Ellenőr, 1874. december (6. évfolyam, 330-358. szám)

1874-12-30 / 357. szám

­k bajjal jár mindaddig, míg valamely város fen felmérje és annak lejtméreti viszonyai en­­. nyomán a körülményekhez képest megállapítva nincsenek; sok bajjal jár különösen azért is, mert a műszakilag képzett egyének e tekintetben igen elágazó véleményeket táplálnak. De ha megenged­hetjük is, hogy e tekintetben nem egy ízben eltérő nézetek merültek fel, másrészről ismét be kell is­mernünk azt is, hogy e nézetek következményei csak a ház külsejére voltak befolyással, míg maga a vagyonálladék rendesen csak növekedett becsben, mert kényelmes járda, jó kövezet s rendszeres csatornázás nélkül a legszebb épitmény is egy a pusztában emelt gúlához hasonló , mert semmi sem emeli annyira valamely telek vagy ház becsét, semmi sem éleszti annyira az építési kedvet s ösztönt, mint a közlekedés, csatornázás, világítás s tisztaság könnyítése s biztosítása. A tanácsos úr eme vádjaival szemben meg­nyugvással utalhat a fővárosi közmunkák tanácsa a váczi és Károly-körút kiépítésére, mint oly mun­kára, melynek létesítése által azon vidék rendkí­vül sokat nyert forgalmi, közegészségi s kényelmi tekintetben, s a­mely munka míg egyrészről úttörő gyanánt szerepelt, addig másrészről minden elfogu­latlanul ítélő teljes elismerését vívta ki magának. Megjegyezzük még az is az tanácsos úr egyik téves állításával szemben, hogy a váczi­­ Károly­­körúton a lejtméret majd másfél lábnyi különböze­­tet s háromszori törést mutat fel. 3. A sugáruti kisajátításokat illetőleg taná­csos ur súlyosan vádolja a közmunkák tanácsát, mert nem egyenlő mértékkel mért, úgymond, azaz protectiót osztogatott; de bevallja maga is, hogy nem ismeri az ügy lefolyását s igy tehát nem is tudja, valók e azon vádak, vagy sem? Ha valaki valamely ügynek még a törvényben gyökerező legprimitívebb alapvonalait sem ismeri, akkor kár vádak által félrevezetni a közvéleményt. E váddal szemben csak a következőket em­lítjük : A megkötendő egyezség alapját a becsár ké­pezte, amely tulajdonos e becsárral meg volt elé­gedve, az megkötötte az alkut; a­ki e becslést sérelmesnek tartotta mag­ra nézve, azt nem a fő­városi közmunkák tanácsa utasította a törvény út­jára, hanem ez maga élt a törvény által számára biztosított előnynyel. Ez volt a fővárosi közmunkák tanácsának a törvényben gyökerező eljárása ; csak utóbb, mikor a vállalattal megköttetett a sugárúti szerződés, igér­­tetett egyeseknek a sugárúti vállalat részéről a becsáron felül a czélból, hogy az eljárás mindkét fél érdekében gyorsittassék; voltak a­kik ezen előnynyel éltek, de voltak ismét olyanok, kik eredetileg kért áraikból engedni nem akarván, az esküdtszéki eljárást reménytették előnyö­sebbnek. Tanácsos úr azon állítása, hogy a főváros polgárai, mint esküdtszéki birák, s a közmunka­­váltsági tartozásaik lerovása körül, nem az igaz­ság s kötelesség érzetének hódoltak, hanem ellen­szenv által vezéreltetve okoznak kárt az államnak s fővárosnak, nem épen hízelgő a polgárságra néz­ve, de egyszersmind a közönségre nézve veszélyes állitás, a mennyiben az egyes polgárok kötelesség teljesítését az ellenszenv vagy vonzódás érzelmei­ről tételezi fel, a­mit a törvény korlátai között so­ha tenni nem szabad. Az esküdtszéki ítéletek által okozott tetemes költségtöbbletből semminemű hátrány nem szár­mazott az államkincstárra nézve, mert a sugárúti szerződés által meg lett térítve minden költség. Ezen eskü­dtszéki ítéletek annyiban eredmé­nyeztek nagy kárt a fővárosnak, az utóbb hozot­takat is beleértve, a­mennyiben beláthatja minden­ki, hogy a­míg az esküdtek ily meggyőződést fognak táplálni vagyonuk értéke felől, a­milyent eddig hozott ítéleteik tanúsítanak, lehetlenné van téve a város szabályozása s emelkedése, a legrozzan­tabb épületért megítélt rendkívül magas áraknál fogva. 