Ellenőr, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)

1874-11-22 / 321. szám

TÁVIRATOK. Bécs, nov. 21. (Birodalmi tanács Ülése.) Az elnök jelenti, hogy császárné ő felsége, nevenapja alkalmából a ház által nyilvánított szerencsekivá­­natokat legkegyelmesebben elfogadta és köszöne­tének a ház előtti kifejezésével a miniszterelnököt bízta meg. Egyúttal jelenti az elnök, Károly Fer­­dinánd főherczeg elhunytát, és kéri felhatalmazta­­tását a ház részvétének a császár ő­felsége előtt kifejezést adhatni. A pénzügyminiszter előterjeszt egy törvény­­javaslatot a bélyeg- és illetéktörvény néhány ha­tározatainak módosítására, és egy javaslatot a köz­oktatásügyér kívánságára az ennek költségelőirány­zatában fölvett 628,000 frtnyi szükséglet és 695,000 frtnyi fedezetére vonatkozólag.­­ A budget-bizott­­ság benyújtja jelentését az egyetemi rendes taná­rok pótlékai, az önálló theológiai karok és a kép­zőművészeti akadémiára vonatkozó törvényjavas­latok fölött. A bizottság ajánlja a törvényjavasla­tok elfogadását. Következik a részvénytársulati törvényjavas­lat részletes vitájának folytatása. A 190. §. a bi­zottság módosítása szerint fogadtatik el, melynek értelmében minden egyes részvény bír egy szava­zattal, a szavazati jog férfimeghatalmazott által is gyakorolható. A 220., 221., 222. §§. a bizottság módosított szövegében fogadtatnak el. A 224. §. c) pontjánál szót emel Beer ud­vari tanácsos. Ezen szakasz értelmében a törtöké­nek tizedrészét képező részvényesek egy képvise­lőt választhatnak ki bíróilag meghatalmaztatik a társulat könyveit vizsgálat alá venni. Szaló sze­rint a kormánynak kellene az illető vizsgálót ki­küldeni, mint ez Olaszországban, Belgiumban és Angliában történik, valamint a törzstőke tizedré­­­ze helyett csak annak hatodrésze kiván­­tassék. Wickhoff képviselő a kormány általi kikül­dést a társulat hitelére veszélyeztetőnek mondja, bizalmatlanságot ébresztvén. Kronawetter a bizott­ság indítványát pártolja; szükségesnek látja, hogy a részvényesek tudomást szerezhessenek maguk­nak megbízottjaik, az igazgatótanács eljárásáról, hogy attól, ha eljárását rosznak találja, megbízá­sát visszavonja. A nagy visszatetszés — úgymond — melyet ezen szakasz igazgatótanácsosi körös­ben kelt, mutatja, mennyire szükségesek annak intézkedései. Miután még az igazságügyminiszter a bizott­ság szerkezete mellett szólt, Beer és Kronawetter indítványai elejtettek és a c. pont a bizottság szö­vegezésével fogadtatott el.­­ A lengyel és ru­hén kép­viselők indítványt terjesztenek be, melyben kérik, hogy vizsgáltassák meg ama benyomás, mit az uzsora­rendelet felfüggesztése a népességre gyako­rolt. Wildauer a tanfelü­gyeleti törvény módosítá­sát c­élzó törvényjavaslatot nyújt be. Ülés vége 33/4 órakor. Bécs, nov. 21. A „Wiener Zeitung“ jelenti, hogy a császár tizenhat napi udvari gyászt ren­delt néhai Károly Ferdinánd főherczegért,­­ mely f. hó 23-án fog kezdődni.­­ A császár Zimmer­mann Andrásnak, az ágostai és helvét hitvallású evangélikus főegyháztanács elnökének, nyugalomba helyezése alkalmából a Ferencz-József-rend csilla­gos nagykeresztjét adományozta, helyébe Schmidt Konrádot, a szászok volt kámeszét nevezvén ki az evangélikus egyháztanács elnökéül, fölmházván őt egyszersmind osztályfőnöki ranggal. Berlin, nov. 21. (Birodalmi gyűlés.) For­­ckenbeck elnök kinyilatkoztatja, hogy az újbóli vá­lasztást elfogadja. Azon interpellációra, mely az elszász-lotharingiai hatóságok eljárása iránt kérdez, azok ellen, kik