Ellenőr, 1880. május (12. évfolyam, 204-254. szám)
1880-05-14 / 226. szám
^^^"^^^cholTreliquali^ I. Szent István koronájának tartottak, eredetileg sem korona nem volt, sem Szent Istvánnak nem ez volt koronája, következéskép ezt mint koronát Szilveszter pápa nem ajándékozta Szent Istvánnak. A felső kupolát képező belső éremlemez sokkal későbbi itt s azon négy párhuzamos lemez, mely a kupolán keresztet képez s melyen az apostol zománczban van ábrázolva, igen becses s óriási műértéket képviselő római mű ugyan a tizedik századból, de e lemezek csak valamely reliquia-edény ékitésére voltak szánva eredetileg s csak később és megcsonkítva forrasztalak a Dukász Mihály-féle abrocshoz, a mikor is a zománczok eltöredeztek, miután az eredetileg vízszintesen készített lemezeket, hogy a korona mai kupola alakja előálljon, meg kellett félkörüre hajlítani. Ebből kétségtelen, hogy Szent Istvánnak Szilveszter pápa által ajándékozott koronája nyomtalanul elveszett, s hogy a mostani korona nem az, melyhez a magyar nemzet nyolczszáz év óta köti rajongó hitét és lelkesedését.“ Utána jártunk a dolognak, s a legmegbízhatóbb forrásból azon feltétlen biztosítást nyertük, hogy az „Egyetértés“ hite határozottan téves. A korona, melyet a nemzet majdnem ezredéven át állami életének legfőbb symboluma gyanánt tisztelt, csakugyan Szent István koronája, és ez eredetét semmi tudományos tekintély nem vonta még kétségbe. Az „Egyetértés“ tudósítója valószínűleg nem értette meg tisztán, amit erről a tárgyról hallott, és ez ingoványos alapra fektette téves okoskodását. Mit azon körülmény is bizonyít, hogy ugyanegy lélekzetre a Szent István koronáját képező pántok eredetét Szent István koránál sokkal későbbi időben ismét a tizedik századba, vagyis Szent István előtti időbe helyezi, s ugyanaz alkalommal belső lemezekről beszél, melyek sohasem léteztek, minthogy Szent István koronája nyílt koronát képez. Hogy a tényállást egészen tisztázzuk, megemlítjük, hogy Szent István koronája, úgy amint ma megvan, áll két félivalaku, egymásra keresztben helyzeti abroncsból, melyeket alul egy fényes diadém tart össze. A két félivalaku abroncsot, melyen a nyolcz apostol képe látható, Szent István korában egy egyszerűbb karika tartotta össze. A fényes diadém a Dukász-féle ajándék, melyet későbben I. Géza alatt forrasztottak a szent koronához. A mi tehát koronánkból Szent István idejéből ered, az a két egymást keresztező félivalaku abroncs a nyolcz apostollal. A bizottság vizsgálódása alkalmából, annak egyik tagja, Pulszky Károly azon nézetének adott kifejezést, miszerint meglehet, hogy a Szent István koronáját képező két félivalakú abroncs, mielőtt még a Szent István koronáját képezte volna, előbb más czélra szolgált , vagy egy reliqularium, vagy egy missale díszítését képezte. E föltevésnek némi valószínűséget adhat az a körülmény, hogy röviddel előbb, hogy Szent István küldöttsége koronát kért a pápától, a pápai kincstárt kirabolták. S minthogy abban az időben ily ötvös munkák készítése nem történt oly gyorsan, meglehet, hogy nem akarták bevárni azt a hosszú időt, mely egy új korona készítésére megkívántatott volna, hanem a helyett levették egy reliqularium vagy missale, vagy más egyházi tárgy díszét, és abból készítették a Szent István királynak küldendő koronát. Ez a nézet igenis fölmerült a bizottságban. De e között és a között, amit az „Egyetértés“ mond, nagy különbség van. Az tehát lehet, hogy a Szent István koronáját képező két félivalaku abroncs, mielőtt a Szent István koronáját képezte volna, más czélra is szolgált. De az iránt semmi kétség nem merült föl, hogy ugyanaz a két félivalaku abroncs volt az, melyet Szent István király Szilveszter pápától koronául kapott. S hogy az abroncsok csakugyan e korból származnak, azt az „Egyetértés“ értesülése is elismeri akkor, midőn eredetüket a tizedik századba helyezi. Mindebből tehát épen nem következik az, hogy e mai korona nem volna Szent István koronája. Még kevésbé következik azonban az, mit az „Egyetértés“ még továbbmenve állít, hogy a mai korona nem az, „melyhez a magyar nemzet nyolczszáz év óta köté rajongó hitét és lelkesedését“. Mert ha már nincs semmi adat az iránt, hogy a mai korona nem volna Szent István eredeti koronája, még kevesebb adat van aziránt, hogy az „Egyetértés“ által feltételezett kicserélés vagy helyettesítés újabb időben történt volna. Szent István koronájának eredetisége iránt nem merült föl a bizottságban semmi kétely, mint nem is merülhetett föl, mert ezen bizottság tagjai előtt a magyar szent koronának históriai continuitása nemcsak 