Ellenőr, 1879. június (11. évfolyam, 270-314. szám)

1879-06-11 / 284. szám

tróf Vietés Atmund: Egész évre . 20 frt — kr. I Évnegyedre . 6 frt — kr. Félévre . . 10 . — . I Egy hónapra . 1 , 80 . Szerkesztési Iroda , Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. REGGELI KIADÁS: Egyes szám ára 4 kr. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán). Továbbá Daube G. t. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­hivatala által nyugtázott szám­la ellenében fizetendő. Hitid­ei hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­ út sarkán). Ide intézendik az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 284. szám. Budapest, szerda, junius 11. 1879. XI. évfolyam. Táviratok. Szeged, jun. 10. (Eredeti távirat.) Pécs városa ma 10 500 frtot küldött polgármes­terünknek az árvízkárosultak részére, 500 frtot pedig a pécsi takarékpénztár a sze­gedi pénzintézetek károsult hivatalnokai ré­szére. E hó 20-kán megszüntetik a népkony­hák az élelmezést, a kenyérosztás pedig jú­lius 1-jén szűnik meg. A belvíz egy hüvelyket apadt. Újvidék, jún. 10. (Eredeti távirat.) Ámbár a „Nedelnyi Liszt“, Ignyatovics lapja is lenyomatta az ismeretes szt.-tamási czik­­ket, hogy híveket szerezzen Polit nemzeti­ségi vezérsége részére, Polit jobbnak látja maga helyébe az öreg Branowacskyt pro­­clamálni a „Zasztavában“ a szerbek vezé­révé. Átalában azt hiszik, hogy Branowacsky nem fog élükre állani a hírhedt bolondok­nak, mert újvidéki hatósága megválasztása óta elvált Polit híveitől. Brassó, június 10. (Eredeti távirat.) A brassó­­predeali vonalat ma nyitották meg a műszaki köze­gek s nagy közönség jelenlétében. A megnyitás minden akadály nélkül történt meg s ezzel e vo­nalon a rendes közlekedés kezdetét vette. Brassó, junius 10. (Hivatalos.) A brassó-pre­­deáli vonal megnyitása ma junius 10-én minden akadály nélkül teljes rendben végbe ment. Zágráb, jún. 10. Zágráb második kerülete az elhalt Jakics helyébe e hó 21-én fogja képviselő­jét megválasztani. Jelöltül dr. Andrijevics (nemze­tiségi) volt zágrábi polgármester lépett föl. Bécs, június 10. Jvanovics tábornok tisztele­tére, fürdőre való utazása alkalmából, a bégek teg­nap bucsu-banquettet rendeztek, a­melyben a tiszti­kar, a hivatalnokok és a szerajevói előkelő polgá­rok minden valláskülönbség nélkül részt vettek. Kapetanovics Mehmed bég ő felségét köszöntötte föl, kifejezve a boszniai és herczegovinai nép hála­­datosságát a nagy áldozatokkal helyreállított rendért, egyszersmind biztosítván ő felségét hűségükről és ragaszkodásukról. Joanovics tábornok kívánságát fejezte ki válaszában, hogy a boszniai és hercze­govinai nép megalapítsa szerencsés jövőjét. Az egész ünnepély nagyszerű tüntetéssé változott át, mely az ő felsége és a monarchia iránt való loja­­litásban nyilvánult. Zára, junius 10. Rodich helytartó megtekin­tette tegnap a spalatói katonai intézeteket és ma délben ide érkezett. Bécs, jun. 10. Filippopolból jelenti a Politi­sche Corresponder. A directorium kinevezte a 28 kerület elöljáróját. Ezek közül 21 bolgár, 4 görög és 3 török. A vegyes kerületekben a legelőkelőbb hivatalnokok ezen három nézettség egyikéből vé­tetnek. Bécs, jun. 10. Bulgária és Keleti-Rumélia ki­ürítése, mint a Politische Correspondenz jelenti, máj. 26-án kezdődött meg az orosz csapatoknak Burgaszba való hajóra szállításával; a 30. hadosz­tály két dandára már útban van haza felé; a 16. hadosztály gyors menetekben tart Burgasz felé; a 9. hadtestet is Burgaszon át fogják haza szállítani, a­hol Szkobeleff tábornak