Francziaországra optáltak, vála­szolva, azt mondja Hertzog birodalmi biztos, hogy itt franczia alattvalókról van szó, a kormány nem ismeri el, hogy egy német birodalmi gyűlési kép­viselő az ő védelmezésökre volna legitimálva; ha a külföldiek jogaik gyakorlásában sérelmeket szen­vednek, akkor illető kormányuk van hivatva, jo­gaik megóvása végett diplomatiai úton eljárni. A birodalmi gyűlés majdnem egyhangúlag vetette el ama indítványt, mely szerint a sessio tartama alatt több socziál-demokratikus képviselő fogságából sza­badon bocsáttassák. Windhorst ama e célzására, hogy az utóbbi időben előfordulni szokott elfogatá­­sok ellen még egy nagykövet sincs biztosítva, azt válaszolja Bismarck herczeg, hogy előtte szóló adós maradt annak bebizonyításával, miszerint az elfo­­gatások a törvénybe ütköztek e; a számos elfoga­­tások, a törvény gyakori áthágása és ellenszegü­lése következtében, a társadalom oly rétegeiben fordulnak elő, melyeknek első kötelessége lenne a tör­vénynek tiszteletet szerezni. Mécs, nov. 21. (Zárlat.) Hitelrészvény 235 — Ga­­liziai 242.*/«• Allamvasut 302.—. Járadék 7005. 1800-dik 109.— 1864-diki 138.1/4 Ezüst 104.70. London 110.35. anio bank 117.1/4. Általános épitőbank 36.1/1. Angol-ausztria 136 8/1 Lombardok 134.-. Tramway 131.-. Hitelsorsjegy 167.3/*­ Napoleondor 890.—. Arany 526.—. Frankfurt 92.18 Porosz pénzutalvány 163.3/4. Török sorsjegy 55.60. Angol épitőbank 43­­/4. Bécs, nov. 21. (Hivat. zárlat.) Magy. földteherm. köt­vény 78.—. Salg.-Tarján 79.—. Magyar hitel. 231.— Ma­gyar záloglevél 86.8/4. Erdélyi 134.—. Magyar keleti vasút 54.75 Magyar sorsjegy 81.8/4. Tiszai vasút 191.8/1 Magyar vasúti kölcsön 97-Va- Angol-magyar 73.50. Franco-magyar 74.—. Alföld 137.—. Magy. északkeleti vasút 115.—. Keleti vasúti k­isebbségi kötvény 68.80. Porosz pénztári utalvány —. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —. Magyar földbitóintézet 73.75. Török —.Municipális 30.75. Berlin, nov. 21. (Zárlat.) Galicziai 109 50. Lombar­dók 82 25. Ezüst-jöv. 68 37. 1860-iki 107 33. Bécs 91.25 Romárka 34.74. Államvaspálya 183.50. Papirjövedék 64 75 Hitelsorajügyek 114.—. 1864-iki 98.74 flitelrészvények 141.— . i Magyarsorsjegy 59 50 . Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre. . 5 frt. — kr Félévre . . . I© „ — „ j Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyed szám­ára I0 krajezár. szerkesztési iroda: Budspeiten, nádor-nteza 6. zz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bém­entes leveleket fogadunk eL POLITIKAI NAPILAP, Hirdetésük felvétele: Budapesten, nádor-nteza 6. zz. (LégrÁdy - testvérek Irodájában). Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta útján: nádor-uteza 6 u. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Jégrády testvérek irodájába (nádor-utasa 6. sz.) intézendők. 32. szám Budapest, vasárnap, november 22.1874. II. évfolyam. Budapesti szinlapok. Vasárnap, nov. 22-én. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. ipp. szám. Huszár­csíny. Eredeti vígjáték 3 szakaszban, dalokkal. Irta Vahot Imre A dalok zenéjét szerzette Böhm G. Kezdete 7 órakor. VÁR-SZINHÁZ. Nagy bérlet 31. szám. Kis bérlet 14. szám. Először : A véletlen. Vígjáték 1 felv. Irta Varga János. Személyek : Hidas Kálmán, ügyvéd — — — — Náday Ihari Bérczi, barátja — — — — Halmy Malotai Hermin, fiatal özvegy — — Helvey L. Knittenfelsz ) ,. - —­­ Vizváry Szebecsuk ) rendőrök _ _ _ Sántha Ezt követi: Az égben. Eredeti vígjáték 2 felv. Irta Balázs Sándor. Kezdete 7 órakor. ISTVÁNTÉRI