1608 óta, hanem a Kottanemé előadása is még előbbi idők óta világosan tudva van. Hogy a Szent István koronája elveszett volna, az olyan suppositum, aminek semmi alapja nincs, s amit ezen adatokkal szemben be kellene bizonyítani. Ami Szent István koronájából elveszett, az az összekötő primitív diadém, amely a két félivalakú abroncsot eredetileg összetartotta, amelynek megtartása abban a pillanatban, amint Dukász azt a bámulatos művű szép diadémet küldte, amely méltó foglalatja volt a két hasonlag legritkább remekművek közé tartozó félivalakú abroncsnak — egészen fölöslegessé vált. A magyar szent korona sok mindenféle vizsgálaton ment keresztül attól fogva is, hogy Kollár épen annyi alapossággal, mint szakismerettel megvizsgálta. Európai hirű német tudósok, mint Bock, vizsgálták meg újabban és épen abban az időben, midőn Szent István koronájának politikai és históriai értékét semmibe nem vették. De a bel- és külföldi tudósok hosszú során át, kiknél a szent korona beható vizsgálat tárgyát képezte, soha senkinek nem jutott eszébe kétségbe vonni azt, amit most egy magyar hírlapíró tesz, hogy az, amihez a magyar nemzet nyolczszázéves kegyelete fűződik, nem egyéb, mint pia fraus. És és azért csak sajnálnunk lehet, hogy egy lap téves és hiányos értesülés alapján egy hírt bocsátott világgá, mely teljesen alapos vizsgálat után, a tudomány minden apparátusának felhasználása mellett jogosan tarthatna igényt a legnagyobb érdeklődésre — így azonban csak arra szolgálhat, hogy megsértse azon kegyeletet, melynek minden magyar előtt sérthetetlennek kellene lennie. Május 13. A bécsi tudományegyetem a következőleg üdvözölte a budapesti egyetemet: „A bécsi egyetem tagjai üdvöt és boldogságot kivánnak a budapesti egyetemnek újjáalakítása századik évfordulóján; virágozzék tanárai tudománya és működése által, tanítványainak száma és szorgalma által, virágozzék mint közhelye a tudománynak, mely közös kincse minden népnek, mely neki hódol. A bécsi egyetem tanácsa és rectorátusa nevében: Brücke Ernő e. i. rector. A kolozsvári tudomány-egyetem üdvözlő iratából adjuk a következőket : Legyen áldott a nap, mely a budapesti tudományegyetemnek ma száz éve tért nyitott a nagyobb szabású munkálkodásra; legyen áldott ama királynő emlékezete, ki nagy szabadalomlevéllel fölszabadítá egyetemeket előbbi nyűgeiből; és legyen áldott a mi dicsőségesen uralkodó királyunk, aki nemcsak a budapesti egyetemet újszerű nemesebb és átalánosabb működésre indította, új erőkkel, új eszközökkel ruházta föl, hanem a magyar tudományosságnak a mi egyetemünkben, második hajlékot is emelt. Éljen, gyarapodjék, virágozzék a budapesti tudományegyetem ! Éljenek az egyetem mostani elöljárói, vezetői, egész tanári és tanuló-testülete, hogy általok a haza szellemi élete nemesebbé, erősebbé lehessen s a tudományos világosság fénye messze ragyoghasson ! És hogy idősebb testvérünk örömünnepében való részvételünket annál nyilvánvalóbbá tegyük, megbíztuk Rectorunkat és tagjaink sorából választott küldötteinket, hogy személyesen adják át ez üdvözlő levelünket a budapesti m. kir. tudományegyetem ez idő szerint való képviselőinek. Kérünk benneteket, fogadjátok oly szeretettel, amilyen adja s viszi. Kolozsvár, a m. kir. tudomány-egyetem Tanácsának, 1880. Szentgyörgy hava .... dikán tartott üléséből. Ismételjük ez alkalommal, hogy a testvér-egyetem küldöttségét dr. Brassai Sámuel, mint ezévi rector magnificus vezette. A küldöttség tagjai a jogi karból : dr. Jenei Viktor, dékán ; dr. Berde Áron, dr. Griosz Gusztáv, dr. Kolosvári Sándor, dr. Plósz Sándor, dr. Óvári Kelemen. Az orvosi karból : dr. Ajtai Sándor, dékán. A bölcsészeti karból: Szász Béla, dékán, Finály Henrik, Szamosi János, és a természettudományi karból : dr. Fabiny Rudolf dékán. * A tudományegyetem lakomája délután 4 órakor volt a „Hungária“ szálló udvarában. A lakomára számosan jelentek meg, többnyire egyetemi tanárok, s az ifjúság képviselői, a kolozsvári egyetem küldöttsége stb. stb. Az első asztalnál a közben ült a király képviselője József főherczeg. Jobbján Koburg herczeg, Graef altábornagy, Ipolyi Arnold püspök, Pauler Tivadar, Bedekovics s Orczy báró miniszterek foglaltak helyet, míg balján Tisza Kálmán miniszterelnök, Péchy Tamás a képviselőház elnöke, dr. Schlauch Lőrincz püspök s Szende miniszter. József főherczeggel szemben ült az egyetem ezidei rektora, dr. Margó Tivadar. A többi asztaloknál mint említők, egyetemi tanárok, Szilágyi Sándor, az egyetemi könyvtár igazgatója, a főváros notabilitásai, köztük Ráth főpolgármester, Türr tábornok s egyetemi