Ellenőr, 1876. május (8. évfolyam, 119-149. szám)

1876-05-04 / 122. szám

telt, hogy a társadalom minden osztályának leg­előkelőbb képviselőiből összeállított, és az évek hosszú során át nagy összegekre menő tantrzm­ek­kel jutalmazott igazgatótanács,­melynek hanyagsága nélkül azon nagy mérvű defraudatio lehetetlen lett volna, nem tartotta kötelességének a saját mulasz­tásából eredeti kárt megtéríteni. Más árfolyamon kelnének az intézet részvényei, ha azon igazgató­­tanács gazdag tagjai előállottak volna azzal a ki­jelentéssel, hogy a kárt sajátjukból fedezendik, és más árfolyamon kelnének az intézet részvényei, ha a kereskedelmi és iparvilág nem tartózkodnék a bankkal való összeköttetéstől, azon tény folytán, hogy ugyanazon igazgató vezeti a bank- és hitel­ügyletet, a­ki nehézkes eljárása és kicsinyeskedő modora által évekkel ezelőtt oly hathatósan tudta magától távol tartani az üzletvilágot. Mondják és elhisszük, hogy sok oly kereske­dőtől, ki azelőtt méltó hitelben részesült, az egy­szerre és minden indokolás nélkül megvonatott; mondják, és elhisszük, hogy az egész leszámítolási és bank­ügyletet magához ragadta volna egy con­­curráló, de élelmesen vezetett hitelintézet; mond­ják, és elhiszszük, hogy 3 milliónál nagyobb azon összeg, melyet a magyar általános hitelbank Bécsbe küldött olcsó kamatoztatás végett, mert azt itt el­helyezni nem bírja; végül mondják, és elhisszük, hogy ezen furcsa kereskedelmi igazgatás folytán az üzleti költségeken túl a bank alig tud valamit keresni. Különös helyzet! Az egyik igazgató nem is­meri a kereskedőket, a másikat a kereskedők nem akarják ismerni. És ennek kárát a magyar kereskedelem és ipar, valamint az intézet részvényesei vallják ! Lehet valaki jó mathematikai tanár, lehet példás biztosítási hivatalnok, lehet kitű­nő közös pénzügyminiszteri osztálytanácsos és mégsem ve­zetheti Magyarország legelső hitelintézetét. Lehet valaki kitűnő könyvvivő, példás családapa, jó kol­lega, és ezek mellett nagyon gyarló banküzlet­igaz­gató. És ha még támogatásra találnának az igaz­gatótanács kereskedő tagjai részéről! De ezek egy része Bécsben lakik, édes keveset törődve az itteni ügyekkel, és azok is, kik itt helyben tartózkod­nak, saját üzleteikkel és más hasonló bankok és hivatalok ügyeivel annyira el vannak foglalva, hogy még a legjobb akarattal sem volnának képe­sek az igazgatásban tevékeny részt venni. Az igaz­­gazgatótanács grófi, bárói és ügyvédi tagjainak pe­dig a részvényesek megköszönhetik, ha az intézet ügyeibe nem avatkoznak. Tanuljunk a franco-ma­­gyar, anglo-magyar, municipális és a többi bankok sorsán, tanuljanak különösen azon igazgatók, kik legelső sorban vannak hivatva a magyar általános hitelbank ügyeit intézni. Tessék elhinni, hogy nem szükséges a pénzt Bécsbe küldeni, és ezzel a Du­nába vizet hordani; el lehet a pénzt itt is helyezni biztosan és jó kamat mellett, csak szilárd akarat, a fennálló viszonyok tekintetbe vétele, és oly mo­dor szükséges hozzá, a­mely a kínálkozó üzletet magától nem riasztja vissza. Gondolkozzanak ezek felett, nehogy a liquidáló intézetek sorsára juttas­sák a hitelbankot is! Egy alapító részvényes. A b­onini osztozás. Az adórestitutiónak a közös vámjö­vedelemből fizettetése méltán egyik legnagyobb sé­relme Magyarországnak, s különösen tetemes az a veszteség, melyet ez után a czukoradó vissza­térítésénél szenvedünk. Magyarország ha visz, csu­pán a külföldet közvetlen érintő saját keleti és déli határain át vihetvén czukrot külföldre: ha a magyar vámvonalakon átment valamennyi czukrot magyar gyártmánynak veszszü­k is, az eredmény, melyet az adóvisszatérítéssel kivitt mennyiségek iránt nyerünk, következőleg fog állani. Kivitetett vámmázsákban a vámterületről Magyar­országból finomított czukor nyers czukor finomított czukor 1871- ben 809582 m. 841202 m. 48242 m. 1872- ben 346143 „ 827784 „ 48464 „ 1873- ban 593615 „ 1148249 „ 69958 * 1874- ben 501419 „ 727374 „ 54781 „ 1875- ben 703885 „ 897968 „ 48811 „ évi közepes 590929 m. 888515 m. 54051 m. Az adórestitutio vámmázsánkint a finomított czukortól 5 frt 59 kr, a nyers czukortól 4 frt 55 krt tevén, ehhez