Ellenőr, 1881. szeptember (13. évfolyam, 437-491. szám)

1881-09-11 / 455. szám

XIII. évfolyam. — 455. sz. Melléklet az „Ellenőr”” 455. számához. A nagyszebeni kiállítás és a románok. Nagy-Szeben, szept. 8. Román Miron metropolita nagy terjedelmű és szép kertjeiben egy uj épület emelkedik, fából készült csinos építmény, homlokzatát faragványok, gályák és virágok díszítik : ez a kiállítási épület, fordított T alakban, sok mindenféle tárgyat foglal magában, melyeknek egy ré­szét is felemlíteni, sok időt és tért igényel. Mi csak a főbb dolgokra szorítkozunk. Az ásványtani osztályban kőszén, kőolaj, sók, gra­fit, ezüst; a földmivelési, erdészeti és kertészeti osztály­­ban gabonaneműek, kender, len, dohány, bükköny; to­vábbá bőrök, tollak, viasz, gyapjú, zsírfélék, sajtok, fa­­készítmények, tapló, szurok, gyümölcs, virág és egyéb vetemények; a kézműipar osztályban bútorok, kocsik, zsindely, hordók, szövetek kender-, len-, gyapjú- és se­lyemből; tálak, üvegneműek, különféle ruhák mint házi­ipar készítmények láthatók. A gépek osztályában eke, szórómalom, kő- és könyvnyomdái, fényképészeti szerek; a művészeti osz­tályban képek, festmények, faragványok, rajzok ; az iro­dalmi és népnevelési osztályban irodalmi termékek, egy­házi és világi könyvek, a tanintézeti ifjúság írásbeli munkái, leánykák kézi hímzései stb. vannak elhelyezve. A kiállítás szept. 15 ig tart. Magát a kiállítást szigorú kritika alá venni bajos dolog. Ez olyan egy népfaj produktumait tünteti elő, mely alig 30 év óta kezdi a mesterségek­ben, a művészet és tudományban is magát gyakorolni. Az irány eléggé kitetszik a kiállított tárgyakból: a románok minden téren haladni igyekeznek a korszellemmel! Ezelőtt három évtizeddel egy pár ír­nok, falusi jegyző és gyarló képzettségű papság ké­pezte a románok intelligenciáját. Mesteremberekről, mű­vészekről, tudományosan képzett egyénekről akkor alig lehetett szó. A­ki a románok nagy­szebeni gyűlésén és a kiál­lításon jelen volt, láthatta, hogy 30 év alatt a románok körében is nagyot fordult a világ. Nagyszámú értelmiség, a tudományok tudorai, előkelő állású hivatalnokok, ügy­védek, orvosok, mérnökök, tanárok, finomabb művelt­ségű­ papok, jó­módű­ mesteremberek, nagy- és kiske­reskedők voltak jelen. És mindezek aránylag kedvezőtlen időszakban keletkeztek és a­mi több oly időben, midőn némely túlzó arról panaszkodik, hogy Magyarországban a román faj „el van nyomva“. Elfogulatlan ember előtt az az elnyomás csak ideális, képzeleti dolog, a­ki ná­lunk dolgozni akar, megtalálja megélhetési eszközeit, példa reá a román iparkiállítás. A román háziipar nemcsak azért figyelemre méltó, mert ez tünteti ki a román nő szorgalmát, tehet­ségeit, munkaszeretetét, hanem, mert a román nő, —aki egész nyáron át férje oldalán a mezei munkával foglal­kozik, — télen át ő dolgozza fel a kender-, len- és gyapjúszöveteket, melylyel férjét, magát és egész házát ruházza. A román nő öltözteti fel urát és gyermekeit; ő készíti a fehér és fekete téli subát, gyapjúból, bőr­ből ; a nadrágot és mellényt, a fehérnemüeket; ő czif­­rázza ki ügyességével és fantáziájával mindezen ruha­darabokat; ő csinálja az összes női ruházatot, és a cretin­­a készítésénél mutatja ki egész tehetségét; ebben versenyeznek a román pórnők egymással és va­lamennyi nép pórasszonyaival és háziiparával. A román paraszt maga csinálja báránybőr sapkáját, szalmakalap­ját és lábbelijét. Nejének mindezekért vesz „a tordai vásár alkalmával“ piros csizmát, hogy ünnepnapokon azt húzza fel, mert a