Ellenőr, 1874. június (6. évfolyam, 149-176. szám)

1874-06-14 / 162. szám

KÜLFÖLD. (Június 13.) Franczia köztársaság. Európa figyelme ismét Francziaország felé fordult, melyre megint izgalom­teljes, válságos napok jöttek; egy beborult, csak úgy csattog, csak úgy mennydörög, közbe-közbe te­lecsap, s a szerencsés néző biztos fedél alól visz­­szafojtott lélekzettel várja, kit sújt agyon, kinek a házát hamvasztja el a haragos villám. A bilincs­be vert gyűlölet, mert eddig is fenyegetőleg zör­gette lánczait, egyszerre féket szakított s feltar­­tóztathatlanul rohan előre. A harcz, mely eddig a nemzetgyűlésben folyt, az utczákra vitetett ki s az élhetetlen orleánistákból, tehetetlen legitimistákból álló parlamenti többség gyámoltalan kormányával rémülten összedugott fővel nézi, mint tör egymásra élet-halálharczra a republikánusok kétségbeesésük­ben elkeseredett hada, és a bonapartistáknak a parlamentben ugyan kicsiny, de azon kívül annál hatalmasabb tábora. A napoleonisták, úgy látszik, elérkezettnek látják ez időt, melyben immár vége szakadhat a türelemnek melylyel azt a sok bántalmat, uton-utonfélen egész dü­hös­­séggel osztott sérelmeket s rúgást összeszo­rított­ajkkal, a feljajdulás elfojtott kitörésé­vel elviselték. Kénye-kedve szerint önte ki rajtok dühét mindenki, a­kinek tetszett; az egymással különben marakodásban levő legitimista és repu­blikánus mindjárt összetartott, ha egy bonapartista akadt tttokba, kit kényökre lehetett oldalba rúgni. A bonapartistáknak kellett meglakolniok a közel­múlt minden szerencsétlenségéért, melyet talán enyhithetett, de semmi esetre el nem háríthatott volna, míg a nagy érdemek, miket a császárság Francziaország iparának, kereskedelmének, művé­szetének felvirágoztatása által magának szerzett, feledve lettek. A türelem pohara végre csordultig telt, kik eddig legyőzött voltuk érzetében szótalanul tartot­ták hátukat az ütéseknek, most visszafordulnak, szemébe néznek a támadónak, a szitkokat vissza­vágják és fölemelik jobbjukat, azokra, kik őket ütle­­gekkel bob­ták. Elérkezett az idő, gondolják, hogy a passivitásnak vége legyen, s nekigyür­köznek, hogy összemérkőzzenek támadóikkal. A legitimisták, az orleanisták a sit mellé bújnak, mint félénk gyermekek s ha valaha, úgy most bizonyítják be legjobban, hogy képtelenek egy oly nyughatatlan­­szilaj vérű­ nemzetnek, mint a franczia, biztos,erős kormányt adni. A republikánusok közt bizonyára van egy tekintélyes, higgadt töredék, mely képes is lenne békét és nyugalmat szerezni, s talán hosz­­szabb időre is biztosítani az országnak, de ezeket vagy magával ragadja vagy elsöpri a túlzók és rakonczátlanok tömege, kik könnyelműen eltiporják mindazon gyenge hajtásokat, melyeket a mérsé­keltek gonddal ültettek s vigyázattal ápoltak s ekép megérlelik a franczia népben a meggyőződést, hogy a békét, a rendet, a nyugalmat, amire legin­kább vágynak, a mire legnagyobb szü­kségök van, csak a császáságtól várhatják, mely bár elég kion­tott vérekbe, keserves könyeikbe került, legalább biztosságot n­yujtott arra, hogy munkájukat zavar­talanul végezhették , nyugodtan ehették kenyereket. De hadd szóljunk azokról, a­mik most Pá­rizsban s Versailleban végbemennek. Emlittettük már a viharos ülést, melyen Roucher és Gambetta oly csúfosan összetűztek, szóltunk a sainte-lazarei botrányról is, mely amazt követé, most ennek rész­leteit s azokat kell megismertetnünk az olvasókkal, melyek a botrány ismétlései, következményei vol­tak. Midőn az elnök a m­. 9 iki botrányos ülést bezárta s a képviselők oszolni kezdtek, Roubert, ki ép a ruhatárból jött egy csomó republikánus, köztük Gambetta, Ferry, állitá meg, s ez utóbbi így szól­ta meg az egyszer oly hatalmas minisztert: „Igen, Párisban van egy bonapartista titkos bizott­ság, mely Rouher úrnál tartja üléseit.“ Rouher lehető mérséklettel válaszolt erre: „Egész hatá­rozottsággal kijelentem önnek, hogy nálam semmiféle bizottság sem tart ülést.“ — „Azt majd később fogjuk meglátni !“ kiáltá Gambetta, mire rögtön mások, névleg Térin, Lockroy, Germain Casse Rouherhoz rohantak ily kiáltásokkal: „És Elsass? és Lotharingia ?