni akarunk. (Bemutatja az arany és ezüst di­szérmékét.) Aranyból és ezüstből készité ezeket és Liszt szellemdús képe másával ékesité művészi kéz. Azon aranyat és ezüstöt is, melyet felséges gondolatokban és hatalmas érzelmekben lelkének, s szivének gazdag bányájába lerakott a teremtő keze, aknázza ki és idomítsa gyönyörű és értékes kincsesé Liszt művészi keze, hogy Géniusának vo- I­rásait, az ő szellemi képének mását visszatükröző s halhatatlan műveiben jöjjenek azok forgalomba a nép között legyenek a nemzet kincsei. Visszhangozzanak szívből, lélekből mindazon I gondolatok és érzelmek, melyek az ő lelkében megfogamzottak és melyeket gyönyörű műveiben I lelkünk szemei elé állított. S teljesüljön az, amit a költő mond : Zengjen még sokáig a dal ajkairól, s hogy mély sírjaikban őseink is megmozduljanak és az unokákba halhatatlan szellemekkel vissza- s szóljanak, áldást hozva a magyar hazára. De I hozván, a művészre is dicsőséget, melynek fényé­ben ő, hazánknak nagy fia és disze, nemzetünk büszkesége a legkésőbb emberkorig boldogul éljen! (Szűnni nem akaró, g perczekig tartó tapsvihar és I lelkes éljenzés.) Liszt Ferencz francia nyelven hosszabb I beszédben fejezte ki köszönetét azon megtisztelte­tés fölött, melyben honfitársai őt részesítették. Többször hangsulyozá azon hazafias érzelmeket, melyek őt e hazához csatolják, s élteté a magyar nemzetet. Rómában, egy kolostorban akará be­fejezni élete végnapjait; ott merült fel lelkében, mint egy nagy szent eszme, a honvágy, mely őt hazájába vonta vissza, hogy itt élve nemzetének és a magyar zeneművészetnek töltse életének al­konyát ismét Haynald emelt poharat Pest váro­­sáért, mely ez ünnepély által önmagát tisztelte meg. Többi közt Pestet úgy említé, mint a magyar nemzeti genius képviselőjét. Ráth Károly, az iparos szövetség elnöke Lisztet úgy éltette, mint a­ki a magyar zenét emelte tiszteletet parancsoló érvényre a világ előtt. L­e­p­i­d­u­s, a bécsi „Da­­nube“ (franczia lap) munkatársa a magyar nemze­tet, Ráth főpolgármester a jelen volt hölgyeket él­tette. Majláth országbíró annak a kívánságnak adott kifejezést, hogy az örökké ifjú művészet varázs szelleme éltesse Lisztet a magyar zene föl­­virágoztatására. A­p­p­o­n­y­i Albert gr. az ünnepelt költészetéről szólván, Lisztnek mint egyik érdemét emelte ki, hogy magyarnak vallja magát. Szig­ligeti azon időről emlékezett meg, midőn Liszt a nemzeti színház érdekében a legnagyobb önfel­áldozással működött nevének varázsával és művé­szetének hatalmával. Loher, a müncheni színház intendánsa német áldomásban a magyar nemzetet élteti. No­hl, lipcsei tanár Lisztet stb. Sok lenne mind elősorolni. Az idegen vendé­gek mind megemlékeztek a vendégszeretetről is, melyet itt tapasztaltak. Eközben számos távirat érkezett külföldről, (többi közt Wagner Richárdtól is) és az ország több vidékéről. Ezeket Haynald érsek mutatta be a társaságnak. Esti 7 órakor az idegen vendégeket a nem­zeti színházban láttuk, hol ez alkalomra magyar népéleti darabot a „Csikóst“ választották s a szinház egészen megtelt. Liszt az intendánsi páholyban je­lent, meg, s a zene tussal, a közönség pedig élje­nekkel fogadta. Az előadásnak nagy hátrányára vált, hogy Tamási hirtelen megbetegülvén, a czím­­szerepet Halmi vette át, kinek a népszínmű nem eleme. Annál ügyesebben játszott s jó kedélylyel énekelte a népdalokat Blaháné ; Réthy pedig a vén csikósban mutatott be eredeti tősgyökeres alakot, a vendégek nagy érdekeltséggel nézték a népies jeleneteket s egész végig jelen voltak az előadáson. Előadás közben a karzatról verset szórtak le, me­lyet Ponori Tewrewk Emil irt Liszt tiszteletére s ekkép szól: Beethoven csókját vitted pályádra magaddal, S a zengő sphaerák hangfejedelme levél Haza szólt, felölelt a világ, most újra hazánké: Nemzeti kincsünkké vált fejedelmi hited. Előadás után a zenekedvelők egyletének termé­ben mégitánczvigalom volt, hol Liszt is megjelent, s ha eddig csak arczképeit övezte koszorú, most magát is a legszebb k szőrű vette körül, élő virágokból, me­lyek mosolyogtak, enyelegtek s hajnalig tánczoltak.