Ellenőr, 1876. május (8. évfolyam, 119-149. szám)
1876-05-05 / 123. szám
.£'15 fizetési árak: Egész évre . . 21) frt — kr. Évnegyedre . . 5 írt — kr. Félévre . . . 1O „ — „ Egy hónapra , 1 „ 80 , ügyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: (Je zidecs)esten, nádor-írt czd 60. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP: hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Lógrády testvérek irodájában). Ide intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódás. Dijak árszabás szerint. Kiadóhivatal,dudajpesten, nádor-sztéra. 6. szám. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Budapest, péntek, május 5. 1876. 123. szám. VIII. évfolyam. Táviratok. Bécs, máj. 4. A „Pol. C.“ értesül, hogy a delegatiók május 15-ére fognak Budapestre összehivatni. Bécs, máj. 4. Az Erzsébet-vasuttársulat közgyűlése az 1875-iki jelentést vita nélkül egyhangúlag jóváhagyta. Az összes kamatszükséglettel szemben mutatkozó 843,490 frt hiány fedezésére az igazgatótanács a tartalékalap felhasználását indítványozza, úgy hogy eszerint a júliusi szelvény 51/* írttal beváltassék. A linz-budweisi vasútnak 74,094 frt hiányának fedezésére az igazgatótanács indítványozza, hogy a legközelebbi júliusi és januári szelvényből 75—75 kr levonassék és igy ezek csak 41/* írttal váltassanak be. Ez indítványok elfogadtatnak, úgyszintén a részvényeseknek azon indítványa, mely szerint a nyugati vasút igazgatótanácsa minden rendelkezésére álló eszközzel a kormánynál oda hasson, hogy az állami kamatbiztosítás a jelenleg nem biztosított vonalakra is kiterjesztessék. A salz- ,burg-tiroli vasút forgalmi hiányát illetőleg a kormány képviselője kijelente, hogy a kormány a forgalmi hiánynak a forgalmi számlába való felvételét kivételesen megengedi, minthogy szándéka a forgalmi hiány kérdését behatólag vizsgálni. München, máj. 4. A képviselőház a bizott-ság indítványát a müncheni választások megsem- misítése iránt elfogadta. Madrid, máj. 4. A cortes tegnapi ülésén az alkotmányjavaslat tárgyalásánál Alvaresnek a vallási türelmetlenség érdekében benyújtott módo- sítási javaslata a miniszterelnök által megtámad- t hatott és 226 szavazattal 39 ellen elvettetett. London, máj. 4. Hírlik, hogy Lames (?) az alsóházban ma jelenteni fogja, miszerint indít-ványt terjesztett elő, hogy a kormány iránt a czimproclamatió fogalmazása miatt formálisan roszalás fejeztessék ki. Hartington a miniszterelnököt fel fogja szólítani, hogy a tárgyalás napját kitűzze. UTOLSÓ POSTA. A „Times“ perui levelezője következőleg adja elő a Mukhtár pasa 7000 montenegróiról szóló jelentése után történteket. A távirat megérkezése után viharos tanácsülés volt, melynek végén Riza pasa hadügyminiszter elbocsáttatott, s helyébe Dervis pasa volt tengerészeti miniszter létetett, s több tagok vézettek a tanácsba, kik által a háborús párt túlsúlyra jutott. Dervis pasa egy a szultán előtt tartott tanácsban azt mondta, hogy ha ura neki szabad kezet enged, ő 50,000 gyaurfejet tesz a padisah lábai elé. A szultán az ajánlattól megborzadt, de a Montenegró elleni actióra a tanács hajlandónak mutatkozott, s már el is akarta azt határozni, midőn elnapolta magát. Ignatieff másnap az angol nagykövettel s később a többi külföldi képviselővel konferálván, felhatalmazást nyert, hogy mint a diplomatiai testület megbízottja menjen el a magas portára, s mondja el a nagyvezirnek az egyhangú határozatot. Ignatieff szombaton reggel tanácsolta a nagyvezirnek, hogy figyelmeztesse a tanácsot az újabb megfontolásra: Montenegro nem tett provocatiót s a tervezett ellenségeskedés olyan