Ellenőr, 1876. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)
1876-09-21 / 261. szám
gl Sífetési árak: Egész évre . . 30 frt — kr. Évnegyedre ; * 5 frt — kr. Félévre . . . 1© „ — „ Egy hónapra , 1 , 80 „ lígyes szánt ár» 10 krajczár. (Szerkesztési iroda: guudapesten., nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP: hirdetések felvitelt: Budapesten, nádor utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Laftre & tie. czégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), valamint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Ríkosárost utm 431. ««.. . (Kiadó-hivatal: tjFjízdapesten, nádor-utczál 6, az dm. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 261. szám. Budapest, csütörtök, szeptember 21. 1876. Till. évfolyam. 1———» mm——mmm■»*———— I ———MP———...... Táviratok. Temesvár, szept. 20. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) A mai polgárgyűlés köszönettel vette Türr tábornok előadását a Béga csatornának a Ferencz csatornával való öszszeköttetése iránt, s felszólítja az érdekelt törvényhatóságokat az ügynek a kormánynál és a törvényhozásnál leendő támogatására. Bécs, szept. 20. (A „B. C.“ távirata.) A fegyvernyugvás 25-ikétől kezdve további 14 nappal toldatott meg. Remény van hozzá, hogy formális fegyverszünet leszen köthető, ámbár a porta „politikai okokból“ eddig vonakodott fegyverszünetre lépni Szerbiával, mint vazallusával, továbbá a teljesen megbízhatatlan Montenegróval. Ignatieff hír szerint három nap alatt visszatér Konstantinápolyia. Ragusa, szept. 20. (A „B. C.“ távirata.) Az állítólagos fegyvernyugvást sem Montenegró sem a törökök, kik megtámadástól félnek, nem tartják meg őszintén. Mindekét félen operálnak a csapatok. Viddin, szept. 20. (A „B. C.“ távirata.) Azon hír, hogy Ozmán pasa elhagyta Zajcsárt, nem való; a törökök megszállva tartják Zajcsárt és környékét. A török előőrsök már napok óta nem láttak szerbet. Belgrád, szept. 20. (A „B. C.“ távirata.) A hadi készülődés élénken folyik. A majd egészen elfogyott lőszer Oroszországból pótoltatok, és tegnap megbízottat küldöttek Romániába a lőszerek átvételére. Zágráb, szept. 20. (Tartománygyűlés.) Folnegovics interpellál a samobori választási visszaélések iránt; a dán vizsgálat megindíttatását ígéri. Ezután folytattatott a végrehajtásijavaslat tárgyalása. Konstantinápoly, szept. 20. A szultán ma Zichy gr. osztrák-magyar nagykövetet ünnepélyes audientián fogadta, a követ átadta új megbízó levelét, miközben a szultánnal barátságos nyilatkozatokat váltott. Béca , szept. 20. (Zárlat) Hitelrészvény 150.-. Galicziai 207.25. Államvasút 281.50. Bente 66.55. 1860-as, 112.10. 1864-es 131.0. Ezüet 101.70. London 121.10. Unió Bank 58. Által, épitőbank 9.-. Magyar Földhitel Angol-Osztrák 77—, Lombard 77.-, Tramway 109.—, Hitelsorsjegy 162.50. Napoleonhor 966.50. Arany 5.79. Frankfurt 58.70. Porosz pénzutalv. 59.40. Török sorsjegy 16.50. Anglo épitö bank —Municipalbank.— BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, csütörtök, szeptember 21. Nemzeti színház. Leporíno" Lázs HAUK MINNIE k a. mások szolgája Köszeghy dik vendégjátékául: ' Donna „ „ , „ „ „ Z Elvira Balázsné B. 1 D o n J u a n. ; Masetto Talián Opera 2 felvonásban. Zerlina Hauk Minnie SSA Jené B. r. ““ 7 Don Ottavio Pauli — Népszinlista. Először : A kis menyecske. Operette 3 felvonásban. írták Leterier és Vaonloo, fordította Rákosi Jenő. Zenéjét szerző Charles Lecocq. VII. Rudolfo, Bergamo podesztája — Együd Szankarló — — — — — Kápolnai Montefiaszko Rafael — — — Várady Kastel demok - - — — Solymosy Graziéba, a leánya — — — Vidmár E. Lukreczia Montefiaszko — — — Darai K. Beppo, vendéglős — — — Bakonyi Beatrix a huga — — — — Horvátné Egy néma — — — — — Zádor Egy ismeretlen — — — — Hatvani E. Egy ismeretlen nő — — — Angyal L. Dajka _____ Holli J. Major domo — — — — Kovács M. Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. Páriából jelentik az „Indép. belge“-nek, hogy Oroff herczeg kijelentette Décazesnek, miszerint Milán királylyá kikiáltatása a livadiai udvarban elégületlenséget keltett. Orloff hozzátette, hogy Oroszország kezdi türelmét veszteni azon visszaélés miatt, melyet Szerbia az ő protectiójával űt. Lord Lyons és Szadik pasa tegnap értekeztek Décazes herczeggel Lyons a franczia külügyminisztert az angol Programm részére igyekezett megnyerni az orosz ellenében. Szadik pasa azon óhajtást fejezte ki, hogy a szerb kérdés a reformkérdéstől elkülönítessék. Hohenlohe herczeg, ki 25-ikén ismét szabadságra megy, naponta meglátogatja Décazes herczeget. Párisi diplomatiai körökben azt hiszik, hogy Törökország minden pénzben engedni fog, ha a hatalmak megegyeznek egy közös békeprogrammban. Az Alekszinász előtti török főhadiszállásról Peskaniczából jelentik a „N. fr. Pr.“-nek tegnapról. Akhmet Ejub pasa tegnapelőtt Nisbe ment s ma visszatér. Tegnap délután azon hir terjedt el, hogy 10 napi fegyverszünet állott be, mire itt még nincs hivatalos tudomás. A hadsereg minden rétegében elkedvetlenedéssel fogadták a hírt. A harczias kedvű csapatok nem kívánnak addig békét, míg a szerbek döntő vereséget nem szenvednek. A katonai helyzet változatlan: ágyúharcz minden nap folyik, egy jelentéktelen gyalogsági békcz is volt. Mint Rómából jelentik, az orosz kormány új tárgyalásokat kezdett a vatikánnal, hogy ennek támogatását a délszláv kérdésben megnyerje. De a vatián még haboz az orosz javaslatokra hajolni, mert nem bízik azokban, s mert, mihelyt egyszer nyilatkozatokat tett a törökországi katolikusokra vonatkozólag, nem igen léphet többé vissza. Ezen tárgyalások gyorsítása végett Szuvaroff orosz ügynök a napokban, rendkívüli megbízásokkal, Rómába érkezett. A német lapok, mint írtuk, erősen követelték, hogy a „Reichsanzeiger“ határozottan hazudtolja meg a „Francéinak a német-orosz szövetségről szóló közlését . Berlinből már most azt jelentik, hogy ily nyilatkozat nem fog történni, mert a német kormány ezen féregmunkát nem akarja egy hivatalos cáfolattal megtisztelni. A hamisítás újabb fölismertető jeléül Berlinben kiemelik, hogy az állítólagos okiratban Bismarck neve nem „ck“-val van írva. Angliában már az asszonyok is meetingeznek a divatos „Turkish Atrocities“ miatt. Szombaton a londoni Kensington Squareen egy ilyen asszony-meeting elhatározta, hogy a királynőnek Nagybritannia és Írország hölyei nevében egy folyamodást fognak felküldeni, melyben megkérik, hogy a többi európai hatalmakkal közösen hathatós rendszabályokat tegyen a bulgáriai és szerbiai török iszonyatosságok tovább tartása és ismétlődése ellen. Egy hölgyekből álló végrehajtó bizottság alakíttatott, Lewis Farley úr elnöklete alatt (ki a „törökországi keresztyéneket támogató liga“ titkára), melynek feladata, hogy a folyamodáshoz aláírásokat gyűjtsön.