SZÍNHÁZ. A pók. Eredeti, énekes népszínmű 3 felvonásban 5 képpel, írta Lu­kácsi Sándor. Zenéjét összeállította Káldy. A pénzügyi bizottság. Az események logikája, mint vas­kar nehezedik a jobboldalra. Szükségtelen immár újságczikkekben és parlamenti beszédekben megvilágítani politikájuk kárhozatos voltát, elítélik azt önmaguk is. Tessék csak végig­tekinteni azon tárgyalásokon, melyek a pénz­ügyi bizottságban folyamaton vannak és aztán meggyőződhetnek, hogy a vádanyagokat miként gyűjtik össze önmaguk ellen. Lélektanilag valóságos tanulmánytárgy az a bizottság, mely tagjaira nézve jobba­tlán a régi elemekből, tehát ugyanazokból áll, kik az örvényt, vagy hogy népszerűbb kifejezéssel éljünk, a­mírt ásták a nemzet számára. Zsedényi az egyetlen, kit nem ter­hel a bűnrészesség árnya a jobboldali tagok közül,­­ ő az egyetlen, ki pajtáskodástól ment szigorú kritikát gyakorol a költségve­tés minden részletére most is. A többiek hódolnak a látszatnak, vagy furdaló lelki­­ismeretek parancsának, midőn a törlések által visszanyerni próbálják hitelüket, nem a történelem, hanem a közönség előtt. És ha annyi elég volna a rehabilita­­tióra, hogy igyekeznek lelkiismeretesen tö­rölni, a­mi még a rendszer keretén belül törölhető, úgy meg lehetnének győződve, hogy fáradságuk sikerült, mert meg kell adni, hogy soha budget pontosabban átvizs­gálva nem volt, mint az lesz a jelenlegi. Igen, de az ő rehabilitációjukat és az hát­ráltatja, hogy a törlési kritika által egész sora jő felszínre oly gazdálkodási mozzana­toknak, melyekért, hogy megtörténhettek, a felelősség a pénzügyi bizottság azon tagjait illeti, kik csupán a forma megóvása végett gyakorolták megbízatásukat akkor, midőn hatalmuk megakadályozhatott számtalan ré­­szat. Mennyiben osztozik, a bizottság tag­jaira háromló felelősségben, a ház többsége, végezzék el maguk között. Ránk nézve túl­ságosan megnyugtató a szomorú elégtétel, hogy a gazdálkodás egyenesen azon politika következménye, melynek sajátságos intéz­ményeit és eszméit büszkén mutogatták, mint jobboldaliakat. Könnyű e részben hi­vatkozni azon nemzetiségi politikától kezdve, mely új minisztériumot és új hivatalágakat teremtett, a közigazgatási és igazságügyi politikáig, melyekkel most nincsenek tisztá­ban, és képtelenségekben nem is lesznek soha sem. Ehez járul, hogy a költségvetés összeállítása nélkülöz minden rendszeres ter­vet. A szó szoros értelmében hübele balázs módjára van tétel tétel mellé halmozva, a­nélkül, hogy egyiknek alacsonyságát, vagy a másiknak magasságát indokolná valamely irányelv. Hagyján, hogy az eddigi budgeteket terv nélkül tákolta össze a miniszteri pol­­cton ülő államférfim dillettánsság, már ez így indult akkor, de mostanra, jóval a taka­rékosság eszméjének felülkerekedése, jóval a pénzügyi bukás meredélyének észlelése után, hogyan állhatott az egyes miniszterek „szak­értelme“ oly előirányzattal az országgyűlés elé, melynél az összegekre vonatkozólag ma­guk sem bírnak kimerítő felvilágosításokkal szolgálni, igazán megfoghatatlan játék a nem­zet vagyonával és türelmével. Végtől-végig tapasztalható volt a tár­gyalás alá jutott költségvetések czímeinek átvizsgálása alkalmával, hogy a legtöbb költ­ség csak úgy találomra van belebigyeszt­­ve a budgetbe. Felvilágosításokat, részlete­sebb indokolást sem a miniszterek „bölcses­sége“, sem tanácsosaik botránkoztató tudat­lansága nem képes nyújtani. Mihelyt meg­szorítja őket valamely bizottsági tag fag­­­gatódzása, elhülnek és csak