bonyodalmakat teremthetne, melyek a nagyon félt keleti kérdés erőszakos megoldását fognák előidézni. A nagyvezír kijelentette a maga békés szándékait, de azt mondta, hogy nem bir a tanács többségével. Ignatieff erre azt mondá, hogy menjen a szultánhoz s ajánlá, hogy ő maga is elmegy, ha a nagyvezír nem merne elég nyíltan szólni a szultán előtt. A vége az lett, hogy a szultán megmondta, hogy a Montenegro elleni ellenségeskedésnél nem marad meg, s hogy csak hathatós rendszabályokról kell gondoskozni, hogy Montenegro további beavatkozása megakadályoztassék, s a fölkelés minél előbb elfojtassék. A berlini conferentiák közelsége mindenütt újra ébresztvén a keleti kérdésbe már félig-meddig beleunt és elfásult érdekeltséget, a franczia lapok kezdik pengetni az eszmét, hogy tulajdonképen Décazes herczegnek ki kellene már adni egy sárga könyvet a keleti kérdésről. A külügyér azonban vonakodik ezen kívánságnak eleget tenni, mivel még függőben vannak oly alkudozások, melyektől Európa békéje függ. Rouchernek ajaccioi választóihoz intézett manifestuma, melyről a táviratok szólottak, komoly lépések megtételére ösztönözte a franczia kormányt. E manifestum, mint Párisból jelentik, megtámadja az alkotmányt és híveit, és védelmezi a császárságot s a „császári herczegnek galád támadások ellen biztosított jogait“. A miniszterek ajánlották Mac Mahon tábornagynak, hogy Roucer e miatt biróilag üldöztessék ; a köztársaság elnöke azonban még nem határozta el magát. Garibaldinak a republikánusok s különösen Mazzini volt titkára, szemére hányták, hogy elpártolt a jó ügytől s eladta magát a monarchistáknak, mert elfogadta a parliament által megszavazott nemzeti ajándékot. Garibaldi erre a lapokban így felel: „Sohasem tartoztam a csupán szájakkal tevékeny republikánusokhoz, hanem mindig tényleg harczra keltem a köztársaságokért, nem lehet tehát elpártolásról szó. G. Garibaldi:“ hatná, mint az, amelynek Tisza Kálmán, az elnöke. Aki ellenkezőt hirdet, arról bátran felteheti a közvélemény, hogy vagy olyan fondorkodó, aki valamely ,,vacsorapárti“ kabinetet szeretne összetákolni, ha mindjárt a néhai „közérdek“ patronussainak bevezető czégje alatt is, vagy olyan fattyú-demagóg, aki magát valamely kerület képviselőségébe akarná beorditozni a vadszamarak megveszett hangjaira hallgató választók esetleges többségének butasági gráfiájából. Előttem, legalább, kinek több lenni, mint a mi vagyok, nincs és nem lesz ambitióm bárminő viszonyok közt és semmiféle minisztérium alatt, a fennebb jelzett két igazság kétségtelensége tisztán áll. És ezt azért nyilvánítom most, mert a legutóbbi tárgyalások eredményével szemben az általam vezetett „Ellenőr“ álláspontját eléggé ismertettem mint szerkesztő, s nem fogom elhallgatni sem nézetemet, sem szavazatom indokát, a kellő helyen és időben mint országyűlési képviselő. De éppen a kettős bizonyosságnál fogva, hogy a Jusio nélkül Magyarország érdekeire nézve az Ausztriával folytatott alku sokkal roszabb lett volna a mostaninál, s hogy egy hitelvesztett, erkölcstelen és zsebelő clique hatalomra vergődhetésének útjában a Tisza-kabinet áll: igen érthetővé tette a tapasztalást, miszerint az előbbi két nagy párt szabadelvű egyesülése ellen, amíg nem létesült, akadályokat gördíteni, s midőn létesült, folytonosan áskálódni, a Pesti Napló vakondokaira nézve életezés és szerencsevadászat lett, és pedig azon ingerből (mert distinguálni kell tényezőit) mely, egyrészről, az Urváry-féle szolgálóság gazdáinak pusztán anyagi kapzsisága által keletkezett, s a melyet, másrészről, báró Kaas Ivor — egy fáradhatatlan