Ellenőr, 1878. augusztus (10. évfolyam, 382-437. szám)
1878-08-01 / 382. szám
églefizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 10 * — „ Egy hónapra . 1980 » Egyes szám ára 4 krajczár. (Szerkesztési iroda: Kaszidapesten, nádor-i utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjink , kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Seggeit Tuadás, Itteretisek Mrntie a 7ciadô7iivataïbœn : Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Lógrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Izafiteu fc Cie. czégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. 8). Hirdetésekért járó dij csakis az „Ellenőr“ kiadó-hivatala által nyugtázok számla ellenében fizetendő. ffiadó-hivatal : tjEjixdeLpesten, nádor-utcza. 0. szám. Ide intézendők áss előfizetések és a lap ismétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 382. szám. Budapest, csütörtök, augusztus 1. 1878. X. évfolyam. — ■ ...................nil I——am—«M ............................................................nr n ■«Biiimmi'niim»nim»i»wiilMi«HM»«iiiMi»iiBB»MMwimiini«M»i»ii«—MBBurarammnaniW'iinii mii —wn■ ■m»maa&<«rrMrwnwiiw«riiWiiMinwiitwbiminin«■ rimiiMmiiinaa miw■n»iiiiiim—wiimiiim miiw»iiiiiiiinwwTnmiinin» ■■ ■■iiiMa—«agsa—. Figyelmeztetjük azon 1. előfizetőinket, kiknek előfizetése Julius végével letelik, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap vételében késedelmet tapasztaljanak. Az „Ellenőr“ ára marad a régi: egy évre....................................20 frt — fél évre . ...............................10 frt — negyed évre.................................5 frt — havonkint ..................................1 frt 80 kr. Az „Ellenőrbe a hő bármely napjától kezdve előfizethetni. Budapest, július 31. Boszniában újra megeredt a zivatar. A most befejezett időszak kétségtelenül egyike volt azoknak a szüneteknek, melyek alatt erőt szokott gyűjteni a zavargó elem. Hiú erőködés volna a megszállást hozni összeköttetésbe a Szerajevóban kitört zavargásokkal, sokkal egyszerűbb és természetesebb magyarázata az, hogy oly hosszú idő után megunták a békét. Azt azonban jogosabban állíthatjuk, hogy a kitörőfélben levő zivatar siettette csapataink bevonulását, mielőtt a megszállás minden részlete megállapíttatott volna a portával. Pedig annyi ideig csakugyan nem lehetett már várni. Nagyon furcsa világ lehet ugyanis abban az országban, ahol a zavargó tömeg rabol és pusztít, leteszi a kormányzót és újat csinál magának helyette. A szultán pedig, jelenti a távíró még most is ragaszkodik régi föltételeihez.* A mai nap újdonságainak kétségtelenül legérdekesebbike az, hogy Masella müncheni nuntius többször értekezett Bismarck herczeggel. Bátran kérdezhetjük, hogy a vasember puhult-e meg, vagy pedig a Vatikán kész megelégedni azzal a kevéssel, amit Bismarck nyújtani akar? Azt gondoljuk, hogy a felelet még sok értekezés után fog bekövetkezni. Az osztrák-magyar vámconferentia — értesül a B. C. — augusztus hó első felében fog összeülni, hogy kidolgozza azon instructiókat, melyek a külügyi államokkal később vieendő vámtárgyalásoknál irányadók lesznek. A német kormány most már hivatalosan jelentette, hogy szeptember elsején kész az alkudozásokat megkezdeni. Az olasz kormány, mely már kijelölte a megbízottakat is, szintén hajlandó ugyanazon időben tárgyalni. Különös figyelmet fog az osztrák-magyar vámértekezlet a keleti tartományokkal kötendő szerződésekre és az ez irányban folytatandó tárgyalásokra