Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)

1883-05-04 / 101. szám

Kolozsvárt 1883. A két hivatalra tehát költ most a vá­ros együtt 3145 irtot, azonkívül fűtés, vilá­gítás, bútorzat, irodaszerek két külön hiva­tali helyiségben egymástól elkülönítve, bi­­zonnyára többet fölemésztenek, mint ha a két hivatal egy kalap alá kerülne. Ha már most egyesittetnek a város­gazdai és mezei rendőrfőnöki állás egy sze­mélyben, akkor természetesen az egyesitett állást jobban kellene dotálni s mégis tete­mes megtakarítást lehetne elérni. Tegyünk például egy kis számitást eként: Együtt : 2840 forint. Ámde ha az egyesitetett hivatal főnö­kének és segédjének dotatióját lejebb szá­mítjuk (mert annyi is elég volna) 100—100 írttal s az írnoknak is csak 400 irtot ve­szünk számításba, akkor épen 640 irtot le­hetne megtakarítni az egyesitéssel. Már pedig városi pénztárunknak épen ez idő szerint, midőn olyan rohamosan emel­kednek másféle közkiadásaink s midőn olyan nagy buzgalommal fogtunk neki egy csomó nagyobbszerű beruházásnak, bizony-bizony nagy szüksége van az utolsó krajczárra is, mely megtakarítható. Egyetlen egy érvet képzelünk az egye­sítés ellen felhozhatónak. De ez sem érv, csak látszat. T. i. hogy a városgazda úgy is túl van terhelve. Hát ez most már nem áll. Túl volt terhelve akkor, midőn külön gazdászati tanácsos nem volt és az akkori városgazda (most már tanácsos) úgyszólva gazdasági tanácsos és városgazda volt egy személyben. Akkor igenis lehetett szó túlterhelte­­tésről, de ma már szó sincs erről. Most van már gazdasági tanácsos, aki elvégezheti a nagyobbszabású gazdászati teendőket, melye­ket az utóbbi 3—4 év alatt úgyszólva a volt városgazda teljesített — tanácsos hiá­nyában Ha hát nem akartunk az új gazdásza­ti tanácsosi állással újabb sinecurát terem­teni, akkor többé nem beszélhetünk a város­gazda túlterheltetéséről. Még egy ellenvetést lehetne talán ten­ni az egyesítés ellen. Azt, hogy mi lesz, ha p. o. az új (egyesített) városgazdái állásra nem a jelenlegi rendőrfőnök választatnék meg? Neki csak 3 év múlva jár le a man­dátuma. Hát egyszerűen az lesz, hogy végki­elégítést kapna. A város úgy is nyerne, mert ez a végkielégítési összeg nem terjed­ne többre, mint a­mennyit az egyesítéssel egy év alatt megtakaríthatna jövőben a város. íme elmondottuk érveinket. Kimutat­tuk az egyesítés üdvös voltát, mit még az támogat, hogy régibb időben a két állás va­lóban és tényleg egy személyben volt ösz­­szesítve. Kimutattuk az egyesítés financiá­lis előnyét. Kiváncsiak vagyunk, hogy a város­atyák közül kik lesznek mellette és ellene ? — kik szolgálnak személyi érdekeket és kik viselik szívükön a város valódi közérdekét, mely minden téren a lehető takarékoskodást és a lehető legjobb szervezetet követeli­ meg egészen, de a főrendek igen számosan jelentek meg. A középiskolai törvényjavas­lat általános tárgyalása feletti vitát ma Zi­chy Nándor gr. nyitotta meg, ki elfogadja ugyan a javaslatot, de a valláserkölcsi ne­velést és a tantárgyak korlátozását hangsú­lyozza. Ezután Zichy Henrik gr. beszélt, védelmére kelt a kath. autonómiának és a kath. egyháznak az államhoz való viszo­nyát ismertette. Szólásra már többen nem voltak feljegyezve, de Haynald Lajos bibor­­nok-érsek akart szólani félreértett szavai helyreigazítása végett. A ház nagy