Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)

1882-05-16 / 111. szám

Harmadik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Bel-király ut.­2- 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények 0 czimzendők.. AZ „SLLSKZIS“ ELŐFIZETÉSI DUA­­ Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: .................10 frt. Ill Negyedévre ... 4 frt ....................1* frt. ill Egy bóra helyben . I frt 50 kr. Egyes szám Ara helyben 5 kr. vidéken 6 kr. j Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár-és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. Egeiv­érre félévre • 111. szám . POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. E­sti Eladás. —--------------------—----- ■ ■ ■ -----­ Kolozsvár, kedd, május 16, 1882» KI­ADÓ-H HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Száraz ágon.... Iszonyú, hogy mivé sülyedt a magyar kormánypárt politikai erkölcstelensége! Meg­borzad a tisztességes ember attól az erköl­csi posványtól, mit ma Magyarország par­­liamentjében úgy neveznek, hogy: kormány­­párti politika ! Ez már nem is cynismus. Amit a több­ség Tis­za vezérlete alatt követ , az már csak egy hajszálnyira van attól, mit közönséges életben bűntettnek neveznek, politikában pe­dig feljogosít a passiv vagy actív ellenál­lásra. íme : egy államférfi, Tisza Kálmán. Áru­lással kezébe keríti a hatalmat; a magánérde­kek, a megvesztegetések, a hivatalos hata­lom ezer meg ezer immorális eszközével, a közerkölcsök megmételyezésével, a dynas­­tia és soldatesca előtti nyomorult hajlongás­­sal inficiál egy egész nemzedéket , maga köré gyűjt egy többséget, ő és érdek-kom­­ponistái egymásra halmoznak árulást a nem­zeti jogok ellen, elvfeladást, a magyar alkot­mányosság 67-i csekély előnyeit is megha­misítják, a nemzet vérét és millióit egy ha­zagyilkoló politika szolgálatában lelketlenül fecsérelik. S mikor aztán arra kerül a sor, hogy indokolják bár sophismákkal, bár a lát­szat kedvéért üzelmeiket, a többség elhatá­rozza, hogy hallgatni fog! Hát nem absolutismus ez in optima for­ma? Nem a többség zsarnok önkényéé ez, annál jogtalanabb és erkölcstelenebb önkény, minél kárhozatosabb az, a­mit ilyen eljárás­sal, a politikai szabadság, az alkotmányos­ság arc­ulütésével a nemzetre akarnak erő­szakolni. A bosnyák vitába fogott a képviselő­­ház tegnap. A többség vezére maga köré csoportosítja a Láng Lajosokat, a Baross Gáborokat, a Móricz Pályákat. A párt­klub­ban napokon át foly a tanácskozás. A kor­mánypárt egy-két tagjában, kiknek szívéből a Tisza-politika korruptiója még nem ölt ki minden tisztesség­érzetet, gondolkodási ké­pességet és nemzeti érdek iránti fogékony­ságot, megmozdul a szív, fölébred a lelki­ismeret. A párt­értekezleten több felszólalás történik a szőnyegen levő kérdésben. Sokan tiltakoznak a bosnyák politika ellen. Nem tudják, mit akarnak Tiszáék s mire kö­tötték le magukat a bécsi udvarnak ? S mire törekednek azzal a fatális politi­kával ? És Tisza és intimusai elcsitítják a párt fölébredt lelkiismeretét. Elcsitítják nem felvilágosítással, nem megnyugtatással, ha­nem a pártfegyelem szájkosaraival, s mi­nekutána a leghallatlanabb cynismussal el­határozzák, hogy a törvényjavaslatot a több­ségből az előadón s talán Tiszán kívül senki sem fogja védelmezni, megjelennek az országgyűlésen. Az ellenzék megkezdi a csatározást. A többség hallgat. Az ellenzék egymásra zúdítja a ha­zafias aggodalmak, a megc­áfolhatatlan ar­gumentumok lövegeit a bosnyák politi­ka ellen. A többség