fordítani. Szükséges nemcsak Szerbiával, hanem a török birodalommal is új szerződést kötni ,erre vonatkozólag már van is egy terjedelmes előmunkálat,mely a szükséges adatokat tartalmazza. Szerbiával már rövid idő múlva megkezdik a részletes tárgyalásokat e tárgyban, valamint a vasútcsatlakozást illetőleg a kiépítés tárgyában is. A vasútcsatlakozásra vonatkozó eddig megjelent hírek nem bírnak tényleges alappal, minthogy ez ügyben még semmiféle határozatot sem hozott a magyar kormány. Annyi azonban kétségtelen, hogy a magyar minisztérium elkerülhetően szükségesnek tartja a fővárost egyenesen és a legrövidebb úton vasúti vonallal összekötni a szerb fővárossal és azon át a keleti vasutakkal. Most a torök-görög viszonyokba szorult a keleti kérdés, ez ügyről beszélnek legtöbbet, csak a porta hallgat, és vár azon elhatározottsággal, hogy csak azt ereszti ki kezéből, amit okvetlenül oda kell adnia. Körülbelül ez magyarázható ki a Turquie következő nyilatkozatából is : „Annyi igaz — írja a Turquie — hogy a mérsékeltség — és a békés irány uralkodik az ottomán kabinetben, de, a mi véleményünk szerint nagy merészség volna, azt következtetni ebből, hogy a császári kormány véglegesen elhatározta, hogy semmi ellentállást sem fog tanúsítani a congres08 13. ülésében megpendített és a berlini szerződés 21. czikkében ajánlott határvonal ellen. Ha valaki azt állítja, hogy már most ismeri a porta elhatározását, úgy conjecturákat állít föl, vagy véleményét fejezi ki, melyek puszta valószínűségen nyugodhatnak. Az utóbbi napokban sokat emlegették, hogy diplomatiai lépések tétettek a portánál, hogy a császári kormányt a Tesszáliában és Epirusban teendő elővigyázati intézkedések fölfüggesztésére bírják. Nekünk okunk van föltenni, hogy e hírek szigorúan véve nem egészen helyesek. Ezen lépések, ha megtörténtek, abból az okból is csak offiiciosus jelleggel birnak, mert a berlini szerződést aláírt hatalmak képviselői nem birhattak utasítással oly kérdésben, mely még nem tárgya a rendes tanácskozásnak. Különben némi csapatoknak Thesszáliába és Epirusba való küldése nem képezhet fenyegetést Törökország ellen, melynek magatartása engesztelékeny volt mindeddig. Csak a szomszédos tartományok bizonyos pontjain megjelent fegyveres bandák tették indokolttá a haderő ezen kifejtését, és pedig Törökország és Görögország közös érdekében. Annak bebizonyítására, hogy e rendszabályok végrehajtásában nem gyakoroltatott nyomás a portára, szolgálhat azon körülmény is, hogy azóta más csapatokat is küldött oda, és most is két hajóra szállítanak csapatokat, azzal a rendeltetéssel, hogy Szalonikibe menjenek. E csapatok a rend és nyugalom fönntartására fognak fordíttatni Macedónia néhány pontján, kivált a monasztiri tartományban, ahol fegyveribandák szervezkednek. A mi véleményünk szerint nem lehet szerződés, sem politikai tekintet, amely megakadályozhatna valamely államot abban, hogy oly rendszabályokat alkalmazzon a rendetlenség elnyomására saját területén, aminőket jóknak lát. E rendszabályok tehát nem állanak összefüggésben a hellén kérdéssel, mely annak idejében, amint remélljük, meg fog vitattatni, és a két szomszédos állam teljes megelégedésére meg is fog oldatni, ha tudniillik a mérsékeltig érzelmeiből szabad ezt következtetnünk, melynek az ottomán és a hellén kabinet egy percig sem szűnt meg bizonyítékát adni.