képest a közös vámterületről ki­vitt 590,929 m. finomított czukor után 3.303,293 frtra, a 888,515 m. nyers czukor után pedig 4.042,743 frtra, együtt 7.346,036 frtra megy az adóvisszatérítés évi átlaga, a­melyből Magyarorszá­­got 30°/0-kal 2.203,811 frt, ellenben az 54,051 m. finomított czukrot tevő magyar kivitelnél visszatérí­tett adó 302,135 frtnyi évi átlagából az osztrák tartományokat 70°/„-kal 211,495 frt terheli, úgy hogy e czimen Magyarország megrövidittetésének évi átlaga 1.992,316 frt. Miután Magyarország 1876- iki összes czukoradó-előirányzata 832,000 frt, ez összegnek majdnem harmadfélszerese vonatik el tőlünk tehát, hogy azzal az osztrák czukorgyárak­­nak az osztrák állampénztárba folyt adóik vissza­fizettessenek. Hasonló az igaztalanság, bár nem oly tetemes a megrövidíttetés, melyet a söradó restitutiójánál szenvedünk. Az adóvisszatérítéssel kivitt sör mázsa­mennyisége — itt is a magyar vámvonalakon ki­ment sört mind csupa magyar gyártmánynak vevén — volt: TÁRCZA. Pendennis Története, JÓ ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI és LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. KL.80 KÖTET. Nem mondom én, hogy a városi népnek nincs igaza, de Pendennis Helén falusi nő volt, s az élet­nek könyve, a­mint ő magyarázta, egészen más történetet beszélt neki, mint aminő azon lapra van írva, melyet a városokban olvasnak. Mint a legtöbb szelíd és ábrándos nőnél, a házasságszerzés, általá­ban, nagy részét foglalta el az ő gondolatainak is, s mondhatom, hogy ő akkor már régen gondolko­zott arról, hogy fia szerelmes lesz s megnősül, mi­kor ezen eszme még be sem férkőzött az ifjú gent­leman agyába. Tetszését találta benne (azzal a szomorú élvezettel, melyet az önfeláldozás gondolata bizonyos nőknek okoz), elképzelni azt a napot, mikor oda fog adni fiának mindent, s Arthur majd hazahozza feleségét, s ő átadja neki a kulcsokat és a legjobb hálószobát, és elmegy és odaül az asztal oldalához, és boldognak látja fiát. Mit is kívánt ő az életben, hanem ha, hogy a fiút boldognak lássa ? Valamiként az ő fiához bátran nőül mehet egy csá­szárnő is, sőt szerencsében részesül, hogy Msr. Penné lehet; azonképen ha fia Vásti királynő he­lyett szerény Esztert választaná, az anya belenyu­godnék ő nagyméltósága választásába. Bármily ala­csony származású vagy szegény lenne is az a nő, ki e roppant szerencsét élvezné, Mrs. Pendennis kész volt előtte meghajolni, és jószívvel fogadni őt, és átengedni neki az első helyet. De egy színésznő — egy érett nő, ki régen megszűnt már pirulni, hacsak pirosítóval nem, a­mint ott állott ezernyi szem kiváncsi tekintete előtt — egy valószínűleg műveletlen és roszul nevelt személy, ki bizonyosan könnyelmű társaságokban forgott, és kétértelmű be­szédeket hallott — oha azt már nehéz volt elvi­selni, hogy egy ilyen nőre essék a választás, s hogy a tisztes matrónát egy ilyen szultána szorítsa le helyéről. Az özvegy mindezen kételyeit elmondta Pen­nek, azon két nap alatt, mely a nagybátya megér­keztéig letelt; de ő azzal a nyílt őszinteséggel és könnyedséggel felelt meg azokra, melyet az ily kor­beli fiatal urak tanúsítani szoktak, s saját véghe­­tetlen megelégedésére, semmivé tette anyja ellenve­téseit. Miss Costigan mintaképe az erénynek és gyöngéd érzésnek; épp oly szende, mint a legfé­lénkebb lányka; épp oly tiszta, mint a mocsokta­­lan hó; modora a legfinomabb, élete és lángelméje a legkedvesebb, műveltsége a legbájolabb, s ítélete az ízlés minden dolgában a leghelyesebb; a leg­csodálatosabb szelídséggel és tisztelettel viseltetik atyja iránt, ki előkelő családból származó, de va­gyontalanná lett öreg nemes, ki azonban Európa legjobb társaságaiban fordult meg. Ő egyébiránt nem siet, 8 tud várni akármeddig,­­ huszonegy éves koráig is; de érzi (s itt arcza rettentően és gyötrelmesen ünnepélyes kifejezést öltött), hogy ez életének egyetlen szenvedélye, s hogy ennek véget­­ csak a HALÁL vethet. Helén, szomorú mosolylyal s fejét rázva, azt­­ m­ondá neki, hogy az ember túléli az ilyen szen­vedélyeket, s a mi a fiatal férfiak és idős nők kö­zötti hosszabb tartamú viszonyt illeti, ő tud egy példát