utólagosan hoz­zák el bureauikból a sovány feleletet, mely­nek értelmetlenségén meglátszik, hogy csak úgy összekapkodták hirtelenében. Bizonyosnak vehető, hogy a költségvetés ily forma összeállításánál nem szolgált egyéb irányadóul a miniszteriális élhetetlen­ség számára, mint betölteni számokkal a rovatokat, s aztán, mint kártyajátéknál szokás, bevárni, hova üt be a trompf. Kü­lönös gondot csak arra fordítottak, hogy a tételek szokás szerint szép kerek summák­ban szerepeljenek, mert az ilyenek fölött majd lehet alkudni a bizottsággal és utóvégre a törlés után jut is, marad is. Más eljárás mellett merő lehetetlenséggé válik a pénz­ügyi bizottságnak idáig két millión felül törleni, de mert lehetséges volt, mutatja, hogy a kabinet tagjai humbugisáltak a ta­karékosság elvével, noha ország-világ előtt a kabinet létalapjául ennek uralmát hir­dették. A baloldali kör vasárnap, f. hó 22- dik napján, délelőtti 10 órakor érte­kezletet tart.­­ A szász egyetem f. hó 15-dikén tartott második ülésében az igazolások után egy indítványt fogadott el bizottság kiküldésére a nem­­ze­ti levéltár rendezése czéljából, s megválasztotta ezen és a pénzügyi, számvizsgáló, tanügyi stb. bi­zottságokat. — Munkácsi pü­spökké az elhunyt Pankovics helyébe a kormány Pásztély János máramarosi püspökhelyettest és volt képviselőt fogja kinevezni. Jobboldali lapok nagy elismeréssel szólnak a választásról. Részünkről is úgy vagyunk é testülve, hogy az adott körülmények között ez a leghelyesebb kinevezés. Az egészségügy rendezéséről: (1) Azon mostoha közgazdasági, nehéz pénzügyi és minden tekintetben zilált állami s társadalmi viszonyok közepette, melyekkel államunk ez idő szerint küzködik, különös szerencsének tarthat­juk, hogy a közegészségügyi rázkódtatásoktól, me­lyek mindennemű járván­yk alakjában a nemzet anyagi és testi jólétét oly kíméletlenül megingatták, aláásták tavat, ez év folyamán a sors kedvezése folytán megszabadulhatunk. A vészes következményei tekintetében a bor­zalmas emlékű cholera járvánnyal csaknem egyen­rangú nagy k­ül- és beltertű váltóláz, a sokáig köztünk kísértő hólyagos himlő, kitombolván ma­gokat, elvih­arzottak felettünk, és ez év dereka óta oly kedvező közegészségi állapot uralkodott mind­­ekkoráig az országban, minővel már rég nem di­­csekhetünk. Ezen minden tekintetben örvendetes és üd­vös esemény azonban egyesegyedül a gondviselés , a természet rendes menetű öntevékenységének köszönhető. „Post nibila Phoebus “ A kormány azon fentebb jelzett sikerhez semmivel sem járult; az eredményben semmi része nincsen, mert míg a járványok és honos táj­kórok dúlásai alkalmával majdnem ölbe tett kezekkel szemlélte, miként szedi áldozatait a vész angyala, miként tizedeli külön­ben is köztudomásúlag nem szapora fajunkat, az­után is a végzetszerű közöny, az önmegadás egy nemével reábizta magát a sorsra, mely a­mit ront, annak idejében ki is tudja javítani, ha akarja. Akkor is, most is az édes semmittevés ké­nyelmeinek hódolt, nem törődve azzal, hogy ha „múltadban nincs öröm“ ily gondatlanság mellett a „jövőben nincs remény“ is bekövetkezhetik. Mert, hogy az összes állami közigazgatásunk minden ágazatai között legmostohábban a köz­­egészségügy kezeltetik, bárha a többiek ellátásához sem sok dicséret fér, arról, azt hiszem, már ország világ meg lehet győződve. Egyébként ki tudja, nem­ e így van legjobban? Az egészségügy a jó­ságos Isten kezeiben, az ő atyai gondozására van bizva s igy mindenesetre több reményt fektet­hetünk annak