Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)

1882-09-19 / 213. szám

s­ ­­nek veszem, ilyennek fogadom el,­­ jelentse be a társaságnak ajándékáért legőszintébb köszöne­­temet. Midőn végül rokonszenvemet, érdeklődése­met kéri a társaság számára, olyan valamit kér, a­mit már bír. Csakhogy az én rokonszenvem na­gyon értéktelen portéka, melynek önök nagyon kevéssé vehetik hasznát, nem is tudom, mire szé­­loz, ha Helfy Ignácz barátom meg nem súgja. Az élő halott szót fog nézni, talál e valamit sírjának romjai közt, a­mit önök, ha nem is kielégítőnek, de jóindulatú elnézéssel eltűrhetőnek tekinthetnek. Találok-e, nem tudom, de szétnézek. Társaságuk tevékenységéhez a legjobb sikert kívánva, van szerencsém önt nagyrabecsüléssel üd­vözölni. Turin, 1882. aug. 25. KOSSUTH LAJOS: Kolozsvárt 1882. hez az erkölcsi életben mint Pasteur mikropjai a szerves életbe véghez visznek. A másik az úgynevezett természeties irány, mely az erkölcsi szemétdombról szerzi tárgyait és alakjait és tetszeleg magának abban a gon­dolatban, hogy művészet, mely azt képzeli, hogy a leírás csak akkor tökéletes, ha hű a természeti­hez. Igen, de a természetben nemcsak ganéj van,­­ a természetben virág is van. Profanálja a művészetet, a­ki az erkölcs­­ganéjdombon turkál alakzatok után. Azt gondo­lom, a szépirodalom hivatása emelni, nem pedig leszállítani a műveltség színvonalát. Nem hiszem, hogy jómód volna a tisztaság megkedveltetésére az, ha mindig csupán az aljasságot, durvaságot, piszkot dörgöljük a közönség orrához. Mint becses leveléből látom, a Petőfi-társa­ság dicséretes tevékenységének eszközeit a fővá­rosban havonkint tartott felolvasások, közlönyei, és könyvkiadványai képezik, mihez az olvasási kedv fokozása és az író és közönség közti viszony bensőbbé tétele czéljából legújabban vidéki felol­vasások is csatoltattak. Önök, kik a helyzetet nemcsak általános körvonalaiban mint én, hanem részleteiben is is­merik, az eszközök megválasztásánál bizonyosan számot vetettek mind az adott viszonyokkal, mind­­ a módokkal, melyekkel rendelkeznek. Nekem csak b óhajtanom lehet, hogy tevékenységüknek elég anyagi erő is álljon rendelkezésére, hogy hóna alá nyúljon az úttörő nehézségei által homályba tartott tehetségeinek, és hogy az iránytalan vagy rossz irányú irodalomtól a tér elvitattassék, melyre azután a nemzeti szellem, jó ízlés és az erkölcsi érzés nyomják rá az imprimatort. Hanem nekem úgy rémlik, — és az ön levele folytán rémlik úgy, — hogy most az olvasási kedvnek nemcsak fokozása, hanem tisztázása is kívánatos. Nemcsak sarkantyúra van szükség, hanem fekre is. A jó eredeti olvasmány, melyet önök nyújthatnak, nem zárja ki azt, hogy azon selejtes is olvastassák, melyet ön mételyezőnek jelez, mert legyen eredeti, legyen fordítás, az is táp az olvasási kedvnek. Hát különbség van a mostani feladat és azon azon koré közt, mely a magyar szépirodalom hajnala volt. Akkor csak az volt a feladat, hogy minden a­mit a magyar irodalom nyújt, olvastas­sák; most az, hogy, a­mi mételyes, ne olvastas­­sék, ha még oly szépen is szól magyarul. Annál veszedelmesebb, mennél szebben szól. Nekem úgy rémlik, hogy a magyar iroda­lom emelése