cretinzához a piros csizma illik legjobban. Hogy a románok életmódja nem lehet valami rossz, mutatja azon körülmény, hogy Nagy-Szeben vi­dékén épen a román férfiak, de különösen a nők a legszebbek. Nemcsak a román nő ruházata festői szép­ségű , de termetük, alakjuk is valóban a legszebb; fe­kete szemeikből értelmiség és tűz sugárzik, bizonyos költői ábrándozással egybekapcsolva, mely akkor tűnik ki legjobban, mikor rákezd egy-egy bús nótára, mely­ből 18 évszázad küzdelmeit, jó és balsorsát e népfajnak lehet k­imagyarázni. Hogy e népfaj Európa keletén oly kis számban, elszigetelten, annyi viszontagság után el nem pusztult, ezt főképem a román nőknek lehet köszönni, kik év­századokon át tartották fenn a c­s­al­á­db­an nemcsak a nemzeti nyelvet és szokásokat , de a régi jó és rossz hagyományokat, előítéleteket és pogánykori babonákat is. És mindezt oly időkben, mikor a románoknak még templomaiban és iskoláiban is a szláv és görög nyelv uralkodott. Hogy az 1848 iki év mily nagy fontosságú idő­pont hazánk népeinél, azt akkor tudhatjuk meg legjob­ban, ha a románok akkori állapotát a maival összeha­sonlítjuk. 1848. óta a románok nagyobb előhaladást tettek Erdélyben, mint azelőtt k­ilencz évszázadban. És ezen eredménynyel szemben elesik a túlzók azon okos­kodása is, hogy Erdély uniója Magyarországgal a románok rovására és leigázására történt. Mikor körünk­ben nagy államcsoportosulásokat láttunk, lehetetlen volt nekünk is tovább engedni a partikuláris államal­katokat. A kor szelleme egyesítette a két országot, s hiába­való dolog marad a román passivisták azon tö­rekvése, hogy a régi állapotot újra felidézzék. Kisebb politikai események, rendszerváltozások alig érezhetőleg a föld népe fölött elvonulnak. Alkalmat vettem magamnak Erdélyben szóba állani a román pa­rasztokkal és megkérdeztem tőlük, hogy tulajdonképen „mi a bajuk?“ „Nincs egyéb bajunk, uram, mondák mindannyian, csak az adó nagy. Olyan sokat gyű­­­léseznek oda fent Pesten, annyit tanácskoznak és mi mindezekből csak azt az egyet érezzük, hogy mindig több adót követelnek tőlünk. Hiszen meg is fizetnék mi az adót, ha nagy is, de a föld nem igen terem; sok­szor alig van annyi termésünk, hogy kenyérnek, mag­nak elég jusson, a szarvasmarhánk meg most kevesebb van, mióta a földet kommasszálják, mint régebben ; abból nem adhatunk el, hogy az adót megfizessük, mert ak­kor igavonónk nem marad. Ugyan mire kell az a te­mérdek sok adó ?“ Erre én azt feleltem: „Lássátok jó emberek, 1848. óta más világot élünk, ötvenszer annyi katonát kell tartani mint előbb, mert szomszédaink is annyit tartanak; vasutakat, iskolákat kellett építeni, hogy a szomszédokkal versenyt tartsunk ; sok háborút viseltünk s a költsége sok millióra rúgott, ezeket kell most kifizetnünk. Akármelyik párt jönne is kormányra, kevesebb adót nem fizetnétek, mert nagyok az ország szükségletei.“ Az én embereim megértették e szavakat, megértették az ország pénzügyi helyzetét. Daczára an­nak, hogy románul beszéltem velük s hogy teljes biza­lommal voltak irántam, nem mondták, hogy nekiek egyébre volna szükségük, például Nagy Romániára s több effélére. Ők a vagyoni állapot javítását kívánják; ez az egyetlen és fő vágyuk , s e mellett kívánnak jó tisztviselőket, kik ügyeiket pontosan és ol­csón elvégezzék, kik őket megértsék s nekiek jó ta­nácscsal tudnak szolgálni. Mikor Magyarország pénzügyi helyzete jobbra for­dul, hogy tehesse azt az ország valamennyi népeivel, a mit tett vagyonilag és szellemileg Francziaország az elszásziakkal