“ Előbb adja ön vissza Elzasz- Lotharingiát! — Mind nagyobb lett a tolongás, miközben Roucert többen nem egyszer hátba lök­ték. Galliani d’ Istriát, ki a leghevesebb bonapar­­tisták közé tartozik, ezek láttára elborita a harag s Gambettára rohant: „Ön bennünket — kiáltá — az ülésteremben, hol önök kétszázan vannak, húsz ellen, nyomorultaknak nevezett. Én tehát itt, szemtől­­szembe mondom önnek, igen, ön a nyomorult!“ — A tolongás mind hevesebbé lett, s Levert és Abbatucci bonapartista hiába igyekeztek Rouhert kiszabadítani, két baloldalinak, Achille Delormenak és René Bricenek kellett közbelépniük, hogy Rouher összetépett ruhával kiszabadulhasson. — „Az ör­dögbe ! — szólt Germain Casse gúnyosan — én nem vagyok parlamenti ember!“ — „Meglátszik!“ — n­ondá egy arra elmenő jobboldali. E jelenet után következett a st.-lazari, me­l­ben Sainte-Croix gróf Gambettát botjával arczal üté. A „Pays“ másnap Cassagnac tollából ezeket hozta: „Mit mondjunk egy részeg ember gorom­báskodásához? Nem csodálatos-e, hogy Gambetta urat nem rúgták testének azon részén, melyet a honvédelem idején oly gyakran mutatott az ellen­ségnek. Kétségkívül az volt barátaink szándéka, de a dühösek néhány százan voltak, ők pedig ke­vesen . . Mióta szabad a gazembernek a becsü­letes embert sérteni, mióta a gyávának a vitézt bántalmazni, a köztársaságinak az imperialistát nyomorultnak nevezni? Igen gyávák az emberek. Mindnyájan összeállónak, hogy a bonapartisták kis csoportjára törjenek. Egyenként szerényebben lép­nek föl, tömegben szemtelenségük leírhatatlan. Vi­gyázzatok, mert mi azok közé tartozunk, a­kik em­lékeznek. De kérlek benneteket Európa iránt való tekintetből, mely titeket a tisztességes Francziaor­­szággal zavarhatna össze, ne kezdjétek újra a teg­napi orgiát. Ne legyen borszagotok, midőn a szó­székre léptek s mondjátok meg Gambettának, hogy nem illik mindig részegnek lenni egy kamrában, a melyben nem mindenki betyár vagy köztársasági.“ — E czikk miatt aztán, mint olvasóink tudják, Clemanceau fegyveres elégtételt követelt. Az eset a nemzetgyűlést is foglalkoztató. Bethmont hozta elő indokolván a baloldal más­napi interpellációját, rá­­szólta a belügyminiszter akkori szavait, melyek mu­tatják, hogy nem eléggé védi a képviselők jogait; a minisztériumot azzal vádolta, hogy egy követ fut a bonapartistákkal. A belügyminiszter kijelente, hogy tegnapi szavaiból mit sem von v­isza, kije­lenté, hogy a közhatalom megtette kötelességét, a Gambetta elleni támadás bizonyos pontig megma­gyarázható az általa használt szerencsétlen szó ál­tal , mint Mac-Mahon minisztere tiszteletet fog en­nek szerezni, óvni fogja a békét; a­ki a tábornagy kormányhatalma ellen fordul, az a minisztériumot is szemközt találja. Picard bizalmatlanságot indít­ványozott a belügyminiszter ellen; a baloldal azt indítványozta, hogy a nemzetgyűlés a miniszter fel­világosításait nyilvánítsa elégteleneknek és térjen át a napirendre. A nemzetgyűlés 377 szóval 327 ellen fogadta az egyszerű napirendet. Az ügy ezzel még koránt sincs befejezve, a válság beköszöntött s várhatjuk a legváratlanab­bat. Egy 12-ről szóló távirat szerint a kamara fel­oszlatása elkerülhetlen. A minisztérium nem tudja, mit tegyen. Minden párt, az ultralegitimisták is, frontot csinál a bonapartisták ellen. Jóllehet a kor­mány a Lafayette-féle módosítvány elfogadása által ismét megveretett, mégis hivatalában maradt. Arról is értesülünk, hogy a balközép múlt szerdán ülést tartott, hogy azon forma felett tanácskozzék, a­melyben utolsó kiáltványának nyilatkozatai a nem­zetgyűlés elé terjesztendők lesznek. Két javaslat van: az egyik szerint a kamarában a köztársaság rögtöni kikiáltását, másik szerint a Dufaure-féle alkotmányi törvények rögtöni tárgyalását fogják indítványozni. A klub e kérdésben tegnapi folyta­tólagos ülésén határozott. Újabb távirat szerint a vasútnál naponként ismétlődnek a bántalmazások mindkét félről. Gam­bettát a köztársaság éljenzésével, a bonapartistákat pedig „le a köztársasággal!