­­Törvényszéki csarnok. (Rablógyilkossá­gi kísérlet a pesti távirdai hivatal­­b­a­n.) Ma a pesti királyi törvényszék másodízben tárgyalta azon rablógyilkossági kísérletet, mely múlt év júl. 14-én éjjel történt a régi távirda­­épületben. Trunecsek Ferencz, első osztályú távirda­­tiszt, akkor éjjel a második én eleten volt elfoglal­va. Jóllehet, hogy az első és második emelet hangcsővel volt összekötve, Trunecsek mégis már négy ízben ment le az első emeleti pénztári irodá­ba, állítólag, hogy átmeneti sürgönyöket javíttas­son ki Kunst Antal éjjeli pénztárnokkal, s két íz­ben kérdezte : csukva van e már a pénztár. Ne­gyedízben 11 órakor ment, s azt kérdé Kunsttól: készen van-e már a sürgönyök beigtatásával ? De Kunst már nem válaszolhatott e kérdésre, mert Trunecsek háta mögött termett és főbe csapta. Kunst felugrott, hátrasujtott, s leverte Trunecsek szeméről a szemüveget. Kunst erre az ajtónak tar­tott, hogy meneküljön, de Trunecsek őt mégegy­­szer mellen ragadta. Sikerült azonban Kunstnak kisiklani. Ekkor a második emeletbe futott, hol több távirdai tiszt dolgozott s azoknak kérdésére várjon ki sértette meg őt, az utána ugyanazon szo­bába lépő Trunecsekre mutatott. Trunecsek tagadta s állítá, hogy éjfél utáni 2 óráig asztalánál dolgozott. Két órakor egy rendbiztos által bekísértetett, Trunecsek ügyében még a múlt évi nov. 30- dikán tartatott meg a végtárgyalás, mikor is a fe­­nyítő törvényszék vádlottat rablógyilkossági kísér­letben bűnösnek mondotta s emiatt 2 évi súlyos börtönre ítélte. A kir. tábla súlyos testi sértéssel összekötött rablási kísérletnek minősité a bűntényt és vádlott börtönbüntetését 3 évre fölemelte; a legfőbb törvényszék azonban föloldotta úgy az első bíróság, mint a kir. tábla ítéletét s újabb ítélet­hozatalt rendelt el, mi végből ma újabb tárgya­lás volt. Elnök: Sárkány. Birák: Matavovszky, Mirth. Kir. ügyész: Böck. Védő : dr. Funták. Felolvastatik az 1872. nov. 30-kán lefolyt végtárgyalás és az újonnan elrendelt pótvizsgálat jegyzőkönyve. Kunst Antal pénztárnok megmarad előbbi állítása mellett, amint azt fent leírtuk. A kapott sérülés következtében 14 napig munkakép­telen volt. Vádlott, Trunecsek Ferencz, szeredi (Pozsonm.) születésű, volt honvédőrnagy, szintén megmarad állítása mellett, hogy nem ő volt a tettes. Elnök constatáltatja Kunst Antallal a sze­mélyazonosságot. Kunst határozottan vallja, hogy Trunecsek volt az, ki őt orvul megtámadta. Szó­váltás nem történt kettejök között. A tett végrehaj­tásánál Trunecsek egy szót sem szólt. Hogy mivel ütötte főbe, Kunst nem tudja megmondani. Corpus delictinek vétetik egy kis vaslemez, mely a sürgö­nyöknél nehezékül szolgált, mely azonban oly cse­kély súlyú, hogy nagyobb testi sértésre legkevésbé sem alkalmas. Igaz ugyan, hogy a merényletet kö­vető reggel baltát is leltek a pénztári hivatalban ; miután azonban constatáltatott, hogy a baltát sem a távirdai épületben, sem vádlott lakásán soha nem látták, rejtélyesnek tűnik fel azon körülmény, mikép kerülhetett az a pénztári irodába s miért nem találták meg azt akkor, midőn a tett elköve­tése után rögtön tartottak kutatást az irodában, ha nincs-e ott a rabló elrejtve. Az említett vasle­mez, mely különben vádlottnak a 2-ik emeleten levő irodájában találtatott, úgyszintén vádlott kezei elfogatása alkalmával véresek voltak. E körülményt vádlott azzal indokolja, hogy azon este orra vére folyt. Ezen állítást azonban sem tanuk, sem a vizsgálat adatai nem bizo­nyítják. Vádlottnak vallomása, melytől egy tapodtat sem tágít, következő : A rablógyilkossági kísérletet nem én vittem véghez. Kunst Antalnál azon éjjel nem négyezer, hanem csupán egyszer voltam fél 