jövendőjére, mintha szintén csak Is­ten kegyelméből tengődő kormányunk jóakaratá­tól vagy tetterejétől kellene várnunk annak javu­lását, mert annak most kisebb gondja is nagyobb annál. Saját önfentartási ösztöne munkál benne, s a mellett ily kicsinyes érdekek, mint p. o. az or­szágos közegészségügy, bizonyára háttérbe szo­rulnak. Én különben egyáltalában nem csodálom, hogy az adóügyi törvényjavaslatok és az állam megzavart egyensúlyának helyreállítására c­élzó intézkedések veszik igénybe úgy a kormány, mint a parlament összes idejét, erejét és tehetségét, mert jelenleg azok hivatják első­sorban a végromlás örvényébe so­dort hazánkat még talán megmentethetni. De igenis méltóan csodálkozhatom a felett, hogy még ily válságos időkben reá­ért a belügyminiszter — ki­nek ressortjába a közegészségügy is tartozik — a megyék kikerekítési tervével oly­aahatóan foglal­kozni és az ország földabroszának kijavítására annyi drága időt elpocsékolhatott, holott azt, a nem­zet vitális érdekeit tartva szem előtt, jobban fel­használhatta volna­­ az annyiszor megsürgetett s ugyanannyiszor ismételve megígért közegészségügyi törvényjavaslat végleges elkészítésére, s annak ezen utolsó ülésszak alatti benyújtására talán nem is gondolt, nemhogy annyi hosszas vajúdás után megteremteni is igyekezett volna. És ha még legalább fölfedezné azon nehéz­ségeket, melyek egy ily törvény végleges alkotá­sának útját állják. Hiszen nevezetes­ államtitkok is napfényre kerülnek mostanság, alig hiszem, hogy épen ennek földerítése okozna akárminemű krisist. A­helyett azonban, hogy nyíltan ráutalna az akadályokra, melyeknek létezniük kell minden­esetre, egyszerűen, sans­­agon, bejelenté a belügy­minisztériumi költségvetés tárgyalása alkalmával a pénzügyi bizottság ülésében, hogy „az egészség­ügyi tör­vényjavaslat még nincs kész.“ Az okot, hogy miért nincs kész, bölcsen el­hallgatja, holott ha egy főispán elmozdításának indokait nem tartozik is leplezetlenül előadni, egy ily fontosságú országos ügy, mely körül annyi ün­­nepélyes ígérettel enyagdk­ozta magát a par­lamentben, mégis csak megérdemelne egy pár árva mentegetődző szót, ha mindjárt azokban némi meg­rovás foglaltatnék is azon osztályfőnök, bureau vagy tanács irányában, kik együttesen annyi évek sorozatán át nem voltak képesek egy a parlament színe eltől legalább „becses anyagul“ felhasznál­ható javaslatot összetákolni, és így vagy mulasz­tásokkal vagy képtelenségükkel, vagy szándékos részakarattal „ kompromittálják“ a felelős minisztert. Különösnek találom valóban, hogy míg az alkotmányos formák megsértésével saját hibák el­­takargatására a felség is belevonatik a parlamenti küzdelmekbe, alantos közegek használhatlanságáról, hibáiról, vagy megbiz­atlan voltáról csak akkor értesül a ház, mikor azt már a verebek is csiri­­­polják a fedélen, és ritkán van egy miniszternek annyi bátorsága, hogy pellengérre állítsa azon hi­vatali osztályt, vagy hivatalnokot, ki miatt végre is neki kell kiáltani a kereszttüzet, melybe egyik­másik jogosult interpelláció által belekerül és belesül. Hogy pedig az egészségügyi „branch­e“­­ban is vannak ily­­­e­n i­n­s-ai, kiknek tanácsára reászorult ugyan, de mégsem használhatja őket, az onnan tűnik ki leginkább, mert az ország or­vosi kara már három kész közegészségügyi tör­vényjavaslatot ismer, úgy mint: a belügyminisz­térium közegészségi osztályáét, az országos köz­egészségi tanács által kidolgozottat és végre egy utolsó időkben litographicozva megjelent, amazokból más hivatalon kívüli szak­értők közreműködésével készült, bővített és javított kiadmányai, — risum teneatis amici! — végre oda­lyukad ki a dolog, hogy „nincs kész javaslat egy sem.