Ellenőr, 1876. október (8. évfolyam, 271-301. szám)

1876-10-14 / 284. szám

ítéletét, s meg vagyunk győződve, hog­y Arnim felett független német polgárok ille­nek, mint esküdtek, azok verdiktje is kár­hoz­tató lett volna. Mert azt egy ország közvéleménye sem tűrhetné, hogy oly fon­tos szerep előnyeivel, minő szerepet Arnim játszott, az áll­m hátrányára visszaéljenek, s nem tűrheti különösen Németország, mely most fejezi be egygyé alakultának nagy művét. A német birodalom két államférfiának antagonismusa most már teljesen véget ért. Szomorú vég, de az elbukott fél saját maga idézte fejére végzetét. A KELETI HÁBORÚ. A harcztérről. A szerbiai harcztérről a „Pol. Cég­nek okt. 10-éről a következőket írják : Csernajeff eredeti hadjárati terve úgy tekinthető, mint a mely teljesen balul ütött ki. A szerbek támadását a tö­rökök minden ponton visszaverték s a támadásból hamar védelem lett, mely csak itt-ott mutathat fel egyes apró előnyomulásokat. A támadás a Drina mellett Bjelina falain tört meg, mit gúnyosan „Olimpics Moszkvájának“ neveznek. Az ibari had­sereg mozgását részint az ügyes Mehemed Ali pasa állította meg, részint az, hogy a montenegróiak­­kal a közös működést feladták. Zádh elveszte a pa­rancsnokságot, Alimpics katonai hírnevét, s a dol­gok Bosznia és­­ Szerbia határain a teljes paraly­sis stádiumában maradtak. Most Novoszeloff orosz tábornoktól várják az Ibárnál a dolgok jobbra for­dultát. Csolak-Antics, ki Novoszeloffnak alá van ren­delve, ennek parancsára Jankova Klissurán át a Toplicza-völgybe nyomult s elfoglalta Kursumlyét, mely Mitrovicza vasúti állomást fenyegeti. Novo­­szeroff most tervének második részéhez fogott. Tá­madólag akar föllépni Szjenicza felé, valószínűleg a montenegróiakkal akarván ez után összekötte­tésbe lépni. E czért Szucseszka és Previ török vá­rak kiürítése csak előmozdu­á. A bosnyák határon szintén nagy élénkség uralkodik. Visegrádnál és Zvorniknál a törökök nagyobb csapattömegeket összpontosítanak s való­színű, hogy meg akarják támadni a drinai szerb védelmi vonalat. A szerb haderők e pontokon csak a szigorú védelemre szorítkoznak. Komoly veszély sem Szabácsot, sem Gyesniczát, sem Valjevot nem fenyegeti, mivel e helyek kellően meg vannak erő­sítve. Különösen tüzérségi szempontból igen erős­nek lehet tekinteni a drinai határ hadállásait. A „Deutsche Ztg.“-nak egy Belgrádból ér­kezett közleménye szerint a Timok- és Morava-se­regnél orosz sürgöny­vonalak is lesznek felállítva. Csernajeff minap egy hadi távírót egy évi fogságra ítélt. Razaniba ismét 80 kozák érkezett. A ko­­zák-legio eddig 400 lovasból áll, kik kiválólag lándzsák s revolverekkel fölfegyverkezvek. A ti­­moki sereg két hónapra élelmi­szerekkel láttatott el. Deszpotovics dugába dőlt boszniai had­járata felől Belgrádból hivatalosan jelentik a kö­vetkezőket : Egy fölkelő csapat Despotovics ezredes vezetése alatt október 5-én megtámadta az Omer bey alatt álló törököket Busko-Blato közelében, azokat szétverte és a falut rohammal megverte. Ok­tóber 8-án a Liskany melletti török erőditvények megtámadtattak s ezen alkalommal egy ágyú és élelmiszerek estek a győzők hatalmába. A montenegrói harc­térről újabb jelen­tés egy van, Ragusaból. A törökök eszerint októ­ber 10-én kora reggel ismét előrenyomultak, a montenegrói őrhelyeket Malgat magaslatán, Spaztól éjszakra félmértföldnyi távolban a montenegrói földön meglepték, a magaslatot elfoglalták és el­­sánczolták.­­ Később 3, oda sietett montenegrói század ütközetbe bocsátkozott, mely azonban a fejedelem kivonatára csakhamar ismét abba­ha­gyatott. A montenegróiaknak körülbelül 100 ember veszteségük volt. Fentnevezett magaslat a Zeta balpartján az egész völgysíkságon uralg és elősegíti az éjszak­­nyugat felé való előrenyomulást. A török csapatok egy része október 11-én délután ismét Podgoriczába tért vissza. Klobuknál a situatio csaknem változat­lan. A Ljubinye felé parancsszó ellenére czirkáló 5 montenegrói század már visszatért és parancs­nokuk a fegyverszünet megsértéséért igazolás vé­gett Czettinyébe idéztetett. A „P. Lt.