4. Az országainak 18 élre való kiszélesítése, a szakértők véleménye szerint okvetlen szükséges volt, mert e főközlekedési éren már­is nagy a forgalom, mely a fővámház építése s környékének fejlődése következtében csak fokozódni fog, 18 öl szélesség e helyen nem túlzottan sok, midőn a lóvonatú vaspálya maga 21/a öl szélességet foglal el, a járdákat pedig a gyalog forgalomnak ve­szélyeztetése nélkül keskenyre szabni nem lehet. Azonkívül e szélesbítés nagy pénzáldozatot nem igényelt; a legutóbbi a 2 pisztoly telkét illető fölötte sújtó ítélet daczára is összesen alig száz­ezer forintot veend igénybe, mert előre volt látható az, hogy az útban álló házak rövid idő alatt át fognak építtetni, s így költséges kisajátításokra szükség nem lesz. A klinika épülete, valamint a múzeum kertje állambirtok; az előbbi már előbb Polytechnikum építésére volt szánva. Ezen épület tekintetében a szakértők azon meggyőződésben voltak, hogy ezen épületet adaptírozás által orszá­gos intézetté már keskeny homlokzatánál és a te­lek rendkívüli mélységénél fogva sem tanácsos átalakítani, mivel az átalakítás sok pénzbe kerülne és mindég csak összeférezelt épitmény maradna, mely czéljának soha megfelelni képes nem volna ; ugyanezen okoknál fogva e telek az egyetemi építkezések alkalmával úgy szabályoztatott, misze­rint jövőre főhomlokzata az egyetemi pavillonokat környező kertre fog nézni, mi­által annak becse rendkívül emelkedett. Eléh tanácsos úr a párisi boulevardokat hozza föl például; megemlítendőnek tartjuk e he­lyen, hogy a boulevard des italiens, de poisson­­niére és Porte St. Martin, tehát a régi boulevardok kivételével, a többi mind 19 öl szélességgel bír, s hogy daczára e szélességnek éppen ezen boulevar­­dokon torlódik meg a forgalom túl a rendén. A többi boulevardok sokkal szélesebbek 18 ötnél, az új boulevardok pedig legalább is 40 mé­ter szélességgel bírnak. Az országút kiszélesítésénél tekintetbe szük­séges venni azt is, hogy elnézve a közúti vaspá­lyától, elnézve a fővámháztól,­­ ezen főközleke­dési ér, kivált a Margit-híd elkészülte után, hosz­­szas időre úgy­szólván egyetlen forgalmi vonala leend a fővárosnak, mely Dunáról Dunára vezet s mint ilyen kiváló érdeket képvisel. 5. A fővámház lejtméretét illetőleg megje­gyezzük, hogy e helyen minden bizony­nyal valami­kor hid fog épülni, melynek ép oly magasságot kell adni, hogy a hajók közlekedése minden vízál­lásnál biztosítva legyen. Ezen helyen a Duna igen keskeny, s így a híd feljáratát annyival magasabbra kell fektetni, mi­által a vámházat, ha egypár lábbal mélyebbre lett volna jelenleg építve, annak idején el kellene temetni, a­mit sem kívánatosnak sem czélszerűnek nem tarthat senki is. Az itt említettük okoknál fogva lett megál­lapítva a vámház lejtmérete egy a kormány, fő­város és közmunkák tanácsa által kiküldött szak­­bizottság által. A kivitelnél támadt nehézségeket a közmunkák tanácsa a fővárossal egyetértőleg el­hárította, tekintetbe vévén, a­mennyire csak lehet­séges volt, az egyesek jogos követelményeit, ami mindenesetre kevesebb költséggel s sérelemmel történhetett meg most, mint a híd építése után, a­mikor azután a vámh­áztéren épült s építendő köz­épületeket kelletett volna eltemetni, a­mint ezt a lánczhíd építése alkalmával a Ferencz­ József­­téren tapasztaltuk. IX. A­mi a nyilvánosságot gyűlésünknek s a fő­városi közmunkák tanácsa tagjainak felelősségét illeti, az csakis felfogás dolga, a­mennyiben itt véleménykülönbségről és kötelesség érzetéről van szó. A gyűlések nyilvánosságát illetőleg már tud­tommal kétszer lett indítvány téve, melyet a köz­munkák tanácsának többsége jónak látott el nem fogadni mely határozatát első­sorban azon oknál fogva hozta, mert a tanács kebelében igen gyak­ran megkötendő alkukról lévén szó, a nyilvánosság csakis káros befolyással lehetne a fővárosi alapra nézve. Véleménykülönbség azonban valamely vád alapját alig képezheti. A felelősséget illetőleg meg vagyok győződve, hogy a tanács minden egyes tagja s hivatalnoka szavazatának adása s hivatalos működése alkalmá­val át van hatva a felelősség és kötelesség érzeté­től, mely minden egyes műveit s öntudatos polgár keblét átrezgi, a hányszor közügyben határozni van hivatva. Hogy a közmunkák tanácsa nem titkolódzik, azt leginkább tapasztalhatta Kleb tanácsos úr s