Ellenőr, 1875. március (7. évfolyam, 60-89. szám)

1875-03-02 / 61. szám

a másikat Keleti Károlytól, ki újabb adato­kat közöl Magyarország népesedési statistikájára vonatkozólag. Mind a két olvasó végig lekötötte a hallgatóság figyelmét, szorgalommal és önálló bú­várkodással készített dolgozatával. Az első felol­vasó Szilágyi Sándor volt. Révay Péter a szent koronáról két munkát irt A Commentatio-t de Sacra Corona 1614 ben, Augsburgban kinyomatta, de a nyomatás nem lévén correct, igazításokat s jegyzeteket irt róla. Tanulmányai alapján azonban egy másik munka írására határozta el magát: de Monarchia et Sacra Corona, mely tulajdonkép Magyarország története tekintettel a szent koronára. De a beállt hábo­rús idők miatt ezt nem nyomathatta ki — csak negyven év múlva jelent az meg a Nádasdy Fe­­rencz költségén. Ez időben azonban Révaynak már tettel kell védelmezni a szent koronát, melyet tol­lal dicsőített. Bethlen 1619-iki támadását oly rendkívüli gyorsasággal hajtotta végre, hogy a Ferdinánd­­pártiaknak idejök sem volt összeszedni magukat. Pozsonyba Kamper, a tanács titkos küldötte hívta be, s Bethlen okt. 14-én hajnalban egy véletlen támadással tönkre verte a német hadat és őrséget. A korona a várban volt, a Pozsonyba összehitt országgyűlés elhatározta, hogy 200 magyar gyalog menjen be annak őrzésére oda, de a két koronaőr Pálffy és Révay csak hosszas alkudozás után, s az országgyűlés világos rendeletére eresztette be őket. Ugyanez az országgyűlés Bethlent fejede­lemmé választá, de a király­választásnak propo­sition is elébe terjesztő s kérte, hogy koronáztassa meg magát. Bethlen nem fogadta el; Ferdinánddal fegyverszünetet kötött, a békealkudozások befeje­zése végett Beszterczebányára országgyűlést hirde­tett, s azon német katonákat, kik még a pozsonyi várban maradtak, kiköltöztette onnan. De a besz­­terczebányai gyűlés béke helyett szakadást idézett elő, s Bethlent a rendek magyar királylyá válasz­­ták ; megerősítették a Csehországgal kötött uniót, mire Bethlen újra megkezdte a támadó hadjáratot. De a szerencsétlen fehérhegyi csata s a csehek tönkreveretése híveit megrettenté s ezek közül töb­ben elálltak mellőle. Bethlen, bár a csatatéren övé volt a győze­lem, elhatározta, hogy a koronát az ország belső részébe viteti, s e czélra Zólyomot szemelte ki, mint koronauradalmat. Révay és Pálffy nem akar­ták engedni, hogy Pozsonyból, törvény ellenére el­vigyék, de a királyi tanács elrendelé, s végre ők Illésházyval s Perényivel elkísérték. Azonban a hadi koczka fordult. Bethlennek beljebb kellett vo­nulni, s a korona Zólyomban nem volt teljes biz­tosságban. Révay Bérát a nagyszombati országgyű­lésre küldé, hogy kérjen a koronának segélyt. A gyűlés megrendelte ezt, s annak eloszlása után Bethlen visszavonulván Kassára, útközben betért Zólyomba s Révay ellenzése daczára magával vitte a koronát Kassára. Az ide hirdetett országgyűlés Révayt újra kinevezte koronaőrré s felszólította, hogy vigye el azt Ecsedre. Révay néhány pontban előterj­eszté követeléseit, Bethlen azokat elfogadta, s most Révay levitte a koronát Ecsedre. A niskols­­burgi béke azonban néhány hó múlva visszahoza­­talát elrendelé, s Révay most felkisérte Kassára, onnan Trencsénbe, de haza, Pozsonyba szállítását, nem érte meg, megtörve az út fáradalma miatt, nemsokára meghalt. Özvegyétől, Forgách Máriától a soproni országgyűlés hat biztosa vette át a ko­ronát s vitte Sopronba. Szilágyi Sándor megéljenzett előadása után Keleti Károly lépett a felolvasó-asztalhoz. A magyar népesedési adatok először 1864 és 1865-ben gyűjthettek össze, ez eredményeket 1866-ban Koner Sándor mutatta be akadémia­székfoglalójának tartásakor A munkálat megint megkezdődött s ma 10 évnek adatait összefüggő sorban birjuk. Növeli ez adatok fontosságát az, hogy időközben népszámlálás is történt. Keleti legelőbb az esketésekre térvén ki, bemutatja, hogy az évtizedben átlag 133.000 házasság köttetett egy évben, egy esketés pedig átlag 97 lélekre esik. Angliában csak minden 114, a német biroda­lomban minden 108, Ausztriában minden 112 lé­lekre esik egy házasságkötés. Összehasonlítván a házassági eseteket, mint