“ Belgrádból következő táviratot kap: Az egyes kerületek elöljáróságai következő jelentéseket küldtek be a külügyminiszterhez a törökök által elkövetett pusztítások­ról és kegyetlenségekről. Tec­acsak kerület főnöke jelenti, hogy a tö­rökök szeptember 29-én Belopolje, Nesalin, Milat­­kovics s Vratina falvakat egészen, Draginicsot pedig részben elhamvasztották ; az épületekben és állatokban tör­tént kár értéke 10,000 frankra rúg. Két agyot bántalmaztak és egy beteg leányon erő­szakot követtek el. A podrinyi kerületben 1000 aranyra menő kárt okoztak az épületekben, míg az elrablott barmok értéke 500 aranyat tesz ki. Radaly nevű­ faluban egy 12 éves gyermeket da­rabokra vagdostak. Az azbukoczi kerület Lyuboviya nevű városa összeágyaztatott úgy, hogy 50,000 aranyra rúg a kár, egy 8 éves gyermek pedig állati módon bántalmaztatott.­­ A jadrani kerület­ben egy kovacsiczai polgárt, Yukosavljevics Pan­­telicset halálra gyötörtek és egy bizonyos Babics Györgynek feleségét megsebesítették.­­ A pod­­rini kerületben a kár 58,000 aranyat tesz ki. Lukovoból Krisztics Miklós fejedelmi biztos október 1-jétől jelenti, hogy ezen kerületben az összes kárt még nem is lehetett megállapítani, a­hol a törökök kérész­ül vonultak, mindent elégettek és elpusztítottak, mi csak kezeik ügyére került, a lakosokat mint rabszolgákat elhurco­lták magukkal, a védteleneket és gyermekeket pedig levildösték.­­ A krajnai kerületben hat falut s számtalan magán épületet borítottak lángba, az aggokat és gyerme­keket bántalmazták, a leányokat és asszonyokat meggyalázták és foglyok gyanánt elczipelték.­­ A knyazevaczi kerület Knyazevacz nevű városában magában 1210 ház, kereskedések és raktárok let­tek a lángok martalékaivá, valamennyi állam épü­let, kórház, iskola és templom elpusztult, a haran­gok összezúzattak, a szent képek szétszaggatva megszentségtelenittettek, az áruk pedig elraboltat­­tak vagy megsemmisittettek. Sozlyik kerületben a Gramada, Pandirolo és Dervent közötti utón 32 helység és összes államépületek romban hever­nek.­­ A zaglaváczi kerületben 20 falut égettek el, Papratina és Repuschnicza falvak lakosait rab­szolgákul adták el. — A Krozorieki kerületben mindent elraboltak és több mint 100 ház égett le. — A zajcsári kerületben 24 falu pusztult el és 200 ember — mindkét nemből — gyilkoltatok meg. Leszabdalt emberi tagrészek egész tömegét lehet­ találni, orrokat, füleket, nyelveket; 30 személy rab­szolgaságba vitetett. A kár az utóbb nevezett 3 ke­rületben 7 millió aranynál többet tesz ki. A Usicza kerület főnöke jelenti október 2 áról, hogy a törökök Mokragona nevű­ helységet vendéglője, iskolája Quarantain-épü­lete és vámházával együtt, elhamvasz­tották , hogy azonkívül Zavrina, Jagoschlicza s Vasiljevics falvak egészen, Smiljevácz, Besarovo, Vucsyak és Medovnik részben romban hever­nek. — Jabloniczában 20 ház égett le úgy­szintén igen sok épület Burjad és Ojkoviczán és 7 határőrségi ház. Az ingó dolgokban megejtett kár e kerületben 40,109 aranyra rúg, barmokban 207,849 arany. Makragonában a törökök vala­mennyi sebesültet megkínoztak és a tűzbe vetették; a sírokból előragadták a tetemeket, levágták fe­jeiket és azután úgy hagyták őket feküdni. Kru­­seváczker­üllet főnöke október 7-ről ezeket tudatja: Jarinjában 115 ház hamvasztatott el, úgyszintén Murima, Josanicza, Zubovácz, Resicze és Schilye­­govácz nevű­ falvak. E kerület kára 17,645 arany. Egy beteg asszonyon erőszak követtetett el, G­aggot meggyilkoltak és egynek közülök karjait vagdalták le. TÁRCZA Pendennis Története, JÓ ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI és LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. HARMADIK KÖTET. — Istenbizony, nem olyan rosz asszony ez, gondolkodik magában az őrnagy. — Nem műveit, az igaz, és „Apolló“-t „Apollo“-nak nevezi, de van egy kis szive, és én szeretem az ilyesfélét, s van roppant sok pénze is. Az Indiai Társaságnál három csillag van a neve mellett, a­mely, terrin­­gettét, arra a kis semmiházb­a fog szállni — vár­jon? — S elgondolá, hogy milyen jó volna, ha ebből a pénzből egy kevés Miss Blanchera menne át, s még jobb volna, ha ama csillagok egyike a Mr. Arthur Pendennis neve mellett tündökölnék. Egy nap az öreg diplomata éppen akkor lé­pett be Lady Clavering termébe, mikor ez nyil­ván nagy felháborodással kijött onnan, s futott föl mellette a lépcsőn saját lakosztályába. — Most