Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)

1883-05-16 / 110. szám

Negyedik évfolyam. 114$» sasainai SZERKESZTŐI IRODA: H.|Ur#l.v-ntc*a 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK "* ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Negyedévré ... 4 frt. 8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 60 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. Egész évre...................16 frt. Félévre . . • NZEK. JJ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szerda, május 16, 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Az erdélyi reformált egyház közgyűlése. A hajdani fejedelmi Erdély uralkodó egyházának, a kiválólag és kizárólag magyar kálvinista egyháznak vezérférfiai sereglettek össze bérezés országrészünk minden tájairól. Évenkint össze szoktak gyűlni. Igazítják, rendezik teljes nyilvánossággal gyakran zajjal és éles vitával saját egyházi és iskolai belügyeiket, nem egyszer terhes bajaikat. Mert hajh! a régi fejedelmi fény és erő tova tűnt! Az egyház, melynek fejedelmi urai egykor egész nyomatékkal vetették kardjaikat a vallásháborúk által felzavart európai egyensúly mérlegébe; az egyház, melynek fiai a vallásszabadság dicső zászlóit diadallal lobogtatták vala az anyaország téréin: régi hatalmát, erejét és vagyonát lassanként elveszíte, sok helyen számban is megapadt, idegen nemzetiségek között szétszóródva, szegénységgel küzködve, nemcsak egyházi beléletét és intézményeit, de olykor magát, mindig féltékenyen őrzött nemzetiségét is megtámadva, fenyegetve látta. Küzdött, elismerjük, férfiasan küzdött a nehézségekkel, de át kellett látnia, hogy az egyenlőtlen harczban erői lankadnak. Szövetséges után nézett és édes testvérekre talált! Az erdélyi reformált egyház életsorsa rendesen párhuzamos vonalban haladt Erdély politikai élete viszontagságaival Most is hasonló történt. 35 év előtt politikai élete támaszát és mentő eszközét kereste az unióban. Az unió sok magán érdekét és előjogot sérthetett, sértett is. De aki nemzetét, hazáját és az alkotmányos szabadságot szerette, érezte, hogy ezt hazafiatlanság bűne nélkül gátolni nem szabad. Most 35 év múltán az erdélyi magyar reformált egyház is az unió mentő csolnaka felé irányzó rongált hajóját. Az öt testvér egyházkerület egyesülése kimondva és múlt év őszén királyilag szentesítve lett. Ezen unió is sérthet, sért is sok magánérdeket és előjogot, de a ki ily érdekből akadályokat gördítene útjába, az egyháza nagy érdekeinek lenne árulójává. És ezen veszedelem még nem múlt el. 48-ban Erdély feltétlenül uniálódott Magyarországgal. Persze, az idők nyomása alatt, csak rohamos és elvi természetű intézkedések voltak lehetségesek. Tudjuk mily sok baj és zavar támadt ebből később. Az erdélyi reformált egyház, talán ezen okulva, nagyon óvatosan járt el és bizonyos feltételt kötött ki. Ide iktatjuk ezen feltételt egész terjedelmében, mert ez képezi a most összegyűlt közgyűlés tanácskozásának legfőbb tárgyát, ettől függ az unió sorsa is. A nevezetes 9-ik §. így hangzik: „Az Erdélyi e. kerületnek az AC. és CC. I. részeiben és az 1691. Leop. dipl. 2. 