Ellenőr, 1876. március (8. évfolyam, 60-89. szám)

1876-03-01 / 60. szám

tagosok özönén végig, mely össze-összecsap, mint az áradás, a­hol a kocsik sora meg-megszakad. A­ki bámulni akar, oda megy, a­ki segíteni akar, oda siet, a­ki megdöbbenni akar, arra veszi útját. És mind a három kategóriából vannak igen sokan. S azon kivü­l a női kíváncsiság sem pihen. Bundagallért és muffot ritkán lehet annyit egy ra­káson látni. Bundában és muffba dugott kézzel, feltéve, hogy a czipelli fel nem ázik, érdekes is a látvány nagyon. De azért csak menjetek, jó asszo­nyok , bizonyára még több jó meleg ételt, tápláló gulyáshúst, s párolgó bográcsost fogtok főzni azok­nak a szegény átázott-fázott kimerült embereknek, a­kiket ott a vízben gázolni, nehéz munkát végez­ni láttatok, és azoknak a szegény gyermekeknek, beteges nőknek, kik kihordott butyorkáik mellett ott dideregnek nap- és éjhosszat az útszélen. Csak menjetek oda, menjetek. A kíváncsiság vezet ki, a munkás könyörület kisér haza. Men­jetek. Egész Újpestig ha lehet. Azok az újpesti romok meghatóan beszélnek Kincs szívhez szólóbb eloquentia a pusztulás néma beszédénél. Hátha még a romok tövében az ínség zokog csendesen. Ezek itt nem drága paloták, nem gazdag te­lepek romjai. Szegény sárházak, vályog-vityillók leginkább. Ablakaikon benézett volna a lúd, ha lett volna, ereszük az út töltésével kaczérkodott. Alacsony küszöbeik mögött az egyszerűség terített rö­vid dél-ebédhez kisdod asztalt, mely mellől a szapora család három negyedrésze a nagy zöldkemencze padkájára szorult. Egy kis elemózsia a konyha­szekrényben ; egy kis száraz szalma és meleg duny­ha az ágyban; egy pár nyaláb rőzse az eresz alatt. Bizony ott több földi jó nem igen volt. Egy sarokban a műhely, a másikban a salon. De hát az töké id­esen egyre megy az illetőre nézve, akár egy négyemeletes ház összeomlásával pusztul el salon, műhely és minden vagyon, akár egyetlen szobai temeti romjai alá. Akinek egy ilyen szobája beomlott, annak elveszett mindene. Akinek ott ágya szalmáját feláztatta a víz, dunyháját elkapta és szapora családját az útszélre tette ki, annak sincs ma semmije. Kézmives szerszámaival még keresetmódja is oda lett. És mennyi ott az ilyen. Hiszen vannak derék kőházak, takaros tégla­­építmények, értékes gyártelepek is romokban ott. De szegények szegénységén lett a pusztulás leg­nagyobb. Már a lóvonatú vasút pályaudvarának éjszaki kijárójánál egy fenyősudarakkal megtámogatott kes­keny emeletes épületen kezdődik a düledezés sora Ezen felül még egy másik kőház szorult a fenyőfa támogatására, hogy legalább akkor ömöljék össze, mikor majd szárazra fekhetik. Ezek az előőrsök. A rombolás derékhada a „Csillagi” kávéház fölött kezd kibontakozni. Itt már düledékről düle­­dékre nem nagy ugrása van a szemnek; a kikötő oldalon minden harmadik ház omladék. De az ár­mentő töltésen felül a megyeri szőlők aljában, mind­ennél szomorúbb kép fogad. Ott már az ép házat kell keresni, s a jó negyedórányi hosszú vonalon, melynek dunamenti oldalán fal fal mellett guggol­nak az apró házak s terpeszkednek a kisebb­­nagyobb ipartelepek, alig lehet tiz-tizenöt ép házat számlálni. S ezek épsége is csak olyan, hogy máról holnapra belefeküdhetnek az országút sánczába. A­mi azonkívül van, az már nem épület, még csak nem is rom. A rom fogalma meredező falak, beszakadt kémények, horpadozó tetőkre em­lékeztet. Hát ilyen itt nincs. Egy egész hosszú vo­nalon nem látszik egyéb, tökéletesen szétverődött zsindely­fedeleknél, melyek lehettek volna akár ke­­rítések is. Falnak nyoma sincs; az széttört izre­­porrá, puffadó vályoga szétmált a vízben; termés­kövét elsodorta az ár; s most a szétrongyollott tetőzet maradványai alatt összegyúrt, törmeléknél és iszapos szeméthalomnál egyéb nem maradt. Ritka kivételként egy-egy szilárdabban épült ház homlokzatán még