Ellenőr, 1880. június (12. évfolyam, 255-305. szám)
1880-06-03 / 259. szám
/Előfizetési árak s Egész évv . 20 frt — kr. Évnegyedre Félévre • . 10 „ — „ Egy hónapra . 5 frt — kr. 1 ,80, Szerkesztési Iroda, Budapesten, váczi körút 26. szám (főút sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak térmentes leveleket fogadunk el. Óra 4 fer, ELLENŐR REGGELI KIADÁS. Budapest, csütörtök, junius 3. 1880. Hirdetéseik felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör-ut 26. szám (fő-út sarkán). Továbbá Daube G. L. és társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járd díj csakis az „Ellenőr“ kiadó hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi körút 26. sz. (fe it sarkán). Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó asistum felssMalds. XII. évfolyam, 259. szám. Az „Ellenőr“ ára Az esti lap postán való külön küldéséért 1 frt jár évnegyedenként, reggeli és esti lap együtt : Egy évre . . . . 20 frt — kr. Félévre .... 10 „ — „ Negyedévre ... 5 „ — „ Két hóra .... 3 „ 60 „ Egy hóra ... 1 „ 80 „ Budapest, junius 2 Léon Say nagykövet beszédet mondott tegnap a londoni Lordmayor lakomáján. Miután sajnálkozását fejezte ki, hogy oly hamar ott kell hagynia nagyköveti állomását, nyilvánította örömét azon kitűnő hatás fölött, amelyet Angliából magával visz haza. „Ő teljesen érezte és értette a két kormány és a két ország közt uralkodó egyetértést. Ez az egyetértés, mely a külügyi politikát illetőleg csatlakozik a többi hatalmak általános egyetértéséhez, jó jele a keleti kérdés hamaros megoldásának. Ami azon speciális érdekeket illeti, amelyek oly szorosan összefűzik egymással Angliát és Francziaországot, nevezetesen a kereskedelmi szerződés megújítását illetőleg, ő legszilárdabb bizalmát fejezi ki, hogy a kezdet nehézségei daczára szerencsésen be fogják fejezni ezt a munkát. A fiatal franczia köztársaság és a régi angol monarchia folytatni fogják a Cobden által megkezdett nagy kereskedelmi politikát. Ámbár ő (Say) nem lesz oly szerencsés, hogy aláírhassa a két nép jövőjére nézve oly fontos szerződést, ez a szerződés mégis mindenesetre meg fog köttetni.ésa Genf kanton nagytanácsa most foglalkozik az egyház és állam különválasztásával. A tanács előtt három javaslat fekszik. A bizottság többségének javaslata kijelenti az első paragraphusban, „hogy a vallás gyakorlása szabad, az állam és a községek semmiféle cultust sem fizetnek. Senki sem kötelezhető, hogy hozzájáruljon valamely cultus költségeihez.“ A 2. paragraphus így szól: A cultus szabad egyesülési és gyülekezési jog alapján szerveztetik és gyakoroltatik. A külső gyakorlat az általános törvény és a rendőri szabályok alá lesz vetve. A nagytanács beleegyezésével alapítványokat tehetnek a vallásfelekezetek, ajándékokat fogadhatnak el, de a nagytanács külön felhatalmazása nélkül csak templomokkal és plébániákkal bírhatnak.“ A 3. § kimondja, „hogy a községek rendelkeznek a templomokkal és plébániákkal. Ameddig nem idegenítik el a községek a birtokukat képző templomokat, az eddig protestáns vallás szolgálatára szentelt épületeket a községi tanács külön fölhatalmazása nélkül csak ez a vallásfelekezet használhatja; ugyanez áll a katholikus vallásfelekezetről is. Sz. Péter temploma elidegeníthetetlen birtoka marad Genf városának és a protestáns hitfelekezetnek. Az állam, úgy mint eddig, nemzeti ünnepélyekre használhatja.