figyelemmel hallgatta az érsek nagy érdekű felszólalását, s melynek éle fők­ép Tisza Kálmán miniszterelnök el­len van irányozva. Az érseket beszéde vé­gén élénken megéljenezték. Az elnök feltet­te a kérdést, elfogadja-e a ház a törvény­javaslatot az általános tárgyalás alapjául? Egyhangúlag elfogadták. Ezután megkezd­ték a javaslat részletes tárgyalását. Az első paragrafusnál nagy vita tá­madt, s oly jelenet fordult elő a házban, a­mire alig emlékeznek a főrendiház tagjai. A javaslat 1. §-a így hangzik: .Középiskolák alatt ezen törvényben a gymnáziumok s reáliskolák értendők. Gymnázium és reáliskolának az a fel­adata, hogy az ifjúságot magasabb, általá­nos műveltségre juttassa s a felsőbb tudo­mányos képzésre előkészítse. A gimnázium e feladatot a minden irá­nyú humanisztikus, főleg az ó-klaszikai ta­nulmányok segélyével, a reáliskola pedig fő­leg a modern nyelvek, a mennyiségtan és természettudományok tanítása által oldja meg.“ E­h-hoz a főrendiház bizottsága azon módosítást ajánlá, hogy a második bekez­dés első mondatába ezen kitétel „magasabb“ helyett, ez tétessék : „vallás-erkölcsi alapon.­Császka szepesi püspök indokolta az állandó hármas bizottság e módosítását. Hang­súlyozta a valláserkölcsi nevelés fontosságát. Cziráky János gr. rövid beszédben kelt a hármas bizottság védelmére. Ezután Vay Béla báró terjesztette elő külön módosítását, mely szerint a gymnázi­­umi oktatás czélja az, hogy az ifjakat­­val­láserkölcsi alapon magasabb műveltséghez juttassa . Erre Tisza Kálmán szólalt fel. A val­láserkölcsi oktatás híveivel szemben megje­gyezte, hogy a nevelés nem az iskola, ha­nem a család dolga, s ha a család nem ne­vel, akkor az iskola minden fáradsága hiá­ba­való. Továbbá azt jegyezte meg, hogy a magasabb műveltséget az egyetemen és nem a középiskolában szerezhetik meg az ifjak. Erre az elnök fel akarta tenni a kérdést, és pe­dig ily alakban: „Elfogadja-e a ház a hár­mas bizottság módosítását? Ebből nagy zűr­­zavar támadt. Az elnöki csengetyű szakadatlanul hangzott, az elnök maga is zavarban volt, s a­mire alig volt még eset a főrendiház­ban, egyszerre többen beszéltek. Az elnöki csengetyű végre túlharsogta a zajt. A szónokok részben azt hangoztatták, hogy először a kormány által beterjesztett javaslat felett kell szavazni, mások ellen­ben azt vitatták, hogy előbb a hármas bi­zottság m­ódosítása felett kell dönteni. .Hall­juk a házszabályokat!“ hangzott minden oldalról. Az elnök megjegyezte, hogy a házsza­bályok ily esetekben nem rendelkeznek, de az eddigi szokás szerint előbb mindig a bi­zottsági módosítás felett szoktak szavazni. Vay Béla b. újra felszólalt s azt in­dítványozta, hogy a jelen esetben előbb a kormány javaslata tűzessék ki szavazásra. Zichy Nándor gr. pedig azt indítványozta, hogy ebből az esetből kifolyólag, a ház hoz­zon elvi határozatot, hogy azután mindig előbb a bizottság szövegezését tűzzék ki szavazásra. Különben Vay K. indítványa nem is helyes, mert hát néha a módosítás olyan természetű, hogy előbb kell a módosítás sorsa felett határozni, mint a javas­l­t Az elnök felteszi a kérdést : elfogadja­ a ház a hármas bizottság módosítását, ig, vagy nem ? A ház a módosítást nem foga­d­ta el. Erre következett volna a G­ay Béla indítványa feletti szavazás, ő azonban Z . Nándor előbbi szavaiban czélzást lat az javaslatára