kivehető: ez itt ablak volt. Az ajtóra az udvarrész felül már ritkábban akadni, s legritkábban olyan romra, melyen a ház régi kör­vonalai megsejthetők. Unicum egy hosszú földszintes épület skeletje, melynek fő- és közfalait bedönté a zajló árvíz, de minden sarka megmaradt a fő- és keresztfalak metsződésén. Ez állapotában úgy néz ki, mint a téglavető félszerek, vagy széna­tárak, melyeket nem falakra, csak oszlopokra épí­tenek. Közbe az ipartelepek rommal borított ud­varai. Az egyiken egy 20—30 öles hosszú épület teteje egy hullámzó vonalat mutat, a­hol a köz­falak beszakadtak, mélyen behorpadt a tető, a­hol fennállanak még, a fedél kúpot képez. Mintha csupa teveházak volnának sorjában. A falakból nem lát­szik semmi. Mindez még most is víz alatt áll. Víz alatt az ország felső oldalán is a lapályos telkek, s ros­kadozó házak arra is vannak még be egészen a dombok aljáig, csakhogy itt alig van összesen tíz mezei lak vagy majorság. És a­mint az utolsó omladékot felfelé menve balkéztől elhagyják, egy tapodtat se mehetni to­vább. Tengertől az öbölig, a csendes óc­eántól le a Balatonig sok mindenféle nedves hasonlaton ke­resztül meghordozták az újságok az emberiséget ez árvíz idején. De kérjük, ne sajnáljanak olva­sóink az újpesti váczi­ út végére kifáradni. S ha az, a­mi ott előttük kitárul, nem egy valóságos tengeri kikötő látképét fogja felidézni emlékezetükben : hát akkor nem is láttak tengeri kikötőt soha. A víztükör, melybe a tekintet fél után belesül, mélyen bekanyarodik a nagy katlan­ba, melyet Szent-Endrétől Békás-Megyerig a budai hegyek hagynak a Duna partján. A diagonálison végig nézve legalább két mértfölde víz lapály; felfelé a szem el nem éri végét,­­ a hol legkeske­nyebb, ó­ budai halmai felé egyenest keresztül mér­ve, ott is van fél mértföldnyi. Kelet felé nincs ki­­átás. A káposztás­megyeri erdős lankák zárják el, csak egyes eveken követhető a víz árja, fák és cserjék között, hol csendesen elsimulnak felborzolt hullámai. Az árvíz itt méternyi magasan borul át a töl­tésen, s csupán az egyenes fasor jelzi, beláthatat­lan messzeségig, merre van itt az országútja? Itt minden közlekedés megszűnt. A megyeri csárda épületei egy révfő erődje gyanánt emelkedik a hul­lámok fölött, melyek kőfalain megtörődve csapkod­nak. Átellenben egy téglavető kettős kőháza szabályos négyszöget képezve áll őrt a vizsivatag közepén. S a békás­megyeri part felé a bivalosi csárda képezi a réverődök vonalán a szélső pontot. Igen, egy tengeri kikötő ez itt vármű­vekkel a rév torkolatán. A tenger bodros árjain nehéz hajó­kat ingat a nyugati szél. Az apály után áradás következik: egy fél lábnyi emelkedést jelentenek. Vissza, vissza a biztos szárazföldre. Csak az istenért ne lóvasúton valahogy. A főváros, Ámbátor a főváros felől elvonult a fenyegető veszély, s az árvíz újabb bekövetkezésétől nincs mit tartani, mert nemcsak a felső, de az alsó Du­na tükre is megtisztult a jégtől, így a nagyobb víz minden veszély nélkül lefolyhatik, az árvíz­­bizottság mégis permanentiában van mindez ide­ig, s derék elismerésre méltó éberséggel és tevé­kenységgel működik áldásos tisztében. Tegnap számban meggyarapodott, s ma uj erők állottak ki a munkára. Munkásságuk leginkább a segély be­szedésében, s a segély kiosztásában nyer ez idő szerint kifejezést. Hol a bizottsági tagok jelenléte szükséges , ott vannak. Reggel a ferenczvárosi elöljáróság és lakosság egy küldöttsége az üléstermében megje­lent, előadta, hogy a soroksári töltésen át a leg­magasabb vízállásnál beomlott víz le nem folyha­­tik, s levezetéséről intézkedni kell. A bizottság legott mérnököt külde ki a helyszín megvizsgá­lására. A munka­készség sehol sem csökken. Önkény­­tes tűzoltók, mentők, mérnökök, árvízbizottsági ta­gok serények egyenlőkép. Még a két betegség nyű­gzött is az ágyhoz, az is siet