“ Így szól a kormánykörökhöz közel álló Tarquie. Láthatjuk tehát, hogy a határigazítást válsággá fölfujó hírek legalább is koraiak. Táviratok: Bécs, júl. 31. Az Oesterreichische Corresponded értesül, hogy a szebeni főparancsnokság területén, melyet nagyon igénybe vett a részleges mozgósítás, nemzetgazdasági tekintetből, ő felsége parancsára az idén nem fognak tartani a tartalékosok fegyvergyakorlatokat. London, júl. 31. A képviselőházban bejelenti Hayter, hogy az 1.555.500 fontra rugó utólagos hitel kérése alkalmából indítványozni fogja annak visszautasítását, mert ez az extravagantia terhes az adófizetőkre nézve. Jenkins interpellációt jelent be az iránt, váljon az angol-török conventio nem ütközik-e a berlini szerződés 61 czikkébe, minthogy a berlini szerződés előtt íratott alá? London, júl. 31. A képviselőházban indítványozza Plimsoll, hogy utasítsák vissza Connaught herczeg évpénzének fölemelését, mert tekintettel az angol-török conventióra, módosítani kell az alkotmányt, és megszorítani a korona előjogait. Két órai vita után 151 szavazattal 13 ellenében elvetették az indítványt, és a kormány javaslatát harmadik fölolvasásban is elfogadták. KISSingen, jul. 31. Masella nuntius 29- én ide érkezett és háromnegyed óráig értekezett Bismarck herczeggel. Másnap 30- án fogadta Bismarckot, és azután ismét Bismarck lakásán értekezett egy óra hoszszat. A nuntius délben Bismarcknál ebédelt. Berlin, jul. 31. A Provinzial Corresponded jelenti, hogy a német trónörökös ratificálta a berlini szerződést. A szentesített példányokat vasárnap cserélik ki. Berlin, jul 31. A birodalmi gyűlésbe való választásokról jelentik : Braunschweig herczegség, Nürnberg és Giessen nationálliberálisokat választottak. Essen, Düsseldorf, Krefeid és Süürzburg az eddigi clericális jelöltekre szavazott. Szűkebb választás lesz Drezdában, Mainzban, Darmstadtban, Solingenben és Hagenben. Bosznia megszállása. Bród, júl. 31. Philippovich főparancsnokot tegnap Török-Bródban, ma délben pedig Deventben a legszívélyesebben fogadták az összes török főhivatalnokok. A község elöljárója hangsúlyozta beszédében, hogy mivel a két község lakosai elég közel laknak a határhoz, hogy méltányolni tudják az osztrák kormány igazságos bánásmódját, azért teljes nyugodsággal és bizalommal néznek jövőjük elé. A mai vonulás alatt rendkívül nagy volt a hőség, és a legénység sokat szenvedett miatta. Bród, júl. 31. Ma délutáni fél négykor a fősereg Derventnél tábort ütött. A kajmakám, a kadi, a lovas csendőrségnek egy századosa, sok tekintélyes lakó, a katholikus lelkére és négy orthodox pap részint kocsin részint lóháton Philippovics táborszernagy elébe mentek, hogy meghódolásukat kifejezzék és hogy ő császári és királyi felsége kegyelmébe ajánlják magukat. — A 20-dik gyalogdivisió átkelt a Száván és bevonult Török-Samacba. Az első hegyi divisió a hadtestnek első részével ellentállás nélkül Noviba érkezett. — Philippovich főparancsnok, engedve a lakosság sürgető kérésének, a gabona- és marhakiviteli tilalmat megszüntette. Bécs, jul. 31. A horvát-bosnyák határról jelentik jul. 31-ről. Hivatalos jelentések szerint Szerajevóban a legnagyobb anarchia uralkodik. A hírhedt Hadsi Loja izgatásai következtében Mazhav pasa, Szerajevo kormányzója, egy csapat és az ottani parancsnok kíséretében elmenekült. La mind akettőt utolérte és visszavitte. Mazhar pasát letették, a parancsnokot pedig, bizonyára akarata ellenére, kormányzóvá proclamálták. Miután Mazhar pasa házát kirabolták, a felizgatott tömeg a fegyvertár fosztogatásához fogott, miközben véres összeütközés történt a nép és a rendőrök közt, végre