Ellenőr, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-18 / 286. szám

gázlámpák helyére mindenféle csillag meg karika­alakzatokat csavartak, s azokon száz meg száz apró lángocska pislogott. A vestibult, hol a kül­döttségek voltak átadandók a köszöntést, szintén lobogókkal és czimerekkel ékesítették föl. Az in­­dóház udvarát pedig voltaképen zászlók és czi­­merpajzsok kerítették. Itt sem tűrték meg az egy­szerű gázlángokat, s helyökben mindenféle alakza­tot mutató lángvezetéket alkalmaztak, így égett gázból P. és K. betű is. Az udvaron egész ko­csitábor helyezkedett. Öt óra után már gyülekeztek a különféle küldöttségek, nevezetesen a városi deputatió, a tud. akadémia, a földrajzi és földtani társulatok képviselői. Az egyetemi olvasókörnek is volt kül­döttsége, nemzeti színű csokorral díszített frakk­ban. Ezek egy nagy babérkoszorút fogtak. A per­­ionban mind több lett az érkezők száma. Tudó­sok, írók, a város befolyásos férfiai, s polgárok várták a vonat megérkezését. A katonavilág szin­tén képviselve volt a zöldtollas kalaptól kezdve a fekete és kék sipkáig. Míg a vonat megérkezett, a zöldtollas kalapok némely sipkák alatt követke­ző többi egyenruha reglements-massig voltát bírál­ták és korholták, gyanút ébresztve maguk iránt, hogy Payer és Kepes egyenruhája szigorú pontos­ságának megbirálása végett küldettek ki. A bécsi vonat megérkezett fél 6 órakor s elég dolga akadt kiszálló utasainak, hogy a per­­ronbeli várakozókon áttörjék magukat. Vagy egy negyed óra múlva megint megszólalt a jelző ha­rang, tudatva, hogy a bécsi vonattól Rákos-Palotán külön választott trai­m közeledik. Rákospalotán a város részéről már küldöttség üdvözölte az ér­kezőket. A vonat csöndesen és nagy sistergéssel érke­zett, s természetes, hogy éljenzés fogadta. A­ki fért, a küldöttségekkel együtt a szűk vestibulban szoríttatá magát, hogy halljon és lásson. A ki­szálló helytől a vestibul ajtajáig gombolygott egy makacsan összetartó tömeg, mely a megérkezette­ket kisérte. Ráth Károly főpolgármesteré volt az első üdvözlő szó, vagyis inkább egész beszéd, me­lyet a meghatottságot és rendkívüliséget eláruló szakgatottsággal mondott el. A beszéd következő: „Uraim! Szivem mélyéből tisztelem önök be­cses személyében monarchiánk kitű­nő férfiait , a tudománynak felkent bajnokait! Önök tudomány­­­ús tapasztalatai az összemberiségé, s mint min­den vívmány, mely e téren újból felmerül, az em­beri társadalmat örök hálára kötelezi. A hála és elismerés babérkoszorúja első­sorban azokat illeti, kik a tudomány kifejlesztésére, az ismeretek elő­­mozdításaára, — s igy az emberi nem művelődé­sére, — nemes ösztönük által vezérelve, fáradhat­­lan kitartással közreműködnek. Önöknek tisztelt uraim, e téren minden irányban az oroszlánrész jutott nemes feladatul, mert a tudománynak soha ki nem tölthető tárházát, dús tapasztalataikkal, fü­ldgömbünknek oly részéről gyarapiták, hová ed­dig emberi lény, s a kutató észnek hatalma elérni alig tudott; — továbbá azért, mert az önfeláldo­zás, életveszélyes küzdelem, és oly súlyos megpró­báltatások közepette szerezték meg azokat az össz­­emberiség számára, — melyeknek legyőzése önök becses személye és nagy lelki ereje iránt méltó bámulatunkat kelti fel. De a veszély szerencsésen leküzdve, s az óhajtott czél immár el van érve ! Üdvözlöm tehát önöket, tisztelt uraim, Buda­pest főváros közönsége nevében, azon nyílt bizto­sítással, hogy önök által a tudomány érdekében hozott áldozat mérvét fővárosunk közönsége telje­sen méltányolja! Üdvözlöm önöket a hazafias ke­belnek azon viszonylagos érzetével, a­mely érze­lem az éjszaki sarkvidék tájain is, szeretett hazá­jukra és fővárosunkra való megemlékezésükben önöknek nemes keblét dagasztó! Üdvözlöm végre önöket, fővárosunk várva várt vendégeit, azon édes óhajtással, hogy körünkben való maradásuk rövid ideje, önöknek kedves legyen, és ha ez ne­künk sikerült,­­ emlékét megtartani szívesked­jenek.