11 órakor, hogy hibás transito-sürgönyöket javíttassak ki vele. Midőn ekkor az első emeletről visszafelé a második emeletbe mentem, lármát hallottam a pénztári helyiségben. Visszasiettem. Az ajtóhoz érve, Kunst azon pillanatban kirohant, engem félre taszított s torka szakadtából gyilkost, rablót kiáltva fölsza­ladt a második emeletre. Én lassan utána mentem, s midőn irodámba értem, Kunst engem nevezett meg mint a merénylet elkövetőjét. Elnök azon kérdésére, mikép kerülhetett vád­lott szemüvege a pénztári iroda asztala alá, mely­nél Kunst dolgozott, vádlott azt feleli, hogy azt vagy ott felejtette, vagy pedig útközben elvesz­tette s hogy igy az emberek véletlenül az irodába berugdosták. A tanuk részint a ház lakói, részint távirá­­szok. Vallomásuk abban áll, hogy a távirdai helyie­s­ségekbe éjjel kívülről senki be nem jöhetett, mert a felek éjjel csak csengetés után eresztetnek be az elzárt kapun. Külön bejárat nem szolgál a távirdai helyiségekbe sem az ugyanazon házban levő Lloyd­­nyomdából, sem a kávéházból. Vallják továbbá, hogy Trunecsek igenis többször és nem egyszer volt az 1. emeleti pénztári helyiségben. Midőn a tett elkövetése után kérdezték, hogy miért dolgozik­­ szemüveg nélkül, holott fényes nappal is csak szemüveggel tud irni, azt felelte, hogy nem akar lemenni a pénztári helyiségbe, nehogy magára vonja a rablógyilkossági kísérlet gyanúját. Megemlítjük még, hogy az orvosi vélemény szerint Kunst fején nem baltával, hanem az emlí­tett vasdarabbal ejtetett a csapás és hogy a pénz­tár a rögtön eszközölt vizsgálat után egészen rend­ben találtatott. Trunecsek, ha csakugyan ő volt a tettes, bizonyára arra számított, hogy áldozatát védképtelenné teszi s igy jut a napi pénztár (5—600 frt) birtokába. Még egy körülmény merül fel. Azon éjjel, hogy a merénylet történt, négy hordár és egy molnárlegény tartózkodtak a távirdai helyiségek­ben. Mind az öten azonban nem az 1. emeleten, hol a pénztár volt, hanem a 2. emeleten tölték az éjt. A négy hordár megbízható sürgönykézbesitő volt, kik akkor az éjjeli sürgönyök megérkeztére vártak. A molnárlegény velök együtt hált éjfél után 2 óráig. Ekkor jött a rendbiztos és a mol­nárlegényt is kérdőre vonta. Ez egy feladási re­­vénynyel igazolta magát; ura, mint mondá, meg­parancsolta neki, hogy éjen át feleletre várjon. Kapott-e a molnárlegény csakugyan sürgöny­választ és hova tű­nt azután, hogy a rendbiztos tőle eltávozott, az ép oly rejtélyes és föl nem derített körülmény, mint az, hogyan került a balta a pénz­tári irodába. A tanuk kihallgatása után a kir. ügyész Trunecsek Ferenczet rablási kísérlet bűnével vá­dolja s indítványozza, hogy ezért 6 évi súlyos börtönre ítéltessék. Védő­ügyvéd bebizonyítani iparkodik, hogy nem vádlott követte el a merényletet. Kéri védenc­e fölmentését. Az ítélet holnap d. e. 9 órakor fog kihírdet­tetni, hogy némely vállalkozók gyermekekkel végeztetik ez egészségtelen, sőt gyakran életveszéllyel járó munkát, de az állam részéről intézkedve van, hogjal az ilyen embertelen eljárást szigorúan büntessék, a tilalom áthágói tetemes pénzbírságot fizetnek, vagy nehéz kényszermunka mellett börtönbe zá­ratnak. Várjon a mi országunkban mikor követik ez utánzásra méltó példát ? — Az utolsó két évben nagyon divatba jött Francziaországban a bucsujárás, mindenik jó katholikustól megvárják, hogy valamelyik ösmere­­tes csudatevő szentnek az oltárát felkeresse, és ott a saját és hazája jóllétéért imádkozzék. Jelenleg a lourdesi kápolna van divatban, temérdeken zarán­dokolnak a szent szűz oltárához, hogy az ottan levő csudatevő vízből igyanak. — úgy látszik, mint ha a középkor vak fanatizmusa ismét fel­éledt volna. A bucsujárás mániája minden osztályt átha­tott, gazdag és szegény, főrangú és pór egyaránt növeli a hívők tömegét. — E tüntetéseket nem csak a papok, hanem a polgári hatóságok is melegen pártolják, sőt szítják