Ellenőr, 1881. szeptember (13. évfolyam, 437-491. szám)

1881-09-18 / 468. szám

XI­II. évfolyam. —­ 468 si. Melléklet az »Ellenőr“ 468. számához T­sza Kálmán miniszterelnök beszéde debreczeni választóihoz. (Távirati tudósítás. Esti lapunk tudósításának folytatásához.) Debreczen, szept. 17. Azt mondják, hogy a közös vámterület az ok­a, hogy nem fejlődhetik nálunk a gyáripar, hogy a kis ipar szenved, hogy minden pang. Nézzük meg köze­lebbről, hogy mi történhetnék, ha külön vámterület lesz. Vagy követünk szabad kereskedelmi politikát, amelyet én, ha Európa összes államai azt követnék, egyéni meggyőződésem szerint a legjobbnak tartanék, vagy követünk védvámos politikát. Ha szabad kereskedelmi politikát követünk, akkor az itt fejlődésnek indulható gyáripar, akkor a kézi ipar, nemcsak az osztrák iparral, de a sokkal fejlettebb angol, német és belga iparral fog szemben állani. Ez esetben tehát a helyzeten javítani nem fogunk. Ha követünk védvámos politikát, mi lesz akkor? Igaz, erős védvámokkal lehetővé lehet tenni a gyáripar több ágának fejlesztését, némi védelmet talán — bár nagyon kétlem — lehet adni a kézi iparnak is , mert a kéziipar némely ágai kapnának és kapnak, a keletkező gyáraknál elfoglaltatást, de ezen iparn­ak igen sok ága­zata van, mely ma is a gyáripartól szenved, és mely a hozzá közelebb hozott gyáripartól még sokkal többet fogna szenvedni. (Élénk helyeslés.) De menjünk to­vább, hiszi-e valaki, hogy ha mi, élve jogunk­kal, melyet kétségbe senki sem vonhat, vámso­rompót állítunk és védvámokkal elzárjuk magun­kat mind a többi külföld, mind Ausztria ipara elől, hogy ugyanazok vissza fogják nekünk nyers ter­ményeink számára hagyni a szabad piaczot ? Én azt tartom, hogy a­ki azt hiszi, az nagy illuzióban él. Volt idő, midőn lehetett a gyáripart védvámokkal sújtani. De ma Amerikának mindinkább növekedő concurrentiája mellett, melyet még szabad piacz mellett is nehezen bírunk ellensúlyozni, várjon ha mi sújtanék az osztrák ipart védvámokkal, nem fognák-e ők a mi nyers ter­ményeinket is azzal sújtani, nem félve még azon aggo­dalomtól sem, mely az élelmi czikkek megdrágulásában fekszik, mert Amerika és Oroszország bőven szolgál­tatnák enemű áruikat. Ez tehát nem vezetne egyébre, mint arra, hogy itt drágábban kellene fizetnünk az iparczikkeket és nyersterményeink elértéktelednének. Azonban a­ választók nem akarnám, hogy azt higyye valaki, hogy én azon nézetben vagyok, hogy a közös vámterület csak Magyarország érdekében áll. Épen annyira érdekében van az a monarchia másik államának, mert a­mily nagy kára lenne a külön vám­vonalból a magyar nyers terménynek, legalább is ép oly kára lenne az osztrák iparnak, ha elvesztené a magyar piaczot. Ekként nekik szükségük van a magyar piaczra iparukért, nekünk szükségünk van az osztrák piaczra nyers terményeinkért s e kettős kölcsönös szükség utal oda bennünket, hogy kölcsönösen méltányosak legyünk egymás iránt, nem kívánván többet egymástól mint ami okvetlenül szükséges. Igyekezzünk a közös vámterületet közös érdekünkben megtartani, de a külön vámterület­hez jogunkat fentartani azért, hogy azon nem várt eset­ben, ha a kívánható méltányosságot a másik részről meg nem nyernék, ne legyünk kénytelenek egy mél­tánytalan egyezményre ráállani. (Élénk helyeslés.) Ha a t. választók megengedik, nem kifejteni, ha­nem csak jelezni kívánom egy némelyikét azon főbb tárgyaknak, melyek nézetem szerint a jövő országgyű­lés tevékenységét legnagyobb részben igénybe veendik. (Halljuk! Halljuk!