intézi a visszavonulást. Bécs, jún. 10. Athénból jelenti a „Politische Correspondenz“ . Francziaország, támogattatva a többi hatalmak által, fölszólította a görög kormányt, hogy a biztosoknak Konstantinápolyba való küldé­sét siettesse. Marseille, jun. 10. Algériából jelentik. Hét­főn ezer felkelő megtámadta az oredaai állásokat, melyeket két század vadász és egy század szpahi védelmezett. A felkelőket visszaverték, kik 50 ha­lottat vesztettek. Berlin, jun. 10. Nagyszámú idegenek érkez­tek ide. Az idegen fejedelmeket a pályaudvarban a herczegek és a diszőrség fogadták, a palotában pedig a császár üdvözölte őket. Berlin, jun. 10. A császári pár ma délután 1 h 5 órakor fogadta Elek és Mihály nagyhercze­­geket. Délután 5 órakor a császári palotában csa­ládi ebéd volt, a melyre a már itt levő fejedel­meket is meghívták. Berlin, jun. 10. A Sándor orosz czár nevét viselő dsidás ezred küldöttsége tegnap indult Pé­­tervárra, hogy a czárnak, ezredfőnökségi 50 éves jubileuma alkalmából szerencsekivonatait nyújtsa át. Vilmos császár a küldöttségnek diszkardot adott át a czár részére. Pétervár, jun. 10. A czár ide érkezett. Pétervár, jun. 10. Maria Pavlovna nagyher­­czegné tegnap óta veszélyen kívül van. Athén, jun. 10. Olga királyné haza­jött Li­­vádiából. Hornsby tengernagy ideérkezett. A kor­mány nem szándékozik sem összehívni, sem pedig szétoszlatni a parliamentet Mantua, jan. 10. Az árvíz, mely a Pó­ folyam töltéseit átszakította, rendkívül nagy károkat oko­zott Mantua tartományban. Revere és Sermide közt az ár éjszaka oly hirtelen lepett meg 12 helységet, hogy a lakosoknak alig volt idejök a töltésekre menekülhetni; a községi elöljáróság is ott táborozik. Sok ház közel van az összeomláshoz. A befultak száma nagy. A tönkrejutott birtokosok kétségbeesett képet nyújtanak. Mindamellett a hatóság gondoskodása folytán mindenütt rend ural­kodik. Pétervár, jun. 10. Szolovjeff megvallotta a kihallgatás alkalmával, hogy összeköttetésben állott a socialistákkal. A „Zemlya­i Volgát“ ismeretlen­től kapta. Szolovjeff kihallgatása után a tanukat hallgatta ki a törvényszék. Wenig Edward fegy­verkereskedő megismerte a revolvert, a­melyet Szolovjeff használt merénylete alkalmával. A re­volvert dr. Weimar vette nála. Virenk azt vallotta, hogy Szolovjeff az az ember, a­ki később tölté­nyeket vett nála a revolverbe, dr. Weimar azt vallotta, hogy a revolver hasonló ugyan ahhoz, a­melyet ő vásárolt, de nem az. Ő Szevasztiánoff nevű patiense részére vette a revolvert, de a­kit azóta nem látot és nem ismert közelebbről. Ezután Szolovjeff két leány­testvérét és fitestvérét hallgat­ták ki. Szolovjeff Helena a terembe való lépésekor elájult, orvosi ápolás végett kivitték. Nikoláj Szo­lovjeff a vádlott testvére azt mondotta, hogy ő vele sohasem beszélt nyíltan testvére, és azt sem vallotta meg, hogy honnan kapja a tiltott nyom­tatványokat. Budapest, június 9. A magyar kormány, mint tudva van, a sze­gedi catastrópha következtében előtérbe nyomult ha­zai fontosabb folyamszabályozási munkálatok és tervek alapos és elfogulatlan bírálata czéljából kül­földi tekintélyes szakértők meghívását és meghall­gatását határozta el. Ezen expertise objectivitásának megóvása czéljából a szakértők megválasztását a magyar kormány az illető államok kormányaira bízta. Hivatalos megkeresést intézett Franczia­ és Olaszország, a német birodalom és Hollandia kor­mányaihoz, melyek — Olaszország kivételével — Gross (inspecteur des ponts et chaussées), Kos­­lowski (Elbafolyam-igazgató) és Waldorp J. A. A. (hangai