Ellenőr, 1875. március (7. évfolyam, 60-89. szám)
1875-03-02 / 61. szám
a másikat Keleti Károlytól, ki újabb adatokat közöl Magyarország népesedési statistikájára vonatkozólag. Mind a két olvasó végig lekötötte a hallgatóság figyelmét, szorgalommal és önálló búvárkodással készített dolgozatával. Az első felolvasó Szilágyi Sándor volt. Révay Péter a szent koronáról két munkát irt A Commentatio-t de Sacra Corona 1614 ben, Augsburgban kinyomatta, de a nyomatás nem lévén correct, igazításokat s jegyzeteket irt róla. Tanulmányai alapján azonban egy másik munka írására határozta el magát: de Monarchia et Sacra Corona, mely tulajdonkép Magyarország története tekintettel a szent koronára. De a beállt háborús idők miatt ezt nem nyomathatta ki — csak negyven év múlva jelent az meg a Nádasdy Ferencz költségén. Ez időben azonban Révaynak már tettel kell védelmezni a szent koronát, melyet tollal dicsőített. Bethlen 1619-iki támadását oly rendkívüli gyorsasággal hajtotta végre, hogy a Ferdinándpártiaknak idejök sem volt összeszedni magukat. Pozsonyba Kamper, a tanács titkos küldötte hívta be, s Bethlen okt. 14-én hajnalban egy véletlen támadással tönkre verte a német hadat és őrséget. A korona a várban volt, a Pozsonyba összehitt országgyűlés elhatározta, hogy 200 magyar gyalog menjen be annak őrzésére oda, de a két koronaőr Pálffy és Révay csak hosszas alkudozás után, s az országgyűlés világos rendeletére eresztette be őket. Ugyanez az országgyűlés Bethlent fejedelemmé választá, de a királyválasztásnak proposition is elébe terjesztő s kérte, hogy koronáztassa meg magát. Bethlen nem fogadta el; Ferdinánddal fegyverszünetet kötött, a békealkudozások befejezése végett Beszterczebányára országgyűlést hirdetett, s azon német katonákat, kik még a pozsonyi várban maradtak, kiköltöztette onnan. De a beszterczebányai gyűlés béke helyett szakadást idézett elő, s Bethlent a rendek magyar királylyá választák ; megerősítették a Csehországgal kötött uniót, mire Bethlen újra megkezdte a támadó hadjáratot. De a szerencsétlen fehérhegyi csata s a csehek tönkreveretése híveit megrettenté s ezek közül többen elálltak mellőle. Bethlen, bár a csatatéren övé volt a győzelem, elhatározta, hogy a koronát az ország belső részébe viteti, s e czélra Zólyomot szemelte ki, mint koronauradalmat. Révay és Pálffy nem akarták engedni, hogy Pozsonyból, törvény ellenére elvigyék, de a királyi tanács elrendelé, s végre ők Illésházyval s Perényivel elkísérték. Azonban a hadi koczka fordult. Bethlennek beljebb kellett vonulni, s a korona Zólyomban nem volt teljes biztosságban. Révay Bérát a nagyszombati országgyűlésre küldé, hogy kérjen a koronának segélyt. A gyűlés megrendelte ezt, s annak eloszlása után Bethlen visszavonulván Kassára, útközben betért Zólyomba s Révay ellenzése daczára magával vitte a koronát Kassára. Az ide hirdetett országgyűlés Révayt újra kinevezte koronaőrré s felszólította, hogy vigye el azt Ecsedre. Révay néhány pontban előterjeszté követeléseit, Bethlen azokat elfogadta, s most Révay levitte a koronát Ecsedre. A niskolsburgi béke azonban néhány hó múlva visszahozatalát elrendelé, s Révay most felkisérte Kassára, onnan Trencsénbe, de haza, Pozsonyba szállítását, nem érte meg, megtörve az út fáradalma miatt, nemsokára meghalt. Özvegyétől, Forgách Máriától a soproni országgyűlés hat biztosa vette át a koronát s vitte Sopronba. Szilágyi Sándor megéljenzett előadása után Keleti Károly lépett a felolvasó-asztalhoz. A magyar népesedési adatok először 1864 és 1865-ben gyűjthettek össze, ez eredményeket 1866-ban Koner Sándor mutatta be akadémiaszékfoglalójának tartásakor A munkálat megint megkezdődött s ma 10 évnek adatait összefüggő sorban birjuk. Növeli ez adatok fontosságát az, hogy időközben népszámlálás is történt. Keleti legelőbb az esketésekre térvén ki, bemutatja, hogy az évtizedben átlag 133.000 házasság köttetett egy évben, egy esketés pedig átlag 97 lélekre esik. Angliában csak minden 114, a német birodalomban minden 108, Ausztriában minden 112 lélekre esik egy házasságkötés. Összehasonlítván a házassági