mindazok, a­kik, habár nem tagjai is a tanács­nak, bármikor meggyőződhettek az ügyek mikénti állásáról, nem is véve tekintetbe azt, hogy a fővá­rosi közmunkák tanácsának számadásait a leg­főbb számszék bírálja s vizsgálja meg. Megjegyez­zük még e helyen, hogy a fővárosi közmunkák tanácsa évenkint terjedelmes jelentést köteles a minisztérium elé terjeszteni, mely jelentés minden egyes országos és városi képviselőnek megkülde­tik, s azonkívül könyvárus útján is kapható. Ezen jelentésünket tanácsos úr, mint magát ezen ügy körül kiválólag érdeklő, — bizonyára el is olvasta. A tizedik pontban említettekre nézve csak azt jegyzem meg, hogy nem tudom fölfogni, mint olvas­hatta ki Kléh tanácsos úr, az alelnök által sze­mélyesen kidolgozott indokolásból s az 1870-ik X. t. cz. módosításáról szóló törvényjavaslatból azt, hogy egy újabb 24 milliós kölcsön felvételéről van szó. Ámaz indokolásban a törvényjavaslatban csak­is arról van szó, hogy a fővárosi közmunkák ta­nácsa, tekintettel az ország pénzügyi helyzetére s tekintettel arra, hogy két végrehajtó közeg nehe­zen fér el egymás mellett, h­át volna alakítandó az általam ott fölemlített módozat szerint Ha figyelemre méltatta volna a tanácsos úr azon indokolást, s nem egyedül a közönség véle­ményének félrevezetésére használta volna azt fel,­­ meggyőződhetett volna arról, hogy én mint azon sorok írója teljesen át vagyok hatva azon nézettől, hogy a fővárosi közmunkák tanácsa tel­jesen megfelelt feladatának,­­ habár mint olyan intézmény, mely emberi lények által kezeltetik, akár hányszor hibázhatott is. De hogy hasznos mű­ködésének eredményei jóval felülmúlják azon hátrányokat, melyeket netalán itt vagy ott oko­zott, azt minden elfogulatlan, ki végigmegy Bu­dapesten s meggondolja az itt az elmúlt évek alatt történteket, bevallani lesz kénytelen. A meny­nyiben működését jelen alakjában nem fogja foly­tathatni, annak oka azon hatalomszó mindnyá­junkra nézve kötelező erejében rejlik, a­mely azt mondatja velünk: „a haza mindenekelőtt.“ Szerény véleményem szerint tehát feladatunk, éppen e jelszóból indulva ki, nem az lehet: rom­bolni, gyanúsítani s tönkretenni mindent, a mi nem egészen ínyünkre van, hanem a megváltozott viszonyokhoz s körülményekhez idomítva, megmen­teni annyit, a­mennyit a közügy kára nélkül meg­menteni lehetséges. S épen ez oknál fogva felkérem a tisztelt fővárosi közmunkák tanácsát, hogy a Kléh taná­csos úr által a fővárosi közmunkák tanácsa ellen felhozott vádakat, mint alaptalanokat, határozottan visszautasítani kegyeskedjék. Kelt Budapesten, 1874. deczember hó 14-én. Podmaniczky Frigyes, alelnök. KÜLFÖLD. — Decz. 29. — Franczia köztársaság. (A bon­a­par­tista bizottság. K­a­b­i­n­e­t­vál­s­ág a lég­ben. Gambetta. A legitimisták keleti csillaga.) A bonapartista központi bi­zott­ság ügyét szerdán tárgyalta a nemzetgyűlés másodszor. Az ötödik osztályhoz benyújtott jelen­tés szerint, mint a „Droit“ után tegnap jeleztük, a bírói eljárás illetéktelen, miután az illetők 20-nál kevesebben vannak. Az osztály azonban parlamenti enquéte kiküldését kívánta. Goblet, interpellá­­tióját az enquéte­­befejeztéig elhalasztotta és a többség 420 szóval (az egész baloldal, a jobbkö­zép nagyobb része, Audiffret-Pasquier és mások és Rouher) e­l­f­oga­dta az enquete kiküldését. — Szó van Párisban Dumont és Tailhaud miniszterek visszalépéséről; az „Agence Havas“ pedig azt jelenti, hogy a szombati miniszter­­tanácsban az a kérdés forgott szőnyegen, hogy váljon a cabinet a január 5-én összeülő nem­zetgyűlés előtt mostani alakjában jelenjék-e meg? — A „Times“ levelezője Gambet­­tával a politikai helyzetről beszélgetett. Gam­­betta azt kívánja, hogy Mac-Mahon nemcsak 6 évig, hanem tovább is államfőnök maradjon azon feltétel alatt, ha a köztársaság véglegesen kimondatik, és ellene van a kérdés minden oly megfejtésének, mely nem világosan és határozottan a köztársaság ügyét mozdítaná e­l. Nagyon ro­­stalja, hogy Thiers a mult évben leköszönt; kö­telessége lett volna még reactionarius cabinettel is hatalmi állásában megmaradni. — Néhány legi­tim­i­sta a karácsonyi szünnapokra Frohsdorf­­b­a ment. Mint mondják, Chambord grófot al­kudozásra akarják bírni. Mások meg azt mondják, hogy látogatásuk czélja csak az, hogy a „roy“­­tól újabb utasítást vegyenek jövőbeli magatartá­sukra nézve. Spanyolország. (A „Gustav“ hajó esetéről. Castelár a philadelphiai vi­lágkiállításról.) A „Nat. Ztg.