­ Mint méltóztatnak tudni, a horvát-szlavón határőr­­vidék Horvátországgal tényleg egyesíttetvén, polgári kormányzat alá helyeztetett. Megtörtént tehát az utolsó előtti lépés, melyet mentül előbb az utolsó kell, hogy kövessen, hogy a magyar szent korona országainak ezen része is az alkotmány élvezetébe jusson. Oly tény ez, t. választók, melyet az ország régen sürgetett, melyet csak a legközelebbi időben épen az ellenzéki pártok sürgettek, szemrehányást téve a kormánynak, miért en­gedi ott meg a katonai közigazgatást fennállani. Én mindamellett meg vagyok róla győződve, mert látom az előjeleket, hogy ezen tényért a kormány meg fog tá­­madtatni. Meg fog talán támadtatni az eljárási módért is, melynek igazolására csak annyit mondok, hogy az ugyanaz volt, mely a határőrvidék többi részére nézve követtetett részben. De meg fog támadtatni azért, hogy ime most ez a kormány a határőrvidéket adta oda, pe­dig hiszen azt régi törvények adták oda, csak azért, hogy magának horvát szavazatokat biztosítson. Enged­jék meg, hogy erről egy pár szót szóljak. (Halljuk!) Nem akarom itt fejtegetni, mennyire helytelen, méltánytalan az ország képviselőinek egy részét úgy állítani oda, mely ha nem is saját személyes érdekében, de adandó szavazata fölött mégis alkudozik. E vád sok­szor hangoztatott, de kérdem, mi volt a kormánynak eljárása? A múlt országgyűlés vége felé előterjesztetett egy törvényjavaslat, melynek czélja az volt, hogy meg­igazítsa azon tévedést, melyet az 1868-iki törvény el­követett akkor, midőn a határőrvidék egyesítésének ese­tére oly túlságos arányban állapította a horvát-slavon­­országi képviselőknek számát, mely által túl azon a mi jogos befolyása lehet a horvátoknak, nekik túl­ságos befolyás adatott volna a magyar ország­gyűlésen.­­ És belátta Horvátország józanabb része is, hogy helyes, hogy a bekebelezés esetére képvise­lőik száma 14-el lesz kevesebb, mint lett volna az 1868-iki törvény szerint. Ezt tehát azt hiszem, oly tör­vénynek, mely arra van számítva, hogy a horvát kép­viselők szavazatait megszerezze, mondani nem lehet. (Élénk helyeslés és tetszésnyilatkozatok !) Tette pedig ezt a kormány akkor, midőn igen nagy és fontos kér­dések, még adókérdések is voltak függőben, s midőn a magyar képviselőkből álló többsége aránylag igen cse­kély volt. Ha tehát, a­mit a haza érdekében kellett tenni, e kormány megtette akkor, mikor a horvát sza­vazatok ellene fordulván, esetleg kisebbségben marad­hatott volna, azt mondani, hogy ez a kormány Magyar­­ország érdekei árán alkuszik, legalább is üres rágalom­nál nem egyéb. (Élénk helyeslés és tetszésnyilatkoza­tok.) Megkívánom jegyezni még, — és ez becsületére válik a horvát képviselőknek, hogy mindennek daczára mégis azoknak többsége a kormány javaslataira szava­zott. Nem áll tehát róluk sem, ,hogy ők szavazatukat előnyökért bocsátanák áruba. (Élénk helyeslés.) A másik kérdés, melyről igen so­kat beszélnek, Fiaménak kérdése. (Halljuk ! Halljuk !) Én, t. választók, nagyon hibás dolognak tartom, ha valaki azt mondja, hogy Fiume közjogi helyzetét, Fiume hovatartozandó­­ságát tisztázni kell, mert a­ki ezt követeli, ezáltal azt látszik beismerni: tisztázva nincs. (Igaz! Úgy van!) Meggyőződésem szerint pedig ezen helyzet dicső emlékű Mária Terézia decretuma óta már e század elején és most legújabban szentesített törvények által is tisztázva és megoldva van; nem lehet tehát itt szó e kérdés tisz­tázásáról, hanem igenis lehet és kell, hogy legyen szó azon részletes intézkedéseknek megtételéről, melyeket az 1868-ks törvény függőben hagyott, melyeknek megol­dására vezető módot is megjelölte. A kérdés ezen részét a törvényben megszabott módon megoldásra vezetni, a kormány teendői közé számítom. Csak még egyet Fiuméra nézve. (Halljuk ! Halljuk !) Rendesen úgy szok­ták oda állítani a kérdést, hogy Fiumét Magyarország­nak meg kell tartani, hogy annak birtokát biztosítani kell