Ellenőr, 1879. február (11. évfolyam, 56-107. szám)
1879-02-14 / 80. szám
kormánynak is csak annyit tud a P. Napló tanácsolni: „hogy ne kövesse a Tisza politikáját, mert — úgymond — a kormány, mely azt folytatná, mit Tisza Kálmán megkezdett, fél esztendőt sem érne.“ De hát mondja meg: milyen politikát követne? Ezt nagy bölcsen elhallgatja, hanem később azt mondja: „első szakítani a kárhozatos iránynyal, melyben a jelen kormány haladott, s a nemzeti alapra állani.. .“ Hát miféle bramarbasz ez? Nem nemzeti irányban haladunk-e mi, kik létjogunkat épen Boszniában és Európa jóváhagyásával biztosítottuk, mielőtt belügyeinket rendeznénk ? Persze a felfogás különbözősége választ el bennünket. De hát nem mondanák-e meg tisztelt ellenfeleink: Európa ellenében s az orosz ellen kitévők lennének ők, ha már Bosznia occupátióját nem helyeslik ? ... A P. Napló megfelel erre: „ nem bunyászkodna meg Bécs követelő udvari körei, — hanem Magyarország méltó képviselete előtt.“ Ugyan milyen méltó képviseletet gondol a P. Napló" ? A sol-disant conservativek s a szélsők uralmát, de nem mint Francziaországban — mert ott a szélsők a conservativekről mit sem akarnak tudni és viszont. De hát nálunk a beteges parliamenti viszonyok ily viszás házasságot is produkálnak, de nálunk a conservativek még népszerűeknek is tartják magukat. Csak az ő lapjaik s a szélsők mutatják magukat ily hihetetlenségekkel; de a higgadt közvélemény — mely hallgatásával s mozdulhatlanságával tüntet — azt mondja: mit ti óhajttok, azt mi tudjuk; hanem hogy mint akarjátok a hazát jobban boldogítani, mint a jelen kormány, azt nem tudjuk, tehát zsákban macskát hiában árultok. Elmondtuk ezt más szavakkal százszor is, de ők egyre folytatják: „nem kell nekünk a bosnyák politika, sem annak ismétlése“ — így a P. Napló. Hát ki akarja ezt ismételni ? Elég volt abból egyszer is, de megtartjuk ezt, mert szükségünk van reá s mert vérünk és pénzünkbe került az. Ám védjen, őrizzen meg más jobban e politikától, s bizony azt mondjuk reá: ez különb ember; de amíg az oroszt s szláv nagyratörő barátait a délen nyakunkról olcsóbb áron el nem riasztja, biz azt mondjuk: kár volt megmozdulnod, ha okosabbat nem tudtál tanácsolni. De Eötvös az, ki okosabbat tud mondani. „A régi múlt és a jelen között — úgymond — Tisza Kálmán és végzetes keleti politikája s kiegyezési áldozatai vannak.“ Es mondja, tehát igaz. De ő azt is mondja, „hogy a jelent sem a politikában, sem a históriában a múlttal összekötni nem lehet“, és ez nem igaz; ergo az sem áll, hogy Tisza egyénisége a középen áll. Quod erat demonstrandum! A jellemző a dologban az, hogy a bal zajos helyesléssel fogadta Eötvös mondatait, tehát megmérhetjük azon niveaut is, melyen a baloldal mi nálunk áll. Ámde Apponyi taktikájára is elmondhatni: „Plus le corps est faible, plus il commande; plus il est fort, plus il oblit. II fant que le corps ait de la vigueur pour obéir a l’ame: un bon serviteur doit étre robuste.“ Ő nála úgy látszik még nem erős a lélek. Azt jelenti ki, „hogy miután Tisza kijelentését az elnök nem utasíta rendre, a miniszterelnököt arra sem tartja érdemesnek, hogy visszautasítsa.“ S azt mondja folytatólag: „nem ambitio, hanem önfeláldozás a jelen kormány okozta helyzet gyógyítására vállalkozni.“ Kell-e nagyobb ambitio annál, mintha ellenemmégis“ önfeláldozással (íj az'T bajainak*'gyógyitá-sára vállalkozni képeseknek s készeknek is érezzük magunkat ? Jó lenne egyáltalában az oppositiónak megszívlelni, amit Skobeleff mondott egy bulgáriai Kränzchen alkalmával Drinápolyban legközelebb, midőn már a bor megoldá a plevnai hősök nyelvét; mert hát Skobeleff is ellensége a bosnyák occupátiónak épen úgy, mint a magyar oppositió, csak hogy az egyik öntudatosan, a másik meg csupa népszerűség-vadászatból, mely annyiszor forr torkára a magyar nemzetnek. Skobeleff tehát igy nyilatkozott: „Ausztria az ő politikája által Oroszország ellenségévé vált.“ (Szívlelje meg az oppositió.) „Bosznia és Herczegovina elfoglalása Ausztriának mi hasznára sem fog válni, mert erről gondoskodni fog az orosz diplomatia.