mérnök) urak személyeiben a kívánt szak­értőket megnevezték, a franczia köztársaság kor­mánya részéről megjegyeztetvén, hogy Gross urat valószínűleg a rhonei főmérnök is (Ingenieur en Chef) fogja kísérni. Megérkezésük július 1-ére van kilátásban, itt létük pedig, mintegy 6—8 hétre van tervezve, minthogy bírálatuk körébe a Tiszaszabályozás és a fővárosi Dunaszabályozás nagy kérdésein kívül hi­hetőleg a Tiszavölgy néhány kiválóbb mellékvi­zeinek kérdése is bele fog vonatni. A közmunka és közlekedési miniszter intéz­kedett arra nézve, hogy a meghívás alapeszméjé­hez híven, a külföldi szaktekintélyek minden álta­luk szükségesnek jelzendő instuctiv anyaggal el­láttassanak, nekik mindenről való, helyszíni szemé­lyes meggyőződés és közvetlen szemle lehetővé tétessék s elfogulatlan kiséret fölött rendelkezze­nek. A Tiszát azonban magának a miniszternek társaságában fogják megtekinteni. Az olasz kormány jelöltjének pótlólag meg­nevezése mellett, minden ez ügyre vonatkozó moz­zanat nyilvánosságra fog hozatni. Mint olvassuk, magyar szakértő Hajdú tokaji mérnök lesz, ki eddig a torontáli társulatnál szol­gált, újabban lépett államszolgálatba és a felső- és alsó Tisza viszonyait egyaránt ismeri, vala­mint a külföldi szakértők nyelvét is tökéletesen bírja. Ezen kívül a miniszter a fővárost is fel­­szólítá, hogy két megbízottja által képviseltesse magát, hogy midőn a Dunaszabályozás ügye elő­kerül, a fővárosi nézeteket és érdekeket kép­viseljék. Szerbiával a tárgyalások egyelőre csupán a vasúti kapcsolat kérdésének elintéztetésére fognak szorítkozni, a kereskedelmi szerződésre vonatkozó egyezkedés ellenben őszre marad, miután első­sor­ban az occupált tartományoknak monarchiánkhoz való gazdasági viszonyaik rendezendők, illetve e tartományok is a közös vámterületbe fel­veendők. A cseh kiegyezési mozgalom új intermezzoval gazdagodott. Prágában tegnap látogatott gyűlést tartottak a választók, a­melyben „Reform“ név alatt új­­politikai clubot alakítottak. A gyűlés egy­hangúlag Klaudyt választotta elnökké, Brzezina nagykereskedőt pedig alelnökké, a­ki indítványozta, hogy a prágai polgárság feliratban szavazzon bi­zalmat Klaudynak. Az indítványt nagy tüntetés­sel és egyhangúlag elfogadták. Ez új párt, a közjogi párttal ellentétben, vá­lasztói gyűléseket rendez és azt tűzi ki czéljául, hogy a reichsváb­ba feltétlenül belépő képviselők választassanak. A keskenyváigányu vasút egészen Zeniczáig el­készült, a forgalom július 16-án fog megnyittatni az egész vonalon. A bród-zeniczai vonal kiépítése által a teherszállítás költsége métermázsánként és kilométerenként 14 krról 6 krra csökkent. A „Presse“ perai értesülése szerint Essad­bejt, a külügyi hivatal új musztesárját jelölte ki a görög-török alkudozások vezetésére. A „Neue fr. Presse“ értesülése szerint válság készül a görög-török határon. A török csapatokat Skodiából a thesszáliai határra küldik és Janina mellett táborban helyezik el. A janina-prevezai országút kiigazítását elrendelte a porta és máris nagy erélylyel javíttatja, számára a szükséges hajlékok biztosítva legyenek. Nevezetesen pedig — azon esetre, ha a ki­jelölt három ponton kívül más pontokon, ter­mészetesen a Lim-vonalon innen, megfelelőbb hajlékok találtatnának katonáink számára — a katonai kormány nem fog szigorúan épen ezen pontok megszállásához ragaszkodni. Boszniának és Dalmácziának a k­özös vámterületbe való bekeblezése czéljából, az osztrák és a magyar kormány szakelőadói ma folytatták a tárgyaláso­kat s mostanra be is fejezték. A sót Boszniában — úgy mint eddig — egyelőre ezután is a ma­gyar hitelbank fogja — mivel ebbeli szerződése még 1880. ápr. haváig érvényes — eladni. Most csak az ellen fognak intézkedéseket tenni, hogy Boszni­ában más származású se ne bocsáttassák áruba. A dohány egyedáruság csak később fog életbe lép­­tettetni. — (B. C.) Bécsből jelenti a „Bad. Corr.