és úgy állítják oda ezen tényt és fájdalom, hogy Horvátországban is úgy fogják fi­­ igen sokan, mint egy Horvátország elleni politikának kifolyását. Pe­dig azt hi­szem, t. választók, hogy ez igen nagy tévedés. Formében, hogy azzá legyen a minek lennie kell, hogy akár Magyarországnak, akár a magyar szent korona azon tartományának, melyet Horvát Szlavón országok­nak neveznek, használhasson, a történtek után is még igen sok befe­ktetésre van szüksége. Fiuménak vasúti összeköttetéseit az országggal még javítani szükséges, de mindez csak akkor és úgy lehetséges, ha, mint a törvény is, mondja, Fiume közvetlen Magyarországhoz tartozik. (Élénk helyeslés.) Ha ma Horvátországhoz tartozan­­dóságot ismernek el, Horvátország nem volna képes mindezt megtenni s Fiume elcsenevészednék s Hor­vátország sem vehetné semmi hasznát. Mig ha megma­radva itt, a­hová a törvény csatolja, közvetlen kapcso­latban áll Magyarországgal, a felvirágzott Fiume, úgy mint a magyar korona minden tartományainak, Horvát­országnak is, sőt neki, mint legközelebbinek, talán leg­­nagyobb mértékben, előnyére válik. (Élénk helyeslés.) Temérdek a teendő, mint bölcsen méltóztatnak tudni, az államélet minden terén. Törvénykezésünk terén a büntető törvénykönyv egyik fontos kiegészítő része : a büntető eljárás hiányzik; magánjogunk terén, ha a co­­dexet, mi másutt is évtizedekig szokott tartani, nem si­kerülne is ezen országgyűlésen megalkotni, de kell egyes égető, az élet által okvetlenül megkívánt magán­jogi törvényhozási intézkedéseket is tenni. Itt csak azt engedjék megjegyeznem, hogy ezen kormányról s talán leginkább rólam az mondatik, hogy nincs érzéke a tör­vénykezési reformok iránt. Vegye bárki kezébe az 1867 óta alkotott törvényeket , leszámítva az első folyamo­­dású bíróságok rendezését, leszámítva a nem nagyon jó emlékeket hagyott polgári perrendtartást és leszá­mítva a bírói függetlenségről és felelősségről szóló igen fontos törvényes intézkedéseket, a­mi tüzetes codex­­szerű intézkedés történt, az mindezen kormány idejében történt, melyről azt mondják, hogy a törvénykezés re­formja iránt nincsen érzéke (derültség). Csupán a ke­reskedelmi, a büntető, a csődtörvényt említem meg, pedig ezek mellett is, sok egyéb törvény megalkotása ezen kormány alatt történt. (Élénk helyeslés.) Újabban a közigazgatás kérdése foglalkoztatja na­gyon az elméket. Én t. választók azon nézetben vagyok, hogy lehet jó közigazgatás, lehet állami közigazgatás, ha a kellő ellemek megvannak választott tisztviselőkkel, lehet nem jó közigazgatás, lehet nem állami közigazga­tás, ha nem jól rendezzük a dolgokat kinevezett tiszt­viselőkkel. Itt tehát a czél az, melyet tekinteni kell s erre nézve magam is azt mondom, hogy a mai modern államokra nézve a jó közigazgatás oly fontos tényező, hogy ha azt a történelmi alapokon fejlett közigazgatási rendszer mellett elérni nem lehet, el kell érni úgy is ha azzal szakítunk. (Helyeslés). De azt is hiszem, hogy azon meggyőződésnek, hogy azt elérni ne lehessen, nincs itt az ideje. A magam részéről mindenekelőtt szük­ségesnek tartom különösen a megyéket illetőleg a mai közigazgatást azon helyzetbe hozni, hogy meglegyen a physikai lehetősége annak, hogy feladataiknak megfe­leljenek ; mert nem lehet azt tagadni, újabb törvényeink annyi új teendőt ruháztak a közigazgatási tisztvise­lőkre, — míg különben azok száma és helyzete jó­részt ma is az, ami 1870-ben volt — hogy majdnem lehetetlen, hogy oly pontossággal és gyorsasággal meg­feleljenek hivatásuknak, mint kellene. Én tehát részem­ről azon fogok lenni, hogy ezen közigazgatásnak adas­sák meg a mód bebizonyítani a közigazgatás tovább­folytatására való képességet, azon fogok lenni, hogy egy