Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)
1884-06-10 / 134. szám
Ötödik évfolyam SZERKESZTŐI IRODA: Belkirály-utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illeti) közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre poétán, vagy helyben házhoz hordva gúsz évre.....................16 írt. II Negyedévre ... 4 firt. félévre.......................... 8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 60 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 134. «an** m. ^ Kolozsvár, kedd, junius 10, 1884. ^——— KIADÓ-HIVATAL. Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Függetlenség. Nem a történelmi tradiczió, hanem az élet indokolja a függetlenségi párt szükségességét. Ha Magyarországon soha sem lett volna ily párt, ha a magyar történelem soha sem ismert volna ily pártot, akkor az élet megteremtené azt — ma. A természet nem ismer megállapodást. Rombol és alkot. Öl és életet ad. Minden élő organismus, a fejlődés törvényének van alávetve. Az emberiség történelme tükrözi le leghivebben: az örök küzdést. Megrázó tragédia, telje fenséggel — nagysággal és ihlettel! A klassikus ókor mohos romjain, a keresztény czivilizáczió nagy korszaka csillámlik föl. Azt lehetett, volna hinni, hogy a vallás hozott egységet a földre le. A hit égből szállt alá, megtámadhatlan külső borítéka — a dogma. Az emberiség küzdelme véget ért. Nem ért véget. Az egyház egyetemes hatalma is meg lett támadva. Az emberi szellem küzdelme csak szunyadt. Perczekig, évszázadokig. De ki tört mint vulkán. S eredményezte: a reformácziót! A lelkiismeret szabadságát! A franczia forradalom véres zászlóján a szabadság, testvériség, egyenlőség nagy elvei ragyogtak! A politikai társadalom nagy küzdelmének volt a harcza ez. Egy nemzet által viva, az emberiség érdekében. Az ember individuális jogának szentsége lett proclamálva az államban. És századunk küzdelme: a nemzetiségek küzdelme. A német és olasz egység ténnyé vált. De e tények, politikai és állami átalakulásokat vontak maguk után. A nagy osztrák birodalom alapja meg lett ingatva. A nagy colossus elemeire vált. Magyarország vissza lett helyezve a geográfia keretébe. A világtörténelem folyományának vaskeny -rűsége adá vissza állami letelünket. Mert Magyarországnak — miután nem akart meghalni és beleolvadni Ausztriában élnie kell. Hogy minő alakban lett állami viszonyunk rendezve, ott a 67-ki kiegyezés, egy terhes, nehéz bilincs alakjában. 17 közös ügyes év megmutatta, hogy e közjogi kapcsolat teher a magyar nemzeten, mert gátolja természetes fejlődésében. Ha tehát soha sem lett volna is függetlenségi párt Magyarországon, az idő, a helyzet, a belállapotok kényszerűsége, a haladó emberi szellem maga létrehozott volna egy ily pártot, mely az önálló, független Magyarország jelszavát írja zászlójára. Mióta nevezik a természet fölfordult rendjének azt, ha a fa és növény fejlődik, nő, mind magasabbra a koronájával, föl az ég felé? Mióta társadalmi bűn az, ha a gyermek megnőve, elhagyja szülői házát s önálló családot alapít ? Mióta nevezi a történelem gyáva, hazaáruló nemzetnek azt, mely önállóságért küzd? Csak a magyar nemzetnek nem volna joga fejlődni? S önálló nemzeti létre aspirálni? E nemzetnek, mely ezredéves ünnepét készül ünnepelni ? Melynek történelme, az öszszes emberiség szakadatlan küzdelmének egy kis képe? És a párt, mely az önálló Magyarország eszméjéért küzd, szegényen, elhagyottan, egyedül azt a becsmérlő, rágalmazó hangot érdemli meg, melylyel ő e hazában találkozik a kormánypárt részéről? Hát mi vagyunk a trón és magyar király ellensége akkor, mikor küzdelmünk végczélja egy hatalmas, erős országot teremteni, egy független szabad nemzettel, mely megbírja védeni hazáját s vele királya trónusát? Vagy azért nem vagyunk számba vehető párt, mivel kimutatjuk, hogy az osztrák