“. A novi-bazári szandsákságban fekvő Lim-vonal megszállása nem áll közvetlenül a küszöbön, mert még csak most fognak bizalmi férfiak odaküldetni, hogy csapataink elszállásolása és élelmezése iránt a szükséges infor­­mációkat megszerezve, e tekintetben jelentést tegye­nek. Minthogy t. i. a conventióban megjelölt három ponton az elszállásolásra nézve egyáltalában nagy a hiány, még a bevonulás előtt messzemenő intézke­déseket kellene tenni a végből, hogy csapataink­ ­ mire nem akad pályázó. Az újvidéki „Zasztava“ azon felhívásra, hogy Polyt a szerb nép „vezérének“ kikiáltassék, dr. Polyt Mihály következő nyilatkozatát közli: „A­mióta a szerb nép vezére — ime már három éve — fogságban szenved, a szerbek szegényeknek, elhagyatva érzik magukat. Nincs meg vezetőjük, nincsen tanácsadójuk. Nem csoda tehát, ha arról gondolkozik a nép, hogy mikér lehetne őt helyet­tesíteni. Csakis ezen körülménynek tulajdoníthatom, hogy vezérünk helyettesekép az én nevem hozatott szóba. Azok azonban, kik nekem ilyféle szerepet szántak, túlbecsülik egyrészről képességeimet, más­részről nem ismerik az én természetemet. Nagy dolog az egy nép vezérének neveztetni! Nemcsak tudományra és ismeretekre van itt szükség, hanem oly önfeláldozásra is, mely gyakran tragikummal van egybekötve. Egy egész életet kell feláldozni és szentelni annak, semmi egyébbel nem foglalkozni, mint csakis a nép javával törődni, s készen állani azon rettenetes tapasztalatokra, miket e pillanatban a mi vezérünk tesz! Az én természetemen kívül azonban a viszonyok sem olyanok, hogy ma bármiféle vezérszerep lehetséges volna. Ha efféle szerep egyáltalában lehető volna, Miletics ma nem ülne börtönben! Erre vonatkozólag nem szükséges illusiókban ringatódznunk. És a mi vezérünk sorsa kiábrándíthat ezen illusiónkból. Vannak idők, a midőn egyes polgár nem tudhatja­: mi szabad, s mi nem szabad, s ily időkben a népvezérek összes sze­replése megszűnik. Bach idejében Deák nem lehe­tett a magyar nemzet vezére. Be kell vallanom, hogy e pillanatban elveszítettem a mérvszabályt arra nézve, hogy Magyarországban mi szabad és mi van tiltva, jóllehet ismerem a köz- és magánjognak ösz­­szes határoz­mányait. A­midőn tavaly az újvidéki szerb „Kolo“ („Kör“) részéről kibocsáttatott a szerb választókhoz a felhívás, magában véve lejális és hazafias, mi jogászok mindannyian — pedig hát szép számban voltunk — azt hittük, hogy az nem lehet tiltott dolog alkotmányos választási mozga­lom idejében, a magyar minisztérium azonban egé­szen más nézetben volt, s vizsgálatot indított meg ellenem is, mint a „Kolo“ elnöke ellen s a „Kolo“ többi összes tagjai elllen is, kik az illető határozathozatalban résztvettek. Ily időkben holmi vezérségről nem lehet szó, s meg vagyok győződve, hogy maga Miletics is, ha fog­ságából kilépne, fontolóra venné, és számolna a mostani súlyos időkkel. Ehhez képest nem marad tehát egyéb hátra, minthogy mindenki a maga helyén a nép iránti kötelességét végezze, a­hol arra elkerülhetlenül szükség van. Mi szerb képvi­selők a magyar országgyűlésen efféle körül­ményeket nem provokáltunk , de minden al­kalmat felhasználtunk, hogy teljesítsük köte­lességünket. A felirati vita alkalmával