qualificationális törvény által, némely egyes esetek­ben tapasztalt visszaéléseknek eleje vétessék. (Helyes­lés.) A magam részéről csak akkor fognám magamat fájó szívvel elszánni a régi közigazgatási rendszerrel szakítani, ha azon meggyőződésre jutnék, hogy nincs meg többé ez országban az elem, melylyel ezen után a közigazgatást jóvátenni lehet. (Élénk helyeslés.) Csak röviden kívánom fölemlíteni a teendők soka­ságát, melyek a törvényhozásra várnak államgazdászati tekintetben, a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem emelésének szempontjából. Ezeket mind elősorolni, mi­dőn maguk a közlekedési eszközök is ide tartoznak, azt hiszem, túlságos igénybevétele volna az önök figyelmé­nek. Csak azt kívánom megjegyezni, hogy mindezen tereken tenni kell, a­mennyi lehetséges. De még az igazságszolgáltatási, vagy közigazgatási vagy az oly fontos közművelődési kérdéseknél, sőt még államgazdászati teendőknél is az ország pénz­helyzetét figyelmen kívül hagyni nem szabad. (Helyeslés.) Kell tenni befektetéseket, hogy azok által az állam és egyesek vagyonossága emelkedvén, lehető legyen a terhek súlyának nagyítása nélkül,— súlyt, nem összeget mondok, — annak idejében még most is, sajnos, tetemes deficitünket meg­szüntetni. De nem szabad még ezen a téren sem any­­nyira menni, hogy veszélyeztessük azt, a­mit annyi önmegtagadás, annyi áldozat árán értünk el, hogy legalább a rend helyreállt államháztartásunkban, hogy államhitelünk megszilárdult és deficitünk bár nem sok­kal, de mégis csekélyebb mint volt ezelőtt hat eszten­dővel. Az államhitel megszilárdítására nézve szokás azt mondani, hogy ebben a követett politikának semmi ré­sze nincs, ezt a béke és beállott pénzbőség okozza. Ha csak azt lehetne felmutatni, hogy egyes állampapírok árfolyama 10—25%-al felszökkent, akkor én is azt mondanám : ez természetes következése a pénzbőségnek, a béke iránti bizalomnak. De nemcsak ezt lehet felhozni, fel lehet mutatni azt, hogy azon különbözet, mely az ugyan­azon kamatot hozó külföldi, osztrák és magyar papírok közt fennállott, tetemesen kisebb lesz. Már­pedig a pénzbőség jótéteményét a német, franczia és osztrák papiros csak úgy érzi, mint a mienk, és ha aránylag a többivel szemben is javult a mi papírjaink helyzete, ez az or­szág consolidált viszonyaiban való hitnek következmé­nye, ennek oka ott keresendő, hogy komoly törekvést látnak a kormány és törvényhozás részéről ezen irány­ban tovább haladni. (Élénk helyeslés és tetszésnyilat­kozatok.) Ezeket elmondom csak azért, hogy ne mond­ják — nem itt, hanem másutt,­— hogy ezen fontos kérdés elől ki akartam térni, felemlítem még, hogy ok­vetlenül kézbe veendő lesz a főrendiház rendezésének kérdése. A részletekbe bocsátkozni most nem volnék képes, de azt hiszem, hogy teljes igazságot mondok, midőn azt mondom, hogy ezen nagy kérdést, ha nem sikerül teljes alapossággal és jól megoldani, inkább hagyni kell még, sem hogy elhamarkodva megoldassák. (He­lyeslés.) E kérdés, a főrendiház szervezésé­nek kérdése, mindenütt a világon a legfontosabbak közé tartozik és Magyarországon e kérdés tévesztett megoldása a ma­gyar álllam rovására boszulná meg magát. (Élénk he­lyeslés.) Mielőtt befejezném beszédemet, csak azt en­gedjék még megmondanom, hogy azon politikai irány, melyet én ajánlok, folytonos munkássághoz, sokszor önmegtagadás és áldozathozatalhoz is van kötve. De mind e háromnak nem egyesek, de a szent haza és nemzet érdekében kell történnie. Oly politikai irány ez, mely nem támaszt illusiókat, nem nyargal ábrándokon, mert munkával akarja és isten segítségével fogja a ma­gyar államnak mint ilyennek öröklétét biztosítani. (Hosz­­szan tartó zajos és lelkesült helyeslés és éljenzés.) Hangzatosabb