hallgatók foglaltak helyet. József főherczeg kevéssel 4 óra után jelent meg s riadó éljenzések közt ült helyére s ezzel megkezdődött a gazdag s változatos lakoma. A csinosan kiállított étlap borítékán Magyarország nemtője állt karddal kezében, Magyarország paizs alaku czimerére dőlve, míg a lap közepén Magyarország koronája volt látható, Magyarország s a koronaországok czimereivel, melyet jobbról-balról két angyal tartott. A lap négy sarkán a tudományok voltak személyesitve. Belől következett a menü, és pedig: Potage à la reine Margot, Fogas à la Gènevoise, Roastbeef à l’Anglaise, Boeuf à la Flamande, Macedoine de legumes, Filet de chevreuil à la Esculape, Asperges en branches à la Hollandaise, Poulet et Oison de saison. Salade variée. — Compots. Pudding scientifique. Glaces en sorbise. Patisseries. Fruits. Fromage. Café. Vin blanc de Tasnád. Vin rouge de Eger. Vin de Champagne. Veuve Cliquot. Heidrich Monopole. A kitűnő étkek s borok csakhamar megoldották a nyelveket, s így ősi magyar szokás szerint kezdetüket vették a felköszöntők. Az első köszöntőt Margorector mondotta, ki a királyra és a királynéra emelte poharát. Szavait viharos éljenzés követte. Utána Greguss Ágost bölcsészetkori dékán a trónörököst éltette, Lenhossék protector pedig József főherczeget. Ez utóbbi két felköszöntést is zajos éljenzés követte, s mind a három toaszot a jelen voltak állva hallgatták végig. A jogkari dékán helyett Apáthy az episcopatusra, Rupp orvosi dékán Korányira s az országgyűlésre, Breznay hittani dékán az országgyűlésre, Vécsey Tamás a fővárosra, Sághy prodékán a kolozsvári egyetemre, dr. Télfy Iván a külföldi egyetemre, latin nyelven, Molnár Imre orvostanhallgató a tanári karra, dr. Hofmann Pál tanár az ifjúságra emeltek poharat. Toastokat hallottunk még Szász Károlytól s Rákositól. Szász Károly nagy tetszés közt toaszírozott az egyetem jelenes jövőjére. József főherczeg mindvégig, egészen 6 óráig maradt a lakomán, s igen szívélyesen társalgott Tiszával s szomszédaival. Elmentekor dr. Wenczel tanártól barátságos s hosszabb kézszoritás után vett búcsút, úgyszintén dr. Margó rectortól, s ezzel harsány éljenzések s tapsok között elhagyta a helyiséget. A főherczeg távozta után a lakomára gyűlt társaság még jó ideig maradt együtt. * A jubileum bál. Az egyetem ünnepélyének első napja a vigadó fényárban úszó termeiben végződött. Ott rendezte az egyetemi ifjúság bálját, mely a főváros előkelő közönségének gyülhelyévé lön. A nagy teremben 10 óra után élénk mozgalom támadt. Rácz Pali zenekara a Rákóczy indulóba kezdett és ugyanakkor a rendezőség tekintélyes sorfala között József főherczeg és Clotilde főherczegnő, a Koburg herczegi pár haladtak el, fényes kísérettel, melynek sorában Graef, b. Nyáry tábornokokat, b. Edelsheim-Gyulai főhadparancsnokot stb. láttuk. A főherczegi s herczegi párt, a bálanyák gróf Andrássy Aladárné, gróf Zichy Nándorné és Blaskovics-Edelspacher Marianne urhölgyek fogadták. A terem alsó végén József főherczeg megszólította Margó egyetemi rectort és nyájas mosolylyal bemutatta a főherczegnőnek. A csárdás első ütemei után a magas vendégek a terem felső végén az örökzölddel díszített emelvényen fogtak helyet. Clotilde főherczegnő rózsákkal díszített egyszerű fehér toilettje, nagyszerű smaragd nyakéke és Koburg herczegnő ragyogó kék selyemöltözete és zaphir-ékszerei általános feltűnést keltettek. Az emelvény körül csoportosultak a miniszterek (Pauler, Trefort, Bedekovich) az egyetemi rector, dékánok és tanárok, a főrangú világ és a parlament számos kiváló tagja. Az első négyest 40 pár tánczolta és a tánczvigalom „hors de saison“ volt, de a tánczkedv a farsang legszebb napjaira emlékeztetett. A bájos hölgykoszorú emlékül egy ügyesen kiállított tánczrendet vitt magával, mely az egyetem alapító oklevelének csinos utánzata volt. Kuczkay János szarvasi ügyvéd, mint Petőfi István hagyatéki tömegének zárgondnoka, a következő nagyérdekű levelet intézte hozzánk: „A nemzet halhatatlan költője Petőfi Sándor kéziratai iránti átalános érdeklődésnek szolgálatot vélek tehetni, midőn a Geiszt Gáspár örökösei tulajdonához tarttozó Puszta-Csákón 1880. évi április 30-án elhunyt Petőfi István hagyatékáról biróilag fölvett leltár vonatkozó részének kiiratát ./§ alatt ide mellékelve, szerencsém van is itt azon megjegyzéssel beküldhetni, hogy Petőfi Sándor köz- és egyéb iratai egy a Geiszt-család által a nagy költő iránti kegyeletből készíttetett értékes fekete bőrtartályban elzárva találtattak, mely tartálynak tetejére kívülről alkalmazott aczéllem ezen eszavak vésvék: „Petőfi Sándor kéziratai.