állás­pontunkat megjelöltük, nemkülönben a magyar nyelv kötelező oktatása fölötti vita alkalmával sza­vunkat hallattuk. Ezentúl is minden alkalommal teljesíteni fogjuk kötelességünket. A magyar or­szággyűlésen kívül azonban van nekünk még egy másik gyűlésünk is, mely a mi népünkre nézve még sokkal fontosabb, s ez a mi nemzeti egyházi congressusunk. A congressus összehívásának küszö­bén mindenesetre nagy szükség van egy értekezlet összehívására. Ezen conferentiát azonban nem en­gem illet (s nem is volna részemről illő dolog) összehívni. Van nekünk egy hazafias derék szer­­bünk, szerb tetőtől-talpig, a congressusnak első világi elnöke: Bránovacski István (a szerb con­gressus alelnöke): A congressus egész ügyét ő neki kell vezetni. A­mi engem illet, én mindenha készen állok népem szolgálatára, holmi „vezérségnek, az árnyékát is azonban visszautasítom magamtól. Sem képességet nem érzek erre, sem természetem nincs arra alkotva, de a mai súlyos idők sem al­kalmasak arra. Dr. Polyt:“ Ebből a tragikomikus elégiából az az örven­detes tanulság, hogy a nemzetiségi izgató urak kezdik nem jól érezni magukat. Úgy látszik, hasz­nált a leczke, melyet Miletics épen most tanulgat. A­mi pedig Polyt ur kifakadásait egyéb szempont­ból illeti, arra nem akarjuk vesztegetni a papi­rost. Miletics összehasonlítása Deák Ferenczczel még paródiának is rossz. Budapest, június 10. Szeged király biztosa, Tisza Lajos hol­nap érkezik rendeltetési helyére. Holnap kezdi meg fontos vezérszerepét azon nagy munkában, melynek czélja Szeged recon­­structiója, a nagy alföldi városnak romjai­ból való újjáteremtése. Szeged örömmel, bizalommal várja az érkezőt. Az ország közvéleménye helyeselte és helyesli a kormány választását, midőn Tisza Lajost szemelte ki a nagyfontosságú állomásra. Sőt constatáljuk, hogy még az ellenzéki sajtó is szívesen fogadta Tisza La­jos kinevezésének tényét, vagy pedig — egy két­ nyilatkozattól eltekintve — tisztességes tartózkodást követett e ténynyel szemben. Pedig midőn Tisza Lajos a szegedi ki­rálybiztosság mandátumát elfogadta, ésoly dicsőségessé válható, mint koc­káztatott sze­­repre vállalkozott. E szerepre feltette nem­csak becsvágyát, hanem államférfim hírne­vét is. Az elpusztult, de romjaiból új életre kelő Szegedre irányul nemcsak Magyarország, hanem Európa figyelme. Magyarországnak életbevágó érdeke van abban, hogy a nagy alföldi város, a magyarságnak nemcsak fészke, hanem délkeleti irányban előretolt őrbástyája, a magyar ipar iskolája, a ma­gyar kereskedelem egyik főemporiuma is­mét felvirágozzék. Európa pedig nemcsak a humanismus és civilisatio, hanem az adott százezerek jogc­ímén érdeklődhetik Szeged sorsa iránt, s épúgy, mint Magyarország megkövetelheti, hogy a magyar kormány oly férfiút állítson az alföldi város reconstru­­ctióját czélzó munkálatok élére, a­ki a nagy, terhes feladatnak megfelelni képes. Azon az állomáson tehát, melyre Tisza Lajos ő fel­sége megbízásából elment, lehet dicsőséget szerezni, de el is lehet bukni dicstelenül. Hol van tehát annak oka, hogy az ellenzék az ily vállalkozással szemben is meglehetősen megőrizte tárgyilagosságát? Tisza Lajos személyében. Az oly fontos állomáson, melyet Tisza Lajos elfoglalt elő­ször is, másodszor és harmadszor is jellem szükséges. És Tisza Lajos jellem, melynek szeplőtlenségét még a gyűlölet, a pártszen­vedély, s a gyanúsítás megrögzött ösztöne is tiszteletben tartja. Jellem, mely felüláll minden bírálaton. Tudjuk, hogy ellenzéki laptársaink csak kötelességüket teljesítették, midőn e kiváló