cselszövő, de különben nem rosz ember, és kiváló tehetség — azon szerencsétlen mániája tett nyughatatlanná, hogy a saját fontosságának nagyszerű érzete nem talál kellő elismerést a miniszterelnök részéről s hogy ő fogja felépíteni a Lónyay-cultus jeruzsálemi templomát, honnan elpusztulása előtt, már kikorbácsolta a vásárosokat a közérzelem felháborodásának megváltó szava. És a szabadelvű párt megoszlására nem hiányzott ugyan részükről a fogások és koholmányok egyik fajtája sem, de mégis arra volt fektetve mindig a főigyekezet, hogy a volt balközép és a volt deákpárt képviselői közt részvét keletkezzék, s hogy főleg Tisza Kálmán úgy mutattassék be, egy irányban, mint a kinek közjogi czélzatai gyanút keltenek mind „a döntő körökben“, mind az 1867-iki egyezmény veteránjainál, és úgy állíttassák, más irányban régi pártja elé, mint a kinek a közjogi kérdésekre vonatkozó kormányelnöki leyális nyilatkozatai is csak korábbi hitvallásának feladását bizonyítják. A „Reform-Pesti Napló“ ilyetén eljárását most már egy éve, hogy megvetéssel kommentálta minden párt sajtója, s nevetséges felsülésre kárhoztatta azon roha smos ügyetlenség, melylyel számításait elárulta, mihelyt a mostani kormány megalakult. Egy szóval, elsiette dolgát egy egész évvel. Mert meglehet, hogy ha eddigelé úgy viselte volna magát, mint egy bona fide kormánypárti közlöny, a konkolyhintést, ez idő szerint,több eredménynyel kezdhetné el. Hanem hát ő sprengelni akarta a szabadelvű pártot azonnal, mihelyt megszületett. És így történik aztán, hogy az,amire akkor igen , korán, türelmetlen szélességgel vállalkozott, most már el is késett. Mert arra mérget vehet a „Pesti Napló“ minden vakondoka, hogy részére a szabadelvű párt megbotolani nem fog. Lehet, sőt valószínű, hogy a kormány által előterjesztendő egyezményt nem fogadják el közülünk többen, s lehet, hogy ezek közül némelyek kilépnek a pártkörből, s mások leteszik tán a képviselőséget. De az nem lehetséges, hogy az ilyen eljárás tisztességes emberei vakondok pártot alakítsanak, mikép a „Pesti Napló“ is hivatkozhassék „elvbarátaira“. — De ha mégis lesznek akik hozzá mennek nyíltan, igen fogunk örvendeni, hogy meglátjuk végre, kikből áll az a szép kompánia. Ami a pártbeli elemek viszonyos recriminatióját illeti, melyre a „Pesti Napló“ nagyon számított, az bizony árthatott volna a múlt évben, nem keveset, de elmaradt a volt Deákpárt és a volt balközép hazafias összetartása folytán. S el fog maradni ezután is, és annyival könnyebben, mert mi, ellenzéki korunkban is, különbséget tettünk a Deákpárt java és annak roszsza közt. Ha ez a roszsza okot szolgáltat arra, hogy recriminatiók legyenek irányában, hát lesz kedve szerint. A „Pesti Napló“ ta e ticája elszorul Budapest, május 4. A helyzethez. II. Nem lehet Magyarországon értelmes ember és becsületes politikus, aki ne volna kénytelen belátni és elismerni, hogy a szabadelvű két nagy párt múlt évi egyesülése nélkül a legutóbbi tárgyalások eredménye sokkal roszabb lett volna hazánkra nézve a mostaninál. S nem lehet értelmes ember és becsületes politikus, aki állítani merné, hogy ez idő szerint, a nemzet érdekeinek minden szempontból tekintetbe veendő szolgálatát jobb, képesebb, erőteljesebb és önzetlenebb kormányra biztatta magát egyébiránt főleg abban, hogy az 1872-iki képviselőházat látta maga előtt még akkor is, midőn már egy uj képviselet foglalt helyet a törvényhozó teremben s a régi jelszavakra — kormányképességi feltétel, közösügyi nolime tangere, s a Reform-Pesti Napló több ily szentségei — nem lelkesült többé senki. És ezen