Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)
1882-06-10 / 130. szám
SZERKESZTŐI INOTA : R.királyUtcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények Be ’ czimzendők. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: ...................10 frt. |!| Negyedévre ... 4 frt. $ frt. |:| Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egész évre Félévre • Egyes számára helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár-és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Esti KiadLAT. KIADÓHIVATAli: Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DÍJAK: Hatszor hasábozott garmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Istóczy-Wahrmann: Az ülésszak vége egészen méltó a kezdetéhez. Akkor a Várady-ügy, most az Istóczy-ügy. Tegnapi táviratunk tudatta olvasóinkkal a tényeket. Kiegészítésül, jobban mondva helyreigazításul, csak azt jegyezzük meg, hogy több képviselő kívánságára még a tegnapi ülés végén megtartatott a zárt ülés, mely egy órát vett igénybe. Hozzászólottak az Istóczy-Wahrmann affairehez Németh Albert, Tisza Kálmán, Csernátony, Ugrón Ákos, Szalay, Szilágyi Dezső, Hoitsy Pál, az elnök felhívására Hegedűs Sándor és Ónody Géza mint jelenlevők. Konstatáltatok, hogy Dtóczy provokáltatta Wahrmannt Onody és Szuhányi segédek által. Wahrmann kijelentette, hogy a házban mondottakért nem tartozik fegyveres elégtételt adni, de különben sem sértette meg Istóczyt. Erre Istóczy fölkereste az olvasóteremben Wahrmannt s öt gazembernek nyilvánította. Wahrmann e kifejezést arra hárította vissza, a ki mondta, neki. Istóczy kezét fölemelve Wahrmannhoz ütött, ki az ütést karjával felfogta, s szokatlan dühvel megrohanta Istóczyt, de a történetesen jelenlevő Rohonczy meggátolta a további tettlegességet. Továbbá konstatáltatok, hogy Wahrmann egy olyan kifejezésért provokáltatok, melyért sem az elnök nem szólalt fel, sem a ház meg nem botránkozott. Végre konstatáltatott, hogy az Istóczy sértése az ülés tartama alatt, a vita folyamában és a ház küszöbén belül történt meg, tehát a parlament hivatalos helyiségében. Mindezek következtében, egy órai zárt vita után, a ház nyílt ülésben kimondotta, hogy a tettleges bántalmazás tényét határozottan rosszalja. Ennyi a tény, szárazon és tárgyilagosan. Ki-ki következtetést vonhat belőle. Meddő és túlhaladott vita volna, azt fejtegetni, hogy váljon csakugyan a ház tekintélye s a szólási jog szabadsága sértetett-e meg, vagy pedig a két érdekelt képviselő magánügyének tekintendő az egész. A ház magáévá tette ez ügyet, önmagát, saját tekintélyét, a véleménynyilvánítás szabadságát látta megbántva s ekként intézkedett. Régünkről teljes mértékben helyeseljük a ház eljárását. Tartozott ezzel önmagának, miután türelmét az Istóczy-féle hóbort amúgy is kemény próbára tette volt, és tartozott Wahrmannak is, ki higgadtan, objektivitással és mint a magyar állameszme őszinte barátja, tárgyalta a szőnyegen levő kérdést. De nem vitatkozunk — mint mondok — az ügy ezen oldala fölött. Minket sokkal inkább érdekel az a körülmény, hogy ezen botrány is a kormánypárt kebelében történt. Biztos tanújele az időknek, hogy Várady a kormánypárti Rohonczy által bántalmaztatott. A tiszaszabályozási visszaéléseknél szintén egy kormánypárti lelkiismerete szólalt meg. A szabad vélemény terrorizálása miatt csak az imént jajdult föl Dobránszky, a 100,000 frtos Gödi is a kormánypártban kap menedéket, s befejezésül most, az ülésszak utolsó napján szintén a kormánypárt kebelében keletkezik és foly le a botrány. A kelevény ugyancsak dagad, s a vérmérgezési tünetek mindegyre keletkeznek. Akkor is most is, mindig, minden esemény erős vonásokkal karakterizál egy pártot, melynek összetartozandóságát nem magasztos elvek és kipróbalt