“ (Ez már Tiszának és Andrássynak szól, hogy a diplomátiát eddig az orosz ellenére vitték, tehát mégsem oly rosz dolgot követtek el, ami a magyar nemzet kárára lett volna.) „A katonai igazgatásnak ezen provincziókban — folytatja Skobeleff — bármily hosszan tartson is, egyszer meg kell szűnni, és azok lakossága kell hogy egyenlő jogokat nyerjen a többi népek jogaival. És akkor jön el az idő, midőn a szlávok fölénye önmagától érvényesülni fog. Ausztria-Magyarország összes szláv tartományait meg kell hogy kapjuk, és a mi dolgunk lesz akkor a magyarokból engedelmes oroszokat csinálni. A mi követünk Konstantinápolyban: Ausztriának csak öt évet adott a megélhetésre — reméljük, hogy mielőbb készen leszünk vele. Mi innen — Bulgáriából — sem Törökország, sem Európa kedvéért nem megyünk ki; mi azért megyünk, mert minket a visszamenet hazánkba erősbbé fog tenni. Innen, mostani helyünkről nem bírunk hozzáférni Ausztriához ; ha mi támadni akarunk, azt Lengyelországból kell tennünk. S várjon főoperáló seregünket Krakó vagy egy más pontra dirigáljuk-e, az a detail-dolga, a fődolog, hogy mi fogunk támadni.“ Íme az orosz programra ... Hogy tetszik az oppositiónak? Még belőlünk is alázatos oroszokat vélnek csinálhatni a legfölebb 5 év alatt készen lesznek velünk. No már ennyi jóakarat (!) mellett a parliamenti viszályokra dolgozni nálunk is — á la Ausztria, mégis nem csak könnyelműség, de vétkes lengyelországi „nepozvolyem,“ melynek szomorú vége is lehetne. Azonban részünkről nem festjük magunknak oly sötéten a magyarok jövőjét, mint ezt fennhéjázásában Skobeleff látja, kinek savanyú a szőlő Bulgáriából, de Krakóból és Galicziából már megbirkózni vél és akar Ausztria-Magyarországgal. Hanem azt Skobeleff enunciátióiból is láthatja a magyar oppositio, hogy bosnyákellenes magatartásával épen az oroszok előnyére dolgozik. Az új orosz követ Karzoff, kit nem ok nélkül Belgrádból léptettek elő Budapestre, mosolyogva dörzsöli kezét s úgy referál Petersburgba Pestről, mintha akár Belgrádból referálna, hogy minden jól megy Pesten is. Jól háll Ha Tisza helyét annyian pótolhatni vélik, mert őt nem tartják genie-nek s nem tartják pótolhatlannak, nem pedig azért: „mivel Bécsnek ezt a politikát más ember is ajánlhatja (sie) s azt más is keresztül vihetné“ mint a P. Napló mondja. „Ha felhivatnak, készen állnak, kik úgy feláldozzák magukat mint Tisza — folytatja a P. Napló — és ő és pártja „több megnyugvással látnák a maguk pártjánál a hatalmat. . . .“ Kell-e classicusabb, dicsőbb bevallás ennél: a magyar oppositió részéről ? Semmi egyébért, hanem csak hogy nála legyen a hatalom — ez a devise s ők mégis úgy tüntetik fel eljárásukat, mintha a régi Deák-pártnak kezére akarnák játszani a kormány gyeplőjét. Ha Deák fölkelne, nem lenne a mai oppositió híve; ő nem utánozná a mai Ausztria alkotmányhőseit, de nem is engedné meg, hogy az ellenzék akként compromittálja minden nap parliamentjét, mint ezt ma conservativek és szélsők egyaránt teszik. Azért tehát ne is bolygassuk hiába az ő árnyékát, menjünk saját útjainkon s vegyük is érte a felelősséget önmagunkra a jövő kor előtt. ...... TÁRCZA. Nemzeti színház. (Tamira. 100 aranynyal jutalmazott eredeti tragédia 4 felvonásban. irta Várady Antal. Először adatott a nemz. színpadon febr. 13. 1879) Nem mindig talál az iró oly tárgyat, nem mindig áll oly alapon, mely képessége sajátosságának meglel. Mikor megleli a neki való anyagot, és formát, olyankor születhetik meg remekje, mely persze azért, hogy az ő remekje, általános szempontból nem mindig remek. Önismeret, önmagának józan megítélése kívántatikahhoz, hogy az író ne vágja kaszáját oly rézbe, mely neki tilos. Mert abból, hogy valaki drámaírói képességet érez magában, egyáltalán nem következik, hogy a dráma mindenik válfajában egyforma szerencsével tehetne kísérletet, de sőt aki határozottan egyik szakmára — a vígra vagy komolyra — elszánta magát hajlamai szerint, az se higgye, hogy sikerrel próbálkozhatnék egy-két alfajnál tágasabb téren. Nagy szellemek ugyan némileg kivételt képeznek, de e kivételes szellemek születését századok választják el. Rendesen az, akit regényes anyag és légkör ellenállhatlanul csábít, kényelmetlenül feszeng a társadalom vagy történelem szilárd talaján, viszont az utóbbihoz szokott a levegőben érzi magát, mihelyt ezt elvonják lába alól; egyik a magasb vígjáték hangjával rendelkezik, de erőtlen mikor bohózattal tesz próbát, a bohózatos képesség meg feszes a sima parketton — jó szerencse ha el nem csúszik rajta. Egy „regényes“ írót interpelláltak egyszer, mert nem ír társadalmi darabokat. — Mert nem vagyok képes azt leírni, hogy „jó estét“ vagy „ajánlom magamat.