nem beszélhet vele, mondá, — nagyon mérges arra a — a — a kis, nyomorult — a harag elfojtotta a többi szavakat, vagy megakadályozta kiejtéseket, mígnem Lady Clavering a halltávon túl volt. — Kedves jó Miss Amory, mondá az őrnagy, belépve a terembe, — látom, hogy mi történt. Ke­gyed és mama egyenetlenkedtek. Az anyák és le­ányok a legjobb családokban is egyenetlenkednek. Éppen csak a múlt héten történt, hogy kiegyenlí­tettem egy viszályt Lady Clapperton és leánya, Lady Claudia közt. Lady Lear tizennégy évig nem beszélt legidősb leányával. Nyájasabb és érdeme­sebb nőket soha életemben nem ismertem; önma­guk kivételével, mindenki előtt csudálatra méltók. De nem élhetnek együtt; nem is kellene együtt élniök, s egész lelkemből óhajtom, kedves kisasz-­­­szony, hogy láthassam önt már a saját házában — mert nincs nő Londonban, ki azt jobban ve­zethetné — saját házában, boldoggá téve saját otthonát. — Nem vagyok igen boldog ebben a mosta­niban, mondá a sylphid, és mama bárgyúsága egy angyal türelmét is kimerítené. — Teljes igaza van ; önök nem illenek egy­máshoz. A kegyed anyja annak előtte egy nagy hibát követett el — vagy a Természet okozta ezt kegyednél ? — nem kellett volna kegyedet kimű­­­veltetnie. Nem úgy kellett volna nevelkednie, hogy az a művelt értelmes lény legyen belőle, a­minő lett, környezve, megvallom, olyanok által, kik nem bír­nak a kegyed lángelméjével és műveltségével. Ke­gyednek a legfényesebb köröket kellene vezetnie, s nem másodrangú helyet elfoglalnia akármely tár­saságban. Én figyeltem kegyedre, Miss Amory, ke­gyed becsvágyó, és megillető sphaerája a paran­csolás. Kegyednek tündökölnie kell, s ebben a házban nem lehet, tudom. Remény­em, hogy vala­mikor egy másik és boldogabb házban fogom kegye­dét látni, mint annak úrnőjét. A sylphide megvetőleg ránta meg liliomvállait. — Hol az a királyfi és hol az a palota, őrnagy úr? mondá. — Kész vagyok. De a mai világban nincs többé regényesség, s nincs valódi szerelem. — Valóban nincs, mondá az őrnagy, legér­zelmesebb s legegyszerűbb modorával, melyre ké­pes volt. — Nem tudok róla semmit, mondá Blanche, le­sütve szemeit, — csak a­mit a regényekben olvastam. — Természetes, hogy nem, kiáltott föl Pen­­d­ennis őrnagy , hogyan is tudna róla, kedves fia­tal hölgy? s a regények nem valók, a mint kegyed igen helyesen megjegyzi, s az életben nincs semmi regényesség. Lelkemre, szeretnék olyan fiatal re­gény lenni, mint öcsém. — És mik, folytatá Miss Amory, elmélázva, — mik azok a férfiak, kiket minden este a bálter­mekben látunk őgyelegni? — tánczoló gárdisták, fillértelen kincstári írnokok — fabábok! Ha öcsém vagyona az enyém volna, lehetne olyan házam, a­minőt ön igér — de az én nevemmel s az én cse­kély vagyonommal, mily kilátásaim lehetnek? Egy falusi pap, vagy valamelyik Russel Square melletti utczában lakó prókátor, vagy egy dragonyos kapi­tány, a­ki lakást fog számomra bérelni, s részegen jön haza a társas asztaltól, s olyan füstös szagú lesz, mint Sir Francis Clavering. Ilyen életsorsra vagyunk mi leányok kárhoztatva. Oh, Pendennis őrnagy, meguntam Londont, a bálokat, a fiatal dan­­dyket, hegyes szakállukkal, s a gőgös nagy ladyket, a­kik ismernek ma, s lenéznek holnap — és ezt az egész nagy világot. Szeretném elhagyni s félrevo­nulni egy kolostorba. Sohasem fogok találni sen­kit, a­ki megértsen. S itt oly egyedül élek csalá­domban és a világban, mintha örökre be volnék zárva egy czellába. Bár Irgalmas Nénék volnának itt, s én közéjök tartozhatnám, s megkaphatnám a járványos bajt, s belehalhatnék — szeretném itt hagyni e világot. Nem vagyok nagyon idős, de fá­radt vagyok, annyit szenvedtem — úgy kiábrán­dultam — bágyadt vagyok, bágyadt vagyok — oh, vajha eljönne a halál angyala és tovaintene innen! E beszédet következőleg lehet magyarázni. Néhány nappal ezelőtt egy előkelő hölgy, Lady Fla­mingo, hidegen bánt Miss Amoryval és Lady Cla­­veringgel. Miss Amory egészen magán kívül volt, hogy nem kaphatott meghívót Lady Drum báljára; az évad vége felé járt, s még senki sem kérte meg kezét; egyáltalában semmi föltűnést nem okozott, ő, ki annyival szellemesebb volt valamennyi azon esz­tendőbeli lánynál, s az ifjú hölgyeknél kik különös körét képezték. Dóra, kinek