a tömeg megostromolta a fegyvertárat. Ekkor Hadsi Loja Banjalukába küldötte testvérét, hogy ott is hasonló lázadást szervezzen a török hatóságok ellen. Az utóbbiak azonban, hír szerint, elfogták a küldöttet és őrizet alá helyezték. Bécs, jul. 31. A Politische Correspondenz jelenti Szerajevóból . Hafiz pasát a katonai főparancsnokot és Mazhar pasát is foglyokul vitték vissza Szerajevóba. Az utóbbi házát kirabolták. Most csak a szerajevói vár és Konstantinápoly közt van távirdai összeköttetés. Bécs, jul. 31. A Politische Corresponded jelenti Konstantinápolyból, hogy a Bosznia megszállását tárgyaló minisztertanácshoz levelet intézett a szultán, melyben az osztrák-magyar occupatiót illetőleg kimondott feltételeihez ragaszkodik. A portánok jelentik Prizrendből, hogy az albánoknak Szerbia és Montenegró ellen való fegyverkezése fenyegető mértékben növekszik. A Bosznia és Herczegovina közigazgatására és igazságszolgáltatására vonatkozó szabályzatokat — írják a B. C.-nek Bécsből — a napokban fogják közzétenni, és a lehető legrövidebb idő alatt végre is hajtani. Az administrate lehetőleg egyszerű lesz és kevés költséget fog okozni és hasonlítani fog körülbelül a határőrvidéken most dívó közigazgatáshoz, csakhogy a községeknek nem fognak autonóm jogokat adni. Az egészen meddő vitatkozás, hogy a monarchia melyik részéhez fogják csatolni e két tartományt. Ha tartósnak tekintik is a megszállást, Boszniát és Herczegovinát csak úgy fogják kormányozni mint a monarchia gyarmatát. Remélem lehet, hogy a bevételek fedezni fogják a közigazgatás költségeit, a megszálló csapatok kiadásai pedig ezentúl is a közös pénztárt fogják terhelni. A Carlton Club vendégsége. A Carlton Club szombaton este lakomát adott Lord Beaconsfield és Salisbury tiszteletére. Tizenkét gazdagon díszített asztalnál foglalt helyet valamenynyi miniszter és körülbelül 500 conservativ peer és képviselő. A két vendéget zajos lelkesedéssel fogadták. Az első két áldomást a királynéra és a királyi családra mondották. Ezután az elnök Lord Beaconsfieldet köszöntette föl, és így végezte beszédét : „Üdvözlöm Lord Beaconsfieldet, mint a legnagyobb győzőt, mert ő a háborút győzte le és meghozta nekünk a békét.“ Beaconsfield a következő beszéddel válaszolt a felköszöntésre: Tisztelt elnökünk említette okát, hogy miért lettem én ma este az önök vendége. Én csak vonakodva vettem részt abban a nagy és előkelő gyülekezetben (berlini congressus), mely most oszlott szét. De engedtem nemes barátom kérésének, mert ő azt gondolta, hogy hasznára lehetek az akadályok leküzdésében, melyek útjában fognak állani. És most már elmondhatom, hogy a kormányaidat ő kezelte e fáradságos munkában, és a kielégítő sikerért neki több köszönettel tartoznak mint nekem. (Tetszés). Iparkodásunk eredményét megelégedéssel fogadta az ország. De azt veszem észre, hogy a tetszést nem osztja mindenki, és mielőtt 48 óra letelnék, készen fognak állani az oppositio martialis sorai az ellen, amit mi végeztünk, hogy ellenezzék azt a politikát, melyet mi követtünk. (Nevetés.) Minthogy nem lehetek jelen a házban, ahol a nagy csata fog vivatni, ámbár ott fog ülni a királyné két főmeghatalmazottja, akikhez persze csak kérdéseket és vonatkozásokat fognak intézni, remélem, megengedik, hogy érinthessem azon kérdéseket, melyek hosszasan fogják igénybe venni a parlament figyelmét. Igen bajos meghatározni a királyné meghatalmazottai ellen emelt vádak természetét. Úgy látszik, hogy szerencsét kívánó