“ Gyakran és nagy éljenek szóltak bele az üdvözlő beszédbe. Aztán dr. Kepes Gyula szólt magyar nyelven, megköszönve a szíves fogadtatást, mely­ben részesülnek, s mely dúsan kárpótolja őket két év kiállott sanyaruságaiért. Ránézve — úgy­mond — különösen azért is megható e fogadtatás, mert hazája fővárosában éri őket. Payer Gyula német nyelven és röviden mondott köszönetet, élete egyik legünnepélyesb és feledhetlen napjának mondva a mait. A tud. Akadémia nevében Horváth Mi­hály mondott néhány szóból álló üdvözlőt. Aztán az egyetemi olvasókör küldő­­sége nyújtotta át a babérkoszorút. Erre aztán az udvarra ment ki mindenki. Legelőször két pompás fogat állt elő. Mindegyikbe négy sallangos paripa fogva, és sörényük sűrűn befonva nemzeti szalagokba. Csupa pántlika volt az egész szerszám. A bakon nyalka kocsis és hu­szár. Az első kocsiba Payer és Kepes ültek, s ve­lük szemközt a főpolgármester, a második kocsi­ban pedig Wilczek és Zychy grófok foglaltak he­lyet. A vendégszállító kocsikat követte aztán vagy harmincz más fogat, a város képviselőivel és a deputatiok tagjaival. Az első kocsik tüzes pari­­pá­inak nagyon aprózott lépésben lehetett csak az indóház előtt és gyár­ utczában mozgolódni. Nagy tömeg volt itt, mely megkezdve az éljenzést, to­vább adta a hangot az aszfalt mentében, s aztán a kocsikkal együtt haladt előre az éljen. Voltaképen látni nem lehetett már semmi mást, csak kocsik feketelő körrajzát és bakon ülő huszárok sötét alakját. A boulevard ugyan jól van világítva, de igen széles, s látványosságok megvi­lágítására görögtű­z és bengáli fény lehet csak illetékes. Sok ezer ember sötét lett a széles út két oldalán, a lámpasorok alatt, s a váczi útnak im­pozáns képe volt ez éljenző tömeggel, a középen robogó hosszú kocsisorral s lovon ügető drabantok­­kal. Ezen kívül minden ablakból néztek ki fejek az esti sötétségbe. A kereskedelmi akadémián zászló is lengett. A „Hungária“ szállodáig mindenütt akadt szírti csoport és éljenzés. E szállodában van a vendégek lakása. Holnap délelőtt a földrajzi és földtani társu­latok küldöttségileg fognak tisztelegni. Délután pedig a vendégek a lóversenyre mennek, s onnan visszajövet a redout séta-hangversenyére. Hétfőn este tartanak fölolvasást a redoutban. Kedden ki­rándulás lesz a Dunán s d. u. 3 órakor diszla­­koma a Hungáriában. Az egész városban pedig minden mulató helyre azzal hívják a közönséget, hogy az éjszaki utazók tiszteletére rendeznek ünnepélyes vigasságot, ütnek csapra sörös hordót és zengenek a sängeresek. Még a „Neue Welt“ is ezt hirdeti egy debardeures álarczos bál felől. Az utczákon pedig az éj­szaki utazók arczképeit árulják minden lépten-nyomon, s a fogadtatásra összegyűlt tömeg közt hordárok kínálgatták. * A nemzeti színházban jelentek meg először nálunk nyilvános helyen vendégeink. Nem sokkal 7 óra után érkeztek meg, „Hunyady László“ előadására, melyben Szilágyi Erzsébetet Nagyné­ Benza Ida asszony, Gara Máriát pedig Hauk Minnie k. a. énekelték. A nézőtér teljesen ki volt világítva és ellepve minden hely, hová csak közönség férhetett. Payer, Kepes, Wilczek és Zichy Edmund az első emelet páholyaiban (a József főherczege mel­lett) jelentek meg, de előadás közben több más páholyban is tettek látogatást. Payer vadászezred­­­beli, Kepes pedig honvédorvosi egyenruhát visel­nek rendjelekkel. Az előadás jól és sok taps még kihívás közt folyt, s a zenekart maga Erkel vezé­nyelte. Előadás után vacsora a „Hungáriádban. TARCZA. „Pénz és becsület.“ Színmű 5 felvonásban, írta Ponsard, fordította Ország Antal. Évekkel ezelőtt adták már elő, tegnap csak felelevenítették. Azóta egész más irányba törte magát a modern franczia színirodalom, s annak újabb képviselői a színpadon nagyon elevenül tud­ják viselni magukat. Ponsard nem ott keresi az erkölcsöket, hol Sardou, Dumas vagy akár Feuil­­let. Bizonynyal nem kisebb költő ezeknél, hanem színpadi fogásokban nincs rendelkezésére az abra­­vour, mely a franczia újabb színműveket annyira jellemzi. Ő egyszerűbbnek ismerve a színpadot, csöndesebb kedélylyel lát feladata megoldásához, tárgya benső értékére bízva legtöbbet. Egyszerű eseményből van szőve a „Pénz és becsület,“ ; lefolyása is egyszerű, bevégzése szintén egyszerű, minden csattanósság nélkül. Az egészben van sok igazság, elmésség és költészet, hanem az utóbbiból nagyon sok ott veszett szállítás fejében a­ vámon, akkor mikor Országh lefordította. És van benne — a mi legtöbbet ér — nemes irány. Ponsard­e műve nem tett nálunk oly hatást, mint egy másik műve: „Galilei“, pedig az sem volt hódító hatású. Mindkét m­ű­ közelebb áll egy szépen megírt elbeszéléshez, mint drámai alkotás­hoz, kivált a „Pénz és becsület“, mely inkább a dráma alakját fölvett erkölcsi fabula, hogysem egy drámai esemény végfejlődésében megpecsételt sen­­tentia. Oly elvek és nézetek melyek szokás által, vagy társadalmi szétterjedésük miatt lettek hatal­masok, s melyeknek mindig megvan az a termé­szetük, hogy alkudni lehet értékükre még azokkal is, kiknek birtokukban van, az ilyen elvek és nézetek megdöntése vagy enyhítése mindig familiáris hatás közt foly le, rögtön fölismervén az érzelmes olvasó vagy színházlátogató az útba ejtett sánczok le­rombolásának szükségét, s teljes odaadással támo­gatja gondolatában azt a bizonyos hőst, ki azok ellen tör, s kiről tudja hogy diadalmaskodnia kell, különben nem merték volna előtte bemutatni. Pon­sard mindjárt kezdetben még el is mondatja, hogy mi a czélja és mit akar. A közönséget most már az érdekli, hogy mikép történik ez, s a társadalmi irányú művek szerzőire itt vár a feladat, hogy ér­dekessé tegyék a küzdelmet, a leleményesség, ta­lálékonyság szokatlan fordulatai által. Ponsard művének színpadi hatását az csök­kenti, hogy e fordulatok nagyon is épen csak olyanok, melyek a végső tanulság kibontakozására elkerülhetetlenül szükségesek, a­­ végső kibonta­kozás értéke, jelentősége annyi szép és tanulsá­gos mondás által van koronkint jelezve és ismé­telve, mintha egyedül e színműben ismerkednék meg a közönség két dolog létezésével: a gazdag­sággal és becsületességgel, s itt nyerne először érte­sítést ezek jelentőségéről és egymás közti viszo­nyáról. Sőt bizalmatlanság is látszik a szerzőben az iránt, mintha a közönség tán nem is akarná elfogadni az ő nézeteit, azért tehát újólag definiál, s erre a czélra egy külön alakja is van, kit Ro­­dolphe-nak hívnak. Mindig és mindig hátrányára szolgál a hatásnak, a mű­ értékének, ha a szer­zőnek magyarázni kell, ha nem emelkedik oly ma­gaslatra, honnan tisztán látható, s hol minden mozdulatában szabadon kisérheti a figyelem. George fiatal, gazdag ember, a ki könnyen él, s kinek van barátja elég. Szigorún becsületes elveket is örökölt gazdagságával. A­mint egy íz­ben jóbarátjával Rodolphe-fal beszél a becsületről, ez azt mondja neki, hogy a becsületet a szegény­ség és kényszer próbálja meg. George azt feleli, hogy őt meg nem ingathatná semmi nyomor be­csületében, sőt óhajtását fejezi ki , bár elvesztené mindenét, hogy megmutathatná, mi a becsületes­ség. Körülbelül ez az első felvonás tartalma, egy prológ a történendőkhöz, s a­ki látott néhány szín­darabot, olvasott regényeket, tudni fogja, hogy mi következik. Nem más, mint George megpróbálta­­­tatása. A második felvonásban megtudjuk, hogy George szerelmes a gazdag Mercier egyik lányába. Mercier nagyra van leendő ve­j­ével, mert az kiváló becsületességű férfiú. Kissé ugyan roszul esik neki, mikor hallja, hogy George atyja meghalván, igen sok adósságot hagyott maga után, úgy hogy a fiatal­emberre nem marad más, mint anyja ho­zománya, a­mi évenkint 30,000 frank. Mercier úr siet azonban kijelenteni, hogy előtte a pénz semmi, előtte fő, hogy leánya boldog legyen. De George igen becsületes ember, s megtudva, hogy atyja hi­telezői nincsenek kielégítve, saját anyai hozományá­ból elégíti ki őket, hogy ne mondhassa senki, mi­kép atyja megcsalta hitelezői bizalmát­. George-nek nem marad semmije. Mercier úr erre savanyu ké­pet csinál, s a tönkre jutott George-tól megtagadja leánya kezét. A becsületesség legszebb dolog ugyan a világon, de egy atyának leánya jövőjére komo­lyan kell gondolni. Leányára pedig ráparancsol, hogy menjen nőül máshoz. Ez a más olyan ember fia, a­ki háromszor mondott hamis bukást, s meg­gazdagodott. Mercier úr természetesen nem rójja föl az apa vétkét a fiúnak. Szegény Georgot még jegyese is úgy fogadja, hogy a szerelem napjának leáldozását kell fölismernie.