hallgat és a buffetben, a folyosókon cseveg, szivarozik, csemegézik. Egy hangot nem emel a nemzetáruló po­litika védelmére, bár a külső decorum ked­véért. Hát mi ez, ha nem a leglelketlenebb játék a parliamentarizmussal? Hisz ez pel­lengérre állítása az alkotmányosságnak ! Ez a lelkiismeret elfajulása a többséggel, és pokoli sarcalmus a közvélemény és ellenzék­kel szemben! Nem védik politikájukat, hanem­ hall­gatnak és­­ szavaznak! De hiszen így mi­ben különbözik a parlamenti többség nem in­dokolt és indokolhatlan parancsszava az ab­solut uralkodó szuronyától? És mire hitvá­nyul bolonditni a nemzetet, hogy parlament­je van, midőn, mint Ugrón tegnap kiemel­te : a parlamenti többség kötelességének ilyes felfogása mellett sokkal egyszerűbb és be­csületesebb eljárás két század katonaságot berendelni az országházba és azt parancsszó­val megszavaztatni. Hát nem vérlázító komédiázás az, amit Tiszáék mivelnek. Hallgatnak! Midőn már tarthatatlan az álláspontjuk, midőn már nem tudják­­védeni magukat, midőn már ferdítéshez kapkodnak, mint tette Láng Lajos, az előadó, mikor azt meri állítni, hogy a bosnyák foglalás kez­detén a többség helyeselte ezt a politikát ; midőn szóval: ez a vakmerő valótlanság az egyedüli argumentum­ok, akkor lelketlen tö­meggé alakulnak, szavazógéppé formálják magukat — és hallgatnak! Valóban erre már lehetetlen, hogy a nemzet erkölcsi érzülete fel ne lázadjon ! Ilyen páratlan politikai corruptióval szemben már az az irónia sincs helyén, a­mit Györffy Gé­za használt, midőn a hallgató többséget Tom­pa versével persiflálta: „Száraz ágon hallgató ajakkal, Meddig ültek csüggedt madarak ?“ Ily becstelen politikával, a parliamen­­tarizm­us ilyen cynikus arctulütésével, ilyen a históriában páratlan demoralisatiójával szem­ben az uralkodó többségi politikának — mint Helfy olyan helyesen hangsúlyozta tegnap — nem marad más hátra, mint a passiv re­­si­s t­e­n­t­i­a! Még megérhetjük ezt is a Tisza-regime alatt! — Az országgyűlési szabadelvű párt vasárnap délután 6 órakor V­i­zsol­yi Gusz­tiv elnöklete alatt tartott értekezletén a bosz­niai hitelről szóló törvényjavaslat, volt szőnyegen s az elfogadtatott. A tárgyalásban részt vettek: Láng Lajos előadó, Fálk, Baross Gábor, Kőrösy Sán­dor, Hegedűs Sándor, Horváth Gyula, Bus­bach Péter, Ivánka Imre, Dárday Sándor, Miksa Elek és Tisza Kálmán miniszter­­elnök. Ezt megelőzőleg felvétetett és Szögyény László előadó indokolására vita nélkül elfogadta­tott, a szegedi híd-feljáró kiépítéséről szóló tör­vényjavaslat . A mérsékelt lenzék tegnap­előtt délután Ernuszt Kelemen elnöklete alatt tartott értekezletében tárgyalás alá vette az 1882. évi 21,700 000 forintnyi rendkívüli hadiköltsé­gekből a magyar korona országaira eső rész fe­dezéséről szóló törvényjavaslatot. A tárgyalás előtt Apponyi Albert gróf és Szilágyi Dezső referáltak a delegáczióban részükről foly­tatott eljárásról.­­ Magához a törvényjavaslat­hoz hozzászóltak H­o­d­o­s­s­y Imre, Bittó István, Apponyi Albert, az értekezlet, me­lyen a párt teljes számban vett részt, egy­hangúlag elhatározta, hogy a törvényjavasla­tot e­l­v­e­t­i.