3. pontjaiban biztosított joga és a több százados különállás folytán kifejlett alkotmányos szervezete, érintetlenül hagyatik és részére fentartatik, hogy alkotmányát jövőben is a képviseleti rendszer elveivel öszhangzóan tovább fejleszthesse, kötelessége lévén a teendő módosításokat az egyetemes konventnek, illetőleg a zsinatnak bejelenteni. Önként értetik, hogy: a. ) Ez a föntartás az erdélyi e. kerületnek, csakis belügyei autonóm intézésére vonatkozik. b. ) E törvénynek az erdélyi e. kerület alkotmányától el nem térő részletei az egyházkerületet is kötelezik. c. ) Az 5 e. kerületet egyetemesen érdeklő ügyekben a zsinat az erdélyi e. kerületre nézve is törvényhozó testület. “ Látni való, hogy ezen feltétel igen általános és igen sokféle magyarázatot és alkalmazást enged meg. A más 4 (magyarországi) e. kerület már kihirdette és alkalmazta is a szentesített zsinati törvényeket. Az erdélyinek még arról kell előbb tanácskoznia, hogy azon törvényekből mi hirdetendő ki és alkalmazandó itt is. Nehéz feladat és nagy fontosságú elvi kérdés! Ezt kellene megoldania a most öszszegyűlt közgyűlésnek, tudjuk, az igazgató Járnics készíttetett is egy erre vonatkozó javaslatot. Igen helyesen. Csakhogy aztán az a furcsaság, az, a törvényhozás életében eddig hallatlan eset, hogy ezen javaslatot még senki sem ismeri, sem az egyházi testületekkel vagy képviselőkkel előre közölve, sem bár hírlapilag ismertetve nem volt. Váljon lehetséges lesz-e most a törvényhozás összegyűlt tagjainak ily nagy terjedelmű, ily roppant elvi fontosságú, az egyházi közélet és iskolaügy minden ágazatára kiterjedő ügyben teljes belátással és tárgyismerettel véglegesen hajozni? Ez alig hihető. Mi azt gondoljuk, hogy ily fontos, tán századokra kiterjedő hatású ügyben sokkal bölcsebb dolog lesz egy rövid kis évet várni, mint elhamarkodottan hosszú évek során át húzódó zavarok magvát hinteni el. Scylla és Charibois között kell átevezniük a hajó kormányosainak. A zsinati törvények teljes alkalmazása felzavarna igen sok régi, gyökeret vert intézményt, megsértene igen sok tényleg megszerzett jogot. Erre most nincs szükség. Különben is a reformált egyház az autonomikus élet klaszszikus alkotása; itt a részek különbözősége megállhat az egész egységével. Ismerve a hangulatot, ezen örvénytől kevésbbé isfélhetni. De annál nagyobb aggodalmakat kelthet az ellenkező áramlat. Testvéri egység nincs közös ügy és közös intézmények nélkül. Együtt tanácskozni és alkotni nem lehet úgy, hogy a határozat egyik felet ne kösse. Ha nem is uniformitás, de kell conformitás. Attól félünk, nehogy a particularismus érdeke, az erdélyi „specialitásokhoz“ való túlságos ragaszkodás annyira előtérbe lépjen, hogy „Extrawurstot“ akarjon fentartani ott is, hol arra semmi szükség nincs, hogy a közös zsinati törvényeket Erdélyre nézve merőben illuzóriussá tegye. Ez bizonyára megsemmisítené a valóságban a papíron szentesített egységet s félni lehet, hogy a „specialitásaiba“ burkolózott erdélyi reformált egyházat maholnap megvenné az ínség hidege. És Erdélyben a tősgyökeres magyar kálvinista egyház hanyatlása egyértelmű a nemzeti kultúra, sőt a magyar nemzetiség hanyatlásával. Bármit mondjanak is anyagias korunk apostolai, tény az, hogy nálunk a nemzeti szellem és nemzeti műveltség fentartó őre még mindig az egyház és az egyházban a pap. A tótnál a tót, az oláhnál az oláh és a magyarnál a magyar. Erdély 560 kálvinista papja közül WU-mil tőfis van, kinek nincs egy közönséges írnoki fizetése, és igen sokan vannak, főleg az idegen nemzetiségek között szétszórtak közül, kik alig 2 — 3 száz forintból lengetik családjukat. Isten csudája, hogy eddig ki tudták bírni a küzdelmet és teljesíteni, amint teljesítették, magas culturális és hazafias missiójukat. Eljött már ideje, hogy a nemzet ezen mártyrjai is megváltassanak. Erre pedig hatalmas és tán egyedüli eszköz azon országos egyházi közalap, melyet