“ felkiáltásokkal fogad­ták. A rendőrség a bonapartistákkal tart s nem igen mutat kedvet a republikánusok védelmezésére, így Rouvier képviselő súlyos testi bántalmazását is közönyösen nézte. Azt hiszik, hogy a rendőrség e magatartása Menton, Pietri egykori iroda főnöke rendeletének következménye; egyébiránt kétségtelen, hogy úgy a rendőrség, mint a hadsereg határo­zottan bonaparti etikus érzelmű s a köztársaságiakat rendzavaróknak tekinti. Cassagnac lapjában azt a tanácsot adja a bonapartistáknak, hogy a republi­kánusokat döngessék el, ha találják s szúrják le. E­miatt Clemanceau a „Pays“ mind a hét munka­társát párbajra hívta. — Rochefort szökéséről írják, hogy a menekültek Sidneybe érkezése után a­z ottani franczia konsul, Simon úr, rögtön egy iratot inté­zett a lapokhoz, amelyben tudatta, hogy az elszö­kött kommunisták nem mint politikai, hanem mint közönséges bűnösök ítéltettek el. Ez Rochefort részéről egy éles dementit provokált, melyben ki­jelenté, hogy ő és társai ugyanazon alapon állnak a melyen Louis Blanc és Ledru-Rollin Paschall- Grousset is írt egy levelet, a­melyben egyebek közt így szólt: „Ha közönséges bűntettesek vagyunk, követelje a konsul kiadatásunkat, s küldjön vissza Új Caledonia kormányzójához. Mi félelem nélkül várjuk az eredményt, a­mely nem is kétséges.“ A Simon-féle levél Sidneyben némi gyönge rokonszen­­vet ébresztett Rochefort és társai javára s meeting tartatott, a melyen egy üdvözlő irat fogadtatott el. Ezt nyolcz polgár ajándékokkal együtt kézbesité Rochefortnak. TÁRCZA. HOLT FELIX A RADICALIS. Irta GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MÁRIA. II-ik kötet (Folytatás.) TIZENHARMADIK FEJEZET. Holt Felix ama látogatása óta a felkelés napjain annyi izgalmat kellett Eszternek átélnie s oly sok fájdalmas meglepetéshez szoknia, hogy el volt készülve rá, minden uj, szokatlan tüneményt aránylagos közönyösséggel venni. Midőn Lyon hitszónoki kirándulásából ismét hazatért, már a b­amfordi börtön felé vezető úton volt Felix. A kis prédikátort mélyen meg­hatotta e hir . Nem tudta eléggé megfejteni magának Félix magaviseletét, mert a hírek, melyek Eszter füléig jutottak, oly ellentmon­­dólag hangzottak, hogy nem volt képes biz­tosan kihozni, mi derült ki az első kihallga­tásnál. De Lyon erősen meg volt győződve arról, hogy Felixnak nem lehetett szándéka, zendülésre vagy személyek megsértésére ingerelni. De mi nagy aggodalmat okozott neki, azon félelem volt, hogy Tuckerrel történt összeütközésénél szenvedélyes felindulás által elhagyta magát ragadtatni, Felix ez ellen nem volt vértezve alázatosság és imád­ság által. „Szegény fiatal barátomnak túlságos ön­bizalma miatt nehezen kell bűnhődnie,“ mondá Eszternek, midőn leverten beszélgetve egymással szemközt ültek. „Meg kell látogatnod „atyám.“ „Mindenesetre. De mindenek előtt azon szegény, keményen sújtott nőt kell fölkeresnem, kinek lelke kétség­kivül e zavarban úgy érzi ma­gát ide s tova hányatva, mint egy alaktalan könnyű tárgy a szélvészben.“ Lyon felállt, hirtelen kalapja után nyúlt, horry elsiessen, anélkül, hogy időt engedett volna magának, kis vézna testét felső kabátjának begombolása által az éles lég el­len védeni. „Kérlek, kedves atyám, várj addig, míg valamit ettél,“ mondá Eszter, kezét karjára téve. „Hiszen egészen kimerülve s gyengének látszol.“ „Gyermek, nekem nem szabad várnom.“ Én sem nem ehetem, sem nem ihatom, míg többet nem tudtam meg fiatal barátunk tetteitől, míg nem tu­dom, hogy mit lehet bebizonyítani rá, s mit nem. Félek, hogy senkije sincs e városban, aki részén lenne, mert még egyházunk barátai által is gyakran kérdőre vonattam a miatt, hogy becsesnek látszék előttem. De Eszter, kedves gyermekem .“ E szavaknál megfogá karját, s szükségét érezvén, hogy magát kibeszélje, el látszék sietségét is feledni. „Eszembe jutnak ama szavak: az úr ismeri övéit, de mi csak korlátolt lelkiismeretünk szerint ítélhetünk, meg kell tanulnunk reménylen i s hinni. S ezen bizonytalanságban buzgó remény­nyel függök azokon, kiket a világ nem szeret, mert lelkiismeretük, habár félreértve is, ellentmondás­ban an a világi szokásokkal. A mi magasztos hitünk, gyermekem, a vértanuk hite. Sohasem fogok könnyelműen egy embertől elfordulni, ki a legne­hezebbet elszenvedi, mert nem tud hazudni. Nem, bár én szándékosan hitem önkényes választása szerint nem törekedném kedélynyugalom után, mégis hinnem kell, hogy a megváltás jótéteménye messzebbre hat, mint a mi a legnagyobb könyö­­rületességü­nk. Egykor máskép gondolkoztam, de most nem,­­ most nem többé.