végett tanácsos volna módját ejteni, hogy a magyar közönség folyvást tájékozva legyen, hogy mi az, a­mitől óvakodnia kell. E figyel­meztetésnek nem kellene pusztán az általános irányelvekre szorítkozni, mert ezzel az történnék, a­mi a mocskos cseresnyével, hogy az egyes sze­mekre azt mondanák: „ez a szem nem mocskos“ és a dolog vége az volna, hogy a mocskos cse­­resnyét az utolsóig elfogyasztanák. Mózses jut eszembe, a­ki nem szorítkozott annak szabályul adásra, hogy a­mi tisztátlan, at­tól tartózkodni kell, hanem számot vetve az ég­hajlattal, részletekbe vitte egészségtani rendszerét és egytől egyig elmondotta a pusztán vándorló és Kánaánba letelepülendő népének: ez és ez tisz­tátlan legyA»*- rerjeg ne egyétek ^ ^'^“'nekféirí'^^^zéssel oda lehetne ^ Ha okadatok­ megbelj^'^jjrna, ha valaki jutni, hogy tisztesség­vesztéssel Ja.^sta nemzeti oly olvasmányon kapatik rajta, a mi ,?1 össze érzülettel, a jó ízléssel, az erkölcsiségge­l bíce­­nem fér; ha oda lehetne jutni, hogy a szép­ ra* zecskék ne tekintessenek többé szépeknek, ha ma­ * gukat ily erkölcsi piszoklapok forgatásával meg­­fertőztették! Nehéz, de oly feladat, mely körül már a tölrekvés is s­zól.’’ ———^r«T^3—f i . ■ — — ■» .....- . — ■ ELAIN. Regény. Angolból: A mica. XXXVIII. (60. Folytatás.) Az enyhe nyári légben a templom harang­ja megkondult, s a harangszó eszébe jutatta azt a szép tanítást, melyet végig hallgatott, és an­nak az emléke megerősítette idegeit, lecsendesí­­tette agyának és szívének a lázát. Most már eléggé lecsöndesült, eszébe jutott minden, tudta, hogy bár férjét és gyermekét minden nap, s talán egész naphosszat láthatja, azért épen oly erősen el volt választva tőlük, mintha a halál választotta volna el. A dolog gyakorlatibb oldala is eszébe ju­tott, kis kezeire nézett, melyek soha sem dolgoz­tak, ujjaira, melyek csak mulatságból s időtöl­tésből nyúltak varrótűhöz; várjon e kis kezek jó barátai lesznek-e most? kisegítik e ügyességekkel a bajból? De a szeretet segítségére fog jönni. Ő nem volt ügyetlen, könnyen tanult, utkozott ; miután akaratereje s szorgalma van, bizonnyal ő is meg tudja azt tenni, a­mit mások meg tesznek; s a legrosszabb esetben, ha nem volna képes elég jól varrni, két három nap bele telne míg tökéletlen­ségét észre vennék, s az alatt az idő alatt meg­látná a kis leányát. Az ajánlat előmutatása nagyon megzavarta, de szerencsére eszébe jutott Rowley kisasszony; érezte, hogy biztosan számíthat reá. Rögtön oda ment le a mindentudó bölcs kisasszonyt fogla­latosság nélkül találva, kérdezte, u­ol vele pár perczig. Rowley kisasszony hiúságának mindig hízelgett, ha valaki bizalommal volt irán­ta, s készséggel felajánlotta idejét. Figyelemmel hallgatta míg Elain rövid és egyszerű története elbeszélte. Mondta, hogy fér­jét és gyermekét elveszítette ; egyedül áll a vilá­gon, nincsenek rokonai sem barátai, külföldön la­kott, de most visszatért hazájába s egy csendes helyet keres, hol egész életére meghúzódjék. Bro­­oktont meg szerette, mert csendes, szép és egész­séges hely. S miután elhatározta, hogy itt tele­pedik le, munkát keres, mert azt hiszi, hogy a varrásból ő is tud élni, mint annyian megélnek. Mit gondol