azt a szellemet mely­ből jő. Mindenki tudja, hogy ezek a bucsuj­árások nem csupán vallásos buzgalomból történnek, hanem a politikai hitvallás egy bizonyos neméül szolgál­nak. — Ha a „radicális“ vagy, akkor neve­ted a bucsujárókat, és azt kérdezed, hogy miért nem tiltják be; — ha „mérsékelt“ vagy, ke­gyesen mosolyogsz reátok, és „szerencsés utat“ kívánsz nekik; ha egy kis szelíd „mona­r­­c­h­i­k­u­s“ érzelem lappang benned, a feleségedet küldöd el a Pyreneusokba zarándokolni; ha pedig véletlenül „erős legitimista“ vagy, ekkor magad megy el. Midőn a múlt év október havában Gambetta egy nagyon értelmes radicális beszédet tartott, a conservatív párt mint egy ellenméreg gyanánt azzal tüntetett, hogy 200,000 zarándok ment a lourdesi kápolnához. Ez évben még sokkal népszerűbb és általá­nosabb lett a búcsújárás; az ilyenféle kiránduláso­kat az ország minden vidékéből rendezik. — Na de v­ a­s­u­t­o­n utaznak, a távirda villa­n­y­o­s vonalai mellett, s a gőznyomdák milliókra menő lapjai és könyvei kisérik őket mindenféle s ez elég biztosíték, hogy a sötétségből, hova az ámítok akarják vinni, visszajussanak a világos­ságra. — Azt reményük, hogy ha a l­é­g­h­a­j­ó­­kat tökéletesítik, akkor a mostan használt veszé­lyes és költséges ásványok helyett, a magas épü­leteket és templomokat, a léghajók segítségével fogják építeni. 1­ r Mozaik. — Az angol államtitkár a közelebbi időben újból megemlítette, hogy a kéményeket nem szabad gyermekekkel sepertetni, mert ez a szokás, embertelen és bűnös. Angliában már régóta kémény­­tisztító gépeket alkalmaznak; megtörténik ugyan, m máim Három nemzedék. Széchenyi és Vörösmarty. — Kossuth és Petőfi. — Deák és Arany. Budapest, 1873. A Franklin-társulat kiadása. Mindenesetre örvendetes jelensége a magyar irodalomnak, hogy újabb időben a tanulmányok egyre szaporodnak; hogy fel kezdjük adni ama ferde és kárhozatos nézetet, miszerint a szépiroda­lom vezet egyedül az üdvösséghez, a dicsőség pál­májához; hogy a léha ábrándozás és holdsugaras búgás helyett a gondolkodó igyekezet komoly szava gyakrabban megüti füleinket. A „Három nemze­dék“ szerzőjétől sem tagadhatjuk meg ez érdemet, noha műve koránsem sorozható az alaposabb tudo­mányok körébe, mert sem irodalomtörténet, sem irodalmi bölcselet, sem művelődési vizsgálat, hanem inkább egy tetszetős párhuzam, több szellemmel, mint alapossággal. A névtelennek megtetszett a gon­dolat, hogy hazánk politikai és irodalmi fejlődésé­nek legújabb korszakában összefüggésbe hozza a leg­­kidomborulóbb alakokat, úgy a mint azok egy-egy öltőben feltűnnek, párosan Széchenyit és Vörös­­martyt, Kossuthot és Petőfit, Deákot és Aranyt. Az okszerűség igen helyes, és újabban minden isme­ ágban meghonosult törvényének hódolva, azon alaptételből indul ki, hogy mindenkor megszüli és megérleli a maga typicus alakjait, és ez alakok különbözzenek bár egymástól annyira is, a­mennyire más az államférfiú, a költő, a művész, az uralkodó vonásokban tanúskodni fognak mégis arról, hogy egy anyának gyermekei, egy iskolának neveltjei; hogy a mikoron valamely mozgalom a múltnak alapján annyira előkészült, hogy immár elodáz­­hatlan és mintegy lekötött állapotban már meg­van a kedélyekben, a szellemekben: akadni fog a sok egyén közt egy, aki valamennyi többinél több bátorságot érez a kezdeményezésre, több előnyös tulajdonokkal rendelkezik a keresztülvitelre. Két­ségtelenül, aláírjuk az utolsó pontig az alapelvet, s elismerjük, hogy e nevek: Széchenyi és Vörös­marty, Kossuth és Petőfi, Deák és Arany, annyira összetartoznak, mint a­hogyan összetartoznak azok az egyes hangok, melyek együtt adják meg zengő harmóniájukban az accordot, összetartoznak mű­­velődésünk egész keretében. De amint nem egye­dül ők szóltak, tettek és hatottak, hanem a többi kortársak is velük, művelődésünk időnkénti me­nete csak a szerint haladt, csak a szerint érthető meg. A