hazafiság, hanem a parancsszó, az érdek, a vakság s a piezurának hitvány esz- közei határozzák meg. E botrányok igen természetes magyarázói a kormánypárt klubéletének, felfogásának és erkölcsi súlyának. Ha mindig azt látják, hogy szavazataik beadásánál nem közérdek, nem is argumentum a döntő, hanem a többségi kötelék mesterséges fenntartása; ha látják, hogy saját jobb hitük mindig elrendelendő általuk nem értett mistikus ürügyeknek; ha látják, hogy a szabad vélekedés mindig e borzasztó szóval fojtatik el, „kabinetkérdés:“ nem természetes-e előbb a szánalmas lehangoltság, később bizonyos fásultság, s végre a megrögzött cynismus? Klubrendszerük előbb kiöli a gondolat szabadságát s aztán durva kezekkel tépi szét a parliament nemes viták minden idealizmussát, „A gyakorlat nevében!“ Minden e jelszó alatt történik. De ha az ideál nem nemesíti és korlátolja e szörnyű tant, akkor megszűnt az értéke mindannak, mit erény, önfeláldozás, buzgóság, önzetlenség és hazaszeretet név alatt ismerünk. És elsősorban megszűnik az emberek becsülése egymás iránt. Ez az, amit minden ilyen botránynál konstatálhatunk. Ez az, ami az Istóczy tényében előtérbe nyomul. Nem becsülik egymást, talán nem azért, mivel igen jól ismerik egymást, de mivel az összetartozandóság rendszere alatt kiveszett vagy legalább békába vezetett náluk a közélet minden idealizmusa. Oly hosszas idő óta használtatják fel magukat, oly régen szűntek meg már gondolkozni, a pártélet czéljai oly igen elfeledtették velük a hazát, hogy második természetükké vált azt hinni magukról, hogy semmi egyebek, mint egy parlamenti gépezet élettelen alkatrészei. Az ambitio nem létezik, az ideál megszűnt .... Ki csodálkozik azon, ha egymást meg nem becsülve, egymást bántalmazzák ?! — Kállay Béni közös pénzügyminiszter tegnapelőtt hosszabb ideig értekezett Tisza Kálmán miniszterelnökkel és gróf Szapiry Gyula pénzügyminiszterrel. A közös pénügyminiszter a megszállott tartományokban több szakavatott tisztviselőt szándékozik alkalmazni s ezek egy részét a magyarországi és horvát tisztviselő karból kívánja kiválasztani. Kállay tegnap délután visszautazott Bécsbe. A magyar kormány és az osztrák államvasút igazgatósága közt kötött szerződés végleges szövegét néhány lényegtelen irályi módosítás után tegnapelőtt esti nyolc órakor írta alá gróf Szapáry pénzügyminiszter és Ordódy Pál közlekedésügyi miniszter, másrészt pedig dr. Wodianer Mór, Joubert Ödön és dr. Mayrau Kajetán. Joubert tegnap Tisza miniszterelnökkel is hosszabb ideig értekezett. — Irányi Dániel országgyűlési képviselő tíz éves követségének emlékére tartandó ünnepély rendezése tárgyában Békésen élénk mozgalom indult meg. A múlt vasárnap egy szűkebb körű bizottság gyűlt össze, hogy megállapítsa, illetőleg az ünnepély módozatairól intézkedjék s ekkor határozatba ment, hogy a jövő vasárnap (t. holnap) tágabb összejövetelt hívnak össze, melyből végrehajtó bizottságot választanak meg, melynek feladata leend a megállapított programm szerint eljárni. — Kállay utódjául nemcsak Szögyényi Lajost, hanem hengervári Hengermüller londoni nagykövetségi tanácsost is emlegetik. Ez alkalommal a külügyminisztérium igazgatási ügyeinek intézésére — mint a „B. H“-nak Bécsből sürgönyzik — még egy osztályfőnöki állomást akarnak szervezni. Erre az állásra Falke br.t. osztályfőnök a jelölt. — Kormánykörökben komoly megbeszélés tárgyát képezi azon terv, hogy a részben a kormány által kinevezett tagokból álló bosznia medslist teljesen választott testületté alakíttassák át, melyben a lakosságnak alkalma nyílnék kifejezést adni a közigazgatást illető kívánságainak és panaszainak. A kormányférfiak azt hiszik, hogy ezen intézkedések véget vetnek a bosnyákok bizalmatlanságának. — Új szerb püspökök. A