és lotharingiai lakosokkal, akkor a nem­zetiségi kérdés nagyobb része meg lesz oldva. Akit mi vagyonilag és szellemileg felemelünk, az hozzánk és ezen országhoz fog vonzódni. A bizonyos jót senki sem szokta koc­zkáztatni a bizonytalan rosszért A föld népé­nek hűsége akkor csökken azon föld iránt, melyet maga munkál, mikor a megélhetés feltételeit nyomasztóknak, elviselhetetleneknek látja. Nincs komoly és számbavehető román politikus sem Erdélyben, sem Romániában, aki be ne lássa, hogy Daco Románia felállítása politikai képtelenség. Mindnyájan örülünk Románia előha­­ladásán, mert ő vér a mi vérünkből, de ő rajtunk nem segíthet. Ha Bécsben és Budapesten az ország in­tegritását féltik, ám féltsék azt Bismarcktól és Gorcsa­­kovtól. Ők szoktak birodalmakat alapítani és romba dönteni, nem a románok. A románok pure et simple védik nemzetiségüket, mint véd­ték azt 18 századon át itt Európa keletén valamennyi invasio ellen. S valamint a múltban a török adott halálos döfést a román fajnak, úgy jelen­leg nem a magyarok azok, kiktől okunk volna félteni nemzetiségünket. Amit mi a magyaroktól kívánunk, az: Ne akadályozzák természetes elő­hala­dá­sunkat. ők minket magyarosítási törekvéseikkel csak boszantanak. A­kinek léte ép oly nehéz, vagy talán nehezebb mint a mienk,­­ az igyekszik a mi létünket is megnehezíteni. Utánozzák minden rosszban az oszt­rák németeket. Az osztrákok felsültek, de megmaradtak németeknek; a magyarok, ha felsülnek, veszte lesz Magyarország és vele a magyar nemzet“. Meglátogattam az öreg Baritz Györgyöt, ki évekre nézve idős ember, de ki oly élénk, erőteljes és munkás egyén, mint egy fiatal, ő az erdélyi románok politikai vezetője. Igen képzett, tanult és finom művelt­ségű ember; engem is szívesen fogadott. Ő azt mondta: „Harmincz éven át igyekeztem a magyarok politikai embereivel egyetértésre jutni, egy oly „modus vivendi“ megteremtésére, törekedtem, mely mindkét fajnak és a haza érdekeinek megfelel. Most öregségemre belátom, hogy tn hiába való dolgon munkálkodtam; a magyarok nem tanúsítanak érzéket a mi életfeltételeink iránt; úgy bánnak velünk mint, akár a török és a muszka. Nálunk nem a hideg ész dolgozik, de a politikai fanatizmus. Az erdélyi magyarok oda nyilatkoznak, „hogy inkább mindnyájan elvérzenek, mintsem a románokat lássák, hogy velük hason jogokat élveznek ! Ám ők itt Erdélyben saját vétkeik miatt vérezhetnek el pusztán, sokkal előbb mint a románok. Mi akkor is körülálljuk girjaikat s azt mondjuk: Isten bocsásd meg nektek, mert nem tudták, mit cselekesznek! Nem tudom — folytató Baritz — lesz-e a fiatalabb román nemzedéknek kedve a román­magyar barátságról álmodozni, oly tapasztalatok után, mint naponkint van alkalmunk látni.“ Román Miron metropolita azt mondá nekem : „A magyar és román Chauvinismus küzd most egymás­sal. Ily szenvedélyes harczban a mérsékelt embereket túlkiabálják. Be kell várnunk, mig ők kifáradnak, ha a AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, szeptember 10 39 ROMOLA. Irta: GEORGE ELLIOT. Két kö­tetben, I. kötet. MÁSODIK KÖNYV. Huszonötödik fejezet. A Duom­óban. (Folytatjuk.) Sokáig és figyelmesen nézte volt Baldassaret, mert, épen az őszbaj indította őt meg, és valami rendkívüli fájdalom kinyoralta az arezon, a kötél nyakán, fölkel­tették benne mind a fogékonyságot az aggkor­i szenve­dése iránt, melyet egész élete kifejleszteni elősegített. Azt képzelte, hogy Baldassare szemei találkoztak az övé­ivel első vándorló körültekintésekor, de ez valósággal nem figyelt