sajnálkozási nyilatkozatok azok. (Nevetés.) Vádolják ő felsége kormányát, hogy megcsalta és cserben hagyta Görögországot. Ez sokkal egyszerűbb kérdés, mint a minőnek eddig a nyilvános vitában tartották. Mi Görögország kormányának, és mindazoknak, akik befolyást gyakoroltak reá, mindenkor, hivatalosan és privatim, azt tanácsoltuk, hogy semmi esetre se bocsátkozzanak bele a rendzavarásokba, melyek két év óta fenyegetik Európát, és a pusztító háborúval végződtek. Erre nagy okunk volt. Ha azt hitte Görögország, szerintünk tévesen, hogy közel van Törökország fölosztása, ez esetben bizonyára jelentékeny részt kapott volna belőle. Lehetetlen lett volna másképen rendezni újonnan Európát, mint úgy, hogy Görögország igényeinek nagy része kielégíttessék. Ha ez az eset következett volna be, akkor oktalanság lett volna Görögország részéről, ha elpazarolja vagyonát és vérét. De ha, amint ő felsége kormánya is hitte, nem következik be az ottomán birodalom fölosztása, hanem azt fogják határozni a hatalmak, hogy az ottomán birodalom megszilárdítása szükséges Európa békéjére nézve, és hogy e nélkül hosszas és véres háború üthet ki Európa több országai közt, akkor szintén világosnak tartottuk, hogy a lázadó tributárius fejedelemségek szükségképen mostoha bánásmódban fognak részesülni, és igy hogy bölcsen követte Anglia tanácsát, midőn nem bocsátkozott bele e végzetes viszályba. (Tetszés.) E nézet igazságát nem bizonyították-e be az események? (Halljuk!) Görögország, mely szerencséjére nem avatkozott bele, és nem pazarolta alattvalói és rokonai vagyonát, most nagyobb területet kap a berlini szerződés alapján, mint a lázadó fejedelemségek bármelyike, melyek eltékozolták e nagy harczban segédforrásaikat. (Tetszés.) Azt mondják, hogy tévútra vezettük Görögországot , pedig mi voltunk az a hatalom, mely kieszközölte, hogy meghallgattassék a congressusban. Salisbury törekvése, a határok kiigazítása czéljából, mindent fölkarolt, amit mérsékelt és józan ember követelhetett, amit a congressus is elfogadott, és amit Görögország is okosan fölhasználhat, ha okosság és mérsékletesség uralkodik tanácsában. A szultán elejétől fogva azt a kívánságát fejezte ki, hogy a barátság és engesztelékenység szellemében akar bánni Görögországgal. (Tetszés.) Ő teljesen meg van győződve, hogy a török és görög fajnak egyetértése szolgálhat csupán a pánszláv mozgalom ellensúlyául, mely egész birodalmát megtámadta. Ezért előzékenységgel fogadta az angol kormány minden tanácsát. És minden csapások között sem tért el ezen szándékától. Én a szultánról beszélek különösen, mert én óriási fontosságot tulajdonítok ezen férfi egyéni jellemének. Ő minden jó impulzust befogad. Nem zsarnok, nem kicsapongó, nem bigott, nincs megromolva. (Tetszés) A szultán utolsó szava is az volt a görög kérdésre nézve, midőn nemes barátom hozzáfordult, hogy a congressus összeül meg kell tehát hallgatni Európa elhatározását. A congressus szólott és a szultán, én hiszem, kész megfontolni a congressus tanácsát. És íme van egy párt, mely fájdalom nem szorítkozik Angliára, és ez a párt factiosus tekintetekből erőszakosságokra háborítja Görögországot a szultán azon nyilatkozatával szemben, hogy Görögország iránt való barátságból és háladatosságból akarja azt megtenni, mivelhogy nem támadta meg őt a veszély és megpróbáltatás idejében. (Tetszés.) A konstantinápolyi június 4-ei conventióra a következőket jegyzem meg : Ha a kárörvendő demonstrációk lajstromát megtekintem, nem