Rowley kisasszony, lehet-e re­ménysége, hogy tervét kiviheti ? — Igen, határozottan lehet reménye, biztató Rowley kisasszony , egy tisztességes asszony­, a­ki jól tud varrni, mindig kaphatna Brooktonban mun­kát; valóban, Briscoe asszonyság épen a napok­ban említette, hogy milyen áldás volna, ha egy jó varrónőt kaphatnának. Ezután következett kü­lönböző egyéneknek a részletes életrajza, a­kik megkereshették volna munkájukkal a kenyereket, de nem tették; miután a Brooktoni varrónők jel­lemét sorra vette, elhallgatott. Ekkor Elain elmondta kérését, hogy Row­­ley­­ assszony lenne-e sziv-s pár szóval ajánlani, miután egy szó tőle többet tesz, mint ha más hú­szat mondana? Szegény Elain Siemonit sem gon­dolhatott volna ki, mivel czélját jobban elérhet­te volna. Rowley kisasszony azt mondotta, hogy egy perczig sem habozik a Moore asszonyság ké­résének eleget tenni. Úgy igazították el a dolgot, hogy ha Moo­kastélyba megy, s a gazdasszony­yal be­regg ~li t t , , m • , * -•‘te Wár£ s varrónői kénesség szel, becsületessel?.? " ve, Rowley kisasszonyra hivatkozzék. Mielőtt Lady Chesleigh a kastélyba ment volna, hosszasan és aggodalmasan nézett a tükör­be. Vájjon lehetséges-e hogy valaki ráismerjen ? Érezte, hogy attól nem félhet. A fiatal Elainhoz nagyobb ellentétet képzelni sem lehetett, mint a­milyen ez a sárgás barna bőrű asszony, nyomo­rék vállával, s majdnem a szemöldökig lefüsült feket hajával. — Még ha szemtől szembe állanék Alde­­winnel, s úgy beszélnék vele, akkor sem ös­­merne reám, gondolá. Bátran mehetek kedveseim közelébe. Három óra múlva az Ashbrooki gazdasszony szobájában állott, nyugodtan állva ki a Birdné szemléjét. A gazdasszonynak megtetszett a mo­dora, beszéde, szerénysége, finomsága és a szelíd hangja , de a külseje sehogy sem tetszett, oly barna volt, hogy majdnem külföldinek képzelte az ember, Birdné pedig ki nem állhatta a külföl­dieket. Azonban Moorenónak a szép rokonszenves hangjáért megkegyelmezett, s elhatározta, hogy megpróbálja ügyességét, s ha használhatja több időre felfogadja. — Azt hiszem, hogy özvegy asszony ? kér­­dé tőle. S Lady Chesleigh c’ligult hangon vála­szoló : — Elvesztettem a férjemet. Birudné erre nem tett semmi meg­jegyzést. — Jobb lesz. — Joh úgy igazítja a dolgait, í^Ugazdasszony — hogy folytonosan kastélyban lakjék, idő vesztegetés volna min­den nap visszasétálni Brooktonba. — Szívesen megteszek mindent a mit ke­gyed kíván, válaszoló Elain. — Ez már helyes , mondá Birdné; szere­tem az udvarias embereket; a ki velem illedel­mes, az nem vallja kárát.. Ha mindent elkövet, hogy tetszésemet megnyerje, akkor jól ki fogunk együtt jönni. Egy egészen külön szobája lesz a mely­ben varrhat; az ételét is oda fogom küldeni , s valamelyik üres vendégszobában fog aludni. — Köszönöm, mondá Blain hálásan. Birdné sóhajtott. Ez a becsülettudó szerény varróné tetszett neki, a saját kifejezése szerint olyanak találta a kivel jól ki tud jönni. De azért sokkal óvatosabb s okosabb volt, mint hogy bi­zalmától elragadtatva, a szája eljárjon, és sokat mondjon neki; annyit azonban mégis érintett, hogy a kastélyban nem olyan simán megy min­den a hogy ő szeretné; az utóbbi időben nagyon