reá; csak az egész jelenet jutott öntudatára első megrezzenésekor, és ez az öntudat mint a villám úgy eltűnt a nélkül, hogy észrevehetőleg megszakítaná az érzések vad zajongását, melyet találkozása Titoval felkorbácsolt. A múltnak képei törtek reá mintegy lázas önkívület álmai sajátságosan vegyülve szomjjal és kínos nyomasztó érzéssel. A tüzes szenvedély közepette nem alkothatott tiszta képet a jövőről : legközelebb járt e fajta fogalomhoz a keserű tudat, hogy képességei meg­­gyengültek, s hogy általában elhatározta magát bizal­matlanságra és gyanakvásra. Egyszerre érezte, hogy ha­talmas hangok, melyek saját szenvedélye dörgő visz­­hangjának látszottak, reszkettetik meg kedélyét. A szó­zat biztonsága átjárta őt csontja velejéig, mondván — „Közel van­ a bosszúállás napja.“ Baldassare reszketett és fölnézett. Távolabb állott, semhogy egyebet kivehetne, csak a szónek általános megjelenését, kinyújtott jobbjával a feszületet tartva magasra, de úgy vágyott a fenyegető hangra, mintha az üdvözülés ígéretét hallaná. Szünet állott be, míg a szónok újra megszólalt. Lassankint leeresztette karját. Letette a feszületet a szószék szélére, karját összefonta mellén, körülnézett a tömegen, mintha minden egyes szemébe akarna nézni. „Firenzeiek valamennyien tanúim vagytok, mert nem sarokba bújva beszéltem. Tanúim vagytok, hogy négy éve múlt, hirdettem már a büntetés elkövetkezé­­sét, mikor még semmi jele nem volt háborúnak, meg­próbáltatásnak. Fölemeltem szózatomat, trombitakép har­­sogtattam az egyházfők, fejedelmek és Itália népeinek és mondám: Gonoszságtok serlege megtelt, íme gyüle­kezik az ur menyköve, s le fog csapni s izzé-porrá töri a serleget, és gonoszságtok, mely úgy szük nektek mint a kellemetes bor, fölöttetek elömlik s olyan lesz mint az olvadt ólom. És nektek, óh papok, kik mondjá­tok : ha, ha­ nincs gondviselés a szentélyben —­ a Shechinak semmi — a könyörü­letesség széke üres : a lepel mögött vétkezhetünk és vájjon ki büntet meg? Nektek megmondtam: Isten jelenléte templomában nyi­latkozni fog mint az emésztő tűz, szent öltözeteitek lán­goló halotti lepellé válnak, a kellemes zene helyett jaj­kiáltás és szisszenés hangzik, lágy nyugágy helyett tö­visek lesznek s a léhák leheltetéből döghalál kél. Ne bízzatok aranyotokban és ezüstötökben, ne bizzatok erős váraitokban ; mert legyenek bár a falak vasból, a várak gyémántból, az Úr sziveitekbe rémülést, tanácsai­tokba tehetetlenséget tesz s megszégyenülve futni fogtak mint az asszonyok. Darabokra­­töri a számtalan hatal­mas férfiút s helyökre másokat állít. Mert isten nem tűri többé szentélye m­egfertőztetését, egyházát alapjá­ból megtisztogatja. „És mivelhogy megh­atott, hogy az ur nem cselek­szik semmit, amit ki nem nyilatkoztatna szolgáinak a prophétáknak, engemez érdemetlen szolgájat választott ki, és szándékát megérteté lelkemmel az iratok élő sza­vaiban és gondviselésének tetteivel, és angyalok révén látomásokban fölfedezte nékem. És az ő szava annyira elfogott, hogy csak olyan vagyok mint az erdő ága mikor a mennyek fuvalata keresztül taegy rajta, és nem adatott nékem hallgatnom, m£g ha a gúnyolódok ezel­­táblájává lennék is. És négy évig hirdettem az isteni akaratnak engedelmeskedve, a hitetlen élc­elődéssel szemben hirdettem, három dolgot: hogy a jelen napok­ban megújítja az Úr egyházát, hogy mielőtt megtörtén­nék az újí­­­tás, egész Olaszországnak ki kell büntetését szenvednie, és hogy mindezek gyorsan elkövetkeznek. „A képmutatók azonban, kik a szeretetet tettetve leplezik