“ A prédikátor elhallgatott, s elmerülni látszott emlékeibe, mindig azon veszélyben volt, hogy gon­dolatai által sürgős szándékának kivitelétől elvona­­­­tik. Eszter felhasználta az alkalmat s rábírta, hogy­­ egy Lyddy-főzte levessel erősítse, mielőtt nehéz­­ feladatához fogott, mely abból állt, hogy biztos­­ tudomást szerezzen magának különböző szemtanú­tól, legelőször is a szegény, zavart Holtné asz­­szonytól.“ Ez minden Felix miatt érzett szenvedéseit, saját jóslatai teljesülésének világában szemlélte, s a tanulság és misterium szempontjából tárgyalta inkább, semmint a tények s a pontosság alapján. Nem fektetett különös súlyt azon legfontosabb tényre, hogy Felix mint süket úgy ült tizenegy óra utánig munkájánál, aztán aggodalomteljesen elsietett, aztán visszatért s nagy megelégedéssel jelenté neki, hogy ismét lecsendesedett minden, s kérte őt, hogy ételét a melegen tartsa — ezek mind oly tények voltak, melyek bizonyítékul szolgálhat­tak volna arra nézve, hogy Felix minden csend­háborító tervtől idegen volt. E körülmények csak mellesleg jöttek elő azon jeremiádban, melyet Ly­onnak végig kellett hallgatnia tőle, — de ellenben nagyon lényegesnek tartá Holtné asszony tudatni vele, hogy még jóval Mihálynap előtt egyszer székében ülvén, székén azt mondá Felixnek, hogy még utól éri az isten büntetése, a mért a labdacsok s életital felől oly fennhéjázólag be­szél. „S most, lelkész úr,“ mondá a szegény nő, ki kopott ruhában, keményitetlen főkötőben s bog­lyos hajjal a kis köhögős jobbal ölében, szomorúan üldögélt, é­s most lássa, beteljesültek szavaim, még hamarább, mint a­hogy hittem. Felix ellen­­mondhat nekem a mennyit akar, de most ott ül a börtönben, én pedig itt ülök egy fél koronással hetenkint, a­mit magam kuporgattam meg ma­gamnak, hogy élhessek belőle, s még a házbért is nekem kell fizetnem. Nem mondja senki rólam, hogy én követtem volna el roszat, lelkész úr, — ezen árva itt az ölemben nem lehet ártatlanabb a zendülésben s gyilkosságban s mi minden roszaság van még. De ha az embernek olyan fia van, a ki így ellenszegül s nem enged oly gyógyszereket árulnom, melyeket a jó isten küldött, s melyek nálánál jobb emberek már évek óta, midőn még ő kis gyermek volt, nyakra-főre vásároltak, minek le­­gyen az ember többé a világon. De ő is volt va­laha kis gyermek, lelkész úr, s én magam táplál­tam.“ E szavaknál Holtné asszonyt minden daráló buzgalma mellett is legyőzte anyai szeretete, s szavai mindinkább elhaltak a mindig erősbülő zo­kogásban. „S ha meggondolom hogy az emberek most mind csak arról fognak beszélni, hogyan transportálják, hogy nyírják meg, aztán a taposó malom, és ki tudja még mi!“ Midőn Holtné asszony zokogásba tört ki, el­kezdett halkan nyöszörögni a kis­fiú is, kinek homályos, de mély érzete volt a bánatról, hogy Felix-szel valami szerencsétlenség történt. „Nem, Holtné asszony,“ mondá a prédikátor csillapítólag. „Ne nagyítsa fájdalmát alaptalan kép­zelődésekkel. Nagy okom van hinni, hogy fiatal barátom minden rész következményektől megmene­kül, kivéve Tucker rendőr halálát, mi nehéz lelki­­ismereti vád marad rá né­ve Én tökéletesen hi­szem, hogy egy földijeiből képezett jury meg fogja tud­ni különböztetni a balsorsot, vagy legyen: ballépés, a gonosz szándéktól, s hogy nem fogja súlyos vé­tekben bűnösnek találni.“ „Életében sohasem lopott,“ mondá Holtné asszony, ismét összeszedve magát. „Senki sem mondhatja szemembe, hogy fiam valaha pénzzel szökött meg, mint ama fiatal ember a banktól, ha­bár az tisztességesebben s vasárnap egészen más­ként volt felöltözve, mint Felix. S én tudom, hogy nagyon rosz dolog az, ha valaki constablerekkel verekszik, de azt mondják, hogy Tucker nejének jobb dolga lesz, mint eddig, mert az előkelő embe­rek nyugdíjat fognak neki adni, s minden jótékony alapítványból kap valamit, s gyermekei fel fognak vétetni az ingyen-iskolába s több efféle. Könnyen viseli az ember bánatát, ha mindenki igyekszik megkönnyíteni azt, s ha a jury és a biró igazsá­gosak akarnak lenni Félix iránt, úgy szegény anyjára kell gondolniok, kinek nincs többje, ami­ből éljen, mint egy félkoronás s egy kevés bútor, — a mi elég szép, s mind magam vettem — s még hozzá ez árva gyermeket kell tartani, a kit Félix hozott a házhoz. Az igaz, hogy visszaküldhetném nagyatyjának — a község költségén, de én nem vagyok olyan, lelkész úr, nekem lágy szivem van. Nézze csak kis arczát, s lábait, olyan, mintha márványból volna.