vonatkozólag, s miután az ő ja­vaslata főleg a­­magasabb műveltséghez jut­tatás“ elvében kulminál, amit csak nez­e hét elfogadni, ha a törvényjavaslat . m­a is változatlanul elfogadtató, visszavonja in­dítványát. Ez ellen Cziráky János gróf ün­nepélyesen és erélyesen tiltakozott, s beje­lentette, hogy magáévá teszi Vay b. mor­o­sítását. Újra nagy zaj támadt, az elnö­k csengőnek sok dolga akadt. Végre elnök nagy nehezen fel tudja tenni a kérdést. Elfogadta­tik-e V­ay b­­usz­­dositása, melyet gróf Cziráki­a , "iagat"v­al tett, igen vagy nem? A szavazás felállás­­a volt történendő. Megolvasták az igen­nel szavazókat, megolvasták a nem­mel szava­zókat. Az eredmény kétséges volt. Mire roppant zaj támadt, az elnök újra csenge­tett. .Halljuk a házszabályokat!“ kiáltottak mindenfelől. Elnök­e felolvassa a házszabá­lyok ide vágó szakaszát, mely szerint, ha az eredmény kétséges, akkor a név szerinti szavazást az elnök 10 főrendiházi tag ké­relmére elrendelheti. Cziráki János gr.: Áll­junk fel tizen! Többen oda szóltak hozzá. Írásban kell beadni. Végre megfogalmazták a névszerinti szavazás iránti kérvényt é­s aláírták. Erre elnök elredelte a névszerinti szavazást, melynek eredménye az lett, hogy a módosítást elfogadta 33, nem fogadta el 37, e szerint a kormány­ javaslata 4 szó­többséggel elfogadtatott. A módosítás, illetőleg a „vallás-erkölcsi alapon“ szócskák mellett szavaztak az összes főpapok, több mágnás, (gróf Zichy Nándor, b. Barkóczy kultuszminiszteri fogalmazó stb.) s a főispánok közül gróf Szapáry István s Kubicza Pál. A szavazás után is nagy élénkség uralgott a teremben. A középen több főpap szenve­délyesnek látszó polémiát folytatott lisza Mezei rendőrfőnök ... 700 „ D­ajnoka.................... 365 » Irodai szolga .... 240 „ Kijáró mezei lovas rendőr 400 „ Összeg: 1705 „ Városgazda (egyúttal mezei rendőrfőnök) . . . lOoO forint. Segédvárosgazda .... 700 .* Egy írnok............................. .1,00 „ Egy irodaszolga .... 240 * Egy mezei lovasrendőr .^^ 400^ ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ü­lése iSStt. máj. 2-án. A főrendiház mai ülése is nagy érdekű volt. A karzatok ugyan nem teltek ELLENZÉK A k­é*pvise*lőhA* ülése máju­s ig. A képviselőház ma sokféle tárgygyal és kérdéssel foglalkozott. Napirend szerint a fiumei kikötőben építendő kőolajkikötő­­medencze létesítéséről szóló javaslat tár­gyaltatott első­sorban. Hegedűs Sándor elő­adó indokolván a javaslatot, az úgy álta­lánosságban, mint részleteiben észrevétel nél­kül elfogadtatott. Most az 1880. évi közös­ügyi zárszámadásra alapított leszámolás sze­­rint Magyarország terhére mutatkozó tarto­zás fedezéséről szóló javaslat került tár­gyalásra, mely Hegedűs előadó nemkülön­­ben Orbán Balázs és Csanády felszólalása után, további­ észrevétel és módosítás nélkül ment keresztül. A harmadik tárgy: az 1882. évi közösügyi költségek fedezése czéljából a magyar korona országai által pótlólag fize­tendő összegről szóló javaslat, melyet He­gedűs előadó indokolása után a ház rész­leteiben is változatlanul elfogadott. A ne­gyedik tárgy az első magyar gácsországi vasútra vonatkozó 1871. és 1875. évi törvé­nyek módosításáról szóló javaslat. Hegedűs indokolása után ez is észrevétel és módo­sítás nélkül elfogadtatott. És most következett a napi­rend leg­fontosabb tárgya : a