gyülölségü­ket az igazság iránt, igy szólottak hoz­zám : Jer Frate, hagydjövendölgetéseidet, elég ha az erényt tanítod. — Ezeknek igy felelek: Igen, szivetek mélyén gondoljátok, Isten messzire van, szava olyan mint az elhalt férfiak írásai, nem cse­lekszik többé úgy mint régente, megintve a nemzeteket, büntetve a zsarnokokat, és lesújtva a szentségtörő pa­pokat, a­hogy sújtotta Éli fiait. De ismét fületekbe kiál­tom: Isten közel van, nincs messzire. Ítéletei nem változnak, ő a seregek ura, az erős férfiak, kik harczra kelnek, szolgái, épúgy mint a vihar, a tűzvész, a döghalál. Angyalainak lehelletével hajtja őket és reátörnek a kiválasztott országra, mely meg­szegte a szerződést. Es te, óh Itália, vagy a kiválasz­tott ország, hiszen te hozzád helyezte szentélyét és te fertőztetted meg! Nézzed! haragjának szolgái elértek — itt állanak kapuid előtt.“ Savanarola hangja szenvedélyes erővel emelkedett ezen pontig, most egyszerre elnémult, leeresztette kezét és nyugodtan kapcsolta össze maga előtt Némasága, a­helyett, hogy alkalmat szolgáljon apró izgés-mozgásra, a hallgatóságra époly igézetet gyakorolt mint szava. A székesegyház roppant területén férfiak és asszonyok ott ültek feléje fordult arczc­al, mint a lélegző szobrok, míg megint halk tiszta hangon megszólalt. „Mégis szünet van — épugy mint mikor Jeruzsá­lem elpusztult volt szünet, hogy az Úr gyermekei elme­nekülhessenek onnan. Csend van a vihar kitörése előtt: ime, fölül fekete sötétség uralg, egy levél sem moczcza­­nik; a szél elnyugodott, hogy Isten intő szavát meg­hallhassuk. Halljad meg most óh Firenze, te kiválasztott város a kiválasztott országban! Szánd meg bűneidet, hagyd el a gonoszt; szolgáltass igazságot; szeresd a könyörületességet; tégy el magadtól minden tisztátlan­­ságot, hogy telkeiteket eltolta; utazóitokat és lakásaito­kat végigjárhassa a szentség és igazság szelleme s akkor nem jön reátok a döghalál, a kard elmegy fölöttetek és sértetlenül hagy. Mert a kard ott csüng az égen, inog, leesik! Is­ten kardja a földön, gyors és váratlan!Nem mondtam e évek előtt, hogy megláttam a látomást és hallottam a szózatot? És ime beteljesedett ! Nem áll-e kapuitok előtt egy király seregével? Nem rendül-e meg a föld a lovak patáitól s a gyors ágyuk kerekeitől ? Nincsen-e ott egy vad tömeg, mely letarolhatja az országot, mint az éles borotva? Mondom nektek, a franczia király se­regével Isten szolgája. Isten vezetni fogja őt, a­hogy vezeti a kéz az éles sarlót, és a gonoszok összerogynak előtte erőtlen tagjaikkal; learatja őket mint a szalmát; és a ki előle szökik, az nem szökik el, s a ki előlök menekszik, az el nem menekül. És a zsarnokok, kik trónt készítettek maguknak a sokaság bűneiből, a hi­tetlen papok, kik lelkekkel kereskednek s megtöltenek minden szentélyt paráznasággal, lágy nyughelyeikről ki­­sodortatnak s az égő pokolra vettetnek és a pogányok s azok, kik a régi szerződés idején vétkeztek, félrevonul­nak mellőlök és úgy szólanak: íme, ezen férfiak uj gonoszság tüzét hozták az örökké való tűzbe. „Te azonban, óh Firenze, ragadd meg a kínált kegyelmet. Lássad, feléd nyújtják a feszületet: jer és gyógyulj meg. Itália nemzetségei közül melyiknek ju­tott oly jel mint nektek? A zsarnok kiűzetett közüle­­tek: a férfiak, kik baljokban a vesztegetés diját, jobb­jukban palctát tartottak, elmentek s nem ontatott vér és most irtsátok ki magatokból a többi botrányt mind és erősek lesztek az élő isten erejével. Mossátok le ma­gatokról vétkeitek fekete szurokját, mely olyanná tett benneteket mint a pogányokat, tegyétek el az irigysé­get, a gyűlölséget, mely városotokat farkasok tanyájává változtatta. És nem lészen bántódástok, a seregek elvo­nulása olyan lesz, mint a vándormadarak repülése a lázadó Piza visszaadnák nektek, ittség és döghalál messze marad kapuitoktól, olyanok lesztek a nemzetek között mint a világítótorony. De vigyázzatok! a meddig a táborban megtűritek az elátkozott gonoszságot, meg­­próbáltattok és megkinoztattok, még na egy csekély ré­szetek megmenekül is.