“ Szerintem ez magyarra fordítva, őszintén, annyit tesz, hogy egyik sem ér semmit, s minden eddigi munkálat haszontalan, és a kitűzőn magas czélnak megfelelő nem volt, és ez egyedüli oka azon hosszadalmas halogatásnak, azon csúfos fias­kónak, mely ez ügy érdemleges tárgyalását mai nap is lehetetlenné teszi és azt „ad calendas grae­­cas“ elnapolni kénytelen. Mert nemcsak roszak a javaslatok, miként arról alaposan meggyőződött az azokkal sokat foglalkozott orvosi közvélemény, még sokkal ro­­szabb azon modus procedendi, melyet ez irányban a miniszter úr hivatott sugalmazói követnek, mi­dőn maguk számára vindk­álva minden képességet, más avatott s szakértő köröket minden áron ki­zárni törekszenek azon tudományos tekintetből őket megillető befolyásból, melyet egy ily ja­vaslat létrejötte körül önérdek nélküli buzgalommal oly sok ízben kifejteni iparkodtak. Pedig, hogy mennyire jutottak „kizárólagosan szaba­dalmazott“ és „csalhatatlan“ nézeteikkel, azt épen most mutatják a következmények s azon mindennapi jelenségek, melyek szemeink előtt most folynak le. A „Deákkör“ legutolsó pártértekezletében is a belügyminiszter bemutatta a „nyilvános be­­t­e­g­á­p­o­l­á­s“-ról szóló törvényjavaslatot, mely pedig csak egyik kiegészítő részét képezi egy „szerves egészségügyi törvényj­avas-­­­a­t“-nak, a­mint hogy az minden eddigi terve­zetben benn is foglaltatik. De minthogy ezen kér­dés elintézése immár sok okokból halaszthatlanná vált, és szerves egészet a fenti okokból folyólag nyújtani nincs hatalmában, kiragad egy tisztán adminisztratív rendszabályt az egészből, és nem tekintve annak szervi összefüggését más lényeges rokontárgyú kérdésekkel, p. o. kórházak szervezése, fenntartása, községi orvosi rendszer fejlesztése stb. — ad abból egy darabkát, így tataroznak s toldoznak nálunk mindent, a­helyett, hogy valami egészet s tökéletest alkotnának. Egyébiránt a szóban forgó részről, alkalmi­lag, ha megismertetik a lapok, szintén elmondom nézeteimet. Nagyvárad, november 30. Dr. Pollák L­ászl­ó, Biharmegye tiszt, főorvosa. — A népkonyhára való adakozások czéljából a következő felhívás és kérelem jelent meg: Polgártársak! Országos elemi csapások, — általánosan nyomasztó pénzviszonyok, az ipar és kereskedelem pangásából következő kereset hiánya, fővárosunknak szorgalmas, de szegényebb sorsú polgárságát az Ínségnek egész súlyával fenyegeti. Szólunk azon jobb sorsra érdemes polgártár­saink érdekében, kik fővárosunknak törzslakói, vagy állandó szorgalmas munkásai; kívánunk cselekedni azon szegény sorsú lakosok és házi szegények érdekében, kik e helyhez kötve, min­dennapi munkájuk után élnek, — de a jelenlegi munkaadás csekély volta, és az élelmi­szereknek aránylag drágasága miatt maguknak és számos tagú családjaiknak a mindennapra szükséges élel­met sem lévén képesek megszerezni: a legnagyobb ínségnek lehetnek áldozatai! Az ínségnek előjelei már is mutatkoznak, a nyomornak rémséges képét azonban a közelgő tél ígérkezik egész nagyságában feltárni. Rajtunk a sor megakadályozni, hogy e csa­pás is be ne következzék! Polgártársak! Az egész közönségnek úgy, mint szűkölködő igazi szegényeinknek jól felfogott érdeke egyiránt indított bennünket egy polgári bi­zottmány megalakítására, mely bizottmány nő­egyleteink nemeslelkü hölgyeinek közreműködésé­vel intézkedéseit