csak ötezer fontja volt, Flóra, kinek nem volt semmije, s Leonóra, kinek vörös haja volt, férjhez megy, s senki nem jött el Amory Blancheért! — Kegyed bölcsen ítéli meg a­ világot és sa­ját helyzetét, kedves Blanche kisasszony, mondá az őrnagy. — A királyfiak mai napság, mint kegyed mondja, nem házasodnak, ha csak a királykisasz­­szonynak jó kerek tőkéje nincs, vagy nem az ő rangjához tartozó hölgy. — A nagy családok ifjai nagy családokból nősülnek: ha nincs vagyonuk, ott van a többinek a válla, mely előretolja őket a világban, a mi majdnem épp annyit ér. — Egy leány a kegyed vagyonával alig számíthat nagy házasságra, de egy leány a kegyed szellemével s bámulatos tapintatával és finom modorával, oldalán értelmes férjjel, bármely helyet is elnyerhet a vi­lágban. — Borzasztóul republikánusok lettünk. A tehetség jelenleg versenyez a származással és gaz­dagsággal , s egy értelmes férfi egy értelmes feleség­gel, elfoglalhat bármely helyet, a­mely neki tetszik. Miss Amory természetesen legkevésbbé sem értette, hogy mire c­éloz Pendennis őrnagy. Talán eszébe jutottak bizonyos körülmények, s azt kér­dezte magától, hogy az őrnagy nem lehetne-e köz­benjárója egy régibb kérőjének, s nem Penre czéloz-e? Nem, ez lehetetlen. Pen udvarias volt hozzá, de több nem. —így tehát nevetve mondá: — Ki az az értelmes férfi, s mikor fogja idehozni, őrnagy úr? Nagyon szeretném látni. E pillanatban egy szolga benyitotta az ajtót, s bejelentette Mr. Henry Fokert, mely név halla­tára s barátunk megjelenésére, az ifjú hölgy s az öreg úr egyszerre fölkaczagott. — Ez nem az, mondá Pendennis őrnagy. — El van ígérve unokahugának, Lord Gravesend leányának. — Isten velünk, kedves Miss Amory. Világiassá kezdett-e lenni Arthur, s nem kell-e a férfinak tapasztalást­ szereznie a világban s azt hasznára fordítania ? Ő, mondá, érzi, hogy nagyon hamar nagyon öreg kezd lenni. — Mint átalakít és megváltoztat bennünket ez a város, mondá egyszer Warringtonnak. Mindegyikök a maga éjjeli mulat­ságából jött haza, s Pen pipáját szívta s szokása szerint elbeszélte barátjának az éppen lefolyt est kalandjait és észrevételeit. — Mint átváltoztam, mondá, — abból az együgyü fairpaksi fiúból, a ki képes volt szivét megrepeszteni első szerelméért!­­ Lady Mirabel ma estélyt adott, s oly komoly és­­ nyugodt volt, mintha herczegnőül született volna, s­­ soha életében sem látott volna sülyesztőt. Megtisz­­t­­elt társalgásával, és igen kegyesen megdicsért­e Walter Lorraineért. — Mily leereszkedés, vágott közbe War­rington. — Nemde ? mondá Pen, egyszerű képpel — mire a másik szokása szerint kaczagásba tört ki. — Lehetséges-e, mondá, hogy valakinek eszébe jut­hat kegyesen bánni a Walter Lorraine kiváló szer­zőjével ? — Mindkettőnket kinevetsz, mondá Pen, el­­pirulva kissé, — erre magam is rájöttem. Azt mondta, hogy ő nem olvasta a könyvet (a­mint, gondolom, életében sem olvasott semmiféle köny­vet) , de Lady Rockminster olvasta, és Connaught herczegné igen szellemdúsnak mondotta. Ez eset­i­ben, mondom, boldogan fogok meghalni, mert, tet­­­­szem­ ama két hölgynek: ez képezi életemnek nagy czélját, s megnyervén helyesléseket, természetesen másra nem kell várnom. Lady Mirabel ünnepélye­sen nézett rám szép szemeivel, s így szólt: „Ó, va­lóban“, mintha megértette volna a­mit mondtam, s azután azt kérdezte, hogy eljárok e a herczegné csütörtöki estélyeire, s mikor azt mondtam, hogy nem, reménytette, hogy látni fog ott, s szivemre kö­tötte, hogy igyekezzem odajutni, mert mindenki ott van — mindenki, ki a felső körökhöz tartozik; s azután beszéltünk a tumbuktui új követről, s hogy többet ér, mint elődje; meg arról, hogy Lady Mary Billington egy paphoz fog nőül menni, ki tel­je­­n rangja alatt áll; s hogy Lord és Lady Ring­dove mint összeveszett egymással a házasság har­madik havában, Tom Pouter, Lady Ringdove uno­katestvére miatt — és így tovább. Annak az asz­­szonynak a komolyságáról azt hihetted volna, hogy palotában született, s életének valamennyi időszakát a Belgrave Squareen töltötte. — És te, azt hiszem meglehetősen jól vitted szerepedet a társalgásban, mint grófi atyáid sarja­déka s a fairpaksi kastély örököse ? mondá War­rington. — Igen, emlékszem, olvastam az ünnepé­lyekről, melyek