“ A második javaslat kevésbé radicalis. Főbb pontjai ezek: „1. Senki sem köteles oly adót fizetni, amely oly vallásfelekezet külön czéljaira fordittatik , amelynek az illető nem tagja. 2. Azokat a költségeket, amelyeket az 1868. aug. 26-ki alkotmánytörvény erejénél fogva visel az állam, mint pótlék vettetik ki a kanton egyenes adóinak főösszegére. 3. Azon adófizetők, akik az állam által segélyezett hitfelekezetek egyikének sem tagjai, nem fizetik ezt a pótlékot. A harmadik javaslat különválasztja mind a két nemzeti egyházat az államtól, 500.000 frank dotatiót szab ki mindegyik részére, testületeknek nyilvánítja őket, kimondja, hogy a protestáns egyház feje a consistorium, a katholikus egyházé pedig a hívekből választandó és szervező tanács lesz. A tanács eddig a bizottság többsége javaslatának első paragrafusát fogadta el és így Genf kantonban ki van mondva az egyháznak az államtól való különválasztása. * A bonapartisták tegnap mondattak misét Louis Napoleon herczegért a Saint Philippe du Roule templomban. A tüntetés minden zavar nélkül történt meg. Az ünnepélyes halotti mise azonban csak jún. 7-én lesz a Sz.Ágoston templomban, ahol a bonapartisták egyházi tüntetéseiket tartani szokták. A bonapartista hírlapok, mint Louis Napoleon hg halála napján, elmélkedtek a császárság jövőjéről. A „Pays“ megemlékezett a herczeg végrendeletének ezen szavairól: „ameddig Bonaparték lesznek, képviselői is lesznek a császárnak“, és azt jövendöli, hogy a császárság kéznél lesz, ha meg kell majd szabadítani Francziaországot a köztársaságtól és kiszabadítani a zavarból és megmenteni a romlástól. A Konstantinápolyban uralkodó hangulatról a következőket írják máj. 30-ikáról a „Daily News“-nak : A palotában nagy tanácsot tartottak az ulemák, akik elé azt a két fontos kérdést terjesztették el döntés végett, várjon. ki kell-e végezni Véli Mehemedet, Kumerau orosz ezredes gyilkosát ; 2. vájjon tűrhető-e, hogy beavatkozzék Európa a török ügyekbe. Az ulemák mind a két kérdésre nemmel válaszoltak. A seik-ül-izlám vonakodott aláírni a Veli Mehemed kivégzésére szükséges fetvát vagyis rendeletet. A nagyvezír és a többi miniszterek készületeket tesznek a nagyhatalmak kívánságai ellen való küzdelemre és e czélból szorgalmasan legyezgetik a fanatikus pártot. Azonban a törökök nagy tömege, sőt még a török hivatalnokok is, nyiltan és örömest beszélnek a nagyhatalmak közbelépéséről. A közlekedési- és közmunka-minisztérium, — mint halljuk — legközelebb nyilvános pályázatot fog hirdetni a Budapest melletti nagyobb mérvű kotrási munkálatokra továbbá Komárom alatt a Duna azon részén, (Ó-Szőny mellett) hol a múlt télen az annyira veszedelmes jégtorlódások fordultak elő. E helyen különösen nagyobb mérvű kőhányások és partburkolati munkálatok fognak eszközöltetni. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma este tartott ülésében a budapest-zimonyi vasútról szólójavaslat részleteit tárgyalta s azt hosszabb vita után változatlanul elfogadta. A vita leginkább a körül forgott, váljon a vasút iránya, melyet ajavaslat Szabadka felé állapít meg, e javaslatban már döntessék-e el vagy sem. A többség azon szempontból indulva ki, hogy e régóta függő kérdés végre eldöntessék s a szabadkai irányt előnyösebbnek találván, a szöveget változatlanul fogadta el, azt is hangsúlyozva, hogy a kormánynak az előmunkálatok eszközölhetésére szüksége van azt tudni, mely irányban vezesse azokat. Hasonlólag tárgyaltatván, elfogadtatott úgy általánosságban, mint részleteiben változtatás nélkül a népszámlálásról szólójavaslat. (D. É.) * A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalás alá vette a telekkönyvi rendeletek pótlásáról és módosításáró 51 az esió5 tör-vényjavaslathoz Emmer Kornél előadó által indítványozott azon új §-t, mely az abban foglalt kérdés részletes tanulmányozása végett függőben hagyatott. Előadó bemutatja szövegezését, mely következőleg hangzik : „Ingatlanoknak bírói végrehajtási árverésen való eladatása esetében, a vevő a tulajdonjog bekebleztetését elrendelő végzésnek jogerőre emelkedése után, a telekkönyvi hatóságoktól kérheti, hogy a megvett ingatlanról a megszűnt tételek kihagyásával új telekjegyzőkönyv szerkesztessék. Ilyen esetben a telekkönyvi hatóság, ha a megvett ingatlanra újabb bejegyzés nem történt, a telekjegyzőkönyv új szerkesztését elrendeli és foganatosíttatja, minek megtörténtével e körülmény az A lapon feljegyzendő.“ A bizottság ezen indítványozott §-t elfogadja s azt a törvényjavaslatba az eddigi 4. és 5. §§. közé felveszi. Hosszabb vita keletkezett Teleszky István azon indítványa felett, mely szerint a telekjegyzőkönyv új szerkesztése oly esetben is meg volna engedendő, ha a befejezett tételek árverésen kívüli úton vesztették hatályukat. Emmer előadó ellenzi az indítványt, mert az a nyilván könyvekbe helyezett bizalmat megingatná; csak rendszeres telekkönyvi törvénybe való, hol a garanciák körülményesen megállapíthatók, azonfelül ezen törvényjavaslat súlypontját áthelyezné. Ghorin pártolja Teleszky indítványát, de az általa czélba vett biztosítékokat (hitelezők értesítése, három évi elévülés bevárása) nem tartja elegendőknek a fel nem található hitelezők szempontjából. Bokross Elek helyesli Teleszky indítványát, de a biztosítékokra nézve ugyanazokat kívánja, melyek a végrehajtási árverés útján nyújtatnak. Schmausz Endre ellenzi az indítványt, mert a czélnak Emmer m-a eléggé megfelel. A bizottság többsége elvben helyesli Teleszky indítványát, de miután a garanciák és a követendő eljárás kérdése a vélemények nagy eltérését tüntette fel, indítványozó azt ezúttal elejtette. Erre a ház elé e tárgyban terjesztendő jelentés szövege hitelesíttetett. Legközelebbi ülés holnap d. u. 5 órakor, melynek tárgya a közjegyzők díjairól szóló törvényjavaslatnak a bizottsághoz visszautasított 22. §-a. __________ Az újvidéki „N e d é l y n i L is z t* „A haza minden előtt“ czimű czikkében a magyarországi szerbeket mindenekelőtt azon veszedelmes következményekre figyelmezteti, melyek a nemzetiségi eszme par force terjesztéséből támadnak. Tévesnek találja a szerbeknek mind egyre az olasz és a német egységre való hivatkozását, mert azon tényezők, melyek Olaszhonban és Németországban megvoltak és közrehatottak, a szlávoknál, a szerbeknél, különösen pedig a magyarországi szerbeknél, s egyáltalában a magyarországi nemzetiségeknél nincsenek meg. A szerbek különben soha nem voltak egyek és egyetértők. A „zsupánok“ alatt mindig egyenetlenkedtek,’s Dusán czársága