eseteket, mint szokás, a gabnaárakkal, azon eredményre jut az értekező, hogy Magyarországon a külföldön szerzett tapasztalatokkal ellenkezőleg, nem az alacsony gabnaárakkal, hanem inkább a magasakkal gyarapodik. Említi továbbá a Keleti, hogy a statistikai tények felsorolásával mindinkább simulni kell az ország földrajzi viszonyaihoz, és e szerint az ország régibb felosztását ajánlja azon különbséggel mindamellett, hogy a dunáninneni kerületből a Duna-Tisza közé választassák el, mely utóbbit szerinte Pest, Bács és Heves megyék a Jászkun-kerülettel, valamint a felével úgyis a Tiszán túl csapó megye képezzék. Ugyanígy szakíttassék el a régi tiszántúli kerületből a Duna-Tisza-Maros közé. Ily módon az országot 7 statistikai kerületre osztja, melyekben a népesség 11-—2 millió közt váltakozik. Az esketésekre visszatérve felekezetek szerirtt mutatja be, majd a születéseket csoportosítjaa. A tíz évi átlag itt 552,000 születést mutat, melyekből 24 személyre esik egy szülés, Ausztriában 25, Angliában már 28, Belgiumban 33, Francziaországban 39 lélekre esik egy, így a népesség lassú gyarapodásának nálunk nem a gyér szaporodás az oka, hanem a nagy halálozás. Az évtized alatt 500,000 embernél több halt meg, s minden 26-ik életre esik egy haláleset, míg Ausztriában csak minden 32, Francziországban 36, Angliában 44 emberre esik egy halálozás. Ezzel a születés és halálozás közötti különbözés alapján szaporodottnépességet mutatja be az értekező, mely szerint a cholera-ment évben 0.33, és 1. 8°/0 között ingott az évenkinti szaporulat, de melyet főleg az 1878-iki nagy cholera 189.000-nyi rendkívüli áldozataival akkép csökkent, hogy az egész évtized szaporulata csak 463.800 ember, vagyis 3. 49'/0. Végre azon óhajtással fejezi be értekezését Keleti: mennyivel emelné a bemutatott anyagnak becsét és érdekességét, ha a rideg statistikuson kívül a szakértő-orvos, is hozzászólna az adatokhoz, s ha a statisztikai számok puszta csontvázán túl, erélyesen megindult közegészségügyi politika nyújtana húst és vért oly értekezésnek, hogy az tudományos egészül domborodjék ki a hallgatók előtt. Szabó József néhány észrevétele után Fraknói Vilmos titkár jelenti, hogy Czinár Mór felett Ipolyi Arnold, Warga János felett pedig Galgóczy Károly fog emlékbeszédet tartani. TÁRCZA. IRTA VERNBOV LILA, HUSZADIK FEJEZET. Nyomok a hóban. (Folytatás.) Mindenki figyelmesen fürkészte a láthatárt, kivéve Hatterast, kit elfojtott harag marczangolt s nem akart látni semmit. De mivel minden pillanatban utasokra bukkanhattak, élniök kellett a szükséges óvakodással; gonosz egy dolog volt leiz az, attól rettegniük folytonosan, hogy hátha e járatlan után valaki megelőzte őket! Az orvost ugyan nem fojta el a harag, mint Hatterast, de némi borzúságot, minden philosophicus természete mellett sem fojthatott el. Altamonton is meglátszott a boszankodás. Johnson és Bell fenyegető szavakat dörmögtek a bajszuk alatt. — Es na, mond végre az orvos, ne vegyük oly nagyon a szívünkre ezt a dolgot. — Annyi szent, szólt Johnson Altamothoz, ki azonban nem igen figyelt rá, annyi szent, hogy ha már elfoglalva találnák a helyet, az örökre kedvét vehetné az embernek minden sarkövi utazgatástól. — És pedig viszonzá Bell, minden arra mutat, hogy úgy járunk. . . . — Bizoy nem tudom én, mondá az orvos; akármint hányom forgatom ez esetet, akármint szeretném rásütni, hogy valószínűtlen, lehetetlen, hiába kénytelen vagyok magamat megadni , az a saru rém nyomódott le ott a hóban csak úgy magától, bizony volt abban láb is, és emberi test a láb fölött. Még ha eszkimók volnának, hagyján, de európaiak. — Már pedig, menny kő adtát! mégis boszantó dolog lenne, elfoglalva találni a világ végén a szállót. — Gzudarul bosszantó, viszonzó Altamont. — Majd elválik! mondá az orvos. Azzal tovább ballagtak. Elmúlt a nap, s nem mutatkozott új nyoma a rettegett idegeneknek, s némileg nyugodtabban ütöttek tanyát éjszakára. Erős éjszaki szél kerekedvén, takart helyet kellett keresni a sátornak egy szakadás fenekén, az ég ijesztően borulni kezdett; hosszú fellegpászmák kergetődztek, iszonyú