kételkedhetem, hogy zivatart várhat a kormány. Azt mondják, hogy veszélyes módon súlyosbítottak a nemzet felelősségét. Pedig a szerződés által nem tettük terhesebbé felelősségünket, hanem megkönyítettük. Ha a konstantinápolyi conventió és Cyprus szigetének megszállása nélkül jött volna létre az erópai kiegyezés, mi lett volna ennek következménye? Tíz, tizenöt vagy húsz év múlva, midőn ismét megerősödött volna Oroszország, ismét talált volna valami bolgár vagy más kérdést, és újra megtámadta volna Törökországot Európában és Ázsiában. A kormánynak a vonakodás és a szilárd akarat hiánya után azt kellett volna akkor mondania : Ennek sohasem szabad megtörténnie, nem engedjük meg Kis-Ázsia elfoglalását, véget akarunk vetni Oroszország előnyomulásának. A legnagyobb fontosságú volt tehát, hogy előre megtegye a kormány ezt a lépést, mely bizonyságot tesz Anglia politikájáról, hogy ne vonakodjanak, kétségeskedjenek miniszterei , ne engedjék, hogy a véletlen uralkodjék, és végtére akkor tegyenek, mikor már késő. (Tetszés.) A congressuson való részvételemnek egyik eredménye az, hogy elvitázhatlan ténynek tekintem, hogy sem a krimi, sem ez a borzasztó és pusztító háború nem tört volna ki, ha Anglia a szükséges határozottsággal nyilatkozott volna. (Hosszas tetszés.) Nem. Oroszországnak jogos panasza van ellenünk. Panaszkodhatik ellenünk, hogy sem a krími háború idején, sem most, és én is elvállalom a felelősségből a magam részét, nem nyilatkozott Anglia világosan szilárdsággal és határozottan, hogy az Európa vezetésében őt megillető befolyást gyakorolhatta volna. Berlinből hazatérvén, ha kérdezték volna tőlünk, hogy mit tettünk az európai béke megszilárdítására, annak megakadályozására, hogy ismét háborúba ne keveredjünk, mondhattuk volna-e, hogy a foltozással megelégedtünk, és néhány év múlva ismétlődni fognak mindezek a bajok. Ellenkezőleg mi azt gondoltuk, hogy elérkezett az ideje, hogy véget vessünk az anarchiának és a chaosnak, mely oly sokáig uralkodott. Nagy sajnálattal kell mégis bevallanom, hogy nem sikerült kielégítenünk kritikusainkat. Csodálkoztam, hogy a konstantinápolyi szerződést esztelen munkának mondják. Ez kemény szó, de én nem követelem, hogy oly conpetens bírája vagyok az esztelenségnek, mint az az igen tisztelt úr, aki ezt a kifejezést használta. Inkább valami értelmes döntő bíróság elé bocsátom azt a kérdést, hogy ki köthet hamarább esztelen szerződést, az angol gentlemenek gyülekezete-e, mely öt éven át élvezi a királyné kegyét és polgártársai bizalmát, és nem minden siker nélkül és elővigyázattal kormányozta az államot, vagy pedig az az agyafúrt szómester, a ki megittasodva a szóözöntől és önös képzelődéssel megáldva, mely mindenkor egész sorával rendelkezik a képtelen argumentumoknak, hogy elleneit rágalmazza és önmagát dicsőítse. (Nevetés- Tetszés.) E conventio megítélését az angol népre bízom. Ezután még Earl of Mannesbury köszöntötte föl Salisburyt, aki válaszolt reá. Budapest, július 31. Olaszországban a tüntetéseknek ismét egy új sorozatára készülnek — Ausztria- Magyarország ellen. Azon nyugodt magatartás, melyet monarchiánk követ e mozgalmakkal szemben, s mely hasonlít a megvetéshez, nem imponál a bérünkbe megférni nem tudó tanán atyánkfiainak. Eddig leginkább Közép- és Dél-Olaszország bőgött ellenünk való gyűlöletet. A tüntetéseket most már felhozzák határainkra, hogyha eddig még nem hallottuk volna a verést provokáló viszketeg henczegését, hát legyen módunk abban közelről