­­ Az okkupáczió költsége feletti vi­ta tegnap indult meg a képviselőházban s már az első nap is igen élénk és heves felszólalásokkal járt. A kormánypárt két értekezleten vitatta az ügyet, s a klubban számos felszólalás történt az okkupáczió ellen, minek folytán az hangsúlyozta­tott, hogy a vita tartassák titokban s a párt szavazzon ugyan az előterjesztésekre, de a párt köréből ne igen szólaljanak fel a házban, mert ez által konstatálnának a kormánypárt­ban levő ellentétek. S csakugyan a vitára egyet­len egy kormánypárti szónok sem iratkozott fel, míg az ellenzéki szónokok tömegesen jelentkeztek a szólásra. A vita, a pro és kontra érvek mérle­gelése lehetetlen lévén, e miatt Helfy, Ugron G. és Madarász hevesen felszólaltak, kijelentve, hogy a kormánypárt némasága csúffá teszi az alkotmányt és nevetségessé a parliamenti. A jelenetek zajo­sak és szenvedélyesek voltak. Tisza mint elnök válaszolt s argumentálni igyekezett azon felfogás ellen, mintha minden ellenzéki szónok után a kormánypárt részéről is tartoznék valaki beszélni. Utána Győrffy Géza tartott egy szellemes meg­jegyzésekben gazdag beszédet a különvélemény mellett. Folyt szintén a törvényjavaslat ellen beszélt. Végül Tisza miniszterelnök felelt a Polyt és Györffy beszédére. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. május 16. A művésznő. Elbeszélés. Irta : Nulla. (Tolyatás.) _Esh ! mai időben a házasság föld­úlható s egy pillantásod elég, hogy az övének vége sza­kadjon. — És neje ? a ki szereti őt? — Dévényiné csak leányát szereti, ha ezt meghagyják neki, örömmel lemond mindenről. — Hallgass el, kérlek, az afféle undorral tölt el. — Hát akkor a milliomos? — Megmondtam papa, hogy vagy művész­nő leszek, vagy hajlamból megyek férjhez. — Valamely szegény flótáshoz? na még ez volna szép! Nem foghatom meg, honnan veszed ezeket a regényes eszméket. Különben sejtem, az » Dellői a szép kék szemeivel, na hiszen gyönyörű parthie lenne egy olyan leánynak, mint te, egy aféle hétszilvafás erdélyi nemes ember. — Csak szeretne, csak akarna, gondolta magában Zóra, de örömmel lemondanék érette fényes álmaimról! Nem fény és vagyon teszi a boldogságot, mond a fennhangon. — Csak azt tudnám, ki verte a fejedbe őeket az érzelgős dolgokat, azt csak nem mond­hatod, hogy ezekre is én neveltelek . Én úrnő­ik nőktelek, s ezek nem érzelegnek. — Oh nem, távol legyen tőled! — Ne moralizálj kérlek, hanem vedd ko­molyan a dolgot. — Komolyan veszem, s a művésznő akarok lenni, a­mire neveltél. — az megjárta akkor, mikor szegények voltunk, azóta változtak körülményeink, vagyon­hoz jutottunk, melynek segélyével ismét nevünkhöz méltó helyet foglaltunk el a társadalomban, vagy tán nem elég jó neked ez a társaság ? a legma­gasabb aristocratia köreibe vágysz? Sőt igen is jó, becsületes, vidékről beszár­mazott képviselők, tisztességes középosztály, fel­vergődött pénzemberek, kiknek könnyen hinthetünk port a szemükbe egy ideig, míg újra elől nem kezdődik a hitelezők, foglalók, végrehajtók búcsú­­járása, pünkösdi királyságunk lejár s ama társa­ságok ajtai szépen bezárulnak előttünk. — Talán nem magam idézem elő a ziva­tart? Nem sokkal inkább te, gondtalan pazarlá­soddal, féktelen fényűzéseddel? — Tán jó gazdasszonynak neveltél ? takaré­kosságra szoktattál? De ne pöröljünk hiába. Én csak azt mondom, hogy helyesebb ily szégyente­­ljes helyzet elöl a művészetben keresni mene­déket? — Sokkal helyesebb egy előnyös házasság által végleg biztosítani jövőnket. Neked kettő kí­nálkozik — — Mondtam már, az egyik ízlésem, a má­sik elvem ellen van. —Nem akarok családi életet rontani. — Van is ott mit rontani! Dévényiék már is úgy élnek, mintha el lennének válva, az a hideg pedáns asszony nem képes Arisztidet ma­gához lánczolni, míg egy olyan briliáns jelenség mint te, rabszolgájává teheti. De valaki jön! Épen ő az, hallom amint az inassal beszél, kér­lek, légy szives iránta. Gróf