akkor folytak, mikor nagykorú lettél. A grófné fényes tea­estélyt adott a szom­széd­ nemességnek , s az úri cselédséget a konyhá­ban egy-egy ürüczombbal s egy pint sörrel vendé­gelték meg. A lakoma maradványait szétosztották a helység szegényei közt, s a park bejárása ki volt világítva, mígnem az öreg John elfújta a gyer­­gyát, mikor a rendes órában nyugalomra tért. — Az én anyám nem grófné, mondá Pen — bár igen jó vér van az ő ereiben is — de bár pol­gári asszony, sohasem láttam főrangú hölgyet, ki őt nemességben felülmúlta volna, Mr. George, s ha eljösz a fairpaksi kastélyba magad fogsz ítélni róla és unokahúgomról is. Nem oly szellemdúsak, mint a londoni asszonyok, de minden bizonynyal épp oly műveltek. A falusi asszonyok gondolatai más tár­gyakra irányozvak, mint azok, a­melyek londoni hölgyeinket elfoglalják. Falun az asszonynak meg­van a maga háztartása, s megvannak a maga sze­gényei, hosszú csöndes napjai, s hosszú csöndes estéi. — Borzasztó hosszúak, mondá Warrington — és nagyon is csöndesek ; volt módom bennök. (víz folyt, kiiv.­­ A békealkudozások. A porta föltételei, melyek alatt a 6 havi fegyverszünetet megajánlotta, már ismeretesek. Ellenére azon jelentésnek, hogy a porta nem formu­­lázott tulajdonképeni fegyverszüneti feltételeket, ha­nem nyomatékosan hangsúlyozta óhajait (demarca­­tionális vonal lenne a szerződő hatalmak részéről kiküldendő tisztek által a török főparancsnokokkal egyetértőleg megállapítandó) — Konstantinápolyból ma a hivatalos távirat ezt jelenti: A porta következő feltételekhez kötötte a fegy­verszünetet : „Megakadályozandó, hogy a jelenleg a török sereg kezében levő hadállásokat a szerbek újra megszállják; mindennemű fegyver és lőszer beszállítása a két fejedelemségbe megtiltassék; az idegen önkén­­tesek be­­özönlésének hatékony gát emeltessék, s mindkét fejedelemségnek megtiltassék, hogy a szomszédos fellázadt tartományoknak akárminő segélyt ny­új­tsanak.“. A hatalmak magatartásáról eddigelé még sem­mit sem lehet tudni, ha csak a magántáviratok kathegorikus szavait nem akarjuk tényül elfogadni, melyek szerint Bécsben és Berlinben nem fogadják a feltételeket kedvezőtlenül, s mindenesetre a to­vábbi alkudozások tárgyát azok fogják képezni. Egy mindentudó bécsi újság értesülése szerint a porta magatartása arra fogja bírni Sándor czárt, hogy újabb eszmecserébe bocsátkozzék uralkodónk­kal. A „Fremdenbl.“ pedig határozottan demontálja az imént tisztelt lap azon hírét, hogy a hatalmak a porta javaslatait elvetették. A „N. fr. Pr.“ értesülése szerint a porta fel­tételei egy emlékiratba vannak foglalva, mely­ben többi közt az is mondatik, hogy a feltételek nem képezik a porta utolsó szavát. Kimondja a tö­rök kormány abbeli meggyőződését is, hogy a ha­talmak által ráerőszakolt fegyvernyugvás nemcsak nem tett semmi szolgálatot a béke ügyének, de sőt megkárosította Törökország érdekeit. Mindazáltal a porta hajlandó hat hónapi fegyverszünetet kötni; ezen idő múlhatatlanul szük­séges a demarcationális vonalak megjelölésére, mert Törökország nem adhatja föl úgy könnyedén azon positiókat, melyeket annyi áldozatok árán kiküzdött és elfoglalt. Az emlékirat e tartalma közöltetett bizalmasan a hatalmak képviselőivel, kiknek nagy része helyeselte azt, köztük monar­chiánk képviselője is. Ennélfogva egy diplomatiai actió indult meg Belgrádban oly czélból, hogy Szerbiát a porta ál­tal ajánlott fegyverszünet elfogadására bírja. Ha ez megtörténik, a porta egy bizottságot nevezend ki a békefeltételek kidolgozására az angol javas­lat alapján. Daczára ennek, nem valószínűtlen, hogy ismét oly helyzet áll elő, mint a fegyver­nyugvás elfogadása után, mikor Oroszország garan­­tiák követelésével állt elő s így a helyzet ismét háborúsra fordulhat. Livadiában most a fölött ha­tároznak, hogy Oroszország föllépjen-e isolálva, avagy nem. A „Presse“ okt. Il­­kéről következő táviratot közöl Konstantinápolyból: „A porta ma estig még nem közölte hivatalosan a nagykövetekkel a fegy­verszünet elfogadására vonatkozó nyilatkozatot. Diplomatiai körökben azonban ismerik már annak lényeges tartalmát. A nyilatkozat azt mondja, hogy a porta el­­van határozva a béketárgyalások meg­könnyítése végett, s a közeledő tél miatt is az ajánlott fegyverszünetet Montenegróval és Szerbiával elfogadni, de nem csupán 6 hétre, hanem 1877. márcz. 