politikát könnyű hirdetni, csakhogy attól félek, hogy a­ki ezen hangzatosan hirdetett poli­tika után indulna, úgy járna, mint a költő versében a szivárvány után futó gyermek, hogy összetépett ruhával, lankadtan rogynék össze azelőtt, hogy a czélt elérné. Igen félek, hogy azon esetben, ha a nemzet ily politikai irány vezetői után indulna, az, a­ki lankadtan roskad­na össze, nem a vezér volna, de maga a nemzet. (Élénk tetszésnyilatkozatok.) Ez az, a­miért kötelességemnek tartottam ezen tárgyról szólani. Most vegyék bucsuzásul tőlem azon nyilatkozatot,, hogy Debreczen városához engem nyilvános pályám kezdete, ifjú éveim sok édes emléke köt. Ez édes em­lékeket nem emésztette el keblemből az, midőn ezen város egyik választókerülete megvonta tőlem bizalmát, a­mi azért fájt kevésbbé, mint fájt volna különben, mert isten előtt mondom, éreztem, hogy meg nem ér­demeltem ! (Viharos, hosszantartó éljenzés) de az, hogy ugyanezen városnak, egy más választó­kerületének többsége megtisztelt bizalmával, ez emlékeket minden esetre még elevenebben felébresztette lelkemben. Épen azért biztosíthatom önöket, hogy a hála, a köszönet és tisztelet választóim iránt siromig fog kísérni, s hogy életem legboldogabb perczei közé fogok számítani minden perczet, melyben e város javára valamit tenni szerencsém lesz. (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés és tetszés.) Ezután Z­i­­­i­z­y Dániel köszönetet mondott Tisza Kálmán miniszterelnöknek a választók nevében, s a miniszterelnök viharos éljenzés között távozott lakására. Debreczen, szept. 17. (Magy. táv. iroda.) Tisza Kálmán miniszterelnököt, ki Debreczen város ötös fogatán hajtatott ki délben az indóházhoz, a fogatoknak hosszú sora kisérte ki. Az indóház és a perron telve volt dí­szes közönséggel. A miniszterelnök többekkel társalogva, várta a második csöngetést, midőn beszállván a vag­­yonba, a közönség lelkes éljenzése között távozott a ‘­sp­órakor elinduló vonattal. ELLENŐR Su'ifiptw, vasárnap, szeptember 18. 1981. Folytatás. HÍREK. Szeptember 17. — Horváth Gyula miniszteri biztosnak ez idei ár­vízveszély alkalmával tanúsított magatartása elismeré­séül Szentes város polgársága diszalbumot fog átnyuj­tani. Ezen album ma készült Posner müintézetében s egyike a legszebbeknek azok között, a melyek ezen müintézetből kikerültek. A több mint nyolczszáz polgár által aláirt felirat igy hangzik: Nagyságos mi­niszteri biztos úr! A tisztelet, szeretet és hála önkénytes adóját jegyezzük e lapra Szentes város kö­zönsége nevében. Hozzuk tiszteletünket, hogy Nagyságod érdemeinek méltó ismeréséhez magun­kat felemeljük; hozzuk szeretetünket, hogy Nagyságodért hevülő szívünk érzelmeinek mély­ségét kitüntethessük; hozzuk hálánkat, hogy midőn értünk cselekedett, jótetteinek elfeledhetlenségét valljuk, egyszersmind a Nagyságod nevéhez fűződött hálánk emlékében oly örökséget hagyhassunk nyomunkba lépő gyermekeinknek, melyet „sem tűz, sem viz meg nem emészt.“ Igen! E népnek semmi földi kincsen meg nem vásárolható tiszteletét, szeretetét és h­áláj­át nyújtjuk e sorokban, mert Nagyságod az 1881. évi és városunkat végmegsemmisitéssel fenyegető árvízveszély lefolyása alatt, az árvédelem vezetésében és dicsőségesen végződött nagy munkájában, emberfö­lötti fáradalma és kitartása által — rá nem vágyakozva — vásárolta azt meg. Nem csak mi tudjuk, tudja a nemzet, tudja a világ, hogy a magyar­ alföld , hazánk e leggazdagabb vidéke, már csaknem minden évben, két­ségbeesett harczot vivni kénytelen a Tisza, Körös, Maros folyóknak folytonosan emelkedő hullámaival, — de azt csak mi tudjuk, mi tapasztaltuk, hogy az 1881-ik év­it- n, — az emberemlékezet óta nem tapasztalt magas­ságra lépő Tisza vizének