történelemben igenis össze lehet fogni az egyes korszakokat, egymásba fűzni és egymásból magyarázni azokat, de tagadjuk hogy akár egyik akár másik nagy alak az előbbinek kiegészítése lenne, vagy akár fejlődési, akár elmaradási követ­kezménye . Széchenyi, Kossuth és Deák ép úgy nem egy fejlődésnek különböző kifeje­­zései, mint nem Vörösmarty, Petőfi és Arany. Fokozatosan egymás fölibe állítani őket szintoly nevetséges, mint értelmetlen felfogás Ki volt nagyobb a három költő közül ? azt kérdezni is alig lehet, nagy mind a három saját egyediségében. Petrarca csak oly maradandó alak, mint Torquato Tasso, daczára hogy az csak apró sonetteket irt, (mert Africája jelentéktelen) míg ez egy hosszú epopeia költője. A szerző a látszat által elkapatott és valótlanságba esett. Hasonlókép valótlan állítás az, hogy Széchenyi nem volt a nagy alkotásnak embere ; gondoljon szerző csak azon sikerre, mely az ő működése következménye volt. Hi­szen maga ezt írja: „Az ő szavára áll fel a tudós akadémia, és dől meg az ősiség, hull le a jobbágyság láncra, és támadnak országszerte a közlekedési eszközök. Casinót állít, kezdeményezése meghonosítja a lóversenyt, megélénkíti a sportnak minden nemét, összetoborozza, központosítja, megte­remti a magyar társaságot. E mellett a közjognak, az egyháznak nem vetődik fel oly kérdése, mely az első sorban állók közt őt nem találja. Nincsen neki nagy, nincsen neki kicsiny, nincsen a mihez ne szólna, és nincsen a mi virágzásnak ne induljon, az ő szavára indulva; nincs a mi tönkre ne menjen, ha az ő szavával ellenkezve indul.“ És szerző mindebben nagy alkotást nem talál. Vagy azt kí­vánja, hogy egy országot helyzett volna más ha­tárok közé, egy nemzetet alakított volna által csontostól, bőröstől. Csodálkozunk e követelmé­nyen határtalanul, mert Kemény Zsigmond ezt nem követeli, szerző pedig az ő „Széchenyi István“ tanulmánya szerint dolgozott, annak eszméivel és érveivel harczol, úgy hogy a „Három nemzedék­nek Széchenyire és Kossuthra vonatkozó része nem látszik egyébnek, mint birálatos, más alakba öntött kivonatnak. Még nagyobb valótlansága, alapelvével szembeszökő véleménye az, hogy a nemes grófot, kit Kossuth tisztelt meg a „legna­­gyobb magyar“ czímével, Kossuth űzte a döblingi­­rízi/­a­lamt kiindulására utalni a könyvnek, az ember csak lapda a sors és idő kezében, s nincs ereje megkötni azt. A vi­szonyok rohantak, Széchenyi megállott, a dolgok bonyolultak, s lelke megtört, s Kossuthot vonni felelősségre ép oly balga, ép oly éretlen, mint esztelen és gyűlöletes eljárás; a csapást és átkot, mit az idő szerencsétlensége, viszonyaink balesete hozott létre, egyesnek vállára tolni s pellengérre állítani, hogy dobálja meg sárral és kővel a nemzet. Tiltakozunk az irodalom és történet kritikája nevében az efféle részakarat és igazságtalanság ellen; ha pedig csak puszta bárgyuság, követel­jük, tegye le a tollat s ne ítéljen, aki ítélni nem tud. Tiltakozunk az irodalom érdekében, hogy a po­litika kedvéért az igazságot valaki mellőzze és az igazságot elcsavarja. Napi­lapban, hol nem egy­szer a pártérdek és a szenvedély sugallja az ítéle­teket, megbocsátható, de önálló műben soha. Vagy mit szólna a szerző, ha egy író, kinek a politikai hitvallása baloldali, azt a tévedést követné el, hogy minden mai calamitásért Deákot vonná kérdőre és őt ültetné a vádlottak padjára ? Bizonyosan sietne tiltakozni. . . . De elég. Szerző kiindulása helyes, de czélja, hogy Aranyt és Deákot, Vörösmarty és Széchenyi, Petőfi és Kossuth fölé emelje, hibás ; e miatt tár­gyalása, érvelése is sok helyütt félszeg, bár meg­váltjuk, nem egy találó és szellemes észrevétellel dicsekedhetik. — A bajai kir. főgymnasium önképző tőre 1873-ra „Évkönyv“-et adott ki, mely ha sikerről nem is, de buzgalomról tanúskodik. A fü­zet kiemelendő jó tulajdona az, hogy csak öt köl­temény van benne, a többi prózai