saját családjából — a Laura szegény édes­atyja a példa, — hogy az mily végzetes szokott lenni. Mindazáltal, Mr. Pen el volt tökélve, hogy tervének nem sikerülte esetére halál lesz az ő vég­zete, s semhogy ez megtörténjék — s semhogy ezt ő idézze elő — szegény­ jó asszony inkább aláve­tette volna magát bármily áldozatnak, bármily sa­ját személyét érő szenvedésnek, és térdre borult volna és megcsókolta volna lábait menyének , ha hottentotta lett volna is. Arthur tudta, hogy mily hatalma van anyja fölött, s az ifjú zsarnok meg volt hatva, mialatt azt gyakorolta. E két nap alatt majdnem meghó­dolásra bírta már, és fölöttébb kegyesen bánt vele. Egy estét a szeretetreméltó pástétom-sütővel töltött Chatteriesben, s ott eldicsekedett vele, hogy ő neki milyen befolyása van az anyjára, s a másik évét azzal töltötte, hogy egy lángoló és magasröptű köl­teményt írt istennőjéhez, melyben, miként Montrose, fogadó, hogy híressé teendi őt kardjával, és dicsővé tollával, és szeretni fogja úgy, a mint halandó asszony még nem imádtatott soha, a nőnem terem­­tetése­ óta. Ez éjjel történt, későn éjfél után, hogy a virrasztó anya, lopva fia ajtaja előtt menvén el, a sötét folyosóra az ajtóhueadékon át világsugarat látót kiözönleni, és hallotta, hogy Pen, hányva­­vetve magát, verseket mormolt. Egy pillanatig meg­állott, aggodalmasan hallgatózva. A fiú gyermekkori lázaiban és betegségeiben, számos évet töltött igy, őrködve, a szerető lélek. Most halkan megfordította a zárat s belépett, oly nesztelenül, hogy Pen egy pillanatig észre sem vette. Arcza másfelé volt for­dulva, írásai széjjel voltak szórva az asztalon, s­­ még több volt körülötte az ágyon- Pen egy rajzont­­ rágott, s rímeken s mindenféle szenvedélyes hiába­valóságon gondolkozott Majd Hamletnek képzelte magát, ki beleugrik Ophelia sírjába, majd az Ide­gennek, ki karjaiba zárja Mrs. Haliért, szépséges Mrs. Haliért, azokkal a vállaira omló hollófürtök­kel. Kétségbeesés és Byron, Moore Tamás és mind az Angyalok Szerelme, Walter és Herrick, Beranger és mind a szerelmi dalok, melyeket valaha olva­sott, főttek és forrtak az ifjú gentleman agyában, s éppen legmagasabb fokán volt a képzelmi őrjön­gés hagymázának, midőn anyja belépett. — Arthur, szólalt meg az anya lágy ezüst hangja, s a fiú fölriadt s visszafordult. Összefogott néhány darab papirost, s a párna alá dugta. — Mért nem megy aludni, édes fiam? szólt, édes nyájas mosolylyal, s leült az ágyra s megfogta fiának egyik forró kezét. Pen pillanatig révedezve tekintett rá. — Nem tudtam aludni, mondá, — hát — hát — írtam. — S azután keblére borulva anyjának, fölkiáltott: — Oh, anyám! Szeretem őt, szeretem! — Szelíd te­remtés hogyne vigasztalta, hogyne szánta volna meg? A kedves lélek megtett mindent, a­mit tehe­tett, s nagy álmélkodással és gyöngéd szeretettel gondolta el, hogy még csak tegnap volt, mikor Arthur mint gyermek feküdt itt az ágyban, s ő el szokott jönni, s elmondogatta imáját a nyoszolya fölött, míg fia föl nem ébredt — ünnepnapok reg­gelén. Nagyszerű versek voltak azok, kétségkívül, bár Miss Fotheringay nem is értett belőlük egy szót sem, de öreg Cos, szemével hunyorítva s bölcs ujját orrára téve, azt mondta: „Tedd a többi levél­­be, Milly a lelkem. A Poldoody költeményyei közel se jártak ehhez.“ Milly aztán eltette a kéz­iratokat­ a fiókba. Midőn, tehát, az őrnagy, felöltözve s meg­­jelentetésre felkészülve, lejött Mrs. Pendennishez, tíz percznyi beszélgetésből már kivette, hogy szegény özvegyet nem egyedül a Pen által contemplált há­zassági eszme bántja, hanem jobban bántja az a gondolat, hogy a fiú e miatt boldogtalan, s hogy közte és nagybátyja között valami heves összezör­dülés talál lenni a tárgy fölött. Szivére kötötte az őrnagynak, hogy bánjon szelíden Arthurral: „Na­gyon magasröptű lelke van, s nem hajlik meg a szeretetlen szó előtt“, mondá. „Dr. Portman a múlt este kissé durván — s meg kell vallanom, igaz­ságtalanul beszélt hozzá — mert az én drága fiam becsületérzése oly fennkölt, a­minőt egy anya csak kívánhat — de Arthur felelete teljesen rémületbe ejtett, anynyira fölhábordott volt az. Gondolja meg, hogy Arthurom most már férfi, és igen — igen óvato­­­­san bánjon vele" — szólt az özvegy s szép hosz- I szu kezét az őrnagy kabátja ujjára téve. Az őrnagy ajkaihoz emelte a kezet s udva­riasan megcsókolta, s csodálkozással és kicsinylés­sel (de melyet mutatnia udvariassága nem engedte) nézett az özvegy rémült arczába. „Bon Dieu“, gon­­dolkodék az öreg közbenjáró, „a fiú szépen telefe­csegte az asszony fejét, s ez éppen úgy szerezne már neki feleséget, mint akár csörgettyűt, ha az urfi sima cite. Mert nincsenek nálunk oly lettre­­de-cachet féle dolgok — és egy Bastille, a jó csa­ládból való uracsok számára?