­­), mikor minden vagyonát oda vetette a hi­telezőknek, arra számított, hogy sokat magasztalt tehetsége és képessége által megszerezheti kenye­rét. Ajánlottak neki a régi időkben elég jó állást. A tönkrejutottnak azonban nem adják oda. Most is ugyanazok képességei, de azok iránt nincs bi­zalma senkinek. Sanyarog és koplal, s elgyötörve jelenik meg egy estélyen, melyet atyja ügyvivője azért rendez, hogy ide meghívja mindazokat, kik a fiatal embernek állást adhatnának. Nem akar vele szóba állni senki. Itt vannak hitelezői is, kik any­­nyira magasztalták becsületességét, s akkor biz­tatták, hogy akármikor hiteleznek neki. Most 20.000 frankot kér kölcsön, mert atyja egykori birtokán van egy papírmalom, melyben most nem dolgoznak. Ő ismer egy papírgyártási titkot, s bi­zonyos, hogy azzal sokat lehetne keresni. Becsüle­tére fogadja, hogy a kölcsönt két év alatt vissza­fizeti. De meggyőződik, hogy erényre, észre, be­csületre nem szokás hitelezni. Az estélyen találko­zik volt jegyesével is, ki már nő, de boldogtalan; férje pazarló és kártyás. George el van keseredve, éhenhalástól fél,­­ fölháborodásában azt tanácsolja neki valaki, hogy vegyen el egy leányt, a­ki 50 éves ugyan, de gazdag. George, haboz, de végre hajlamot mutat. Ekkor jelenik meg barátja Ro­­dolphe; szándékáért hevesen megtámadja, s emlé­kezteti egykori mondására, hogy csak olyat vesz feleségül, kit szeret. George folytatja háborgó ki­­fakadásait. Belátja, hogy pénz nélkül nem lehet megélni. Rodolphe inti, hogy adjon rajzórákat, s keresse élelmét napi munkával. George válasza ismét felfakadás. (E jelenet van legtöbb drámai hévvel írva az egész darabban.) Most megjelenik egykori jegyese és ennek nővére, egy fiatal vidám lány, ki George-ot tánczra kéri fel. Mikor George visszajön a tánczból, már szerelmes e lányba, ki őt kopott ruhájában is oly őszinte kedvességgel fogadta. Tudni sem akar tehát többé semmit a vén kisasszonyról. „Most már dolgozni fogok — kiált — mert a szerelem fölemelte ismét fejemet.“ Az ügyvivő pedig ezalatt összegyűjtötte a 20,000 fran­kot s átadja neki. Természetes, hogy az utolsó felvonásban George ismét vagyonos, s megjelenik Mercier há­zánál, hogy megkérje fiatalabb leányát. Merciert ezalatt veje pazarlása tönkre juttatá, hanem George nászhozomány nélkül is nőül veszi leányát. Ez a mese, mely mint látható, tanulságos módon van illesztve a színpadi keretbe, a hős erényének kissé antik megpróbáltatási módjával. Leszámítva a reflexiók egy részét, melyek ugyan­­egy thema körül ismétlődnek, kellemesen is van előadva. De maga a cselekvény nem sok, és fő­kép nincs benne drámai élet, és nagyon is szabott módon éri sorsa a darab hősét. Hogy intenziójá­­ban mennyire fölötte áll a modern franczia szín­műveknek, azt akárki láthatja vázlatos meséjéből is, mely a nőcsábí­tás és házasságtörés süppedékes talajától távol, szebb mezőkről nyújt virágot és tövist hősének. Az első előadás nem merítette ki e színmű hatásképességét. Sokszor volt révedezés, sugóra­­figyelés, sőt akadtak hosszú pauzák, jelezve a gyors összeköttetés megakadását a színpad és sugó­­lyuk közt. A szerepek kiosztásában is jobb erők­kel lehetett volna biztosítani a darab sikerét, me­lyet avatott erők tömörebben bányászhatnak ki. Szigeti Imre teljes igyekezetével ábrázolta ugyan Merciert, s emlékeztetett is sok ízben Szi­geti Józsefre, hanem épen ez emlékeztetés utalt is magára Szigeti Józsefre, kit neki való szerepben senki sem pótol. Helvey Laura k. a. pedig a Felekyné asszony helyét őrizte meg tiszteletre­méltó tartózkodással. Feleky játszta Rodolphe-ot, ki e színműben nem cselekvő alak, hanem csak jelenvalóvá teszi s adandó időben képviseli a köl­tőt reflexióival és kijelentéseivel, mindig biztatva és bátorítva. Lehetne játszani — az ábrázoló tem­peramentuma szerint, — bizsergőbb könny­űvérü­­­séggel is, avagy kisebb-nagyobb pathoszszal. Fe­leky a pathoszt választotta, a­mihez ért is, de a­miben zavarta ezúttal az a körülmény, hogy egy­szer kevesebbszer nézte át szerepét, mint kívána­tosnak mutatkozott. Nádaynak jutott George szerepe, s hatással is játszotta. Folyton jobban érvényesülő tehetsége könnyen megbirkózik minden­nel. E szerephez azonban határozottabban kivésett vonás kellett volna még. A társalgási szerepek formájából, hangjából ezt nem illeti meg annyi, mennyit Náday kölcsönzött neki. Ezek helyett egy kis csöndes pathosz izmosabbá tenné George alakját. Szathmáryné asszonynak egy rövid , kis szerep jutott, az agg leány. Kitűnt ebben is. Szigeti Jolán kisasszony elevensége