gyönyörködni. S hogy azon harczias állapot képe teljesebb legyen, melybe Olaszország mindinkább beleéli magát, arról is szól a chrónika, hogy míg egyrészt az Italia Irredenta önkényteseket toboroz a Dél-Tirolba, s esetleg Dalmátiába és Isztriába való beütésre, addig a kormány másrészt erősíti a várnégyszöget, s holmi flotilla-demonstrációkat helyez kilátásba. Minden jel arra mutat tehát, hogy az olaszok el vannak határozva, miszerint akárkitől, de valakitől, verést akarnak kapni. S hacsak ebben telik kedvök, a verést megkaphatják. Nem a csatamezőn. A ismeretes talián bátorság korántsem merne hivatalosan henczegni annyira, mint mer szájaskodni félhivatalosan. Olaszország tudja, hogyha Ausztria-Magyarországgal mérkőznék, ez egyenlőtlen harczban letiportatnék, egysége megsemmisülne, s monarchiánk politikáját azon félszeg traditiók csapásába terelhetné vissza, melyek zászlójára az volt írva, hogy a czitrom és narancs belföldi gyümölcs legyen. Nem képzelhető tehát oly eszeveszett kormány, bármily radicalis is, amelyik meg merné kockáztatni árháború esélyét; sőt meg vagyunk győződve, hogy maga az olasz nép, bármily furia corsa szállta meg, bármiként tarantellázik, mintha mérges pók, vagy scorpio csípte volna meg az egész nemzetet, mihelyt komoly kilátása lenne rá, hogy kormánya háborúba viszi Ausztria-Magyarország ellen, egyszerre úgy kijózanodnék, mintha soha sem lett volna ittas a nagyravágyás korától és soha sem jutott volna eszébe a bolond gondolat, miszerint Ausztria-Magyarországtól elvegyen két tartományt saját erejéből. Olaszország szomorú tapasztalataiból ismeri e monarchia karjainak súlyát. Pedig többnyire csak egy keze küzdött Olaszország mindkét keze ellen, és nem az alkotmányos Ausztria-Magyarország, s nem az átalános hadkötelezettség alapján újjáteremtett osztrák-magyar hadsereg, hanem az absolut, az elégedetlen, az ellenségnek győzelmet kívánó népekkel bíró Ausztria s a monarchia ügyéért nem lelkesülő, desertáló s némi fegyelemben csak a káplári palota által tartható osztrák sereg állt vele szemben. Mi történnék tehát Olaszországgal most, ha az alkotmányos Ausztria-Magyarországgal és lelkesült intelligens hadseregével gyűlne meg baja, főleg akkor, ha Itália egyedül elszigetelve lépne fel ellenség gyanánt? Mert, hogy szövetségekre nem számíthat Olaszország, erről minden talián politikus meg lehet győződve. Francziaország bánva, hogy a hálátlan kígyót keblén felmelengette, inkább ellenséges, mint baráti szemmel tekint Olaszország nagyhatalmi szárnypróbálgatásaira. Németország a kegyes patrónus, szeretné lerázni nyakáról régi szövetségesét, ki compromittálja, s fészkelődésével és dörgölőzködésével terhére válik a hatalmas kanczellárnak, ki épp most azon fáradozik, hogy az olasz egység ősi ellenségével, a pápasággal, békét, vagy legalább fegyverszünetet kössön a socialista harcz tartamára. Olaszország tehát semmiesetre sem fog elmenni egész azon pontig, ahol a csatamezőn kaphatna viszkető hátára megérdemelt verést. De igenis fog kapni diplomatiai verést, a legsajtóbbat. Kell hogy kapjon. Monarchiánk nem tűrheti tovább, hogy a szomszédból ily gyalázó szidalmakat kiáltozzanak át a kerítésen. Ennyi elég volt mulatságnak. Most már a dolog komolyabb oldala következik. Ha Andrássy egy erélyes jegyzékben csendet parancsol Olaszországban, lesz csendesség és meghunyászkodás Velenczétől kezdve egész Siciliáig. Ha tovább is hallgatunk, a talián henczegés azt hiheti, hogy félünk. Erélyes fellépésünk, hatalmunk