a konvent tervezett s mely az előleges számítás szerint közel évi 400 ezer forintot szolgáltatna ezen és ehez rokon czélok elérésére. Ezen szent érdeket nem szabad kislelkii, merev elzárkozottsággal veszélyeztetni ! AZ,,ELLENZÉK'1 TÁRCZÁJA. I 1883. május 16. Soha többé. (Rajz.) Endrődy Sándortól. Könnyelmű és közönyös voltam. Enynyiböl állt jellemem. A sors gazdaggá tett, kielégíthetem vágyaimat. Beleéltem magamat a világba. Az ősi ház, melyet boldogult apámtól örököltem, hirtelen lármás, zajos lett. Én voltam benne az úr! Buzogány ködeimet felvitettem a padlásra s termeimet mythologiai szobrokkal ékítettem fel, szobáim teljesen visszatükrözték egyéniségemet. A szögletfalakat buja déli növényit borita el, az ernyős levelű pálmák és aspidiszrák között egy-egy nyilazó Amor, vagy vadászó Diana foglalt helyet, mig a kandalló márványpárkányzatán rózsáktól eladve a pihenő Venus hófehér teste tünmiklött telem. — Az ablakfüggönyök neselyemből voltak s annyira megtörték a napsugarakat, hogy gyakran nem lehetett élni, és van e, nappal van-e odakinnn ? A kedves ifjúság annyi kést adott, üzemem káprázik, agyam és szívem elhántnak, ha e napokra gondolok. Csak egy mányzott belőlök : a boldogság tiszta érzete. úgy gondolom, van egy korszak életünkön, midőn teljesen megfeledkezünk mainkról. Keressük, hajhásszuk mindazt, a ^ ?!’ bentünket boldogithatva s nem találjuk. Utoljára is úgy tűnik fél életünk, mint egy ^vesztett élet, melyet minden gond, aggódom és keserűség nélkül kell befutnunk, akarjuk, hanem: le kell azt játszanunk, kikerülhetetlen komédia. S ilyenkor a megadás e gondolataitól elborítva, megkívánja az ember a zajt, a lármát, a vihart, a tombolást s lassan-lassan közönyössé lesz minden iránt, mert egy árny kiséri folyton, melynek kétkedés a neve. Kétkedünk mindenben a mi szép, magasztos és fenséges. Oh, ha a szárnyak gyengék s nem bírják a lelket a magasság tiszta kékjéig emelni, úgy meg kell elégednünk, ha azokat magunk után tudjuk vonszolni a porban, a nyomorban. Igen, én érzem, hogy nekünk is megvannak a mi özönvizeink — mint ezt egy szellemes írónál olvastam — megvannak földtani korszakaink, midőn legelöl úszunk az árral, meleg napfényben fürdünk és azután szivünk oly hidegen, holtan, megkörülfekszik, hogy alig akarjuk elhinni, miszerint ez is dobogott, ez is szeretett valaha. Az örökös tombolás, tivornya kifárasztottak engem is. Némi blazirtság vett rajtam erőt: unalom fogott el. Egy rész Childe Báróidból, egy rész Anyeginből. A bor, a mámor begözötte szobáim falait, a szakadatlan nóta elvette éjszakáim nyugalmát. Undorítónak találtam a levegőt s csakis a megszokás, közöny tartott vissza attól, hogy a szökésben keressek menedéket. Fának képzeltem magamat, mely elvirágzott, mécsnek, mely kiégett, csillagnak, mely a sárba hullt. Közönyöm lassan kint átolvadt a fájdalomba. Ekkor egyszerre, hirtelen szakítottam eddigi életemmel. Házam e naptól kezdve kihalt, csöndes lett. A mythologiai szobrok eltűntek szobáimból s a buzogányos, szelíd arczu ősök újra visszafoglalták régi helyüket, a nagy családi könyvtár kettős szárnyú ajtai ismét felnyíltak s én teljes megadással feküdtem a könyveknek. Egy meglehetősen bús őszi estén könyvtár szobám kandallója előtt üldögéltem. A tűz megvilágította homlokomat, melyet gondolataim egészen befelhőztek. Amit eddig soha sem tettem, problémákkal vesződtem. Gondolkodtam a létről, a világról, az istenről és szántam magamat. Vadászkutyám lábaimnál hevert s olykor felnyögött; hihetőleg