birodalomnak csak úgy van létalapja, ha egy erős független Magyarországra támaszkodhatik? Hiszen századunknak legnagyobb államférfia Bismarck is Európa előtt mondá ki ama jelszót: A monarchia súlypontja — Budapest. Hát a világon minden kis államocska bírhatja egy önálló állami élet atributumait, csak egyedül Magyarországra halál az! Hát egy gyönge, elsenyvedt, erőtlen ország nagyobb kincs a trónokra, mint az erős? Nem tisztelt kormánypárt, főispánok, kormánypárti sajtó és kortes urak ott a túloldalon. Az önök győzelme, a kínos vergődés kicsinyes küzdelme. Az emberi szellem haladását önök nem tartóztathatják föl. A földet hatalmasabb emberek álljták meg, mint önök, s az mégis mozog, mit még Jókai is bevall. Oly nemzet pedig, mint a magyar is, melynek ezredéves küzdelme az ország önállóságáért folyt le, az a nemzet nem mond le ősei hagyományáról s rajongó nemzeti álmairól. Csak korteskedjenek tulfelől s fejtsék ki a hivatalos pressió minden nemét, az idő, a helyzet, a körülmények s a jelen kiegyezési rendszer, a mi győzelmünket készítik elő. Magyarországnak csak úgy van missiója, ha független szabad ország. ÜRJIÖSSY LAJOS kapott, feloszlott, elnökei, bizottsági tagjai mind lemondtak, megalakult helyette az úgynevezett muszka párt, és dühösködik a még mindig szilárdul álló függetlenségi párttal szemben. Egyik pártot, mely tisztességes fegyverrel harcrol és küzd képviselőjelöltje dr. Splényi Ödön mellett, az ország nevezi függetlenséginek, a másik párt, melynek párja az egész országban nincsen, nevezi magát muszka Dobránszky pártnak. Míg egyik pártnak érdekében oly emberek fáradoznak, kik mindnyájan teljes becsülést és tiszteletet vívtak ki maguknak a társadalomban, kik mindnyájan tiszta önérzettel és a szégyen párja nélkül nézhetnek embertársaik szemébe, és büszkélkedhetne derék képviselőjelöltjükkel, és nem kell pirulnia érte, addig a másik, az úgynevezett muszka párt, mind oly vezérléfiakkal dicsekedhetik, és oly képviselőjelölttel, ki a társadalomra nézve erkölcsileg meghalt, és nevét becsületes, önérzetes ember pirulás nélkül nem mondhatja ki. Fő kortesei e pártnak névszerint, hogy a közönség tájékozhassa magát, ezek: Gy. Ditróból: Siklódi Péter nehéz idő (mert egész élete nehéz volt), Csiky Péter lecsapott igazgató tanár (ki még máig is a diploma elnyeréséért küzd), Fülöp Pista kancsi (kinek két szeme örökké négy helyre néz), Szatmáry gyógyszerész, Kelemen igazgató tanár (ki dühös rész arczmata miatt), Gy. Szárhegyről, Császár József (kit neveznek általánosan Judásnak), Csergő Lajos biró (kinek bal keze is oda nyúl, ahova a jobb) Bartalis (bartis) Ignátz (volt borszéki igazgató, evvel minden ki van mondva) és még sok a megnevezésre nem érdemesek. Mondják meg nekünk, miért küzdenek egy oly elfajult, hazalatlan, jellemtelen emberért, mint Dobránszky, mit akarnak ezáltal elérni, ha nem felelnek, akkor azt kell gondoljuk, hogy mindnyájan azonosak Dobránszkyval, mivel ha van bennök a becsületnek egy kis szikrája még, akkor egy olyan emberrel, mint Dobránszky kezet nem szoríthatnak Mert akkor, midőn egy oly ember mellet küzdnek, mint Dobránszky, saját magukat megbélyegzik, és a közvélemény, mely minden emberre nézve a legelső törvény, őket megveti, a társadalom részér«» meghaltaknak nyilvánítja. Kérjük a közönséget, ítéljen ez ügyben, minden elfogultság nélkül. Ítéljen és ítéletével mindnyájan meg leszünk elégedve. Milyen emberek lehetnek az elősoroltak akkor, midőn Dobránszkynak az országos kaszinóból kizárására vonatkozólag kérdést tettek eziránt Dobránszkyhoz, és ő azt felelte, azért zártak ki, mivel az országos kaszinónak tagjai mind oly emberek, kik kártyáznak és tekeregnek és miután ő sem kártyázni, sem pedig velük conversálni nem akart, bosszúból őt onnan kitiltották, és ők akkor ezen felelettel megelégedtek, és mint a