dolgozat. Dicsé­retet érdemel, hátha még az az öt se volna benne ! CSARNOK. Egy amerikai lap véleménye a két Dumas Sándorról. Az utolsó 50 év lefolyása alatt nem volt irodalmi név, mely a világban nagyobb feltűnést s elterjedést okozott volna, mint a Dumas neve. Határtalan leleményessége, a lehetőségek minden törvényeivel daczoló merészsége, pajzán kedélyes­sége, érdekfeszítő vázlatai, élénken vésődtek az olvasó emlékébe, mert sok kellemes órát köszön­het nekik. „ Az arábiai éjjeken kívül nem ismerek munkát, mely ily csudálatos kalandokkal árasz­totta volna el a világot, mint az afrikai vérvegyü­­letű­ franczia író tollából jövő történetek özöne. — E lángeszű irónak vad, szilaj, féktelen, könnyelmű, rendkívüli, extravagáns, csapongó észjárása volt, még eszmepazarságát is érvül hozták fel mel­lette. Lehet, hogy a mostani nemzedék annyira meg­feledkezett a „párizsi mohikánok“ csuda kalandjai olvasása alatt érzett benyomások­ról, hogy a Dumas nevét a fia tollából jövő ter­ményekkel, ez éretlen eszmefirzamokkal, hozza kapcsolatba. A művek „delicat“ bonczolása és erkölcste­len bölcsészete, az illem és szemérem minden ha­tárain túlcsap. — Pedig — korunk gyalázatára legyen mondva — az ifjú Dumas ezekkel szerezte azt, mit a mostani napokban „r e p u t a t i­ó n­a­k“ neveznek. Régi kedvenc­ünk az öreg Dumas életében sok bizarrság volt, tömérdek irodalmi botrány róla, de azért még is sajnálnánk, ha hírnevét fia hírével egy vonalba állítanák. Az apa és fi­a között oly roppant különbség van, mint e durva kérgy, de reményteljes föld, és a legundokabbnak képzelt pokol között. Az apa is gyakran és nagyokat vétett minden felállított rendszer ellen, de azt lehet mondani, hogy ezt meggondolatlanul, a pillanat benyomása alatt, véletlenségből, heves szenvedélyétől és nyug­talan természetétől elragadtatva, szilaj szellemének első ösztöne és szeszélyes száguldozásai által tette. A mi ítéletünk szerint az öreg Dumas soha se volt aljas és elkorcsosult, munkáiban vannak ugyan sikamlós helyek, de az erkölcsi romlottsá­got nem szerette, csak közönyös volt iránta. — A fiát ellenben az erkölcstelenség és bűn a mi az életben leginkább érdekli; gondolatának ez a le­nyomata, képzelődését ez lelkesíti, e téren érzi magát otthon, az egész emberi életben semmi sem vonza annyira, semmit sem talál oly figyelemre méltónak mint a bűnt; a tisztátalan szenvedélyek és az érzékiség aljas fondorkodásainak bonczol­­gatása az, a­mi őket híressé tette. Ha tehát az a szerencsétlenség történik meg, hogy volna olyan tapasztalatlan olvasó, ki­­előtt az öreg regény író neve, az ifju Dumas: ez úgy­nevezett erkölcsbíró, a megvetésre méltó bűnök különböző árnyalatainak tanulmányozója és főtörténésze nevével ugyanazonosítna, azt az olvasót jó indulattal figyelmeztetjük, hogy az ár­talmas mételyt vesse félre, ismerkedjék meg in­kább az apa munkáival, mert ennek szelleme sokkal tisztább, fényesebb, jobb irányú ; ő sem tündöklött ugyan a társadalomban és iró­­társai között fényes erényeivel, nemes , és fen­­költ szellemével; — számtalan hibái voltak, eszé­vel és pénzével a legpazarabb tékozlásokat és ki­csapongásokat űzte, de azért ismételjük hogy is­merkedjék meg inkább e kedélyes, barátságos, szeszélyes, önfejű­ hiú és hóbortos, de mindig ked­ves íróval, ki korszakának parabolája volt, aki bár nem igen érdemli meg tiszteletteljes hódola­tunkat, de el kell róla ismernünk, hogy szellem­dús dolgozataival sok ártatlan élvezetet sze­rezett. Vannak sokan, kik az ifjú Dumast a mos­tani olvasó közönség kedvenczének tartják. — Mit a Francziaország mostani sajnálatra méltó állapo­tának valóságos hit képviselőjének tekintjük, e szegény elkínozott és sokszorosan megpróbáltatott ország gyengeségeit, kinövéseit, nyomorát és szé­gyenét képviseli. De azért, hogy az apát a fia elibe helyezzük ne képzeljék, hogy az ő munkáit remekműveknek