valami bolondot álmodott. Az öreg János, ki még apám korából maradt rám, az ajtónál állt s parancsomra várt. Feléje fordultam s elhatároztam, hogy beszédbe elegyedem vele. — Ugyan mondd meg, János — de őszinte légy ám — tetszik neked ez az élet, melyet én élek ? Biz egy csepet sem tetszik nekem, uram, — válaszolt az én Jánosom — már hogy is tetszenék, mikor az ember ily furcsa dolgokat lát itt egymásután! Először oly pokolbeli mulatságok, annyi zaj, mintha őrültek házában lenne az ember; oly tivornyák, hogy zúg az ember teje tőle, mintha vashámorrá alakították volna át; most meg egyszerre vége minden zajnak, a temetőben sem lehetnek csöndesebben. Nem így gondolta ezt a boldogult nagyságos úr! Azt hitte, hogy egy szép kis feleség . . . — Hagyd el, János! Mindent tehetsz velem, csak meg ne házasíts valahogy! Minket agglegénységre kárhoztatott a sors, János. — Már hiszen, hogy én agglegény maradok, értem, hanem, hogy a nagyságos úr miért adta ilyen árvaságra fejét, ezt teljességgel nem bírom magamnak megmagyarázni. E pillanatban lépteket lehetett hallani a folyosón. Kiküldtem Jánost, hogy nézze meg, ki jár odakünn. Ez nemsokára viszszatér. — Ismeretlenek jöttek, nagyságos uram, két nő, kiket sohasem láttam a háznál. Bebocsátást kérnek. — Bocsásd be őket. Egy éltes és egy fiatal nő léptek be szobámba. Ismeretlenek voltak előttem is. Az éltesebb nő tudtomra adta, hogy kocsijuk az út mentében eltörött s kénytelenek néhány óráig várakozni, míg újra elkészül; engedném nekik, hogy ez időt nálam tölthessék, födél alatt, mert nagyon fáradtak. Eleinte nem nagyon örültem a váratlan meglepetésnek, mindazonáltal barátságos arczot vágtam hozzá, mint ezt a társaságban tenni szokás, hol az ember akkor is mosolyog, mikor vadalmába harap. Leültettem őket s a kandalló tüzére néhány hasábot dobtam. A fa sustorogva lobbant fel s világa az egész terem falait besugározta. Tisztán láthattam vonásaikat. A korosabb nőnek oly tiszteletre méltó arcza volt s tekintetéből annyi jóság, szelídség áradt felém, hogy önkénytelenül hódolatot éreztem iránta. A fiatalabb leánya volt. Bettának hívták. Gyönyörű alkat, még szebb arcz. Szabályos vonások, nigy óvás szemek, melyek Hugó Viktor Josiánájára emlékeztettek. Az egyik kék volt, a másik fekete. E csodás szempár oly tiszta, gyermeteg bensőséggel függött rajtam, hogy szinte elpirultam magamért s ijedve gondoltam arra, hogy méltatlan vagyok a tiszta sugarakra. Sokszor egy pillanat, melyet nem álmodtunk meg előre s melyet sohasem sejtettünk, fordulatot ad életünknek. Ekkor látjuk, hogy ez nem a bolygó szabályos körfutása, hanem a véletlen szeszélyeire bízott hullám-gyor is. Amit hasztalan keresünk éveken keresztül, az egyszerre magától ránk akad, belénk ütközik. Theát hozattam fel s meggyújtatta ii a lámpákat. Beszéd közben érzésemre esett, hogy Betta ma látja utoljára a világot, zárdába viszik, ahonnan soha többé vissza nem tér, a mi szabad, nyílt világunkba. Holnap felavatják apáczának. E váratlan fordulat — magam sem tudom miért? — sehogy sem volt ínyemre, sőt egyszerre levertté, idegessé, boszszussá tett. — S hiszi a kisasszony, hogy ott boldog lesz? — kérdem tőle, miközben a kandalló tüzet türelmetlenül megigazítottam. — Engem hivatásom van és lelkem küld oda — válaszolt tiszta, csengő hangon, mely megreszkettette szivemet. — A benső szózatok is csalnak néha — folytatom halkan, mintha magamhoz beszélnék. — Istenem, az ember könnyen tévedhet, mert gyarló s a késő bánatnál nincs nehezebb bú. A zárda! Meggondolta