szokás, a gabnaárakkal, azon eredményre jut az értekező, hogy Magyaror­szágon a külföldön szerzett tapasztalatokkal ellen­kezőleg, nem az alacsony gabnaárakkal, hanem inkább a magasakkal gyarapodik. Említi továb­bá a Keleti, hogy a statistikai tények felsorolá­sával mindinkább simulni kell az ország földrajzi viszonyaihoz, és e szerint az ország régibb felosz­tását ajánlja azon különbséggel mindamellett, hogy a dunáninneni kerületből a Duna-Tisza közé vá­lasztassák el, mely utóbbit szerinte Pest, Bács és Heves megyék a Jászkun-kerülettel, valamint a felével úgyis a Tiszán túl csapó megye képez­zék. Ugyanígy szakíttassék el a régi tiszántúli kerületből a Duna-Tisza-Maros közé. Ily módon az országot 7 statistikai kerületre osztja, melyekben a népesség 11-—2 millió közt váltakozik. Az esketé­sekre visszatérve felekezetek szerirtt mutatja be, majd a születéseket csoportosítjaa. A tíz évi átlag itt 552,000 születést mutat, melyekből 24 személyre esik egy szülés, Ausztriában 25, Angliában már 28, Belgiumban 33, Francziaországban 39 lélekre esik egy, így a népesség lassú gyarapodásának nálunk nem a gyér szaporodás az oka, hanem a nagy halálozás. Az évtized alatt 500,000 embernél több halt meg, s minden 26-ik életre esik egy halál­eset, míg Ausztriában csak­ minden 32, Franczior­­szágban 36, Angliában 44 emberre esik egy ha­lálozás. Ezzel a születés és halálozás közötti kü­lönbözés alapján szaporodott­­népességet mutatja be az értekező, mely szerint a cholera-ment évben 0.33, és 1. 8°/0 között ingott az évenkinti szapo­rulat, de melyet főleg az 1878-iki nagy cholera 189.000-nyi rendkívüli áldozatai­val akkép csökkent, hogy az egész évtized szaporulata csak 463.800 ember, vagyis 3. 49'/0. Végre azon óhajtással fejezi be értekezését Keleti: mennyivel emelné a bemutatott anyagnak becsét és érdekességét, ha a rideg statistikuson kí­vül a szakértő-orvos, is hozzászólna az adatokhoz, s ha a statisztikai számok puszta csontvázán túl, erélyesen megindult közegészségügyi politika nyúj­tana húst és vért oly értekezésnek, hogy az tudo­mányos egészül domborodjék ki a hallgatók előtt. Szabó József néhány észrevétele után Frak­­nói Vilmos titkár jelenti, hogy Czinár Mór felett Ipolyi Arnold, Warga János felett pedig Galgóczy Károly fog emlékbeszédet tartani. TÁRCZA. IRTA VERNB­OV LILA, HUSZADIK FEJEZET. Nyomok a hóban. (Folytatás.) Mindenki figyelmesen fürkészte a láthatárt, kivéve Hatterast, kit elfojtott harag marczangolt s nem akart látni semmit. De mivel minden pilla­natban utasokra bukkanhattak, élniök kellett a szükséges óvakodással; gonosz egy dolog volt leiz az, attól rettegniük folytonosan, hogy hátha e já­ratlan után valaki megelőzte őket! Az orvost ugyan nem fojta el a harag, mint Hatterast, de némi borzúságot, minden philosophicus természete mellett sem fojthatott el. Altamonton is meglátszott a boszankodás. Johnson és Bell fenyegető szava­kat dörmögtek a bajszuk alatt. — Es na, mond végre az orvos, ne vegyük oly nagyon a szívünkre ezt a dolgot. — Annyi szent, szólt Johnson Altamo­thoz, ki azonban nem igen figyelt rá, annyi szent, hogy ha már elfoglalva találnák a helyet, az örökre kedvét vehetné az embernek minden sarkövi utazga­tástól. — És pedig viszonzá Bell, minden arra mu­tat, hogy úgy járunk. . . . — Bizoy nem tudom én, mondá az orvos; akármint hányom forgatom ez esetet, akármint szeretném rásütni, hogy valószínűtlen, lehetetlen, hiába­­ kénytelen vagyok magamat megadni , az a saru rém nyomódott le ott a hóban csak úgy magától, bizony volt abban láb is, és emberi test a láb fölött. Még ha eszkimók volnának, hagyján, de európaiak. — Már pedig, menny kő adtát! mégis boszantó dolog lenne, elfoglalva találni a világ végén a szállót. — Gzudarul bosszantó, viszonzó Altamont. — Majd elválik! mondá az orvos. Azzal tovább ballagtak. Elmúlt a nap, s nem mutatkozott új nyoma a rettegett idegeneknek, s némileg nyugodtabban ütöttek tanyát éjszakára. Erős éjszaki szél kerekedvén, takart helyet kellett keresni a sátornak egy szakadás fenekén, az ég ijesztően borulni kezdett; hosszú felleg­­pászmák kergetődztek, iszonyú sebességgel