tüntetnénk fel és az ifjaknak mint erkölcsi táp­szert ajánlanánk. — Koránt sem. — Ezzel csak azt bátorkodunk erősíteni, hogy az öreg Duma k­irálya, a jóizlés, tisztaság és ártatlanság maga, az ujjabb kor oskolájából előállott önhitt írókhoz képest, kik pirulás nélkül nyíltan szentelik magu­kat a bűn tanulmányozására és bonczolgatására. — Midőn „a franczia regény“ szól oly mély megvetéssel, hogy ne mondj­an undorral ejt­sük ki ajkunkon, rendesen az ilyen ifjú Dumas­­féle, rosz irányú, kific­amodott ízlésű, férezműveket értjük alatta. totális közgyűlés elé terjesztendő javaslatok vétet­tek tanácskozás alá. Megállapodás történt abban, hogy indítványoztatni fog a közgyűlésnek egy telj­hatalmú bizottság megválasztása, amely a legutolsó kísérleteket megtegye a vállalat fönntarthatása ér­dekében. Ugyanezen közgyűlésen azonban egyúttal a liquidatió föltételesen el fog határoztatni, hogy e szerint, ha a teendő lépések czélra nem vezet­­nének, elő legyen készítve a liquidatió lehetősége, minthogy ugyanis a társulati alapszabályok azt ren­delik, hogy a lquidatió csak két közgyűlés hatá­rozata folytán foganatosítható, a tanácskozmány küldöttséget meneszt legközelebb a kormányhoz és a minisztérium határozott nyilatkozatát fogja ki­kérni arra nézve, hogy van-e szándéka ezen nagy fontosságú közlekedési vállalat fönntartására köz­reműködni.­­ A vállalat fönnmaradása ma tisz­tán a kormány elhatározásától függ, és ha ez el­utasító talál lenni, akkor a liquidatió el nem ke­rülhető. A társulat választmánya, a tizenötös bi­zottság indítványa folytán, előreláthatólag el fogja határozni, hogy azon részvényesek, a­kik már a múlt közgyűlésre részvényeiket letéteményezték, ha a közelebbi közgyűlésre feljönni kívánnak, letéte­­ményi igazolványaik előmutatása mellett ingyen utazhatnak ezúttal a fővárosba.­­ A vn. k. kamatozó pénztári jegyek forgalma októberben : maradvány szept. végével 169 db 100 és 2047. db 1000 frtos = 2.063.900 frt, október­ben kibocsáttatott 22 db 100 és 76 db 1000 frtos = 78.200 frt, összesen 191 db 100 és 2123 db 1000 frtos = 2.142,100 frt. Október folytán be­váltatott 26 db 100 és 152 db 1000 frtos = 154,600 frt, maradt tehát október végén forgalomban 165 db 100 és 1971 db 1000 frtos = 1.937,500 forint. — Új postahivatal. Trencsénmegyei Driethoma községben 1. évi deczember hó 1-ső napján új pos­tahivatal lépend életbe, postai összeköttetését nyer­vén a naponta átmenő maile-posta által mind le­vél-, mind kocsi-postára nézve valamennyi, a tren­­csén-m.-hradisi postavonalon fekvő postahivata­lokkal. Ezen új postahivatal kézbesítési köréhez tartozni fognak : Drietholna, Kis- és Nagy-Chocholna, Kosztolna és Zárjetz községek. — A fü­ggő­ államadósság ellenőrzésére kikül­dött országos bizottság Bécsben 1873. évi nov. 5-ik napján tartott XVI. ülésében az államjegyek forgalmi összegét 1873. évi okt. végével követke­zőnek találta: A bizottság saját följegyzései alapján a tulaj­­donk­épeni államjegyek összege: 1 frtosokban 82.817,273 frt. 5 frtosokban 126.499,390 , 50 frtosokban_____________149.886,250 „ összesen 359.202,913 frt. A közös pénzügymi­nisztérium hivatalos közlése szerint a sóbányákra bekeb­­lezett és forgalomban levő ■ zálogjegyek összege . . 52,796,282 frt. 50 kr Összesen 411,999,195 frt. 50 kr — Vámügy. A pénzügyminisztérium körrendelete valamennyi pénzügyigazgatósághoz és vámhivatal­hoz . A bíródó tanácsban képviselt királyságok és országok cs. kir. pénzügyminisztériumának értesí­tése szerint a jägerndorf-leobschützi vasútvonalnak megnyílta alkalmából a jägerndorfi vasúti indóház­­ban és ottan elhelyezett porosz kir. I. oszt. mel­lékvámhivatallal együtt­működő II. oszt. cs. kir. fővámhivatal állíttatott fel, melyre I. oszt. fő vámhi­vatali hatáskör ruháztatott, s mely a vasúti for­galom irányában a megrövidített bemondó eljárásra jogosittatott; működését f. évi sept. 