“ Az őrnagy olyan finom társaságokban forgott, hogy meg lehet neki bocsátani, hogy úgy gondolkozott, mint egy Earl. — Megcsókolta az özvegy reszkető kezét, két keze közé szorította s azután, szemébe mosolyogva, az asztalra bocsátá azt, rátévén saját kezeinek egyikét ? — Csak vallja meg, szólott, — hogy most már azon gondolkozik, miképen egyezzék ki lelki­ismeretével, hogy a fiúnak meglehessen az ő akarata. Az özvegy elpirult, s szokott asszonyi módra meg volt indulva. — Azt hiszem, hogy fiam nagyon boldogtalan — és magam is az vagyok------­— Ha megtagadja, vagy ha teljesíti kívánsá­gát? kérdé az őrnagy, s nagy önbizalommal téve hozzá magában: — Abból ugyan semmi sem lesz. — Ha elgondolom, hogy fiam ilyen esztelen, rettenetes és szerencsétlen vonzalomra gerjedt, mely, bármi legyen is az eredménye, csak boldogtalan­sággal végződhetik. —­ No, házasság nem az eredménye, édes 1875 - 559,104 „ 15,343 „ évi közepesül 510,229 m. 36,010 m. Az adóvisszatérités majd a foktartalom, majd folyómérték után s egyáltalában nagyon különböző kulcsok szerint történvén, annak kiszámításával annyival kevésbbé bajlódunk, mert e czímen vesz­teségünk aránylag csekély, s évenként mintegy más­félszázezer forintra tehető. Csupán arra utalunk te­hát, miszerint Magyarország sörkivitelének a 36,000 mázsa átlag helyett legalább 150,000 mázsára kel­lene mennie, hogy az adóvisszatérítés e módozata által megrövidítve ne legyünk, holott az ma már még amaz átlagot sem éri el többé, sőt 1875-iki sörkivitelünk annak felét sem téve, az 1871-ikinek pedig egyharmadánál is kevesebbre hanyatlott, az osztrákoké ellenben azóta 20°/0-kal emelkedett. Korántsem fedezi a söradónak a közös vám­jövedelemből visszatéríttetése által Magyarországra háromló veszteséget az, hogy a szeszadó resti­­tuciója is ugyanakkor történvén, miután mienk a nagyobb kivitel, annál meg mi nyerünk. Igenis, úgy volt a közjogi kiegyezés alkalmával. Magyar­­ország 1869-ben még 491,495 mázsa szeszt, 7.397,000 frt értékben vitt ki, csupán 754,000 frt értékű 37,174 mázsát hozott be, s ugyanakkor a közös vámterület szeszkivitelének értéke is 7.314,000 frtot tevén, ennek nagyobb részét tehát magyar gyárt­mány képezi. 1873-iki szeszkivitelünk azonban már 149,069 mázsára hanyatlott alá, behozatalunk el­lenben 115,006 mázsára szökött fel s a vámterület összes szeszkivitele is csupán 23,147 mázsát tett, melyért alig 50,000 írtra ment az adóvisszatérités. A két utóbbi évben ismét emelkedett ugyan némi­leg a közös szeszkivitel; midőn azonban azt lát­juk, hogy a nagyobbféle, tehát kiviteli szeszgyárak száma, a­mely Magyarországon s a határőrvidék nélkül 1868-ban még 1065 volt, 1874-ben már s a határőrvidéken levőkkel együtt 552-re szállott alá, bizony nem kecsegtethetjük magunkat, hogy amaz emelkedő kivitel szaporításához részünkről is ará­nyosan hozzájárultunk. A­mi a fogyasztási ad­ók kérdését illeti, megváltjuk, hogy részünkről már nem osztjuk az ezek tekintetében nálunk általánossá lett felfogást. Mi nem abban keressük és találjuk az ország meg­­károsíttatását, hogy a hozzánk jövő osztrák készít­­ményű fogyasztási czikkek fogyasztási adóját az osztrák állam szedi be és tartja meg magának ; s a­mint nem juthat eszünkbe hogy például Bajoror­szágtól a hozzánk kerülő bajor sör, s Francziaor­­szágtól az oláh határokon át Erdélybe jövő franczia czukor arányában fogyasztási adójukból részt kí­vánjunk magunknak , éppen úgy nem illet meg ben­nünket, mihelyt külön állam vagyunk, az osztrák állam által saját gyártelepeitől