Ellenőr, 1875. október (7. évfolyam, 272-302. szám)

1875-10-14 / 285. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt — kr. Évnegyedre . . 5 írt — kr Félévre . . . 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyesi szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem kitzlü­nk, ha nem tudju­k, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétele Budapesten, nádor-utcza 6.szám (Légrády testvérek irodájában.) Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésre vonatkozó reclamatiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. POLITIKAI NAPILAP, 285. szám. Budapest, csütörtök, október 14. 1875. VI­. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre.................................20 forint — kr. Félévre......................................10 ., — kr. Negyedévre..............................5 „ — kr. Egy hóra..................................1­­­80 kr* * 1 Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Szeged, okt. 73. (Az „Ellenőr“ eredeti táv­irata..) Lőw főrebbi ma éjjel elhunyt, temetése a közbeeső ünnepek miatt 17-én délután 21/1 órakor menend végbe. Bécs, okt. 13. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) Ha az erdélyi katonai kórházak irán­ti pótelőterjesztésre nézve a két delegáczió közt egyetértés nem jönne létre, a kormány visszavonja ez előterjesztését. Bécs, okt. 13. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) Ma délután 4 órakor a két hetes bizott­ság újból közös ülést tartott az erdélyi katonai kór­házak ügyében. A magyar delegátusok nem pénz, ha­nem becsület kérdésének tekintik ez ügyet, az osztrá­kok pedig határozottan megtagadnak mindent. Szlávy elnök a magy­ delegátusok engedését valószínűtlennek tartja,de a maga személyére nézve óhajtana követítő lenni, ha az osztrákok formulázzák közvetítő javasla­tukat. Az osztrák delegátusok visszavonulván, megma­radtak előbbi álláspontjuknál, s így eredmény nélkül oszlott szét a gyűlés. Holnap utolsó ülés, a hely­zet aligha fog változni, s így szombaton közös szavazás lesz valószínűleg. Bé­cs, okt. 13. A bíródó­gyűlés delegatiója mai ülésében az üzeneteket tárgyalta. A vámille­­téki maradékok beállítására vonatkozó korábbi határozatát illetőleg hozzájárul a magyar delegatio határozataihoz, úgyszintén a hadügyi ordinárium VI, VII. és VIII. czime tárgyában , a IX., XXI. és XXII. czimek eredeti sz­övegezései­ben ha­gyattak meg. A rendkívüli szükségletben parti ágyukra Pólában 120,000 írt, az igmándi erődre 100,000 frt szavaztatott meg, de a földrajzi inté­zetre vonatkozólag a korábban megszavazott ösz­­szeg tartatott fenn. Az 1873-iki zárszámadás jóvá­­hagyatik a „Przemysl erődre 100,000 frt“ czim kivételével, melyet a bizottság visszautasít. A ha­­tárőrvidéki szükségletben tett túlkiadásokra a fel­mentés megadatik. Ezután a kérvények és határo­zati javaslatok tárgyaltattak. Xiondon, okt. 13. 1858. és 1862-iki török kötvények tulajdonosainak magángyülekezete egy határozati javaslatot fogadott el, mely szerint a nagyvezirnek 6-iki határozata ellen óvást tesznek ők az 1858-iki kötvények tulajdonosai számára egy bizottság kirendelését indítványozzák. München, okt. 13. A képviselőkamarában a felirati javaslat tárgyalásánál Stauffenberg re­mek beszéde végén egy 76 szabadelvű képviselő által aláírt nyilatkozatot olvas föl, mely a felirat­ban tapasztalható tényferdítés ellen óvást tesz, ne­vezetesen azon kísérlet ellen, mely