majd­­nem a földet söpörve, hogy a szem alig bírta esze­veszett gomolygásukat követni; olykor valósággal egész a földön húzódott egy-egy rongya a párá­­zatoknak, és a sátor csak nagy nehezen bírt el­­lentállni a tomboló viharnak. — Gonosz éjszakánk lesz, mondá Johnson, vacsora után. — No, hideg nem lesz, de annál zajosabb, jegyzi meg az orvos. Biztosítsuk magunkat ellene, s ragaszszuk meg a sátrat jó nehéz kövekkel. — Igaza van, Clawbonny úr, ha az orkán eltalálná kapui fejünk felül a sátrat, isten a meg­mondhatója, hol érnek utat. Meg is tettek minden kitelhetőt a veszély el­hárítására, s aztán nagy fáradtan álomra hajtották fejüket. De aludni lehetetlen volt. A vihar letépte lánczait, s őrült gyanánt nyargalt a vidék fölött, éjszakról dél felé. A borúlátók szétpárlottak a jég­ben, mint valami felrobbant kazán gőze. Az orkán lesöpörte az utolsó jégdúczokat a tetőkről, s dörgő lavinák zuhantak alá a katlanokba, morajló vissz­hangtól követve. Mintha életre-halálra harczot vív­nának egymással a levegő és a víz, e haragjában borzasztó két elem; csupán a tűz hiányzott még az ütközetből. Az általános zúgó dörejből valami sajátságos hang vált ki, s ütötte meg a hallás izgatott­­szer­veit; nem volt az a lezuhanó nehéz testek csat­togásához hasonló, de mint a széttörő testek éles pattogása, mely tisztán kihallatszott a vihar dü­börgéséből és szinte csendült, mintha aczéltáblák pattognának szét. A csattogó dörgés természetes magyarázatát lelte a lavina-omlásban , de azt a pattogást az orvos nem tudta mire vélte. Mikor az orkán elállt egy-egy pillanatra, mintha lélegzetet venne, hogy annál dühösebben fújhasson, az utasok szót cseréltek a különös re­csegés fölött. — Úgy hallatszik, mondá az orvos, mintha jéghegyek és jégmezők ütköznének össze. — Igen, viszonzó Altamont, mintha az egész föld kérge fel akarna pattogzani. Hallja ? hallja ? — Ha a tenger közelében volnánk, igazán azt hinném, a jégség repedezik. — Az­t­ mond Johnson, lehetetlen is e pat­togást egyébnek tulajdonítani. — Hát tengerpartot értünk volna? szól Hat­teras. — Nem lehetetlen, viszonzó az orvos. Hallja ? téve hozzá egy borzasztó roppanás hallatára, nem valóságos jégpattogzás ez ? Igen valószínű, hogy tengermelléken vagyunk. — Ha úgy van, mondá Hatteras, keresztülvá­gunk a tenger jegén is. — Oh, viszonzá az orvos, aligha lesz rá szükség. Az ilyen viharban szét kell töredezni a jégnek. Meglátjuk holnap, de bármint legyen, szívemből sajnálom, a­kiket ez a rettentő éjszaka útban ért, ha ugyan vannak ilyen halandók. A vihar tíz óráig tombolt egyfolytában, s a sátor alatt nem jött álom senki szemére, foly­tonos izgatottságban múlt el az éj. Hogyne lettek volna nyugtalanok, mikor minden véletlenség, egy szélroham, egy lavinaomlás roppant fennakadást, késedelmet, okozhatott nekik. Az orvos nagyon szeretett volna egy kicsit meg­nézni odakint a világ folyását, de hogyan merjen kiállni a féktelen viharba? Szerencsére korán reggel elült az orkán, s végre kinézhettek a sátorból, mely derekasan meg­állt a viharban; az orvos, Hatteras és Johnson egy közelfekvő dombra siettek, s nem nagy bajjal fel­kapaszkodtak jó háromszáz láb magas tetejére. Tekintetük egy tökéletesen átalakult vidéket talált,­­ nek, hónak semmi nyoma többé a hal­mok és s­zirtek lejtőin, melyek most természetes meztelenségében mutatták szakgatottságukat s éles metszetű csúcsaikat. A telet elűzte a vihar, s egy­szerre valóságos nyár jött nyomába ; a havat el­söpörte a szél felezője, s nem volt érkezése lu­­csokká olvadni. A talaj őseredeti sivárságában mutatkozott. De Hatteras nem látta mindezt; az ő sóvár tekintetete az egy örök éjszakán függött. Ott barna párázatokba burkolódzott a láthatár. — Azt aligha­nem az óczeán okozza, mondá az orvos. — Igaza van, — viszonzá Hatteras, ott kell lenni a nyílt tengernek. — Ez az a szín, mondá Johnson, a­mit a nyilt tenger „csillamának“ nevezünk. — Tulajdon ez, erősítő az orvos. — Rajta­­ a szánhoz tehát! kiáltott föl Hat­teras, és előre, az új tenger felé. — Ez az ön valódi öröme, szólt az orvos a kapitányhoz. — Igen, igen ! viszont, ez fellelkesülve. Nemsokára a pólusnál leszünk! És