talált Lujza szerepével, mely kedves színpadi alak. A többi szerepek mind kicsinyek, s nem nagy igényűek. Ezekből Molnár, Bercsényi, Komáromi, Benedek, Vizvári játszották a valamicskét nagyobbakat. KÜLFÖLD. — Okt. 17. — Franczia köztársaság. (A válasz­tási mozgalom S­e­i­n­e-e­t-O­i­s­e megyében. Apró h­i­r­e­k.) A paduai ág még a kormány el­lene szóló nyilatkozatait is a maga javára fordítja. Tegnap jeleztük a megyefőnök nyilatkozatát, melyben a herczeg urat egyenesen desavoyalja. A herczeg ur erre egy körlevelet intézett a mairekhez, mely igy szól: „1874 október 13. Maire ur, tisztelt kortárs! A Limbourg ur által önhöz intézett kör­irat mása annak, mely a röpiratokkal foglalkozik, nem egyéb az, mint kétértelmű előzményekkel bevezetett szakadása azon semlegességnek, melyet Mac-Mahon tábornagy megígért. A praefectus úr téved, nemcsak az ő tiszte, mint állítja, a jog, hogy a kormány gondolatának kifejezést adjon. A praefectusok és miniszterek fölött az államfőnök áll. Értesítettem már Mac-Mahon tábornagynak előttem tett nyilatkozatairól, s azokat szóról szóra fenntartom. A praefectus köriratának — bizonyo­san tudom — nem lesz meg az a hatása, melyet Limbourg és Lénard tőle várnak. Fogadja stb. Padua herczeg.“ Ezen irat következtében a mi­nisztertanács elhatározta a paduai herczeget a courson l’aulnayi maireség hivatalától megfosztani. Az „Indépendance Relge“ párizsi levelezője azt jelenti, hogy Mac-Mahon Viliette ezredesnek meg fog kegyelmezni.­­ Murat herczeg 5 gyer­meke ellen pert indított, hogy kényszerítse őket, miszerint életfentartására évi járadékot biztosítsa­nak neki. Spanyolország. (A c­s­a­t­a­t­é­r r­ő 1.) Az „Epoca“ legújabb száma Moriones tábornagy jelentését hozza a Pampelonába való vonulás­ról. Laserna, los­arcosi útjában Unzue, Bint­­rum és Anoreből 22 karlista csapatot csalt ki állásából, s így szabaddá tette a pampelo­­nai utat. A biurrumi ütközetet, melyet a karlis­ták nagy győzelemnek hirdetnek, jelentéktelennek mondja. Biurrumot 2 század szállta meg, midőn visszavonulást parancsoltak. Az után 2 karlistacsa­­pat támadta őket meg, s 60 fogolyt veszítettek. Pampelonát szeptember 22-én szerencsésen elérték és élelemmel ellátták. A szeptember 23-án meg­kezdett visszavonulás heves küzdelembe került. A karlisták nagy tömegeket fejtettek ki, s teljesen körül akarták őket venni. Erős viadal után átkel­tek a mendivili hídon, s később Basasoainnál he­ves tűzzel visszariasztották a karlisták főhaderejét. A vesztességet Mariones 300 embernyinek, az ellen­ségét 3-szorta többnek mondja. Az új karlista tüzér­ség roszul lövöldözött, s a csapatok Krupp-féle lövegei csakhamar elhallgattatták. Olaszország. (A pápa és a választá­sok.) A „Voce della Verita“ közli a pápa vála­szát a Saint-Melanie egyesülethez, mely a néphez tartozó nőkből áll : „Tudjátok, hogy a választókat legközelebb össze fogják hívni,hogy képviselőket vá­­laszszanak. Többfelől kérdezik tőlem, el lehet-e a képviselői mandátumot fogadni. Azzal felelek, hogy először, e választás nem szabad, mert politikai szenvedélyek gátolják, s ha a választás szabad volna is, még nagyobb gátat kellene ledönteni, t. i. az esküt, melyet mindenkinek visszavonhatat­lanul le kell tennie. Ez esküt Rómában, a katho­­licismus székhelyén, Krisztus papja előtt kellene letenni, még pedig oly törvények megtartására, melyeket az egyház kárhoztat.“ E beszéd után a pápa felhívta az egylet tagjait istenhez könyörög­ni, hogy világosítsa fel a tévelygőket, s különösen azokat, kik Beliállal akarnak szövetségre lépni, a­nélkül, hogy Krisztust elhagynák, mert ezek azok, kik legjobban megérdemlik a szánalmat. (A do­logban a legérdekesebb az, hogy ő szentsége vén asszonyok előtt fejtegeti politikai nézeteit.) Németország. (Az Arni­m-e­seth­ez. A jogi­ segély-szerződés Ausztria-Ma­­gy­arországg­al.) A „Voss. Ztg.“ a Bismarck és Araim közötti ellenségeskedés kezdetéről szóló köz­leményeiben a többi között azt is szemére hányta volt Bismarcknak, hogy épen ekkor, midőn Araim leánya elvesztése által volt lesújtva, sértő iratot intézett hozzá. A „Schles. Ztg.