szedett fogyasztási adó bármily része. Magyarország valódi sérelme e részben, szerintünk, az, hogy az a megadóztatási rendszer, mely még az osztrák absolutizmus által, s csupán az osztrák ipar érdekeinek figyelembe vé­telével hozatott be, nálunk is törvényesíttetvén, an­nak saját érdekeink szerint megváltoztathatása a kereskedelmi szerződés tartamára a magyar törvény­­hozás jogköre alól kivonatván, saját gyárainkat elölé, szükségletünknek saját termelésünkkel fede­zését lehetlenné téve, a közös vámterületen megint csak az osztrák ipar érdekében és oltalmazására alkalmazott horribilis vámok pedig a külföldről a be­hozatalt tették lehetlenné, s a magyar fogyasztót az osztrák ipar kizárólagos zsákmányául odadobták. Hogy mennyire megy az a praemium, melyet Magyarország fogyasztó közönsége az ezen magas védvámok által oltalmazott osztrák iparnak csupán a czukor- és sörfogyasztásnál évenként fizet, annak megítélésére szolgáljanak a következő adatok. A behozatali vámadó finomított czukornál vám­mázsánként 12 frt 75 kr, nyers (liszt) czukornál pedig 9 frt 45 kr. Magyarország az osztrák tarto­mányokból csupán finomított czukrot hoz be, ellen­ben azokba csak lisztczukrot visz ki, mely az oszt­rák finomítók által dolgoztatik fel. Volt pedig vámmázsákban Magyarország évi közepes 456,707 m. 258,343 m, s minthogy külföldre menő czukorkivitelünk évi közepese 54,051 mázsára ment, az osztrák tarto­mányokba tehát évenkint 204,292 mázsa lisztczuk­rot vittünk ki. Az osztrák tartományokból hozzánk behozott 456,707 mázsa finomított czukornak az osztrák ipar javára esett támadója 5.823,014 frtot, ellen­­ben a tőlünk Ausztriába ment 204,292 mázsa nyers czukor vámdíja 1.930,559 frtot tevén, Magyaror­szág vesztesége e részben 3.892,455 forint éven­­ként, a­mely veszteség czukoriparunknak az adó­zási rendszer kényszerű egyöntetűsége mellett foly­vást nagyobbodó hanyatlásával évről-évre emel­kedik. Magyarország sör­behozatala kivitele 1869-ben 119,770 in. 64,483 m. 3 870 „ 123,477 „ 58,736 „ a vámterületről Magyarországból 1871-ben 474,642 m. 51,909 m. 1872 „ 416,354 * 41,385 „ 1873 „ 530,117 „ 46,162 „ 1874 „ 570,929 „ 25,249 „ behozatala kivitele 1869- ben 423,196 m. 170,262 m. 1870- ben 376,930 „ 331,318 „ 1871- ben 488,621 „ 328,184 „ 1872- ben 515,791 „ 209,185 „ 1873- ban 478,999 „ 252,767 „ behozatala kivitele 1871 „ 219,707 „ 55 577 „ 1872 „ 296,645 „ 45,908 „ 1873 „ 251,855 , 47,671 „ évi közepesül 202,291 m. 54,675 mázsát tevén, minthogy kivitelünkből szintén évi átlagban 36,010 mázsa külföldre megy, az osztrák tartományokba ennélfogva csupán 18,665 mázsát viszünk ki vagy vissza, az általunk fogyasztott osztrák sör évi átlaga tehát 183,626 mázsa, mely­nek árában, minthogy a legkedvezményezettebb be­hozatali­­vámadó vámmázsánként 1 frt 50 krt tesz, az osztrák iparnak 275,439 frt praemiumot fize­tünk. Összegezzük azon veszteséget, melyet a Ma­gyarország és Ausztria közt fennálló közgazdasági viszony következményekép már csupán e néhány tárgyban is szenvedünk; a 60 %-os fogyasztásunk veszteségünk arányban arányában ii- szaporulata a kapunk telünk 20% os vám­sörfogyasztásunk­nál a vámtételek arányában . . — 275,439 — összesen 5.284,599 17.761,397 1.424,784 mihez képest a mai állásban Magyarország veszte­ségének évi közepese e. címeknél 12.476,798 frt. E lapok­ legutóbbi számai már több ízben foglalkoztak a védegylet emlékezetével. Részünk­ről is hatalmas fegyvernek tartjuk a védegyletet a nemzet kezében, s annyival hatalmasabbnak, mert annak eredményessége nem csupán chimaera, ha­nem tényleg bebizonyított dolog. Azonban megvan e fegyvernek az a sajátsága, hogy csupán elnyo­matás idején használható, mert repulsiót csupán nyomás idézhet elő, s a nemzetben az ellenállási erőt csak ez teheti élővé. Ma a politikai elnyoma­tás nálunk nem létezik, mert kecsegtetjük magun­kat, hogy közjogilag független kormánynyal bíró szabad állam vagyunk, s a nemzet saját ura ügyeinek. De ha csakugyan feléleszthető is a védegy­let eszméjének testté válására szükséges ellenállási erő a nemzetben, míg egyrészt a védegylet min­dig csak félrendszabály marad, másrészt