sok dolga volt; ladyk voltak náluk látogatóban, s asszony vendégek sokkal unalmasabbak, mint milyen bárminő házi asszony lehetne. Ő a maga részéről — mondá — igen óhajtaná, hogy minél előbb asszony legyen a háznál. — Ha nincsen Brooktonban valami fontos dolga — folytató — akkor jól tenné, ha most mindjárt itt maradna. Valami asztalneműket kel­lene megjegyezni, s nekem nincsen időm reá. _ Nagyon szívesen itt maradok, otthon nin­csen semmi dolgom, válaszoló Blain. Tehát el volt igazítva a dolog. A szony egy csinos kis szobába vezette, melynek ab­lakai a virágos kertre nyiltak. Az asztalon egy nagy csomó fehérnemű feküdt, mely előre el volt készítve a számára. — Ha valamire szüksége van csengessen, mondá Birdné. S Elain egyedül maradt. Először ült le a férje házában, s nem tu­dott ellentállani, hogy a jelent össze ne hasonlítsa azzal, a­mi lehetett volna. E házhoz mint boldog menyasszonyt hozhatták volna haza; itt lakhatott volna mint úrnője és királynéja; boldog lehetett volna kimondhatatlanul, ha a férje szerette volna. De nem szabad erre gondolni. Inkább azt kérdezve magától, hogy mik voltak az ő saját hi­bái, mit követett el rosszul, hogy enynyire meg­adta az árát? A saját hibája, hogy itt van mint pénzért felfogadott segítség, a férje házánál, a­helyett, hogy mint királyné uralkodjék ott. És most Elain minden ügyességét elővette, hogy varrónői kötelességének megfeleljen. A gya­korlatlan kis kezek eleinte nagyon tehetetlenek­nek látszottak , de Elain tudta, hogy a fődolog a Birdné jóindulatát megnyerni; ha ezt sikerül megnyerni, akkor minden jól lesz ; és ő nagy fi­gyelemmel, szorgalommal s kitartással dolgozott Még a fejét sem emelte fel, hogy az ablakon ki­nézzen , s bár­milyen nagy volt a kisért­s, hogy kezeit ölébe eresztve uj helyzetén elmerengjen, nem engedett magának időt az álmodozásra; nem hagyta munkáját félbe; dolgozott szakadatlanul; s midőn a gazdasszony néhány óra múlva bené­zett hozzá, meg volt elégedve, hogy egy csomó asztalkendőt már csinosan megjegyezve talált. (Folyt. köv.) Hanem mert ön divatot említ és egy kár­hozatos divat ellen nincsen hatalmasabb fegy­ver, mint a nevetségessé tétel, Cervantes Saaved­­­ra jut eszembe, ki korának divatos kalandhajhá­szását és állovagiasságát Don Quixotejában a sz szoros értelmében agyonütötte. Miért ne akadjon magyar Cervantes a mos­tani mételyező, kárhoztatandó divat ostorozására De bármiként legyen az, indíttatva érzem maga­mat még arra figyelmeztetni, hogy azon mételyez áramlatnak, mely önt méltó panaszra ösztönözte legtermékenyebb, mert legterjedelmesebb csator­nája a fájdalom, nem ritkán nagyon is óvatlanul vigyázatlanul kezelt hírlapi tárczairodalom. Ez ol­ széles körben és oly folytonosan özönlő ár, mikén alig hihető, hogy annak kigőzölgő miaszmáit fel­olvasásokkal eloszlatni lehessen. Itt más segédesz­közre is szükség van. Az önök társasága talál felhasználhatná tekintélyét és társadalmi összeköt­tetéseit, hogy a zsurnalisztika tisztességes rész az önök czélját saját czéljának is tekintse. Talál ha anyagi erejük engedi, önök gondoskodhatná-­­ nak, hogy a tisztességes hírlapirodalom ne legyen szűkében a jó tárczamunkának és