pénzügyi közigazgatá­si bíróságról szóló javaslat. E felett élénk általános vita fejlődött ki, melyet Hegedűs előadó nyitott meg, ki után Iványi emelt szót a javaslat ellen, ha­­tározati javaslatot adott be, a tárgyalás alatti javaslat pótlása és az iránt, hogy a kormány utasítandó törvényjavaslat beter­jesztésére az általános közigazgatási bírás­kodásról. Ugyancsak a javaslat ellen be­szélt Lits is, ki azt csak szalmaszálnak tartja, mely után az adózó közönség kétség­­beesésében­ kapkodni fog s mely a bajokat nem fogja gyökeresen orvosolni. Teleszky az igazságügyi bizottság ré­széről is elfogadásra ajánlja a javaslatot, mely a közadók kezeléséről szóló s már el­fogadott javaslatnak betetőzése. — Helly el­ismeri ugyan, hogy e javaslat némi javu­lást képez az eddigi állapotokkal szemben, de hát ezt is csak kortesfogásból tette a kormány, hogy látszólag eleget tegyen an­nak, mit az ellenzék évek óta követel. Pártolja Iványi határozati javaslatait. Lázár Ádám után Szapáry miniszter kelt a javaslat védelmére, megjegyezvén egyebek közt, hogy Helfy maga is nemrégiben igen nagy súlyt fektetett a pénzügyi bíráskodás megalkotására. — Hegedűs és Iványi zár­szavai után a ház igen nagy többséggel el­fogadta általánosságban részletes tárgyalás alapjául a javaslatot. A részletes tárgyalásnál az 1. §. Te­leszky módositványaival fogadtatott el. A 2. §-hoz többen szóltak és adtak be módosit­­ványokat de a ház itt a vitát félbeszakítot­ta s a folytatást a legközelebbi ülésre ha­lasztotta. *— Végül Csiky Kálmán adta be a véderő-bizottság jelentését az 1872. évi 16. tcz. módosításáról szóló törvényjavaslat iránt. A hétfői ülés napirendjére tűzetett ki. Haynald Lajos kitboosai érsek beszéde (a főrendiház szerdai ülésén.) Améltósága elnök ! méltsgos főrendek ! Nagyon érzem azt, hogy nekem tegnapelőtt kellett volna, ha az idő nem haladt volna annyira, hogy az ülést tovább folytatni nem lehetett, felszólalnom a végre, hogy köszö­netet mondjak a nagy miniszterelnök úr­nak azon különös szívességéért, melylyel részvétét tanúsítva irántunk, bizonyos figyel­meztetéssel volt azon rosszakra nézve, me­lyek ily vagy amolyan esetben bekövetkez­hetnének. Egy második ok, hogy akkor mindjárt nem szólaltam fel, az volt, hogy a már felírt jelesebb szónokok sorába be­tolakodni nem akartam, harmadik ok pedig az öreg embert nagyon megillető némi ké­nyelmeskedés, mert hittem, hogy a­kik még szólni fognak meg fogják köszönni ö­nm­él­­tóságának említett kegyességét. Ez történt is így ; ketten-hárman fel­szólaltak ez irányban és méltatták azon fi­gyelmeztetést, saját nézeteik szerint. De mi­után ők ki nem merítették egészen e tár­gyat, ama kegyes enuucziáczió pedig legin­kább az én személyemhez volt, az én be­szédem után intézve, azért kötelességemnek tartom először a nm. miniszterelnök úr ál­tal érintett nézeteimnek kifejezést adni, má­sodszor kétségtelenül saját hibám miatt he­lyesen nem értett szavaimnak a kellő értel­mezést megadni. Úgy gondolom, hogy legjobban teszek akkor, ha azokra hosszabban nem reflec­­tálva, a­miket az előttem szólott szónokok érintettek már, tisztán csak két dologgal, mely nagyméltóságú miniszterelnökünk sza­vaiban áll élénkbe, foglalkozom és azokra nézve fölvilágosító nézeteimet az engem megillető alázatossággal és szerénységgel elmondom. önagy