“ Hogy Várady Antal a dráma melyik fajára van hivatva, még nem bizonyos. „Tamara“ után annyi kétségtelen, hogy nem a mesésre és regényesre. Közönségesen kényelemből adják az írók magukat a tisztás képzeleti tárgyakra. Történeti hűség nem kell — így okoskodnak — valószínűséggel fölösleges törődniük, szabadon csapoghatnak kények-kedvek szerint. Feledik azonban, hogy midőn az iró a valódi, létező világot elhagyja, a néző azt követeli, hogy az iró képes legyen egy más világot teremteni. Vagyis oly erős képzeletet, annyi szenvedélyt, érzelmet, annyi költészetet, a gondolatok oly szépségét, a nyelvnek oly báját kívánja, hogy csakis nagy tehetség tud ennyi igénynek megfelelni. Tehát nem könnyebb — sőt ellenkezőleg, tán nehezebb ez a genre. Igen találóan jegyzi meg egy franczia író, hogy visszaél a csodás genre szabadságaival az, aki szeszélyes valószínűtlenségekre ragadtatja magát, és lehetetlenségeket egymásra halmoz, minden logikát az események fűzésében mellőz s mentségéül még azt sem hozhatja fel, hogy műve költői mű. De az írók nagyobbrészt csak a válfaj szabadságait aknázzák ki s nem vetik magukat alá kötelességeinek. A vége aztán balsiker. Váradyban pl. van drámaírói érzék, tud cselekvényt szépíteni, hatásos képletek villannak meg agyában, de nélkülözi azt a gazdag phantásiát, mély érzelmet vagy ragyogó szellemet, mely menthetővé tenné extravaganttáit. Ha társadalmi, vagy történelmi alapra állna, meglehet jobban kiérdemelné az aranyakat, melyekkel az akadémia „Tamarát“ oly kedvetlenül jutalmazta. Olvasóink tán még emlékezni fognak az akadémiai bírálatokra, melyek tavaly a Teleky-pályázat eldöntésekor minden lapban megjelentek. E bírálat fején találta a szöget, mikor kiemelte, hogy nincs a műben igazság. Érzelmeiből s gondolataiból egyaránt hiányzik az. A mű alapgondolatja, hogy Dágon a legyőzött theozugok földönfutó királya, szerelmes lesz népének legyezőjébe Tamarába. Természetesen nem ismeri s mikor megtudja kit szeret, ellentétbe jön hazafiságával. Szerelem s hazafiság küzdene tehát egymással, ha az alapeszme következetesen keresztül volna vive. De szerző nem mer Dagonból oly embert csinálni, akiben a szenvedély elfojtja a hazafiság legszentebb érzelmét s e bűn miatt bukik el. Az ő Dágonja meglehetősen színtelen s ingadozó alak. Pedig noha a czímszerep Tamóráé, ő a darab hőse, mert a drámai összeütközést ő képviseli. Dágon földönfutó király kiköt Tamóra országának partján s épen a fejedelemné kertjében. Népét rabul hurczolta e mesés királynő s Dágon a kit népe holtnak vél — azért jön, hogy övéit felszabadítsa. De egyedül találván magát a holdvilággal — elkezd ábrándozni, szerelmi vágyakat hallatva, melyekért a gerlék megirigyelnék. Népét úgy látszik nagyon hamar feledte. Jön Tamóra sétálni s andalogni. Telve szerelmi vágygyal, mint egy 16 éves ábrándos leányzó. Pedig amazonnak festi környezete és ezer számra küldi a rab theozugokat máglyára meg keresztre. Tamóra meglátja Dágont, Dágon őt. Áradoznak s egymásba szeretnek. A király igy vall szerelmet : „Végre lobogó szivem tüzét, Hiába panaszoltam a virágnak, Madárnak, napsugárnak, tengereknek.“ Második felvonás. Színhely „Tamara városa“, a napbálvány temploma előtt. Dágont láttuk a szerelmest, most a hazafi lép föl. Theozug rabok feküsznek köröskörül. Lyreus, a theozug dalnok fejedelmével találkozik, kit arra buzdít, hogy szabadítsa föl népét — az ellenség tulajdon földét, azt a népet, melynek semmi fegyvere — mely szét van szórva, holott Tamarának hadserege, bástyái vannak, s azonkívül ez az összes lakosság alatvalója. Hogy lehet ily népet megszabadítani ? Ezzel szerző nem gondolt, majd felszabadítja, ha akarja, s valóban oly önkényesen bánik el Tamara népével és a theozugokkal, mint akár az operettek szerzői „Peraud király udvarában.