“ Petőfi István elhunyta után ugyanis Geiszt Gyula és Gáspár testvér urak, Szénási Károly budapesti ügyvéd úrral, a család jogi tanácsosával egyetértve intézkedtek, hogy Petőfi Sándor két- s egyéb iratai s nagybecsű emléktárgyai a hagyatéki bíróság intézkedéséig is minden sérelemtől megóvó legyenek. Az illetékes szarvasi kir. járásbíróság részéről azután Kontur József kir. járásbiró ur 1100/880. szám alatt hozott végzésében előlegesen e szavakkal: „minthogy pedig a végrendelet szerint örökhagyó bátyjának Petőfi Sándornak, a nemzet halhatatlan költőjének kéziratai is — melyek a nemzet emlékműkincsét képezik — léteznek a hagyatékban, ezen kéziratok kiváló gonddal a leltárba külön tétel alatt felveendők hivatalos pecséttel lezárva a szekrénybe helyezendők“ ; most a leltározás után pedig úgy intézkedett, hogy mindezen tárgyak néhai Petőfi István hagyományosa a nemzeti muzeum birtokába késedelem nélkül átszolgáltatva legyenek, mely utóbbi lehetőleg pár nap alatt megtörténend. II. Kiirat az 1880. évi ápril hó 30-án Puszta-Csákón, végrendelet hátrahagyásával elhunyt néhai Petőfi István hagyatéki tömegéről, Puszta-Csákón 1880. évi május hó 8-ik és 9-ik napjain a szarvasi kir. járásbíróság által, hagyatéki zárgondnok Kuczkay János ügyvéd, Dérczi Ferencz, Rigó Nándor, Monszpart Gyula és Pette József tanuk közbejötte mellett fölvett leltárból. Néhai Petőfi Sándor halhatatlan költőnek azon sajátkezüleg irt költeményeinek és levelezéseinek, — melyek szeretett testvérénél elhunyt Petőfi Istvánnál őriztettek, — jegyzéke: 1. „Dalaim“ czimü vers. 2. „Szeretsz tehát“, »Búsulnak a virágok“, „Rövidre fogtam a kantárszárat“, »Mint megfogantott átok“, „Nem csoda ha újra élek“, „Volt egy szegény fiú“, „Mikor a vas lehull*, „Véres napokról álmodom“, „Világos kék“ czimü költemények. 3. Erdőd máj. 17. 1847. „Hol a leány* s ugyancsak Erdőd máj. 17. 1847. „Nevezetes a tegnapi napom“ czimü költemények. 4. ,Az ősz utolsó virágai“ Júliának, I. számtól VIII. ének. 5. „Bolond Istók* czimü költemény. 6. „A táblabiró* czimü töredék. 7. „Szécsi Mária“ czimü költemény. 8. „A téli esték“, „Feleségek felesége“, „Egy könyvárus emlékkönyvébe“, „Adorján Boldizsárhoz“, „Van egy marok föld*, „Mit csinálsz, mit varrogatszott“, „Egy emlék a kórházban“, „Szeretlek én szeretlek téged“, „Minek nevezzelek“, „A rab oroszlán“, „A jó tanító“, A puszta télen“, „A szerelemnek rózsafája“, „Ne feledd a tért“, „Hideg hideg van ott künn“, „A völgy s a hegy“, „Olaszország“, „Rózsavölgyi halálára“, „Az országgyűléshez“, „Anyám tyúkja“, „Á tél halála“, „Kemény szél fúj“, „Beaurepaire“, „Nemzeti dal“, „15. márczius 1848“, „A szabadsághoz“, „Bordal“, „Föltámadott a tenger“, „A királyokhoz“, „Van-e mostan olyan legény“, „Készülj hazám“, „Megint beszélünk s csak beszélünk“, „A király és a hóhér“, „Rákóczy“, „Feleségem és kardom“, „A tavaszhoz“, „A magyarok Istene“, „Ilyen asszony való nékem“, „A ledőlt szobor“, „Már mi nekünk ellenségünk“, „Kisfiú halálára“, „Bánk bán“, „Ausztria“, „Mit nem beszél az a német“, „Fekete piros dal“, „Miért kisérsz“, „A király esküje“, „Föl“, „A gyáva faj a törpe lelkek“, „Két ország ölelkezése“, „Után vagyok s nem vagy velem“, „Szülőföldemen“, „A marcziusi ifjak“, „Kiskunság“, „A magyar nép“, „Dobzse László“, „A nemzetgyűléshez“, „Ismét magyar lett a magyar“, „Miért zárjátok el az utamat “, „ Kun László krónikája“, „Ma egy éve“, „Lenkei százada“, „Respublica“, „Három madár“, „A nemzethez“, „Beranger legújabb dala“, „Forradalom“, „Hány hét a világ!“ „Vérmezőn“, „Itt benn vagyok a férfikor nyarában “, „A hegyek közt“, ,,A bokor a viharhoz“, „Jöjj el végre valahára“, „Hallod e szív szivem“, „Mit daloltok még ti jámbor költők“, „A székelyekhez“, „Tudod midőn először ültünk“, „Élet vagy halál“, „A vén zászlótartó“, „Búcsú“, „Ti akáczfák a kertben“, „Tiszteljétek a közkatonákat“, „1848“, „Hideg idő hús őszi éj“, „Milyen lárma milyen vigadalom“, „Itt alszik a költő“, „Hogy volna kedvem“, „Szeretlek kedvesem“, „Itt van az ősz itt van újra“, „Elpusztuló kert ott a vár alatt“, „Itt a nyilam mibe lőjtem“, „Csatadal“, „Akaszszátok fel a királyokat“, „Kont és társai“, „Fiam születésére“, „Vesztett csaták csúfos futások“ czimü költemények 1-től 130. lapig. 9. Egy czim nélküli „költői ábránd volt mit eddig érzék“ kezdetű költemény. 10. „Az apóstól“ czimü I-től XX. énekben megirt önálló füzetben foglalt költemény. 11. „Petőfi Sándor költeményei 1847.“ czimmel megjelölve egy vörös vászonba kötött könyvben foglalva, melyből a 141. és 142-ik oldalt tartalmazó lap kivágva van 1-től 198. oldal az érintett 2 oldal hiányával. 