ne érezze ma­gát szegénység által kényszerítve olyanoknak­­ tért nyitni, melyek a nemzeti érzület, a jó ízlés és az erkölcsöket megmételyezik. Én, ki nem csak nemzetem körén, hanem az emberi társaságon is egészen kívül ten­gek, tanácsadással a társadalmi bajok közül sem­­ képes, sem illetékes nem vagyok, de a bajt lá­tom, szolgáljon jó szándékom mentségemül, hogy szabadságot veszek magamnak az önök figyelmei­t erre felhívni. És most, hogy becses levelének semmi ré­sze se maradjon válasz nélkül, még magamról is kell szólanom. Ön felemlíti, hogy a Petőfi-társaság mind­járt megalakulásakor tiszteleti tagjának választott meg. Ez engem rendkívül meglepett volna, ha Helfy Ignácz barátom múltkori látogatása alkal­mával azt előttem szóba nem hozta volna, mert nem tudom, miként történt, de nekem erről leg­­kissebb tudomásom sem volt. Hanem akármi­ként történt is, nem gondolja-e ön, hogy én egy szépirodalmi társaság tagjai között olyformán ve­szem ki magamat, mint Saul a próféták között ? Nem tudok semmit egész életemben, a­mi ily megtiszteltetésre nem hogy érdemet, de még csak ürügyet is szolgáltathatna. Ön maga is érezte azt, mert jobb indok hiányában szónoki stílem­re hivatkozik, még­pedig oly magasztaló minősí­téssel, mely ellen itt kell, hogy leghatározottab­ban tiltakozzam. Az én szónoki stílem! Uram bocsá’?! igaz, bennem oly erős volt életemen által a ha­zafias kötelességérzet, hogy kötelességből még a szónoklástól sem riadtam vissza, pedig ez a mes­terség hallgatag természeti hajlammal merőben el­lenkezik. De ha volt idő, midőn szónoklataimat némi hatás kisérte, ezt nem szónoki tehetségem­nek, melylyel nem bírok, hanem azon valaminek kell tulajdonítanom, mivel akkor a levegő telítve volt, és tulajdonítanom kell annak, hogy együtt éreztem nemzetemmel, csont voltam csontjából, test testéből, tehát ajkaimról bent a hazában nemzetem óhaja, vágya, öntudata, honszeretete, künn pedig nemzetem panasza, keserve szólt. Ez az egész. De annyit mondhatok — mert igazat mondok — hogy egykori szónoklatom a mai kor igényeinek színvonalán messze alul áll. Önöknek vannak szónokaik, kikkel nekem versenyezni ""szembe sem juthat, az a megtiszteltetés, melyben *" Tőka Petőfi-társaság részesített, nem megér­­engen.-,&lom, hanem csak az önök nagyrabe­­demelt jur.4. ingyenes ajándéka — ilyen­csak­ jóindulata­* lm mwm—mm— ELLENZÉK Meghiúsult merénylet. Triesztből e hó 17-éről a következőket írják: Tegnap délután Ronchiban két állomással Nabresina után Görz felé, az olasz határ köze­lében egy, két bombát magával hordó egyént fogtak el. Tegnap ez esetet ez időre el kellett volna hallgatni, de később hivatalos tudósítások történtek, mivel egy erőszakkal végrehajtott el­­fogatás nem volt eltitkolható. Megbízható magán­­tudósítások jelentik, hogy egy tisztességesen öltö­zött fér­fi tegnap Rocchiban egy cazettát (kis ko­csi) akart Triesztbe felfogadni s a megjegyzésre, ho­gy egy óra múlva a vasúttal kényelmesen s olcsón mehet Triesztbe, kijelentette, hogy kocsin kell mennie. Ez feltűnt. Innen aztán értesítették a mon­­falconei csendőrséget, mely azonnal csendőröket küldött szét az egész vidéken. Ronchiban, a déli vasút mentén