felgyulására, szolgálatát felajánlani, így általános érdeklődés közt olvastatott fel délelőtt Gerlóczy Károly al­polgármester levele. Gerlóczy megemlítve, hogy a sors kérlelhetlen végzete nem engedte meg a köz­veszély napjaiban az emberiség javára működni, a vészt­ jelző ágyuk dördülése — úgymond — a hely­színére ösztönzött, testi ereje azonban makacsul megtagadta a szolgálatot; már jobban van s re­ménye, hogy nemsokára megjelenhetik a bizott­ságban. Különben a segélyezés minden haladék és hiány nélkül folyik. Tegnapról a kerületi elöljáró­ságok beküldték jelentéseiket a történt kiosztások­ról és feleslegekről, és a szükségről. A VI. kerü­letben szükséges 1500 db. kenyér. A IV. kerület­ben 100, Újlakon 115, a III. kerületben 900 ke­nyér szükséges, az V. kerületben 4—5000 db. van készletben. A VIII. kerületből Barth László jelenti, hogy 300 db. kenyér tegnap átküldetett az V. ke­rületbe, és még 400 darab felesleg van, melyet az elöljáróság Újlakra vél átküldeni. A bizottság Havas Sándort bízza meg, hogy az élelmiszerekre vonat­kozó mindennemű bejelentéseket átvegye, és azok felett rendelkezzék, s e végett őt külön élelmezési biztosnak nevezi ki. Barth László Újlakra megy, hogy ott a szükségről személyesen meggyőződjék és ahhoz képest felhatalmaztatik a VIII. kerület élelmi­szere feleslegét átadni. A harmadik kerületi előjáróságnál 11 órakor előlegül élelmezés s fuvar fedezéséül 500, az első kerületnek 100 főt utalvá­nyoztatik utólag­-'9 % támadás mellett. A bizottság a vidékre is kiterjesztheti már gondoskodását. Ezt meg is ígérte a sziget­szent­­miklósiaknak. Teheti annyival inkább, mert a fő­város egyes részei, Buda, Ó-Buda és Újlak utczái­­ról, s házai közül lassan-lassan levonul a viz, s a menekültek visszatérhetnek lakóikba; az élet ren­des medrébe tér, a munka megkezdődik s a káro­sultak saját emberségökből is megélhetnek. A rácz­­városból a Széchenyi-utczából s a templomtérből már csak egy kis részecske van víz alatt; a Vízi­városból ellenben még víz borítja az ötpacsirta­­utczát, szerecsen-utczát, a főutczát a kapuczinusok­­tól a kórház-utczáig, a harminczad-, plébános-, 3 szerecsen utczát, a 3 nyúl-, kacsa- és kórház-utczá­­kat, valamint a kis-czelli utczát egész környékével. A mentés és mindennemű segítség munkájában a budai részek lakói különös hálával emlékeznek meg a katonákról és tűzoltókról, kik semminemű dologtól nem riadva vissza a felebaráti szeretet lelkesedésével segítenek. Főérdem illeti minden esetre a főparancsnokokat, F­o r­m a­n­n és Krause urakat, s az alparancsnokokat, kik éjjel-nappal férfias kitartással lelkesítő például szolgáltak, az árvíz-bizottságban nagy méltányolással szólnak ér­demeikről. Az árvíz-bizottság délután is apró folyóügye­ket végzett. Az árvíz délutáni jelentések szerint egy kissé emelkedett, mert a Vág és Rába áradása most érezhető a Dunán. Az árvízbizottság elhatározta, hogy az isko­lákba elhelyezett árvízkárosultakat valamelyik ka­szárnyába helyezi át, hogy így az iskolák ismét megnyílhassanak. Ma délután a király szárnysegéde, Németh őrnagy, Tisza Kálmán miniszterelnökkel, Kamer­­mayer polgármesterrel és több állami mérnökkel megszemlélték a soroksári védgátat, s örömmel ta­pasztalták, hogy az árvíz következtében beállott földcsúszásoknál való munkálatok már annyira ha­ladtak, hogy a védgát már erősen és kijavítva áll. A soroksári után azonban arra a meggyőződésre jutottak, hogy az út­olsóbb helyeit okvetlenül fel kell emelni még ez év folytában. Budáról jelentik, hogy némely részeken a víz lefolyt, s azért oda a közlekedés helyreállítása vé­gett több kecskebak és palló küldetett. A vízállás ma 11 órakor 21* 10“, 5 órakor 21* 10“, 6 órakor 21* 10“, 5 órakor 21* 101­*-­tól 11 hüvelykkel emelkedett, 10 óra 25 perczkor a karajjég elindult, a vízállás változatlan. Az alsó Dunáról délig érkeztek. Promontor d. e. 10 óra 25 p. A vízállás mai nap d. e. 9 órakor 21 láb, 5 hüvelyk. T­é t­é n­y, d. e. 9 óra 24 p. Tökölön 100 ház viz alatt, 20 ledült s 70 dülőfélben van. Sz.