“ egy berlini leve­lezője védelmébe veszi e vád ellen a kanczellárt, azt mondván, hogy az említett távirat az ifjú gróf­­leány megbetegedése előtt már néhány héttel érke­zett Párisba, de a követnek, a ki nem volt állo­más­helyén, a városról városra utána küldetett, s ennek következtében sokkal később jutott a gróf kezéhez, semmint Berlinben gondolhatták. Hogy eze­n távirat, mely állítólag Mac-Mahon iránt való nagy deferentiájáért rótta meg a grófot, szin­tén a hiányzó iratok között van-e, melyek előkerí­­tése végett Arnim­ Boytz­enburg grófnőnél 14-én újra házmotozás volt — azt nem tudni, a „Kreuzzeitung“ szerint e házmotozás, Pick rend­­őrfelügyelő és 6 hivatalnok közbenjötte mel­lett, déltől délutáni 4 óráig tartott. A kocsiszí­neket is megmotozták, hol egyelőre 14 ládát, me­lyek, mióta Párisból megérkeztek, érintetlenek maradtak, s lefoglaltak, s kocsikon a törvény­­széki helyis­égbe szállítottak. A kocsiszín őrizet alatt van, s­­­enkit sem bocsátanak bele. A házmo­tozás után a kocsiszínben, föl nem fedezett okból tűz támadt, melyet azonban csekély kár után ha­mar eloltottak­. Uraim idegizgatásban szenved, de nem fekszik. Neje 11 nap óta csütörtökön láto­gatta először meg. Most már nincs megengedve a mindennapos látogatás, senkinek sem szabad belépnie. A védőügyvéd egy kis levelét, melyben tőle kérdezősködik, nem adták át.­­ A b­i­r­o­­dalmi tanács elhalasztotta az Ausztriával kö­tendő jogi-­segély-szerződést a birodalmi törvényke­zés kibocsátványáig, továbbá a jogi bizottsághoz javaslatokat adott be egy külön bizottság kiküldése iránt, mely a polgári házassági törvényre nézve előmunkálatokat készítsen. Argentin­ köztársaság. (A forrada­lom vége.) Garcia az argentini köztársaságnak je­lenleg Párisban tartózkodó követe az Egyesült Ál­lamokban, Sarmiento elnöktől Buenos­ Ayresből a következő táviratot kapta : „Az elnökséget átadom Avellanedának . A. forradalom nem sikerült, a had­sereg a kormány rendelkezésére áll . Arrendondot, ki Mendoza felé menekült, 50,000 nemzetőr üldözi. Mitre Montevideoba menekült. Buenos-Ayres tel­jesen nyugodt. E hírt más táviratok is megerősí­tik, s azt is mondják, hogy a buenos-airesi fize­tés beszüntetésnek semmi jelentősége nincs. Szerbia. (Egy sensational is hír meg ez a f­o­g­ás­a.) A belgrádi hivatalos „Szrbszki Novine“ egyik belgrádi lapnak azon izgalmas hí­rére, mintha Ausztria-Magyarország, Orosz- és Németország részéről holmi „összeesküvés“ forral­tatnék Szerbia, illetőleg a Balkán félsziget keresz­tyén népei ellen, melynek czélja egy önálló király­ság alapítása — a következő d­e m­e­n­t i­t hozza : „Bármennyire óvakodik is a kormány a hírlapi polémiáktól, a Belgrádban „Buducsnoszt“ („Jövő“) czím alatt megjelenő időszaki lapnak „összeeskü­vések Szerbia ellen“ föliratú vezérczikkét még­sem mellőzheti hallgatással. E lázító czikk, minden komolyabb indok nélkül, puszta föltevésekre ala­pítván állítását, vagy közönséges tényekből saját kedve szerinti következtetéseket vonván, Szerbia iránti ellenséges szándéklatokat tulajdonít és azon hatalmaknak, melyek a barátság legkétségtelenebb bizonyítékaival halmozzák el Szerbiát. A „Buducs­noszt“ üres föltevések folytán ijesztgeti és nyugta­lanítja a közönséget, mi azonban a tények ismereté­vel bírván, nevezett lapnak leleplezéseit üres álom­képeknek nyilváníthatjuk. A császárok berlini ta­lálkozását s a közöttük történt megállapodást a „Buducsnoszt“ akként magyarázza, a­mint neki tetszik; mi azonban kétségtelen adatok alapján tudjuk, hogy a berlini találkozásra s a később cserélt eszmék semmikép sem magyarázhatók re­ánk nézve kedvezőtlenül, mi több előnyöket von­hatunk ki reánk nézve azokból, ha ugyan az eszély s a komolyság utján haladunk, nem pedig azon, melyet a czikk írójának gazdag képzelete magas diplomácziai ügyesség gyanánt ajánlgat nekünk.