körülmények mutaják, még most meg vannak elégedve, és Dobránszkyt mint egy martyrt tisztelik. Ilyen emberek azok, ilyen emberek nemes Szárhegy és Ditró község érdemes vezér férfiai, és a híres borszéki fürdő igazgatótanácsa. Jöjjenek, akik még nem voltak Borszéken, és ismerjék azokat a tisztességes embereket szemtől szemben. Mi pedig mindnyájan kiáltsunk fel: Isten óvja nagy csapástól magyarok hazáját, Isten óvja Gyergyó népét ily emberektől. Több függetlenségi választó. Mustramegyei történetek. Domokoson, 1884. junius 6. Tekintetes Szerkesztő ur ! Sokat írtak már a mustramegyéről, sokat írtak azokról, mik Magyar-Láposon történtek a választási mozgalmak alkalmával; de még folytonosan történnek olyan dolgok, melyek megérdemlik, hogy napfényre jöjjenek. Megérdemlik, mert ezek a megtörtént dolgok, mindég dicséretére váljanak, nem csak annak, kinek közvetlen befolyása következtében jönek létre, de még annak a fő-főnek is, kinek a jóváhagyásával kell történniök. Engedje meg a tek. Szerkesztő úr, hogy ezen magasztos dolgokról néhányat elősoroljak. Történt, hogy a kormánypárt jelöljét, gróf Teleky Domokost ihlet szállta meg, s ennek következtében 200 frtot adott a domokosi ev. ref. egyháznak. Ha az ihlettség következtében történt, nem megrovandó, de sőt dicsérendő. — De lássuk, hogy mi czélból és ki által történt közvetve az adományozás ? Gr. Teleky Domokos pénzt adott Vékony Ferencz szolgabiró úrnak, hogy a felett saját belátása szerint rendelkezzék. Vékony Ferencz jónak látta a 200 forintot nevezett egyháznak adni, persze abban a boldogító reménységben, hogy így a domokosi szavazók a gróf Teleky pártjára állanak Reménységében azonban csalatkozott Vékony Ferencz uram, mert a domokosiak azért csak az ellenzék jelöltje, gróf Bethlen Pál mellett maradtak. Ezt észrevévén V. F. rögtön intézkedett, hogy a pénzt viszszavegyék. Úgy is történt. Mégpedig éjszakának idején mentek el: a kisbiró uram és a segédjegyző a kurátorhoz és a pénzt viszszakérték. Vissza is adta. Vajjon mi lett a pénzzel ? Kiosztották. Ebből azt olvashatni ki, hogy a szavazókat pénzen vásárolták. Ezzel aztán nincsenek áthágva a választási törvények korlátai ! Még most jön a java. Nem tudni, hogy miért s miért nem, V. F. úr újból intézkedett s visszavétetett a pénz. Úgyis történt. Az megajándékozottak elköltötték a pénzt, de azért a föld fenekéből is ki kellett teremteniek. Megvolt a pénz. De már nem voltak választók. Elpártoltak. Jól tették. Jót jóval kell viszonozni. Mi lett az emberektől visszaszedett pénzzel ? Visszament az egyháznak, így jól van. De mit olvashatni ki az ilyesmikből ? Bizony olyasmit, ami korteskedésnek nevezhető. Ha pénzzel nem sikerül lemadzagolnia, akkor erőszakkal köti le embereit Vékony Ferencz uram. Az erőszakoskodástól nem riad vissza. Itt az eset. Magyar-Láposon Szilvási Géza tímár mesterembernek a legényét elfogatta csendőrök által azért, mert kalapján ellenzéki jelvénye volt. Ez aztán szép szabadság ! Úgy látszik, hogy Vékony uram előtt az egyéni meggyőződés csak idea fixa. Pedig csodálkozni lehet, hogy miért nem gondolja az ellenkezőt, mert hát azt ő is tudja, hogy egyéni meggyőződésekért éltek haltak sokan. Ő nem így tenne ? Eljárása által várjon használt-e magának ? Nem. Mert nevezett iparos, ki a kormánypárt részén volt, ki a kormánypárti lobogót 15 ölnyi magasságra tűzte ki, méltatlankodásában az ellenzékhez pártolt. Jól van így ! Mit gondolhat mindezekre V. uram ? Körülbelül ama középkori jelszóval biztatja magát . Finis sanctificat media, — a czél szentesíti az eszközt. Csak rajta ! Mindezekből meggyőződhetni, hogy : 1. A kormánypárt a választási törvényeket megtartja Magyar-Láposon, mert a pénzzel való megvesztegetést kerüli, amit bizonyít a domokosi eset is. 2. Az erőszak legkissebb színezete sem látható Vékony uram eljárásán. 