szerint a népnek csak egy része állíttatik a hűséget és ragaszkodást megőrződnek, és a király szent személyének a pártok harczába bevonását hallatlannak tekinti annyival in­kább, mert a szabadelvűek mit sem tudnak oly viszály­ról, mely a fejedelem és a nép közötti kapcsot lazí­totta volna. A nyilatkozat végül a király iránt bizodalmat fejez ki és azt mondja, hogy továbbra is úgy mint eddig a nép szeretete és bizalma ál­tal hordva a jogot, törvényt és békét fenn fogja tartani. Berlin, okt. 13. A Prov. Corr.“ a német császár milánói látogatásában további fejlődését és megerősödését látja az európai nagyhatalmak között fennálló és az utolsó hetekben újonnan bebizonyult bé­keszövetségnek, miért ez összejövetel nagy politikai jelentőséggel bír. A német nép az első német császárt, ki az Olaszország iránti őszinte barátság gondolatával lépi át az Alpeseket, azon óhajjal és reménynyel kiséri útjában, hogy az ottani benyomások és ta­pasztalatokban mindkét népnek a politikai és szel­lemi haladás legmagasabb czéljaira irányuló törek­vése hathatós biztosítékait találja. Berlin, okt. 13. A volt boroszlói herczeg­­püspök, a „Germania“ szerint, a porosz püspökségé­nek valamennyi püspöki hatóságait feloszlatta és az azokkal való tárgyalások megszüntetését elren­delte. Belgrád, okt. 13. A romániai fejedelem a szerb fejedelem vasárnapi esküvőjére egy deputa­­tiót küldött. Budapesti színla­p­ok. NEMZETI SZÍNHÁZ. Bérlet 147. szám. Budapest, csütörtökön, okt. 14-én, 1875. Lohengrin. Regényes opera 3 felvonásban. Szövegét és zenéjét irta Wagner Richárd. Személyek: I. Henrik (madarász) Németország királya Kőszeghy Lohengrin — — — — — Udvardi A. Brabant: Elsa — — — — Tannerné Gottfred herczeg, öcscse — — Istvánfi Ilka Telramundi Fridrik, brabanti gróf — Láng Ortrud, neje — — — — Kocsis Irma A király hirdetője — — — Tallián 1-ső ) — Balog L. 3-1­­­aPród- Elsa szolgálatában ( Gobbi Adél 4 ík ) — Fichtnerné Kezdete 7 órakor. VAK-SZINHÁZ. Bérlet 9. szám. A n­­ő­k iskolája. Vígjáték 5 felvonásban. Irta Moliére; fordította Szász U­­dm­i­er Személyek: Arnolphe, máskép de la Sor­ehe­ur — Szigeti József Agnes, fiatal ártatlan, Arnolphe neveltje Molnárné Horace, Agnes kedvese — — — Halmi Kis.. Chrysalde, Arnolphe barátja — — Komáromy Enrique, Chrysalde sógora — — Kőrösmezei Pronte, Horace atyja, Arnolphe jó barátja Pintér Jegyző — — — — — Leövey kezdete 7 órakor. Budapest, október 13. Budapest, október 13. A közös hadügyminiszter tegnap egy kis leczkét kapott a magyar delegátióban. Igaz ugyan, hogy a leczkére az 1873-diki túlkiadások adtak okot, s akkor még Kuhn úr volt a hadügyminiszter, a­ki nagy lelki nyugalommal fogja olvasni a referádát a lapokban, de az erélyesebb hang nem vesz­het kárba a jelenlegi hadügyminiszterrel szemben sem, mert azt tapasztaljuk, hogy a hadügyminiszterek egyformán hajlandók a delegationális határozatok nem respectá­­lására. Nem is egypár százezer, hanem mindjárt egypár millió túlkiadás, az nekik semmi, s hozzá az a naiv­­indokolás, hogy kénytelenek voltak vele, mert a delegatió törölt az előirányzatból. Szinte nevetni le­hetne, ha­­ fizetni nem kellene. Ha valami, úgy az ártott a delegatio­nális intézménynek, hogy a hadügyi kor­mányzat olyan kényen vette a dolgot, s a delegatió határozatait a túlkiadások által mindig illustriusokká tette. Jól mondta a delegatió egyik tagja, hogy ha így megy a dolog, ma­holnap nehéz lesz a delegatióba