“ Lyreus azonban egy dolgot elhallgat Dágon előtt, azt hogy neje Palmea még él, és pedig rabul Tamara városában. E nő tökéletesen fölösleges a darabban, ő áll Várady útjában, hogy eszméjét következetesen keresztül vigye, mit alább bővebben fogunk kimutatni. E felvonás tartalma különben a theozugok egy lázadása Tamóra népe ellen és Dágon elfogatása. Harmadik felvonás: Dágon Tamóra elé vezettetik, mialatt népe künn ostromolja a palotát. Az egész felvonáson át folyton dörömbölnek odakünn. Itt volna a darab csúcspontja, itt kellene Dágonnak erkölcsileg el- esni — el is esik — de csak félig s az nem elég. Aki félig esik el, csak félig drámai hős. Mikor a foglyot behozzák s ez Tamórát meglátja — kit udvarhölgynek vél, rögtön lábához borul és ismét szerelmet vall. Künn ostrom — Tamóra s Dágon édesegnek. Egyik sem törődik országával. Dágonnál ez hagyján — neki ilyennek kell lennie — de mért epekedik Tamóra ? Ez teszi a jelenetet meddővé. Nincs drámai fejlődése — áll pang a cselekvény. Tamórának itt rá kellene venni Dágont olyasmire ami árulóvá bélyegzi s mindenkorra hozzá lánczolná — áthághatatlan bástyát állítva közéje 8 népe közé, így aztán nagy helyzet fejlődhetnék ki a felvonás végén. Dágon népe és Tamara közé állna, az ő kezében volna a nép sorsa s ő elárulná szerelméért! De nem helyzet, csak egy tableau következik. A theozógok betörtek. Dágon és Palmea találkoznak. Most tudja meg, hogy neje él. Egyszerre a szomszédszobából királyi díszben előlép Tamóra. Jaj neki! Hát ő Tamórát szerette ? Népe a fejedelemnő halálát követeli, de ő védve elébe áll. Népe árulónak mondja s őt akarja leszúrni. De ő elé meg Palmea áll s megvédi. (Ezen a sok önfeláldozáson nevetett a közönség s várta már, hogy Palmeát is megakarják ölni, őt meg Lyreus védi meg s igy tovább.) Tableau. A függöny legördül Tamara azon szavai után, hogy hármuk közt ki fog bűnhődni — azt még az istenek se tudják ! Igaz, bölcs szavak ! De nemcsak az istenek, Várady sem tudta kit büntessen. Nagy hiba volt — mint már érintettük — Palmeát fölléptetni, az 5 jelenléte fölöslegesen szaporítja a conflictusokat s szerző nem képes azokat megoldani. Dagonban a honfi és szerető küzd egymással — ez érthető, de mihelyt benne a honfi és szerető mellé a férj is áll, útvesztőbe jutunk. Hogy igazodunk ki? Az öszszeütközésben hazafiság és szerelem közt a törvényes nő hiábavaló személy, tényezők csak Tamara s a theozug nép, melyet Lyreus képvisel. Egy esetben volna csak értelme Palmea jelenlétének — ha ő képviselné a theozug hazát s népet. De ekkor Dágonnak határozottan szakítani kellene úgy vel, mint népével. Aztán Palmea lehetne a boszuló. Negyedik felvonás. Tamara Palmeát máglyára hurczoltatja — és Dágonnal el akarja magát vétetni. Dagon azonban leszúrja. Berontanak (ismét !) a theozugok, kik királyukat árulónak hiszik s ledöfik. Az alapeszme nincs határozottan keresztülvive, bizonyos ingadozás, tapogatózás mutatkozik úgy a jellemfestésben, mint a cselekvény vitelében. De ez hagyján! nem mindig sikerül a megkezdett munka; ha egy író nem viszi keresztül elég szerencsével valamely conceptióját, az csak annyit mutat, hogy nem neki való feladatot tűzött maga elé, vagy ihlete ez alkalommal makacskodott. De oly megtévedése az ízlésnek, mint amely e mű nyelvében nyilatkozik, veszedelmes, mert annak jele, hogy egy tehetséges író rész útra vetődött. Közönségünknek szemét igen könnyű a „szép“ nyelvvel kiszúrni, sok szép szó, némi gördülékenység a verselésben és rámondja „a darab szépen van írva“. Hogy a nyelv csak foglalványa a gondolatoknak, s csak az a darab mondható szépen írottnak, melyben szép eszmék ízléssel s erővel vannak kifejezve, kevesen gondolják meg. Márpedig Váradynál ép azt sajnáljuk, hogy természettől fogva rhetoricai hajlammal birván és könnyűséggel kezelvén a nyelvet, nem fékezi a művész öntudatosságával áradozó kedvét, hanem sokszor eszme nélkül elkapatja magát, s a szótár valamely fülcsiklandozó szavát összeszedi:’egy tűzijátékig lyet az ámuló közönség feje fölött a ’levegőben elropogtat. Már „Iskariothesében“ is kimutatta rhetoricai képességét, de színei melegebbek, üdébbek voltak és nem esett oly tulságba, mint most. Álljon meg hát, mert lejtőre jutott. Kevésb szóvirág és szószaporítás, több gondolat és igazabb érzelem legyen ezentúl jelszava a derék írónak, ki