ön, kisasszony, hogy egész életről van szó, a tavaszról, az ifjúságról, melyeket ön feláldoz egy komor épületért, egy sötét, napfénytelen celleárt. Hisz a magányt, zárdák nélkül is fel lehet találni s istennel eleget társaloghat az ember anélkül, hogy oltárok elé boruljon. — Uram . . . — Bocsánat, nem akartam érzelmeit sérteni. Lelkemet e pillanatban a fájdalom úgy keresztül hasogatta, mint egy kétélű vas. Annyi keserűséget éreztem, oly zavart tettem egyszerre, hogy a társalgást a legjobb akarat mellett sem tudtam tovább folytatni. Betta anyjával váltottam még néhány szót s meggyőződtem, hogy e nő a mily képzett és oly korlátolt. Aztán azt gondol- — Országbíró jelölt. Mint már említettük, országbírónak minden valószínűség szerint gr. Cziráky János tárnokmestert fogják kinevezni. Budapesti lapok említik, hogy Panner miniszter tegnap délelőtt hosszas ideig értekezett a tárnokmesterrel, miből legközelebbről várható kinevezését várják. Nekünk ugyan mindegy, akár kinevezik, akár nem nevezik. Majd, ha megtörténik, érdeklődéssel fogjuk nézni, hogy a kormánypárti lapok minő erőlködéseket visznek véghez, hogy ebből az úrból is valami úton-módon nagy embert csináljanak. Közelebbről már elkövetett egy érdemet. Hevesen kikelt az ellen, hogy Kossuth levele Fehérmegyében jegyzőkönyvre vétessék. Mindenesetre nevezetes tett, épen országbírónak való elfogulatlanság! — Taaffe gróf állásának szilárdsága. A „Politikának jelentik Bécsből: „Sinolka elnöknek ő felségénél való audientiájáról igen jó forrásból érdekes és fontos részleteket közölnek. Ő felsége e szerint érintette az iskolai novellát, e törvényt hasznosnak és czélszerűnek mondta és világosan kárhoztatta a törvénynek merev ellenzését. Ezen kívül oly nyilatkozatokat tett őfelsége ez alkalommal, amelyeket érthető okokból nem lehet szó szerint ismételni, de anynyit talán mégis lehet belőlük elárulni, hogy az ellenzéknek szólnak és a képzelhető leghatározottabb módon bizonyítják, hogy az ellenzéknek mily kevés reménye van a kiszámítható jövőben törekvéseinek megvalósítására, és hogy mily megingathatlanul szilárd Taaffe kabinetjének az állása.“ Boldog Bosznia! Már érett a szóbeliségre s közvetlenségre — Magyarország nem az. A szerajevói hivatalos lap a múlt héten tette közzé az új polgári perrendtartást, amelyek folyó évi szeptember 1-ével lépnek életbe. A bosnyák perrendtartás a maga nemében igen érdekes munka. A legmodernebb mintákat utánozza, a bevezető rendeletén s a végrehajtásra vonatkozó egykét intézkedésen kívül mi sem árulja el, hogy egy keleti ország számára készült. Nagy súlyt fektet a kerületi s járási bíróságok előtti szóbeli s nyilvános eljárásra, sőt a felebbezési hatóság előtt is szóbeli s nyilvános az eljárás, s a nyilvánosság indokolatlan kizárása semmiségi okot képez. Az 50 írtnál kisebb tárgyú perek a bagatell-biróságokhoz utasittatnak. Mint bagatell-biróságok a járási hatóságok működnek, egy biró mint elnök s a lakosság két tagja mint ülnökök hetenkint egy napon, a járási hatóság székhelye. — Francziaország külügyi politikájáról Broglie hg. ismeretes interpellácziója alkalmából ezeket jegyzi meg a berlini Nat. Zt.g. . Broglie herczeg kiemelte, hogy a múlt évben, és semmi esetre sem előbb, csatlakozott Itália Németországhoz s Ausztria-Magyarországhoz. Midőn a herczeg 1877-ben miniszter volt, szemére vetették a köztársaságiak, hogy klerikális politikájával Németország tatjaiba veti Itáliát. Ma Broglie így szól a köztársaságiakhoz : „amit én nem tettem