hivatalos lap legújabb száma közli: „Vallás- és közoktatásügyi miniszterem előterjesztésére Petrovics Bazilián beocsini arc Ilimandritának a karloviczi görög-keleti szerb püspöki zsinat által bácsi püspökké, és Brankovics György hieromonaechus és zombori kerületi esperesnek ugyanazon zsinat által temesvári püspökké történt megválasztatását ezennel jóváhagyom. — Kelt Schönbrunnban, 1882. évi május hó 30-án. Ferencz József, s. k. Trefort Ágoston, s. k. — Az osztrák-magyar vámtarifa életbeléptetése következtében a statisztikai áruforgalmi kimutatások, s az ezen kimutatásokban felveendő áruk elnevezései tekintetében lényeges módosítások válván szükségesekké, ez ügyben a tegnap a kereskedelmi minisztériumban tanácskozások indultak meg, melyekben a pénzügy, közlekedési és kereskedelmi miniszterium vettek részt. .. ■ ■■!!! n ■ - nrr-iN—t. — 1—B— fl' lirrrTTTBllTTt AZ „ELLENZEK“ TÁRCÁJA. 1882. junius 10. ^____________ Újnak tetsző régi dolgok. JÜR. JAOSEL y^NTALTÓL. Általános a vélemény, hogy az anyag és az erő megmaradásának elve a múlt s illetőleg a mostani évsiz vívmánya, és a kultúrtörténész Buckle Tamás az angol művelődés történelméről írt könyvében igen természetesnek mondja, hogy a természettudománynak a maradandóságról szóló tana, és annak alkalmazása az anyagra szintúgy, mint az erőre, lényegileg a jelen évszáz teremtménye, mert a régi elmélők, némely czérzásaik dacsára, mind a sötétben, egy közczél nélkül tapogatóztak. Egy évszáz sem volt korábban elég ,elész ily dicső nézetet, mint egy egészet felfogni ; nem is volt hajdan egy tudósnak elég természetismerete, hogy ily gondolatot kimondjon és védelmezzen. Buckle e szavakban csak egy nézetnek adott kifejezést, mely jelenleg igenigen el van terjedve, melynek azonban ellent kell mondanunk. A berlini jeles élettudóst, du Bois-Reymondot illeti az érdem, hogy ő volt az első, aki figyelmeztetett, miszerint az erő megmaradásá- nak elvét már Descartes, Leibniz, Voltair és Baler ismerték. Hogy ez elv és törvény nem egészen új, és azt a múlt évszáz folyamában már többen ismerték és kimondották, elismeri Helmholtz is, a természettudományok hírneves tanára Berlinben, aki ez elvet az összes természeti jelenségek körében érvényre emelte. Dr. G. Berthold, hivatkozva a régi és újabb időbeli tudósokra, bebizonyítja, hogy jelenkorunk az erő megtartása elvének felfedezésére semmi igényt nem tarthat. Nem régen dr. Pisko, a bécsi reáliskola igazgatója, felütötte a tudományok évkönyveit és mint a természettannak uj alapnézleteiről 1879. deczember havában tartott népszerű előadásában mondja, arra az eredményre jött, hogy igazán már a régi görög bölcsészek Krisztus előtt 510-ben Leucip, 500. körül Heraklit, 470-ben Demokrit, 350-ben Aristoteles és kétezer évvel későbben az elmélők és természetbúvárok Descartes, Newton, Huyghens, Bacon és többen az anyag elronthatatlan parányaira és ezek örök nyugtalanságára és mozgására gondoltak, hogy a legelsők néha az anyag és az erély maradandóságának tételét sejdítették és az utóbb említettek ezen alaptételt nagyon megközelítették, hogy azonban az erély tantételét először évszázunk fogta fel szorosan, és azt behozólag érvelni törekedett is. Jóllehet tagadhatatlan, hogy az anyag és erő megmaradásáról szóló természettani törvénynek helyes szerkesztése évszázunknak volt fentartva, de érthetően kimondva ez általános gondolatot már Epikurnál, a híres görög bölcsésznél találhatni, és ez ely Epikur örökös mozgásban lévő és a mozgást magukban hordozó parányainak világán épen oly mérvben uralkodik, mint Descartes és Leibniz világ gépezetén. Epikur a mozgás mennyiségét a mindenségben állandónak tarja, és az elvet oly módon magyarázza, mely Leibnizre emlékeztet. Az erő állandóságát Epikur