“ 1 . (Folytatása komtke*ü.^­­: :­­ ELLENŐR harczot ad absurdum vitték, akkor jön meg a mérsé­kelt elemek ideje. Egy kívánságom volna, hogy a kor­mány ne nehezítené a hazafias és mérsékelt románok helyzetét. Egy mérsékelt és haza­fias román pártra égető szükség van, mert a szélső eszmék mind nagyobb tért foglalnak. Az anyagi romlással karöltve jár a politikai széthúzás és fejetlenség.“ Gondolkozzunk a hallottakon. D. J. Folytatás. H I R­E K. ~ Szeptember 10. — A Petőfi-szobor ügye ma a fővárosi tanács előtt is megfordult, mely jóváhagyta több szakbizottság által előterjesztett azon propositiót, hogy a Petőfi-szobor a Petőfi-téri sétány meghosszabbításán, vagyis az eskü tér irányában a m­ég létesítendő nyujtványon foglaljon helyet. Ott egészen szabadon fog állani. A sétány is megmarad, ahogy van. A mérnöki hivatal utasittatott, hogy a helyet Ybl és Huszár Adolf közbejöttével tűzze ki. — A Stefánia-alapítvány, melyet a fővárosi Er­zsébet leányárvaházban tíz új hely felállításával a tör­vényhatóság tett, legközelebb életbe lép; miután pedig az árvaházban az eddigi alapítványi s rendszeresített helyekkel minden szobácska el van foglalva, úgy, hogy több hely nincsen, és tekintve azt is, hogy a számos felvételért esdő árvaleányka kedvéért a közelebbi idő­ben bővítésről gondoskodni úgy is kell, az árvaházi bi­zottság azon indítványt teszi a tanácsnak, hogy az Erzsébet árvaleánykát egy szárnyépület emelése által bővíttessék.­­ Az országos nőiparkiállítás tárgja ma délután 4 órakor Zichy Jenő gróf és Rómer Flóris elnöklete alatt teljes ülést tartott, melyben Gell­éri Mór kiállí­tási titkár a bírálatok következő eredményét terjesztette elő: Odaítéltetett aranyérem, az I. osztályban huszon­kettőnek, a II. osztályban huszonhétnek s a harmadik osztályban tizennégynek. Ezüstérem az I. osztályban hatvankettőnek, a II. osztályban ugyanannyinak, a III. osztályban harminczkilencznek. Bronzérem az I. osztály­ban száztizennégynek, a II. osztályban százhuszon­nyolcznak és a III. osztályban száznegyvenkilencznek. A IV. és V. osztályhoz tartozó kiállítók különböző fokú okleveleket fognak nyerni. A bírálat eredménye tudo­másul vétetvén, az f. hó 12-től kezdve a kiállítási iroda által­ a lapokban hivatalosan fog közzététetni. Felszó­lamlások f. hó 12-től 19-ig bezárólag gróf Zichy Jenő elnökhöz, délelőtt 9—12-ig, délután 2-től 5-ig a kiállí­tási irodában nyújtandók át. A szövőszékek, festmények és rajzok elbírálására gróf Zichy Jenő elnöklete alatt két külön bizottság küldetett ki, mely bizottságok az elnök vezetése mellett f. hó 12-én kezdik meg s fejezik be munkálataikat. — Ciotta fiumei polgármester Székesfehérvár pol­gármesteréhez a következő levelet intézte : Mélyen tisz­telt Polgármester ur! Haza érkezvén a fővárosból, leg­kedvesebb kötelességemnek sietek eleget tenni, midőn azon hazafias s mélyen megindító fogadtatásért mondok kö­szönetet úgy a magam, mint polgártársaim nevében, a melylyel Székesfehérvár nemes közönsége bennünket útközben