fekvő kis városban, megtudta az egyik csendőr, hogy a kocsi a két utassal a ven­déglőbe tért és hogy rajud a két olasz már szo­bájában van. A csendőr azonnal felment hozzá­juk s az elreteszelt ajtón kopogva bekiáltott: „Aprire ! (Kinyitás!) A bent levők azonnal meg­feleltek a felszólításnak és egy félig meztelen em­ber jelent meg az ajtó küszöbén, ki mihelyt a csendőrt megpi­ll­antotta minden szó nélkül inge alól revolvert rán­tott elő s rá lőtt. A csendőr rávet­et­te magát az idegenre s a golyó, a nélkül, hogy őt találta volna, a­ falba f­ú­r­ó­d­o­tt. A zajra előrohantak a ház lakói s csak heves tusa után sikerült az embert meg­fékezni. Társa a tusakodás közben elmenekült, való­­szinüleg az ablakon át a kertbe ugrott s innen szaladt az utczára. A megkötözött olasz magán kívül volt dühében s fogaival igyekezett a kötelet széjjel harapni. A szobát pontosan átmotozták, de a kis kézi bőröndben, mely a két olaszé volt, semmit sem találtak; ellenben a szekrényben két orsini bombára akadtak, melyek tökéletesen meg­egyeznek azzal a bombával, melyet múlt augusz­tusban a trieszti korzón hajítottak a közönség közé; mindegyik bomba negyven pistonnal volt megtöltve. A foglyot megfelelő kíséret mellett azonnal Malfalconeba szállították s még most is ott őrzik. Azt a kocsist is elfogták, ki a gonosz­tevőket Ronchiba szállította. Még ugyanazon éjjel Triesztbe kisérték. Az még nem bizonyos, valljon ő is részessé a szándékolt merényletnek. Az hal­latszik, hogy az elfogott olasz M­o­n­fal­con­e­b­a­n minden felvilágosítást megtagad. Állítólag udine lakoi. Az elfogott merénylőnek Oberdank Mihály a neve és trieszti születésű. Családja már régóta Görzben lakik. Mintegy három év előtt Oberdank megszökött a Weber-ezredből s Rómába ment, hol még rövid idő előtt mennyiségtant hallgatott a polytechnikumban. Elfogatása Ronchiban csak azu­tán eszközöltetett, miután a rendőr felszólította, hogy bocsássa be őt s ezeket a szavakat intézte hozzá: „Jó barátok vagyunk!“ Oberdank­épen az­zal volt elfoglalva, hogy nyírogliczerinnel töltött meg egy bombát. KÜLFÖLD. Az egyiptomi ügyek végleges rendezésé­nek módjáról a legellentétesebb hírek keringenek. Kongresszus vagy konferenczia leszen-e, ez most a főkérdések egyike. Párisban a kongresszus esz­méje iránt több a rokonszenv, míg másutt a kon­stantinápolyi értekezlet egyszerű folytatását sür­getik. Nincs azonban kizárva azon eshetőség sem, hogy kongresszus is, konferenczia is egyarán el­marad s a rendezés­i kabinetek közti tárgyalá­sok útján fog megtörténni Anglia, ha csak le­hetséges, előbb megalkuszik a szultánnal, s azután maga teendi meg javaslatait az egyes nagyhatal­maknál. Az angol-török titkos szerződés híre újab­ban szintén fölmerült, ámbár ma is oly valós­zí­­nűtlennek látszik, mint előbb volt. Annyi bizonyos, hogy az angol-török katonai egyezmény teljesen meghiúsult s azon elkeseredés folytán, melyet Konstantinápolyban az egyiptomi katasztrófa ha­tása alatt tanúsítanak, épen nem hihető, hogy a két állam közt már­is meglenne a titkos meg­egyezés. Sőt az sem valószínű, hogy ez a meg­egyezés egyhamar létrejöhetne. Azért a hatalmak beavatkozása alig lesz kikerülhető. Eddig