alatt, ki pedig a szerbeket még legjobban tudta összetartani, a bosnyák király ugyancsak sok kellemetlenséget okozott a nevezett nagy szerb fejedelemnek. Az organicus egység mindig hiányzott a szerbeknél, s mert mégis holmi cultust csinálnak a nemzetiségi eszméből, s agitálnak Magyarország, saját hazájuk ellen, anélkül, hogy akár maguknak, akár a többi szerbségnek használnának. Az egység mellett az erő is hiányzik a szerbeknél. Saját érdekük kívánná tehát, hogy egyszer mondanánk le minden ábrándról, s e haza polgárainak s igaz és hű fiainak tartanák magukat. Arról az eszméről is le kellene mondaniok, hogy közöttük (a magyarországi szerbek) s a szávántúli szerbség között holmi érdekközösség és solidaritás léteznék. Az itteni szerbeknek nem lehet politikai solidaritásuk az ottani szerbekkel, mert ez a magyar állameszmével ellenkeznék. Mi — úgymond nevezett lap — lehetünk rokonok a szávántúliakkal, és rokonszenvezhetünk velük, de érdekközösséget ne említsünk, mert a hazaszeretet rovására történnék. Magyarország a mi hazánk, ezt szeressük, ennek érdekében, ennek felvirágoztatásán dolgozzunk, s akkor boldog és szerencsés polgárai leszünk ez államnak, mely egyaránt ölel keblére minden polgárt vallás- és nyelvkülönbség nélkül. A haza minden előtt, azzal kell élnünk, azzal kell meghalnunk, ha magunkat a honfi s a magyar polgár nevére érdemessé és méltóvá akarjuk tenni. Táviratok. Szeged, jun. 2. A könyöradományok fölvételére ma az alsóvárosi putyi, kanász, Masa, Tamás utczákból és nyomásszélről hivattak be az árvízkárosultak. Beszólittatott 212 fél, igazoló jegyet nyert 210 A pénztárnál kiosztatott 333 fél közt 25.859 frt 60 kr könyöradomány. A legmagasabb jutalék volt 1878 frt 70 kr. A kisajátítási alapra 20 fél részéről visszafizettetett 1454 frt 94 kr. A kisajátítások eddigi eredménye a következő: 1171 telek kisajátítási ügye vétetett tárgyalás alá. Ezekből 975 egyezség útján oldatott meg, 66 bírói útra tereltetett, 130 ügy függőben van. A műszaki osztály az összes telekrendezési munkálatok részét elkészítette. Eddig 3000-nél több telek rendezése kész van. A felsővárosi bizottság ma a deszkás temető, Sándor és csuka utczák által határolt telektömbök rendezési terveit tűzte közszemlére. A tervek fölött junius 8-án jár le a közszemle határideje s a kisajátitási tárgyalások junius 9-dikén kezdődnek. (D. É.) (Érkeztek éjjeli 2 órakor.) Prága, jun. 2. Délután 1/22 órakor ő felsége meglátogatta a 11. számú katonai kórházat a Fradsinon. Weber helytartó és Skramlik polgármester a császár és király kocsija előtt haladó kocsiban ültek. A kíséretet Mendel báró és Beck báró főhadsegédek, Filippovich báró, Dimoulin hadosztályparancsnok, Mayer dandárnok és Fabini alezredes, képezték. Ő felsége az összes szobákat dr. Rex és dr. Derblich főtörzsorvosok kíséretében megnézte s félórai tartózkodás után a kórházból eltávozott. Két órakor a cseh nemzeti színházat látogatta meg. A főbejárat a császár király nevével rózsákkal körülvéve volt diszitve. — A nagyszámú közönség lelkes szlava kiáltásokban tört ki. — A bejárat mellett a felső/rr.k- fi ThiHalf írnrnnalmr/n'/nor *v»o]3oz;ul)ra. Volt felállítva. Auersperg Károly herczeg varsói és uralkodót, Rieger mint az építési bizottság elnöke beszédet tartott, melyben köszönetét fejezte ki a legmagasabb látogatásért, melyben a felsége a cseh színházat, mint a művészet méltó hajlékát részesíteni kegyeskedett. A bizottság iparkodott, hogy a színházat akkorára teljesen kiépítse, a midőn a koronaherczeg arája Prágát látogatásával fogja megtisztelni. Szebb mint minden más színjáték a lelkesedés és az öröm, melylyel a hű nemzet szeretett uralkodóját fogadja, ki e nemzetet szereti s azt oltalmazza!