részesített. Az édes örömnek körükben töltött rövid perczei ; az őszinte ragaszkodásnak tündöklő jelei ; a valóban hazafias szeretet gerjedelmei, a mely­lyel mindenki egyaránt buzgólkodott minket ünnepelni: mindez kitörölhetetlenül van bevésve mindnyájunk . szivébe­n csak azt óhajtjuk, hogy viszont ölelhessük valamikor az Adria partján fehérvári testvéreinket Szí­veskedjék, mélyen tisztelt Polgármester úr, ebbeli érzel­meinket a városi tanács, valamint az egész lakosság előtt tolmácsolni s fogadja különösen köszönetünket ama nemes buzgóságért, melylyel a fogadtatást oly fényessé s ünnepiessé tenni igyekezett. Kézcsókolásunk és hódo­latunk a nemes keblű hölgyek iránt, kik jelenlétükkel oly nagy mértékben emelték a felejthetetlen ünnep szí­vélyességét. Vegye szivesen, mélyen tisztelt polgármes­ter úr, megkülönböztetetett tiszteletem­­s nagyrabecsü­lésem kifejezését. Csotta János, m. p. polgármester. — A békésmegyei régészeti és mivelődéstörténeti társulat f. hó 12-én d. u. 4 órakor Gyulán a megye­ház dísztermében közgyűlést tart, következő tárgysoro­zattal : 1. Elnöki megnyitó beszéd és értekezés ily czim alatt: „Újabb adatok Békésmegye és különösen Gyula város XV—XVI. századbeli történelméhez“ —­ a mün­cheni okmányok nyomán Göndöcs Benedektől. 2. Főtit­kári jelentés az egyesület múlt évi működéséről — Zsi­linszky Mihálytól. 3. Muzeumőri jelentés id. Mogyo­­róssy Jánostól. 4. Pénztárnoki, jelentés Kőrös Kálmántól. 5. Netaláni indítványok. —■ A közúti vaspálya-társulat az ó­budai közle­kedés gyorsítása érdekében O Budán is le fogja fek­tetni a kettős vágányt, olykép, hogy a második vágány más utczában fog menni. A főváros által a kitűzésre indítványozott vegyes bizottságba a közmunkatanács a maga tagjait már kijelölte , a tanács ma a főváros ré­széről a következőket küldte ki: Gerlóczy alpolgár­mester, Scheich K., Nasztl M., Preuszner József, Reischl K. és Rózsa Péter jegyző. — Postarablási kísérlet történt a Ráczkeve és Dömsöd közti úton. A ráczkevei postát négy rabló tá­madta meg, a kocsis azonban észrevéve szándékukat, gyorsan a lovak közé vágott s daczára az utána kül­dött lövéseknek, szerencsésen megmenekült. A szolga­­biró megindította a nyomozást.­­ Az állatkertijét A szokásos őszi nagy állat­­kisorsolás holnap (vasárnap) délután 5 órakor veszi kezdetét az állatkertben. A sorsolás a következő négy vasárnapon folytattatik. Minden alkalommal 200 külön­féle állat, nagyobbrészt papagájok és egyéb dísz szoba madarak lesznek kisorsolva. Minden látogató sorsjegyet kap ingyen, a­mely mind az öt húzásra érvényes. A sorshúzás befejeztével a nagy ragadozók közös etetése történik, a mely igen érdekes látványt nyújt. — Folyó vadászatok. Sporttudósitónk a követke­zőket jelenti: Szeptember hava, a szarvas-cserkészet legfőbb idénye elérkezett s már legtöbbnyire kezdetét is vette a bőgés. Csakis a sárosfői erdő (gr. Eszterházy Móriczel csendes még, hol mindemellett gr. Eszterházy Pál már ejtett egy bikát. Ugyancsak E. Pál, továbbá Jenő és Ferencz grófok a devecseri uradalomhoz tartozó erdőségekben a nyár folyamán 20 db őzbakot ejtettek el cserkészve. A devecseri uradalomban ezen évben eredményes vadászatokat várnak ,kis-vadra is, mert a nyúl állomány megközelitőleg 400 drbra s a foglyok száma 300 darabra becsülhető. — A kállói erdőben nagy társas-vadászatot rendezett folyó ha 2­ dikán báró Podmaniczky Géza, melyen a vidékből kiváló br. Vay Dénes, Bernáth­­Gyula, a Világiak, Kar­­saiak stb. s a fővárosból .Sárkány János Ferencz, a „Vadász és