“ a „Gus­tave“ hajónak a karlisták által történt kifosztásá­ról a következő részleteket közli: „A hajó petró­leumot szállított New­ Yorkból Pasagesba. A há­borgó tenger elől 11-en a guetariai öbölbe vonul­tak, s mivel a legénység a kiállott küzdelmekben ki volt fáradva, és a hajó is sérülést szenvedett, Zeph­en kapitány a német lobogó mellé a vészlo­bogót is feltü­zette. A kikötőbe vonulás alatt, a karlisták hevesen lövöldöztek a hajóra,­­ akkor is, mikor a horgonyok tarthatatlansága által a le­génység legnagyobb veszélyben volt. Zaranzról a karlisták lövöldözései közben a hajó megfeneklett. A guetariai önkénytesek csakhamar segítségére siet­tek „amigo“-iknak, a lobogósok által felismert „aleman“-oknak, és a kapitányt 10 legénynyel együtt megmentették. A karlisták ekkor a mentő dereglyékre lőttek; összesen 2000-nél több töltést tüzeltek el, a golyók azonban csak néhány le­gényt horzsoltak meg. Az önkénytesek a megmen­­tetteket Guetariába vitték, hol szívélyesen fogad­tattak. 12-én reggel Zeplien kapitány Zaranzba akart menni, hajója után nézni, de a karlisták már meszk­ől sortűzzel fogadták s a szállítmányt nem akarták kiadni.“ A „Nat. Ztg.“ hozzá­teszi, hogy Bismarck herczeg bizonyára megteendi a kellő lépéseket, hogy az illetők elégtételt nyerje­nek . A spanyol világkiállítási bizottság 24-én tartotta első ülését, melyben Castelár nagy beszédet tartott, és élénk rajzát adta az Egyesült Államok emelkedése és haladásának, s az ott uralgó szabadság és munkaszeretet eszméinek. Amerikai utazásában számos visszaemlékezéseket talált Spanyolországra. Az új civilisatio, nyelv és művészetek most is viselik spanyol eredetek jelleg­vonásait, melyeket sem az idő, sem a hálátlanság ki nem törölhette. A nemzetközi kiállítások törté­netére áttérve, Angolországnak nagy érdemét hang­súlyozza a kezdeményezésért. Spanyolország hala­dását említve, azon reménynyel végző beszédét, hogy a nyers erő küzdelmét a tudomány és munka békés versenye fogja felváltani, mely egyedül ve­zetheti az emberiséget a tökéletesülés felé. Angolország. (P­árt­k­é­r­d­é­s­ek.) Az an­gol közvélemény tisztázására Northcote, kincs­tárnoknak, Disraeli védelmezésére és Harcourt főügyésznek Gladstone egyházi politikája ellen karácsony hetében tartott beszédeik nagyban be­folytak. Előbbi a kormánypolitika vázlatát adta elő, s kimutatta hogy nagy jelentőségű politikai kérdések a legközelebbi parlament elé aligha ke­rülnek. Harcourt beszéde a szabadelvű párt különválását jelezi, miután előadott elveihez sokan ragaszkodnak. A conservativ lapok ezen igen örülnek s különösen a „Times“, mely Glad­stone egyházi politikáját mindig rászalta, hatható­san pártolja Harcourt programmját, melyet a köz­hangulat kifejezésének nevez. „A helyzet — úgymond — az év végével tisztulni kezd; kezdjük észrevenni, hogy milyen szervezete van a szabadelvű párnak, s milyen programmot tűzött ki jövő évre. A­mi a vezérséget illeti, ezt úgy látszik, megbocsátva a volt kormánynak stratégiai balfogásait, ismét Gladstone kezébe akarják adni. De a vezér­­ség kérdése csak két-három ülésszakra vagy talán egy parlamentre terjed ki, míg a jövő pártprogramos kérdése sokkal fontosabb. A személyi kérdésnél sokkal jelentékenyebb az, hogy a szabadelvű párt, vezére által nem engedi magát arra bírni, hogy szélsőségek után járjon, és hogy Gladstone haj­dani társai nem igen keresik lámpással a nehéz­ségi okokat, melyek által újra kormányra juthas­sanak. Ez talán sok időre meggátolhatná a termé­szetes reactiót, mely az elővigyázatos szabadelvű­séget kell hogy győzelemre juttassa.