elismerést érdemel folytonos munkásságáért — ami jelen viszonyaink közt is valami — és szép törekvéséért, hogy nagy feladatokkal igyekszik megküzdeni. Argus: Fővárosi ügyek. Budapest főváros rendkívüli közgyűlése. Febr. 13. Ma folytatták a kővizsgáló bizottság jelentésének s a tanács javaslatainak általános tárgyalását. Takács Lajos elismeri, hogy a tegnapi határozattal a jelentésnek a jövő kőkezelésre vonatkozó részei túl vannak haladva, s csupán a múlt kőkezelésre vonatkozó rész lehet most már határozat tárgya, de ezt határozat tárgygyá is kell tenni , igy a recriminatióktól óvakodni nem lehet. Azon uauruvaiao^ C% urm ... w rvxnwvmuiMii) isizrvaiT71 utólagosan készíttetett, igen fontos dokumentum lenne, ha bízni lehetne ezen okmányban, de előbb a közgyűlés kebeléből ennek megvizsgálatára bizottság küldendő ki. A bizottság s a tanács együttesen azt javasolja, hogy az iratok a tanácsnak adassanak ki a végből, hogy a mulasztást elkövetett tisztviselők ellen esetleg fegyelmi vizsgálatot rendelhessen el. Szóló a felhozott tárgyakban elég indokot lát arra, hogy a fegyelmi eljárás megindítását a közgyűlés mondja ki s mivel a tanácsban nem bízik, a fegyelmi választmányt pedig terhelni nem akarja, egy ad hoc bizottságot küldjön ki a közgyűlés a fegyelmi vizsgálat végett. Hoffmann Pál elismeri, hogy a hőkezelésben hiányok vannak, de azok léteznek közéletünk minden ágában. A vizsgáló bizottság helyzetéből folyó természetes következmény volt az, hogy visszaéléseket szaglászva túllőtt a czélon. A vizsgálóbíró minden vizsgálat alatt álló egyént bűnösnek néz. Ő Takácscsal ellenkezőleg az indítványozza, mondassák ki, hogy a közgyűlés a tegnapi határozattal a követési ügy jövője fölött döntvén, a többire nézve a tanács javaslatait jóváhagyólag tudomásul veszi. Elnök megjegyzi, hogy ezen indítvány így el nem fogadható, mivel a tanácsnak s a bizottságnak több részletes indítványa van, s az ezek fölötti határozat el lenne ütve. Márkusz J. szerint, ha Hoffman indítványa elfogadtatnék, a törvényhatóság az egész ügyet „eltussolná.“ A vizsgáló bizottság a hivatalnokok önvallomásán alapuló tényeket hoz föl, amiket megcáfolni nem lehet, tehát a fegyelmi vizsgálatot el kell rendelni. Egyik kerületi club a követési anyag ügyével foglalkozván, felhozta, hogy miért támad meg egy bizottság egy köztiszteletben álló polgárt (Wallenfeld) aki egy intézet igazgatója, egy kisdedóvó egylet elnöke, háztulajdonos stb. Csodálatos, hogy ily dologhoz nem tartozó körülményeket hoznak fel, mért nem nyúltak mindjárt magánéletébe, mert nem mondták, hogy nagy vacsorákat ad. (Derültség és tetszés.) A bizottság Wallenfeldben csak a szállítót látja. A bizottság javaslatát pártolja. Fuchs G. és Weisz B. J. Takács indítványa mellett emeltek szót, míg Sebestyén a mérnöki hivatal újjászervezését sürgette, mert addig a bajok jövőre sem fognak orvosoltathatni. Zmeskol azt mondja, hogy jelenleg még nem lehet se fegyelmi vizsgálatot elrendelni, se ráfogni senkire a bűnösséget. Helyesli azt, hogy az iratok tanulmányozása alapján indíttassák meg esetleg a törvényben megengedett fórumok valamelyike által az eljárás. Sztupa szerint a fegyelmi vizsgálat elrendelendő. Máttyás pedig nem tartván a vizsgáló bizottságot illetékesnek a hiányok s mulasztások megítélésére s a tapasztalt tények qualificatiójára nézve, a tanács jelentését fogadja el. Hoffman indítványát arra magyarázza, hogy a fegyelmi vizsgálatot az nem zárja ki, sőt magában foglalja. Hoffmann szintén így magyarázza indítványát, de elnök figyelmezteti, hogy „a tudomásul veszi“ kifejezés kizárja a további foglalkozást az ügygyel, de ha Hoffmann ide módosítja javaslatát, jó. Dr. Stiller Mór a bizottság jelentését vádlevélnek, a tanácsét védelemnek veszi, s ha tekinti, hogy a tanács az ügyben érdekelve van, hajlandó az előbbinek adni igazat. Takács indítványához csatlakozik. Tenczer módosító indítványt ad be Hoffmanéhoz, a fegyelmi vizsgálat iránt. Kamermayer polgármester a tanács nevében kijelenti, hogy a tanácsot a vizsgálatnál a legnagyobb igazságszeretet vezette s aki részrehajlást, egy vállalkozó dédelgetését, a jelentés összeállításának célzatosságát veti a tanács szemére, alig tudná állítását bebizonyítani. Hogy