hullám-sirjába való temette­­téstől ki mentette meg Szentes város lakosságát és annak tűzhelyét! — Mi tudjuk, mi láttuk, mi tapasztaltuk, hogy isten segítsége után Nagyságod cselekedte azt! Aggódva nézett e város lakossága az ez évben megújult Tisza áradása elé. A város és határának megvédelme­­zésére hivatott Bökénymindszenti társulati gátak oly ál­lapotban voltak, hogy ezekkel csak Nagyságod erélye és az önfentartásért a kétségbeesésig küzdeni hivatott Szentes népe állhatott a Tisza hulláma elé, — mert hi­szen minekünk e roncsolt gát volt egyedüli fegyverünk, mellyel városunkat, tűzhelyünket, családunkat és apáink sir­almát védelmezhettük. És Nagyságod, ezen gátakkal minket mégis menekülésre segített! Nincs rá szükség, hogy Nagyságodnak, városunk és e vidék megmentése érdekében tett árvízvédelmi intézkedéseit e lapon felsoroljuk; nincs reá szükség, mert hiszen Nagyságodnak a véde­kezés körül való minden cselekménye oly maradandó emlékű, hogy azok örökké élni fognak e város lakos­ságának emlékezetében. És midőn e lapra örök hálán­kat jegyezzük, kérjük a Mindenható Istent, hogy a mi Magyar hazánk és a közügyek érdekének elősegítésére, e város lakossága és saját családjának gyámolítására, védelmére és örömére Nagyságodat sokáig tartsa meg. E sorok a mily halványan képesek mél­tatni a Nagyságod érdemeit, s a mily kis mérvben ké­pesek tolmácsolni a mi szivünk érzelmeit, legyenek annál erősebb zálogai a Nagyságod és e város népe között való kölcsönös jó emlé­kezetnek.... és valahányszor e lapokra tekint, mindannyiszor jusson emlékezetébe, hogy Szentes város harminczezer lelkének tisztelete és hálája kiséri lépteit, kér áldást fejére és családjára s tartja emlékét szivében és emlékében. Szentesen, 1881. évi május havában. Az örök hálára kötelezett szentesi lakosság nevében. (Kö­vetkeznek az aláírások.) — Kisfaludy Károly mellszobrának mintájával már elkészült Kis György, s rajzát ma közli a „Vasárnapi Újság.“ E szobor láttára — írja az említett lap — ön­kénytelenül kiáltunk föl: „Mily ismerős s mily idegen!“ Kisfaludy Károlynak arczképeiről s eddigi szobrairól ismeretes arczára egyszerre ráismer mindenki s mégis egészen újnak, egészen eredetinek találja a Kis György által teremtett arczot és alakot. A mai nemzedék már nem is ismerte Kisfaludy Károlyt, de hallomásból tudja, hogy ötmagas, csontos, ismos alak volt, indulatokat vissza­tükröző kifejező al­orczat, melyet a belső tűz fénye lobogta­tott, de a gyilkoló betegség — a tüdővész­­— sorvasztó lá­za emésztett. Ez utóbbi körülmény csak legutóbbi (Toldy felügyelete alatt metszett) arczképén s arról a Kisfaludy­­társaság tereme számára olajba festett képen van némikép érzékítve. Előbbi képei s azokról készült és közkeletű mellszobrocskái, egy majdnem pufók­arczot tüntetnek elénk, mely ellenmond a ténynek, hogy a költő száraz betegségben halt meg. Azt hisszük, nem nehéz ezt megmagyarázni. Mint tudva van, Kisfaludy Károly barátai, halála után gyász maszkot vétettek drága halottjuk arczáról. De nem rögtön, mikor a ha­lál még változatlan hagyta a kialudt élet hüvelyét, ha­nem — talán másnap — mindenesetre csak akkor, mi­kor az arcz már felpuffadt s kivetkőzött formájából. Innen van, hogy a duzzadt ajkakon s megpuffadt sze­mekben hiában keressük a szellem mosolyát s a géniusz csókja nyomait. Egy egészen közönséges arcz áll előt­tünk, melyet hagyományosan elfogadtunk ugyan a Kis­­faludyénak — de lelkünkben sohasem tudtuk elhinni, hogy igazi. Toldy helyreállitotta ugyan a beesett arcz soványságát s a szemeknek a halál bágyadtsága alól kicsillanó, de ismét megtörő fényét, ám a rajzoló az élő és teremtő Kisfaludyt nem bírta föleleveníteni a hamvakból. Kis Györgynek sikerült ez. — A nemzeti színház tagjai által a magyarországi hirlapírók nyugdíjintézete részére rendezendő előadás kedden, szeptember 27 én lesz a gyapjú utczai színház­ban, melyet ez estére annak igazgatója Müller Róbert, ámbár ő előadásait már 24 én megkezdi, igazán szíves előzékenységgel bocsátott a nyugdíjintézet nála járt ren­dező bizottságának rendelkezésére. A nemzeti színház tagjai tudvalevőleg Sardou és Najac „Váljunk el!