“ A belgrádi „Vidovdán“ a szerbiai kormány hivatalos közleményének eme c­áfolatát egész terjedelmében reproducálja. Oláh­ország. (Lőpor-elkobzás). A bu­karesti „Romanulu“ szerint Tergovistban a török vámhatóság 40 tonna , Romániába szállítandó lőport foglalt le. Mint látszik , maguk a szállítók éltek a gyanúperrel, mert a lőport zsákokba ön­tötték s füge gyanánt akarták átszállitni ,— fü­gékkel borítván a zsákok tetejét. A ravasz török hivatalnok azonban mélyebben belenyúlt a zsá­kr­a a csalást fölfedezve, az árut elkobozta. T­a­n­ü­g­y. — A v­árbeli k­ö­z­ségi leánytanoda új tanhelyiségei a budai volt városházban ma megfelelő ünnepélyesség mellett számos ven­dég jelenlétében megnyittattak. Megjelentek a kor­mány részéről: Tanárky Gedeon államtitkár s Bója Gergely budapesti tanfelügyelő, a főváros részéről pedig: Ráth Károly fő- Gerlóczy alpolgár­mester s Békey Imre tanácsnok, azonkívül Ráth József budavári apát s a budavári iskolaszék Jekel­­falusy Lajos elnökével élén s több mások. A hymnusz eléneklése után Jekelfa­lusy La­jos nyitotta meg alkalmas beszéddel az ünnepélyt kiemelvén, hogy ezen új s minden tekintetben megfelelő tanhelyiség létrejötte a fővárosnak kö­szönhető, mely ezen újabb áldozatkészséges tetté­vel a tanü­gy érdekeinek hathatós előmozdítása ál­tal már rég kiérdemlett babérkoszorújába egy újabb levelet fűzött. Igen helyesen kiemelő szóló, hogy ezen iskola a mellett, hogy a családi és állami éle­tünkre egyaránt nagy horderejű nőnevelés korszerű paedagogiai elvek értelmében ápolni s fejleszteni van hivatva, még azon örvendetes természeténél fogva is, hogy falai közt az oktató s nevelő igét édes hazánk drága nyelvén hirdeti, a legnemesebb czéloknak fog szolgálni. Ezután Ráth Károly főpolgármester igen me­leg szavakban köszönetet fejezett ki a főváros ne­jben a valóban buzgón működő várbeli iskola­széknek azon nemes törekvéséért, melylyel a gondo­zására bízott iskolákat emelni meg nem szűnik. Erre felszólítá Gerlóczy alpolgármestert, hogy az iskola ezen új tanhelyiségeit az iskolaszéknek adja át, mi megtörténvén. Tanárky Gedeon államtitkár a kormány nevében elismerést fejezett ki a fővárosi törvényhatóságnak azon készségéért, melylyel a tanítás terén áldoz. Bója Gergely tanfelügyelő hasonlókép a fő­város s a várbeli iskolaszéknek ebbeli érdemeit tüntetvén ki különösen a várbeli községi fi- és le­ányiskolák tanítói karának buzgóságát emelte ki s mint működésük szemtanúja teljes elismerését fejezte ki feladata t hiv betöltéséért s egyszersmind abbeli meggyőződésének adott kifejezést, hogy ezen iskola is derék tanítói karának szakavatott s lelkiismeretes működése mellett mind nevelés­­oktatási , mind pedig hazafisági tekintetben a hozzá kötött reményeknek teljes mérvben meg fog fe­lelni. Megemlékezett ezen iskola igazgatója Stauf­fer Adolfról is, ki a jelen évvel érte el sikeres tanítói működésének 25-ik évét. Ezek után az említett igazgató rövid vázlat­ban előadta ezen tanoda történetét, mely világosan mutatta, hogy ezen sok éven át kezelt iskola csak a legutolsó évek s különösen a főváros egyesítése óta részesittetett kiváló figyelemben, minek jótékony következménye a tanulók oly tetemes szaporodá­sában mutatkozott, úgy hogy újabb s tágasabb tanhelyiségek váltak szükségesekké s ezen hiány pótlására a fővárosi törvényhatóság a volt budai városházépületben engedett helyet s rendezett be iskolát. Az igazgatónak ezen előadása után a tanu­lók nevében Hegedűs szólalt fel s nagy tetszéssel fogadott üdvözletében köszönetet mondott az ille­tőknek, hogy őket ezen új iskola berendezése által oly nagy jótéteményben részesítették s Ígéretet tett az iránt, hogy szorgalmak által oda fognak iparkodni, „hogy a bölcs atyák ezen tettüket egy­kor meg ne bánják.“ Egy másik leányka pedig az igazgatót üd­vözölte 25 évi tanítói működéséről gyöngéden meg­emlékezvén. Az igazgató ezen üdvözletektől látha­tólag meghatva válaszolt növendékeinek. Az énekkarnak egy befejező dala után az ün­nepély véget ért s az egybegyült vendégek a tantermek s az igazgatói lak megtekintése után a legnagyobb megelégedés­­s elismeréssel távoztak. A vendégek egy része, köztük a fő- és alpol­gármester az iskolaszéki elnök, tanfelügyelő, bu­davári apát s az iskolaszék több tagja a várbeli községi főtanodában tettek látogatást, mely tano­dában a nem rég szóban forgott alátámasztott roz­zant boltozat csakugyan rosz benyomást tett az il­letőre s nagyon kívánatosnak találtatott, hogy ez­en tanoda is még pedig minél hamarább megfelelőbb helyiségbe helyeztessék át. L. — Ipolyságon Liber József, e buzgó tanfelügyelő fáradozása folytán ma­gasabb polgári leánytanoda létesült. Ez ügyben az első fölterjesztés a minisztériumhoz aug. 19-én tör­tént, s innen a helybenhagyó válasz már