csakugyan lássák, miszerint a tanács pártállást semmi tekintettelben nem foglal, maga indítványozza, hogy a fegyelmi vizsgálatot rendelje el a közgyűlés s ezekből az iratokat adja ki a polgármesternek, s mivel a kőkezelési reform ez évre mégis életbeléptetendő lenne, ez is mondassék ki. A tanács utolsó szava itt is: az igazság. (Éljenzés.) Ezután Hoffman és Tenczer kijelentik, hogy hozzájárulnak a polgármester indítványához. Takács kijelenti, hogy ő fenntartja indítványát, mely szerint a volt vizsgáló bizottság bizassék meg azon egyének kikeresésével, akik ellen a fegyelmi vizsgálat megindítandó lesz és csak ezután vegye a polgármester kezébe a vizsgálat vezetését. A közgyűlés szavazás utján erre elhatározta, hogy 1. ami a jelentések azon részét illeti, ami a kőkezelési reformokat specificálja, mint a tegnapi határozattal meghaladott pontok, egyszerűen tudomásul vétetnek ; 2. de a jövő évi köbeszerzésnél és kezelésnél a javítás és ellenőrködés szorosbítása mégis kívánatos, s a jelen évre a javasolt intézkedések életbe léptetendők; 3. a kőanyag felhasználásáról összállított kimutatás átvizsgálása a volt vizsgáló bizottságra .Kívonik -----------------4. az elkövetett mulasztások részesei ellen a fegyelmi vizsgálat elrendeltetik s a vizsgálat eszközlése czéljából az összes iratok a polgármesternek kiadandók. A többi tárgyat holnapra halasztotok. HÍREK. Február 13. Hivatalos Kinevezések. A közmunka és közlekedési miniszter Huszár József mérnökjelöltet a kir. államépítészeti hivatalok létszámába mérnökgyakornokká nevezte ki. Az igazságügyminiszter a Bártfán rendszeresített kir. közjegyzői állomásra dr. Weisz Bernát, miskolczi kir. közjegyzői helyettest nevezte ki. —• Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Ocsvay Árpád karánsebesi törvényszéki aljegyzőt, az abrudbányai kir. járásbírósághoz helyezte át. — Távírda. Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun megyében Laczházán új ideiglenes távirda-állomás nyittatott korlátolt napi szolgálattal. — Ügyvédi kamarák. A temesvári ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Ormos Zsigmond temesvári ügyvéd, önkéntes lemondása folytán, és Saigon Mihály temesvári ügyvéd, elhalása folytán, a kamara lajstromából kitöröltetett, utóbbinak irodája részére gondnokul Rózsa Imre temesvári ügyvéd neveztetett ki. A debreczeni ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, hogy ismeretlen tartózkodású Kapu Endre volt püspökladányi ügyvéd, a kamara ügyésze által a kamarai lajstromból kitöröltetése iránt ellene megindított fegyelmi ügyben vád alá helyeztetvén, ezennel felhivatik, hogy védelméről’ gondoskodjék, mivel ellenesetben ‘a részére kinevezett ügygondnok, dr. Kemény Mór debreczeni ügyvéd által fog a fegyelmi tárgyalásnál képviseltetni. — Távirat a királyhoz. Mint 1865. óta rendesen, úgy ez idén is a schleswig-holsteini katona bajtársak és német hazafiak Uewersee-be mentek, hogy az ottani csatatéren és a temetőben elesett osztrák és dán vitézek sírjait felkoszorúzzák. A társaság, a mint a prágai béke V. czikkelye elvetésének hírét megtudta, számos toaszokban éltette a német- és osztrák-mgyar uralkodót a német koronaörököst stb., azonkívül a prágai béke V. czikkelyének elejtése alkalmából mindkét felséghez hála-táviratokat is küldött, mely közül az ő felségéhez intézett így hangzik : „Ferencz József császárnak, Bécs. Felségednek hű harczosai, kik 1864. óta az elesett hősök sírjainak megkoszorúzása végett évenként Oewerseebe összejövünk, a mai napon Oewerseeből bátorkodunk mély tiszteletünket és német-hazafias érzelmeinket Felséged színe elé juttatni, legmélyebb köszönetünk jeléül a prágai béke V. czikkelye teljes eltörléséért. A szoborbizottság és harcztársaim nevében J. A. Meszmer.