“ Harsogó éljen kiáltások és a néphymnus eléneklése követte e szavakat. Ő felsége azt válaszolta: „Örömmel látom, hogy a cseh nemzeti színház immár befejezéséhez közelg. E monumentális épület nemcsak a cseh drámai múzsa méltó hajléka lesz, hanem Prága városának és azon nemzetnek díszére fog válni, mely azt emelte!“ Berlin, jún. 2. Az egyháztörvények megváltoztatásáról szóló javaslat megvizsgálására kiküldött bizottság 13 szavazattal 8 ellenében elvetette az első czikket. Róma, jan. 2. Egy királyi rendelet elfogadja Bonelli hadügyér lemondását s Acton tengerészeti minisztert bízza meg a hadügyminiszteri tárcza ideiglenes vezetésével. Depretis lázban fekszik. Budapest, junius 2 A magyar-horvát pénzügyi kiegyezés a regnicolaris küldöttségek tegnapi közös üléstartása után befejezett ténynek tekinthető. Elfogadja azt a magyar parlament ép úgy, mint a horvát országgyűlés. A kiegyezés létrejött akként, mint a transactiók rendesen létesülni szoktak. Engedtünk mi is. Engedtek a horvátok is. Lényegében azonban a magyar álláspont érvényesült. A horvát jövedelmeknek 45 : 55 perczent alakjában való megosztása fentartatott. Horvátország nem állíthatja bevételei közé a katonai határőrvidék közvetett jövedelmeit. Mind a kettőhöz erősen ragaszkodtak a horvátok. Jogtalan követelésük azonban nem hatolhatott keresztül. A mi javunkra írandó továbbá, hogy a biztosítási bélyeg, szállítási, fuvarozási adók nem számíttatnak Horvátország jövedelmei közé stb. Horvátország ellenben hasznot húzott a kiegyezésből, amennyiben a határőrvidék indirect jövedelmeinek czímén régebben zsebre rakott összegeket nem kénytelen visszaadni, s visszakapja az egyház- és iskolai alapot. Summa summarum : a kiegyezéssel Horvátország is megelégedhetik, meg Magyarország is. Magyarország megelégedhetik annál inkább, mert a régi alap mit sem változott, s a határőrvidéki jövedelmek tekintetében szükséges correctió történt. És mi úgy tudjuk, hogy a helyes azok transactiók, melyek mind a két fél megelégedésére szolgálnak. A magyar álláspont — a jogosság és törvényesség álláspontja — diadalmaskodott. Ez elég. Mi célja, haszna lett volna, ha Horvátországtól, a törvényes alapról lelépve, pénzügyi előnyöket akartunk volna kicsikarni? Ez előnyök csak a papíron léteztek volna, s azok daczára évenként csak annyival menne a magyar kincstár a horvátnak segélyére. Semmiféle kiegyezés sem tehette volna meg, hogy Horvátország jövedelmei szaporodjanak. Enélkül pedig hasztalan leendett minden alkudozási siker, sőt csak a Magyarország ellen áskálódó horvát izgatók malmára hajtotta volna a vizet, így azonban szent lesz a békesség Magyar- és Horvátország közt. A „Pesti Napló“-nak, ennek daczára, sőt ép ezért, nem tetszik a magyarhorvát kiegyezés. Mai czikkében szenvedélyes támadást intéz, persze ismét kevésbé a tárgyhoz szólva, mint a kormányelnök személye ellen dühöngve. Miért rossz a magyar-horvát kiegyezés? Mert Tisza Kálmán csinálta Ez mindenre a „Napló“ válasza. A fehér feketévé, s a fekete fehérré lesz, a „Napló“ szemei előtt, mihelyt Tisza Kálmánt pillantja meg a háttérben. „Ha kiegyezni kell — írja a tajtékzó lap — csak Tisza Kálmánhoz kell fordulni , ő ezt a mesterséget érti. A legfontosabb concessiókat képes megadni, ha ez által elkerüli a nehézségeket és ha kormányának életét képes azzal megnyujtani.