Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)

1884-04-22 / 93. szám

Humbug. (A kolozsvári színház szervezése.) A Magyar Polgár méltatlan szé­delgést visz véghez a kolozsvári szín­­ház ügyében. Korteseszközzé süllyeszti azt, amit minden pártérdek fölé kelle­ne helyezni: egy nemzeti cultur­inté­­zet kérdését. Említettük a múlt héten, hogy a belügyminiszter leküldte leiratát (a szín­házi választmányhoz), melyben a szín­ház jövő szervezésével foglalkozik. A leirat (ezt is jeleztük) egész terjedelmében közöltetett a kormánylapokkal, de az Ellenzékkel nem. Tehát még ebből is pártkérdést csinálnak. Jól van. Csináljanak. Nem mi bán­juk meg. Azt sem mi keserüljük meg, ha a szinház intézői ellenséges maga­tartást foglalnak el az Ellenzékkel szemben. Hogy is mondja csak Shakspere (a Velenczei kalmár­ban) ? „Köszönöm zsi­dó, hogy erre megtanítottál!“ A szinház intézői mélységes titkot csinálnak abból is, hogy kiket szerződ­tettek. Persze, mert ez nem érdekli a közönséget. Igen, egy cseppet sem ér­dekli a közönséget. Értjük. A legjobb tagokat elbocsátották. A­kiket a közön­ség kiválóan kedvelt: Gabányi, Szacs­­vayék, Mátrai. Elbocsátották, mert a szervezésnél nem a közönség óhajai és nyilvánított hajlamai az irányadók. Hiszen a közön­ségre úgy sem tartozik, hogy kik ját­szanak előtte. Hanem azért a miniszteri leiratot a kormánylapokkal közlötték. Olykor­olykor egy-egy érdekes újdonsággal is szolgáltak nekik a szerződött új tagok­ról. Hjah ! Valamivel csak érdekessé kell tenni az úgyis unalmas, üres kormánypárti lapokat. Ez tehát pártérdek volt, ez pedig csak előbb való a színház érdekénél, mi a nagy közönség érdeklődésének fölkeltésében áll. Az Ellenzéket olvassa a közönség, azokat a lapokat pedig nem. Világos tehát, hogy a mi lapunktól el kell zárni minden érdekkeltő közle­ményt. Nos jól van. Veszszük tudomásul. S aszerint fogjuk irányozni magunkat. Ha a színháznál azt gondolják, hogy az Ellenzék támogatására, reklám­­csinálására, jóakaratú közreműködésére , az Ellenzék háta mögött álló nagy közönségre nincs szüksége a kolozsvári színháznak, ám lássák! Mi is, a nagy közönség is tudni fogjuk, hogy mihez tartsuk magunkat. De nem erről akartunk szólani, hanem a M. Polgár humbugjáról. Midőn a télen Budapesten az en­­quéte megtartatott színházunk ügyében, akkor is homlokegyenest ellenkezőjét közölte olvasóival a M. Polgár, mint ami az enquéte következtében a való­ságos megállapodás volt. Most igy tesz a miniszteri leirat­tal. Hozsannát zengedez annak, hanyatt vágja magát Tisza Kálmán bölcs és atyai gondoskodása előtt. És mi sül ki az egész leiratból ? Az, hogy 14 évig a választmány a maga emberségéből házilag képes volt kezelni a kolozsvári színházat, most pedig állítólag országossá lesz és miniszeri kézbe kerül, hát kiadják bér­be vállalkozónak. Hát ezt merészük önök valóban országossá­ tételnek nevezni ? Ugyan nem pirulnak így ámizni­­ magukat? Országos! Országos az az állami az a szinház, melyet az ország, az állam építtetett vagy legalább államilag kezel, állami közegekkel és az ál­lami budget terhére. De hová lesz ak­kor az állami, az országos jelleg, ha a szinházat bérbe adják? Igaz, azt felelhetik rá, hogy hát a fogyasztási adók is állami adók s mégis bérbe szokták adni. De hát csak nem akarják ilyen Geschi­ftté sülyesz­­teni egy műi intézet vezetését is ? Ha Tisza Kálmán valóban szivén hordja a kolozsvári szinház sorsát s ha helyesen fel tudja fogni egy ilyen in­tézet kulturális jelentőségét, egyszerűen azt mondta volna: Rosszul gazdálkod­tatok. Kiveszem a színházat kezeitek közül. Kezeltetem én egy teljes finan­ciális és morális felelősséggel felruhá­­zott igazgató által. A színház budget­­jét fölveszem az országos költségvetés­be a budapesti színházak budget-éi so­rában. Eként biztosítom a kolozsvári