tagot fogni. Ugyan mire is való a delegatio, ha törlései miatt van szükség túlkiadásokra. Akkor sokkal egyszerűbb dolog lenne a had­ügyi előirányzatban úgy, a­mint azt a ge­nerális urak bölcsen megállapítni méltóztat­­nak, megnyugodni, s a nagy terhet zúgoló­dás nélkül viselni. Nem kellene hozzá se delegatio, se országgyűlés. Ne tulajdonítsa másnak a hadügyi kor­mányzat, mint az elmúlt évek zárszámadá­sainak, ha akadnak, kik felteszik, hogy ta­lán ez az ideál lebeg szemei előtt. Azok a zárszámadások mind arról tanúskodnak, hogy a hadügyi kormányzat nem tudja, vagy nem akarja magát beletalálni a 67-diki ki­egyezés által teremtett alkotmányos for­mákba. A delegatio megállapítja az össze­geket, meghatározza, mely c­ímek között engedhető meg az átruházás, de a hadügy­miniszterek nem tartanak meg semmit, s a zárszámadás tökéletesen felforgatott képét mutatja a megszavazott költségvetésnek. Czéltalan munka ez így, s mi vártuk a magyar delegációtól, hogy emlékeztetni fogja a hadügyminisztert a törvényre, mely­nek értelmében a felmentés meg is tagadható. Úgy is történt. Nem élt ugyan a fel­mentés megtagadásával most a delegatio, egyrészt azért, mert az 1873-iki túlkiadá­­sokat lényegileg igazoltaknak találta, más­részt meg talán azért sem, mert az 1873-iki dolgokért nem a jelenlegi hadügyminiszter vonható közvetlenül felelősségre, de kifejezte az iránti várakozását, hogy ezentúl ahhoz tartják magukat, a­mit a delegatio kiszab, s nem állanak elő olyan mentségekkel, me­lyek azt bizonyítják, hogy a delegatio meghagyásai semmibe sem vézetnek. Nagy ideje volt e várakozás komoly kifejezésének javai is történtek már ez irányban felszólalások, de a magyar delegatió tegnapi ülése jóformán csak ezzel foglalkozott, s általános helyesléssel találkoztak azok, kik az eddig követett eljárást élesebben rótták meg, s kimutatták, hogy ilykép a delegatio­nalis tárgyalások ad absurdum lesznek vive Olyan barátai soha sem voltunk a de­legationalis intézménynek, hogy örökre fenn­állását kívánjuk és változhatatlannak tart­suk, de a­míg a törvény a közös költség­­vetést ebben a formában parancsolja meg­­állapíttatni, addig azt a törvényt meg kel tartani, s megtartását kívánnia kell annak is, ki a törvényt magát rosznak tartja. De a­hogyan eddig bántak a megállapított kö­zös költségvetéssel, az nagyon közel állott a törvény kijátszásához, s ez nem enged­hető meg, kivált nem akkor, mikor egyál­talán nem hozhatók fel rendkívüli körülmé­nyek a törvényes határok meg nem tartá­sának indokolására. Követelnünk kell különösen a mai vi­szonyok közt, hogy a hadügyminiszter szo­rosan a megszavazott költségvetéshez tartsa magát, s ne tegye tönkre számításainkat utólagosan milliókra rugó kiadási többle­tekkel, a­melyekre még póthitelt sem kér. A jövő delegatív feladata lesz érvényt szerezni a zárszámadásokra vonatkozólag tegnap hozott határozatoknak. Érvényt sze­rezni egész erélylylyel, a törvény szigorú megtartásával. Az ágostai hitvallású protestáns egyetemes egy­ház választmánya Geduly superintendens és Szentiványi Márton egyházkerületi felügyelő ikerelnöklete alatt ma reggel 9 órakor ülést tar­tott a végett, hogy az egyetemes felügyelő válasz­tása iránt az egyes egyházak részéről beérkezett szavazati leveleket felbontván és így a többség vá­lasztottját megtudván, az a november 10-ére hirde­tett egyetemes gyűlésen ünnepélyesen beiktathassék. Tudva van, hogy 3 hónappal ezelőtt