“ E szavaknál lehúzta fél czipő­­jét és harisnyáját a gyermeknek Holtné asszony, s megmutatá a gyermeknek tisztán megmosott lá­bacskáját. „S ön talán azt gondolja, hogy adjam ki a lakásnak egy részét, de ezt könnyű mondani nem lehet minden perezben valakit kapni, kinek lak- és hálószobára van szüksége, s ha Felixxel valami sze­rencsétlenség történik, úgy jobb lesz, ha a községi zálogházba elzálogosítom magamat, s senki sem fog kiváltani, mert hiszen az minden fogalmat túl ha­lad, hogy mennyire ellene vannak fiamnak a község­beliek. De ezt anyjára bizhatnák, mert ha különös s vek merő ember is, s nem sokat hisz a szent írás­ban s orvosszereimben, mégis okos ember ő — azt mondhatom, s atyjának törvényes fia, s én va­gyok az anyja, kit már harmincz évvel az előtt, hogy atyjához mentem nőül, Walt Marynak hívtak.“ Itt ismét elfőj rá Holtné asszonyt érzelme, zokogva mondá e szavakat : „S ha el akarják vinni, szeret­nék még egyszer e gyermekkel a börtönbe menni hozzá, mert nagyon szerette a gyermeket az ölében tartani s azt mondta, hogy sohasem fog nősülni, s meghallotta ott fent az isten, mert szavainál fogta.“ Lyon halk sóhajok közt hallgatá s megkisérté aztán vigasztalni, mondván, hogy ő is, mihelyt le­het, a börtönbe megy, s nem nyugszik, amig minden hatalmában állót meg nem tett Felixért. Egy tekintetben összehangzottak Holtné asz­­szony panaszai saját aggodalmaival, s alaposoknak találta azokat. A trebyi szabadelvű dissenter köz­ség hangulata nem volt Felix mellett. Azok közül, kik az ablakokból nézték magaviseletét egy sem ta­lált mentséget Felix számára, s saját vallomásait, melyeket a kihallgatásnál tettének indokául felho­zott, csak fejrázással fogadták s mondák : ha nem tartotta volna magát mindig bölcsebbnek mint más ember, úgy sohasem bocsátkozott volna ily merész vállalatba. Valami különösnek tartá magát s roszul nyilatkozott tisztességes üzletemberekről; belenyúlt az adás s vevés természetes folyamába, s anyjának eltiltá az orvosságok árulását, s ezek után ami történt, előre lehetett látni. Anyját koldusbotra juttatta s magát pedig szerencsétlenségbe dönté. S miért? Az igaz ügynek nem szerzett azzal semmi hasznot. Ha az egyházi adó ellen küzdött volna, vagy pedig oly vitába keveredett volna, melyben mint a szabadelvű dissenterismus védője tűnt­­ volna ki, úgy esete általános arany, ezüst s réz­ s pénz aláírások felidézésére lett volna alkalmas, T­a­z ü­g­y. — A pesti ág. hi­tv. evang. magyar­német gyülekezet fiú- és leánytanodája nyilvános vizsgáit junius 18-tól 27-ig bezárólag délelőtt 9—12 óráig fogja tartani. — Az eperjesi evang. kollégiumban a vizsgálatok jun. 22-én kezdődnek s 30-ig tarta­nak. A szóbeli érettségi vizsgák napja jul. 1., 2 és 3 ika. — Uj főreáltanoda. Trefort Ágost köz­oktatási miniszter arról értesíté a városi hatóságot, hogy az uj állami főreáltanoda építése még ez év­ben fog megkezdetni. A miniszter ez alkalommal hivatkozik a város ismert áldozatkészségére és föl­szólítja azt, hogy az uj tanoda számára engedje át az „uj épület“ mögött levő 578—580 és 587— 589. sz. telekrészeket. A hivatalos lapból. A kir. igazságügyminiszter B­e 1- J­á­n Adolf aranyos-maróti törvényszéki segéd telekkönyv­vezetőt a lévai királyi járásbírósághoz harmad­osztályú te­lekkönyvvezetővé, a budapesti királyi kereskedelmi é­s vál­tótörvényszékhez írnokká Oles­vári Tivadar ottani dijj­o­­kot nevezte ki, és Line­zbauer Lajos kaposvári tör­vényszéki irodatisztet a veszprémi járásbírósághoz he­lyezte át. SPORT. A londoni kristálypalotában most van a ku­tya-ki­á­ll­­­t­á­s, mely 1870-ben rendeztetett először s azóta a megszokott látmányok sorába tartozik minden évben, a Kennel-Club felügyelete alatt, ennek most már a walesi herczeg lévén pártfogója. Több mint kétezer eb van kiállítva mindenféle faj­tából. A trónörökös több vadászkutyát s egy ha­talmas — Vulcan nevű — vérebet állított ki; a neje — a walesi herczegnő — egy barnás-fehér ber­­nát-hegyit s két s­ky­e-t em­e­r­t. Magától értetik, hogy ezek a fennséges állatok nem maradtak vol­na díjazatlanul azon esetben sem, ha meg nem érdemelték volna a kitüntetést, de úgy látszik erre valóban érdemesek voltak.