méltósága a miniszterelnök úr azt méltóztatott mondani, hogy az én be­szédemből azt hihetné valaki, miszerint e törvényjavaslatnál az az eset forog fenn, hogy midőn a más vallásfelekezetek jogo­kat nyernek, a kath. egyház jogokat veszt. Én erről nem szólottam­ egész beszédem­ben, a bilancsot nem húztam, mert a po­lémiának még árnyékát is kerülvén, nem akartam fölmutatni azt, mennyivel keve­sebb jogok maradnak azok számára, kik állítólag jogaikat megtartják, azoknál, kik a szóban forgó állítás szerint joggyakorla­tuknak csorbítását szenvedik. De én ezt nem tettem, tartózkot­t egész beszédemben mindentől, mi 7e­­ kezetű­ kedves honfitársainknak csak in­­­tibilitását is sérthetné. Ha vonatko­­­znátok, megmondom mindjárt, miért üz­i azt. Körülbelül csak ily szellemben tam: „Kegyelmes állam! fontold me­g' hogy a katholika egyháznak vannak\ret' lességei a te polgáraid iránt, te irántad ^ emberiség iránt; e szolgálatot teljes * ^ s hivatva van, a templomban, az iskol'i ez az életben. Tedd meg, hogy teljesith ^ ezen szolgálatát Hogy pedig valaki szop­latot teljesithessen, kell hogy éljen,­­ élhessen, kell hogy lélekzelhessen. Ne f0°f'­gasd tehát kegyes állam a katholika * házat az iskolában, hogy lélekzelhessen ki" élhessen és igy a kellő szolgálatot hesse.* Az az szószerint igy fejezte«!­ magamat: .Adja meg nekünk az áll" szellemi megélhetésünknek feltételeit a, •l*­kójában, hogy mi magasztos kötelességig nek megfelelhessünk.“ És csak egy gondolatmenetben vonat­­koztam a más vallásfelekezetekre, monj,­­ hogy a mennyire méltán kívánja ezt «j,. den más felekezet maga számára, ugy fel­vonhatjuk mi is. Egyebet nem tettem, az hogy polemire látszassam eljárni. Nem­­­lalkozom továbbá azzal, mit a nm. minis­terelnök a studiorum comissioról monditt milyen volt iskoláinknak 1848. előtti ko­­­mányzata, milyen a studiorum commissione természete és működése , kimerítően m­egfe­­­­lelt erre a méltóságú tárnokmester úr, tar-­­ tózkodh­atom tehát attól, hogy ezen tárgyi mélyebben belebocsátkozzam, csak azon egyet kényszerülvén megemlíteni, hogy a kat­­holikus iskolaügy mostani kormányzata a 1848-ig fönnállotthoz képen viciált status-­­ quo, amint ezt beszédem egész érvelése ki­fejtette. De van egy másik tárgy, melylyel be­­hatóan foglalkoznom kell, értem azon fi­gyelmeztetést, melylyel ő nagyméltósága a miniszterelnök úr óvott attól, nehogy az­ör-­ vényjavaslattal szorosan össze nem füigy",, tárgyak a vita keretébe bevonattassanak, mint ez megtörtént volna. Hála istennek, körülbelül 30 esztende­­je annak, hogy ily téren mint épen tehet­­­­ségeim engedték és ezen hosszú időkön át tett tapasztalataimnak és gyakorlatomnál­­ legalább azt a következményét vindh­ala magamnak, hogy körülbelül tudom azt, a:.­i lehet, mit szabad, mit kell és mit illik mon­­dani, midőn egy nagy gyülekezetben annaie idejét és figyelmét igénybevéve beszél va­laki. Az a vád tehát, hogy idegen tárgyak­­ vonattak be ide és épen én általam, e tör­vényjavaslat tárgyalásába, engem talán 1ó­s sújthat. Bizonyos támadásokra elég egy szín­ű védelemre egész könyveket kell írni. Ez m­­­gyarázza meg a dolog állását. Az által® s igen tisztelt vallás- és közoktatási minis­zer úrtól hallottuk több ízben a jelen tár­­r­gyalás közben is ezen kifejezést: „autonok­ f felekezetek !