ön, édes jó orvosom, önt nem teszi ez boldoggá? — Engem! én mindig boldog vagyok, legki­­kivált ha mások is azok. Azzal visszatértek a völgykatlanba, a ta­nyára, befogtak felszedték a sátorfát és útra ke­lének, még mindig félve a tegnapi nyugtalanító nyomok megújulásától. De nem mutatkozott tttok­­ban semmi, ami idegenek ott jártára vallana. Há­rom óra múlva a tenger partjához értek. Az idő reggeli tízre járt. — Tenger! tenger! hangzott fel egyhangú kiálltásuk. — S a nyilt tenger pedig ! kiáltott fel a ka­pitány, ügy volt. A vihar felszakgatta s elsöpré a poláris medencze jegét, mely széttöredezve züllött el minden irányban. A nagyjából jéghegyek tá­madtak, s „felszedvén a horgonyt“, mint a hajósok mondani szokták, „vitorlára keltek“ úszkálva a szabad hullámokon. A mezőség kegyetlen ostromot szenve­dett a vihartól. A szomszédos kősziklákat valósá­gos jégverés boríta hegyes csapokkal, darával és jégporral lepve be mindent. Ami parti jég meg-meg­­maradt, az egészen korhadtnak látszott, s a hul­lámverte szirteken hosszan csüngött alá. Messze, a­meddig csak belátott a szem, nyilt óczeán terült, semmi sziget, semmi száraz folt nem szakította meg a láthatárt. A tengerpart nyugat és kelet felé lankás hegyfolokban nyúlt a tengerbe, szelíden hozzásimul­ván vizéhez. Csúcsaikon megtört a hullám, s könnyű fehér tajtékban illant tova a szél szárnyain, így hunyt el a polaris óc­eán vizébe Új-Amerika földje, minden vonaglás nélkül, enyhén, csendesen, tágas nyilt öblöt ölelve kinyújtott karjai közé. A rév közepén, egy kiálló szikla alatt természetes kikötő öblösült, védve három égi táj felül s egy széles patak torkolatján, hol most zúgva futott le a hó­olvadás árja, mélyen benyúlt a szárazföld közé. Hatteras, gondosan megvizsgálván a tenger­­part fekvését, eltökélő, hogy még az­nap kikészül­nek a tengeri útra, vízre eresztik a dereglyét, le­szerelik a szánt, s átrakódnak mindenestül. Ez eltarthatott estig. Azért hát sátort ütöttek, s megebédelvén, munkához fogtak. Azalatt az orvos összeszedte műszereit, s elment meghatározni az öböl hydrograficus fekvését. Hatteras sietteté a munkát, sietős útja volt; előbb akart tengerre kelni, mintsem azok a rette­gett idegenek oda érhetnének. Este öt órakor Johnson és Bell befejezték a munkát. A dereglye vidoran hintálódzott a kikötő­ben , árbocra felsudárzott, óradzója előre szegezve s törzsvitorlái felhúzva, a szétszedett szán s az úti készletek felpodgyászolva a dereglyén, csak a sátor s egynéhány táborozási eszköz maradt hol­napra. Mire az orvos visszatért, már mindezt elvé­gezve találta. S látván a hullámokon himbálódzó dereglyét, eszébe jutott, hogy ezt a kis révet meg kellene keresztelni, s legjobb lenne az Altamont nevére. Ez ellen nem volt kifogás, igen helyesnek találták a javaslatot mind közönségesen. Ehhez képest a kikötő elneveztetett Altamont­­révének. Az orvos számítása szerint e pillanatban a szélesség 87-ik foka, 05-ik percze, és a hosszúság 118-ik foka , 35 percze alatt voltak, ez utóbbit Greenwichtől keletnek véve. Tehát nem egészen három foknyira a pólustól! A Viktória-öböltől idáig kétszáz mértföldnyi utat tettek. (35. folyt. köv.) " Osl VA­G­Y HATTERAS KAPITÁNY (y­­A.AKTID !" _A.I. H. KÖTET. HÍREK. Márcz. 1. — A király elutazása holnap estére van kitűzve. Ő felsége holnap jelen lesz a várbeli fő­templomban, hol Ferencz királyért tartanak gyász­misét. — A honvédmenház bizottsága a fővá­rost is megkereste segélyezés végett. Ezt ma tár­gyalta a gazdasági és pénzügyi bizottság. Voltak, a­kik felemlítették, hogy a menház helyett „jobb lett volna“, másnemű segélyezést szervezni, „jobb lett volna“ például falura adni a rokkant honvé­deket stb. De akadtak, akik azt is fülemülék, hogy már Buda városa elhatározta volt az évenkénti segélyezést, oly kikötéssel, hogy ebben a buda­pesti három első honvédzászlóalj rokkantjai része­­süljenek. Havas Ignácz furcsa logikával felemlíti, hogy a főváros nincs hivatva más vidékekről került rokkantakat segélyezni, mintha bizony a honvédek helybeli bakterek lettek volna, itt vagy amott. Ha­tározat az lett, hogy a segélyezés ajánltatni fog a közgyűlés előtt, de a budai határozat értelmében, hogy t. i. a budapesti 3 első zászlóalj rokkantjai részesüljenek ezen segélyezés jótéteményében. •A Liszt mégis zongorázni fog Wagner hangversenyében, s ezzel ki lesznek elégítve azok is, kik e hangversenyen nemcsak a zeneköltő Liszt­tel, hanem a zongora­királylyal is óhajtottak ta­lálkozni. Beethoven Es-dur hangversenyét adja elő zenekar-kísérettel. Ez a hangverseny 2-dik száma lesz, az első pedig Liszttől a „Strassburgi harangok.