sebességgel majdnem a földet söpörve, hogy a szem alig bírta eszeveszett gomolygásukat követni; olykor valósággal egész a földön húzódott egy-egy rongya a párázatoknak, és a sátor csak nagy nehezen bírt ellentállni a tomboló viharnak. — Gonosz éjszakánk lesz, mondá Johnson, vacsora után. — No, hideg nem lesz, de annál zajosabb, jegyzi meg az orvos. Biztosítsuk magunkat ellene, s ragaszszuk meg a sátrat jó nehéz kövekkel. — Igaza van, Clawbonny úr, ha az orkán eltalálná kapui fejünk felül a sátrat, isten a megmondhatója, hol érnek utat. Meg is tettek minden kitelhetőt a veszély elhárítására, s aztán nagy fáradtan álomra hajtották fejüket. De aludni lehetetlen volt. A vihar letépte lánczait, s őrült gyanánt nyargalt a vidék fölött, éjszakról dél felé. A borúlátók szétpárlottak a jégben, mint valami felrobbant kazán gőze. Az orkán lesöpörte az utolsó jégdúczokat a tetőkről, s dörgő lavinák zuhantak alá a katlanokba, morajló visszhangtól követve. Mintha életre-halálra harczot vívnának egymással a levegő és a víz, e haragjában borzasztó két elem; csupán a tűz hiányzott még az ütközetből. Az általános zúgó dörejből valami sajátságos hang vált ki, s ütötte meg a hallás izgatottszerveit; nem volt az a lezuhanó nehéz testek csattogásához hasonló, de mint a széttörő testek éles pattogása, mely tisztán kihallatszott a vihar dübörgéséből és szinte csendült, mintha aczéltáblák pattognának szét. A csattogó dörgés természetes magyarázatát lelte a lavina-omlásban , de azt a pattogást az orvos nem tudta mire vélte. Mikor az orkán elállt egy-egy pillanatra, mintha lélegzetet venne, hogy annál dühösebben fújhasson, az utasok szót cseréltek a különös recsegés fölött. — Úgy hallatszik, mondá az orvos, mintha jéghegyek és jégmezők ütköznének össze. — Igen, viszonzó Altamont, mintha az egész föld kérge fel akarna pattogzani. Hallja ? hallja ? — Ha a tenger közelében volnánk, igazán azt hinném, a jégség repedezik. — Azt mond Johnson, lehetetlen is e pattogást egyébnek tulajdonítani. — Hát tengerpartot értünk volna? szól Hatteras. — Nem lehetetlen, viszonzó az orvos. Hallja ? téve hozzá egy borzasztó roppanás hallatára, nem valóságos jégpattogzás ez ? Igen valószínű, hogy tengermelléken vagyunk. — Ha úgy van, mondá Hatteras, keresztülvágunk a tenger jegén is. — Oh, viszonzá az orvos, aligha lesz rá szükség. Az ilyen viharban szét kell töredezni a jégnek. Meglátjuk holnap, de bármint legyen, szívemből sajnálom, akiket ez a rettentő éjszaka útban ért, ha ugyan vannak ilyen halandók. A vihar tíz óráig tombolt egyfolytában, s a sátor alatt nem jött álom senki szemére, folytonos izgatottságban múlt el az éj. Hogyne lettek volna nyugtalanok, mikor minden véletlenség, egy szélroham, egy lavinaomlás roppant fennakadást, késedelmet, okozhatott nekik. Az orvos nagyon szeretett volna egy kicsit megnézni odakint a világ folyását, de hogyan merjen kiállni a féktelen viharba? Szerencsére korán reggel elült az orkán, s végre kinézhettek a sátorból, mely derekasan megállt a viharban; az orvos, Hatteras és Johnson egy közelfekvő dombra siettek, s nem nagy bajjal felkapaszkodtak jó háromszáz láb magas tetejére. Tekintetük egy tökéletesen átalakult vidéket talált, nek, hónak semmi nyoma többé a halmok és szirtek lejtőin, melyek most természetes meztelenségében mutatták szakgatottságukat s éles metszetű csúcsaikat. A telet elűzte a vihar, s egyszerre valóságos nyár jött nyomába ; a havat elsöpörte a szél felezője, s nem volt érkezése lucsokká olvadni. A talaj őseredeti sivárságában mutatkozott. De Hatteras nem látta mindezt; az ő sóvár tekintetete az egy örök éjszakán függött. Ott barna párázatokba burkolódzott a láthatár. — Azt alighanem az óczeán okozza, mondá az orvos. — Igaza van, — viszonzá Hatteras, ott kell lenni a nyílt tengernek. — Ez az a szín, mondá Johnson, amit a nyilt tenger „csillamának“ nevezünk. — Tulajdon ez, erősítő az orvos. — Rajta a szánhoz tehát! kiáltott föl Hatteras, és előre, az új tenger felé. — Ez az ön valódi öröme, szólt az orvos a kapitányhoz. — Igen, igen ! viszont, ez fellelkesülve. Nemsokára