* S midőn kérdjük, hogy mi autózónk f­lekezetet képezünk-e törvényes attribum­o­k­­val, a felelet az, hogy nem! Ha I szemben azt akarjuk kimutatni, hogy­­ 1 autonóm felekezet vagyunk, s a törvény ér­­­telmében gyakorolni akarjuk azon jogokat,­­ melyek az autonómiával járnak, ki­­l mutatnunk, mi az az autonomia és mily j j­e­lentősége van ennek a katholikus egyházon , én ezt tettem, megmagyarázván autonómia valódi fogalmát. Ha egy 415!ji bővebben szóltam róla, tettem ezt azért, mert a dolog természete igy hozta val. Továbbá ne is mondja senki, hogy *|j általam tárgyalt azon kérdés, mily belő y»gy sál legyen egy egyháznak Kamatos ' függése, nagyobb vagy kisebb vagy®*^ gyakorlandó jogokra nézve, melyről teg»»r , oly találólag szólt Besztercze nagyút P poke e törvényjavaslat tárgyánál. Május 4. I AZ „ELLENZEKI TÁRCZÁJA. 1883. május 4. Vezeklés. A szerelem hídja szerzőjétől. Angolból szabadon fordította. A m i c a. XLIV.­ ­93. Folytatás.­ Ők el voltak egymástól válva. Mig életök tartott, sohasem léphettek közelebbi viszonyba egymással. Idegeneknek kellett maradniok. De ez oly nehéz feladat volt, hogy Etel nem tudta kiállani. Egy kevés ideig csak tűrte, de aztán felállott s a szo­bájába vonult. Ez az éj volt a leghosszabb és a legszorosabb, mit Etel keresztül vi­­rasztott. Két nap múlt el addig, mig sir Os­­carral úgy találkozott, hogy beszélhetett vele. Etel a virágházban volt egyedül midőn sir Oscar belépett s Etelt meglátta, arcza egy pár pillanatra kiderült, de aztán a régi fáradt gondülte kifejezés ismét visz­­szatért. Oda ment Etelhez. Etel, mondá a régi meleg bizalom­mal, óhajtottam kegyeddel egyedül talál­kozni. Beszélni akarok. Van szabad ideje, hallgathat reám néhány perczig ? — Igen, volt a válasz. — Azt óhajtom megmondani, hogy ha tudtam volna, hogy kegyed itt van, nem jöttem volna ide. A találkozás fájdalmától pinzrleméltam volna mindkettőnket, ezt na­gyon nehéz elviselni. Rokonom szíves meg­hívását néhány hétre fogadtam el, de nem maradok itten. Néhány nap múlva távozom. Etel lehajtotta a fejét és hallgatott. — Etel, folytatá­si­ Oscar, kérem mondjon meg nekem valamit. Én nem vál­toztam meg. Kegyed iránti szerelmem nem apadt sőt nőtt; ez életem legnagyobb bol­dogsága és egyúttal életem legnagyobb gyöt­relme. Ha kérdésemet ismétlem, hogy szeret-e mi a válasz? — Szeretem. — Ha kérésemet ismétlem, hogy le­gyen feleségem minő választ kapok? Etel hallgatott egy pár perczig, aztán felemelte szemét kedvese arczára. — Ismét a régi választ vagyok kény­telen mondani — válaszold. Most épen oly lehetetlen, hogy felesége legyek, mint ak­kor volt. — Ettől féltem, mondá­­k­ Oscar szo­morúan. Ah, édes Etel, mennyi bánattal van tele az élet! Nem maradhatok itt, elvisel­hetetlen a kin minden nap látni kegyedet és tudni, hogy 9oha sem lehet az enyém. Men­nem kell. Mi köztünk nem lehet barátság­ról szó, sokkal forróbban szeretjük egymást, minthogy a barátság kielégíthetné. Az igaz hogy alig mertem reményleni, és mégis úgy tetszik, hogy ezt a második csalódást az el­sőnél is nehezebb lesz elviselni. Nagyon sajnálom, monda Etel, szo­morúan, s elosmerem hogy jobb lesz nekünk távol lenni egymástól. — Tudom, Etel, tudom. Bár másképen tehetnénk ! Én részemről azt gondolom — De mondatát nem végezhette be, mert lady Leighton lépett a virágházba s nem szólhatott többet E napon