“ De hát hol vannak, dühöngő úr, azok a „legfontosabb concessiók“, melyeket Tisza Kálmán adott a horvátoknak, hogy elkerülje a nehézségeket és kormányának életét megnyújtsa? Nem tartatott fenn minden pontjában, sőt a számolási zűrzavar kitisztázása által nem javíttatott-e a régi kiegyezési alap? És ha ez az alap rossz volna, Tisza Kálmán teremtette-e ezt az alapot? Nem a „Napló“ volt-e, mely annak idején hozsannát kiáltott a magyar-horvát kiegyezésre, melynek a jelenlegi új és javított kiadása? Sőt ha tovább akarunk menni a recriminatiókban, nem bizonyos magyar államférfi, akkor kormányelnök engedte-e megbukni, a nemzetiek által terrorizáltatni az uniópártot Horvátországban, amely ügyetlenségnek a későbbi zűrzavarosban termettek meg gyümölcsei. Nem volt-e bámulója akkor a „Napló“ ennek az államférfiúnak, ugyanazon „Napló“, mely ma Tisza Kálmán ellen tör a horvát kérdésben, azon Tisza Kálmán ellen, aki az , elmérgesedett horvát viszonyon hádorgását lecsillapította, Mazuranics bán letétele és Pejacsevics gróf kineveztetése által megtörte azon ügyes és merész crigyet, mely kisajátította a nemzeti pártot saját politikai czéljaira és Magyarországgal szemben sorakoztatta a horvátokat. Tisza Kálmán ellen tör a „Napló“, ki el volt határozva — és aszerint cselekedett — hogy a határőrvidék hátralevő részének polgárosításába nem egyezik bele, míg Horvátország garantiákat nem nyújt, hogy irányunkban barátságos és nem ellenséges érzelmeket táplál, hogy nem keresi a velünk való ujjhúzásra az alkalmat, hanem a törvényesség alapján állva, nyugodtan munkálkodik fejlődésén azon keretben, melyet számára a közjog kijelöl. És ugyanezen Tisza Kálmánt vádolja a „Napló“ már előre azért, hogy az őrvidék polgárosítása, a drávántúli izgatottság lecsillapulta után, előbbutóbb tán már a közeli jövőben be fog következni. Szenvedélyesen támad a „Napló“ e polgárosítás czímén is Tisza Kálmán ellen. De hát Tisza tervezte először a polgárosítást? Nem vette-e az kezdetét már 1871-ben, nem mondatott-e ki már ekkor az egész őrvidékre nézve ez a rendszabály ? Nem zengett-e akkor dythirambusokat a „Napló“ az őrvidék, ezen hallatlan anachronismus, s a granicsárság, az absolut tendentiák e janicsárhadának megszüntetésére ; ugyanazon „Napló“, mely most nemcsak Tisza Kálmán ellen kovácsol fegyvert a polgárosításból, hanem „kényelmesebbnek“ találja Magyarországra nézve a „katonai grániczot“. Amit tehát a régibb kormányok tettek, az mind jó és helyes a „Napló“ előtt; mikor azonban Tisza Kálmán az elődei által megkezdett munkát folytatja, az már a haza elleni bűn. Ami pedig a polgárosítás módját illeti, ez ellen is kifakad a „Napló.