ugyanazon az uton az egyes községek, melyek — az erdélyi szá­­szokat ide nem számítván — 586 anyaegyházat ké­peznek, körül­belöl egy millió lélekkel,­­ három jelöltet választottak, Zsedényi, Radvánszky és Szent­­iványi egyházkerületi felügyelőket. Ezen három je­löltre most történt a végleges szavazás. Összesen szavazott ezen másodszori szavazásnál 511 község, (több tót ajkú egyház nem szavazott), Zsedényire szavazott 445, Radvánszky­ra 43, S­z­e­n­t­i­vá­ny­i­r­a 23 egyház. E kitüntető, eddig ily válasz­tásnál még nem tapasztalt többséggel választott egyetemes felügyelő a november 10 én tartandó egyetemes gyűlésen ki fog hirdettetni és beiktattat­­ni. Az akkor megelőző isteni tisztelet után a négy superintendens az oltár elé lépvén, az új egyetemes felügyelő, a legifjabb superintendens Szeberényi által felolvasandó esküforma szerint megeskettetik, ezután Zsedényi az egyetemes gyűlés elnökségét átveszi. Az ágostai hitvallású protestáns felekezet kebelében a legmagasabb s a legtiszteltebb az a polez, melyre hitsorsosai most Zsedényi Ede urat emelték. Úgy a hazája mint egyháza körül szerzett érdemekben gazdag férfiúnak ez méltólag kitüntető jutalma. Mi egész szívvel gratulálunk Zsedényi Ede úrnak e kitüntetésért, hitfelekezetének e vá­lasztásért. Az igazságügyminiszter értesítvén a pénzügyminisztert arról, hogy az adóhivatalok egy része birói letéti, bevételi s kiadási naplókat oly hónapokról, melyekben letétemények be nem folynak s ki nem adattak, nem terjeszt fel : az el­lenőrzés sikeres gyakorolhatása szempontjából, mint a „Nemzeti Hírlap“ írja, szoros kötelességévé tette a pénzügyminiszter az adóhivataloknak, hogy azon hónapokról, melyekben bírói letétemények be nem folynak vagy ki nem adatnak, nemleges naplókat szerkeszszenek, s azokat a szokott módon terjesz­­szék fel. Az osztrák delegátio tegnap tar­tott ülésében a hadsereg rendkívüli költségveté­sét vette tárgyalás alá. Az új ágyuk beszerzésére 181­, millió, tábori távirdai szerekre 30,000 frt, gyalogsági és vadászfegyverekre 2.050,009 frt vita nélkül szavaztatott meg. Igmánd erőd felfegyver­zésére előirányzott 170,000 frt Müller ezredes pár­toló felszólalása dac­ára töröltetett, úgy szintén Póla parti ágyúira 240,000 frt, daczára, hogy a hadügyér kérte annak megszavaztatását; továbbá a főpróbákra kért 50,000 frt. Megszavaztattak azok a czimek vita nélkül a VII ig. Építkezésekre kért 184,000 frt helyett megszavaztatik 50,000 frt. A budapesti lőtérre megszavaztatik 36,000 frt és a pótlólag kért 94 000 frt is. Törölte­tik a kórházak használatára kért 83,395 frt, de megszavaztatik X. czimben első épí­tési rátákra 546,300 frt, második részletekre 110,000 frt, s a bécsi kaszárnyák vízvezetékére 51,300 frt. Krakó erődítésére kért összegnél (200,000 frt) élénk vita fejült ki, mely azzal végződik, hogy az összeg töröltetik. Budapest, október 13. 1875.*) Nem emlékszem, hogy valaha lapban roszul közölt nyilatkozataim rectificatiójával untattam volna szerkesztőséget vagy közönséget. De már oly óriási képtelenség, mint a milyet a f. hó 12-ki pénzügyi bizottsági jelentés számba ad, még az én birkatürelmemnek is sok. Nem azt mondtam én, hogy „azon tőkék, melyek jelenleg más helyeken — Pest megyénél stb. vannak elhelyezve (!) a forgalomnak adan­dók át.