12. „Petőfi Sándor költeményei 1849. megjelöléssel 1-től 23 oldallal tartalmazza: „Európa csendes újra csendes“, „4 nap dörgött az ágyú“, „Csatában“, „Bizony mondom, hogy győz most a magyar“, „Pacsirta szót hallok megint“, „Péter bátya„, „Az erdélyi hadsereg“, „Ki gondolná, ki mondaná“, „Vajda-Hunyadon“, „A székelyek“, „Szüleim halálára“, „A honvéd“, „Föl a szent háborúra“, „Szörnyű idő“ czímü költemények. 13. „Le Pigeons de Beurse“ czimü Beranger-féle franczia költemény. Petőfi saját kézirata. 14. 22 oldalból álló „Úti levelek“ Petőfi Sándor saját kéziratai. 15. Egy Pesten 1849. juni 20-án „Monsieur Le Generale“ megszólitással kezdődő franczia levél Petőfi S. saját kéziratai 167 oldalból álló Freidorfon 1849. ápril 29-én Bem tábornok által diktált s Petőfi S. által sajátkezüleg irt s letisztázott franczia levél Kossuthoz. 17. Petőfi S. saját kézirata 1849. máj. 17-én Pesten kelt franczia levele „Monsieur de Generale“ megszólítással. 18. „Otthona“ Ossián után czimü sajátkezű irata Petőfi S.-nak. 19. „Romeo és Julia Shakespeare után angolbeli fordítási töredék Pető S. kézirata 8 oldal. 20. „Coriolanus“ czimü Shakespeare műfordítása Petőfi S. kézirata 1847 usque 1848-ról 95 oldal. 21. Dömsödi Góliát Péter 1847 decz. 12-én Jókaihoz intézett levele. 22. Garay 1848 decz. 25-én kelt levele. 23. Kuthi Lajos 1848 márcz. 16-án Petőfi S.-hoz intézett levele. 24. Kemény levele Petőfi S.-hoz. 25. Szemere Pál 1846 aug. 29-én Petőfi S.-hoz intézett levele. 26. Jókai Mór 1847 jul. 6-án és aug. 18-án Petőfi S.hoz intézett kétrendbeli levele. 27. Pap Endre 1847 nov. 23-án kelt levele. 28. Térey Mária 1847 máj. 5-én kelt levele. 29. Egressy Gábor 1846 szept. 2-án, 1847 aug. 7-én, 1847 szept. 14-én, 1848 decz. 6-án kelt négyrendbeli Petőfi S.-hoz intézett levele. 30. Bernáth Gáspár négy rendbeli levele, 3 dátum nélkül, egy pedig 1847 október 6-án keltezve s Petőfi S.-hoz intézve. 31. „Lehel vezér“ töredék 2 énekből álló költemény 20 oldalból idegen kézzel írva ; egy mellékelt czédulácska szerint az eredetije Orlay Petries Sománál van, a melyet Petőfi S. irt 1848-ban. 32. A „nagyapa“ czimü prózai mű Petőfi S.-tól saját kézirata. 33. Egy aláírás nélküli „Bátyám évkönyveiből (gyermekeimnek s barátaimnak)“ czimmel ellátott s Kazinczy Ferencz művének sejtett dolgozat, 49 oldal. 34. Kazinczy Ferencz 1811. évi jun. 27-éről Kis Imre úrhoz intézett levele. 35. Garay János által 1848. decz. 17-éről Petőfi S-hoz intézett eredeti levél. 36. Arany János által Petőfi S.-hoz 1847. ápril 21, május 27, junius 25, aug. 5, szept. 7 , 1848. jan. 7, jan. 8, febr. 6, márcz. 26, jun. 27, jun. 30, aug. 12, szept. 27, nov. 7, decz. 14. 1849. jan. 2, jan. 12, jan. 12, május 23-ról és egy kelet nélkül intézett 20 rendbeli levele, illetőleg epistolája saját kézirata. 37. Ismét Arany Jánostól 1847. febr. 28, decz. 13. 1849. jan. 26-ról és egy kelet nélkül Petőfi S.-hoz intézett sajátkezű levél, egy 1847. aug. 11-től „Kedves barátom lelkem jobb fele“ kezdetű költeménynyel 4 darab. 38. Arany János trónnal saját maga által rajzolt arczkép aláírva 4 sorba foglalt sajátkezüleg irt versezettel. 39 Szendrey Júliának 1858. decz. 29-én Pesten kelt meghatalmazványa, mely szerint Petőfi Zoltán gyámjává Petőfi Istvánt kinevezi. ^^^T5^zên3rê^7ûÏÏ^^6^^pnn^^^i^^ô^êtSîr Istvánhoz intézett 2 rendbeli levele. 41. Szendrey Julia „A virasztókhoz“ czimű költeménye. 42. Szendrey által 1870. nov. 5-én Petőfi Zoltán elhalálozásáról szóló távirat. 43. Petőfi Sándor őrnagygyá lett kineveztetéséről szóló okmány Bem által 1849. máj. 3-án Freidorfon keltezve. 44. Szász Károly „Hallom dalaidat“ czimü eredeti költeménye Petőfi S.-hoz. 45. Bem tábornok írása Szász-Sebesben 1849. márcziusban csonka kezével irva s Petőfi S. eredeti megjegyzésével ellátva. 46. Bem arczképe Petőfi S. által rajzolva s aláírva. 47. Petőfi Zoltán egy napos korában 1848. decz. 16-án apja által vett rajzolatra. 45. Petőfi Zoltán halotti hirdetése saját maga által készítve. 49. Emich Gusztáv és Petőfi S. között 1847. junius 26-án kelt szerződés. 50. Petőfi S. sajátkezű fogalmazata a miniszterelnökhöz. 51. A „honvéd“, „csatadal“, „az erdélyi hadsereg“ czimü nyomtatott Petőfi S. költemények, az utóbbi kettő 2 példányban. 52. Petőfi S. „nemzeti dal“ czimü költeménye nyomtatványban, melyen sajátkezüleg jegyezte meg, hogy„1848-ik márcz. 15-én kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány.“ 53. Petőfi Sándort köröző német szövegű személyleirás (Persolsbeschreibung) az ő sajátkezű megjegyzésével ellátva. 