|míg| Budapest, szeptember 20. Észrevételek H. Brown leveleire. ii. A török birodalom területi épségét fenn kell tartani, mondja lord Derby, az angol külügyér. Konstantinápolynak nem szabad orosz kézre kerülni, mondják a — különben törökfaló — angol meetingek. Ezen két tételből áll Nagy-Británia keleti politikája régóta és most is. Csak alkalmazásában fordul elő változás. Midőn háborúval lehet annak érvényt szerezni, mert van szövetséges a hadszenetre, akkor Nagy-Británia nem ismer vadabb államot a kozákok és kancsukok országánál, s biztosítja a török uralom területi épségét, s Konstantinápoly muszkamentességét Szebasztopol és a feketetengeri orosz flotta szétrombolásával s a párizsi békekötés által, melynél III. Napóleon mérsékelte az angol szigorúságot. Midőn háborút nem indíthat, mert szövetségese nincs a hadüzenetre, hogy érvényt szerezzen keleti politikájának, akkor Nagy-Británia schimpfel a mahomedán kegyetlenségekre s magasztalja a czár humanitását, mikép biztosíthassa Törökország területi épségét, s Konstantinápoly oroszmentességét a párizsi béke muszkaellenes pontjainak módosításával s a szultán keresztyén tartományainak önkormányzathoz juttatása által. Egyszóval: czélja mindig ugyanaz, csak az útját változtatja az adott viszonyokhoz képest. S nem is ok nélkül. Mert ami a czélját illeti, nem igen igényel bizonyítgatást a magától érthető állítás, miszerint a suezi csatorna megnyitása és gyakorlatisága által Anglia érdekeire nézve inkább mint valaha életkérdés, hogy az Indiába vezető legrövidebb út ne jusson veszélyterhes szomszédságba, ami pedig megtörténnék, mihelyt Oroszország a Balkán félszigeten nyerne állást s fenyegető közelséget Konstantinápolyhoz. A suezi részvények megvásárlása s ennek lelkesült helyeslése az egész angol közvélemény részéről, eléggé kimutatták, mily súlyt fektet azon csatorna természetére Nagy-Británia s mennyire becsüli annak biztosítását a keleti kérdés kitörésének eshetőségeivel szemben. Némelyek szerint ugyan a suezi csatorna részvényeinek megvétele épen azt jelentené, hogy most már nem törődik többé Konstantinápoly sorsával Anglia, mert hiszen elég neki, mint „nagybirtokosnak“ megvédeni, egész erejével, az Indiába vezető legrövidebb utat, hanem akik így okoskodnak, azok feledik, hogy a suezi csatornát Konstantinápoly birtokosa dominálná, mihely ez nem a török szultán, hanem a minden oroszok czárja lenne, s hogy Konstantinápoly birtokba vétele csak idő és nagyon rövid idő kérdése lenne a muszkára nézve, ha egyszer a Balkánnál foglalhatna kiindulási tért feléje. Nem, Anglia czélja nem új, mert a régit nem adhatja fel hatalmi és kereskedelmi legnagyobb érdekeinek megrontása nélkül. Törökország területi épsége fenntartandó; Konstantinápolynak orosz kézre kerülni nem szabad. — Ami már az utat illeti, melyre Anglia jelenleg lépett, hogy állandó czélja ne legyen veszélyeztetve: én megvallom nem látom minő más utat választhatott volna Európa mostani helyzetében és a meggyőződéssel, miszerint nem találna szövetségest a Lidi menetre Oroszország ellen, ha ez nem hátrálna meg a háborús politika erélyes követeléseinek casus belli-je előtt. Mihelyt pedig a békés politika útját tűzte ki maga elé, mint az egyedül követhetőt, igen természetes, hogy ázsiai vetélytársának nem ingerlésére, hanem megnyerésére modulálta hangját, s nem az „erős nóták“, hanem a diplomatikus harmónia által véli biztosíthatónak Törökország területi épségét s Konstantinápoly orosz mentességét, bármi administratív változásokba kerüljön is ama biztosíték a Portának. Hogy aztán az ilyen politika — mely kénytelen a békés utat követni noha szeretné az ellenkezőt — sok alakoskodással jár és a nem igen méltóságos kedvkeresés meglepő túlzásaiba is képes rohanni: arra most bámulatos példa gyanánt áll a világ előtt Anglia népgyűléseinek demonstrationális dühe a török faj ellen, a tőrökországi°„keresztyének“ mellett, s a muszka civilisatio simogatására. Mert ismeretes előttem is az angol társadalom minden osztályabeli nemes elemek valódi rokonszenve az emberek és nemzetek szerencsétlenségeivel, s mert tudom hogy az olyan egyéniségek mint Gladstone és Bright nem képesek egy olyan ügy élére állani, amelyet igaztalannak ítélne lelkiismeretük : nem tagadom én, hogy ama demonstrátióknak „fele sem tréfa“, de hogy nagy része csak színjáték, arról nincs kétségem. „Tegyünk túl a muszkán ; licitáljuk agyon azokat a pétervári „keresztyéneket“; küldjünk orvosságot, lépést és pénzt Belgrádba és Bulgáriába ; szörnyedjünk el a „török atrocitások“ felett úgy, mintha soha hírét se hallottuk volna Lengyelországnak és sok más és oly fekete atrocitásoknak ; ne riadjunk vissza a természetünkkel különben összeférhetlen hiszékenységtől minden hírlapi koholmánynyal szemben, csak a porta rovására hazudjon valami borzasztót, s doboljuk mindezt ki, naponként száz meg száz újság milliókra menő hasábjain, mert hát csak így remélhetjük, hogy az oroszokat kiütjük a török birodalmi szlávok iránti sympathiák befolyásos nyergéből, vagy hogy — legalább is — olyan „lóhátról“ beszélhet a mi részvétünk diplomatiája is a békekötésnél, midőn garantiákat kell követelni Bosnia, Herczegovina és Bulgária közigazgatásának emancipatiójára Törökország területi épségének fenntartása alapján. Demonstráljunk egész addig, míg elértük czélunkat háború nélkül is, orosz mentességet pacificálván Konstantinápoly részére Oroszország egyetértésével, kit lefegyverzünk az által, ha szétesettochon leszünk vele. — A mi kormányunk érezni fogja mindenesetre, hogy ezekben a demonstrátiókban mennyi a valóság és mennyi a szereplés. És mindenesetre használunk neki azáltal, hogy „Anglia közérzületére“ hivatkozhatok azon háború kikerüléséért, amelybe különben se ment volna bele, midőn nincs rá szövetséges társ.“ Tessék elhinni, hogy a fennebbi sorok képzelmi alakban ugyan, de valódi értelmét adják mindannak, ami az ez időszerűit grassáló angol népgyűlések muszkásságában, mint politikai számítás és diplomatikus tervezgetés lappang. De hát miként jutott az angol szabadelvű párt azon meggyőződésre, hogy Angliának nem lenne szövetségese a hadüzenetre Muszkaország ellen, ha ez nem hátrálna meg a brit diplomáddá erélyesebb hangjától? E kérdésre több tért igényel a felelet mint amennyivel ma rendelkezhetünk. Különben is a tárgy megérdemli, hogy fontolóra vegyük komolyan, miután az európai viszonyok ismerete és szem előtt tartása nélkül nem ítélhetünk helyesen a magyar-osztrák monarchia külpolitikájáról sem, s tévedésbe esnénk a Magyarország speciális állása által követelt eljárás meghatározására vonatkozólag is. Osztrák minisztertanács volt tegnap Auersperg herczeg elnöklete alatt, ki e czélból szabadságideje megszakításával Bécsbe jött. A minisztertanács a magyar kormánynyal ismét megkezdendő tárgyalásokkal foglalkozott. A magyar miniszterekkel holnap lesz az első közös értekezlet. A közlekedési minisztériumban tegnap tartotta első ülését a déli vasút magyar vonalainak különválasztása kérdésében kiküldött bizottság. A hagyatéki ügyek tárgyában a belügyminiszter szept. 