“ Nem bocsátkozunk e kérdés alkotmányjogi vitatásába. Csak arra figyelmeztetjük a Naplót, hogy tervével ma már csak egy évtizeddel későbben lép föl, mint kellett volna. Amikor a polgárositás elhatároztatott, (1869) akkor kellett volna keresztül hajtania követelését, mely különben részben felesleges követelés, meglévén a gyakorlatban. De hát a Napló bölcsen hallgatott akkor is, midőn 1871-ben junius 16-dikán Andrássy gróf aláírásával megjelent a határőrvidék rendezésére vonatkozó legszélsőbb elhatározások közhírré tétele, melyben a többi közt az van mondva, hogy a legfelsőbb helyre való felterjesztés a közös hadügyminiszternek a magyar minisztérium elnökével és a horvát-szlavónországi miniszterrel egyetértőleg e részben megtartott tanácskozmányai alapján történt. De hát a Napló szemei előtt sötét zűrzavarrá foly össze a múlt, jelen és jövő, mikor dühtől rángatózó kézzel végzi Tisza Kálmán és kormányzati rendszerének aláásására számított mindennapi munkáját. Legyen egyébiránt meggyőződve a Napló, hogy Tisza Kálmán nem szorul e lap íróinak állammentő bölcsességére, sem tőlük nem vesz alkotmányjogi lecskét. Amikor majd az őrvidék polgárosításáról lesz szó, Tisza Kálmánnak és kormányának, saját eszétől is, lesz gondja rá, hogy a polgárosításból sem újabb terhek, sem politikai, vagy közjogi hátrányok ne káromoljanak. Lesz gondja rá, hogy „Magyarország állása a monarchiában mint külön állam, sem pedig helyzete idehaza, saját törvényhozásán belül meg ne rontassék.“ Az anyagi hátrányok ellen biztosit már is az 1872: IV. t. czikk, mely a határőrvidék polgárosításának pénzügyi következményeiről intézkedik. Ha az őrvidék polgárosittatik, az indirect jövedelmek Horvátország bevételei közé számíttatnak ugyan; de ekkor Horvátország lesz köteles 45°/0-jéből fizetni a közigazgatási költségeket. Minden változásra egyébiránt meg lesz a magyar országgyűlés befolyása, mint meg volt a múltban is. A kormány és törvényhozás befolyása mellett pedig nevetségeseknek tűnnek fel a „Napló“ rémképei, midőn először félti Magyarországot egy egészen szabadelvű és gyakorlatilag szükséges tény megvalósultának következményeitől ; másodszor jobban fél a polgári, mint a katonai ruhába bujtatott, s fegyverben álló granicsároktól. Ő egyébiránt mit sem fél, mitől sem fél. Csak izgatni akar Tisza Kálmán ellen. Ezt teszi minden nap. Hajtja a frázis gépet. Csak hajtsa, amíg benne tart. Az újabb vasúti mozgalomhoz. Hét éve már, hogy a rohamos, lázas vállalkozási kedv és tevékenység megdermedve, megzsibbadva, majdnem a teljes tétlenségbe ment át, követve az emberi munkásság amaz általánosnak mondható szabályát: egyik tulságból a másikba esni, vagy csapni át. Akkor minden lépten-nyomon új vállalat, uj szövetkezéssel álltunk szemben, melynél jó hangzású névvel, vagy egy kis társadalmi tekintélylyel könnyen lehetett bejutni a kezdeményezők, műnyelven Gründerek közé, hol, ki az áramlattal US/. VI X OkjUn uiuuw »o lUUUK) U I C l 111 C Jj J 1 n lelkiismeret szigorló táblájára moral neidet? ® lucrum-ot íratni megengedte, az többnyire a bekövetkezett rossz évek daczára még ma is bokrosan eresztgeti a jó szivar füstjét s még ma is kalácsot apríthat a tejbe. Most hét év után, noha a hét szűk év ezerféle alakban nyilvánult csapásait éltük át, a tőkék mindinkább kezdenek tartózkodó s ez által meddő helyzetükből kilépni s a gyakorlati, reális és tisztességes vállalatok hitele napról napra növekedik, úgy hogy a társulati tevékenység már