“ Mondtam azonban azt, „hogy igyekezzék a kormány oda hatni, hogy azon tőkék, me­lyek p. o. Pestmegye, vagy Pest város részéről, Budapest pénzintézetei valamelyikénél legfeljebb 5°/0 mellett gyümölcsözőig vannak elhelyezve, helyezettessenek el a zálogháznál, hogy eképen mind a tőkebirtokos nagyobb kama­tot nyerhessen, mind pedig a zálogház több, s az eddigieknél olcsóbb kölcsöntőkét használva, a kisebb kölcsön­igénynek is többet bocsáthasson rendelkezése alá. Azt hiszem, ez merőben más do­log, mint a­mit a reporter összeírt. Nem hiába voltam azon véleményben, hogy bizottságok üléseiből csak a történt megállapodá­sok legyenek közölhetők. Bizonyosan a megjele­nendő jelentések classicitásáról való előleges sej­telem sugalmazta ezen nézetemet. Szontagh Pál: Legújabban a bécsi szövőiparo­sok egy küldöttsége járt az osztrák kereskedelmi miniszternél. Szomorú színekkel festették helyzetü­ket, melyen csak vámemeléssel lehet segíteni. A miniszter, ki nagy készséggel ígérte meg az ugyanez alkalommal kért szövőiskola felállítását, kérelmek *) Kéretnek többi lapjaink e helyreigazító nyilatko­zatról tudomást venni, tulajdonképem­ tárgyában nem adott határozott választ. A vámügyhez. .. Befejeztük a fogyasztási adókat, most áttérhetünk magára a vámterület kérdésére. Alig lesz ma még gondolkozó nemzetgazda, ki egy új védegyletet komolyan akarna. A­kik a mai változott idők közt az elmúlt nagy kor e minden hibái és fogyatkozásai daczára is tiszteletreméltó eszméjét fölelevenítik, tel­jesen hasonlók amaz epigonokhoz, kik a nagy írókat vagy művészeket csupán külsőségeik­ben, vagy éppen extravagantiáikban utánoz­zák azon hiszemben, hogy már most ők is épp oly nagy dolgot cselekedtek, mint ama világra szóló lángelmék, a­kiknek ők csu­pán gyarlóságaikat, vagy éppen tévedé­seiket tudták elsajátítani. Ugyanezt kell mondanunk azokról is, kik minden áron az önálló vámterületet lér­­treh­ozzák. Mindkét törekvésnek ugyanegy az alapja, mindkét törekvésnek ugyanegy idő ringatta bölcsőjét. A politikai agitatió szülte azt úgy, mint emezt, a kiválóan nemzeties irányú negyvenes években láttak mindket­­en napvilágot. Az annyi tekintetben emlékezetes és nagy fordulatot jelző 1790-iki országgyűlés volt az első, mely a harminczad ügyét köz­­gazdasági szempontból igyekezett felfogni. Egy választmány küldetett ki, mely „az ipar és kereskedelem akadályait“ megvizsgálja. Ezóta a fontos kérdés nem tűnt le a napi­rendről s már 1802-ben négy kereskedelmi kamara (a pesti, budai, pozsonyi és győri) is felszólittatott, hogy adjon véleményt e fontos ügyben. Egész a negyvenes évekig mindig a közbenső sorompók képezték a panasz tár­gyát. Minden áru, mely tőlünk Ausztriába, vagy onnan hozzánk jött, kétszeresen adó­zott. Az osztrák vám és a magyar harmin­c­ad sújtotta mind a kettőt. Igaz, hogy a magyar áru Ausztriába szállítva többet fize­­tett, mint az osztrák hozzánk, de őseink nem csupán e két kézzel mérő igazság, hanem az egész közbenső vámrendszer ellen har­­czoltak. Még élénkebb lett a küzdelem, midőn Széchenyi föllépésével a kiválóan gyakorlati és nemzetgazdasági kérdések előtérbe nyo­multak. Tetőpontját azonban az 1833-ban életbe lépett német vám­egylet első éveiben érte el. Az új intézmény áldásai csakha­mar mutatkoztak, úgy hogy 1841-ben az eredetileg 12 évre kötött szerződés új 12 évre lett meghosszabbítva. Ez időben Ausz­tria kormánya is hajlandónak mutatkozott a vámegyletbe belépni, sőt voltak nálunk egyesek, kik a csatlakozást ránk nézve is üdvösnek látták. Ámde ugyanez időben a közviszonyok egy nagy átalakuláson