éppen úgy érdekharc­ot idézend az elő a két állam között, mint a közgazdasági teljes elkülönítés, sőt annyi­val veszedelmesebbet, mert az egyesek élet-halál tusájává teendi azt, s ránk n­őve annál koc­káz­­tatottabbat, mert a vámterület közössége, a köz­­gazdasági rendszer egyöntetűsége minden előnyével ellenfeleinket erősítendi ellenünkben. Azon érdek tehát, melyért közgazdaságunknak államilag elkü­lönítéséről lemondunk, nyers termelésünk részére az osztrák fogyasztók barátságos hajlamának meg­tartása így is, amúgy is, egyformán koc­káztatva van. A fenforgó közgazdasági kérdésekben az utolsó szó kimondása minisztériumunkról már remélhető­leg rövid időn a képviselőházra szállván át, nem árt minél apróbbra ismernünk azon anyagi áldo­zat nagyságát, melyet az együttmaradásnak ho­zunk, s ha ma ez áldozatot valamelyes politikai te­kintetek ki is erőszakolják belőlünk, a jövő szem­pontjából jó legalább tudnunk, hogy mibe kerül­tek e tekintetek. Így felemelésből frtot fríot frtot a szövetáruk vám­adójánál . . . 1.073,380 8 827,892 1 326,257 a gyarmatáruk vám­adójánál . . . 2.069,165 2.561,800 98,527 a czukoradó resti­tutiójánál . . . 211,495 2.203,811 a czukorfogyasztá­­sunknál a vámté­telek arányában 1.930,559 3.892,455 — KÜLFÖLD. Május 3. M­u­k­h­t­á­r pasa niksicsi expeditiójával még mindig nem vagyunk teljesen tisztában, bár nagyobb valószínűség szól a mellett, hogy a pasa bement Niksics várába. Egymás mellé állítjuk Mukhtár pasa Konstantinápolyba küldött táviratát, május 1-jéről, s a szláv források ellenkező jelentéseit. Mukhtár pasa e távirata részleteket tartalmaz a csapatoknak Gazkóból történt kivonulása után ví­vott csatákról. E szerint a török had a felkelőket, kik a pre­szjekai utat tartották megszállva, pénteken 4 órai harcz után szétszórta, s az élelmi szállít­mányt győzelmesen vitte Niksicsbe. A Preszjekába visszatérő csapatok vasárnap a megerősült felkelők által megtámadtattak, a törökök azonban ezeket szétverték. Vasárnap megtámadta Mukhtar pasa a preszjekai erdőkben elsánczolt s újból megerősült fölkelőket s 8 órai harcz után megverte azokat. Az ütközet első napján 8500, másnap 13,500 és vasárnap 16,000 volt a fölkelők száma. (A pasa jeles nagyitó livege, mely a múltkor 14,000 fölkelőt mutatott, most csodálatra méltó pontosság­gal engedte megolvasni az ellenséget, noha „a fölkelők között levő montenegróiak szá­mát a sűrű erdő miatt meghatározni nem lehetett“.) A törökök összesen 58 halot­tat s 161 sebesültet vesztettek; a fölkelőknek 1000 halottjuk és sebesültjök volt. A zágrábi hivatalos „Narodne Novine“ viszont a következő táviratokat közli: „Bécs, május 2. A felkelők táborából érkező hírek konstatálják, hogy a Mukhtár pasának győ­zelméről és Niksicsbe való bevonulásáról szárnyra bocsátott hírek koholtak. Niksics várába csak 500 török lopózott be. A harcz május 1-én még mind­egyre tartott.“ „Ragusa, május 1. Mukhtár pasa seregé­ből Niksics várába egy katona sem vonult be, ha­nem múlt pénteken a csatározás folyama alatt egy csapat Niksicsből kirohanván, Preszjekához ért s bizonyos mennyiségű élelemmel ellátván magát, azt magával vitte Niksics várába. A harcz még egyre tart, nagy veszélylyel Mukhtárra nézve.“ „Czetinye, május 1. A harcz a Duga­­szorosban a fölkelőkre nézve jó eredménynyel vég­ződött, habár a törökök száma 20,000-re, a fölke­lőké pedig csak 5000-re tehető. A harcz négy egész napig tartott. Pénteken a törökök Preszje­­káig hatoltak, a felkelők által azonban hátulról megtámadtatván, heves küzdelem fejlődött ki kö­zöttük. Erre a niksicsi polgárok a törökök segé­lyére sietvén, magukat a szükséges — de nem bő­séges — élelemmel ellátták. Preszjekáról látván Mukhtár, hogy keresztül nem hatolhat az összes élelemnek Niksicsbe való beszállításával, Preszte­­kán maradt. Szombaton a felkelők a törökök sán­­czai ellen intéztek rohamot, s a küzdelem a két ellenség között egész nap tartott. Vasárnap a fel­kelők segélyére még egy pár felkelő csapat érkez­vén, a törököket megtámadták és őket megsza­­lasztván, sánczaikat elfoglalták. A harcz kora reg­geltől késő estig tartott. A felkelők a törököket Preszjekától Nozdárig kergették. Ehhez hasonló véres és nagy harcz nem volt még a jelen felke­lésben. A törökök vesztesége 3000 emberre tehető, a felkelők részéről 120 a halottak s a sebesültek száma. Mukhtár pasa ezúttal sem teljesíthetvén feladatát, Gacskóba visszavonult. Zichy gróf konstantinápolyi nagykövetnek a montenegrói kérdésben történt felszóllalására vonatkozólag olvassuk a „P. L.