Etel nem ment le többé a szo­bájából. Ha követhette volna saját akara­tát, nem találkozott volna többé sir Oscar­­ral, miért ujjitnák meg a hasztalan fáj­dalmat ? — Nemsokára elmegy, gondold a sze­rencsétlen leány, s akkor megszűnik a fáj­dalom élessége. Sir Oscar megkísértette Holmedalet el­hagyni, de lord Leighton hallani sem akart róla. Hiába hozta fel a báró sürgős dol­gait, melyek jelenlétét igénylik. Megígérted hogy néhány hétig nálam maradsz, mondá lord Leighton, lagalább egy hetet itt kell töltened. Sir Oscar vonakodva de mégis en­gedett. — Egy hét gyorsan eltelik, gondola, s míg itt leszek, a­mennyire lehet, kerülöm a találkozást. Három nap már elmúlt, s Etel arra a tudatra ébredett, hogy mily gyorsan repül az idő. Már a következő nap reggelén ta­lálkoznia kellett Carrington Loránnal, s tu­datni véle határozatát. Etel nem sokat gon­­dolkozott e tárgyról, de gondolkozásának az eredménye az volt, hogy megkéri férjét, utazzék el messze s hagyja őt magára. Etel tisztában volt azzal, hogy mit­­ tegyen. Kész volt Carringtonnal találkozni, elválni tőle, megkérdeni tőle, hogy mennyi pénzt küldjön számára és hová; ezt sorjá­ban mind előre elrendezte az agyában. Arra is el volt készülve, hogy Sir Oscartól el­váljék, így kellett ennek lenni, így volt jobb mindkettőjükre nézve és ő is épen mint Sir Oscar azt óhajtotta, hogy bár ne találkoznának többször ittlétük alatt. Eljött az ebéd ideje, a vendégek mind összegyűltek. Azonban a házigazda még mindig távol volt s elhatározták, hogy egy kevés ideig várakoznak reá. Végre lord Leighton is megérkezett. Nagyon halavány volt és nyugtalannak látszott. Néhány szó mentséget mondott hosszas kimaradása miatt s aztán az étte­rembe mentek. Az ebéd már vége felé járt, midőn Etel a mellette ülő urat hallotta szomszéd­jának halk hangon a következő szavakat mondani: — Hallottál a szerencsétlenségről ? Nem hallottam, mi történt ? kérdé a másik. — Egy erdész meglőtte magát vigyá­zatlanságból. Etel hallotta e szavakat; megdöbbent, úgy érte, mint egy váratlan csapás. Azonban csakhamar összeszedte magát. Hiszen nemcsak egy erdésze volt lord Leigh­­tonnak, — ki tudja melyikkel történt a sze­rencsétlenség ? Megfeszített figyelemmel igyekezett minden szóra ügyelni, s csakugyan­­ midőn a férfiak egy tárgyról sugdos'­'"’ta a Lord Leighton közbe szólt : 1 — Én nem akartam ebéd alatt el®­­­dani a rossz hirt, de úgy veszem észrel *( már sokan tudják, tehát elmondható®'" ^ a hir fájdalom, igaz. Az erdőben egyik erdősz lell­­ magát! Etelnek valamelyik szomszédjá­t töltött és ő gépiesen megitta. ^1 — Melyik erdöszöddel történt * I rencsétlenség ? — kérdé az egyik I — Azzal a kiről a múltkor be#4 a műveit erdőszömmeL Én úgy vette® re, hogy volt valami titokszerü ez e® Azt mondják, hogy a lövés után b’J san egy női nevet kiabált Hogy történt ? kérdé eg)w»'( vendég. yg\ — Nagyon egyszerűen. Töltött J vért vitt magával, a sárkány egy dg'® J A fegyver elsült s a golyó a tüdején keresztül. . l^j — Az én cousinom is épen ég. meg magát, mondá egy vendég. jJi 8 - Lord Leigthon, kérdé egy' * meghalt a szegény ember. Urt^l — Még nem. Rögtön orvosok é tem minden irányba, s ámbár 0°® n^\TI nek egyhangúlag a gyógykezelésre ^ ^1 de mindnyájan azt mondják, hogy ‘ ^ halálos s a beteg nem élhet hu­s óráig. (Folyt. köv.) _ .UoT|l ^1

Next