15-ig való kiterjedéssel.“ Tulajdonképeni­ föltételek peremptoricus alak­ban nem állíttanak föl, de igenis hangsúlyoz a porta óhajtásokat. Vonatkoznak ezek: 1. A fegyverszünetre vonatkozó tulajdonké­peni katonai arrangement. A porta azt kívánja, hog­y szerződéses hatalmak tiszteket küldjenek a harcrtérre, kik az ottani parancsnokokkal egye­temben megtegyék a szükséges intézkedéseket a demarcationális vonal s hasonló stratégiai teendők iránt. Föltévén, hogy a török pataknak joguk van, a jelenleg általuk birt propositiókat, melyek­ből a fegyverszünet alatt kivonulnának, ismét meg­szállni. 2. Fölteszi és kívánja a porta, hogy a fegy­verszünet tartama alatt sem Szerbia sem Monte­negró nem támogatja a fölkelést a szomszéd török tartományokban semmikép. 3. Fontolják meg a hatalmak azon eszközö­ket, hogy miként lehetne véget vetni az idegen katonáknak Szerbiába való nagyszámú bevonu­lását.“ Az „Agence Havas“ már jelzett 10 iki kon­stantinápolyi távirata így hangzik: „A ma tartott minisztertanácsban eleinte erős oppositió volt a fegyverszünet ellen. Végre megegyezett a miniszter­­tanács abban, hogy egy 6 heti fegyverszünet, rö­vid tartama miatt, súlyos veszélyeket rejt magában Törökországra nézve, azon esetben, ha a tárgyalá­sok hajótörést szenvednének. Minden esetre nézve elhatározták azonban, hogy közöltetni fognak a ha­talmakkal azon feltételek, melyek mellett a porta egy 5—6 havi fegyverszünetbe beleegyeznék, mely a porta véleménye szerint hármas előnynyel bírna. Először a porta lecsillapíthatná ezen idő alatt a muzulmánok felizgatott fanatismusát; másodszor nem lenne kitéve a kénytelenségnek az ellenségeskedést olyankor ismét megkezdeni, midőn az időjárás az operatiókat felette megnehezíti, s végre ily elhalasz­tás megkönnyítené a békefeltételek fölötti egyezke­dést, és általános reformok hozathatnának be a birodalomba. A fegyverszünet notifikaciója a hatal­makhoz ily értelemben holnap fog megtörténni. Általában azt hiszik, hogy a porta feltételei el fog­nak fogadtatni. A franczia külfigyér lapja a „Moni­teu­r“ úgy találja, hogy a porta által ajánlott öt-hat havi fegyverszünet „nagyon hosszúra“ terjed, azon­ban ily hosszú fegyverszünetből a portának nagy előnye van, tudathatja alattvalóival, hogy ezáltal a békére nézve a kezdet meg van téve, hogy ál­lami tekintélye s méltósága meg van őrizve, s azonkívül a fegyverszünet hosszú tartama által egy téli hadjárat lehetősége, mely rendkívüli áldozatok­kal járt volna — teljesen kizárva van. Ezzel szem­ben úgy véli a „Moniteur“, hogy a szerbek a fegy­verszünet által mit sem nyernének, a­meddig török csapatok szerb földön állanak. „S ezért azt tart­juk“ — teszi hozzá, — a hogy az éjszaki hatal­mak, nevezetesen pedig Oroszország — aligha lesz­nek egy nézeten a portával, hacsak ez következ­ménykép az állások kölcsönös odahagyásába bele nem egyez, melyek a hadviselők jelen operatiói­­nak kulcsát képezik. Különben a porta békés érzületeire lehet számítani. — A legutolsó per­­czig félendő volt, hogy a török válasz minden további tárgyalásnak útját fogja vágni. Jelenleg már több reményünk van, hogy az nem fog meg­történni, habár megvalljuk, vannak kabinetek, melyek­nek türelme mindezen halogatásoknál könnyen megszakadhat. Azonban az európai béke oly nagy jótétemény, hogy a hatalmak — melyekre ezértü­nk — új áldozatokra szánandják magukat — a­nélkül, hogy ezáltal méltóságuk rovására járnának el." Londoni hivatalos körökben, mint onnan jelentik, a porta ajánlata, s általában az utóbbi napokban tanúsított magatartása, bár még nem is­merik a fegyverszüneti föltételeket, kedvező és ki­elégítő benyomást ébresztett. S a porta ezen hatá­rozataira nézve nagy befolyást tulajdonítanak Sir H. Elliotnak. A­mi már­ Szerbiát illeti, a „Pol. C.