­­Miklóson 200 ház omlott össze, Csépről semmi bizonyost nem írhatunk. Adony, éj. 4 óra 45 p. Vízállás 1911.1 h., idő tiszta, apadás lassú, de folytonos. 7 óra 50 perczkor. Vízállás 19 láb; veszélytől nincs mit tar­tanunk. Kalocsa, 10 ó. 20 p. Tegnap Soltról Ka­locsára lővén, ladikon jég által elsodortattam; két emberem, irományaim és podgyászaim eltűntek, magam és két emberem jégtáblákon a legcsodála­tosabb módon tudtunk csak menekülni. Emberek, ladikok után Pakson és Duna-Földváron tudako­zódtam , magam most értem ide. Felső belvíz erő­sen nyomul Kalocsa felé. Fogd­a, Úszód, Lak, Be­nedek erősen fenyegetve. Belvédelem elrendeltetett, valamint a netán szükséges töltési átvágások meg­tétele. Viz Úszódnál újra árad. Gőzhajó iránt ké­rek intézkedni. Úszódnál várjon reám. Eddig tud­tomra Solt, Madocsa, Bölcske szükségesnek élelmi­szert és hiszem, Dömsöd és Dab is. Jankovich Miklós: Tolna, éjjel 2 óra. A Dunán jég nem megy, vízállás 5.08 m. —4 órakor. A Duna jégtől ment, vízállás 5.14 Szabadszállás, a. e. n óra 00p.A víz újra nagy erővel tör, a város menthe­­téséről s­zó s­i­n­cs, t­á­v­i­rda veszélyez­tetve, e­l vagyunk m­ár zárva. Segélyt kérünk. Paks, d. o. 10 óra. Viz 19 láb 8 hüv., semmi jég, felényi vizsebesség, mint tegnap; paksi nagy karajjég alig ha el nem akadt Dets felé, az okozhatja a víz lassúbb folyását. Kalocsa körül van vízzel, Gederlak és Ordas száraz. Mohács, d­e. 10 óra. Viz 19 láb, nem árad, partokat és szigeti töltéseket áthágta, város alatti töltések tartják a vizet, csendes meleg idő, szél nincs, veszély nincs, jégzajlás csekély. Újvidék, délelőtt 8 óra 15 p. Kiállás 4.29 eméter, a jég egyre megy, időjárás borult. Orsóvá, délelőtt 8 óra 40 p A vízállás 3.37. A jég folyvást megy. A felső Dunáról éjjel érkeztek. Pozsony, 6 óra. Ma délután 5 órakor a vízállás 17' 9 p. Győr, 1 óra 15 perc­kor. A vízállás 18' 8“, 5 órakor vízállás 18' 7“. Komárom, 4 óra 10 perczkor. A vízállás 3 órakor 19' 7“, 4 órakor 19' 8“. Esztergom, 5 óra 20 perczkor. A víz áradása emelkedik, jelenleg 20 láb 2 hüvelyk. Körülöttünk semmi akadály, utczáinkat jég borista. Szob, 5 órakor. A víz folytonosan emelke­dik , vízállás most 21 1. 7*/* hüv. Vácz, 5 óra 10 p. A víz lassan bár, de növekedik, hajnal óta 3 hüvelyket emelkedett, most a vízállás 22 1. 1 hüv. Az alsó Dunáról estig érkeztek. Promontor, 11 óra 50 perez. Délelőtt a vízállás 21­ 5­. 2 óra 15 perez. A vízállás délután se változott. 6 órakor a vízállás 21­­6‰. Ercsi, 3 óra 50 perez. Sziget-Újfalu egész községe el van árasztva, 15 ház bedőlt, a szántó­földeken a viz négy méter magas, az ínség nagy, Sziget-Szent-Mártont szintén elöntötte a viz, az in­­lég nagy. Adony, 3 óra 15 perez. Ráczkeviben a pusz­tulás nagy, 300 ház dőlt össze, kenyér kevés. Ma nagy apadás. Kalocsa, 12 óra 30 percz. Podgyászok és emberek menekülnek Madocsánál, a Duna medre lassan bár, de folyton árad. TÁRCZA. Hasonszenvi kúra. (Életkép angolból.) (Vége.) Kedvesem, mondá Márton engesztelő hangon, midőn a gyermekek kényezve engedelmeskedtek, — vájjon nem vagy-e túl szigorú szegénykékhez? — Ejnye Márton, neked soha sem lehet kedvedet lelni, te mondtad, hogy zavarnak, tudod jól, hogy nekem nem alkalmatlanok a gyermekek, akármilyen lármát csinálnak! Márton elhallgatott, látszólagosan az újság olvasásába merült, de valósággal azon töprenkedett, hogy vájjon mi lelte feleségét ? — hiszen ha ez sokáig így megy, valóságos pokol lesz az otthonra;­­— vájjon nem csalódott-e Faithben, s nem egy nehéz természetű, zsémbes asszonyhoz kötötte-e életét ? Másnap reggel Westné asszony még sokkal haragosabb volt, mint az az előtt való estve. Már­ton alig kóstolhatta