54. Ferencz császár 1809. évben Bécsben kelt proklamatiója nyomtatva. 55. „Esprit de la Revolution de France“ czimü franczia könyv, melyre Petőfi S. sajátkezüleg e szavakat irta „Petőfi Sándor kincse 1848.“ 56. „Vergniaud“ és „Couthon“ és „Napoleon“ aczélmetszetü arczképei. 57. Arany János eredeti levele Petőfi S.-hoz 1847. aug. 25. — 1848. április 1. — április 22. — nov 19. és nov. 29-én keltezett 5 rendbeli levele. 58. Petőfi S. „III. Richard király“ czimmel jelölt saját kézirata. 59. Arany János „John Stiebli“ aláirása angol levele „Lord Arthur Krumplyhoz“ czimezve. 60. Petőfi S. sajátkezű Zoltán fiáról annak 7 hónapos koráig megirt életrajza. 61. Petőfi S. sajátkezű emlékirat töredéke „1849. január közepén indultam“ kezdéssel és „nyakravaló“ czimü költeménynyel. 62. „Nyilvános kert Eperjesen“ czimü töredék (csonkított állapotban, illetve bevégezetlen állapotban) 12 oldal. 63. Dandár Simontól nyomtatvány. 64. 15 darab különféle, közöttük Petőfi Sándor saját kéziratát tartalmazó részben széttépett iratok. 65. Egy vörös carniol kövü aranygyűrű, Petőfi Sándortól hátramaradt ereklye, amelybe azonban, Petőfi István állítása szerint az eredetileg bent volt követ Petőfi Zoltán eltörvén, a mostani követ Petőfi István tétette. 66. Egy bronzérem következő felírással „Petőfi Sándornak 200 aranynyal a m. t. akadémia 1848.a másik oldalán „Borúra derű.“ 67. Az erdélyi hadsereg fővezérségétől Bem aláírással ellátott s Szászsebesen 1849. ápril 9-én kelt katonai érdemjel 3-ik osztályát adományozó irat, rajta rend szalagjával. 68. „Petőfi Ausztráliában“ czimü röpirat Metzl Hugótól. 69. 3 darab Petőfi Istvánhoz intézett levél. 70. Petőfi István költeményei 116 lapon. 71. „Szivfajdulat.“ „Tavasz az életed.“ „Hajaimból im egy kis fürt“ czimü költemények Petőfi Istvántól. 72. Petőfi István honvéd igazolványa. 73. Petőfi Zoltán gyermek karczolatai. Az összes Petőfi Sándor halhatatlan költőnknek kéziratai s egyéb föntebb megnevezett tárgyak 1-től 73-ig bezárólag egy fekete bőrdobozba, melynek tetején érczlapon a szavak vésvék : „Petőfi Sándor költeményeinek kéziratai lettek el s visszahelyezve, és birósági hivatalos pecséttel elzárva, ellátva. Ezzel a jegyzőkönyv felolvastatván aláíratott, kelt mint fönt. Potoczky Elek aljárásbiró. Dérczi Ferencz, Rigó Nándor, Monszpart Gyula, Pethe József tanult, Kuczkay János zárgondnok. Az áruló virágok és egy szellemidéző médium felsülése Münchenben. (Eredeti tudósítás.) München, május 10. Nagy eset történt a szellemhivők táborában. A puszta hires futó fövenyére épített alkotmány úgy összeomlott, mint a leghitványabb kártyavár. A bájos Cott Florence kisaszszony esetének párja akadt, még pedig méltó párja, egy híres férfi-médium szomorú esetében. A szép csalónő leálcrártatásának hirét a hivők táborában eleinte osztatlan megvetéssel fogadták, megvetéssel a hitetlenek irányában, akik merészkedtek a hirt — ezt az úgymond merő rosszakaratból kovácsolt hirt, s a beavatottak szerint a leghatározottabb rút rágalmat — szájrólszájra adni, városról városra terjeszteni, sőt még az újságokba is kiírni. De az eset, egynémely mellékkörülményekkel párosulva, mégis hatott reájuk; hatott legalább annyira, hogy egy kisebb társaságban — mely annakelőtte a legfeltétlenebb hívőkből állott — elhintette a hitetlenség magvát, de sőt még a magból egy piczinykecskát is életre serkentett. Eglington urat, a londoni férfi-médiumot, a híres szellem-materialisátort, ismerik tengeren innen, tengeren túl. Előkelő, tisztelt uraság, aki nem hiába érzi a benne lakó „szellemi“ hatalom nagyságát s erejét, de meg is kívánja, hogy a hivők a legnagyobb tisztelettel közeledjenek hozzá, s különösen szerencséjöknek tartják, ha őt színről színre láthatják s megérinthetik löntöse szegélyét. Nos ez az Eglington úr vagy hat esztendő óta bolonditja a hivők seregét a maga szellemi erejével és hatalmával, s ezen idő alatt ő médiumsága csinos kis kapitálist szerzett össze magának, mert azt már meg sem kívánhatják a hívők, hogy ő azt az izgatottságot (amint ő maga mondja), amelyet a szellemekkel való társalgás okoz, s azt a megerőltetést, amelybe a szellemeknek a helyszínre való személyes megidéztetése kerül, csak úgy potyára, minden anyagi jutalom által átszenvedje. Járt neki bizony ezért egy-egy estéli rövid productióért száz, kétszáz, sőt még több forintnyi bér is, már t. i. aszerint, hogy mily módos, mennyire előkelő s milyen számú volt a hivő-társaság. A müncheni hivők seregének (voltakép csak egy kis társaság biz’ az) még csak a múlt év végeide jutott ki legelőször az a nagy szerencse, hogy Eglington