“ Olaszország. (A pápa beszéde. A Villa Ru­ff­i-ügy vége.) IX. Pius pápa decz. 21-én a vatikánban összegyűlt tábornokokhoz nagy beszédet intézett, melyből a következő részleteket közöljük : Midőn látjuk, hogy isten egyházának sa­nyargatásai keserűségben és súlyban naponként foko­zódnak, inkább könyeket ontani, mint az igazság és a jog nagy elnyomásáról, az emberi társadalom szeren­csétlenségéről s a gonoszak vakságáról szavakat vesztegetni lehetne kedvünk. A szabadság beteges szellemétől elárasztott istentelenség uralkodik, szo­rosan egyesülve társaival : „a szakadárokkal, az eret­nekekkel és hitetlenekkel,a­kikhez a gonoszság, az erőszak és a szemfényvesztés járul s remények vagy a fé­lelem által magukhoz iparkodnak az emberek ke­délyét vonni, hogy a kath. vallást, ha lehetséges len­ne, megdöntsék, czéljukat elérjék, és birodalmukat megalkossák , a pogány corruptió birodalmát, mely­ből urunk Jézus Krisztus az emberi nemet kiragadta s az isten világosságába és országába helyezte. Valóban a kath. egyház súlyosan szenved isten ellenségeinek összeesküvése alatt, s nem szüksé­ges előttetek említenem a szomorú viszonyokat a német birodalomban, Svájczban, a közép és déli Amerika országaiban, mert a sanyargatásokat jól ismeritek s ti is részt vesztek fájdalmunkban. A pápa azután amaz üldözések fölött panaszkodik, melyeket a kath. örmények a török birodalomban szenvednek. Megdicsérő a papságot, mely mind­ezek daczára mindenütt a kitartás és buzgalom nemes példáját adja. Végül reményét fejezi ki, hogy a kitartás és a hit az egyházat diadalra fogja segíteni. —A Villa Ruffi-féle állítólagos cornisunista lázadás ügyében, mely a nyáron oly nagy feltűnést keltett, mint előre látható volt, utol­­jára is azzal végződött, hogy deczember 24-én a bolognai vizsgáló bíróság kijelentette, hogy a vá­daknak alapja nincs, s a vádlottak ellen nem lehet büntető eljárást indítani. Egyszóval teljes fiasco. Németország. (Lasker kilépéséről.) A „ Deutsche Reichscorrespondenz“ azon általunk is jelzett hírére, hogy Lasker a baloldalhoz szándékozik átlépni, a „Béri, Börsencourier“ meg­jegyzi, hogy nem tudja ugyan, mi igaz ezen szál­longó hírekben, „de figyelemreméltó jelnek vehetői, hogy Lasker úr, Bismarck herczeg e­stélyei­­ne­k hű lá­to­ga­tój­a, az utolsó estélyen nem jelent meg. A „Nordd. Alig. Ztg.“ utóbbi han­gulata is azt látszik bizonyítgatni, hogy Bismarck herczeg és Lasker között meghasonlás állott be. Lasker és társainak kilépése a nemzeti szabadelvű pártból nem volna egyéb, mint határozott pártállás a kormány ellen." Miután Laskernek 40 társa van, világos, hogy, ha véglegesen átlépnek és min­den fontos kérdésben az ellenzékkel szavaznak, a többség kisebbséggé válik. A kormánynak tehát vagy kormányelvét kell megváltoztatni, s ez­zel együtt a kormányelnöknek visszalépni, — vagy a képviselő-testületet kell feloszlatni. Az előbbit már megkísértették és eredménytelenül, — tehát csak az utóbbi módon lehet a bajon se­gíteni. Oláhország. (Az orosz követ nyi­latkozata.) Bukarestből Írják a „P. Lloyd“­­Dak, Oroszország diplomatiai ügynöke legutóbb hosszasan értekezett Breresco külügyminiszterrel. Ez alkalommal Oroszország képviselője kijelentette, hogy a pétervári kabinet, bár támogatni kész Oláh­­ország törekvéseit kereskedelmi viszonyainak tágí­tása és rendezésében, tiltakozik minden oly ma­gyarázat ellen, mintha ebben a porta szer­ződési jogának megsértésére akarna '­ X. TÁRCZA. A IK A L .A. 1ST 3D­IT A. I­II KÖTET. IRTA BERNE GYULA. NEGYEDIK FEJEZET. Az utolsó töltés. (Folytatás.) Az éhség gyötrelmeiben telt el az éj ; csu­pán az orvos és az őrmester enyhithető a kint egy gyönge reménységgel. A reggel legelső derengése talpra állitá John­­sont s az őrmestert, kisiettek a hévmérőhöz. A hi­gany egészen összehuzódott a golyóba s ott egy tömör hengerré fagyott. Az orvos széttörte a mű­szert s óvatosan kettyűzött kézzel, egy valóságos érerdarabot vett ki belőle, melynek rendkívüli ke­ménysége kalapácsnak is alig engedett volna. Egy igazi hengergolyó volt az. — Oh! Clawbonny úr, kiáltott fel az őr­mester, hisz ez valóságos csoda! Nagy, nagy ember ön, uram! — Nem, barátom, viszonzó az orvos, mind­össze is olyan ember vagyok, a­kit jó emlékezet­tel