“ bohózatát játszszák, s az előadás iránt fővárosszerte nagy érdeklődés mutatkozik, úgy hogy már­is történtek elő­jegyzések páholyokra s földszinti támlásszékekre. A je­gyek csütörtökön, 22 én adatnak ki a gyapjú utczai színház József-téri jegyeladó helyiségében, azonban kedd­től, 20-tól kezdve az „Egyetértés“, „Hon“, „Neues Pest­ Journal“, „Pesti Napló“ és „Pester Lloyd“ szerkesztő­ségeiben előjegyzések és felülfizetések elfogadtatnak. A jegyek ára: földszinti páholy 12 frt, első emeleti páholy 10 frt, másodemeleti páholy 8 frt, támlásszék 2 frt 50 kr, zártszék 2 frt. A továbbiakról a kiadandó falraga­szok és színlapok fogják tájékozni a közönséget; annyi már most bizonyos, hogy a sajtó intézetének a nemzeti színház tagjai által adott ez első ünnepe fényes sikerű lesz. — A hírlapirói egyesület igazgató választmánya hétfőn f. hó 19 én d. u. 4 órakor ülést tart az írói és művészi kör helyiségeiben. — Conscience Henrik, a híres vllmus iró, mint Brüsselből távirják, vasárnap ünnepli jubilaeumát. Este népies hangverseny lesz a városháztéren; az ünnepély­ben a városi hatóság is részt vesz, s az ünnepelt tisz­teletére fényes estélyt ad a városház termeiben. — Halálozás. Veszprém megye egyik nagybirto­kosa és egykori főszolgabirája, Derecskei Fodor László f. hó 9-én 64 éves korában elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe Küngösön. — Pályázatra emlékeztetés. A Kisfaludy-Társaság függőben levő pályázatai határidejének közeledtével van szerencsém az érdekelteket figyelmeztetni, hogy a Tár­saság f. évi február 1-én tartott tagválasztó közülésén a következő két jutalomtételt tűzte ki: 1. Kívántatik egy kisebb magyar történelmi beszély szépprózában. Jutalma 40 arany. Benyújtásának határideje 1881. november 30- dika. 2. Kívántatik a külföldi irodalom valamely kitűnő költői beszélyének fordítása kötött beszédben- Jutalma 40 arany. Benyújtásának határideje 1881. nov. 30 dika. A pályázat feltételei a Kisfaludy-Társaság Évlapjainak XVI. kötetében (46. lap IX ) olvashatók. Budapesten, 1881. szeptember 15 én. Beöthy Zsolt, a Kisfaludy-Tár­saság titkára. — A csabrendeken elkövetett rablógyilkosság tettesei közül — mint a „Pápai Lapok“ írják — Bak­­say Sándor, keszthelyi csendbiztos, ki a gaztett elköve­tőit 2 egész hétig polgári ruhába öltözködve kutatta, — elfogta: Káplár Németh Józsi gyömörei csordást, Tápi Józsi sárosdi csordást, Hajdú Borzas Ferencz tor­nai juhászt és Bálint József —Háczky Kálmán földbir­tokos Sándor testvérénél Iszkázon levő erdőőrt. Meg­ugrottak : Bellovári Berkovics Zsiga, valódi néven Szűcs János iszkázi juhászbojtár és Savanyu Józsi isz­­kázi juhász. A gaztettesek a sümegi járásbíróságnak a vizsgálat teljesítése végett átadattak. — Az adeni kolera. Említettük már, hogy Aden­­ben, Arábiának a Vöröstenger alsó részén fekvő kikötő városában, mely az angolok tulajdonát képezi, kitört a kolera. Összesen mintegy 30 kolera­eset fordult elő. Az egyptomi, alexandriai nemzetközi egészségügyi bizottság azonban a vész kitöréséről csak két hét múlva értesült, s ekkor tette meg az óvórendszabályokat. A kolera híre sokkal nagyobb izgalomba ejtette volna az illető körö­ket, ha két-három hónappal előbb tört volna ki, mint így, nyár vége felé. Alig van arra példa, hogy keleten nyár végén kiütött kolera átjött volna Európába. Ez a veszedelmes ázsiai vendég a meleg hónapok­ban szokta tenni körútját, különösen a gyümölcs­érés idején.