urat — persze jó pénzért és a képzelhető legtiszteletteljesebb meghívás útján — egy pár esti ülésre megnyerhették. No hiszen beszélhetett volna akkor nekik a világ akármelyik physiologusa, kimeríthetted volna előttök Helmholtz, Ludwig, Hermann, Czermák, Preyer, Charcot és nem tudom még kiknek a tudományait; ide jöhetett volna otthonról maga Balogh Kálmán, Török Aurél, Hőgyes, Thanhoffer, Jendrassik, Klug meg valamennyi józan, derék physiologusa hazánknak, hogy őket kapacitálja ; kimeríthetted előttük az érzéki csalódásokról szóló tudománynak összes tárházát, mégse lett volna mód és hatalom, hogy ezeket a hívőket meggyőzd az ő hitök képtelenségéről. Mert hát nem is tréfa dolog az, kérem a lássan : az asztalra helyezett muzsikáló instrumentumok elkezdtek egymásután maguktól játszani; a gitár, a hegedű, a cselló, a viola csakúgy zengettbongott, titkos szellemi érintés futott végig-végig a húrjaikon ; egy zenélő doboz csupa merő szellemi behatásra magától felhúzódott s végigpörgette a belerakott áriákat. De még ez mind semmi. Asztalok mozdultak meg s lökődtek ide s tova, székek ropogtak és kerültek az asztal tetejére; a hangszerek nekilódultak s röpködtek a levegőben fel és alá, el-elsuhanva fejek fölött és fülek mellett; halkan zsongó, csodás, idegen zengésű szellemi hangok, beszédek voltak hallhatók ; a jelenlevőknek vállát, karját egy-egy titkos szellemi kéz érintette meg, arczát egy-egy lágy szellő libbenése érte; sőt a hölgyek némelyike még abban a szerencsében is részesült, hogy a suhanó szellem csókjával érintette ajkát és a homlokát. Ehhez járult még, hogy néha-néha halavány, bűvös világításban a szellemek meg is jelentek, s hol egy rideg, simára borotvált, halavány arcz, hol pedig egy nagy szakállu, turbános török fej jelent meg és siklott végig csodálatos hirtelenséggel a jelenlevők arcza és szeme előtt. És igy tovább . . . Hát bizony ezek a dolgok nemcsak feltétlen bámulatra és leírhatatlan elragadtatásra indították a résztvevő hivők társaságát, de régi erős hitöket is még erősebbé, még megtörhetetlenebbé szilárdították. Kétségbe vonni, tagadásba venni előttök az általuk hallott és érzett „lények“ valamelyikét, vagy gyanúsítani magát az előadót, annyi volt, mint documentálni gyarló, tehetetlen tudatlanságunkat, kitenni magukat egy-egy végtelen szánó, fájdalmas mosolynak, amely körülbelül azt mondotta: „Szegény, profánul hitetlen!“ Mennyire szántak, hogy nem lehetsz részese azoknak a magasztos, bűvös, bájos, csábító és ingerlő élvezetnek, amelyekben csak az igaz szellem-hivő részesülhet, amelyeket csak ő képes igazán élvezni, élvezni azzal a túlvilági kéjjel, amelyet csak a negyedik dimensio hivése, s a benne végbemenő jelenségek meggyőző ereje képes létrehozni, amely valami csodás erővel jár keresztül szivet, lelvet, túlvilági hatalommal vizsgálja és deríti fel a vesék titkait, beborítván az elmét az édes, magasztos hit ködfátyolával, amelyen keresztül csak egy fényes csillag mutatkozik a maga örök fényességében, ragyogó pompájával, a szellemhívők üdvözítő, fényes csillaga------a negyedik dimensio! ... De végre ütött az óra! Hull, hull a fátyol. Foszlani, szakadozni kezd, mint mikor az őszi sürü köd mögül elő-előtör a napnak egy-egy fényes sugara. Rongyai úgy hullanak alá, mint a színeváltott, életevesztett falevelek, ha közöttük a metsző, őszi szél végig süvölt, végig kavar, s lerázza a sötét, zörgő avar közé, ahol egy ideig még libbennek egyet-egyet, míg végre az enyészet örökre elnémítja, eltemeti. Eglington úr megint itt járt — ülésezni. Úgy hívták meg fényes ajánlattal Bécsből, ahol a mult hetekben bámulatos sikerrel producálta a szellemeket a legelőkelőbb körökben, amelyeknek megvan az a kiváltságuk, hogy fényesebb tér fejében a szellemek is nagyobbszerű módon producálják magukat előttük. Mert ezek a szellemek igazán csodálatos természetűek. Mentői igézőbb, mentői fényesebb a materiális jövedelem, a s z e 1- 1 e m-materialisatió is annál fényesebben, annál bámulatra ragadóbb módon sikerül. Ha pedig ő médiumsága már egyátalában leereszkedett anynyira, hogy ide jöjjön, illő dolog volt, hogy a szellemi főurat rangjához méltóan fogadják. Nem is hivő, aki nem adózik iránta a legmélyebb tisztelettel. Deputatio fogadja, s az a szerencsésebb, aki előbb juthat közel hozzá; deputatio kiséri a lakására, onnan ismét minden alkalommal külön hívják meg, s hintóval mennek érte, hogy kegyeskedjék a mai „ülésre“ megjelenni. A tiszteletnél tehát csak a költség volt nagyobb, amibe ez a négy dimensiós szellemi élvezet került. Végre megjelenik. A productio