meg az ízletesen elkészített hornyaszeletet, Faith felkapta a tálat s kiküldte, hogy ehetetlen, ki van száradva és sós; a kávét gyengének találta, a tej el volt főzve a megkozmá­­sodva, a tojás kemény volt, vagy nagyon is hig — — egy szóval, elégedetlen volt mindennel, s mie­lőtt férje jóllakhatott volna az étkekből, mindent kiküldött. Evés után panaszkodni ment Faith, hogy milyen temérdek a dolga, a Kati ruháját alig vé­gezheti el, már Jankó nadrágját kell varrni, — s mennyi a költség! — Ferinek ismét könyveket s rajzeszközt kell venni, Árnynak kalapja az a szerre való, vagy madárijesztőnek; a főzőedénye­ket is újítani kell, annyit törnek, hogy alig győzi az ember! Hogy véget vessen a sopánkodásnak, Márton úr a zsebébe nyúlt, s oly hamar kivette pénzes tárczáját, mint még soha, és tizenhárom esztendő óta most történt meg rajta először az a hallatlan eset, hogy a pénzt jó kedvvel adta át, anélkül hogy a drágaság, rosz időjárás és Faith prédasága el­len zúgolódjék. Felesége nem tudta, hogy neves­­sen-e vagy sírjon könnyű győzedelmén. Midőn Márton délután hazajött, két kisebbik gyermekét egy szegletben kapta, kondor fejeket összedugták, most bezzeg nem lármáztak, oda volt jó kedvök,­­ csak úgy suttogva értekeztek. Márton megállóit s a kicsinykéktől észre nem véve végig hallgatta őket. — Jánoszta, — mondá Kata, egy nagyot só­hajtva — rettenetesz ! jettenetesz ! papa nincs itt­­honn, azt nem bánom, ha haragszik isz; de mama! oh istenem ! az jettenetesz! — Borzasztó! — válaszolá öt éves bátyja — sokkal roszabb, mint papa; mert papa mindig haragszik, mindig szid, azt hiszem, nem tehet ró­la, hogy olyan szidos, de mama, oh, a mama olyan jó volt mindig! Kati, ha nagyobb volnék, elszök­ném, elmennék a világra! — Oh Jánoszta! zokogta Kata — ne men­jen el! — Feri azt mondja, hogy ő nem állja ki,­­ elmegy; ha mama is olyan lesz, mint a papa, azt ő sohasem állja ki. — Attol hát én isz a világra megyet, szöt­­tünt el mind — mondá Kata; de bátorsága hamar elpárolgott s Jánoskára borulva nyöszörgött: rette­netesz ! rettenetesz! oh milyen az a mama ! West nem nézhette tovább ezt a jelenetet, lábujjhegyen haladt el mellettök, dolgozó szobájá­ba vonult, leült s gondolkozott. Váljon igaz-e a mit hallott ? Csakugyan olyan borzasztó-e ő saját gyermekei előtt, hogy csak a legnagyobb csapás­nak képzelik, ha a mamájuk is olyan lesz, mint a milyen a papa? Elmélkedését az ajtaján való kopogtatás szakította félbe. „Szabad!“ kiáltá türel­metlenül, s Jeny és Sári léptek be hozzá. — Kérem, — mondá Jeny — Sári és én azért jöttünk, hogy fizetésünket kérjük ki, ma úgy is a hónap utolsó napja van. — De csak nem akartok mind a ketten el­menni ? — kiáltá West. — Mind a ketten elmegyünk. Testvérek va­gyunk s megegyeztünk, hogy együtt állunk szol­gálatba, s együtt távozunk. — De miért akartok elmenni ? Eddig nem panaszoskodtatok; sok dolgotok van s nem győz s­zitek ? — Nem, uram, a dolog ellen nincs kifogá­sunk. — Betegek vagytok ? — Nem vagyunk betegek. — Valami baj van a családotoknál? — Nincsen semmi baj, szüleink is jól vannak. — Nem vagytok fizetésetekkel megelégedve? — Már ha minden áron tudni akarja a te­kintetes úr, úgy hát megmondjuk. Olyan felfordu­lás van itt, hogy azt ki nem álljuk, asszonyunk­kal nem tudunk kijönni. — Mit beszéltek! Hisz feleségem egy angyal! — Mi is mindig azt hittük, egész tegnap délutánig, eddig is eléggé kijutott nekünk a te­kintetes az örökös zsémbelődését tűrni, akár hogy igyekeztünk, sohasem tudtunk semmit a kedvére tenni; de míg asszonyunk olyan jó volt hoz­zánk, mint egy darab kenyér, addig csak meg­járta, mindig azzal vigasztalt bennünket, hogy ne vegyük olyan nagyon szívünkre, mert az úr jó lelkű ember, nem haragszik igazán, csak olyan a természete. De már most mind a ketten szidnak bennünket, mindenben hibát találnak, egy falat