a pólusnál leszünk! És ön, édes jó orvosom, önt nem teszi ez boldoggá? — Engem! én mindig boldog vagyok, legkikivált ha mások is azok. Azzal visszatértek a völgykatlanba, a tanyára, befogtak felszedték a sátorfát és útra kelének, még mindig félve a tegnapi nyugtalanító nyomok megújulásától. De nem mutatkozott tttokban semmi, ami idegenek ott jártára vallana. Három óra múlva a tenger partjához értek. Az idő reggeli tízre járt. — Tenger! tenger! hangzott fel egyhangú kiálltásuk. — S a nyilt tenger pedig ! kiáltott fel a kapitány, ügy volt. A vihar felszakgatta s elsöpré a poláris medencze jegét, mely széttöredezve züllött el minden irányban. A nagyjából jéghegyek támadtak, s „felszedvén a horgonyt“, mint a hajósok mondani szokták, „vitorlára keltek“ úszkálva a szabad hullámokon. A mezőség kegyetlen ostromot szenvedett a vihartól. A szomszédos kősziklákat valóságos jégverés boríta hegyes csapokkal, darával és jégporral lepve be mindent. Ami parti jég meg-megmaradt, az egészen korhadtnak látszott, s a hullámverte szirteken hosszan csüngött alá. Messze, ameddig csak belátott a szem, nyilt óczeán terült, semmi sziget, semmi száraz folt nem szakította meg a láthatárt. A tengerpart nyugat és kelet felé lankás hegyfolokban nyúlt a tengerbe, szelíden hozzásimulván vizéhez. Csúcsaikon megtört a hullám, s könnyű fehér tajtékban illant tova a szél szárnyain, így hunyt el a polaris óceán vizébe Új-Amerika földje, minden vonaglás nélkül, enyhén, csendesen, tágas nyilt öblöt ölelve kinyújtott karjai közé. A rév közepén, egy kiálló szikla alatt természetes kikötő öblösült, védve három égi táj felül s egy széles patak torkolatján, hol most zúgva futott le a hóolvadás árja, mélyen benyúlt a szárazföld közé. Hatteras, gondosan megvizsgálván a tengerpart fekvését, eltökélő, hogy még aznap kikészülnek a tengeri útra, vízre eresztik a dereglyét, leszerelik a szánt, s átrakódnak mindenestül. Ez eltarthatott estig. Azért hát sátort ütöttek, s megebédelvén, munkához fogtak. Azalatt az orvos összeszedte műszereit, s elment meghatározni az öböl hydrograficus fekvését. Hatteras sietteté a munkát, sietős útja volt; előbb akart tengerre kelni, mintsem azok a rettegett idegenek oda érhetnének. Este öt órakor Johnson és Bell befejezték a munkát. A dereglye vidoran hintálódzott a kikötőben , árbocra felsudárzott, óradzója előre szegezve s törzsvitorlái felhúzva, a szétszedett szán s az úti készletek felpodgyászolva a dereglyén, csak a sátor s egynéhány táborozási eszköz maradt holnapra. Mire az orvos visszatért, már mindezt elvégezve találta. S látván a hullámokon himbálódzó dereglyét, eszébe jutott, hogy ezt a kis révet meg kellene keresztelni, s legjobb lenne az Altamont nevére. Ez ellen nem volt kifogás, igen helyesnek találták a javaslatot mind közönségesen. Ehhez képest a kikötő elneveztetett Altamontrévének. Az orvos számítása szerint e pillanatban a szélesség 87-ik foka, 05-ik percze, és a hosszúság 118-ik foka , 35 percze alatt voltak, ez utóbbit Greenwichtől keletnek véve. Tehát nem egészen három foknyira a pólustól! A Viktória-öböltől idáig kétszáz mértföldnyi utat tettek. (35. folyt. köv.) " Osl VAGY HATTERAS KAPITÁNY (yA.AKTID !" _A.I. H. KÖTET. HÍREK. Márcz. 1. — A király elutazása holnap estére van kitűzve. Ő felsége holnap jelen lesz a várbeli főtemplomban, hol Ferencz királyért tartanak gyászmisét. — A honvédmenház bizottsága a fővárost is megkereste segélyezés végett. Ezt ma tárgyalta a gazdasági és pénzügyi bizottság. Voltak, akik felemlítették, hogy a menház helyett „jobb lett volna“, másnemű segélyezést szervezni, „jobb lett volna“ például falura adni a rokkant honvédeket stb. De akadtak, akik azt is fülemülék, hogy már Buda városa elhatározta volt az évenkénti segélyezést, oly kikötéssel, hogy ebben a budapesti három első honvédzászlóalj rokkantjai részesüljenek. Havas Ignácz furcsa logikával felemlíti, hogy a főváros nincs hivatva más vidékekről került rokkantakat segélyezni, mintha bizony a honvédek helybeli bakterek lettek volna, itt vagy amott. Határozat az lett, hogy a segélyezés ajánltatni fog a közgyűlés előtt, de a budai határozat értelmében, hogy t. i. a budapesti 3 első zászlóalj rokkantjai részesüljenek ezen segélyezés jótéteményében. •A Liszt mégis zongorázni fog Wagner hangversenyében, s ezzel ki lesznek elégítve azok is, kik e hangversenyen nemcsak a zeneköltő Liszttel, hanem a zongorakirálylyal is óhajtottak találkozni. Beethoven Es-dur hangversenyét adja elő zenekar-kísérettel. Ez a hangverseny 2-dik száma lesz, az első pedig Liszttől a „Strassburgi harangok.