legvaló­színűbbnek látszik, hogy konferenczia fog össze­­jöni, melynek főtárgya a Szuez-csatorna rendezé­se lesz. Ezt bizonyítja azon hír is, hogy Mancini olasz külügyminiszter körlevél útján felkérte a kabineteket, hogy az értekezletre Spanyolország is meghivassék. Ez utóbbi országnak szintén van­nak Észak-Afrika papírján birtokai, s így olyan érdekei is, melyek az esetleges konferenczián fi­gyelembe veendők. Általánosan azt hiszik, hogy hatalmak közül a Spanyolország részvétele ellen senki sem emel kifogást. Az angol királynő Balmoralból a követ­kező sürgönyt küldő Wolseley tábornoknak : „A királynő örömteljesen vette a győzelem hírét, melyet csapatai Tel el-Kebirnél kivívtak, s hogy sir Garnet Wolseley különösen megemlékezik Connaught herczegről s a csodálatra méltó mód­ról, melylyel a fensége dandárját a rohamra ve­zérlő “ . A londoni lordmayor a győzelemért London lakossága nevében üdvözlő Wolseley tá­bornokot, kit korábbi diadalaiért London város polgárának választottak meg. Alexandriából e hó 17-től sürgönyzik. A Kafr-el-Dewartól fél óra távolságra fekvő Aslan-erőd megadta magát Wood tábornoknak, ki az erőd birtokba vétele után egy Portucci nevű tengerésztisztet fogatott el, a ki „Castelfidardo" olasz hadihajó személyzetéhez tartozik és a kiről azt hiszik, hogy a felkelőkkel együtt az angolok ellen harczolt. A hadifoglyok elszállítása végett Kafr-el- Devvarba küldött vasúti vonatok megérkezésekkor csak egy kis csapatot találtak, mely a fegyvere­ket őrizte. A többi lázadó mind megszökött. A ramlehi tüzérségi tábor feloszlattatott. Abukir át­adása valószínűleg még ma fog végbe menni. Sándor orosz czár koronázására egész komolyan megléteznek az előkészületek. Az ün­­pelyek kissé szűkebb körre fognak ugyan szorít­kozni mint a hagyományok szerint előbb szokás­ban volt. A főnehézség mely a koronázást hát­ráltatja, mint a moszkvai hírek állítják, nem az, hogy a nihilisták újabb merényleteitől félnek, hanem az, hogy nem bírnak tisztába jöni a tervezett reformokra nézve. Mindenki érezi, hogy a koronázási manifesztum nem állhat pusztán üres frázisokból. Nagy állami reformokat kell ab­ban proklamálni, s ezekre nézve nem tud a czár tanácsosaival tisztába jönni. Még mindig tartja magát a hir, hogy a czár az alkotmányos ural­kodás terére fog lépni s e ezeiből valami ország­gyűlés felét fog népeinek engedélyezni. A debreczeni ref. zsinat, Debreczen, szeptember 17. A zsinat mai ülését Vay elnök 11 órakor megnyitja. A bizottsági munkálat tár­gyalása folytattatik. A 233. és 399. szakaszok változatlanul, vita nélkül egyhangúlag elfogadtatnak. A -(jT-ból való szövegezésére Beöthy,­ég £0QCJZ' Sep­tember 10. *=■) zsinati tagok küldettek ki. A 429. §. változatla­nul, a 435 ik némi irályi módosítással fogadta­­­­tott el. 444. §-nál, mely az ítéletek foganatosításá­ról intézkedik, Farkas Albert módosítványa elfogadtatván, a szakasz következőkép módosítta­tott: „Az ítélet jogerőre emelkedése esetében a bíróság elnöksége az ítélet végrehajtásáról intéz­kedik.