azzal indokolja, hogy a világegyetemen kívül nincsen hely, ahova az anyag bármily csekély részecskéje elrepülni és a honnan egy új erő a mindenségbe Dehatolni bírna, egy tétel, melyet Leibniz következőleg foglal szavakba: a mindenség testei más testekkel, melyek nincsenek a mindenségben, nem közlekedhetnek, a mindenség tehát rendszere a testeknek, melyek másokkal nem közlekednek, abban tehát ugyanazon erő mindig megtartja magát. A nagyszerű gondolat, mely Epikur rendszerének alapul szolgált, figyelem nélkül maradt, míg Gassendi, a kitűnő frank tudós, a 17-ik évszázban It Epikur rendszerét megnyitni nem törekedett, és az elvet ismét napfényre nem hozta volna. Észreveszem, mond ő, hogy mivel a parányoknak velük született ereje sem el nem vesz, ha az összetes testek nyugodni kezdenek, hanem csak akadályoztatik, sem nem terem, ha a testek mozogni kezdenek, hanem csak ismét felszabadíttatik, úgyszólva ugyanannyi ösztön marad állandóan a testekben, amennyi azokban kezdettől óta megvolt. Általános figyelem az elvre csak akkor fordíttatott, midőn Descartes, az újabb bölcsészet alapítója és a frankok éles elméjű tudósa a 17-ik évszázban, hasonlókép állíta fel a tételt, hogy a mozgás menynyisége a világegyetemben állandó marad, mivel ő — mint Voltair mondja — csak Epikurnak egy régi agyrémét úyita meg. Ismeretes az igazi erőmérték feletti vita, mely Descartes és a legélesebb elméjű német tudós Leibniz közt keletkezett; ismeretes e vita következménye, az erőmegtartás elvének Leibniz általi szerkezete és indokolása, ez elvnek általános elterjesztése Leibniz és a hallei egyetem híres tanára Wolff által; ismeretes az erők törvényének alkalmazása Bernoulli Dániel, a baseli természettudományi tanár által az erőműtanban, aki törvényt Galilei ingakisérleteire és Huyghense rezgési központ elméletére vitte vissza; felesleges volna tehát ezekkel foglalkoznunk, s ezért vegyük inkább szemügyre az igen sajátságos állást, melyet Spinoza, a hollandi jeles bölcsész ez elv irányában elfoglal. Hasonlókép mint Kant, az újabb idő legbefolyásosabb német bölcsésze, aki fiatalságában az eleven erő igazi becse felett egy értekezést irt, és később az elvet nem említi, ámbár ő az anyagot, melyet állandónak tesz fel, a vonzó és ellökő erőkből származtatja. Spinoza is régibb irataiban az elvet számba vette, hogy azt későbben teljesen mellőzze. Munkáiban, melyekben Descartes elveit tárgyalja, előfordul az elv egészen Descartes szerint felállítva: „A mozgás és nyugvás ugyanazon mennyiségét, melyet az isten az anyagba egyszer belenyomott, megtartja az isten segélye által is.“ Részletesebben fejtegettetik az elv Spinozának az istenről, emberről és annak szerencséjéről irt, s a mi időnkben ismét feltalált értekezletében. Az első rész 9-ik fejezetében, mely az alkotott természet czimet visel, ez van mondva: Az mi az általános alkotott természetet, vagy a teremtményeket illeti, melyek közvetlen az istentől függnek vagy teremtettek, ezek közül nem ismerünk többet kettőnél, t. i. a mozgást az anyagban, és az elmét a gondolkozó lényben. Ezekről mondjuk, hogy öröktől fogva voltak és mindörökké változatlanul maradnak. Valóban egy mű, oly nagyo , mint az a műmester fenségét megilleti. Ami különösen a mozgást illeti, minthogy az öröktől fogva itt volt, örökké változatlan marad, és a maga nemében végtelen, arról, valamint a gondolkozó lényben meglevő elméről csak annyit mond Spinoza, hogy a mozgás épen úgy, mint az elme közvetlen az isten fija, teremtménye, vagy terménye, öröktől fogva általa teremtve, és örökké változatlanul maradandó. Az itt oly világosan kimondott elvet Spinoza erénytanában és leveleiben nem érinti, s azért annak rendszerét, a mennyiben ez a mozgásról nem számol, Toland John beható