több irányban látható lendületet nyert. Ezen látható lendület — egyebet ezúttal nem említve — az újabb vasúti mozgalomban, részben még csak tervekben, de részben már tényleges szövetkezetek és vállalatokban is. Nem fölösleges tehát ezen tevékenységi — közgazdaságunkra oly nagy horderejű — mozgalom ügyéhez tárgyilagosan hozzászólani. Előre jelzem azonban, hogy az általam kissé szellőztetni kívánt mozgalom alatt nem értem ama nagyobb hullámzást, mely a vasutak csoportosítását, a tiszai pályának államivá tételét, vagy a budapest-zimonyi s ily országos érdekű pályák kiépítését illeti, ezek ügyét mindenki magyar állami közügynek ismeri, s ezekre sem az egyesek, sem a nagyközönség, avagy a törvényhozás figyelmét fölhívni nem kell, — de értem és szólni kívánok azon mozgalomról, melyet az újabb nézetfogalom és áramlat elszigetelt, helyi érdekűnek akar keresztelni a vicinalvasutak czime alatt. Az arad-körösvölgyi vasút sikerült létesítése többeket fölbátorított néha fejen talált, de néha nyakaszegett vasúttervek kovácsolására, így kísértett egy ideig a gyulai, a Fehér-Körös védtöltésein vezetendett olcsó vaspálya s igy jött létre az életrevaló immár meg is nyilt mo-tur-szarvasi rövid kiágazása a tiszai pályának. Majd szóba jött a M.-Berény, Földvárpuszta vagy csaba-békési, esetleg Ladány-Szeghalomnak folytatandó vonal; szintigy a berettyómenti, a nagyvárad-mihályfalvi, n.-károly-zilahi, reszege-margitta-nyiregyháza-mátészalkai, a miskolcz-debreczen-n.-váradi, a makószőreg-szegedi, mezőhegyes-batonya-aradi, batonyalökösházi, m.-hegyes-n.-lak-makói, pápa-keszthelyi, szatmár nagybányai, hátszeg-karánsebesi, bajaszabadkai, garanvölgyi, apahida deési, tehát egy egész sereg vasúti terv. Mindezek ma helyi érdekű vicinalvasutaknak mondatnak, melyek tehát az illető vidék községei s birtokosai által szerzett vagy biztosított tőkéből a lehető leg legolcsóbbra, legfeljebb országos felügyelet és közvetítéssel építendők ki. Nem jutunk-e itt is egyik túlságból a másikba, hogy a mint egy jó ideig minden vasúti vállalat országos s állami érdekűnek bizonyíttatott, ezentúl vagy most mindegyik vidéki, lokalizált magánérdekűnek degradáltatik? Tény, hogy a mozgalom e téren oly mérvű lett, hogy a tervezett vasutak érdekében a közlekedési minisztériumban megalkottatott s a képviselőházban már el is fogadtatott a helyi vasutasról szóló törvényjavaslat. Azt, hogy hol szűnik meg valamely vasúthálózat vagy annak egy része országos érdekű lenni, tehát mikor lesz csak egy kisebb vidék külön érdekeinek képviseletére fordítható s ez által a helyi vicinalvasutak sorozatába eső, igen nehéz szabatosan meghatározni. Amint kimondjuk, hogy van országos közérdekű első és másodrendű vasút, szintúgy kell megengednünk, hogy lehet országos közérdekű harmad- és negyedrendű is. Hol kezdődnek tehát a csak helyi érdekű vicinai vasútvonalak? Szerintem ily helyi érdekű vasút nem más, mint vagy egy elszigetelt, semmi nagyobb pályához sem kötött rövid pálya, vagy vasúthálózatunk valamely első, avagy másodrendű vonalának egyszerű kiágazása oly község, város, birtok vagy ipartelephez, mely semmi vasúttal sincs összeköttetésben. Ma például a mezőtúr-szarvasi vonalról is mondhatjuk, hogy az helyi érdekű vasút, de ha ezen vonalat Szarvastól csak Orosházáig is folytat-