25-én már meg­kezdette. —A keleti marhavész állásáról f. évi nov. hó. 1-ig beérkezett hivatalos jelentések szerint: a Pest­­megyében fekvő abonyi pusztának vész gyanúja alatt állott két majorja a zár alól feloldatván, Ma­gyarország egész területe vészmentes. Horvátország­ és Szlavóniában a keleti marhavész Zágráb megye : Kopcevec, Kraljevec, Trstenik, Cista-Mlaka, Novo- és Staro-Cice, Ribnica, Vukovina, Pescenica, Mala- és Velica-Buna, Otok, Petrovina, Gradici, Cicka- Poljana, Kurilovec, Mala-Gorica, Zaprudje, Bregovl­­jani, Bidrovec, Popovec, Kupljenovo, Horvathi, Stupnik, Rakovpotok, Jakovlje, Igrisca, Hrastel­­nica, Odra, Poljanek, Bok, Sisek, Goljak, Bence­­tic, Mrzljaki, Budrovci, Vukoder, Novaki, Zarko­­vec, Vrbani, Straza, Aspergeri, Krasic, Brezani, Podbrezje, Zabno, Tisina, Strelecko, Budesevo, No­­vosello, Gosce, Jagodno, Luk és Petaki községei­ben. Varasd megye: Gub­isevo, Repovec, Pavlovec, Klajec, Luka és Grdice helységeiben; Verőcze me­­gye: Boksic, Jeri­ance, Saptinovac, Bankovce, Podgajce, St.­Gyulaj, Lasic, Zdence, Orahovicza és Kutora községeiben; Fiume megye: Cernilug, Mrzlavodica, Zelin és Osaje községeiben és Pozse­­ga megye: Ozegovacz helységében uralgott. — A határőrvidéken a lika-ottocani határkerület Balio­­vac községében ; az ogulin-slaini határkerü­let: Plas­­cice, Letinak és Stabovisce községeiben; az első bánáti határkerület: Selnica, Kablar, Trtnik, Vla­­hovic, Cepeles, Pracno, Kamarovo, Hrastorica köz­ségeiben, és Petrinja szab. kir. városban; a gra­­diskai kerület: Kusutarica, Subocki, Grad és Ja­­blanac helységeiben, végre a brodi kerület Tonvin helységében és Brod szab. kir. városban uralgott.­­ Az osztrák tartományokban 1. évi október 27-ig terjedő hivatalos tudósítás szerint a keleti marha­vész Galicziában: Strczemilce, Grutowa, Brody, Strkovcze, Urynkowce, Krzywenki, Harbujow, Wi­­czyn-Chylczicze, Perepelniki, Majanow-Wrzbika, Si­­olko, Chmielisca, Kapusziicze községekben; Salz­burgban , Oberthrum községben; ellenben Galiczi­ában : Gontava, Kuvince helységekben és az os­wiecimi vasúti állomáson; Bukovinában, a novosi­­eliczai vesztegeldében megszűnt; végre Galiczi­ában : Ratkow, Podhajce és Zahczernite községekben, és Alsó-Ausztriában, Ober-St.-Wall községben a rész kiütött. — A terézvárosi iparbank nagy választmánya ülést tartott nov. - én. Szőnyegre került a pénz­intézetek nyomasztó helyzete. Horn indítványára határoztatott, hogy a bank saját részvényei egy részének visszavásárlása által segítsen a nyomasztó helyzeten. Az indítványt az ülés elfogadta s igy ki­mondatott, hogy a kibocsátott 10.000 drb részvény­ből 2000 dbot a bank vásároljon meg s igy csök­kentessék a bank alaptőkéje. Az elfogadott indít­vány határozati javaslat gyanánt a közelebb tar­tandó rendkívüli közgyűlés elé fog terjesztetni. KÖZGAZDASÁG. Vegyes.­­ Az egyesült magyar gő­zhajótársaság választmá­nya s a tizenötös bizottság tegnapi délután közös érte­kezletet tartottak, melyben a jövő szombaton tar­Tőzsde és gabnacsarnok. Budapest nov. 11. Érték­üzlet. A tőzsde irányzata csendes volt. Bankok és be­fektetési papírok iránt csekély volt a vételkedv s a teg­napi árfolyamok alig voltak feltarthatók. Egyéb értékek forgalma csendes és változatlan volt. Az előfordult köté­sek a következők: magyar vasúti kötes. 931/4, magyar sorsj. 78—78*/4, 5'/h‘76-oh magyar földhitelint. zálogl. 81, angol-magyar bank 40'/,, 407/4, municipális 21‘/2—21’/,, magyar hitel 1]11772—118‘/2, magyar földhiteltárs. 463/4 — 47‘/4, takarék- és hitel 537s—538/4, pesti egyleti bank 34, orsz. központi takarékp. 65, Ganzféle vasöntöde 675, Drascheféle téglaégető 173-mal. az esti tőzsdén a hangulat valamivel jobb volt és az árfolyamok megszilárdultak. Angol-magyar bank 408/4—4072, municipális 221/4—23, magyar hitel 1197. — 1217, magyar földhitel társ. 47—48, takarék- és hitel 533/4—541/a-lel kötve.

Next