oroszlánkörmeinek csak egy pillanatra való megmutatása, egyszerre helyreállítja az irántunk való tiszteletet. Tessék megkísérteni. Az orvosság csalhatatlan. S Európa egyhangúlag helyeselni fogja az orvosszer alkalmazását. Kossuth levele Mezei Ernőhöz. Kossuth Lajos, amint már lapunk esti száma jelentette, korteslevelet intézett Mezei Ernőhöz megválasztatása érdekében. Kiadjuk e levelet, mint eddig Kossuth minden nyilatkozatát, a gyomai kerületnek pedig azt üzenjük, hogy olvassák el és aztán szavazzanak annál határozottabban és lelkesebben Zsilinszky Mihályra. A kortes-levél egész terjedelmében igy szól : Collegno (al Baraccone) jul 23. 1878. Uram barátom ! Ön azt írja, hogy Békésmegye magyar népe őszinte ragaszkodással viseltetik irányomban. Ebből azt kellene következtetnem, hogy szavam és nézetem nyom nála valamit. De ha ez így van, miként történhetett, hogy a gyomai kerület közösügyes képviselőt küldött az országgyűlésre, ámbár nem lehetett nem tudnia, hogy én azt a boldogtalan közösügyes rendszert mindig a leghatározottabban kárhoztattam? Hanem hát akármi történt is a múltban, anynyi bizonyos, hogy a helyzet most egészen különbözik az 1868. óta történt választások helyzetétől. Annak az országgyűlésnek, amely feladva a personál uniót, e szerződésileg kikötött alapfeltételét a Habsburgház uralkodásának Magyarországon, ennek helyébe a közös ügyes rendszert varrta a nemzet nyakába, erre egyáltalában nem volt mandátuma a nemzettől. Az az országgyűlés pártkülönbség nélkül a Deák Ferencz által szerkesztett 1861. felirat alapján kapott a nemzettől mandátumot. Az a felirat nem egyéb, mint egy hatalmas paraphrasisa annak, a mit őseink egy alaptörvényben, melynek megtartására magát a már örökösödési joggal országló uralkodó ház esküvel kötelezte, akként fejeztek ki, hogy ámbár a trónörökösödés rendje ugyanaz Magyarországon, mint Ausztriában, következőleg ugyanazon személynek kell országolni Magyarországon, aki az ezzel együtt elválaszthatlanul birtoklandó osztrák tartományokban országok, mindazonáltal Magyarország szabad és független ország, egész kormányzati rendszerében önálló és semmi más nemzetnek vagy országnak nem kötelezett. Ezen közjogi állás fentartására és biztosítására adott a nemzet mandátumot 1865-ben. És az az országgyűlés nemcsak fel nem tartotta, de sőt egyenesen feladta azt, aminek fentartására a nemzet által megbízva volt. Tehát a közösügyes rendszer behozatala nem bír valódi jogalappal. Az nem volt jogszerű cselekvény, hanem egyenesen egy parlamentáris államcsíny, szintoly jogtalan, mint akármely kormányállamcsíny, mint akár az, melyet II. Napóleon elkövetett, és ami keletkezésében jogtalan, azt jogossá semmi későbbi törvényesítés nem teheti. Törvényesítés egy dolog, jogszerűség egy másik dolog. De hát miként történhetett, hogy a nemzet ekkorig a választásoknál ezt az államcsínyt, az elvállalt képviselői kötelességek e rémületes megszegését el nem vetette? Ennek oka azon határtalan bizalom volt, melylyel a nemzet Deák Ferencz iránt épen az 1861-ki felirás következtében viseltetett. A nemzet többsége azon nézetből indult ki, hogy az csak mégsem lehet olyan rész, hogy még csak kísérletet se érdemeljen, a mit az a Deák javasol, a ki 1861-ben az ország jogait oly hatalmasan védte s a nemzet érzelmeit oly biven tolmácsolta. Tehát adjunk tért a kísérletre. Lássuk teljesednek-e azon várakozások, melyeket Deák Ferencz kizátásba helyezett. Aztán a nemzet azon nézetből indul ki, hogy