mentek keresztül, mely teljesen megváltoztatta a helyzetet. A magyar nemzet nagy és békés re­formmozgalma napról-napra ij meg új ha­jótörést szenvedett a bécsi kormány konok­­ságán. Az eleinte békés mozgalom felülről erőszakosan más irányba tereltetett, s míg a negyvenes évekig a közgazdasági és so­­ciális reformok álltak előtérben, attól fogva a nemzetiségi és szabadsági törekvések let­tek uralkodók. A német vámegylet egy nagy lépéssel vitte előbbre a német nemzet egységesíté­sét, s a legszentebb jogaiban megtámadt magyar nemzet félt, hogy minden köze­lebbi összeköttetés Ausztriával és Németor­szággal legdrágább kincsének, nemzetisé­gének romlásával járhatna. A magyar nem­zet sürgette a nyomasztó vám rendezését, mely míg egyrészt korlátot vetett minden forgalom elé, ötszörösen nehezebbé tette az utat Magyarországból Ausztriába, mint onnan hozzánk és legalább is tízszer súlyosabbá az érintkezést a külfölddel, mint Ausztriá­val. S midőn minden felterjesztés, jogos kö­vetelés, kérő esdeklés és fájdalmas panasz orvoslás nélkül hangzott el, felállította a védegyletet. A védvámos törekvések nálunk, mint már ebből is láthatjuk, kiválólag politikai színezettel bírtak. Sőt azzal bírnak némi­leg ma is, a­mint arról mindenki meggyő­ződhetik, ha ez agitatiót közelebbről vizs­gálja. Hogy a védvámot azon időben csakis politikai indokok támasztották föl sírjából, legmeggyőzőbben mutatja Pestmegye 1847- diki ismeretes követi utasítása, mely Ausz­triával szemben fenn akarja tartani a közbenső vámokat, de a külfölddel szemben a szabad kereskedelemtől sem riad vissza. E sajátsá­gos jelenséget máskép alig lehet megma­gyarázni. Ausztriával szemben csupán a politikai szempont volt az irányadó, a kül­föld irányában azonban nem volt semmi olyan ok, mely az elfogulatlan nemzetgaz­dasági felfogást akadályozhatta volna. E követi utasítás egyébiránt, ha némi­leg elburkoltan is, egy nagy igazságot tar­talmaz, mely leghívebben fejezi ki az Ausz­triával közös vámgazdálkodás hátrányait. Nem az a baj, mit a közös vámterület fel­tétlen elvetői hirdetnek, hogy t. i. Ausztria és Magyarország közt teljes és korlátlan szabad kereskedelem uralt, hanem az, hogy a közös vámterület határain túllévő nemze­tektől nem egy tekintetben valóságos véd­­vám választ el. A szabad kereskedelem leg­több előnyét első­sorban Ausztria élvezi, míg a védvámnak majdnem hátrányára mi­ránk nehezül. Itt van a baj, és ezen igye­kezett az utolsó vámenquére segíteni. Mint ebből is látható, nem vagyunk vakok a közös vámterület hibáival szemben, de tudjuk méltányolni annak előnyeit. Ausz­tria a nagy vámerízis óta szabadelvűbb vámpolitikát követ, mint az ötvenes évek­ben. S mi mindannak daczára nem habo­zunk kimondani, hogy még ezen szomorú évek is kedvezőbbek voltak közgazdasági fejlődésünkre, mint a szabadság-harcz előtti, de vámsorompós idő. A közbenső vámvona­lak ledőltével az összes ipari és forgalmi élet egy roppant súlyos békétól szabadult meg s az anyagi lét minden terén eddig szokatlan pezsgés mutatkozott. Igaz, hogy érdekeinknek kedvezőbb, nevezetesen a kül­föld irányában szabadabban mozgó vámpo­litika mellett még nagy lendületet vett volna e mozgalom, de hogy ennyire is ha­ladhattunk, ezt csupán ama minden forgal­mat megbénító sorompók lehullásának kö­szönhetjük, melyek 1848. lidércznyomás­­ként nehezedtek összes közgazdasági éle­tünkre. Egy-két szám legmegbizhatóbban fog szólni