férfiú jellembeli tulajdonsá­gai iránt lerótták tartozásukat; de vannak idők, van a pártviszonyoknak oly elmérge­sedése, mikor még a kötelesség teljesítése is érdemül tudandó be. És örömmel constatáljuk, hogy nem hangzott el egyetlen nyilvános szó, nem ada­tott nyomdafesték alá egyetlen betű a saj­tóban, mely nem adózott volna tisztelettel és elismeréssel Tisza Lajos jelleme iránt. Valóban, a­hol milliók kezeléséről és szétosztásáról, ezerek és ezerek segélyezé­séről van szó, ott azon férfiúhoz, ki csak­nem korlátlanul és ellenőrzés nélkül áll az ügyek élén, mint Caesar nejéhez, a gyanú árnyékának sem szabad férnie. És Tisza Lajoshoz a gyanúnak még árnyéka sem fér. Ő nemcsak tetőtől-talpig gentelman, hanem egyike a legrendezettebb anyagi viszonyok közt élő, s a közpályán járó férfiaknak. Ha tehát egyéb nem is, már e kiváló tulajdonság indokolná Tisza Lajosnak király­biztossá történt kineveztetését. Ámde van Tisza Lajosnak számos más jeles tulajdon­sága is, mely a kormány választását iga­zolja. Tán nem szakember a vízműtanban, a folyamszabályozásban, töltés­készítésben stb. ? Lehet, ámbár Tisza Lajos közlekedési mi­nisztersége után is szakszerű tanulmányokat tett éppen e téren a külföldön is. De van-e az ily szakszerűségre szükség, s valamennyi szakképzettség, mely Szeged reconstructió­­jánál elkerülhetlenül szükséges, feltalálható-e egy emberben, bárki legyen az, s bármily technikai ismeretekkel bír? A technikai is­mereteket nem a királybiztosban, hanem a melléje adott szakemberekben követeljük meg, a­kik a végrehajtást vezetik. A király­biztosban, ki egy szakemberekből álló tá­borkar feje, egészen más tulajdonságokat keresünk. A czél ismeretét, a vezéreszmék­­ben való termékenységet, az összes művele­teket áttekinteni tudó szellemet, biztos sze­met, akaraterőt és hajthatlan erélyt. S ezek a tulajdonságok megvannak Tisza Lajos­ban, kinek múltja garantiát képez arra nézve, hogy a mire vállalkozik, annak becsülettel megfelel. S hogy egy város reconstructiójához szükséges munkálatok vezetésénél éppen he­lyén van, e tekintetben biztosítékul szolgál azon szerepe, melyet mint a budapesti köz­munkatanács elnöke, betöltött. Van eszméje, van szakismerete, s ami fő, van ízlése. Bu­dapest szépítése iránt nemcsak nagy érdek­lődéssel viseltetett mindenkor, hanem e te­kintetben sokat is köszön neki a főváros. Szegeden pedig szintén, nemcsak a víz le­vezetéséről, hanem építkezésekről s oly terv megalkotásáról és keresztülviteléről lesz szó, melynek alapján a nagy alföldi város újjá fog születni. S ami Tisza Lajos akaraterejét és erélyét illeti, ez köztudomású. Az ő erős kezében nem fog megereszkedni a vezető gyeplő. Az ő ellenőrző szeme és a hitvány­sággal szemben kíméletet nem ismerő keze alatt, nem fog lábrakapni az indolentia és corruptió. DE 3 O V á. S. A budapesti adóhivatal ugyancsak meg van boszulva irányomban. Amióta ugyanis, elmondtam egész ártatlanul, minden gonosz utógondolat nélkül, hogy mily gyakori és változatos mulatsága van Budapesten az „intésekkel“ és „végrehajtási“ ha­talmasságokkal még egy olyan polgárnak is, a­ki hét hóval előre van az állam és község iránti tar­tozásainak lerovásával: egy nap se telik el a­nél­kül, hogy gombomon ne fogjon, vagy levelet ne intézzen hozzám — magyarul is, németül is — több polgártársam, a velük történt hasonló esetek előadása végett. De miként is lehettem én olyan balgatag, hogy ne gondoljam meg „fellépésem“ kimaradhatatlan következéseit? Mily nyugodtan élvezhetném most e hőséget, ha „zár alá“ aján­lok, sőt