áldott meg a természet,­­ aki sokat ol­vasott. — Mit akar ezzel mondani ? — Annyi az egész, hogy eszembe jutott Ross kapitány u leirásár­ól egy adat. Az ő mon­dása szerint egy hüvelyk vastagságú deszkát lyu­kasztottak át megfagyott higanygolyóra töltött puskával; ha olajam lett volna, az is megfelelt vala a czélnak, mert ugyancsak Ross kapitány­­ elbeszélése szerint, édes mandula-olajból fagyott­­ golyóval lőttek egy palánkra, s ez megrepedt, a­­ golyó pedig sértetlenül visszapattant róla. — Hihetetlen ! : — Pedig úgy van, Johnson. íme, van tehát egy darab éretü­nk, mely életünket megmentheti ; hagyjuk még idekint, 8 nézzünk körül, nem hagyott-e el a medve ? E pillanatban Hatteras lépett ki a kunyhó­ból ; az orvos megmutatta neki a golyót s elmondta tervét. A kapitány megszorította derék bajtársa kezét; 8 azzal mind a hárman fürkészni kezdték a láthatárt.­­Az idő igen derült volt. Hatteras előre siet­vén, mihamar felfedezte a medvét, alig hat­száz ölnyire tőlük. A vad, hátulsó lábain ülve, nagy nyugod­tan fóliázta a fejét, s szimatolta a szokatlan ven­dégek szagát. — Ott van ! mondá a kapitány. — Csend­ inté az orvos. Hanem a rengeteg állat meg se moccsant, a­mint a vadászokat észrevette. Félelem és harag nélkül bámult reájuk. De látszott, hogy igen ne­héz lesz közel férkőzni hozzá. — Barátaim, szólt Hatteras, nem hiú mulat­ságról van most szó: életünk forog koczkán. Oko­san cselekedjünk. — Igen, viszonzá az orvos, nincs több lövé­sünk egynél; nem szabad elhibáznunk a vadat; halálosan kell találnunk, mert futásban az agarat is felülmúlja, s ha még futhatna, utat nem érnek soha. — Jól van, mondá Johnson, menjünk hát neki egyenest; az ember koc­káztatja az életét, hagyján! én ráteszem a magamét. — Nem, nem, én fogom azt tenni! kiáltott az orvos. — Én! szólt Hatteras röviden. — De önnek, kapitány úr, több hasznát veszi a közjó, mint nekem gyámoltalan öregnek, csengett Johnson. — Nem, Johnson, csak hagyják rám a dol­got ; nem fogom életemet kelletén túl koczkáztatni; meglehet különben hogy segítségül hívom majd. — Hatteras, kérdé az orvos, tehát igazán úgy akarja megtámadni a medvét, szenitül szembe ? — Ha tudnám, hogy leverem, megtenném, or­vos úr, ám hadd szakítaná be a koponyámat; de ha egyenest megtámadom, elszaladhatna tőlem. Ravasz állat, legyünk ravaszabbak nálánál. — Mit gondol ön tenni? — Hozzájutni tíz lépésnyire, úgy, hogy meg ne gyaníthasson. — Hogy-h­ogy ? — A módja kissé merész, de egyszerű. Ön eltette ugy­e bőrét annak a fókának, melyet a mi­nap ejtett? — E szánon van. — Helyes! Mi ketten siessünk most a ta­nyára, Johnson pedig itt marad vigyázni. Az őrmester egy jégbuczki mögé vonult, mely egészen elfödte a medve elől. Ez nem mocczant helyéről s nyugodtan to­vább lóbálódzott és szimatolt. ÖTÖDIK FEJEZET. A fóka és a medve. Hatteras és az orvos a hajlékba tértek. — Ön tudja, szólalt meg a kapitány, hogy a jegesmedvék vadászszák a fókát, s leginkább az­zal táplálkoznak. Egész álló napig elleskelődnek utána a lék szélénél, s amint felüti a viz alól fe­jét, megragadják s megfojtják. A medve tehát nem ijedhet meg a fóka közeledtére. De megfordítva. Kezdem érteni, mi szándéka van, mondá az orvos, de veszedelmes az nagyon. — Ha nem sikerrel biztat, viszonzá Hatteras, s ez a fődolog. Felöltöm ezt a fókabőrt s kimá­szom benne a jégre. Ne sokat késlekedjünk. Töltse meg fegyverét s adja ide nekem. Az orvosnak nem volt válasza , hiszen maga is megtette volna, amit baj­társa tenni készült. Két fejszét vive magával, a Johnson s a maga számá­ra, kiment a jégkunyhóból s aztán Hatterassal együtt a szán felé indult, hol ez utóbbi annak módja szerint beöltözött fókának, magára igazítván a termetes állati bőrét, mely majd egészen elfödé. Az orvos megtölte azalatt a fegyvert az utól­­só lövet porral, s ráverte a higany golyót, mely kemény volt, mint a vas, és nehéz, mint az ólom. Azután átadta a fegyvert Hatterasnak, ez elbuj­­tatá magával együtt a fókabőr alá. — Most siessen ön Johnsonhoz, mondá Hat­teras, én még várok egy kicsit, hogy ellenfelemet megcsalhassam. — Adjon