bírálat alá vette. Két igen figyelemre méltó értekezésében, — Letters to Serena. London 1705. — melyek az erő és anyag egységét először hangsúlyozzák, tisztán ki van mondva az eU, hogy a cselekvés menynyisége a mindenségben mindig állandó, habár Toland, Leibniz személyes ismeretségének daczára szorosan ragaszkodik Descartes felfogásához. Alint mi az anyagban — mondja Toland — az egyes testek mennyiségét és az egésznek kiterjedését megkülönböztetjük, melytől e mennyiségek csak különböző határozványok vagy módosulatok, melyek különböző okaik által keletkeznek és elenyésznek, úgy én, hogy jobban megértessem, az egésznek a mozgását cselekvésnek és minden helyi mozgást, legyenek azok egyenesek vagy köralakúak, gyorsak vagy lassúak, egyszerűek vagy összetettek, csak mozgásnak nevezném, mert azok csak különböző határozványai a cselekvésnek, mely mindig egészben és minden részben ugyanaz, és mely nélkül azok semmi módosuláshoz sem juthatnának. (Vége köv.) Kolozsvár mizériái is. Az egészségügyi intézkedések első és fő feladata az egészség előmozdítása és megtartása, vagyis azon czél elérése, hogy meg ne betegedjünk; a betegülési esetekben alkalmazandó eljárások pedig csak másodrendűek. Eltekintve egyes speciális esetektől, kétséget nem szenved, hogy a közegészségügyi viszonyok főtényezőiül a levegőt, a vizet és talajt kell tekintenünk. Hogy az egészségügy e sarkalatos tényezői tekintetében nálunk mennyiben van elég téve a követelményeknek, s ebből folyólag milyenek viszonyaink, arról kellőleg felvilágosíthattak mindenkit dr. Fabinyi Rudolf, egyetemünk derék tanárának ezelőtt pár hóval a természettudományi estélyen tartott előadásai. Oly képet tárt fel előttünk Fabinyi tanár nyomorult egészségi viszonyainkról, hogy kétkedve ráznék fejünket e hihetetlennek látszó adatok felett, ha azokat nem a tudomány emberének szájából hallottuk volna. Fabinyi tanár számítása szerint ugyanis, melyet a legmegbízhatóbb alapon tett, Kolozsvár városa, nem számítva a mosó és egyéb szenyvizeket, továbbá a konyhahulladékokat és házi szemetet, melyek pedig, tudvalevőleg, igen sokáig szoktak a házak udvarán felhalmozódva állani, s melyek a föld és levegő fertőzéséhez igen nagy mértékben hozzájárulnak — csupán excrementumokban évenként 13.860.000 kilogrammot vagyis 138.600 métermázsát termel. Ez óriási mennyiségből azonban — a hivatalos adatok szerint — évenként csak 37,255 métermázsa szállittatik el s igy minden évben 101,345 métermázsa marad vissza, vagyis az összes mennyiségnek 72,4%-ka. Hogy ezen évenkénti roppant tömegek — mondá Fabinyi tanár — az idők folyamán, még gúlák és guanó-telepek képződésére nem vezetett, onnan van, hogy az excrementumokban foglalt nagymennyiségű víz egy része elpárolog, más része pedig — telítve az ürülékek bomlási termékeivel — beszivárog a földbe, hol a talaj vízhez elegyedik; a szilárd anyagok bomlási terményeinek egy nagy része igy a földbe jut, más része pedig, illő terményeket képezve, a levegőbez keveredik s megfertőzted lakásaink s általában városunk levegőjét. — Az excrementumok termelése, elhordása, továbbá a talajba és levegőbe való átmenetele közt, végül egy bizonyos egyensúlyi viszony jön létre, mely számokban kifejezhető. Ez Kolozsvárt 13362-től tesz, azaz : Kolozsvárt az excrementumok statusquo-ja 13 362 köbméter, vagyis ennyi átlag a lakásaink közvetlen közelében állandóan felhalmozódott excrementumok mennyisége. Ennek alapján Fabinyi tanár kiszámította, hogy az excrementumok ezen statusquo mennyisége naponként 1537 méter mázsa légnemű bomlási terményt produkál, melynek nagy része előbb szobánkon vonul át, mielőtt a nagy légtengerben elveszne. Nagy mérvben elősegíti a talaj és levegő fertőzöttségét azon keleties hanyagság, mely a trágyával