3. A személyi biztonság szilárd, mert még éjjel is felzavarják a békés lakókat, mint M.Láposon tették. Végül megjegyzem, hogy pünkösd szent ünnepén gr. Bethlen Pál feljött Domokosra úrvacsorát venni, s azért csendőrök jöttek fel, hogy mikor a hivek kijönek a templomból, nehogy éltessék. De azért: Éljen gróf Bethlen Pál! (Sziblesalyi. AZ „ELLENZÉK" TÁRCZÁJA. 1884. junius 10. A juniálison. Szegény fiú! azt hitte, hogy azért, mit okos gyerek, szeretik a lányok. Mintha a lányok az okos gyerekeket szokták volna szeretni, vagy mintha általán a szerelemnek volna valami köze az észhez! Igazán sokszor milyen bolondok az okos emberek! Szeretett egy szép leányt, pedig ő maga egyáltalán nem tartozott a szép emberek közé. Az erős szellemi munkásság oly karakterisztikus formába önti a fejét, hogy azt közönséges értelemben szépnek nevezni egyáltalán nem lehet. Hanem azért reméli, hogy viszont szerettetik, a szív sokszor látja valónak a vágyat. Bilond fejével még azt is megtette, hogy könyvmoly létére elment a kedvéért — tánczmulatságokba, pedig soha sem túllőtt tánczolni s kimondhatatlan kint értett, midőn látta, mint ölelgetik táncz köztan át azt a karcsú derekat mások, a melyet ő még érinteni sem mert. A „nagy erdőben“ tartotta a x-beli fiatalság juniálisát. A bájos Vilmának természetesen nem volt szabad hiányoznia. Itt volt mamája kíséretében s Bélának az a kétségkívül igen kellemes feladat jutott, hogy a mamát mulattassa, mialatt a bájos Vilma egyik udvarlójának karjai közül a másikéba dőlt — táncz közben. Ha pillanatokra pihenni lerogyott anyja mellé, egy kéz elfulladt, akadozó szó jutott neki is a lihegő ajkakról s ezenkívül a fehér elfántcsont legyezőt is tarthatta, mialatt ő tánczolt. — Legyen türelemmel, súgta Bélának a mama. — Mára ígérte a választ! — Akkor bizonyosan meg is kapja, az én leányom szavatartó ! — Nem is kétkedtem benne soha, de félek. . . — Ugyan mitől félhetne ? Vilma szereti önt. — Gondolja? — Tudom. — Mondotta ? —• Ugyan mit gondol ? Vilma sokkal szemérmesebb s ártatlanabb, sem hogy ilyenről még velem is beszélne. — Hát csak sejti? — Látom egésznádorából, zavarából, arcza pirulásából, hogy szerelmes. — De hátha másba ? — Ugyan kibe lehetne ? Szegény bohó megnyugodott a mama biztatásában, hogy Vilma ő belé szerelmes. Minden mozdulatát a legéberebb figyelemmel kisérte, s midőn észrevette, hogy a terem túlsó sarkába ült pihenni s pillanatra nincsen senki sem körülötte, oda sietett hozzá. — Hogy mulat? ez a közönséges kérdés hagyta el ajkát, pedig szívéből inkább az a kérdés tolult fel: szeretsz-e ? — Köszönöm, jó, hát maga? Ezen a hangon folyt a diskursus egy darabig, meglehetősen vontatottan. — Meghallgatta, végre valahára? kérdezte közelebb hajolva Béla. — Hiszen hallgatom, szólt kitérőleg Vilma. — Négyszemközt szeretnék kegyeddel beszélni. — Hiszen most sem hallgatódzik senki. — Egy kis sétára nem mennénk ki a teremből ? — Hová ? _ Künn a holdvilág süt s a bokrok közt a madár csicsereg. — S a patak halkan locsogva folydogál . . . — Kegyed gúnyolódik ? — Maga pedig nevetséges. — Hát nem jön ? — Miért ? — Csak egy kérdésre kérek feleletet. — Azt itt is megteheti, csak siessen, mert a négyesre foglalkozva vagyok. — Gondolja meg . . . E pillanatban már Vilma felállt, egy kikent siheder alak jött eléje, hogy tánczra vigye. — Vigyázzon, elveszti a rózsáját, figyelmezteté Béla a leányt. — Ah! az ön rózsája, hogy ne vigyáznék s megerősítette fekete hajában a sárga rózsát. A négyes véghetetlen hosszúnak tetszett Béla előtt, s hogy a töprengés ne gyötörje annyit, vagy hogy talán bátorságot merítsen, a bufletbe ment s egy pohár aszút fülöntött. — Mire a terembe visszaért, Vilmát nem látta sehol. Az öröm egy röpke sugara világította be lelkét: hátha kiment előre, hogy vele találkozzék! Rohant ki a teremből a szabadba. Virágillattal