étel sem jó, szégyenszemre kiküldik,­ még meg se kóstolják!;­­ tegnap a kalács olyan jó volt, hogy az angyalok is megehették volna, ma pedig a sültet küldték ki és a tojást, pedig olyan jól el volt ta­lálva, hogy jobban nem lehet. „Egy nap sem múlt el — folytatá­sák­ — hogy az úr a fűztőmben hibát ne talált volna; rég­óta elmentem volna én már innét, de az asszony olyan szépen bánt velünk, hogy fájt a lelkem itt hagyni. — Legyen eszetek — mondá Westa— ne hirte­­lenkedjétek el a dolgot, mert megbánjátok. Visel­jétek jól magatokat, s beszélek a feleségemmel. — Nem bánom hát — hunyogott Jény — próbáljuk meg még továbbra is; mikor érezzük, hogy hibásak vagyunk, akkor jól teszik, pirongassanak meg, nincs szónk ellene,de mikor nem érdemeljük a pironságot, akkor hagyjanak békét. A szobalány és szakácsnő elégedetlenül tá­voztak. A háziúr ismét magára maradt, s a félbesza­kított elmélkedést folytathatta. „Beszélni kell fe­leségemmel“, gondolá magában. Ha a szobaleány elmegy, az csekélység, de Sári pompásan főzött, ilyen kitűnő jó szakácsnét nem egyhamar lehet kapni. A lelkiismerete bántotta, kénytelen volt el­­ismerni, hogy gyakran a legjobban sikerült étele­ket becsmérelte, s feltette magában, hogy ha fe­leségét eszére tudja téríteni, úgy ő sohasem fog a Sári főzésében gáncsoskodni; ha saját tapasztalatá­ból nem tudná, az ebédre hívott vendégei dicsére­téből tudhatná, hogy egy jó szakácsnő megbecsül­hetetlen kincs a háznál. West Mártonnak jó leczke volt az utolsó hu­szonnégy óra ; magába tért. Midőn vacsorálni hív­ták, komolyabb, de egyúttal okosabb fővel ült az asztal mellé. A négy gyermek lesütött fővel, szo­morúan s hallgatva foglalt helyet, Faith haragos tekintettel s redős homlokkal ült az asztalfőn. — Mi a baj, kedvesem ? kérdé Márton — úgy látszik, mintha bosszankodnál. — Van elég baj — válaszolá Faith; azt kí­vánod tőlem, hogy három fejérnépnek a dolgát végezzem; varrónő, gazdasszony és pesztonka va­gyok egy személyben, a gyermekek után szalad­gálok, s aztán üljek le varrni, mikor olyan fáradt vagyok, hogy alig bírom magamat, s azt mondod, hogy haragos vagyok. — Én nem mondtam,a lelkem, egy szóval sem. — Nem mondtad, de gondoltad ! Szép mu­latság volna lesz az, ha én mindig számba kérném tőled, hogy mi a bajod, valahányszor roszkedvűnek látszol. Ha te nem zúgolódnál annyit, ha megér­ném, hogy jókedvű vagy, s nem zsémbelsz, akkor nekem jó kedvem volna, de örökös elégedetlensé­gedet meguntam. Ez nagy igazság volt, de azért Faith mégis reszketett, midőn kimondta. Márton igazságosnak találta a szemrehányást, s hallgatva­ kente kenye­rére a vajat, hosszú kellemetlen csendesség volt,­­ a gyermekek siettek az evéssel, közbe közbe félénken pillantottak a szüléjükre, s mihelyt meg­engedték, hogy felállhatnak az asztaltól, rögtön ki­osontak a gyermekszobába. Ekkor Faith is felál­lott, keze már az ajtókilincsen volt, midőn férje odament hozzá, két kezét a vállára tette, s fele­sége arczát a magáé felé fordítva, szomorú hangon azt kérdezte: — Faith, hát csakugyan igaz ? — Mit kérdezel, hogy igaz-e? — Hogy zsémbes vagyok, sokat kívánok tő­led, és sohasem vagyok semmivel megelégedve? Faithnek nagy megerőltetésébe került, hogy válaszoljon, de mégis rászánta magát. — Ugyan, édes Márton, valld meg őszintén, házasságunk óta volt-e egyetlen egy nap, melyen ne zúgolódtál volna, s vagy az étel, vagy a szoba­rendezés nem volt jó, de nem is tudom egyenként elszámlálni, mert hiszen mindenben hibát találtál. Te gazdag ember vagy, s mégis minden szükséges kiadásért szót teszel. Fényűzési czikkekre nem köl­tök, s nem képzelem, hogy préda volnék. — Nem, kedvesem, nem; takarékosságod, gondosságod, szorgalmad s okos felgondolásod ál­tal sok pénzemet megmarasztottál. — Azt sem mondhatod, hogy az asztalodra mindig rész étkeket adnának fel. — Sőt nagyon