vegyes házi szemétnek elhordása, továbbá a város belső telkein tehenek és sertések tartása körül tapasztalható. Ugyanis a legkisebb felügyelet sem tapasztalható arra nézve, hogy az udvarokon felhalmozott szemétdombok a lehető legrövidebb időközökben eltávolíttassanak ; épen úgy nem tapasztalható felügyelet és ellenőrzés arra nézve sem, hogy a tehenek, de főleg a sertések tartása körül foganatosítva és teljesítve vannak-e azon utasítások, melyek a szabályrendeletekben foglaltatnak s melyek épen a kellő ellenőrzés hiányában csak a papíron maradnak. Mondhatni alig találunk házat, hol a sertésólok építése és a°sertós hulladékok eltávolítására nézve kiadott rendeletet teljesítve találjuk. A mosásból származó piszkos vizek, nem különben a konyhai hulladékok minden nemét tartalmazó mosogató levek az utczára öntetnek; a zsíros szennyes viz végig folyik az utczán, a csirkebelek, a csontok különféle nemei, petrezselyem, murok, czeller, lencse, paszuly satöbbi elszámlálhatlan nehezebb természetű hulladékok megfeneklenek és utcza diszül szolgálja bemutatják az illető házak már letűnt étlapjait; az alatt a folyékony szenny a hulladékok könnyebbféleségeivel tova hamlik, minden ház csatornájából újabb és újabb tápot nyer s itt ott elhagyogatva, mintegy partra vetve a magával ragadt hulladékok egyikét másikát, végül, hosszú vándorlás után, eltűnik egy sötét barlangszerü valamiben, melyet gúnynevén „a város csatornájáénak hívnak. Az ily konyhahulladékoknak majdnem hihetetlen mérvű felszaporodása, mely különösen némely utczákban nem egyszer egész dombok és domblánczdatok képződésére vezet, főleg téli időben tapasztalható, amikor a naponkint kiöntött szennyvizek szokott tartalmukkal nem folyhatnak el a hideg miatt, rétegekként egymás fölé rakódnak, illetőleg fagynak s ott pihennek, naponként gyarapodva, háborítatlanul, míg a tavaszi meleg napsugár fel nem oldja a fagy békéit. Ekkor megindulnak az undoknál undokabb bűzt terjesztő utczai patakok mindenfelé, hátrahagyva a bomlásnak indult hulladékhalmokat, melyek valóságos infectio góczokká válnak. Hogy az ily szennyvizük és azokból származó hulladékok az excrementumoktól netán kissé megkímélt ulerák talaját és levegőjét mily bomlási terményekkel képesek szaturálni és — fájdalom — szaturálják is tényleg — azt felesleges is mondanunk. De ezzel még nem merítettük ki a talaj és levegő fertőzésének forrásait. Ott vannak a régi várfalmaradványok mentén elnyúló sikátorok. Jaj annak, kit balsorsa, különösen a melegebb napokban ezek valamelyikén végig menni kényszerű. Látogasson el, ki érez magában elég et és bátorságot, e sikátorok közül különösen azon kettőben, melyek — egymás méltó folytatását képezve — b.-közép és b.-magyar utczák végeit t5tik össze. Összpontosítva fogja találni itt minden időben a város mindennemű és fajtájú szennyét, piszkát s rondaságát az enyészés legkülönbözőbb stádiumaiban. Undorító kép tárul itt fel a szemlélő előtt, de az, kit a lát és nem lát, a múlandóság, az enyészet, a folytonos és végnélküli változás eszméje foglalkoztat, az, ha — mint említők, kellő erővel és bátorsággal bir — keresse föl e helyet. A nagy, dicső időket ért régi várfal maradványok bomladozó s részben alágurult kövei itt-ott útjában állva a teberdús szenyvizek áramának, rendes telepeivé válnak a körülöttük lerakodott hulladékok nagy tömegeinek; itt ott a mélységes gödrökben állandó tavakká képződött tinta kinézésű büzhödt folyadékok zöld, sárga, kék stb. szinti tükrében csillámlik a néha-néha ide is bevetődött napsugár. Tovább eltaposott bókák, jobb létre szenderült egerek, enyészetnek indult hullái meredeznek, emlékünkbe idézve a bóka-egérharczot, amott pedig egy kendermagos czicza hült teteme emlékeztet a múlandóságra, „el