meg, amit csak szememre hánytatok, megfőttétek azt ti, Tuniszban való fellépésetekkel elkeserítettétek Olaszországhoz való viszonyunkat. S még ezt is hozzá teszi : „Felkeltettétek ezzel Európa bizalmatlanságát is Francziaország irányában. Miként dicsekedhettetek a múlt évben az angol szövetséggel ? Nem létezett ily szövetség, s dicsekvéstek arra inditá a többi hatalmakat, hogy maguk is idejekorán szövetségesek után nézzenek. Az uralkodó párt bizonyára többet válaszolhatott volna a jobboldal vezérének, mint Challemmel-Lacon külügyminiszter fitté. Néma maradt, cselekedetei azonban azt látszanak mutatni, hogy eszméi lassan kint átalakuláson mennek át.“ Az angolok egyptomi suprematiáját — mint a „Memorial Diplomatique* jelenti — a szultán oly föltétellel hajlandó megtűrni, és ezt ki is nyilatkoztatta, ha a berlini szerződést aláíró hatalmak külön conventióban elismerik az ő souverainitását. — Az olasz parlamentben — mint a N. fr. 1*1 Írja — Cavalotti nagyon heves támadást intézett a kormány ellen ; kárhoztatta a kormány külügyi politikáját, mert a kormány gyávasággal akarja összeforrasztani az Ausztriával kötött szövetséget. A kormány még a bíróság ítéletetét sem veszi tekintetbe, mert Rágásának, midőn ez felmentetvén az udinei esküdtek által, Rómába visszatért és patikát akart nyitni, tudtára adta, hogy az engedély visszanyerésére ne számítson, egyszersmind felszólította őt, hogy más foglalkozást mutasson ki, mert különben az osztrák határra szállittatik. Cavalotti megtámadja a képviselőházat is, amely folyton rothad, de nem teljesedik be rajta az a mondás : putrescat, ut resurgat. Ő és barátja sajnálják ezt, mert mindenek előtt olaszok, azután demoinokraták; ellenségeik azonban monarchicus érzelmeik mellett megfeledkeznek a nemzet iránti kötelességeikről. Bonghi azt feleli neki, hogy annak monarchicusnak kell lenni, aki olasz akar lenni. Italia palládiuma a monarchismus, amelynek mindent köszön. A szónok ezután kifejti, hogy a külügyi és belügyi politika közt összhangzásnak kell lenni. Látogatás Kossuthnál. Turinban a genuai herczeg és neje Izabella bajor herczegné tiszteletére rendkívül fényes operai előadást rendeztek, melyben a Wagner színház tagjai működtek közre. Ezen színház főinspektora Juhász József meglátogatta Kossuth Lajost, s látogatása alkalmából a következő érdekes részleteket beszéli: Kossuth ép, egészséges és jókedvű volt. Társalgás közben rátért, hogy az olasz minő praktikus nép. Ha országában csak egy talpalatnyi érdekes tere van, felhívja nagy dobbal az egész világot, hogy a hely szépségét megbámulják. Svájczban most nagyon csökkent az idegenek száma. Magyarországnak oly nagyszerű, szép helyei vannak, hogy az itt tartózkodás mindenkinek örömére válnék, de a magyar nem érti ii külföld figyelmét felhívni. — Azután 80 évi születésnapjáról így szólt: Nagy örömet szerzett nekem, hogy Pest vármegye feliratot intézett hozzám, ezen példát a többi megyék követték és most valami 60 feliratot kaptam. Persze mindegyikre kell válaszolnom és ezt daczára, hogy sok munkámba kerül, örömmel teszem, mert emlékezetembe juttatja egész rendkívüli élettörténetem egy részét, és jól esik lelkemnek, hogy megemlékeznek rólam, én meg tetteimről. Amint Kossuth beszél, mindegyre hatalmasabb, fiatalabb lesz alakja, kinézése, míg hangja rokonszenvesen cseng. Midőn beszélgetésünknél Tisza, Jókai és Andrássy nevei fordultak elő, szemei csillogtak. Minden szavát kézmozdulattal, pillantásával, úgy tudja illusztrálni, hogy a látogató azon-