“ — Az országos közoktatási tanács, melyet a kultusminiszter három év előtt léptetett életbe, most már a megszűnt intézmények közé tartozik. Maga az elnök Horváth Mihály kérte, hogy miután jelenlegi szervezésében nem sokat tehet, szüntessék meg. Ez meg is történt, és szombaton gyűltek össze tagjai utolszor, mikor dr. Kármán Mór előterjesztő a tanács hároméves működésének rajzát. Az első évben a kereskedelmi középiskolák tantervét és a középtanodákról szóló törvényjavaslatot készítette el. A második évben a népiskolai ügy foglalta el a tanácsot, különösen a néptanítók nyugdíjazása iránti javaslat, s a népiskolai törvény revisiója, melyek iránt terjedelmes jelentések készültek. A harmadik év munkája a középiskolai oktatás reformjavaslata volt. Első helyen a tanári conferentiák szabályozása, s az iskolai pontos könyvvitel rendezése oly módon, hogy mindkét intézkedés a tanítás módszeresebbé tételének hathatós eszközévé válhasson, még az 1874. év folytán, miniszteri rendelet utján a közoktatási kormány felügyelete alatt álló intézetekben közszabálylyá tétetett s a paedagogiai lelkiismeretességet fokozva, a sokágú tanítás összhangzó alakítását elősegítette. A középiskolák tantervének, a gymnasiuminak úgy, mint a reáltanodainak, helyes alapelvek sürgetése mellett, a jelen állapot kelletlen megrázkódtatását kerülő óvatossággal, korszerű reformjára törekedett. A tankönyvek ügyében csekély volt az eredmény, 200 bíráltatok meg, kevés volt, mely ajánltatott. Ez ügyben, úgy látszik, a megbízás útja vezetend csak czélra. — A nemzeti színház leendő intendánsa gyanánt a „P. N.“ Dobsa Lajost említi, ki kétségtelenül bír is a teljes föltételekkel. Az első most a nemzeti színháznál, hogy a provisorium véget érjen, akár intendáns kinevezésével, akár pedig Szigligetinek az állásában való végleges megerősítésével. — Az alföldi vízszabályozásokról és csatornázásokról sok mindenféle terv született az utóbbi években. Lám Jakab, Holom úr és legutóbb Stefanovits cs. k. őrnagy egymásután álltak elő ilyen tervekkel. Ezeket a terveket vette bírálat alá a mérnök- és építészegylet szombati ülésén Bokodog Lajos, s úgy elverte rajtuk a port, mintha nem is vízszabályozásokról lett volna szó. Élesen támadta meg mindannyit, s a tervezőket is nevetségessé igyekezett tenni plánumaikkal. — Popovics György, a szerbek jeles hírlapírója, s b. Majthényi László alatt kir. biztosi helyettes, mint a „Srbski Národ“ írja, az állami szolgálatból kilépett. Popovics szerb tanügyi előadó volt. — A berlini magyar egylet figyelmezteti a kiutazni akaró kereskedő és iparos ifjakat, hogy az üzlet a porosz fővárosban is pang, s csak úgy menjenek ki, ha biztos állásuk van. Az egylet életéből megemlítjük, hogy febr. 13 án tánczvigalmat rendeztek, mely igen jól sikerült, s a csárdást is jókedvűn járták. Márczius 13-án pedig álarctos bált tartanak az egyleti könyvtár gyarapítására. A tisztújító gyűlés a múlt hóban volt, s a tisztviselő-kar következőleg alakult meg: elnök Löwenstein, másodelnök Timkó György, jegyzők Hubenthal Lipót, Lengyel Sándor, pénztárnok Liebl Antal, könyvtárnokok Kellner D., Szeiffert Danó, választmányi tagok: Stern Hajdy, König Pál, Lindenfeld D., Tomászy János. — Áldozatkészség. Kovács Sándor, nagyenyedi mérnök, kijelentette, hogy anyjával és testvérével közös szerezményéből a székely nemzeti egyházi és nevelési czélra 20,000 frt urb. alapítványt szándékozik tenni oly föltétellel, hogy az ő, anyja és testvérei életében a kamatok őket illetik. — Ez önfeláldozó nemes alapítványi ígéret a folyó hó 21 én tartott erdélyi ev. ref. igazgatótanácsi