“ — Királyi adomány, ő felsége száz forintot adományozott az „Orsz. nőképző-egylet* leánynevelő-intézete javára, a második művészestély alkalmából. — József főherczeg az athleta-bál bizottságának, a meghívót elfogadván, ötven forintot küldött. — Eljegyzési hírek. A „Vossische Zeitungénak írják Bécsből e sorokat. Udvari köreinkben egy darab idő óta sokkal kevesebbet foglalkozunk az európai ügyekkel, folyt azon kérdéssel, hogy kit vesz nőül Rudolf trónörökös. Katholikus herczegnők csak gyér számmal vannak. A választás a toskanai nagyherczeg leánya és György szász herczeg legidősebb leánya közt ingadozik. Az utóbbi csak tizenhat éves s különben máris többen kérik. A spanyol király családja szintén a száz herczegnőre gondol, kinek anyja tudvalevőleg portugáli infánsnő. Midőn Rudolf trónörökös nem rég Drezdában volt, György herczeg gyermekei meg sem jelentek az udvari ünnepélyeken, állítólag fiatal koruknál fogva, de valóban inkább a trónörökös házassági tervéről keringő hírek miatt. — Dr. Bhetthy Zsolt egyetemi magántanár torokbaja miatt, orvosi tilalom következtében nem nem tarthatja meg e félévben Kemény Zsigmond regényeiről előadásait. — Nyolcz év alatt nyolcvan miniszter. A franczia köztársaságnak fönállása óta (8 év 5 hónap) nem kevesebb mint öt elnöke volt, s pedig: Irocha, Gambetta, Thiers, Mac-Mahon, Grévy, is nyolcvan minisztere. Ezek közt van 6 külügyminiszter, 11 földmivelési, 10 pénzügyi, 11 igazságügyi, 13 belügyi, 10 közoktatásügyi, 7 tengerészeti és hadügyi és 11 közmunkaügyi miniszter. Eszerint minden miniszterre a 81. év alatt körülbelül 7 hónap esik. Kautz Gyula „Nemzetgazdaságtana“ mint a P. N. értesül, újabb kiadásban sajtó alatt van, és néhány hét múlva meg fog jelenni. A nevezetes munka, felkarolván a nemzetgazdasági tudományban újabban történt nagy haladásokat, lényegesen át van dolgozva, s ki van bővítve, különösen az irodalomra utaló részeiben. — Előkelő keresztszülők. Wernernek, az ismert berlini festésznek fia született. Mint keresztszülők a porosz trónörökösi pár szerepelt, mely hétfőn este megjelent a művész lakásán s az egész keresztelési szertartás alatt jelen volt. A trónörökös neje részint állva, részint ülve tartotta a csecsemőt karjai közt. A gyermek Fritz, Otto, Viktor nevet kapott . A második művészestély az „Orsz, nőképzőegyleti tanintézete javára 500 frtot jövedelmezett tisztán, mely összeghez Ágai Adolfné úrnő 50 írttal szíveskedett járulni, a miért az egyleti választmány köszönetet mond. — E szép eredmény kivált a Pimitzer Alajosné úrnő tapintatos fáradozásának köszönhető, a mely által maga iránt az egyletet a legmelegebb elismerésre kötelezte. Az országos közoktatási tanácsból, az országos közoktatási tanács e hó 8-án tartott nagygyűlése a tanárképezde újjászervezésének ügyét tárgyalta. A jelenlegi mozgalom kiinduló pontja Trefort miniszter 1875. évi julius hó 16-kán kelt, s a közoktatási tanács elnökéhez intézett leirata, melyben a miniszter a fennáló tanárképezdei szervezet hiányos, ki nem elégítő eredményeire utal. Az országos közoktatási tanács a miniszter e felszólítására kidolgozta 1876. évi szervezeti munkálatát, mely az előadások és gyakorlatok teljes rendszerét tartalmazza és a párisi „École Normal Supérieure“ példájára a bennlakás megvalósítása nélkül is, keresztülvihető lett volna. E szervezeti munkálat azonban soha nem nyert hivatalos szankciót és soha sem is lett realizálva, úgy hogy a tanárképzésnek hiányai és ferdeségei, még ma is teljességgel érvényben vannak. Valószínű, hogy a tanácsnak 1876-iki munkálata az internátuson akadt fen. A bennlakás kérdése elsősorban pénzkérdés. Bármily szerényen szerveztessék is az internals, tény, hogy az igen nagy befektetendő tőkét követel, s azonkívül évenként tetemes összegbe kerül, amit a mostani pénzügyi helyzet mellett keresztül vinni alig lehet. Így tehát a közoktatási tanácsnak 1876-ik évi szervezeti munkálata a lomtárba került. Ezen állapot birta reá a böcsészeti kart, hogy 1878. évi márczius hó 21-én tartott rendes üléséből a tanárképezde újjászervezése ügyében felterjesztést intézzen a kormányhoz, mely a fakultás munkálatát véleményadás végett megküldte a közoktatási tanácsnak. Ennek kis tanácsa előterjesztést dolgozott ki a bölcsészeti kar elaboratására, és ez előterjesztés képezte a folyó hó 8-án tartott nagy tanács ülésének voltaképens tárgyát. A vita folyamában a tanács tagjai ismételve hangsúlyozták, hogy a bölcsészeti kar felterjesztése és a kis tanács munkálata közt elég különbséget, de kevés ellentétet látnak. A bölcsészeti kar kívánságai a következők: 1. Állíttassanak a bölcsészeti kar kebelében a középiskolai tanárvizsgálati szabályzatban felsorolt tantárgyakból egyes tanárok vezetése alatt álló, egymástól független szemináriumok azon czélból, hogy a hallgatók a tudomány módszereivel és eszközeivel rendszeresen és önálló munkásságban folytatott gyakorlatok, illetőleg kísérletek, vagy irodalmi munkálatok útján megismerkedjenek. 