tévedéséből eredt azon további feltevése is, hogy az előbbi pártállások visszahozhatók; már pedig arra csakugyan nem kellett volna a részéről csak egy kicsi józanság, hogy átlássa, mennyire nem támasztható fel többé sem a Deák-párt, sem a balközép — hála a magyarok istenének. Ami még hátra van abból, mit a „Pesti Napló“ tegnapi és mai czikkeinek némely részére elmondani akarok, azt megírom holnap s aztán átmegyek a helyzetre vonatkozólag némely más tárgyakra. Csernátony. Az országgyűlési szabadelvű pártkor folyó év május hó 6-án délután 6 órakor értekezletet tart. Simor János herczegprimást a jövő héten molóvári palotájába várják , hirszerint a püspökök értekezletet tartanak, s a herczegprímás ennek alkalmából jő fel Budapestre. A főrendiház hó 6-án, délelőtt 11 órakor, ülést tart, úgy halljuk, hogy az utóbbi tárgyalásokra vonatkozó törvényjavaslatok csak őszszel fognak az országgesülés elé adatni. Meg kell vallani, hogy ez nem kellemes kilátás a nyári szünidő élvezésére, de az is bizonyos, hogy tanúságot tesz a kormány azon — már két előbbi alkalommár is tapasztalt — bátorságáról, mely szembe mer nézni a tartós agitatio eshetőségeivel fs nem került az ország véleményének nyilvánulására az alkalomszolgáltatást. Most a kormányerők csak a valószínű interpellációkra adandó válasz alakjában fogja elmondani, hogy mi történt Bécsben s mit tartalmaz az egyezségi tervezet.A zárszámadási bizottság, néhány függőben hagyott pont kivételével, befejezte az 1874-ik évi zárszámadások tárgyalását. A függőben maradt pontok elintézése végett a bizottság szombaton ülést tart, melyen az illető miniszterek megadják a szükséges felvilágosításokat. Késő este értesülünk a szomorú hírről, hogy Tomcsányi József, a főispáni karnak és a főrendiháznak egyik kiváló tagja, ma Budapesten meghalt. Jó hazafi, derék magyar jellem volt; előbb Békés megyének, most pedig Csongrádnak állott élén. A szegedi országos kiállítás előkészületei újra megindultak s erősen folynak. Darabig habozóban tartotta a jó szándékot és zsibbadozóban az akaratot az árvíz, mely a Duna és Tisza mentében, s többi folyamaink vidékein is féktelen kézzel rombolt, földmivest és iparost megrendítő tönkretevésel fenyegetve. Az alföldet sik tenger borította, s maga Szeged, az alföld e legnagyobb magyar városa, hol az országos kiállításnak lennie kell vala, pár hétig a legfenyegetőbb veszedelem, a végpusztulás ellen kétség és reményrongásai közt vitta a nehéz tusát. Nem ért reá gondolni a tervezett kiállításra, nem ért reá férfi és nő a saját dolgára, kinek-kinek a város mentésében kellett serénykedie, így elfordult az éber érdeklődés a kiállítástól, mind Szegeden, mind a vidéken, s már-már azt hivék az országban szerte, hogy jobb időkre marad az. Szeged azonban a fenyegető csapást elkerülte, megvédte attól saját kitartó munkássága s folyton vigyázó gondoskodása. S most föllélegzett: a kiállítási bizottság ismét dolgához látott, s fellobbanó tevékenységgel indította meg az újabb mozgalmat. Felhívást intézett földmivelőinkhez, iparosainkhoz és állattenyésztőinkhez (mely lapunk közgazdasági rovatában olvasható), hogy tegyék a közjóra sarkaló nemes ambitióból a kiállítást minél országosabbá. Ajánljuk e felhívó tájékoztatást minél melegebben, mert e hazának válik javára, szellemi és anyagi hasznára, ha a gazdasági, termény- és iparczikkek minél nagyobb változatosságban hordatnak össze Szegeden, mert csak a gazdag kiállítás tárja fel egész valójában előttünk, hogy melyik iparágban magasodunk ki, melyikben állunk alant, vagy éppen a kezdetlegesség fokán; hol bírjuk a