“-nek azt jelentik, hogy ott Csernajeff a dictator s azon nézetét, hogy a törökök a téli idő beálltával már a hideg folytán is tönkre fognak menni, a kormány­nyal is elfogadtatta. Azért szó sem lehet hosszabb fegyverszünetről s a szerb kormány ez ügyben kör­jegyzéket fog a hatalmakhoz intézni, Milán fejedelem pedig nemsokára a főhadiszállásra utazik. Niki ez a fejedelem teljesen osztja a szerbek ezen nézetét. Belgrádban azt is tudni akarják, hogy a trónörökös és Miljutin hadügyminiszter Livadiában a czárt a háborúnak megnyerték s hogy O­r­o­s­z­o­r­­szág hadüzenete legközelebb bekövetkezik. Mint viszont a „Presse“-nek jelentik, a szerb kormány még nem volt azon helyzetben, hogy az új fegyverszünet föltételei felett a portával tanácsko­zásba lépjen vagy épen határozatot mondjon, mint­hogy a fegyverszünet föltételei Belgrádban még nem ismeretesek.­­ Különben a fejedelem és a minisztérium határozottan a fegyver­szünet mellett fognak nyilatkozni. A hármas szövetség. A három császári hatalom szövetségének em­legetése az utóbbi időben egészen kimaradt a hasz­nálatból. A „Pol C.“ egy hosszú berlini levele pó­tolni akarja most ezt a mulasztást, s egész akadé­miai fejtegetést hoz e szövetség mibenlétéről és ten­­dentiájáról. A levél így hangzik : „Minél inkább közélg a pillanat, melyben a három császár szövetsége erős próbára lesz kitéve, annál erősebb lesz annak megállása azon oldalról, honnan mindig kételyek támasztottak a szövetség tartóssága és életképessége iránt. Valóban itt cso­dálkoznak azon kitartáson, melylyel magyar és oszt­rák lapok ismétlik a régi dalt a szövetség rom­ba­­dőltéről, azon s­zövetségéről, mely négy éves fenál­lása óta Európának a békét biztosította és ezután is képes lesz a három birodalom közös érdekeit az azok közt netán létező érdekellentétek fölébe emelni, m­ely ellentétek fölébe, melyek azon mérv­ben lettek szelidítve, a­mint a három uralkodó és vezérminisztereik határozott akarata most is fönáll, hogy az 1872-ben elért egyetértés és közeledés alapelveihez ragaszkodjanak. A három császár szövetsége nem a védelem vagy támadás bizonyos esetére köttetett, de midőn nemcsak elismerték, de méltányolták is az 1870. óta Európában beállott viszonyok egész jelentősé­gét, megegyeztek abban, hogy minden nagy kér­désben, melyek a világrészt mozgathatják, csak előzetes közös egyetértés után cselekedjenek és ezen békeszövetség fentartását elébe tegyék min­den más érdeknek, melyek egyik vagy másik ha­talom között netán fenállnak, vagy támadhatnak. Nagyfontosságu pillanat volt az, mikor Ferencz József császár Andrássy gróf kíséretében az itteni orosz palotában látogatást tett s mikor azt Sándor czár a berlini királyi palotában viszonozta. Az orosz politika alapja Ausztria irányában azóta változatlan volt. És Sándor czár méltán hivatkozhatott ez év májusában ama három hadi érdemrendre, mint po­litikájának symbolumára, melyeket Ausztria-Ma­­gyarország első miniszterének tiszteletére föltűzött. Hatalmas birodalmak között a szövetség, me­lyek érdekei, vagy jobban mondva politikája éve­ken át collisióban volt, csak compromissum alap­ján létesülhet. Nem volt szükség szerződésszerű formában ün­nepélyesen kijelenteni, hogy a közeledés Oroszország és Ausztria között csak a keleti kérdésben közösen czélbavett megoldás alapján létesülhet és tekintet­bevétele és méltánylásával mindkét fél valódi ba­rátsági szövetség mellett nem canlidáló érdekeinek. A haladó kultúra lényegesen megváltoztatta az ál­lamok czéljait és életszüksé­gleteit. Az európai va­­sútrendszer távoli vidékeket hozott közelebb egy­máshoz és mióta Ausztriának Noviban egy kiindu­lási pontja van jövendő vasúti összeköttetésekre a délkeleti tengerek felé, érdekei a Haernus félszigeten előbb vagy utóbb, de elkerülhetlenül bekövetkező állami újjáalakulásokkal szemben egészen mások, mint voltak pl. Metternich korában. De az európai Törökország területei állami újjáalakulásának esete még nem következett be. Ha ma Törökország összeomlik és Ausztria azon kény­szerű helyzetbe jön, hogy kelet felé terjeszsze hatá­rait, na­z áldozatokkal járó feladatokat kell ma­gára vállalnia, hogy ama népségekbe új állami esz­mét plántáljon és azt ápolja, hogy azokat a politi­kai és gazdasági új élet első stádiumain keresztül­­ vezesse. Ily feladatot joggal ellenez minden osztrák államférfi, mert erre a monarchiának belül még igen sok nehézséget kell leküzdeni. De Ausztriának mégis számolni kell az eshetőséggel, hogy egy napon a missió elutasíthatlanul állhat elébe, hogy ne mond­juk, fog elébe állni, hogy miszerint állami