isten erőt, bátorságot hozzá! mon­dá az orvos. — Legyen nyugodt, s mindenekfölött pe­dig ne mutatkozzanak, a­míg lövésemet nem hallják. Az orvos gyorsan elérte a jégbuczkát, mely mögött Johnson megvonult. — Nos? kérdező ez. — Nos, várjunk egy kicsit. Hatteras feláldozza magát megmentésünkért. Az orvos izgatott volt, látta, hogy a med­­­­ve nyugtalankodni kezd, mintha veszedelmet érezne. Egy negyedóra elteltével a fóka előmászott a jégbuczkák közül, hogy jobban megcsalja a medvét, nagy kerülőt tett, a jégdarabok mögött bujkálva, s most valami ötven ölnyire lehetett hozzá. A medve észrevette, felütötte fejét,, majd ismét összekuporodott, mintha el akart volna rejtőzni. Hatteras oly ügyesen utánozta a fóka moz­dulatait, hogy maga az orvos is felült volna neki, ha nem tudja cselét. — Ez az, ez az! suttogó Johnson. A fóka úgy tett, hogy nem veszi észre a medvét, s egész nyugodtan közeledett feléje, mint­ha léket keresne magának, hogy elemébe merül­­­­hessen. A medve azalatt nagy óvatosan tovább csú­szott ültéből, s a jégdarabok mögött bujkálva kö­zeledni kezdett a fókához, lángoló szemeiből ki- s mondhatatlan szomjú kívánság sóvárgott; egyu­tán két hónap óta böjtölt már, s most biztos prédát vet útjába a véletlen A fóka már csak tíz lépésnyire volt ellen­ségétől; ez most hirtelen felpattant, s egy óriási szökéssel Hatteras mellett termett, de megrökö­nyödve s rémülten hökölt vissza, midőn ez a fóka­bőrt hátra vetve, féltérdre emelkedett, s szivén czélozta a vadat. A lövés eldördült, s a medve a jégen fet­­rengett. — Rajta! rajta! kiáltott az orvos. És Johnsonnal együtt a riadal színhelyére rohant. Az óriási vadállat talpra állt megint; egyik­­ talpával a levegőbe csapkodott, a másikkal pedig­­ havat markolva, betömte sebét. Hatteras meg nem tántorodott, markába szok­ta a kést s várta a támadást. Hanem jól czélzott, s nem remegő kezéből biztos golyóval találta vadját, s mielőtt társai oda érhettek volna, markolatig döfte kését a vadállat torkába, mely élettelenül összerogyott. — Győzelem! kiáltott Johnson. — Hurrá, Hatteras! Hurrá! ujjongott az orvos. — Most, szólt Johnson, rajtam a munka sora; a neheze el van végezve bár, s a vad elejtve, de nem szabad bevárnunk, hogy sziklává keményítse a fagy, késünk, fogunk nem birna vele akkor. Johnson zsigerezni kezdte a rengeteg vadat, mely nagyságra megközelíté az ökröt; hosszában kilencz s terjedelmében hat lábnyi volt teste; szá­jából két óriási agyat állott ki több mint három hüvelyknyire. Johnson felbonta a medvét, s gyomrában csak vizet talált; nyilván már régóta nem evett semmit; de mégis igen kövér volt, s többet nyomott ezer­­ötszáz fontnál; négy részre tagolták, melynek mindegyike többet adott kétszáz font húsnál. A vadászok elhordták az egész gazdag zsákmányt a jégházba, nem feledvén el az állat szivét sem, mely még három óra múlva is erősen dobogott. (8. folytatás köv.) CSI V A 7 h­ímms “’in ^ Q buzdítani. Beszélik, hogy hasonló sőt talán még határozottabb nyilatkozatot Belgrádban is té­tetett volna az orosz kormány, hova az itteni ad­io­­párt nagy reményekkel tekint. A senatusban Bre­resco egyszerűen megtagadta az Ausztria-Ma­­gyarországgal kötendő egyezségre vonatkozó okmá­nyok előterjesztését. Az ifjú csehek dec­ember 27-én Prágá­ban egy 600 tagból álló párt­gyűlést tartot­tak, melyen következő határozatokat fogadtak el: „A nemzeti szabadelvű párt, mai ülésében a fölött tanácskozván, mikép lehetne a cseh nemzet életé­nek hatalmas fejlődést és boldog jövőt biztosítni, a következő czélokra való törekedésben állapodott meg a jelenre nézve: 1. Tekintve, hogy kisebb nemzetek csak úgy foglalhatnak el tisztességes állást, ha műveltség és felvilágosodás által kitűn­nek ; tekintve, hogy szellemileg, erkölcsileg és anyagilag csak politikai szabadság útján haladhat­nak: a nemzeti szabadelvű párt mindenekelőtt va­lóban szabad állami szervezetre törek­szik demokratikus alapon. Ennélfogva védi minden vallásfelekezet szabadságát, törekszik a Protestan­tismus tökéletesítésére, a kerületek és községek autonómiájára, küzd a