2. E semináriumon a már fennálló természettudományi intézetek mintájára a gyakorlatokra alkalmas (bár jóval szerényebb) helyiségekkel, taneszközökkel, kézi könyvtárakkal stb. látassanak el. 3. A tanárképezdei tanfolyam három évről négy évre tevesztendő ki. A bölcsészeti kar e követeléseinek másodikét és harmadikét teljes mértékben pártolja a közoktatási tanács, az elsőt azonban ellenzi a kis tanács. A kis tanács munkálata egyszersmindig kifejti az egyetemi, illetve bölcsészetkari előadások elégtelenségét. A vitában Ipolyi Arnold elnökön, Kármán Mór jegyzőn és a kormány képviselőin (Kárffy T. és Szász Károly) kívül, főleg dr. Fraknói Vilmos, dr. Heinrich Gusztáv, Horváth Ignácz, dr. Latter Nándor, Molnár Aladár, Petrovich Ferencz és dr. Sztoczek József vettek részt. Végül Ipolyi Arnold elnök újra hangsúlyozta a két munkálat összeférhetőségét, amennyiben a tanárjelölteknek a bölcsészetkari feliratban előtérbe állított szakképzettsége épen oly lényeges és épen oly kevéssé hanyagolható el, mint a középiskolai oktatás szempontjából kívánatos és elengedhetetlen általános képzettségük, melyre a kis tanács munkálata fősúlyt fektet. Ily szellemben fogja a kis tanács munkálatát a minisztériumnak felterjeszteni, azon hozzáadással, hogy a közoktatási tanács 1876-ban kidolgozott szervezeti munkálatát még ma is fenntartja. A székesfehérvári kiállítás ügyében a mi mérnök- és építész-egylet a következő felhívást intézi az egylet tagjaihoz: Tisztelt tagtárs úr! A magyar mérnök- és építész-egylet elhatározván, hogy a f. évben tartandó sz.-fehérvári orsz. kiállításon az egyleti tagok által készített mérnöki, építészeti és gépészeti művekből (u. m. rajzok, minták, gépek stb.) együttes kiállítást rendez: azon kérelemmel fordulunk t. tagtárs úrhoz, hogy e czélra alkalmas műveit a sz.-fehérvári kiállításon egyletünk által rendezett csoportos kiállítás számára — a magyar technikai ügy érdekében — átengedni, s ezen elhatározásáról, a kiállítandó tárgyak megnevezésével s a szükségelt tér minőségének és nagyságának megjelölésével kapcsolatban, legkésőbb e hó 20-áig okvetetlenül eresíteni szíveskedjék, mivel később érkező bejelentéseket, az idő előrehaladt volta miatt figyelembe nem vehetünk. A bejelentett tárgyak egyenesen Sz.-Fehérvárra küldendők, annak megjelölésével, hogy „a m. mérnök- és építészegylet csoportos kiállítása számára“. Abban a reményben, hogy a t. tagtárs úr ezen fontos egyleti mozgalomtól nem fogja megtagadni hathatós támogatását és kollegiális részvétét, maradunk kiváló tisztelettel. Budapesten, 1879. febr. 14-én. A m. mérnök- és épitész-egylet kiállítási bizottsága. Fitz Miklós elnök, Gonda Béla jegyző. — Hány katholikus van a világon ? a „Magyar Állam“ szerint ennyi: Európában 148.385.000; Ázsiában 7.715.000; Afrikában 1.485,000; Ameikában 49.712,000; Ausztráliában 58,000; mindössze tehát 207.355,000 — kerekszámmal 208 millió katholikus van, mig a föld összes népességének száma mintegy 1400 millióra megy. — Európa 148.385,000-re menő katholikusa az egyes államok szerint igy oszolnak felFrancziaországra eső 35.000,000; Ausztria Magyarországra 27.450,000; Olaszországra 26.790,000 ; Spanyolországra a kanáriai szigetekkel 16.830,000 ; a német birodalomra 14.900,000 ; Orosz- és Lengyelországra 7.300,000; Nagy-Britániára 6 380,000; Belgium és Luxemburgra 5.390,000; Portugálra a hozzátartozó részekkel 4.380,000; Németalföldre 1.330,000; Svájcrra 1.100,000; Törökországra 700.000; Romániára, Görögországra, Szerbiára 70,000; Svédországra, Norvégiára, Dániára 5000. A 208 millió katolikusból álló világbirodalmat a pápa 70 bibornokkal, 10 pátriárkával, 170 érsekkel s több mint 700 püspökkel kormányozza. — „Az asztraháni pestis“ czímü füzetcske jelent meg dr. Kovách Imre orvos tollából. A füzet ismertetésére és ajánlására elég lesz ha egész terjedelmében ideiktatjuk tartalmát. Népszerű tájékoztatás a pestis terjedése, megelőzése és orvoslá