“ A 460. §. változatlanul elfogadtatott. A 107. §-nál, mely a confirmálódó növendékeknek lelkész által való oktatásáról intézkedik, Mitrovitz Gyula és Szilágyi Áron módosítványt nyúj­tanak be. Lengyel Imre a szöveg fentarlását óhajtja, mert a §-t már a tavalyi zsinat elfogad­ta. Bizottsági szöveg tartatik fenn. Következik a 14-ik szakasz: a tanárokról 162. 163. 164. és 165. szakaszok változatlanul vita nélkül elfogadtatnak. A tanítókról szóló feje­zet vita nélkül elfogadtatott. Következett a zsinati értekezlet által kinevezett bizottsághoz csatolt pótlék tárgyalása. A pót­határozat felolasítván, a végleges szövegezés végett ki­küldött bizottsághoz utasíttatott. A bizottsági munkálat elkészültéig a zsinat felfüggesztett. Tu­berez múlva B­ő­­­h­y Zsigmond a kiküldött hármas bizottság elnöke beterjeszti a bizottság megálla­­podását. Elfogadtatott a 418-ik paragrafus követ­kező szövegezése: Fegyelmi esetekben az egyházi bíróságok az alábbi szakaszokban megállapított szabályok szerint járnak el. A 6 dik szakaszhoz a követ­kező pont jön: az egyházi hatóságoknak eddigi gyakorlatban levő közigazgatási hatásköre, mely­nek részletei az egyházalkotmány 6, 19, 41 és 51. szakaszok szerint különben is az egyházme­gyék, illetőleg az egyházkerületek szabályrende­letei által állapíttatnak meg, továbbra is érintet­lenül tartatik. A 41. szakaszhoz, mely egyház­­megyei gyűlések hatásköréről szól, hozzátetetel határozunk, hogy ez kiterjed a presbitériumok felfüggesztésére és új választások elrendelésére. Egyebekben a póthatározat elfogadtatott, s felol­vastatván a mai éles jegyzőkönyve hitelesíttetik. Tóth Sámuel olvassa hat évre terjedő fel­irati javaslatát, melynek második szakasza még nincs is befejezve. A felirat alapelvei elfogadtat­nak, a kidolgozással Tóth Sámuel bizatik meg. Elhatároztatott, hogy a törvények megerősítés ese­tében az egyházkerületek útján fognak kihirdet­­tetni és ki fognak nyomattatni. Ha a törvények nem szentesü­letnek, akkor Budapestre uj zsinat fog egybehivatni. Elnök : Ezzel a zsinatot befeje­zetnek nyilvánítom, magam, elnöktársaim és a jegy­zői kar nevében köszönetem nyilvánítom szives türelmükért, egyúttal szives elnézésüket kérem gyengeségemért.« (Hosszan tartó zajos éljenzés.) Beöthy Zsigmond lelkes szavakkal ecse­teli Vay elnök buzgóságát és odaadó működését, s indítványozza, hogy ezért jegyzőkönyvileg kö­­szönet szavaztassák neki. Az indítvány egyhangú­lag elfogadtatik. Ezután Nagy Péter másodelnök megható imát mond és ezzel délután két órakor a zsinat berekesztetik. Dr. Ajtai K. Sándor lelépő rector magnificus beszámoló beszedő. III. (Vége.) Legfontosabb ezek között a bölcsészeti és mennyiség-természettudományi karoknál a tudor­­sági tanfolyam előbbi trienniumának quadriennimu­­má emelése. Ugyanis is ő cs. és apost. kir. Fel­sége 1881. szept. 14-én Miskolczon kelt legfel­sőbb elhatározásával megengedte, hogy a tudor­sági szigorlatokra rendszerint oly folyamodók bo­csáttassanak, kik valamely bel-vagy külföldi egye­temet, mint rendes hallgatók, négy éven át lá­togatták, — olyformán, hogy a­kik az 1880— 81. tanévben három évet még nem végeztek, azok az uj szabályzat követelménye alá essenek. A megváltortat,1-21 gT^valamint a kevésbé Ifc/igen változáson átment 10. §, külön lapra nyomattatván, a meglevő régi szabályzathoz mellé-

Next