magunk szükségleteit magunk is kielégíteni, hol vagyunk kénytelenek a külföld tökéletesebb termékeire szorulni, hogy emelkedhetünk ebben vagy abban az iparágban minél gyorsabban és minél biztosabban. Szerencsére a londoni, párisi és bécsi köztárlatok, s a közelebbi években tartott kisebb hazai kiállítások tapasztalatai irányt, valamint dúsabb ismeretet és fejlettebb ízlést adtak közönségünknek, s biztosan hihetjük, hogy a szegedi országos kiállítás földműveseink és iparosaink kölcsönös buzgalmának és hazafias ambitiójának következtében teljesen sikerülni fog, megfelel minden várakozásnak. Reményeljük, hogy Budapest, az ország fővárosa, első lesz az országos versenyben; mint örömmel halljuk, már eddig is több mint 200 kereskedő és iparos jelentkezett, hogy részt vesz a kiállításban, s reményeljük, hogy a vidék nagy ipart űző és földmivelő városai szintén hozzájuk méltólag tesznek ki magukért. Tapasztalatuk gyarapodik, ízlésük fejük e kiállításon, földmivelésünk és iparunk emelkedésének előmozdítására irányul ez; amaz az ország erkölcsi,emez anyagi haszna leendő — előre ! A magyar általános hitelbank ügyében Weninger Vincze úrtól a következő sorokat vettük : Tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjának mai számában „egy alapító részvényes“ aláírással egy czikk jelent meg a „Magyar általános hitelbank“ igazgatósága ellen. Magától érthető, hogy a czikk azon részére, amelyben az „alapító részvényes“ az administratió élén álló egyének qualificatiojáról szólt, nem felelhetek ; épp oly kevéssé foglalkozhatom a czikk azon részével, amelyben a czikkíró sajnálatát fejezi ki a felett, hogy az elbocsátott igazgató által gyakorolt „üzleti courance“ ma már nem létezik. Nem hagyhatom azonban érintetlenül a czikknek következő sorait: „mondják és elhiszszük, hogy 3 milliónál nagyobb azon összeg, melyet a „Magyar általános hitelbank“ Bécsbe küldött olcsó kamatoztatás végett, mert itt elhelyezni nem bírja.“ Jóllehet a bankigazgatóságnak sem feladata, sem hivatása minden, a sajtóban megjelenő „mendemondára“ nyilatkozni, tekintettel azonban az idézett sorokban kifejezett azon szándékra, a Hitelbankot úgy mutatni be a közönségnek, mint egy hazai intézetet, mely pénzeit a piacztól elvonja, és a külföldnek bocsátja rendelkezésére , a valótlan állítással szemben ki kell jelentenem, hogy nemcsak saját vagyonunk és a bécsi Hitelintézet által szerződésileg rendelkezésünkre álló fix dotatio itt használtaik fel és forgattatik, hanem még ezen öszszegeken túl a bécsi Hitelintézettől a mai napon 865,117 frt 25 kv van általunk, saját üzletünk részére igénybe véve. Kérem szerkesztő urat, jelen soraimnak becses lapjában helyet adni, maradván tisztelettel — Budapest, 1876. évi május hó 4-én, — Weninger Vincze. Az országos magyar gazdasági egyesület igazgató-választmánya ma délután Lónyay Gábor elnöklete alatt ülést tartott. A jegyzőkönyv hitelesítése után Mórocz titkár Horváth Mihály püspök belépését jelentette be, mit a választmány örvendetes tudomásul vett. Aztán bemutatták Kránicz Ferencz pénztárnok számadását, melyről a jelentés úgy szól, hogy a pénzek megvizsgálása s a hibák kijavítása csak a pénztárnok hazajövetelével történhetik meg. Következett az 1876. évi előirányzatnak felolvasása. Az ez évben remélhető bevétel 30,387 frt, a kiadás pedig 34,111 frt. A kiadásnak 4276 forintnyi többlete onnét származik, hogy az 1975-iki adóhátralék ez évben fizettetett ki. A 4000 forint hiánynyal szemben van az egyesületnek 14.000 forint hátralékos követelése, a választmány el is határozta legott, hogy a hátralékosokkal