telt kéjes nyári est volt. A kanyargó utak árnyas rejteke szerelmi andalgásra hivott, de Béla lelkétől távol maradt minden bűnös gondolat. Sóvárgó vágygyal kereste a lányt, hogy fülébe súgja: Szeretlek! — s aztán a felhatalmazást kikérte, hogy „beszéljen a mamával“............. Alá s föl futkosott a kanyargó utakon, de sehol sem találta. Végre leült egy padra pihenni. Ábrándos gondolatok zaja lepte meg agyát; képzelődése maga elé festette azokat az édes képeket, miknek megvalósulásáért szive dobogott. Látta magát mint boldog jegyest, férjnek látta magát, megfogta neje kezét, magához közel húzta, derekát átkarolta, hallotta ennek tiltakozó hangját. „Kikapsz ! Ne bánts ! No de hagyj békét! Ejnye te engedetlen! Ne oly szorosan! Ah! megfulladok . . . Elég! .... No nem bánom, még egyet, de ez az utolsó .... Jaj! te goromba .... megverlek !“ . . . . s aztán hallotta a csókok vérlázitó szuppanását, a félig elfojtott sikolyt, a csiklandó kaczajt, a mámoros sóhajakat............. De egyszerre, mintha a hallucinatio valóra vált volna, ugyanazon hangok hallatszottak feléje a bokrok sűrűjéből. Felugrott s csak akkor vette észre, hogy a pad mellett a fű le van gázolva. Megindult a nyomon s ez a bokrok közé vezette. A hangok most már tisztán hatoltak fülébe, arczát a méreg pírja öntötte el s kezeit ökölre szorította. A hangok egyszerre megszűntek. Egy tisztásra ért. A fű nagy térségben le volt gázolva , de már nem volt ott senki. Egyszerre a hold kibúvik a felhők mögül s Béla megpillant valamit a gyepen, felveszi, az a rózsa volt teljesen összenyomva, melyet Vilmának adott, talán épen lábaikkal tiporták el. Undorodva dobta el. — Nos beszélt Vilmámmal szerelméről ? kérdezé a mama. — Oh! Vilma nagyság sokkal szemérmesebb és ártatlanabb, sem hogy ilyenről beszélne .......... Választási mozgalmak. A gyergyói kerület. Gyergyó 1884 junius hó 8-án. A gyósztmiklósi választó kerületben, miután a szabadelvű párt a felmerült zavarok miatt magának képviselőjelöltet nem Kis-Küküllö megyéből. Szentilemeter 1884 junius 9-én. Folyó hó 8-án Kisküküllö megye felső választó kerületében Korod-Szentmártonban a mérsékelt ellenzék, párt értekezletet tartott s a már 9 év óta szétosztott ellenzék újból szerveződött és pedig pártelnök Sarkadi József a 80 rendező b.tagból áll. A párt Horváth Gyula volt kormánypárti képviselővel szemben gróf Rhédey Lajost léptette fel s az eddigi lelkesülésből ítélve, bátran nézünk a választás elé. Két új vérengzés. A képviselőválasztások küszöbén az országban mindenütt megindult s lázas izgatottsággal folyó választási mozgalmakban ismét két nagy botrányt kell feljegyeznünk. Az egyik Mindszenten történt vasárnap, június 8-án. Pallavicini gr. pártja Mindszentre bevonulván, a program beszéd megtartását a leitatott, botokkal ellátott tömeg megakadályozta, majd a szolgabirói lak udvarába vonult kormánypártot megrohanta és a nyolcz csendőrből álló kordont áttörte. A csendőrparancsnokot fejbe ütötték, a csendőröket lerántották, majd a kaput ostromolták és a csendőrökre lőttek. A csendőrök a lövéseket viszonozván, három ember holtan maradt a helyszínen és többen megsebesültek. A hangulat nagyon ingerült. A másik zavargás Vadkerten történt. Gajári Ödön Kis Körösről Vadkertbe ment, hol meg akarata tartani programmbeszédét. De egyáltalában nem juthatott szóhoz. A fékevesztett tömeg folyton kiabált. A zaj egyre növekedett, úgy, hogy a jelölt hangja elveszett a lármában. A szolgabiró csendre intette a zavargókat, mire gúnyos kiabálás jön a válasz. Az izgatók főkolomposát elfogatták. Ez olaj volt a tűzre. A tömeg a községház kapuját betörte, meg akarta szabadítani kortesét. A közönség fenyegetésére a községi bíró elrendelte, hogy a letartóztatott kortest ereszszék szabadon. Ez csakhamar meg is történt. Az illetőt a tömeg zajos éljenzéssel