oda irányozta, hogy szükségben szenvedő polgártársaink s hozzátartozóik nyomo­rának enyhítésére az e czélra felállított népkony­hákból, — a polgári önérzet teljes kímélésével, — legolcsóbb beszerzési árak mellett egészséges és tápláló meleg ételeket szolgáltatva, ez által az ín­ségben szenvedőket az éhség martalékává jutni ne engedje. Hogy ez iránti buzgó fáradozásainkat siker jutalmazza, hogy a nyomor eltávolítására ki­tűzött magasztos czél eléressék: hatóságunk védve mellett az önsegélyezés nemes eszközének alkalma­zásához fogtunk. Ezen alapon indulva, és tudva azt, hogy fő­városunk közönsége mindenkor első sorban áll ott, hol bármi nemes eszmének végrehajtásáért önmeg­tagadással is kell áldozni; s tudva azt is, hogy közönségünknek kegyeleten érzülete maga előtt versenytársat soha nem ismert, midőn az ín­ségben szenvedőknek bárhol mutatkozó keserves könyeit kellett letörölni. Teljes bizodalommal kérjük fel önöket, hogy kitűzött czélunk biztosítására könyöradományaik­­kal minél előbb hozzájárulni, s ebbeli kegyeletes adományaikat bizottsági pecsét alatt kibocsátott aláírási íveinkre feljegyezni szíveskedjenek. Polgártársak ! Tegyük egy hanggal jelsza­vunkká az irgalmasságnak és felebaráti szeretet­nek jelszavát: „Éhezőknek ételt adni!“ A könyöradományokat a gyűjtőívekkel egye­temben elnökünknek, vagy Sztupa György bizott­­mányi pénztárnokunknak, — a természetbeli ado­mányokat pedig Mendl István bizottmányi gazdánk­nak átadatni kérjük. Kelt Budapesten, 1874. évi november hó 12-én tartott polgári népkonyha-bizottmányi ülé­sünkből. Ráth Károly s. k. főpolgármester, elnök. A fent jelölt czélra lapunk szerkesztőségénél is tétetett le aláírási ív, melyen az „Ellenőr“ szer­kesztősége ezennel megnyitja az aláírást 10 forinttal. ______ T. szerkes­ztő úr! Különös nyilatkozatokat olvasunk — legalább nekem, a­ki nem mindig a hazai légkörben élek, különösek gyanánt tűnnek fel. Egy fővárosi lap, mely egy volt magyar kormányelnök eszméit szokta a világgal közölni, nagyon egyszerűen kimondja, hogy ha bajainkon nem bírunk segíteni tüstént, „a provisorium önkényt bekövetkezik.“ Az igen tisztelt finánczminiszter úr pedig minap — a német félhivatalos lap szerint — ekkor nyilatko­zott : „Wenn wir eines schönen Morgens verabsäu­men würden unseren Verpflichtungen nachzukom­men, glaubt man etwa die europäischen Mächte, deren Staaten uns Millionen anvertraut haben, liessen dies so ohne Weiteres bingehen? Der Un­terschied bestände nur darin, dass wir jetzt selbst für Mittel und Wege Sorge tragen, während man sie uns dann diktiren würde.“ (!!) A finánczminiszter úr is folyvást hangoztat­ja, hogy állami létünk koczkán forog: én is múltkor ismételtem — persze csak idézet gyanánt — amit nagyon sajnálok. Ez olyan phra­­sis, melyet nekünk, ha alapja is volna — és ki­mutatom, hogy nincsen — nem szabad mondogat­nunk. Az emberek saját mintájukra képzelvén az istenséget, feltalálták azt a mondást : „Segíts magadon, az isten is megsegít.“ Rágalom, istente­len gondolat ez; de igaz az a versiója e szójárás­nak, „mondj le magadról, s az emberek cserben f­­gynak.