Dévényi Arisztid, mintegy 36 éves, érdekes külsejű, szenvedélyes tekintetű férfi, jól ápolt korszakái köríti kissé halvány arczát, szőke haja gondosan kétfelé választva , homlokára si­mítva, öltözéke a legújabb divat szerinti, szóval valódi gentleman. — Hogyan ! még negligéeben, szép báró­nő? — kérdé, miután a ház urával szívé­lyesen kezet szorított volna, kezet csókolva Zorán­ak. — Talán nem tetszik önnek? — kérdé ez mosolyogva tekintvén őt szemeivel elnyelni látszó vendége arczára. Sőt nagyon is, az észvesztésig tetszik, suttogó szenvedélyes pillantással Zórának valóban igézően szép alakjára. Azt hittem sétára készen fogom találni nagyságodat — folytatá hangosab­ban — olyan szép idő van, az a kis eső egészen megtisztította a levegőt; nincs kedve valahová a szabadba menni Zóra bárónő ? — Épen készülődni akartam­ — felelt fel­emelkedve Zóra — Egy pillanatig, kérlek, mulattasd meg kedves vendégünket, mielőtt elmennénk egy sietős levelet kell megírnom, de öt percz múlva itt leszek. — Tudja, hogy ma önöknél fogjuk töl­teni az estét ? — kérdé atyjának távozta után Zóra. — Tudom, azért lát ragyogó kedélyben, mert biztos reményem van a nap hátra levő részét az ön körében tölthetni. — Ne feledje, hogy Irén hívott mag­a viszonta szigorúan összevonva szem­öldeit Zóra. — Irén nekem igen jó barátnőm, a­ki örül, ha kedvemre tehet valamit. — Csak barátnője s nem több? — Alig több. ő okos asszony, látja, hogy szerelmemet nem bírja lekötni s beéri barátsá­gommal. — Különös viszony! — A lehető leghelyesebb tizenkét évi házas­ság után; becsüljük egymást s haladunk háborút­­lanul különböző utainkon, melyekre különböző íz­léseink vezetnek. Mi soha sem találtunk együtt; én a nagy világ embere vagyok, Irén csak ott­honában találja jól magát. Ő belátja, hogy en­gem nem bír kielégíteni és megnyugszik sorsában. — De hisz ön szerelemből vette el. — Ifjúkori fellobbanás, egy kellemes je­lenség pillanatra leköti figyelmünket, az ifjúság mohóságával bírni óhajtjuk, hogy később, a fér­fikor önérzetére ébredve, midőn valódi ideálun­kat feltaláljuk, belássuk meggondolatlanságun­kat. De szerencsére törvényeink gondoskodtak mentségről. Oh­­óra ! mi lehetne egy férfi oly nő mellett, mint ön, egy oly nő mellett, kinek egyetlen pillantása lángba borítja vérünket, érin­tése forró szenvedélyre gerjeszt, mosolya elká­­bit, csókja, ölelése üdvözít, vagy kárhozatra hajt. S e szókkal egészen közel hajolt Zórához. — Dévényi gróf! megtiltom az ily beszé­det ! — kiáltott helyéről felugorva Zóra — gon­dolja meg kivel beszél. — A világ legbájosabb hölgyével, ki­nek egy csókjáért örömmel áldoznám oda éle­temet ! — Nem úgy, gróf úr, hanem tisztességes leánynyal, a ki nem adott okot, hogy egy nős em­ber így beszéljen vele. — Egy szavába kerül, hogy ne legyek az! — Csakhogy én e szót nem fogom kimon­dani. De félre e gyerekes komédiával, megmon­dom önnek, hogy ha körömben akar maradni s barátságomra némi súlyt fektet, ilyesmit elő ne hozzon. Most büntetésből magára hagyom, várjon, mig felöltözöm. II. Mig férje a szép Zórának udvarol, Dévényi Irén grófnő leányának ad franczia leczkét. Irén mintegy harminczéves, igen szép asszony, kissé hízásra hajló, de elég csinos termettel, szép sza­bályos, komoly kifejezésű­ arczczal, melynek ritka bájt ad egy pár lélekteljas nagy sötétkék szem s a finom ajkak körül tanyázó szolid mosoly. Dús gesztenyés?,ída haja egyszerűen simára van fé­sülve, egész öltözékét egyszerű, mondhatni szigorú elegantia jellemzi. Tíz éves leánya egy gyönyörű gyermek, ki­ben atyjának élénksége anyjának szelídségével párosul. Figyelemmel hallgat anyja oktató szavai­ra, noha olykor vagy teli pillantást vet az ablakok felé, mintegy kis rabmadár, a mely szeretne ki­repülni. (Tolyt. köv.