ritkán, legfeljebb olyankor történik meg, hogy valami nem jó izó, ha te be­teg vagy s nem láthatsz utána. — Gyermekeid mindig tiszták, nincsenek el­hanyagolva, szelídek, engedelmesek, neveletlensé­­gök miatt nem hoznak szégyent fejedre. — Igazad van, az isten áldjon meg érte, jól nevelted őket. — És látod, Márton, tizenhárom év óta vagy az egyik vagy a másik hibával vádoltál, még­pe­dig minden nap. — És meguntad életedet velem, angyali szelídségedet s türelmedet kifárasztottam. Kedves nőm, türelmeddel szeretetedet is elveszitettem ? — Nem, Márton, szeretlek mint eddig szeret­telek, oh mint szomjazon egy jó szavad után, mily boldoggá tennél, ha elégedettnek látnálak! A szobaleány bejövetele véget vetett a tár­salgásnak, de midőn Faith férje karján a gyerme­kek szobájába ment, a félénken reájuk tekintő gyermekek arcza rögtön kiderült, s mindnyájan tudták, hogy a mama ismét jó régi kedves, jó mam­t, ámbár egy kissé ki volt sírva a szeme Másnap délelőtt egy hordár egy Wilson-féle varrógépet hozott házhoz egy levél­­kiséretében. Faith férje kéziratát ismerte meg rajta; a követ­kező néhány szó volt a levélben: „Kedvesem! A hasonszenvi kúra jól sikerült; meggyógyultam. E csekélységet fogadd el emlékül.“ Táviratok a vidékről. A felső Dunáról délig érkeztek. Pozsony, d. e. 9 ó. Ma reggel 8 órakor a vízállás 18­­. vagyis 5.70 m. Győr, d. e. 10 óra 14 perc­. Vízállás 18 láb 8 hüvelyk. Komárom, 1. 6 óra 48 p. A Duna víz­állása éjjeli 12 órától nem változott. Vág vize árad. D. e. 9 órakor a vízállás 19 láb 7 hüvelyk. 11 órakor a vízállás változatlan. Az emelkedést a Vág és Rába okozza. Esztergom, d. e. 11 óra 10 p. A viz teg­nap este 19­­. és 7 hüvelykről 20 lábra emelke­dett, mentő­eszközök és erők még szükségesek, az ínség és pusztulás terjed. S­zebb, d. e. 9 óra 30 p. Tegnap reggeltől áradás 1­1, 5 h., vízállás 21 láb 6 httv.; aggódunk újra Nagymarosra nézve. D. e. 12 óra 20 percz. A vízállás 21 láb 61/, hüvelyk, 9 órától 1/a hüvelyk az emelkedés. Vácz, 7 órakor reggel. Éjfél után 2 órától reggel 5 óráig egyenlő a vízállás, 21 láb, 3 óra­ Egy lak­ás ember reflexiói az árvíz kö­vetkeztén. Hogy az új szabályozás conceptiójában jó, azt bemutatta a tapasztalás, de bemutatta azt is, először, hogy néhány házi úr kedvéért nem sza­bad eltérni attól, a­mit a tudomány jónak talált; másodszor, hogy a tudósok is tévedhetnek egy­­ben-másban. A lánczhíd nyitásai közt és a lánczhíd alatt létező szelvényben (querprofil) elfér az egész Duna, attól mindkét parton 70—80 méterre elég maga­sak a felső rakpart falai; elég magas a rakpart az új vámház előtt, a budai oldalon a császár für­dőnél és a Gellérthegy alatt, elég magas a termé­szetes part, nem szabad egynéhány házimr kedvé­ért megtörni a szabályozási vonal színét, hogy azután a plébániatértől a sóutczáig veszélyeztetve legyen a város, a „bomba­ téren“ és „Debreczen“ előtt pedig ellepje az árvíz a felső rakpartot. Itt az utczák felemelését elrendelendőnek tartom még ak­kor is, ha néhány háznak földszintes ablakai har­madában eltemettetnének is. Úgy vélem, ha kész lett volna a két új híd egészen a kapcsolatos töltésekkel, a baj még na­gyobb lett volna. Úgy hallottam,a két új híd belső világossá­ga kevesebb, mint a lánczhíd belső világossága. Váljon — ha ez így van — nincs-e ennek befo­lyása Újpest és Ó-Buda oly nagyszerű eláraztásá­­ra, és a víz kitörésére az új vágó­híd felett? az alsó hídnál pedig tömérdek víz és jég elment, — nem a híd alatt, hanem a régi Nádor-kert felé; váljon mi lett volna Budapestből, ha az összekötő vasút kész és annak erős töltései nem eresztik to­vább a vizet? Azt vélem: azon keresztszelvény, a­melyet a Duna a lánczhíd alatt igénybe vett, mind a Margit-, mind a vasúti híd alatt mindenesetre és minden levonás nélkül helyreállítandó , most még aránylag csekély költséggel lehetséges, nem