“ — Az országos közoktatási ta­nács, melyet a kultusminiszter három év előtt léptetett életbe, most már a megszűnt intézmények közé tartozik. Maga az elnök Horváth Mihály kérte, hogy miután jelenlegi szervezésében nem sokat tehet, szüntessék meg. Ez meg is történt, és szombaton gyűltek össze tagjai utolszor, mikor dr. Kármán Mór előterjesztő a tanács hároméves működésének rajzát. Az első évben a kereske­delmi középiskolák tantervét és a középtanodák­ról szóló törvényjavaslatot készítette el. A máso­dik évben a népiskolai ügy foglalta el a tanácsot, különösen a néptanítók nyugdíjazása iránti javas­lat, s a népiskolai törvény revisiója, melyek iránt terjedelmes jelentések készültek. A harmadik év munkája a középiskolai oktatás reformjavaslata volt. Első helyen a tanári conferentiák szabályo­zása, s az iskolai pontos könyvvitel rendezése oly módon, hogy mindkét intézkedés a tanítás mód­szeresebbé tételének hathatós eszközévé válhas­son, még az 1874. év folytán, miniszteri rendelet utján a közoktatási kormány felügyelete alatt álló intézetekben közszabálylyá tétetett s a paedagogiai lelkiismeretességet fokozva, a sokágú tanítás össz­hangzó alakítását elősegítette. A középiskolák tan­tervének, a gymnasiuminak úgy, mint a reáltano­dainak, helyes alapelvek sürgetése mellett, a jelen állapot kelletlen megrázkódtatását kerülő óvatos­sággal, korszerű reformjára törekedett. A tanköny­vek ügyében csekély volt az eredmény, 200 bí­ráltatok meg, kevés volt, mely ajánltatott. Ez ügyben, úgy látszik, a megbízás útja vezetend csak czélra. — A nemzeti színház leendő intendánsa gyanánt a „P. N.“ Dobsa Lajost említi, ki kétség­telenül bír is a teljes föltételekkel. Az első most a nemzeti színháznál, hogy a provisorium véget érjen, akár intendáns kinevezésével, akár pedig Szigligetinek az állásában való végleges megerősí­tésével. — Az alfö­ldi vízs­za­bá­l­yo­zás­okról és csatornázásokról sok mindenféle terv született az utóbbi években. Lám Jakab, Holom úr és legutóbb Stefanovits cs. k. őrnagy egymásután álltak elő ilyen tervekkel. Ezeket a terveket vette bírálat alá a mérnök- és építészegylet szombati ülésén Bokodog Lajos, s úgy elverte rajtuk a port, mintha nem is vízszabályozásokról lett volna szó. Élesen támadta meg mindannyit, s a tervezőket is nevet­ségessé igyekezett tenni plánumaikkal. — Popovics György, a szerbek jeles hírlapírója, s b. Majthényi László alatt kir. biztosi helyettes, mint a „Srbski Národ“ írja, az állami szolgálatból kilépett. Popovics szerb tanügyi elő­adó volt. — A berlini magyar egylet figyel­mezteti a kiutazni akaró kereskedő és iparos ifja­kat, hogy az üzlet a porosz fővárosban is pang, s csak úgy menjenek ki, ha biztos állásuk van. Az egylet életéből megemlítjük, hogy febr. 13 án táncz­­vigalmat rendeztek, mely igen jól sikerült, s a csárdást is jókedvűn járták. Márczius 13-án pedig álarctos bált tartanak az egyleti könyvtár gyara­pítására. A tisztújító­ gyűlés a­ múlt hóban volt, s a tisztviselő-kar következőleg alakult meg: elnök Löwenstein­­, másodelnök Timkó György, jegyzők Hubenthal Lipót, Lengyel Sándor, pénztárnok Liebl Antal, könyvtárnokok Kellner D., Szeiffert Danó, választmányi tagok: Stern Hajdy, König Pál, Lin­denfeld D., Tomászy János. — Áldozatkészség. Kovács Sándor, nagy­enyedi mérnök, kijelentette, hogy anyjával és testvérével közös szerezményéből a székely nem­zeti egyházi és nevelési czélra 20,000 frt urb. ala­pítványt szándékozik tenni oly föltétellel, hogy az ő, anyja és testvérei életében a kamatok őket illetik. — Ez önfeláldozó nemes alapítványi ígéret a folyó hó 21 én tartott erdélyi ev. ref. igazgató­­tanácsi ülésben örömmel