­ — A délszláv felkelés. Dahlen táborsz. nagy­ máj. 14-től jelenti: A Grebak-Korjenplaninán és a Rakitnica völgyben elhelyezett csapatok minden irányban átkutatták ezt a vidéket. Számosabb fő­ből álló bandák ugyan nem találtattak, azonban kisebb rablócsapatok jelentése konstatáltatok me­lyek a helységeket kifosztják és minden összeüt­közést ügyesen elkerülnek. A csapatok által üldöz­­tetve e bandák egy része észak felé húzódott, a megfelelő intézkedések megtétettek, hogy azokat lehetőleg kézrekerítsék. A rakitnicai és cnarjekai völgyben elhelyezett csapatok parancsnoka jelenti, hogy a lakosság az átkutatott helységekbe nagy­részt visszatért, a mezei munkával foglalkozik és a csapatok érkezésekor előzékenységet és legális magaviseletet tanúsít. E vidéken általában mind sürgősebbé válik a törvényes rend helyreállítása iránti kívánat. A focsai kerületben még sok kí­vánni valót hagynak hátra a viszonyok. Rablások sűrűn fordulnak elő, noha a csapatok erélyesen és sikeresen lépnek fel a kóborló rablók ellen. A 14. tábori vadászzászlóalj egy osztálya megtá­madott egy a Para hosszában rabolt tárgyak­kal menekülő felkelőbandát és négy rablót megölt. A dunakérdés. A román kormány, a Barzare-féle ja­vaslatra jegyzékkel akar felelni, a­melyben kije­lenti, hogy ez a javaslat mostani alakjában elfo­gadhatatlan A Bratianu-kormány azonban mégis úgy vélekedik, hogy a javaslatnak oly értelmű módosítása, hogy Románia rendelkezési joga és szuverenitása csorbát ne szenvedjen, igenis ké­pezheti diskusszió tárgyát. A román kamara május 14-ei ülésében V­er­ne­s­c­u indokolta a dunai kérdésre vonatkozó in­­terpelláczióját és elismeri, hogy Bratiano kormá­nya eddig nem kompromittálta Romániának erre vonatkozó érdekeit; sajnálkozik azonban Statescu külügyéinek a szenátusban tett azon nyilatkozata felett, hogy Barrere javaslata a berlini szerződés LV. czikkének megoldására nézve tárgyalás alap­jául elfogadható volna. Szóló kijelenti, hogy azt az alapot elfogad­ni annyit jelentene, mint a vegyes bizottságot elismerni, melyet Románia, miután a berlini szer­ződésen kívül áll, el nem fogadhat; kéri tehát a kamarát, hogy indokolt napirend által jelezze a kormánynak az általa követendő eljárást. Statescu külügyér ismétli a szenátusban tett nyilatkozatait és azt mondja, hogy Románia soha se fogja Európának azon jogát elismerni, hogy a román vizeken alkalmazza a hajózási szabályzatokat és gyakorolja a folyamrendőrséget. Európa kétségkívül fel van jogosítva arra, hogy elhatározza, vájjon egy meghatalmazott vagy pe­dig a parti államok bizottsága gyakorolja-e az ellenőrzést a szabályzat végrehajtása felett és ha ezen közegek egyszersmind ítélhetnek-e a szabály­zatok ellen elkövetett kihágások esetén. A kormány azt hiszi, hogy ez a programm a Barrore-javaslat lényeges módosítása által való­sítható volna. Cogolniceanu azt mondja, hogy Bar­rore javaslata rosszabb az avant-projetnél. States­co eljárása rész, mert Barrare javaslatának vala­mennyi pontját, az utóbbit kivéve, módosítani kel­lene. Szóló pártolja az ellenjavaslatot, melyben a kormány érvényt szerez programmja alapelveinek. Tegnap folytatták a tárgyalást. Az egyiptomi válság. Egyiptomban a válság mind nem ért véget, de eljutott azon pontra, hol jobbra vagy