reactió ellen, bármely ol­dalról jöjjön is. 2. Miután a passiv ellenállás ká­rosnak bizonyult be, áldozatkész harcz és munka szükséges a közélet minden terén, nevezetesen a tartománygyű­lésben s minden eszközzel oda kell hatni, hogy a nemzet minden képviselőjét a tarto­gyűlésbe küldje. Mi a birodalmi tanácsba való belépést illeti, ez csak a cseh nemzetiségi képviselők többségének határozata alapján történhetik, és csak akkor, ha teljes biztosíték éretett el arra nézve, hogy ez által a nemzeti élet feltételei nem veszélyeztetnek­­. A tartomány­gyűlésben Csehország önállóságára kell törekedni az érvényes és meg nem semmisíthető államjog és a nemzetiségek védelmére alkotandó tör­vény alapján 4. Továbbá a választási jog reformjára kell törekedni az általános választási jog alapján a curiák és a virilis szavazatok kizá­rásával. 5. Az iskolaügy emelése, a tandíj meg­szüntetése a nép- és középiskolákban, a tanítók fizetésének javítása és a tartományi segélyzések czélszerű­bb felosztása a két nemzetiségű tanintéze­tek között — szintén törekvésének czélját képezi. 9. A hanyatlott anyagi jólét emelése, a földmi­­velés és kereskedelem előmozdítása és a munká­sok szükségleteinek kielégítése által. 7. A lakos­ságtól tömeges petítiók eszközlendők ki a legkö­zelebbi tartománygyű­léshez a választási reform, nemzetiségi törvény, tandíj megszüntetés, egyetem­­építés stb. iránt. 8. Az egységes és folytonos ac­tio fenntartása végett a gyűlés egy 21 tagú bi­zottmányt választ, mely a határozatokat végre­hajtja, gyűléseket hív egybe stb.“ A hivatalos lapból. Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán, dr. Die­scher János­nak, a budapesti egyetem nyugalmazott tanárának, e mi­nőségben szerzett érdemei elismeréséül a királyi tanácsosi czimet díjmentesen adományozom. Kelt Gödöllőn, 1874. évi deczember hó 22-én. Ferencz József, s. k. Br. Wenck­­heim Béla, s. k. Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Nádassy István uradalmi bérlő és a baranyai gaz­dasági egylet alelnökének, a mezőgazdászat emelése körül szerzett érdemei elismeréséül Ferencz József­ rendem lovag­keresztjét adományozom. Kelt Gödöllőn, 1874. évi de­czember hó 14-én, Ferencz József, s. k. Br. Wenckheim Béla, s. k. Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar mi­niszterem előterjesztésére báró N­y­á­r­y Jenőt a nevezett minisztériumhoz tiszteletbeli miniszteri titkárrá nevezem ki. Kelt Gödöllőn, 1874. évi decz. hó 19 én. Ferencz József, 8. k. Bartal György, s. k. A közoktatási miniszter dr. Személy Kálmán, a nagy­váradi kir. jogakadémia helyettes tanárát, ugyanezen tanintézetnél nyilvános rendkívüli tanárrá és a vezetése alatti számvevőséghez R­a­d­á­n­y­i József és Gruber Antal ottani első osztályú számtiszteket számtanácsosokká ne­vezte ki. A pénzügyminiszter Harczer Antal m. kir. főer­dészt a beszterczebányai jószágigazgatóság kerületébe ma­gyar kir. erdőmesterré és Andrae Jánost, az erdélyi földi tehermentesítési alapigazgatóság számvevőségének vezető tanácsosát, a nagyszebeni m. kir. pénzügyigazgatósághoz számtanácso­sa nevezte ki K­o­p­á­c­s­y Ipoly tettleges állományú honvéd-lo­va­s-százados a m. kir. honvédségben viselt tiszti rangjá­ról s eziméről önkényt leköszönvén, lemondása elfogad­tatott. A fiumei m. k. tengerészeti hatóság a kereskedelmi tengerészeihez a következőket nevezte ki: Hajókapitá­nyokká Marocchini Ferenczet, Buccariból. Margan Vinczét, Drágából. — Hajóhadnagyokká: Cernich Ferenczet, Dig­­nanóból. Duiinich Paskalt, Gostrena St. Luciából. Ivancich Jánost, Marsailleból. Minach Jánost, Opritzból Steinfl An­talt, Fiuméből, Vranich Vinc­­ét, Costrena St. Luciából. Gömör megyébe kebelezett Feled község kérvénye alapján megengedtetett, hogy ott a már engedélyezett négy országos vásáron túl minden héten kedden hetivásárok tartathassanak. HÍREK.I Decz. 29. — A gödöllői szegényeknek az idén is jótékony ünnep volt a karácson. Mind a ki­­­­rályné, mind a kis Valeria főherczegnő gondos­kodtak, hogy a gyöngédség üdítő hatásával tegyék emlékezetessé a napot. A szegény iskolás gyer­

Next