“ De mért is forogna állami létünk koc­­kán? mért volna szeretett ikertestvérünk Auszria feljogosítva már készülni az enfant prodigue Magyarország visszatértére? Talán mert adósságo­kat csináltunk, mert deficitben vagyunk? Hát ki­től tanultuk a mesterséget adósságból s deficitekből élni? Elfelejtik a Lajtán túl, de elfelejtjük mi is, hogy Ausztriában, 1782 óta egész mostanáig, foly­tonosan virágzott azon érdekes növény, melyet a baloldali körben 1872-ben elneveztem deficitum au­striaeum-nak, melynek perennális volta ugyanazon esztendőben egy pillanatig, de csakis egy pillanatig kétessé vált, azóta újból fényesen bebizonyult. Igenis, 1782-től 1874-ig, kilencz­­venkét esztendeig az osztrák állam deficittel gazdálkodott és ad­óbb ág­­ra el élt, egés­z mostanái­g, de azért a kor­mányférfiak nem mondtak le az állami létről. El­lenkezőleg, történtek devalvátiók többször, voltak nagyszerű kü­lháborúk s belforradalmak, csapások s bonyodalmak, olasz, német, magyar kérdések s krisisek, a­melyekhez képest a mi bajaink va­lódi csekélységek­­ — de azért Ausztria fenn­állt, s fennáll, sőt a financziális és stratégiai bu­kások daczára, 1815-től egész 1848-, sőt 1859- és 1866-ig, Ausztria vezérszerepet viselt Európában. S mi csüggedtünk, mert olyan tjánczpolitikát űztünk egypár esztendeig, a­minőt Ausztria köve­tett majdnem egy egész századon át? Az ország nagyon is elszegényedett, s azok, kik nekem el­­lenmondtak e tekintetben a választások alkalmá­val, most belátják, hogy tévedtek. De ha vasutaink nem a mieink, ha a luxus­sugárut sem lesz a mi tulajdonunk, ha roppant összegekkel tartozunk a külföldnek, — helyzetünk nem szomorúbb az osztrá­kokénál, kiknek vasutai, Ringstrasséja szintén idegen pénzekkel lettek építve, miután vasúti köt­vényei nagyobbrészt idegen kezekben vannak s az államadósság a külföldön, egy roilliardnál töb­bet tesz — a­mihez persze mi szegények is járu­lunk kamatokkal. De ha financziális viszonyaink semmikép sem aggasztók , 11 a mi létünk irányában va­lóban olyanokká válhatnak, ha a miniszterek idegen államoknak tulajdonítják a jogot beleegyedni ál­lami háztartásunkba. Én nem tudom, az igen tisz­telt fináncz miniszter úr miért szól adósságok repu­­diációjáról, midőn senki más nem emlegeti — miért festi az ördögöt a falra? De ha ilynemű szándé­kok valahol léteznének, én tagadom, hogy bár­mely idegen hatalom jogában állana bennünket keresztülvitelében,meggátolni. Hát miért fizetünk mi hitelezőinknek 7 és 10 percentnyi kamatot, midőn más államok 3, 4 vagy 5 percentért is kapnak kölcsönöket? Nemde azért, mivel külföldi hitelezőink nem érzik magukat biztosoknak, hogy valóban teljesíthetjük elvállalt kötelezettségeinket? Ha ezen kétely nem léteznék, mi is csak 4 vagy 5 percentet fizetnénk; miután pedig nagyobb ka­matokat fizetünk, melyek jelentékeny része egy biztosítási praemia, hitelezőink semmiképen sem panaszkodhatnak, ha hajótörést szenvedünk, és oly kevéssé, mint a biztosító nem panaszkodik, ha egy hajó sülyed, melyre praemiát fogadott el. Rendezzük financziális viszonyainkat bármily mó­don, ez kötelességünk magunk iránt, de ne ijeszgessük magunkat a külhatalmak fenyegetésé­vel, melyekre külföldi hitelezőink számolhatná­nak. Hogy azok mire viszik, láttak az osztrák adósság-conversió alkalmával. De a legkülönösb propositio, mely eddig létetett, a legváratlanabb kilátás a jövőre az, hogy megint a provisorium védszárnyai alá helyezzük magunkat. Hát ezzel fogunk véget vethetni finan­cziális nehézségeinknek? Ki kételkedhetik benne, midőn a „provisorium“ pénzügyi vívmányaira visz­­szaemlékezik. A „National-Anleihe“, a 111 millió­nyi titkos surplus-emissio, Bruck halála, ki ne epedezne ama fényes korszak megújulásáért! S miért mindez, miért mondjunk le a nemzeti önkormány­zatról? Csupán azért, mert az 1867-iki kormány elvállalt a nemzet számára elviselhetetlen terheket.

Next