fogadtatott, és a nagylel­kűségért köszönet szavaztatott. — A c z i m b a r o m, e par excellence magyar hangszer, mind nagyobb figyelmet kelt, s a zene­világ számára körülbelül már emancipálva van. Külföldön szívesen hallgatják zengő bongó hang­ját, s néhány konzervatóriumban már tanítják is. Lisztnek is egyik legkedvenczebb hangszere és szombaton este az ő czimbalmot óhajtó kedvére rendeztek estélyt az írói és művészi körben, s folyton pengett a czim­balom. Szombaton délután Liszt meglátogatta Schunda hangszergyárost is, hogy megismerje a pedálos czimbalmot, mely Schunda­ur találmánya. Kíséretében több zenész is volt, nevezetesen Erkel Ferencz, ki „Bánk bán“ operájában jelentékeny részt juttatott a czimba­­lomnak, Erkel Gyula, Ábrányi Kornél, Langer Viktor, Alaga Géza és Ellenbogen. A hangszeren a Pintér-testvérek, Pál és György játszottak, hol kettősben, hol solot Több darabot kellett ismétel­niük, s Liszt különösen accordokat játszott- Liszt mind a magánjá­­kra, mind a kiséretre igen al­kalmasnak tartja a czimbalmot, s új „Rhapsodiái“­­ban, melyek most vannak nyomtatás alatt, már alkalmazta is. A jelen volt zeneszerzőknek pedig úgy ajánlta figyelmébe, hogy e hangszer terjeszté­sére jó volna, ha minél több zenedarabról gon­doskodnának. A Pintér-testvéreknek is kijutott a dicséretből tüzes játékukért . A mi rendőrségünk. Tegnap történt, hogy egy kolduló csavargó a mészáros-utc­a 2-ik számú házában, T. M. ügyvéd lakásáról elemett egy keze ügyébe esett téli kabátot. Elég korán észrevették, elfogták, s a 43-ik számú constablert fölszólították, hogy ki­ érje be. Ez meg is tör­tént. Nemsokára visszajött a rendőr egy c­édu­­lával, melyen bizonyítva volt, hogy a kapi­tányi hivatalban átadta a foglyot, hanem (ezt már élőszóval tudatta) mig ezt a bizonyítványt megír­ták, azalatt a jómadár, a hivatalos helyiségből — megszökött. Legalább a 43-ik számú constabler igy referált. — Választók összeírása. Szegeden az új választási törvény nem sokat fosztott meg szavazó jogától. Az I. (bel- és felsőv.) kerületben a most bejegyzettek száma 1817, míg 1872-ben 1838 volt. Nevezetes, hogy a belvárosban legna­gyobb fogyatkozás mutatkozik, ugyanis itt 1872-ben volt 1106, most van csak 991 választó, s így 115- tel kevesebb; amit megmagyaráz az, hogy 207 vá­lasztót nem lehetett beírni az adóhátralékok miatt. Ellenben a felsővárosi választók száma 732-ről 826-ra, tehát 94-gyel szaporodott, a­mi azt bizo­nyítja, hogy a külvárosok lakossága pontosabban fizeti az adóját. Ugyanezt mondhatjuk a tanyai lakosságról is. — A II- ik (alsó-rókus) kerület mos­tani beirt választóinak száma 1880, ami szintén valami csekélylyel kevesebb az 1872-iki létszám­nál. — Az esztergommegyebeli össze­írásokat következő megjegyzésekkel apostrofálja az „Esztergom“. A választók száma rendkívül megapadt és az aránytalanság a választási jog igényére nézve oly szembeötlő, mint amily kirívó az aránytalanság az adókivetésnél. A számtalan példák közül csak néhányat idézünk. Ugyanis van eset, hogy egy iparos, aki nyomorúságos üz­lete daczára az adóhivatalnak túlbuzgósága által 5 frt. helyett, mely összeg adófejében méltányosan megillethette volna, mélytánytalanul 12 frttal rova­tott meg, szavazati joghoz jutott, ellenben oly adózó, ki földadóban 5 frtot, hátbéradóban szintén 5 frtot, személyadóban 2 frtot jövedelmi adóban 9 frtot és így összesen 21 frtot, tehát 9 frttal többet fizet mint az előbbi, mégsem bír szavazattal. Van eset továbbá, hogy olyan, ki 100 frtnál többet fizetett, mindig pontosan, csupán az utolsó évben maradt 5 frttal hátralékban az általános ínség daczára, választási jogától elesett, holott a csak 6 írttal terhelt negyedtelkes, mint választó bejuthatott a credoba. Az elégületlenség nagy mérvet ölt e sza­bályok ellenében azért, mert nem egyedül az adózó hibája okozta a hátralékokat, hanem okozta azt a kormánynak sokoldalú mulasztása és a rész év. — Komárom városában 882 választót írtak össze, a múltkor 958 volt. — A Szabolcs me­gyei Büd-Sz.