13-ról a következő rendeletet adta ki: Az igazságügyi miniszternek f. é. szept 5-én kelt átirata szerint a hagyatéki ügyek gyors letárgyalása czéljából úgy a közjegyzői intézmény behozatala előtt, mint azóta, részint hiv. elődje által, részint pedig általa több rendbeli utasítás adatott ki. Azon intézkedések azonban minden tekintetben kívánatos sikerre nem vezettek, amennyiben a pénzügyminiszternek az igazságügy miniszterhez intézett átirata szerint a kir. pénzügyigazgatóságoknál még mindig igen tetemes számú, le nem tárgyalt hagyatéki ügy vezettetik nyilvántartásban Az igazságügyminiszternek illető közegei útján tudomására jutott az is, hogy a hagyatéki ügyet gyors elintézésének fő akadálya a birtok és telek könyvi viszonyoknak általánosan tapasztalt azon rendetlenségében található fel, mely szerint a fekvőségek csekély kivétellel nem az örökhagyók, hanem jogelődének vagy más a családon kívül álló idegen személynek a nevén állanak, és pedig sok esetben akként, hogy az utolsó birtokos okmányilag igazolni sem tudja tulajdonát. A bíróság, illetve a közjegyző mindenekelőtt kénytelen a birtokállapotot tisztázni, e tekintetben pedig megtörik az eljáró közeg minden buzgalma a községi elöljáróságok pontatlanságán és közönyösségén, amennyiben a tulajdonjog igazolására szolgáló okmányok beszerzése tárgyában hozzájuk intézett felszólításoknak vagy éppen nem vagy csak hónapok múlva tesznek eleget. Különösen panasz emeltetett a pest megyei kiskőrösi körjegyző által a keczelközségi elöljáróság ellen. A fentebbieknél fogva tehát az igazságügyminiszternek ez iránti megkereséséhez képest a megyék közönségei felhivatnak, hogy az államkincstár valamint az illető felek érdekében oda hassanak, miszerint a községi lakosok a birtokállapotokat tisztázzák, és intézkedjenek az iránt, hogy a községi elöljáróságok, a bíróságok vagy a kir. közjegyzők hagyatéki ügyekben tett felszólításainak pontosan és késedelem nélkül megfeleljenek. A román kormány irántunk való barátságos érzelmének bizonyítására írják Bukarestből a „P. Ll.“nak . Mind Bratianu miniszterelnök, mind Stanescu igazságügyminiszter el vannak ragadtatva azon fogadtatás miatt, melyben Szebenben részesültek. Azon előzékenység, melyben a két román miniszter mind király ő felsége, mind pedig a kormány közegei részéről részesültek, termékeny földre hullott. Kern mintha ezáltal Románia politikájában változás történt volna, de el lehet mondani, hogy egy esetleges változás akadályoztatott meg. A Bratiano minisztérium már régtől fogva át van hatva a meggyőződéstől, hogy Románia érdekei semmi esetre sem azonosak a pánszlávizmus érdekeivel, s hogy Oroszországnak Románia iránti gyengédsége veszélyt jelent Romániára nézve. Másrészt azonban azt is kénytelen elismerni Bratiano, hogy Oroszország ellenséges érzülete veszélyes volna Romániára nézve, ha Románia nem találna támaszt egy jövendőbeli szövetségben. A jelenlegi miniszterek nyíltan kimondják, hogy Romániának a szláv túlsúly ellen csak egyedül Magyarország lehet természetes szövetségese, míg másrészt Magyarország is nem megvetendő szövetségest találna Romániában. Kiemelik, hogy tán már nemsokára szövetség jöhet létre a két állam közt, hogy a szláv özönvízűek ellenállhassanak, mely előbb-utóbb kitöréssel fenyeget. De félnek, hogy a magyar kormány (az 1866. és 1867-diki román üzelmek miatt Erdélyben) még nem vetkőzte le bizalmatlanságát a Bratiano - minisztérium irányában, jóllehet — mint a miniszterek nem fáradnak bele a bizonyítgatásba — Románia