“-ban. Zichy grófhoz ő felsége megbízásából egy sür­göny érkezett, melyben ő felsége szivére köti a tö­rök kormánynak, hogy Montenegro ellen minden gyors actiótól tartózkodjék, megígérvén , hogy meg­nyerni szándékozik ezen fejedelemségtől a Niksics­be való élelemszállitmány átbocsátását. Kijelentette még ő felsége, hogy jó szolgálatait odakölcsönzi arra, hogy Montenegrónál, Herczegovina ügyében a legszorosabb semlegességet keresztülvigye, mely a császári csapatoknak lehetővé teendi, hogy a föl­kelésnek csakhamar végét szakasszák (d’avoir bien­­t et raison de l’insurrection. A czettinyei úgynevezett „hivatalos l­a­p“ egyik legutóbbi számában ilykép tanúsítja a montenegrói nagyhatalmasság eminens békés szán­­dékait: „Már a fölkelés kezdetekor, midőn Szerbia és Montenegro semlegességéről volt szó, egyenesen kimondtuk, hogy olyan semlegesség, a­minőt a porta kíván, te­lj­es lehetetlen, s hogy Montenegro éppen nem köteles történelmét és Miklós fejedel­münk dicső tetteit arczul csapni. Tökéletes egy­­ügyűség volna tehát, ha jelenleg titkot akarnánk csinálni abból, hogy a herczegovinai föl­kelés, a dolog természete szerint, egy kiapadhatatlan forrásból meríti ere­jét — Montenegro politikai helyzeté­ből és szabadságszeretetébő­l.“ Mit szól­nak ehhez a pacificáló diplomata uraságok ? Andrássy gróf berlini útjára vo­natkozólag a „Nordd. Alig. Ztg.“ egy állítólagos kijelentése igen lanyha hangulatot idézett elő a bécsi börzén. A „P. L.“ értesülése szerint az em­lített lap, azon jelentés ellenében, hogy Andrássy Berlinbe meghivatott, kiemeli, hogy a kü­l­­ügyér Berlinbe rendeltetett. A „N. fr. Pr.“ egy berlini távirata megemlíti ugyan a „N. A. Z.“ egy hosszabb jegyzékét, mely Andrássy, Bismarck és Gorcsakoff legközelebbi conferentiáinak jelentő­ségét emeli ki, melyek éppen ott tartatnak meg, a­hol a három­ császári szövetség keletkezett, s melyekkel Németország ismét középpontja lett az európai békének, — de e táviratban nyoma sincs a fentebbi híresztelésnek. A „N. A. Z.“ czikke egyéb­iránt igy végződik : „Török részről proclamálták a reformokat, de négy hó folyt le azóta, s még sem történt in­tézkedés sehol, amaz ígéretek megvalósítására me­lyekért nemcsak a török kormány becsülete, ha­nem azon hatalmak szava is le van kötve, melyek e reformokat az elengedhetetlenség minimumaként jelezték. A fölkelők szintén elfogadták ama refor­mokat, de garantiákat kértek végrehajtásukat ille­tőleg — garantiákat, melyeket megadni a porta, úgy látszik, képtelen. Ezen garantiák megteremtésé­nek föladata most a hatalmakra háramlik, melyek­nek már saját tekintélyüknél fogva sem szabad medidatióikat haszontalanul a homokban elveszni látniok, s melyek az ozmán birodalom legnagyobb megrázkódtatását a fölkelés körülhatárolása által legalább kísérletileg megelőzni, szükségesnek tart­­ják. Az európai érdekeknek nem szabad többé egy tespedés alatt szenvedniük, melynek vészes követ­kezményeit csak idejekorán alkalmazott közbelé­péssel lehet megelőzni.“ Fővárosi ügyek. Budapest főváros közgyűlése. (Május 3-ikán.) R­á­t­h Károly főpolgármester megnyitván a közgyűlést, napirendre került a zálogkölcsön­­ző intézetekről szóló szabályzat. Mielőtt a részletes tárgyalás megkezdődött volna, Ráth Ká­roly gyáros két indítványt terjeszt elő. Miután a tervezet a főv. zálogüzleteket nagy mérvben meg fogja szorítani, szükséges a szegény lakosság ér­dekében újak állításáról gondoskodni, illetőleg a fővárosnak odaműködni, hogy a khr. zálogház hi­telműveletek folyóvátételében meg ne szoruljon. Indítványozza tehát először, hogy a főváros tőkéi­ből helyezzen el egy részt a kir. zálogházban in­dítványozza másodszor, hogy keressék fel az ipar- és keresk. miniszter a fővárosban még két fiók­zálogházat állítani