-Mihályon 1872-ben volt 620 választó, most v. 332. Erdélyben Beszterczén 1872-ben a választók száma 800 volt, most van 390. — A hevesmegyei választók összeírásának ered­ménye a következő: Mezőtúr 946 (1872-ben volt: 1239); Abádszalók: 1640 (volt: 2717); Szolnok: 1676 (v. 1922); Nána: 1658 (v 3266); Füged: 599 (v. 2101); Kápolna: 1716 (v. 3657); Pata: 892 (v. 2379); Pétervásár: 1782 (v. 3121.) A je­len összeírás szerint a választók száma az 1872- diki lajstromok számához képest 10,900 zal pusztult. — Hon­védkaszárnya Kassán, Kassa város febr. 19-én tartott közgyűlésében a 6000 közhonvéd, 600 ló és tisztek számára tervezett ba­rakkok és pavillonok felépítése iránti javaslat el­fogadtatott — olyformán, hogy a kormány 132.000 írttal fog járulni az építkezéshez, a város pedig fenntartja a talaphoz és italméréshez való jogát örök időkre, ezenkívül pedig kötelezi magát, hogy az építkezéshez szükségelt fát 50°/v­al olcsóbban fogja a rendes árnál kiszolgáltatni. Az épület tu­lajdonjoga a kincstáré, de a jókarban tartás is a kincstárt kötelezi. Az egész ügy jóváhagyás­a ille­tőleg végelhatározás végett az illető minisztériu­mokhoz terjesztetett fel.­­ A „Hivatalos Statisztikai Köz­leménye­k“-ből ismét két füzet jelent meg, a VII. évfolyam V. és VI. füzete. A előbbinek tartalma: Magyarország bányászata 1872-ben és 1873-ban. Hivatalos adatok alapján szerkesztette Beöthy Leo, min. titkár az orsz. statisztikai hiva­talban. A VI. füzet tartalma: Magyarország bank- és hitelintézetei 1872-ben és Magyarország vasutai 1872-ben. — A városi pénzügyi és gazdasági bizottság Kada alpolgármester elnöklete alatt ma d. e. gyűlést tartott, melyen a budai lövölde kérdése is szóba jött. Ezen lövölde a város köze­pén kórház mellett van, tehát okvetlen nem czél­­szerü helyen. Volt is már e miatt több panasz. Az ügy tanulmányozása végett s rövid idő múlva te­endő jelentés meghagyásával, kiküldettek Házmán, Stangel és Havas.­­ A budai szőlőcsőszök egy darab ideje nem puskával, hanem csak bottal fegyverezve őrzik a rájuk bízott területet. Ez ellen több budai szőlőtulajdonos folyamodott azon né­zetből indulván ki, hogy a bot nem fegyver, lega­lább nem eléggé hatályos fegyver a csősz kezében. A gazdasági bizottmány a pisztolyt tartja elégsé­gesnek. — Rendőri hírek. Weinberger Jakab volt távírdai hivatalnok egy barátját arról értesíté, hogy mivel vagyoni állapota teljesen zilált s a jövőben sem lát semmi reményt, ki fogja magát végezni. A levél a kapitányság kezébe kerülvén, ennek egyik közege Weinbergert a­­ szerecsen­­utczai 28-ik szám alatti lakásán azon perezben lepte meg, a midőn előkészületeket tett a kőszén­gőz által eszközlendő öngyilkosságra, így az ön­gyilkossági terv kivitele hivatalosan meggátoltatott.­­ A Liszttől ellopott tárgyak legértékesbje egy gót ízlésű monstranczia volt, melyet Liszt Sczi­­tovszki prímástól kapott emlékül. Ezen tárgyakat Nagy Zsuzsanna zálogosított el 40 írtért. Nagy Zsuzsanna Csepregi Andrással, a tolvajjal, szembe­­sittetett, s ennek folytán Csepregi, ki addig min­dent tagadott, kimerítő vallomást tett, minek foly­tán az ellopott tárgyakról szóló zálogjegyek a fő­­kapitányság kezébe kerültek. A nagy részben me­­becset tárgyak 160 írtért voltak elzálogosítva. Csepreginek egy bűntársa megszökött volt, de táv­irati tudósításra a miskolczi kapitányság által el­fogott, s már kísérik Budapest­ felé. A gyanúba fogatott egyének átadatnak a fenyitőtörvényszék­­nek. — Ellenszegülők. Február 28-án d. e. egy rendőr be akar fogni az utczán egy tolakodó koldust. Sokan összecsődültek, a rendőrt bántal­mazták s addig bátorították egymást, mig a nagy tömeg a koldust ki is szabadította a rendőr kezei közül. Erre százakra menő tömeg csődült össze a rózsa­ utczában, a­hol az eset történt. A főkolomposok : Kohn S., házaló, Huber Ignácz és Steger Ferencz azonnal elfogattak.