Versenylap“ szerkesztője, Thaisz Elek és Áebly Adolf urak, — összesen mintegy 18-an vettek részt. A vadászat eredménye egy derék, körülbelől 21­ a mázsás vadkan, melyet dr. Vay Dénes s 1­süldő, me­lyet br. Podmaniczky Géza ejtettek el; ezenkivül egy másik erős vadsertés keményen megsebezve elmenekült. A hajtásban több drb sertevad, fő- és őzvad volt. ■— Odafent Göraörmegyében a Szentiványiék vadászterü­letén szintén vadásztak ki vadsertésre e hó első nap­jain, de a kedvezőtlen esős időben ezúttal sovány eredménynyel, mert csakis Szentiványi Árpád ejtett el egy körülbelül 3 mázsás kant. A több napi vadásza­ton Budapestről Keleti Károly min. tanácsos vett részt. Sikeres fogoly­vadászat volt a gácsi uradalomban múlt hó végén, mely 2 nap alatt 64 drb foglyot eredményezett, miből a vadászterület tulajdonosa és testvére 54 dbot s a vadász­személyzet 10 dbot lőttek. A gácsi uradalom­ban ezen évben igen sok fogoly van. A Nemes Oro­­sziban Kazy urnák jól gondozott vadászterületén is csinos vadászatok voltak aug. 16-án s a következő na­pokon, — melyeken a háziúr és vendégei Muzsik és dr. Jeszenszky István urak összesen 137 db vadat hoz­tak terítékre. 73 db volt a fogoly, a többi fürj és csak néhány db fáczány és süldő nyúl, — miután ez utób­biakra télen történik vadászat. A fogoly-állományban ezen 73 drbnak lelövése észre sem vehető ■*— jegyzi meg a tudósító — a mi szép állományra enged követ­keztetni. Az őzvad is szépen szaporodik, miután csakis erős­zakra történik vadászat és pedig lesen vagy cser­­kélve. Végül a pozsonyi társas káptalan vásáruti ura­dalmához tartozó u. n. Vöröstőke pagonyban f. hó 2-án Fray Vilmos ottani körvadász 1 db erdei szalonkát lőtt, a mi nem kis újság szeptember elején! — A Duna titka. Egy bulgár faluban Tatár-Bunár­­ban reggel egy halász sietett a Duna partjára, hogy ■szokott foglalkozásához lásson. Kivetette a hálót s érezte, hogy nagy zsákmányra akadt. A­mint azonban kihúzta a hálót, nagy csodálkozására egy nagy kitöltött zsákot pillantott meg. Halászunk hiába próbálta a zsákot föl­nyitni, kezdte tehát tapogatni s roppant ijedelmére ar­ról győződött meg, hogy a zsákban holttest fekszik. A paraszt rögtön a hatósághoz szaladt, mely nyomban a helyszínére sietett. A felnyitott zsákban ritka szépségű fiatal nő holtteste volt, fehér, kék virágokkal áttört se­lyem ruhában. Gyönyörű szőke, haja fürtökben hullt alá nyakára, melyen gyémántos nyakék, míg ujjain öt drá­gakő foglalatú gyűrű volt. A holttestet egyelőre a tatár­­bunari temetőben helyezték örök nyugalomra, a hatóság pedig megindította a vizsgálatot e titokszerű­ bűntény kiderítésére.­­ A berlini sakk-congressuson a játék eredménye e hó­t­án a következő volt: Zuckertort kettős győzel­met aratott, egyet délelőtt Schütz, a másikat délután Minkwitz ellenében, minek folytán első sorba jött, míg ellenben Masont, ki eddig a legjobban állt, egészen hátranyomták. Ezenkívül nyertek Schallopp Winawer ellen, Blackburne Wemmers ellen, L. Paulsen Berger ellen és Noa Wittek ellen. A játék rendje ez újabb győ­zelmek következtében így alakult: Zuckertort 5, Black­burne és Schwarz 472, Mason, L. Paulsen és Schallopp 4, Csigaryn 31/2, Minkwitz, W. Paulsen, Winawer és Wittek 3, Berger, Noa és Riemann 2­/4, Schmid és Wemmers 2, végül Schütz */a. E hó 7-én a következő párok játszottak: W. Paulsen—Csigaryn, Minkwitz — Winawer, Wittek—Schwarz , Wemmers—Zuckertort, Schmid—Blackburne, L. Paulsen—Schallopp, Mason—­ Schütz és Noa—Berger. Budapestt, vasárnap, szeptember 11. 1881.

Next