letett a gondolatról, hogy kárpátontúli törzsrokonai által területöregbítésre tegyen szert. — A barátságos érzelem jelenségei közé tartozik a következő eset is. Egy osztrák-magyar zsidó vallású állampolgár házat vett, a galatzi első folyamodású törvényszék azonban elutasította a tulajdonjogi átadás iránti kérelmével. Calice báró főconsul a kereskedelmi szerződés alapján orvoslatot kért az igazságügyminisztertől. Ez a bírói tény forogván fenn — csak felebbezési jogorvoslatra utalt ugyan, de úgy a felső bírósági, mint az ország összes államügyészeihez rendeletet intézett, melyben ezeket utasította, hogy az osztrák-magyar állampolgárok szerződési jogai felett — legyenek e polgárok keresztyének, vagy zsidók — őrködjenek, s az ellenszegülő birák fegyelmi eljárás alá vonassanak.“ A bécsi ut. Minisztereink Bécsbe távoztak; köztudomású dolog, hogy a kiegyezés részleteinek, és a keresztülvitel módozatainak idejének végleges megállapítása most fog megtörténni. A monarchiának mindkét fele egyformán súlyos külpolitikai viszonyok nyomása alatt áll; a belkérdések lehető sima elintézése, a vitás kérdések feletti békés kiegyenlítés, a monarchia súlyát, tekintélyét és az önbizalmat a monarchia mindkét felének polgáraiban tetemesen fogná emelni, míg az ellenkező a külpolitikai viszonyok alakulására nem csekély befolyást fogna gyakorolni , mit esetleg drága pénzzel és drága vérrel fizethetünk meg. Nem azért hozzuk föl e nézetünket, mintha jobb okok hiányában, a kényszerhelyzettel akarnék elfogadtatni azt, mit a kiegyezési operátum élőnkbe fog adni. Mi azon hitben vagyunk, hogy ugyanegy monarchia, habár politikailag teljesen független két részből áll is, külön vámterület és külön valutával bíró pénzjegyforgalom mellett oly időkben és körülmények között is, midőn mindkét rész azon eszközökkel és módokkal rendelkezik, melyek saját céljai megvalósítására szükségesek, elhibázott politikát követ, amikor ezen állapot con■ selválását, nem pedig annak a méltányosság és igazság szerinti kiegyenlítésével megszüntetését tűzi ki feladatul. Nemcsak a könyvek, de az élet is megtanított kérlelhetetlen példákkal arra, hogy a nemzetközi forgalmat és kereskedést akadályozó apró és szűkkeblű kereskedelmi meg hitelpolitika mindig többe került, azoknak, akiké volt, mint azoknak, kik azt halomra döntötték. Akár Magyarország, akár az ausztriai tartományok kísérlenék meg, hogy egymás figyelembevétele nélkül k vessenek maguknak kereskedelmi szövetségeseket, és űzzenek egymástól független vagy pedig ellentétes kereskedelmi politikát, mindegyik csakhamar reájönne arra, hogy sokkal nagyobb különbözeteket kell, ha nem rögtön is, de mindenesetre rövid idő alatt a közös állam budgetben kiegyenlíteni, mint a minő nyereségeket e fictiosus eredményekkel biztató kereskedelmi politika adott. Ha ugyanegy monarchiának két fele egymás megrontása és kizsákmányolására indul, azon fát vágja ki maga alól, mely neki menedéket adott és adhatna a jövőben. A mindkét államban nyilvánuló elégedetlen hangok jogosultságát megvitatni lehet, de azokat meggyőzni már azért is lehetetlen, mert a két kiindulási pont épp oly távol fekszik egymástól, mint amily divergensek a kitűzött czélok. Mindazok, kik Magyarországon a kiegyezés elfogadása mellett vannak, elhatározzák a kormánynyal együtt a kiegyezés létesítéséért a harcrot annak minden következményeivel elfogadni, és a kiegyezésért a felelősséget, mely nem kis ódiummal fog járni, nem állván hatalmában