­­ A kiállítás azon kö­telezettséggel járván, hogy az állatok eladók legye­nek, ezt a veszedelmet mesés árak megszabásá­val hárítják el kedvenczeiktől a kiállítók. Ha ezen fogásról nincs értesülve az idegen látogató, okvetlenül feljegyzi naplójában, vagy megírja haza, — mint az angol hóbort legújabb jelét — hogy a kristálypalotában látott egy ökölnyi ebecs­­két, melynek ára ezer font (10,000 forint) volt , egy „ Granby“ nevű mészároskutyát, melyért száz­ezer fontot (egy millió forintot) kért a tulajdonosa, De Fiva­ur.­­ A külföldi ebek közt feltűnt egy n­e­p a u­­­i (indiai), egy oroszlánfejű, éles tekin­tetű, termetes és borzas állat, mely az egyetlen példány fajtájából Angliában. Vannak továbbá eszkimó kutyák, ausztráliai félszelid vadebek (d­i­n­­g­o­k), norvégiai k­amfogék, muszka vizslák stb. Az angol lapok nagyon dicsérik a juhászkutyákat is, mely fajtából negyvenkilenc­ volt kiállítva. Kár, hogy valamelyik magyar urnak nem jutott eszébe küldeni egy párt a mi pusztáinkról is. Na de meglátják az angolok nem sokára azt, a­mely al­kalmasint elkíséri királynénkat Brightonba. * — Most van a lókiállítás is Londonban, az I­s­­­i­n­g t o n­ H­al­l óriási helyiségében, melynek erkélyrésze — három ezer üléssel — zsúfolva volt múlt kedden, egy kis, a pányk versenye, a hár­mas tandemek fordulatai és a legújabb fogatok iránti érdekeltségből is, de leginkább azon kíván­csiságból, mely a walesi és edinburghi her­­czegnőket környezi, bármerre járjanak Már pe­dig ott voltak férjeikkel együtt s nagy éljenzés­sel, kendőlobogtatással és tapsolással fogadtatván az egész nagy tömeg által, midőn páholyukban megjelentek. A kiállítást ilyen alkalommal sőt kü­lönben is, bizonyos szemleszerű mulatsággá ala­kítják az élelmes vállalkozók s van kocsizás, aka­dályverseny, bukás stb., melyet lát és élvez a kö­zönség, mintha egy műlovarda productióit nézné. M­ozaik. — Apróságok Karitól. A moralisták rendszerint olyan pedánsok, akik a szenvedélye­ket, a­helyett hogy helyes irányba vezérelnék , száműzik, még eddig csak annyira mentek, hogy a gőzt elfojtották, de a tűz és víz ottmaradt, úgy hogy a felrobbanás pillanatáig semmit sem lehet látni. — Az erkölcsbirák a szerelmet is száműzik, és az állatok csak amúgy félválról vett költőknek igazuk van, midőn a szigorú és pedáns erkölcsbi­­rák ellen beszélnek. — A szerelem az eredete, oka és czélja min­dennek, a­mi nagy, szép és nemes. — Sokan a mese után azt hiszik, hogy a szépség a szerelem anyja; pedig ellenkezőleg: a szerelem teremti a szépséget, a szem sokatmondó kifejezését, a mozdulat grácziáját, a szellem bá­ját és a hang kellemes rezgését a szerelem adja meg; a szerelem az a jótékony nap, mely a lé­lek virágait fejleszti is kinyitja; a nemes ambitio is a szerelem terménye; és a lángészt is a sze­relem teremti. — A férfiakat nem a szigorral mentik meg a kicsapongástól, hanem a szerelem varázsereje által. — A fösvény után pazar örökös következik, épen mint a szárazság után az eső. — A természet jobban megáldotta a nőket mint a férfiakat, a nők már születésekkor többet tudnak, mint a­mennyit a férfiak néha egész éle­­tök alatt képesek megtanulni. — A nőknek csak az ösztönöket kell követni, mert az mindig he­lyes és nemes. A nők csak akkor tévednek, mikor gondolkoznak. — Mondjad a nőnek , hogy gonosz, nehéz ter­mészetű, külön, könnyelmű, a férjét megcsalja, de ismerd el, hogy nagyon szép, és biztosítalak, hogy csak látszólagosan fog reád haragudni, de való­sággal megbocsát. Ellenben komolyan megsérted, ha azt mondod, hogy jó, illedelmes, szerény, ér­telmes és minden kötelességét teljesíti, — de azt teszed hozzá, hogy a természet megtagadta tőle a szépséget: jó, derék és erényes de csúf; már ez megbocsáthatatlan sérelem. — Két nőnek a barátsága mindig összeeskü­vés egy harmadik nő ellen. — Ha a nő megdicsér egy másik nőt, bizo­nyos lehetsz benne, hogy az a nő kancsal vagy himlőhelyes. Ha pedig a­zt mondja róla, hogy „jó teremtés“, már akkor egész határozottan