szabad arra várni, hogy: „majd kimossa magának med­rét a viz“! Az 1838 után emelt töltések mennyire czél­­szerűek, bebizonyult most is. Áldja meg az ég Jó­zsef nádor emlékét ezért is. Sok háziúr panaszko­dott akkor, hogy a töltések és utczák emelésével betemetik ablakját, kapuját; nem vették e panaszt semmibe, helyesen, még több utczát kell Pesten keresztül-kasul kellő magasra emelni, hogy így még több elszigetelés támadjon a város belsejé­ben is. Régen tudjuk, hogy a Dunából vett ivóvíz egészségtelen, most hogy árvíz van, s a kútvizek is megromlottak nagyrészt, még inkább tapasztalja az egész város lakossága. Nem leteremuői, foci­­­pél­dás nyugodalmat és komolyságot tanúsított a vész óráiban az egész lakosság, de az ivóvíz által kény­­telenítve van akkor szaporítani leginkább a csator­nák tartalmát, mikor azok kiürítése a legnagyobb költekezéssel jár. A gödi pusztán, gróf Széchenyi Ödön nyaralója mellett van a legjobb ivóvíznek oly gazdag forrása, hogy malmot lehetne vele haj­tatni; a „disznófőből“ legjobb üde viz elfolyik. Nem kerülne 1/10 részébe sem a bécsi vízvezeték­nek, hogy Buda és Pest jó ivóvízzel legyen el­látva. Még egy régi kedvencz eszmémre térek visz­­sza. A kormány, azaz a minisztériumok összes irodáit Budára kell áthelyezni. Itt vannak a legfontosabb mi­nisztériumok : belügy, pénzügy, honvédelem, közok­tatásügy ; jöjjön vissza a közlekedés, és utal a kereske­delem és igazságügy; itt van a főhadparancsnok­­ság is, véletlenül, igen helyesen itt lakik a judex curiae. A kormányzás legfőbb intézőinek minden viszonyok közt, akár víz, akár más ostromolja a fővárost, együtt kell lenni, könnyen kell érintkez­hetni egymás közt monarchiában a királyi paloták­hoz juthatni, s az ország archívumait árvízveszély­nek kitenni nem szabad; az irományok tömeges hurczolása a földszintről az emeletre és vissza, min­dig káros. Bizony-bizony kár volt a városházát nem a lánczhídtérre építeni; nem lesz az az új ház soha­sem „a város közepe“. Azt vélem, érdemes lesz ezek felett tovább gondolkozni. *­ ____ ____ _ L Vasiparunk s a közös vámterület. II. Rákóczy és Bercsényi ildomos és bölcsen szá­mító politikája, a fölkelők által elfoglalt bányavi­déken egészen más irányt adott a vasiparnak, ne­vezetesen Lányi Pál gömörmegyei vasipar főinspec­­torának erélyes vezetése és felügyelete alatt, ki a Gömör és Zólyom megyékben felállított nyersvas­­olvaszdák, golyóöntődék, kasza- és fegyvertárak üzeme által nagy terjedelmet és lendületet adott a vasiparnak. Ezen bölcs politika befolyása alatt Metzenzel és Gölnitz völgyét a kapa-, ásó- és kés­gyártással foglalkozó hámorok és műhelyek, a Gömör völgyeit 54 hámor, temérdek szerkovács és késműhely, és két finomabb vasáru-műhely szor­galmas robaja élénkíté. A beszterczebányai fegy­vergyár híres damaszk kardpengéi igen becses ki­viteli tárgyak ; Körmend, Kis-Márton és Kis-Czell kovácsai és lakatosai jeles munkáik után az ország határain túl is ismeretesek voltak. Iparunk ez idő­beni felvirágzását tanúsítja legbiztosabban az, hogy az 1715-iki országos küldöttség jelentése szerint, a honi vastermelés minőségileg és mennyiségileg a belfogyasztást kielégítvén, szükségét látta annak, hogy ezen iparágunk különösen a styriai ellen védvá­­mok által biztosíttassák. Fájdalom, hogy a Rákóczy-féle forradalom lecsillapítása, és az osztrák uralom helyreállítása után az osztrák kamara szűkkeblű és ellenséges politikája azon szép kifejlődésnek indult és már­is meggyökeresedett vasiparunkat ismét végkép elnyomni, és e czélból az osztrák kincstár részére honunkban a vas-monopóliumot biztosítani töre­kedett, ami ellen azonban a bánya­városok az *) Nem mindenben értünk egyet a fennebbiekkel, s legkevésbbé a kormány összes osztályainak Buda várába költöztetését illetőleg, de adtak a czikket, mint egyéni né­zetet. Szerk.

Next