aug. 26-án leérkezett; szeptember 25-én pedig a tanár­nők kinevezése iránt javaslat létetetett, s október elején a kinevezés kihirdettetett. S az intézet már október 15-én megnyílt. Az alakulás e gyors lefo­lyása bizonyítja, hogy szorgalom és akarat kell csupán,­­ és sok hiányt pótolhatunk. Mert az ipolysági polg. leányiskola valósággal hiányt pó­tol, 40­0 mértföldnyi területen nincs semmi ily­nemű intézet. Igazgatónőül Kasztner Janka, a bu­dai tanítónőképezde ritka képességű növendéke nyeretett meg ; mennyiségtani tanárnő Érti Aranka, segédtanárnő Kuczelnik Vilma. Az intézet felszere­lése amerikai modora, minden növendéknek külön tolható széke van. Taneszközökkel a tanoda maga látja el magát, helyiségében saját kereske­dést nyitott, melyben a tanórák előtt h­árom leány foglalkozik rendesen fölváltva: egyik a könyvet vezeti, másik a pénztárnok, harmadik a segéd, így gyakorlatilag okulnak bele a könyvvezetésbe. A taneszközök a legelső bostoni c­égtől valók. Ha­sonlókép Ipolyságról veszszük azt az értesítést is, hogy az ottani izraeliták, a­kik neológ és ortho­dox pártra oszlanak, bár mindössze 42 családot képeznek, nehogy iskolájuk a vallási súrlódások miatt veszélyeztetve legyen, a hitközség hatás­körén kívül álló iskola­községet alakítottak, s alap­szabályaikat már fölterjesztették megerősítés vé­gett a minisztériumhoz. Az izraeliták e tettét a legmelegebben helyeseljük, mert a mizelődésnek minden felekezetiségtől mentnek kell lennie. — Lazariciu János, dévai képezdei ta­nártól a dako-romanismus kérdésében, melylyel vádoltatott, levelet kaptunk. Adjuk egész terjedel­mében. S reméljük, nemcsak szóval, de tettel is bebizonyítja, miszerint a magyar állam érdekeinek szolgál. A levél igy hangzik: Tisztelt szerkesztő ur! A dévai m. kir. állami tanitóképezdének az 1873/4-iki tanévről megjelent „értesítője“ alapján becses lapja folyó évi 277. számában személyem ellen olyan vádak vannak emelve, melyekkel szem­ben kötelességemnek ismerem, azok alaptalanságát kimutatni, és azt helyreigazításul a közönség elé bocsátani, az „Ellenőr“ lojalitásától elvárva vála­szom közzétételét. 1) A dévai m. kir. képezdében a magas köz­oktatási minisztérium rendelte el már felállításakor a párhuzamos osztályoknál a románsíkuak részére előadási nyelvül a román nyelvet. Midőn tehát a múlt tanévben ezen képezdéhez helyeztettem át, azon meghagyással rendeltettem ide, hogy a román tanár megürült helyét betöltsem, s igy igen természetesen román nyelven tanítsak. Mi­dőn ezt tettem, azt hiszem, nem­ követtem el semmi casus bellit, — annyival is inkább, mert miniszteri rendeletnek engedelmeskedtem. 2) Hogy a tanári szék által megállapított tanterv ellen az igazgatótanácshoz egy kollegám­mal föllebbeztem, ezzel szintén nem tettem semmi hazaellenest, mert­ a tanári szék nevében kiállított tan­tervet nem a képezde valóságos tanárai hozták, hanem csak szavazattal bíró, de nem ténylegesen működő professorai. Nem is az volt czélja a tanári szék ne­vében kiállított tantervnek, mint az értesítőben szép szavakban elő van adva, hogy a román ifjak magyarul megtanuljanak, mert azt hazafi nem el­lenezheti, hanem a párhuzamos folyam végleges megszüntetése, mit tudunk a tanterv­készítőknek állításaiból. Erre pedig azt hiszem, a magas kór­ AZ ANGOLOK AZ SAH^0a, V y HATTERAS KAPITÍNÍ < V K .A. L A. 3ST 3D J A. X­IRTA yERNE pYULA. TIZENEGYEDIK FEJEZET. Az „Ördög­ ujja (Folytatás.) Borzasztó idő támadt e napon; a kavargó hófergeteg szemmel át nem hatható sűrű­ fátyolt vont a brigg körül, s ha a vihar néha szét-szét­tépte a köd burokját, ijjesztve tört föl az Ördög­­ujja, mint egy rém, a parti oldalon. A Forward egy roppant jégtömbhöz horgonyozva, nem tehetett, még csak meg sem kísérthetett többé semmit. A sötétség nőttön-nőtt, s a kormányos már nem láthatta a hajó elején őrködő tisztet. Shandon, örökös nyugtalanság martaléka, kabinetébe vonult; az orvos úti jegyzeteit rendez­gette; a legénység fele a födélen maradt, fele a közös teremben húzódott meg. Egy erős szélroham pillanatában az Ördög­­ujja egyszerre csak szörnyeteg óriássá nőve buk­kant elő a szétszakadt ködből. — Szent isten! — kiáltott föl Simpson — ij­edten visszatántorodva. — Mi baj ? — kérdező Foker.

Next