tud­hatod, hogy az a jó teremtés csúf és nyomorék. — A mások állhatatosságát önfejűségnek ne­vezzük ; az állhatatosság szót saját önfejűségünkre tartjuk meg. — A szülők iránt tartozó tisztelet akkor jut eszünkbe, midőn a gyermekeinktől követel­jük meg. — Azt mondják, hogy nincs többé hit; a hiszékenység pártolja a helyét. — A fájdalom, távollét, halál és elválás ki­fejezésére mindig találnak illő szavakat ; de a bol­dogságról csak akkor tud a költészet beszélni, mi­dőn elmúlt vagy elvesztette. — A pokolt majd mindenik költő tűrhetően festette le, — de a menyországot elhibázták. HÍREK. Junius 12 — Am. tud. Akadémia mathem. és ter­­mészettudmányi osztálya ülésén, hétfőn, junius 15-én a következő előadások tartatnak. I. Morgó Ti­vadar r. tag „Emlékezet Agassiz“-ról. II. Szily Kálmán r. tag előterjeszti I. Eötvös Loránd részé­ről „a rezgések intensitása, tekintettel a rezgési forrás­nak és az észlelőnek mozgására.“ III. Nendtvich Károly r. tag előterjeszti Fabinyi Rezső részéről a „Capronam­id előállításának egy módját.“ végre IV. Schenzl Guido 1. tag a meteorológiai évkönyv második számát mutatja be. — Zichy Mihály legközelebb haza érke­zik Szentpétervárról. Mint korábban írtuk, a nagy­hírű festő végkép oda hagyja Szentpétenárt, s ezentúl az év egy részét itthon, más részét London­ban és Párisban fogja tölteni.­­ Philologiai kör alakítása czéljából tegnap számos tanférfiú gyűlt össze a „Hungária“ egyik termében, hol P. Thewrewk Emil fejtegette ily egyesülés szükségét, főkép azt hozva föl, hogy a szaktudósok semmi összeköttetésben nincsenek egy­mással és egyiknek sincs tudomása a másik mű­ködéséről. Főkép pedig szükség van a philológiai módszernek a magyar nyelvtudományban való meg­honosítása czéljából. A jelenlevők helyeselték az eszmét s az indokokat, s kimondták a kör megala­kulásának szükségességét, az alapszabályok elkské­­szítésével Thewrewköt, Szarvas Gábort és Komá­­romy Lajost bízván meg. — Jó csöndes eső örvendeztette meg ma a gazda­közönséget. A fővárosban hajnaltól kezdve a délutáni órákig esett szakadatlanul, s este is tö­kéletesen borult az ég. Békés megye több részéből is jelentették ma a táviratok az esőt, mely alkal­masint országos. — A légszesz kérdés foglalkoztatja most a fővárosban, kivált az iparos és kereskedelmi kö­röket. Bécsben, hol pedig a légszeszárak ma is jó­val olcsóbbak, mint nálunk, újabb mozgalom indult meg a légszesz-árak további csökkentésére, s mi, ha az lenne, még a jövő évtizedekben sem lennénk ott, a­hol Bécs már ma van. Felhozzák a légszesz­­társulat zsarolásainak példája gyanánt, hogy még a légszeszárak után is bért fizettet magának, a­mire szerződése értelmében nincs is joga, s álta­lánosan bevett szokás az, hogy az eladónak köte­lessége mértéket és minden affélét szolgáltatni, mi az áru minősége­ vagy mennyiségének meghatáro­zására szolgál. Shylockot akart játszani az istván­­téri népszínház új bérlőjével is, de mint esti la­pokban olvassuk, mégis engedett, s alighanem a lapok közleménye volt erre befolyással. Most az egyszer jónak látta engedni, szemben a közelebb­ről megindulandó szerződési tárgyalásokkal, de majd azután tessék vele beszélni, ha bizonyos vá­rosi urak kegyelméből új szerződéshez talál jutni, s korlátlan ura lenne a fővárosnak. Bizony jó lesz azt megfontolni, vájjon egyáltalán lehet-e bármily alapon is ezzel az idegen elemmel alkuba bocsát­­­kozni. Kutyából nem lesz szalonna, s akár­milyen c­ausulákkal veszik körül a szerződést, félő, hogy csak átok lenne azok jutalma, kik a világitárt is olyanokra hajlandók bízni, a kik itt tulajdonkép sötétséget szeretnének. — Halálozások. Piuksz Józsefet, ki a sza­­badságharczban mind százados és zászlóaljparancs­­nok küzdött Damjanich hadtestében, később pedig hosszas várfogságot szenvedett, tegnapelőtt temet­ték el 48 éves korában. Az új honvédségnél mint százados kevés ideig működhetett sebei miatt, s nyugdíjba lépett. Temetése átalános részvét mellett ment végbe; ott volt Pongrácz százados, Dőry és Gaál őrnagyok, a koronaőrség parancsnoka, a pesti honvédtérparancsnok, Somody János ezredes s a helyi zászlóalj tiszti kara. Egy század honvéd vo­nult ki megadni a végtisztességet az elköltözöttnek, ki