ülésben örömmel fogadtatott, és a nagylelkűségért köszönet szavaztatott. — A c z i m b a r o m, e par excellence magyar hangszer, mind nagyobb figyelmet kelt, s a zenevilág számára körülbelül már emancipálva van. Külföldön szívesen hallgatják zengő bongó hangját, s néhány konzervatóriumban már tanítják is. Lisztnek is egyik legkedvenczebb hangszere és szombaton este az ő czimbalmot óhajtó kedvére rendeztek estélyt az írói és művészi körben, s folyton pengett a czimbalom. Szombaton délután Liszt meglátogatta Schunda hangszergyárost is, hogy megismerje a pedálos czimbalmot, mely Schundaur találmánya. Kíséretében több zenész is volt, nevezetesen Erkel Ferencz, ki „Bánk bán“ operájában jelentékeny részt juttatott a czimbalomnak, Erkel Gyula, Ábrányi Kornél, Langer Viktor, Alaga Géza és Ellenbogen. A hangszeren a Pintér-testvérek, Pál és György játszottak, hol kettősben, hol solot Több darabot kellett ismételniük, s Liszt különösen accordokat játszott- Liszt mind a magánjákra, mind a kiséretre igen alkalmasnak tartja a czimbalmot, s új „Rhapsodiái“ban, melyek most vannak nyomtatás alatt, már alkalmazta is. A jelen volt zeneszerzőknek pedig úgy ajánlta figyelmébe, hogy e hangszer terjesztésére jó volna, ha minél több zenedarabról gondoskodnának. A Pintér-testvéreknek is kijutott a dicséretből tüzes játékukért . A mi rendőrségünk. Tegnap történt, hogy egy kolduló csavargó a mészáros-utca 2-ik számú házában, T. M. ügyvéd lakásáról elemett egy keze ügyébe esett téli kabátot. Elég korán észrevették, elfogták, s a 43-ik számú constablert fölszólították, hogy ki érje be. Ez meg is történt. Nemsokára visszajött a rendőr egy cédulával, melyen bizonyítva volt, hogy a kapitányi hivatalban átadta a foglyot, hanem (ezt már élőszóval tudatta) mig ezt a bizonyítványt megírták, azalatt a jómadár, a hivatalos helyiségből — megszökött. Legalább a 43-ik számú constabler igy referált. — Választók összeírása. Szegeden az új választási törvény nem sokat fosztott meg szavazó jogától. Az I. (bel- és felsőv.) kerületben a most bejegyzettek száma 1817, míg 1872-ben 1838 volt. Nevezetes, hogy a belvárosban legnagyobb fogyatkozás mutatkozik, ugyanis itt 1872-ben volt 1106, most van csak 991 választó, s így 115- tel kevesebb; amit megmagyaráz az, hogy 207 választót nem lehetett beírni az adóhátralékok miatt. Ellenben a felsővárosi választók száma 732-ről 826-ra, tehát 94-gyel szaporodott, ami azt bizonyítja, hogy a külvárosok lakossága pontosabban fizeti az adóját. Ugyanezt mondhatjuk a tanyai lakosságról is. — A II- ik (alsó-rókus) kerület mostani beirt választóinak száma 1880, ami szintén valami csekélylyel kevesebb az 1872-iki létszámnál. — Az esztergommegyebeli összeírásokat következő megjegyzésekkel apostrofálja az „Esztergom“. A választók száma rendkívül megapadt és az aránytalanság a választási jog igényére nézve oly szembeötlő, mint amily kirívó az aránytalanság az adókivetésnél. A számtalan példák közül csak néhányat idézünk. Ugyanis van eset, hogy egy iparos, aki nyomorúságos üzlete daczára az adóhivatalnak túlbuzgósága által 5 frt. helyett, mely összeg adófejében méltányosan megillethette volna, mélytánytalanul 12 frttal rovatott meg, szavazati joghoz jutott, ellenben oly adózó, ki földadóban 5 frtot, hátbéradóban szintén 5 frtot, személyadóban 2 frtot jövedelmi adóban 9 frtot és így összesen 21 frtot, tehát 9 frttal többet fizet mint az előbbi, mégsem bír szavazattal. Van eset továbbá, hogy olyan, ki 100 frtnál többet fizetett, mindig pontosan, csupán az utolsó évben maradt 5 frttal hátralékban az általános ínség daczára, választási jogától elesett, holott a csak 6 írttal terhelt negyedtelkes, mint választó bejuthatott a credoba. Az elégületlenség nagy mérvet ölt e szabályok ellenében azért, mert nem egyedül az adózó hibája okozta a hátralékokat, hanem okozta azt a kormánynak sokoldalú mulasztása és a rész év. — Komárom városában 882 választót írtak össze, a múltkor 958 volt. — A Szabolcs megyei Büd-Sz.