és pedig egyet a Terézvárosban, egyet a Duna jobbpartján. Posner egy hasonló irányú indítványban minden kerület számára egy zálogház felállítását kéri a minisztériumtól enge­délyeztetni. Ezen indítványokat a tervezet letárgya­­lása után vonja a közgyűlés határozat alá. A szabályzat részletes tárgyalásánál kisebb vitára adott alkalmat mindjárt az első pont. Ez ugyanis meghatározza, hogy minden magán zálogüzle­tet nyitó egyén tízezer forint cauziót tartozik le­tenni. Tavaszi sokalván az összeget, elégnek hisz 6000 frtot, de a közgyűlés az előterjesztés sze­rinti összeget, a 10.000 frtot fogadja el. Ezen ösz­szeg a közönség netáni károsodásainak biztosítására . An Uniot.rtin^ii.itui» »Ha« 1.iniwnHfitt bírságok fede­zésére szolgál. (2. §.) A fennálló üzletet előleges bejelentés nélkül más helyre áttenni tilos. A 3. §-nál, melyben a 10,000 frt óvadék a fióküzletek nyitásakor is letétetni javasoltatik, Ráth gyáros ez összeget 5000 írtra indítványozta leszállíta­ni . A közgyűlés nem fogadta el az indít­ványt. A következő §§-ok, 3—4 észrevétlenül elfogadtatván, az 5 §-nál, melyben a zálogüzlet tárgyát nem képezhető ingóságok vannak el­sorolva, ismét Ráth K. gyáros szólalt fel, kí­vánván, hogy a zálogképtelen tárgyak közé ve­gyék fel a hivatalnokok fizetési ívét és a zálogje­gyeket is. De ez az indítvány is elbukott. Érdekes volt Kán egy jelentéktelenebb módosítása indo­kolásában e §-nál azon adat, hogy indítványozó, mint mondja, tud esetet, hogy a szülők gyer­meküket zálogosították el. A gyermek kiváltása aztán nehezen ment, mert a kölcsönző megszeretvén a gyermeket, nem akarta kiadni. A §. változatlanul fogadtatik el. A további és észrevétlenül elfogadott pontokból kiemeljük, hogy a vételjegyek (Kauf und Verkaufschein) ki­állítása tilos. A kamatlábon kívül egyéb illeté­kek nem követelhetők s a kamatláb mennyisége az üzletben feltűnő helyen kifüggesztendő. Ráth Károly indítványára elhatároztatott, hogy a zálog­­kö­v­­ütésnél a közvetítő tartozik a zálogtárgyat 3 nap alatt a kir. zálogházba bevinni, s a rendes zálogjegyet róla kivenni; ellenben elbukott Ráth (gyáros) azon javaslata, hogy a zálogkölcsönzők a kir. zálogházba a tárgyakat újra betehessék. A zá­­logkölcsönzőnek nem szabad a betett tárgyakat máshova vinni zálogba. Tűz és betörésen kívül min­den kárért felelős a zálogkölcsönző, s biztosítékán kívül egész vagyonával felelős, sőt pénzbírsággal fenyíttetik. Minden zálogtárgy kiváltható a lejárati napig és azonkívül egész az elárverezésen való ki­kiáltásig. Az árverezések az első fokú iparhatóság egy küldöttének jelenlétében történnek. Kikiáltási ár a főkönyvbe vezetett becsérték. A tervezet letárgyaltaltatván, szőnyegre ke­rült Ráth Károly gyárosnak a gyűlés elején tett két indítványa. Az első a pénzügyi és gazda­bizott­sághoz utasittatott, a második indítvány elfogadta­tott s a minisztériumhoz két fiók zálogház felállí­tása­ iránt felirat intéztetik. Posner indítványa e határozat által ellesett. Következett a napirend többi tárgya. Pest­megye feliratát a bukovinai magyarok haza­­telepitése iránt, a gyűlés helyeselte s az országgyű­léshez ily értelemben feliratot küldeni; egyszers­mind kimondta, hogy a kincstári uradalmakra, né­metek helyett a bukovinai magyarok telepítését pártolja. Ezután a gyűlés több apró ügyet elvé­gezve­­­a 8-kor eloszolt; holnap ismét összeül, ek­kor terjeszti elő Jókai Mór a fővárosi szeretetház­­ról szóló tervezetét. HÍREK. Május 3. Hivatalos. Áthelyezés. Ő felsége Csilléry Kálmán kecskeméti járásbirósági albirónak a félegyházai kir. járásbírósághoz hivatalból leendő áthelyezését meg­engedte. — Kinevezés: ő felsége Pálffy István köz­jegyzői jelöltet az igazságügyi magyar kir. minisztérium­hoz tiszteletbeli segédfogalmazóvá kinevezte. — V­á­s­á­rie­n­g­e­d­é­l­y. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter Zemplén megyében ke­belezett T­o­k­aj községének megengedte, hogy az ott már­­czius 27-én árvízveszély miatt meg nem tartathatott or­szágos vásár helyett i. é. május 15-én pótvásár tartat­hassák. — Má­r­i­a Henr­ietta b­e­lga király­né ma reggeli 7 órakor Wiesbadenból Bécsbe ér­

Next