— Menyhárt Éva a múlt évi deczemberben a tavaszmező-utczai 43. sz. a házban tartózkodott. Karácson estéjén megszökött, magával vivén Fehér András gyár­­munkásnak ruhaneműit, és ezüst óráját, összesen 110 frt értékben. Az károsult Fehér nem jelentette fel az esetet, de a tolvajnőt az utczán történetesen meglátván, elfogatta. A ellopott tárgyak egy része a tolvajnőnél raegtaláltatott, több ruhadarab pe­dig 8 frtért el volt zálogatva. Az órát a leány oda­ajándékozta kedvesének, ki éppen kijavíttatta, de most elvették tőle ; Fehérnek ez is visszaada­­tott. Menyhárt É. átadatott a fenyitő-t­örvény­­széknek. — Öngyilkosság. A szigetvári járás­bíróság egyik írnoka, Geppel Ernő, több rendbeli sikkasztás után megszökött. Azonban hamar nyo­mára jöttek, hogy Pécsen, a „Mátyás király“ szál­lodában van. Ugyanaz­nap, mikor Geppel e foga­dóba szállt, a pécsi rendőrség is táviratot kapott a szigetvári járásbíróságtól a sikkasztó elfogása végett. Kovács rendőrbiztos feltalálván a szökevényt, el akará őt fogni, azonban Geppel egy éppen meg­irt s a szigetvári járásbírósághoz czimzett levelet mutatott neki s mialatt a rendőrbiztos e levelet olvasá, e szavakkal: ugy­e bár józan vagyok ?! egy előrántott, keményen töltött pisztolylyal szivén lőtte magát s holtan hanyatlott le a csllagra. A lövés oly hatalmas volt, hogy a pisztolyt kezéből a szoba egyik sarkába veté. — Ofenheim tisztelői. A főváros szám­talan egylete közt van bizonyos „Pannónia“ nevű jótékonyegylet is. Ez mai közgyűlésén egyhangú­lag d­i­s­z­­­a­g­u­l választotta Ofenheimet, aztán ennek védőjét dr. Neudát, és a törvényszék elnö­két dr. Wittmant. Szó sincs róla, hogy nálunk is ne volnának oly elemek, melyek Bécsben tapsolva tagadták a ponteuxini lovag fölmentését. Győrben egy iskolamester, Schön Bernát, még az ítélet előtt keresztapának kérte Ofenheimot, ki aztán le­vélben válaszolt, elküldve becses photographiáját a komáéknak, s egy Waldstein-féle sorsjegyet a kicsi Schönnek. — Halálozás. Balajthy Ágoston alespe­­res és várgedei plébános meghalt m. hó 25-én 58 éves korában. — A központi és budapesti nép­oktatási körök bizottságai f. hó 2-án d. u. ’/a5 és 5 órakor a magyar tudományos akadémia kis termében ülést tartanak.­­ A központi Fröbel-egylet tegnap febr. 28-án, a „Hungária“ szállodában gyermek­ünnepélyt s ennek végén a tagok számára­ táncz­­estélyt rendezett. Úgy a gyermekünnepély, mint a tánczestélyre válogatott közönség jelent meg. Ne­­vezetesen : az egylet védnöknője Ma­j­l­á­th György­­né s Pejacsevics grófné, Vay Miklós báró, S­z­t­á­r­a­y gróf s Zichy Ferencz gróf. Megelége­déssel constatálhatjuk, hogy a gyermekek játékai­ban, énekeiben s szavalataiban kizárólag a ma­gyar nyelvet használják, a mi a hazafias ér­zelmű védnöknőnek s a választmánynak, ennek élén pedig főleg Rosenzweig-Safir Sarolta alelnök­­nőnek s — hogy igazságosak legyünk — az ér­telmes és nyájas kertésznőknek is köszönhető, kik közül nevezetesen Fischer Saroltát említjük, ki a gyermekek által előadott magyar dalok legnagyobb részét önmaga készítette. Az ünnepélyt bezáró tánczmulatságban a mindkét nembeli fiatalság élénk részt vett.­­ A philologiai társaság márczius hó 3-án, szerdán, d. u. 5 órakor*» m. tud. akadé­mia Kisfaludy-termében tartja rendes havi ülését,, melyen nem-tagok is megjelenhetnek, Tárgyai ezek: 1. Egy természettudományi adat Martialis egyik köl­teményéből , és mathematikai példák a görög anthologiából. Mindkettő P. Thewrewk Emiltől. 2. Az archaeologia jelen állása Németországban, Irmei Ferencztől. 3. Alfenicziair nyelv állása a sémi család­ban, dr. Hatala Pétertől. — Uj zenemű. Táborszky és Porsch kia­dásában megjelent: „Tudod-e te barna kis leány.. Mit ér a pántlikás­­kalap . . .“ zongorára szer­kesztő Tisza Aladár. Ára 60 kr. — A chinai császár febr. 25-én koro­náztatott meg, illetőleg — mivel Chinában korona nincs­­— foglalta el a trónt. A sárkánytrón elfog­lalása, mely Chinában a souverainitás jelképe, nem jár sok szertartással, mivel inkább hivatalos, mint vallásos jelleggel bír. A trónralépési proclamatió már előre el szokott készítve lenni , egy arany phőnix csőrére van felfüggesztve, mely egy arany virágedény fölött áll; a császári pecsét ott van mellette az asztalon; csak rá kell nyomni a proclamatióra, hogy aztán szétküldhessék a tarto­mányokba, s mindenütt a legalázatosabb hódolattal fogadják. A zenészek és tömjénfüstölők készen állanak; mikor minden készen van, a szertartási hivatal elnöke a császárt kezénél fogva kivezeti (vagy mivel a mostani császár 3 esztendős, kiviszi)

Next