az ellenkező esélyek bemutatása az elfogadás esetében, magára vállalni; de nem hiszszük, hogy akadna ez országban ember, ki midőn úgy az áldozatokban, mint a türelem bebizonyításában a végletekig ment, ezután felmerülhető apró ravaszkodások vagy egy intézet intrigyáinak bevonása által ez ország olyszerű megaláztatására kezet nyújtana, hogy tulajdonképpen csak a kiegyezési jog formái óvatnának meg, de a lényeg maga, mely a két kérdés egyidejű megoldásában leli legfontosabb biztosítékát, teljesen föladatnék. Ausztria kormánya éppen úgy obligálta magát a kiegyezés keresztülvitelére, mint a miénk; az ígéret jóhiszeműségében éppen oly kevés jogunk van nekünk kétkedni, mint nekik; ezért a Nationalbank üzelmei, a bécsi sajtó definitiói, ha furcsán is tűnnek föl előttünk, ha okot adnak is a kétkedésre, de jogot még nem. Ezért mi úgy véljük, hogy a kormányférfiak mihamarabbi visszatérések alkalmával az egyezség minden részlete, s annak effectuálási ideje iránt tisztában fognak lenni, és ekkor mi rajtunk leend a sor, államunk kereskedelmi, hitelügyi viszonyai fölött dönteni; fájdalom, hogy ez alkalommal nemcsak nemzetgazdászati és financiális, hanem külügyi és politikai szempontok bevonása is szükséges leend arra, hogy határozatunkat magunk és a nemzet előtt indokolhassuk ; legyen ezen határozat akár a kiegyezés elfogadása, akár elvetése. Nem örömmel várjuk mi minisztereinket vissza, mert erre okunk vajmi kevés van, hanem azon megnyugvás érzetével, melyet azoktól megtagadni nem bírunk, kikről meg vagyunk győződve, hogy bátorsággal és férfias erélylyel bírnak nehéz és komoly kötelességeik teljesítésére is; ők pedig úgy ott, mint itt bízhatnak abban, hogy azon felelősséget, melyet ezen nagyfontosságú ügy eldöntésével magukra vesznek, ha egyszer megosztoztunk benne, sem reájuk visszagördíteni, sem az ellenzékre hárítani nem fogjuk, mint ezt szokásba vették volt egykor. Soha ilyen időjárást. Emberemlékezet óta nem volt oly április, amilyen április ez a szeptember. Ha egy nap alatt csak tízszer változik a politikai időjárás, bámulatos állandóságáról nem győzünk elég dicsérőt beszélni. Reggel felkelünk : muszka bagamában megyünk neki a keserves ég csatornáitól kidagadt pocsolyáknak; reggelit jóféle angol ködben eszünk a Mr. Gladston és Mr. Low megfordított kanalával; délben az Aranyszarv verőfényes napja aranyozza meg a hosszú béke őszi fonalát, melyet azonban mihamar felmozorlál valami bolond szél, amit Belgrád vagy egyéb bolond lyuk elszabadító s estére megint csak torkos medvebundába kerget kancsukájával az éjszaki derelés, ahonnan „sem a mennydörgés mennykő hangja sem“ — a bécsi félhivatalos sajtó „nem képes kivájni“ — reggelig, amikor azonban mintegy varázsütésre lefoszlik rólunk a terhes téli szőr s a legzöldebb reménység tavaszi negligénsében lejtjük a diplomatiai menüettet, hogy legalább tánczolva menjünk neki a tegnapi időjárás pontosan ismétlődő „állandóságának“. Soha ilyet. Tegnapelőtt „bizonyos háború“, tegnap „biztos béke“ , ma ismét kínlódás béke és háború közt, a borvíz módjára. A porta memoirája után nyomban érkező hír a „tényleges fegyverszünetről“ hegedűs klarinéttel szórta tele a borongó eget. Minden hegedű és klarinét (már mint a hivatalosan hangoltak) a békességről muzsikált szüreti darabokat. S mikor, pláne, a porta még arra is hajlandónak nyilatkozott, hogy „esetről-esetre“ „hallgatólag“ egy-egy pár nappal még meg is hosszabbítja a 10 napos fegyverszünetet, még az őszi