mindenkit bámulatba ejt, minden még fényesebben sikerül, mint valaha. És ez így folyik teljes sikerrel kilencz estén át. A hitetlen hivők, akik magukba fogadták a gyanú magvát, ingadozni kezdenek; a meg nem tántorodottak pedig annál jobban ujjongtak. De végre a tizedik este meghozza a végzetes fordulatot. A magból kitört és legott táplálékot is nyert a csira. Az egyik hivő, még pedig a legigazabb, a legtántoríthatlanabb egyike — de aki ezen az estén épen a szellemidéző tőszomszédságában ült — észre vett valamit! Ülés után félve és aggódva közli tapasztalatát társaival. Szóra szó kerül, a hitetlenség terjedni kezd, a gyanú gyökeret ver, s legott megkészitik a hadi tervet, melylyel a szellemidézőt holnap tudtán kívül megejtik, titkát kilesik, s ha sikerül, legott leálcrázzák, mint szemtelen csalót. De csínján kellett a dologhoz hozzálátni, nehogy a szellemcsináló úr megsejtsen valamit s előre is meghiúsítsa a tőrbe esést. Az volt a kérdés hogyan? Ez pedig nem könnyű dolog. A ki tudja — pedig hát ki ne tudná? — hogy ezek a szellemidéző spiritista productiók teljesen elsötétített szobában mennek végbe, s még ott is úgy, hogy a jelenlevőknek nincs szabad mozgásuk, s jóformán még szabad akaratuk sincs, mert a products alatt kezeikkel lánczba fogódzkodva, teljes csendben, csaknem teljes mozdulatlanságban kell maradniok, — mondom, aki ezeket tudja, vagy elképzeli, megértheti a résztvevők habozását is: mi módon hajtsák végre a tervezett attentátumot ? ! De úgy ám, hogy biztosan sikerüljön, mert különben ők a vesztesek s a szellemcsináló mester szépségesen kikaczagja őket minden haditervekkel egyetemben. Támadt egy szerencsés gondolatuk, s ez a gondolat teljes sikerre vezetett. Szokásban volt közöttük, hogy — a szellemi csináló mester saját kívánságára — a medium urat minden este egy pár világító virággal di-szítették fel. Egy-egy csokrot a lábaira csatoltak, ahol a nadrág a czipővel érintkezik, egyet pedig a bal vállára tűztek, a vállperecz fölé. Ezek a mesterséges, világító virágok kénsavas calciummal voltak bevonva, egy afféle vegyülettel, amilyenből az úgynevezett világító zseb- órák mutató lapjai állanak, a melyeknek az a tulajdonságuk, hogy a világosságra kitéve elnyelik reájuk hulló fény egy részét s a sötétben azutárt lassanként kisugározzák, tehát egy keveset világítanak. Ugyanez a tulajdonsága megvan több más calcium vegyületnek s meg van a drága kövei közt legtökéletesebb mértékben a gyémántnak is. Ki ne emlékeznék a népmesék világának sötétbeti világitó kárbunkulusaira ? Ezekre a virágokra azelőtt, a feltétlen hivés időszakában, kevés gondot fordítottak s fölötte halavány fényök bizony nem is volt elegendő arra, hogy valami mesterfogást észrevétessen a szemlélőkkel. Inkább csak afféle tessék lássék hókusz-pókusznak tekintették, amivel szinte restellenek a médium tekintélyét megsérteni. A tervezett tervezés napján gyönyörű napfényes volt az idő, a déli verőfény oly erővel lövellette sugarát, melegét, hogy szinte öröm volt nézni, miként szívják magukba a praeparált virágok a rájuk tűző sugarak világát. A virágok az egész napon át a verőfényen hevertek. Ezek voltak arra szánvi hogy a bűvész árulói legyenek s fények által titok fátyolát széjjeltépjék. A többi előkészület csak annyiból állott, hogy a zenélő doboznak a felhúzó kulcsát derekasan letkormozták. Eljött az este. A küldöttség csak oly tiszteletű és hódolattal ment el a médium lakására, őt ülésre meghívni, s zárt, üveges hintóban oda repíteni, mint a megelőző napok bármelyikén. A terembe lépve ismét a szokott mély tisztelet és hódolt fogadta. A virágokat gyanútlanul feltűzik szokott helyükre, a terem elsötétül, a médium helyet fogjt a láncz összefogódzik s megkezdődik a várva váró előadás. A virágok átkozattul erősen világítottak annyira, hogy a jelenlevők a különben absolut térség daczára is, képesek voltak a médium azettnak s fejének körvonalait a vállára tűzött virás csokor fényénél határozottan megkülönböztetni, ez a médiumot épen nem genirozta vagy tán nem is vett észre semmit, legalább nem gyanakodott Ami ezután következett, az már aztán ki szemérem és kaczagás ! Az első szakaszban a médium egy érzéki csalódással bolondította el a kd szomszédját, most is úgy, mint az előtt rendesei Ezek t. i. egy-egy kezükkel a médium kezeit fojták — azaz fogták volna — úgy azonban, ho£ az ő kezük volt alul a médiumé fölül. No de dolgon mit sem változtat, mert érezték, hol rajta van. Érezték ezt most is eleinte, de csakhamar észrevették, hogy a gauklernek az egyi keze szabadon kóvályog a levegőben, az ő legerl