-Mihályon 1872-ben volt 620 választó, most v. 332. Erdélyben Beszterczén 1872-ben a választók száma 800 volt, most van 390. — A hevesmegyei választók összeírásának eredménye a következő: Mezőtúr 946 (1872-ben volt: 1239); Abádszalók: 1640 (volt: 2717); Szolnok: 1676 (v. 1922); Nána: 1658 (v 3266); Füged: 599 (v. 2101); Kápolna: 1716 (v. 3657); Pata: 892 (v. 2379); Pétervásár: 1782 (v. 3121.) A jelen összeírás szerint a választók száma az 1872- diki lajstromok számához képest 10,900 zal pusztult. — Honvédkaszárnya Kassán, Kassa város febr. 19-én tartott közgyűlésében a 6000 közhonvéd, 600 ló és tisztek számára tervezett barakkok és pavillonok felépítése iránti javaslat elfogadtatott — olyformán, hogy a kormány 132.000 írttal fog járulni az építkezéshez, a város pedig fenntartja a talaphoz és italméréshez való jogát örök időkre, ezenkívül pedig kötelezi magát, hogy az építkezéshez szükségelt fát 50°/val olcsóbban fogja a rendes árnál kiszolgáltatni. Az épület tulajdonjoga a kincstáré, de a jókarban tartás is a kincstárt kötelezi. Az egész ügy jóváhagyása illetőleg végelhatározás végett az illető minisztériumokhoz terjesztetett fel. A „Hivatalos Statisztikai Közlemények“-ből ismét két füzet jelent meg, a VII. évfolyam V. és VI. füzete. A előbbinek tartalma: Magyarország bányászata 1872-ben és 1873-ban. Hivatalos adatok alapján szerkesztette Beöthy Leo, min. titkár az orsz. statisztikai hivatalban. A VI. füzet tartalma: Magyarország bank- és hitelintézetei 1872-ben és Magyarország vasutai 1872-ben. — A városi pénzügyi és gazdasági bizottság Kada alpolgármester elnöklete alatt ma d. e. gyűlést tartott, melyen a budai lövölde kérdése is szóba jött. Ezen lövölde a város közepén kórház mellett van, tehát okvetlen nem czélszerü helyen. Volt is már e miatt több panasz. Az ügy tanulmányozása végett s rövid idő múlva teendő jelentés meghagyásával, kiküldettek Házmán, Stangel és Havas. A budai szőlőcsőszök egy darab ideje nem puskával, hanem csak bottal fegyverezve őrzik a rájuk bízott területet. Ez ellen több budai szőlőtulajdonos folyamodott azon nézetből indulván ki, hogy a bot nem fegyver, legalább nem eléggé hatályos fegyver a csősz kezében. A gazdasági bizottmány a pisztolyt tartja elégségesnek. — Rendőri hírek. Weinberger Jakab volt távírdai hivatalnok egy barátját arról értesíté, hogy mivel vagyoni állapota teljesen zilált s a jövőben sem lát semmi reményt, ki fogja magát végezni. A levél a kapitányság kezébe kerülvén, ennek egyik közege Weinbergert a szerecsenutczai 28-ik szám alatti lakásán azon perezben lepte meg, a midőn előkészületeket tett a kőszéngőz által eszközlendő öngyilkosságra, így az öngyilkossági terv kivitele hivatalosan meggátoltatott. A Liszttől ellopott tárgyak legértékesbje egy gót ízlésű monstranczia volt, melyet Liszt Sczitovszki prímástól kapott emlékül. Ezen tárgyakat Nagy Zsuzsanna zálogosított el 40 írtért. Nagy Zsuzsanna Csepregi Andrással, a tolvajjal, szembesittetett, s ennek folytán Csepregi, ki addig mindent tagadott, kimerítő vallomást tett, minek folytán az ellopott tárgyakról szóló zálogjegyek a főkapitányság kezébe kerültek. A nagy részben mebecset tárgyak 160 írtért voltak elzálogosítva. Csepreginek egy bűntársa megszökött volt, de távirati tudósításra a miskolczi kapitányság által elfogott, s már kísérik Budapest felé. A gyanúba fogatott egyének átadatnak a fenyitőtörvényszéknek. — Ellenszegülők. Február 28-án d. e. egy rendőr be akar fogni az utczán egy tolakodó koldust. Sokan összecsődültek, a rendőrt bántalmazták s addig bátorították egymást, mig a nagy tömeg a koldust ki is szabadította a rendőr kezei közül. Erre százakra menő tömeg csődült össze a rózsa utczában, ahol az eset történt. A főkolomposok : Kohn S., házaló, Huber Ignácz és Steger Ferencz azonnal elfogattak.