czéljait a cultura és civilisatió érdekeivel egyesítse és a bi­rodalom mai délkeleti határinál a századok romjaiba új életet öntsön. A civilizatió érdekei a török reformkér­déssel szemben összeesnek Ausztria-Magyarország érdeké­vel. A­mily kevéssé mozdítná elő ezen érdeket a kis önálló államok egész sora, melyek egyenként vagy összességükben a meg nem elégedés politiká­ját űznék, és oly nagy érdeke van úgy a monar­chiának, mint a civilisatiónak és Európa békéjének abban, hogy a porta keresztyén tartományaiban Törökország integritását nem érintő közigazgatási autonómia létesíttessék. Ily intézmények áldásos hatása alatt ama né­pességek új életre fognak ébredni és előkészü­lnek amaz állami és alkotmányformákra, melyek képe­sekké teszik arra, hogy majdan részt vegyenek egy fejlett politikai és culturális életben. Egy ily autonómia előmozdítása: ez idő szerint Ausztria-Magyarország életérdekét képezi. Oroszország mesz­­szebb menő irányba törekvő erői: azon irányban fognak befolyást és súlyt veszíteni, a­mint Ausztria- Magyarország teljes erélylyel törekszik a czélra. Németország, mely a keleti kérdésben Ausz­tria és Oroszország mögött csak másodsorban követ­kezik, őszintén fog csatlakozni mindig oly politi­kához, melyet két szövetségese közösen folytat. A két hatalom minden közös elhatározása ép úgy számíthat Németország támogatására, mint a­mily bizonyos a felől, hogy az elhatározott kivitele nem fog lehetetlenné tétetni semmi ellenkező erő által. Németország érdekei és kötelességei keleten oly természetűek hogy népünk nem látná örömest, ha egy katonánk vagy matrózunk élete koczkáz­­tatnék is, ha csak pl. a lobogó méltósága te­kintetbe nem jönne. De az eredménytelen javasla­tok és tekintetbe nem vett intések politikájának vége kell hogy szakadjon Törökországgal szemben egyszer mindenkorra. Mérsékelt és világosan meghatározott követe­lés, a visszautasítás esetében feltétlen és biztosí­tott keresztülvitel a saját erősegélyével! Erre már nincs többé szükség a conferentiára! Annyi tanácskozás és határozathozatal volt már, hogy éppenséggel nem maradt hátra többé semmi más , mint cse­lekedni, vagy az aetákat egyszerűen félredobni. A conferentia csak bevégzett tényekkel számolhat, ha pedig azok előkészítése bizatik a conferentiára, attól lehet tartani, hogy a dolgok végtelenségbe húzódnak“. Bukarestből írják a „Pol. C.“-nek okt. 8-ikáról a következőket: Egy ma kibocsátott feje­delmi decrétum elrendeli, hogy a rendes hadsereg, tartalékosaival együtt, továbbá a miliczia, az éven­ként tartatni szokott őszi gyakorlatokra concentrál­­tassék. Irányadó körökben a hadsereg e concen­­trálásában csak az őszi gyakorlatok közönséges tényét látják. Mások azonban — minthogy az össz­pontosítandó 30.000 ember az orosz határokra megy, s a katonai ambulanceok teljesen föl van­nak szerelve, a tábori orvosok is valamennyien a sereggel mennek — kénytelenek azt hinni, hogy a román kormány minden eshetőségre előkészíti seregét. Az őszi gyakorlatok a törvény értelmében csak 14 napig tarthatnak. A most összpontosítandó sereg költsége havonként 2 millió frankra rúg. Nagyon valószínű, hogy a kormány a mai sanyarú pénz­viszonyok közt nem költene ennyit, ha az ország föntartásának kötelessége nem parancsolná e ki­adást. Az állam pénzügyi helyzete valóban szomorú. A 16 millió frankos kölcsön, mely a folyó kiadásokat fedezte volna, nem jött létre, ámbár a kamara Bratianu pénzügyminiszternek a kamatoz­tatásra nézve teljhatalmat adott s az itt lakó ide­gen pénzügyi kapacitások egyik kiváló tagja vál­lalta föl az üzlet megkötését. Ép ily eredménytelen maradt Rosetti fárado­zása Londonban a projest-predeli és a djuk­oknai vasútvonalak kiépítésére szükségelt 420 millió beszerzését illetőleg; az angol consortium oly fel­tételt szabott, melyet a liberális párthoz tartozó mai kormány a maga álláspontjáról s a nélkül, hogy örökre lejárja hitelét, el nem fogadhatott. A Bratiano-cabinet nem emancipálhatja a zsidókat Romániában,­­ de nem is lesz olyan kormány, mely ezt megkísérthetné. Ezután­ Bécsnek fordultak. A Societate­ Financiara r­észvényeit bocsátották áruba s államjószágokat akartak elzálogosítani , de itt sem kaptak pénzt. A zavar meglehetős nagy.

Next