balra múlhatlanul el kell dőlnie. Legvalószínűbbnek lát­szik, hogy a hatalmak intervenc­iójára lesz szükség. Az a szándék azonban, hogy Egyiptomban angol-franczia fővezénylet mel­lett török csapatok csináljanak rendet, kezd háttérbe szorulni, mert a török kormánynyal történt érintkezés folytán kiderült, hogy a porta nem teljesíthető feltételeket szab s másrészről még Anglia és Franciország javaslatainak sem akar kellő mérvben megfelelni. De a polgárhábo­rú kitörése a Nílus mellett minden órán várható s igy a gyors intervenció szüksége is beállhat, a párisi és londoni kabinetek már fontolóra vették az angol-franczia csapat-expediczió lehetőségét s a franczia hadügyminiszter a minisztertanács által mozgósítási terv kidolgozására utasítta­tott. Az újabb híreket a következőkben adjuk : A Piraeusban horgonyzó franczia hajóraj készem­léti parancsot kapott, hogy Egyiptomba vitorlázzék. A Journal de St.­Petersbourg ezt írja: „Az a jelentés, hogy Ausztria-Magyarország és Né­metország eu­r­ó­pai k­é­rd­é­sne­k tekintik az egyiptomi kérdést, teljesen megfelel az orosz szem­pontnak. Oroszország volt az első, mely európai megegyezést indítványozott. Az angol kabinet el­fogadta az indítványt és kifenti, hogy Európa nélkül semmi sem fog történni". A Reuter ügynökségnek jelentik Kairóból. A notablook kamarájának elnöke és bizott­sága a palotába mentek, hogy a miniszté­rium érdekében közbenjárjanak. A khedi­­ve visszautasíta a közbenjárást és kije­lenté, hogy nem alkudozik lázadókkal. Hír szerint Alsó-Egyiptomban a be­duinok nagy számban csoportosulnak. Egy kairói távirat jelenti, hogy az egész kormány le fogna köszönni és az állam­titkárok, a khedive elnöklete alatt, ideiglenesen fogják vezetni az államügyeket. Hírlik, hogy n­a­­­d­a­r pasa volt pénzügyminiszter fogja el­vállalni az új kabinet megalakítását. A notablook ellenállása Arabi pasa ellen folyvást nagyobbodik, a válság valószínűleg katonai pro­nunciamentóhoz fog vezetni, a­melynek sikere fölöttébb problematikus. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 15-én. A délszláv felkelés költsége. A 21.700.000 frtnyi rendkívüli hadi költ­ségekből a magyar korona országaira eső rész fe­dezéséről szóló törvényjavaslat feletti vitát Láng Lajos bizottsági előadó beszéde nyitotta meg. Utána Eötvös Károly szólott egy nagy­szabású beszédben indokolva a különvéleményt. Beséde kö­vetkező : Eötvös Károly beszéde. T. képviselőházi (Halljuk !) Megvallom, hogy a t. képviselőház az én nézetem szerint igen sa­játságos, mondhatnám, szomorú helyzetben van azon kérdéssel szemközt, a­mely itt most tárgya­lásra ki van tűzve. Régi közjogi gyakorlat, de az alkotmányosságnak legkezdetlegesebb alapelve, hogy egyetlen krajczár költség erejéig se vétessék igénybe a nemzet áldozatkészsége, hacsak a kor­mány abba a helyzetbe nem hozza az ország kép­viseletét, hogy ez meggyőződjék minden költség­nek, minden tehernek, minden fillérnek hová for­­dításáról. Közjogi szokás, de ismétlem az alkot­mányos élet legkezdetlegesebb törvénye az, hogy minden költségelőterjesztésnél tüzetesen szorosan indokolja a kormány: miért, mennyiben van arra szükség, mennyi haszna következik abból a nem­zetnek, minő okok azok, melyek a kormányt azon költségek kérésére indították, és intő indokoknak kell azoknak lenni, melyek a nemzet képviselői­nek többségét azon költségek megszavazására szükségképen kell hogy indítsák. Ebben a kérdésben ilyen előterjesztéssel, fáj­dalom­­ nem állunk szemközt. Ilyen előterjesztés-

Next