állításaink mellett. Az 1840—50-iki évtizedben hazánk összes áruforgalma Ausz­triával tett évenkénti átlagban 103 millió forintot, miből 52 milló volt a behozatal, 51 a kivitel. A legkedvezőbb 1847. évben a kivitel volt 62 millió, a behozatal 57 mil­lió. Mennyit tett ki a külfölddel űzött ke­reskedés, arról nincsenek megbízható adatok, de ismerve az akkori viszonyokat, minden­esetre többet mondunk, mint kevesebbet, ha a külföldi forgalmat az ausztriainak 20 százalékára becsüljük, és így az átlagos évi összes forgalmat mintegy 120 millió forintra teszszük. Az 1868—72-iki évek átlaga sze­rint ellenben Magyarország forgalma Ausz­triával és a külfölddel közel 800 millió forintot képvisel a transitó kereskedés nél­kül, míg ezzel együtt bátran tehető 1000 millió forintra. Hazánk forgalma tehát meg­­nyolczszorosodott ugyanazon időben, míg a monarchia ki- és bevitele, mely 1847-ben 250 milliót tett ki, legfelebb öttel sokszo­­rozódott. A­mi egyébiránt az utolsó éveket il­leti, azokról következő czikkünkben fogunk bővebben szólani. A népszínházról. (Esetleg egyébről is.) A központtól távolfekvő és nagy igényű szín­ház a népszínház. És ezért megint csak azt kell mondanunk igazgatójának, hogy ragadjon meg minden életrevaló alkalmat, a­mi az intézet bizto­sítására szolgálhat, mert épenséggel nem kész Minerva ugrott ki a kerepesi­ útra. Bevégzett té­nyekből nem lehet lealkudni semmit, s itt a be­végzett tények közt van kellemetlen is, például az, hogy a népszínház havi bevételének meg kell ütni a 20,000 frtot, egy esti bevétel pedig telt színházban 1400 frtot gyűjthet a pénztárba. Sok telt házra van tehát szükség, úgyszólván állandó telt házra, mert lesznek nyári hónapok is, mikor a közönség nem szeret színházba menni, sőt lesz talán kereset nél­küli szünidő is. Azokra a nagy kiadásokra még azt az ellen­vetést sem lehet tenni, hogy az igazgatónak szű­­kebreb kellett volna fogni az erszény nyílását. Nem lehetett volna, mert a fővárosi igények kielégíté­séről van szó, és nem lehetett volna magának a színház pompás külsőségei miatt. A­ki látni fogja azt a pazar fényű nézőtért, mely csupa aranyozás, szép domborművű ékítésekkel, a boltozaton freskó­festményekkel, az fölismeri rögtön, hogy díszletek­ben, jelmezekben a minden kiállításban mily költ­séges apparátussal kell dolgozni, hogy a nézőtér fényével öszhangban legyen a színpad , s a­ki látja a nagy színpadot, kiszámí­thatja, hogy mily cso­portok szükségesek annak benépesítéséhez. Szóval ennek a nagy fénynek is vannak árnyoldalai. Minden előadás napi költsége 120 t­tra van számítva, mely így oszlik föl: háztűzbiztosítás 5 frt; gázvilágitás 35 frt; vízfogyasztás 10 frt; szinlapok 15 frt; fűtés 25 frt; hasz jegyszedő 40 krjával 8 frt; őrök, gőzgép- és fűtőmester 5 frt s egyéb apró kiadások. Ez mindössze egy hóban 3600 frt. A személyzet (közreműködők, zenekar, díszítők, tánczkar, iroda- és pénztári személyzet, színházi szolgák,) és az évi árenda 16,000 frt. De ezenkívül az első idők kiadásai teljesen fölemész­tik az új színház iránti érdekeltség minden előnyét. Ott vannak a beruházások, fölszerelések, díszletek, darabok, partitúrák, szerepek, kellékek, jelmezek, zenekari hangszerek, zongorák a próbákhoz; az öltöző szobák bebútorzása, egyenruhák a jegysze­dőknek stb. Számítsuk ide még a szerzők, fordí­tók díjait is. Mindezek beszerezhetésére jelenté­keny összegek, s folytonosan nagy közönség kell.

Next