— Menyhárt Éva a múlt évi deczemberben a tavaszmező-utczai 43. sz. a házban tartózkodott. Karácson estéjén megszökött, magával vivén Fehér András gyármunkásnak ruhaneműit, és ezüst óráját, összesen 110 frt értékben. Az károsult Fehér nem jelentette fel az esetet, de a tolvajnőt az utczán történetesen meglátván, elfogatta. A ellopott tárgyak egy része a tolvajnőnél raegtaláltatott, több ruhadarab pedig 8 frtért el volt zálogatva. Az órát a leány odaajándékozta kedvesének, ki éppen kijavíttatta, de most elvették tőle ; Fehérnek ez is visszaadatott. Menyhárt É. átadatott a fenyitő-törvényszéknek. — Öngyilkosság. A szigetvári járásbíróság egyik írnoka, Geppel Ernő, több rendbeli sikkasztás után megszökött. Azonban hamar nyomára jöttek, hogy Pécsen, a „Mátyás király“ szállodában van. Ugyanaznap, mikor Geppel e fogadóba szállt, a pécsi rendőrség is táviratot kapott a szigetvári járásbíróságtól a sikkasztó elfogása végett. Kovács rendőrbiztos feltalálván a szökevényt, el akará őt fogni, azonban Geppel egy éppen megirt s a szigetvári járásbírósághoz czimzett levelet mutatott neki s mialatt a rendőrbiztos e levelet olvasá, e szavakkal: ugye bár józan vagyok ?! egy előrántott, keményen töltött pisztolylyal szivén lőtte magát s holtan hanyatlott le a csllagra. A lövés oly hatalmas volt, hogy a pisztolyt kezéből a szoba egyik sarkába veté. — Ofenheim tisztelői. A főváros számtalan egylete közt van bizonyos „Pannónia“ nevű jótékonyegylet is. Ez mai közgyűlésén egyhangúlag diszagul választotta Ofenheimet, aztán ennek védőjét dr. Neudát, és a törvényszék elnökét dr. Wittmant. Szó sincs róla, hogy nálunk is ne volnának oly elemek, melyek Bécsben tapsolva tagadták a ponteuxini lovag fölmentését. Győrben egy iskolamester, Schön Bernát, még az ítélet előtt keresztapának kérte Ofenheimot, ki aztán levélben válaszolt, elküldve becses photographiáját a komáéknak, s egy Waldstein-féle sorsjegyet a kicsi Schönnek. — Halálozás. Balajthy Ágoston alesperes és várgedei plébános meghalt m. hó 25-én 58 éves korában. — A központi és budapesti népoktatási körök bizottságai f. hó 2-án d. u. ’/a5 és 5 órakor a magyar tudományos akadémia kis termében ülést tartanak. A központi Fröbel-egylet tegnap febr. 28-án, a „Hungária“ szállodában gyermekünnepélyt s ennek végén a tagok számára tánczestélyt rendezett. Úgy a gyermekünnepély, mint a tánczestélyre válogatott közönség jelent meg. Nevezetesen : az egylet védnöknője Majláth Györgyné s Pejacsevics grófné, Vay Miklós báró, Sztáray gróf s Zichy Ferencz gróf. Megelégedéssel constatálhatjuk, hogy a gyermekek játékaiban, énekeiben s szavalataiban kizárólag a magyar nyelvet használják, a mi a hazafias érzelmű védnöknőnek s a választmánynak, ennek élén pedig főleg Rosenzweig-Safir Sarolta alelnöknőnek s — hogy igazságosak legyünk — az értelmes és nyájas kertésznőknek is köszönhető, kik közül nevezetesen Fischer Saroltát említjük, ki a gyermekek által előadott magyar dalok legnagyobb részét önmaga készítette. Az ünnepélyt bezáró tánczmulatságban a mindkét nembeli fiatalság élénk részt vett. A philologiai társaság márczius hó 3-án, szerdán, d. u. 5 órakor*» m. tud. akadémia Kisfaludy-termében tartja rendes havi ülését,, melyen nem-tagok is megjelenhetnek, Tárgyai ezek: 1. Egy természettudományi adat Martialis egyik költeményéből , és mathematikai példák a görög anthologiából. Mindkettő P. Thewrewk Emiltől. 2. Az archaeologia jelen állása Németországban, Irmei Ferencztől. 3. Alfenicziair nyelv állása a sémi családban, dr. Hatala Pétertől. — Uj zenemű. Táborszky és Porsch kiadásában megjelent: „Tudod-e te barna kis leány.. Mit ér a pántlikáskalap . . .“ zongorára szerkesztő Tisza Aladár. Ára 60 kr. — A chinai császár febr. 25-én koronáztatott meg, illetőleg — mivel Chinában korona nincs— foglalta el a trónt. A sárkánytrón elfoglalása, mely Chinában a souverainitás jelképe, nem jár sok szertartással, mivel inkább hivatalos, mint vallásos jelleggel bír. A trónralépési proclamatió már előre el szokott készítve lenni , egy arany phőnix csőrére van felfüggesztve, mely egy arany virágedény fölött áll; a császári pecsét ott van mellette az asztalon; csak rá kell nyomni a proclamatióra, hogy aztán szétküldhessék a tartományokba, s mindenütt a legalázatosabb hódolattal fogadják. A zenészek és tömjénfüstölők készen állanak; mikor minden készen van, a szertartási hivatal elnöke a császárt kezénél fogva kivezeti (vagy mivel a mostani császár 3 esztendős, kiviszi)