egyenesen exequáltatok is egy tigris­­pintyőkét 1 forint 20 krajczár erejéig, s nem szólok semmit az egész dologságról senkinek, s még kevésbé a közönségnek. Hanem hát így jár az éneskedés gyakran. Jól esik nekem, miért nem tudtam megadni magamat egész elszántsággal, mint keleti fajunk fijához illik, az üdvözítő eszmé­nek, miszerint a fővárosi adóhivatal képtelensége és rendetlenkedése olyan nemzeti intézmény, me­lyet a magyarok istene teremtett széles jó kedvé­ben s a melyen változtatni annyi volna, mint fel­forgatni egy ősi szokást és megingatni a magasz­tos traditiók iránti minden kegyeletet. No de „a tényekkel számolni kell,é­s most már hiában bá­nom, hogy nem tudtam hallgatni. Mit csináljak, azonban a sok panaszszal, kifakadással, méltatlan­kodással és mindenféle hangulatú értesítéssel, me­lyeknek halmazát szerencsétlen türelemvesztésem­nek nyilvánosságra hozatala által magamra zúdí­tottam? Boldogítsam vele az „Ellenőr“ olvasóit? Ez volna még a nyárközépi időtöltés i­s kép­zelem milyen szemeket nyitna ilyesmi iránti kísérletemre tisztelt barátom a szerkesztő! Kü­­­lönben is „jó forrásból“ tudom, hogy a pénzügyőr úr komolyan foglalkozik azon feladattal, miszerint az adóügy körüli jogtalan zaklatások és leírhatat­lan szekátorok tömegétől megkímélve legyenek a polgárok országszerte, s igy a fővárosban is. Leg­jobb lesz tehát, ha a sérelmeikkel hozzám fordult baj­társak is úgy tesznek, mint teszek én, midőn kecsegtetem magamat a reménynyel, hogy gróf Szapáry Gyula meg is teszi azt, a mit miniszteri elődei is megígértek, de — egy vagy más okból — mindig utódaikra hagytak. Ecce Herum Crispinus. Pázmándy Dini úr is­mét izgágáskodik és fontoskodik — Párisban. Bár­mennyire mellőzhető legyen is azonban furcsa szereplése máskor, most az egyszer mégsem hagy­hatni azt szó nélkül. Miután napjainkban körül­belül mindenki olvassa vagy felolvastatja magának a hírlapokat, hát átalános a tudat, miszerint a szegedi csapás folytán világszerte nyilvánuló rokon­­szenv és segélykészség ébrentartására dicséretes buzgóságot fejtett ki a magyar-osztrák monarchiának egész külügyi képviselete; de hogy diplomatáink ezen általános buzgóságának elismerése után még külö­nös és legmelegebb köszönetet érdemel azon rend­kívüli erély és fáradhatatlan emberszetet, mely­­lyel monarchiánk két nagykövete tüntette ki magát, mindenekfelett: gróf Károlyi Alajos Londonban, s gróf Beust Párisban. Hogy mennyire szívükön hor­dozták a részvétadományok megindulásának és tar­tósságának szent ügyét, arra nem kell most adato­kat idézni, mert hiszen hirdette cselekvésük foly­tonosságát, buzdító tevékenységük lankadatlan vol­tát és tapintatos nyilatkozataik megnyerő hatását az európai egész sajtó. S hogy a segélyezés ügye oly nagyszerű mérveket öltött és oly bámulatos sikerre vezetett, abban bizonyára igen nagy ér­deme van Angliában gróf Károlyi Alajosnak s Francziaországban gróf Beustnak, épen azon befo­lyásnál fogva, melyet illető állomásuk helyén, az irányadó köröknél maguknak egyéniségeik megked­­veltetése által biztosítani tudtak. A magyarok iránti rokonszenv nem az ő művök, mert az megvolt előt­tük is és nyilvánult volna nélkülök is, de hogy az a létezett rokonszenv oly kimagasló tényekben nyilvánuljon, mint a minek az adakozások valódi versenyzésében nyertek angol és franczia kifeje­zést: erre bizony olyan derék közreműködés kel­lett nagyköveteink­ részéről, mint a milyennel gróf Károlyi és gróf Beust tették magukat méltókká Szeged és nemzetünk hálás érzelmeire. És ha ezen hálás érzelmek