szigorúan bánik el. Végre Emich Gusztáv, Kodolányi Antal, Máday Izidor és Tormay Béla gazdasági könyvkiadó vállalat tervét nyújták be. Korizmics és Lónyay G. ajánlatára a választmány egyhangúlag elfogadta az indítványt. A békebírák Magyarországon. A nemzet most igen jó kedvében van, úgy látszik, lehet rajta experimentálni. Nagyon úgy látszik, különben nehéz volna megérteni azt a bagatelle - bíráskodási törvényjavaslat-tervezetet, melynek homályos vázlata egy pár nap óta a lapokban kísért. Azt mondják, hogy az úgynevezett bagatell-ügyeket tehát csakugyan kiveszik a királyi járásbírák hatásköréből; azt mondják, hogy 50 forintig ezentúl választott, de miniszteri megerősítésre szoruló békebírák fognak bíráskodni ingyen, kiknél lényeges kellék, hogy 50 forint egyenes adót fizessenek, és ügyvédek vagy köztisztviselők ne legyenek, és azt mondják, hogy tekintettel oly vidékekre, ahol ily ritka madarak netalántán mégse találkoznának, hát facultative a közigazgatási tisztviselőkre (szolgabirák, városi tanácsosok) is kiterjesztetik a békebiráskodás joga, de minthogy tán még ez sem eléggé tarkázná a „rendszert“, a nagyközségek is felhatalmaztatnak külön békebírák választására. És ez bölcsen van kigondolva nagyon. Minthogy t. i. a bagatell-ügyek rendezésénél három tekintet lehet irányadó: az igazságszolgáltatási rendszer tiszta fenntartása, vagy a közigazgatási közegek tekintélyének emelésére hatáskörük kitágítása, vagy végre egy idegen békebíráskodási biallon átültetése, — tehát a tervezetnek szerencsésen sikerült e három tekintetek egyikét sem emelni érvényre, de valamennyit eljátszani. És ez is mesterség. Nem tartózkodunk kimondani, hogy ez a lehető legkönnyelműbb munkálat, mit ez ügyben, elkövetni lehetett. A tiszta rendszerek barátjai vagyunk. Ha valaki azt mondja, én az igazságszolgáltatás érdekében kívánom, hogy a nagy áldozattal fenntartott bírói szervezet ne szenvedjen hatáskörében csorbulást s ne lövessék rél a rendszeren, melynek épsége a siker legfőbb garantiája, hát annak nem adunk ugyan igazat, de értjük s álláspontját elismerjük védelmezhetőnek. Ha valaki azt mondja, én álmodtam egy szépet, egy új Magyarországról, ahol a nemzeti jólét, az intézmények stabilitása s a magas kulturális fejlettség megteremtette az ingyenes tisztviselés elemeit, én tehát egy ideális békebírói szervezetről álmodozom, az is elég rendszeres ábránd. De hogy a bírói kar hatáskörét megcsonkítsa valaki, anélkül, hogy a békebírói álomban higgyen, de még anélkül is, hogy ezt őszintén megvallani s az ebből folyó következést elfogadni merje, az merőben ellenkezik minden értelemmel. A szóban forgó javaslat vázlatos réme pedig egyenesen ezzel fenyegetődzik. , A bagatelle-ügyeket kiveszi a királyi járásbíróságok hatásköréből s átruházza egy képzeletbeli békebirói szervezetre, melynek a megtestesülésében absolute nem hisz. Vagy talán e hit nagyságának bizonyítékául kell vennünk azt a rengeteg „kivételt“, hogy békebíráskodási joggal a szolgabirák, tehát köztisztviselők is felruházhassanak, akiket különben ugyanezen tervezet egyenesen megfoszt a békebírói minősítvénytől, kimondván, hogy ügyvédek, közhivatalnokok, békebírák nem lehetnek? Kivété teszi azt, ami tulajdonképpen a végtelenül gyér kivételekkel szemben szabály lesz. Nincs elég őszinteség benne nyíltan kimondani, hogy a békebíráskodás közigazgatási tisztviselőkre ruháztatik, mert ezért megharagudhatnék a bírói kar, alkot tehát meg nem levő eseinkből egy fiktív békebírói szervezetet, s annak, mintegy kisegítőül, odaadja a közigazgatási tisztviselőséget, melyen az új rendszer