épen negyvennyolcz éves korában hunyt el öz­vegyet és öt gyermeket hagyva hátra. — U­r­a Józs­e­f, hosszabb ideig az egri érsekség és káp­talan bánya­igazgatója, utóbb a horvátországi Kop­­reniczán szintén bányaigazgató, elhunyt e hó 4-én. — M­i­h­a­e­l­i­s Frigyes, kőszgi evang. lelkész, ki­múlt e hó 9-én 81 éves korában. — Szentendrén múlt hétfőn hunyt el G­e­n­csy Z­s­ig­mo­n­d­n­é, Péterffy Borbála asszony hosszú szenvedés után. Az elhunytat családján kivül a szegények is gyá­szolják, kiknek jóltevőjök volt. — Több terézvárosi polgár folyamo­dott már régebben, hogy a Lázár-utczát keresztel­jék el Gorove-utczának. Ez az utcza épen a le­endő operaházhoz vezet, s ha csakugyan nevet akarnak vele változtatni, még pedig élő ember után, legalkalomszerübben csak Erkelre gondol­hatnak. — Színházi hirek Szigligetinek az „Ud­vari bolond“ czimü vigjátékát uj szereposztással s háromévi pihentetés után tegnap ismét előadták. Első előadásakor csöndes hatású darabnak bizo­nyult be, s e hatás tegnap sem volt nagyobb, két kitűnő közreműködővel is kevesebb jelenvén meg a színpadon. Szerdahelyi, ki Petőt játszotta, már örökké nyugszik; Szigeti József helyett pedig Vízvári mutatta be Hancsik uramat, a kassai bí­rót, de nem azzal a tartalmas, a bensőből kisugár­zó jámborsággal, mint előde. A darab így is bíz­vást helyet foglalhat a játékrenden, mely mindjob­ban az eredeti művekből kívánja a színpadot el­látni. Mulattat, s vannak jól játszható szerepei, például Deodáta, melynek túlzott vonásait, vénle­­ányos nagy önhittségét Szathmáryné asszony va­lószínűvé tudja tenni a néző nagy mulatsá­gára. Nádaynak (Pető) szereplésére az elődjére való visszaemlékezés volt csak hátrányos a közön­ség előtt; ő a maga részéről elismerésreméltón ját­szott; valamint Szigligeti Jolán (Jusztin), Helvey Laura (Erzsébet) kisasszonyok, Paulayné asszony a királyné szerepében, s Halmi is jól visszaadta Venczel király könnyelmű és ledér vonásait. Víz­várinak nehezen megy a Hancsik-féle szere­p, mely­hez a komikum mélyebben fekvő rétegeiből is kell felhozni egy kis fris elemet. A felvidéki dialektus sem sikerült. Közönség elég nagy számmal volt, s jó hangulattal kísérte a darabot és az előadást. Szigligetinek a „Czigány“ czímű népszínmű­vét tegnap este a belgrádi színházban szerb nyelven ad­ták elő. Egy távirati tudósítás szerint a darab a lehető legnagyobb tetszést aratta s a közönség a szerzőre is mondott zajos éljenzést. Az előadáson jelen volt a fejedelem is. — Az istván téri színházban ma este előadás volt, Völgyi színháztársulata ját­szott benne, előadván a „Szerelmi varázsital“ czi­mü operettet, s „Szerelem és örökség“ czímű víg­játékot. Holnap, vasárnap Völgyi társulata két elő­adást tart: az istvántéri színházban a „Lumpaczi vagabundust,“ a városligeti színkörben pedig a „Két drótos lótot“ adja elő.­­ A budai szín­kör tegnap is eléggé látogatott volt az „Arany d­ignon“ előadására. Holnap vasárnap „Csok­o­­nai“ (Szigligetitől) kerül színre, a hétfői előadást pedig, mely a nőipar egylet javára lesz, újólag ajánljuk a közönség figyelmébe. A „Pünkösdi ki­rálynőt“ adják elő. Keddre ilyen czímű vígjáték van kitűzve: „Buta, butább, legbutább.“ — Ko­lozsvár­­t Kassainé asszony juliu­s közepétől vendégszerepelni fog s vagy hatszor lép föl. — A b­u­da­p­e­st­i t­a­n­i­t­ó­k segélyegy­letének igazgatótanácsa, Zichy Antal ur elnök­lete alatt e napokban tartotta első ülését s min­denekelőtt a kölcsönadás módozatait állapitá meg, melyből — a kölcsönt venni szándékozók tájéko­zása, illetőleg miheztartása végett — közöljük a következő lényegesebb pontokat : Kölcsön két egy­leti tag jótállása vagy más kielégítő biztosíték mel­lett csak tanítóknak, tanároknak és tanítónőknek adható, ha ezek egyszersmind rendes tagjai az egyletnek. Jótállók hiányában zálogut a beteli könyvecskén kívül csak biztos értékpapírok fogad­tatnak el. Míg az egylet nagyobb tőkével nem rendelkezik, 200 frtnál nagyobb összeg a buda­pesti tanítók segélyegylete által senkinek sem adatik. Az igazgatótanács tagjai közül egy sem szerepel­het ezen intézetnél sem mint adós, sem, mint ke­zes. Kezesek nem egyleti tagok is lehetnek. A váltók a felek által, a mennyire lehet­­ a pénz­

Next