­­ A Svájczból kiutasított Krapolkin herczeg, az orosz forradalmárok egyik vezetője, mint a „Pali Mall Gazette“ egy magánlevélből értesül, Trionon falu­ban, Felső Szavoyában, Genf közvetlen közelében tele­pedett le. Október végéig szándékozik itt maradni, míg neje az orvosi tudományokból le nem teszi a szigorlatot. — Névváltoztatás Berger Sándor, nagy­kancsai lakos sa­ját, és Regina, Móricz, Lajos, Albert, Jakab, Ignácz, Lujza, Izabella, Rudolf és Emma nevű kiskorú gyermekei vezetéknevének „Ber­­k­e­s“-re kért átváltoztatása belügyminisztériumi rendelettel megen­gedtetett. — Az állatkertbel. A második nagy sorshúzás hol­nap (vasárnap) d. u. 5 órakor lesz az állatkertben megtartva, a­mely alkalommal a múlt vasárnap kiosz­tott és ki nem húzott sorsjegyek is érvényesek lesznek.­­ A berlini sakk-congressuson e hó 15-én Beck­­burne újra győzött Schallopp ellen, minek folytán az első díjat tökéletesen biztosította magának, ha az utolsó két játszmát el is veszti, kik nyerik a többi díjakat, az a két utolsó játék eredményétől függ. E hó 15 én nyer­tek különben: Winawer Berger ellen, Wemmers Rie­­mann ellen, Wittek Sehmid ellen, Schwarcz L. Paulsen ellen, W. Paulsen Mason ellen és Minkwitz dr. Noa ellen. A tournier így áll: Blackburne 12, Zuckertort 9 We, Csigaryn, Mason és Winawer 8­­/2, Schwarz és Wittek 8, L. Paulsen 7 */2, Minkwitz 7, Berger 6­7s, W. Paulsen, Riemann, Schallopp és Wemmers 6, dr. Noa 6’­s, dr. Schmid 3, Schütz 17s- E hó 16-án Wi­nawer—Schütz, Berger—Riemann, Wittek—Wemmers, L. Paulsen — Zuckertort, Blackburne—Schwarz, Schal­lopp— W. Paulsen, Minekwitz —Mason, dr. Noa­ Csi­garyn volt a játék sora. — A szultán istállóinak leégéséről, mint már rö­viden táviratainkban említettünk, Konstantinápolyból a következőket írják: Tegnapelőtt, e hó 7-én, iszonyú tűzvész pusztította el a Dolmabagdse istállóit; a vész fenyegette a szultán palotáját, sőt a gázgyárt is, ami­ből roppant veszedelem kerekedhetett volna. Daczára a Széchenyi Ödön gróf szivattyúsai erőfeszített mun­kálkodásának, s a segítségükre gyorsan megjelent nagy­számú katonáknak, a nagyterjedelmű istállók, melyek Il­ik Mahomed óta vannak használatban, leégtek föl­dig ; reggeli 4 órakor nagy hamudomb állott a helyén. A takarmány­raktárak, a szultáni udvar és a hárem összes kocsijai, a fölszerelés stb. mind áldozata lett a tűzlángnak. Több arab mén odaveszett, sok ló pedig kifutott az istállóból, nekivágtatott a Dolmabagdse előtti térnek, s szinte tébolyult gyorsasággal futkosott föl és alá a tömegben. A tűz által okozott kárt 400.000 font­nál többre becsülik; maga az épület 200.000 font ér­tékű volt. A kocsis személyzetből két fiatal lovász el­tűnt, valószínűleg a tűz áldozataivá lettek. A vész ke­­letkeztének kinyomozására szigorú nyomozást indí­tottak.­­ A beiratások László Mihály nevelő­intézetében és nyilvános középiskolájában (főgymnasiummal és főreáliskolával) folyton tartanak, a­mire úgy a fővá­rosi mint a vidéki szülők figyelmét felhívjuk. Az intézet évek óta az állami középiskolák minden jogai­val föl van ruházva, bizonyítványai államérvé­nyesek, növendékei­ben lakók és bejárók, s valamint az épület egészséges, kényelmes berendezése, úgy a növendékek gondozása is kifogástalan. — A Budapesten létesítendő technológiai múzeumra a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz beér­kezett adományoknak X. kimutatása: Hontmegye alis­pánja utján a megyében eszközölt gyűjtések eredménye­ként 13 frt 53 kr. Egyesült Besztercze-Naszód megye főispánja utján 11 frt 20 kr. (Ebből Hessler Nándor

Next