nem hallgatandók el gróf Károlyi irányában sem, a ki magyar ember és igy velünk érez már fajánál fogva is, még kevésbé volna he­lyén, sőt épenségesen illetlen is volna nem fejezni ki elismerést gróf Beust irányában, a ki nem ma­gyar ember és mégis úgy viselte magát párisi ha­táskörében, mint fajunk egyik legjobb barátja. És vegyük most az elmondottakhoz am a másik tényt, miszerint a franczia adakozásoknak több tekintet­ben nevezetes (s máskor tán általam is részlete­zendő) folyamáról, főleg pedig azon óriási ünne­pélyről, mely múlt szombaton ragyogtató Páris nemeslelkűségét hazánk iránt: minden érkező hír egy új örömhang volt a nemes és emelke­dett szellemű indulatok harmóniájában, melyet nem zavart meg egyetlen rikácsoló szó sem. Itt volt egy szóval, azon ritka eset, midőn nem tolakodik egy nemzet jó napjának, tiszta örömének, egész hálá­­datosságának ihlettségébe semmiféle boszantó szán­dék és idétlen értesítés. Hanem hát Pázmándy Dini úr nem azért ment Párisba, hogy ott ne importánskodjék, haza pedig valami lármás ötle­tet ne indítson, mely persze, a „ Pesti Napló“ terén meg is találja zakatoló helyét azonnal. Pázmándy Dini úr, ugyanis, a következő hírrel „állított be:“ Pár fekete folt azonban a párisi ünnepélyen is van. Ezt gróf Beust okozta a zászló­ kérdéssel. A rendezők az operán a franczia és a magyar nemzeti zászlókat akarták kitűzni, úgyszintén az opera előtti térre. Gróf Benst azonban kisü­tötte, hogy miután az opera állami intézet, ez azt jelentené, hogy a franczia kormány önállónak ismeri el Magyarországot s követelte az osztrák sárga-fekete zászlók kitűzését is. Ne tessék ezen nevetni, a dolog így esett meg, sőt még diplomatiai interventió is történt ez ügyben. A párisi magyarok s a rendezők a dolog felett eléggé boszankodtak s méltán mondák, hogy e jótékonysági franczia-magyar ün­nepélyen mit keres az osztrák zászló, egyáltalában mi köze az ügyhöz a politikának? De a franczia kormány meghagyta az operának a sárga­fekete zászló kitűzését s ma két ily zászló is ki van tűzve a magyar és a franczia mellett. A nagy lépcsőház azonban csak magyar nemzeti színekkel van diszitve, — csodálatos, hogy gróf Beust az ellen is fel nem szólal . . . Bezzeg nincs kifogása, ha osztrák városról lenne a szó, s csak osztrák zászlók lobognának az operáról . . . Ilyenek az osztrák-ma­gyar diplomaták, még ha gr. Beustnak is hívják őket! A fennebb mondottakból kitűnik, hogy mit kell tartani Pázmándy Dini úr éretlen és sületlen elmélkedéséről. Nem is vesztegetek rá több szót. Csak azt jegyzem meg, hogy az a gróf Beust egyenlőn képviseli Párisban a magyar király és az osztrák császár monarchiájának külügyeit, mint nagykövet. Neki tehát kötelessége egyenlő becsü­lésben részesíteni monarchiánk mindkét államának nevét és lobogóját. És én nem is hiszem, hogy a franczia rendezőség mellőzni akarta volna az osztrák zászló kitűzését. Azok a francziák sokkal művel­tebb emberek és főleg sokkal politikusabb fők, semhogy megsérteni akarnák monarchiánk egyik államát a másik állama iránti rokonszenvük nyil­vánításának módozata által. S Pázmándy Dini úr nagyon csalódik, ha azt hiszi, hogy a józaneszű magyar emberek közt lehet olyan patrióta is, a­ki ama zászló históriája miatt — még ha igaz volna is — szidná a németet. Beust grófnak van egy régi nagy bűne hazánk irányában, de azóta sok­kal jobb magyarnak mutatta magát, mint Páz­mándy Dénes úr, a­kinek üdvös működéséről akár Szeged akár más magyar föld javára, én részemről nem hallottam soha senkitől semmi hírt.

Next