valójában alapulni fog, de amit beismerni nincs bátorság. Hát már nekünk okvetetlenül fictióra van szükségünk mindenben ? És ha csak ennyiben volna, ha a fictio nem veszélyeztetné a czélt és nem érintené a lényeget. Akkor legfeljebb is azt mondanék: áldott naivság, amely azt hiszi, hogy ezen a szitán senki át nem lát. De nem annyiban van. Ez a fíctió vagy veszedelmes következéseket von maga után, vagy oly nevetséges, hogy — c est le ridicule qui tue — abban fog kimúlni a tervezet. Vagy, vagy. Tertium non datur. Vegyük az elsőt. Tegyük fel, hogy a „mellesleg“ szolgabirákra is ruházott bagatelle-bíráskodásra csakugyan akadnak önkénytes vállalkozók is, s mint a tervezet bölcsesége kívánja, fognak „concurrentiát csinálni“ a járás tisztviselőjének. Az ily „concurrentiának“ a tisztviselő és a magános között csak az a következése lehet, hogy egyik a másiknak a tekintélyét lejárja, vagy a szolgabiró az „önkénytes békebiróét“, s akkor ez utóbbi a nevetségig fölösleges dignitáriussá magasztosul, vagy az „önkénytesek“ járják le a szolgabirákat, s akkor nagyon kiváncsiak vagyunk rá, mivé lesz a közigazgatás? Egyenlő állásúak között czélszerű és üdvös a concursatia, de igen veszélyes experimentum heterogén elemek közt idézni azt elő. Magánosokat hatósági közegekkel versenyeztetni, meglepő gondolat, különösen Magyarországon, ahol az a parányi rend ami még megvan, egyedül a tekintély befolyásán alapul. Ha nem akad „önkénytes concurrens,“ akkor természetesen meg van óva a köztisztviselő attól a kellemes állapottól, hogy a járásban senki ne tudja, ki hát azok közül az igazi úr, aki igazságot tesz. De akkor az a rendszer, mely magát „békebírói rendszernek“ nevezi, de valójában nem lesz egyéb, mint a bíráskodási jognak bizonyos mértékig a rendes bíróságoktól elvonása s a közigazgatási ághoz visszacsatolása, igen furcsán fog kinézni az ő leplező köpenyében. Ilyen kendőzködésre bizony nincs szükség, higyyék el. Nevezzék nevén a gyermeket, és ne készítsenek nagyszemöldökű fictiókat a magyarországi viszonyokkal ismerős halandók mulatságára. Mondják ki nyíltan, hogy a bagatelle-bíráskodást visszaadják a közigazgatásnak, mert ez kellőleg reformálva, sokkal olcsóbban veszi és könynyebben, mint a királyi bíróságok, és mert az ingyenes békebíráskodás elemei Magyarországon csak gyér kivételkép fordulnak elő, ezekre tehát épp úgy nem lehet rendszert alapítani, amint nem lehet a rendszerek zagyvalékával veszély nélkül experimentálni. Vagy isten neki, hagyják meg inkább a bíróságoknál a bagatelle-ügyeket, a formaságok eltörlése, s a szóbeliség behozatala által úgy is nagyobb jót lehet tenni, mint egy oly vegyes holmival, mely csak arravaló lesz, hogy a közigazgatási tisztviselő állását a nép előtt még megfoghatatlanabbá tegye. Többször kifejezett nézetünk az, hogy a magyar nép természetes békebirája a szolgabiró; többször kifejezett nézetünk az, hogy az igazságszolgáltatás ad absurdum vita elkülönítése a közigazgatástól mind akettőre bénítólag hat, s lassan kint nem birói kart, de birói kasztot fog nevelni, mindazonáltal örömestebb megbarátkoznánk azzal, hogy a bagatelle-ügyeket továbbra is a rendes bírák lássák el, mint egy oly rendszertelenséggel, melyről nem tudni, hogy a közhatóságok ügyköreit zavarja-e össze jobban, vagy a nép fogalmait arról, amit hatóságnak szokott tartani. KÜLFÖLD. Május 4. Az occupátió kérdése ismét virulóban van, s határozott kifejezésre talál a „N. Alig. Ztg.“ tegnap idézett czikkében, mely a Berlinben tartandó conferentiákról szól, s melyet itt egész terjedelmében közlünk, a mint következik.