színház existentiáját, mert culturális és nemzeti missiója van az erdélyi ré­szekben. Ha valódi jóakarattal és szakérte­lemmel akart volna intézkedni, így járt volna el. E helyett elhatározza, bérlőnek adni át s mégis fizetett igazgatót is kinevez­ni, sőt egy öttagú igazgató­tanácsot. De hát mi akar lenni ez a galli­­mathiasz? Azt is olvassuk a M. Pol­gárban, hogy az intendánst teljes ren­delkezési jog illetné a szerződtetések, a repertorie s általán az egész műveze­tés tekintetében. De hát akkor mi lesz a vállalko­zó bérlőnek a joga? — mi marad neki? — hogy vállalkozhatik és mire? talán lámpagyújtásra és jegyszedésre ? Hiszen nem is félbolond, de való­ságos őrült lenne az, aki ilyen föltéte­lek alatt vállalkoznék egy színház ki­bérlésére, pláne hozzászámítva még azt is, hogy a bérlő köteles lenne összes, saját industriájával szerzett kellékeit, felszerelvényeit stb. ingyen az intézet­nek engedni át. Aztán milyen kapcsolatba akarják hozni a budapesti színházzal ! Ez is nagyszerű. Úgy­hogy három ösztöndí­jat alapit a miniszter a sziniképezdénél s a szinész-ujonczok kötelesek lesznek a kolozsvári színházhoz szerződni. Ez a kapcsolat a budapesti és kolozsvári nem­zeti szinház között. Valóban nagyszerű gondolat! Va­lóban határtalan bölcsesség és minisz­teri atyáskodás! De hát mi akar ez ismét lenni? Bolonditni akarják az urak a nagy­kö­zönséget, föltételezvén arról, hogy még ilyen gyermekes schwindlin sem képes keresztül látni ? Hát mire az ilyen „kapcsolatba­­hozása a két intézetnek“ ? Mi lenne más, mint a budapesti intézet és tanárok protegáltjait a ko­lozsvári szinház nyakára tolni, hogy a kolozsvári „országos“ szinház iskolája legyen aztán a budapestinek. Köszönjük szépen! Ilyen összeköttetés annál ke­­vésbbé kell nekünk, mert eddig is az egy Gabányin kívül egyetlen valamire való tehetséget nem kapott a kolozsvári szinház a szini-képezdéből. Tehetség nél­küli protégé­kra pedig nincs szükségünk. De a legnagyszerűbb az egész kor­mánypárti szédelgésben az, hogy a vá­lasztmány a miniszteri leiratot „hálás köszönettel“ fogadta, de azért újabb föl­terjesztést intéz az ellen. Na hát akkor miért hálálkodik, ha nem tartja helyesnek a miniszteri in­tézkedést a legfőbb dologban: az inté­zet mikénti kezelését illetőleg? É­s ha az ellen szava lesz, hogy a kolozs­vári nyugdíjalap az országosba olvasz­­tassék bele, a­mi a le­g­hallatlanabb Gaz­d.­a­ságtalanság és méltatlanság volna, nem­­­csak de akkor valóban lesülyesztetnék a kolozsvári színház egyik vitális kér­désben valóban országosan vidé­kivé! És ilyen zűrzavaros valamivel, ilyen képtelen intézkedésekkel nem szégyen­ült mint valami dicső vivmánynyal és hallatlan bölcseséggel korteskedni! Hát már annyira vannak, hogy egy tisztán culturális kérdésből is nem pirulnak pártkérdést faragni ?I­n.­féta által vezetett fél vad szerecse­nek, ívrakel máig sem tudott elbánni a ha­talmas angol haderő. Most ismét egy ilyen, csakhogy kisebb mrvű mészárlásról jött hír Európába. Mint Kairóból ápril 19-től jelentik, hírszerint Shendyben (egy alsóegyiptomi vá­rosban) a helyőrség és 300 ember élelem hiánya miatt hajóra szállt, remélve, hogy szerencsésen eljuthatnak Berberbe, útközben azonban a felkelők megtámad­ták és felkonczolták őket.­­ Másfelől a meghódított ország pénzügyeivel is meggyűlt az angoloknak a bajuk. Az egyiptomi nép nyakára tolt pazarló alkirá­­lyai tömérdek adósságot csináltak (többi között az egyik egy fényes operaházat is építtetett a fővárosban.) Már most Egyiptomnak nincs elég jö­vedelme megfizetni ez adósságokat és még az ország kormányzására is juttatni pénzt. Most azon töri a fejét az angol kormány, hogy az érdekelt hitelezőket és a hatalmas képviselőit értekezletre hívja össze London­ban, melyen Egyiptom válságos pénzügyeit rendeznék. — Hajsza socialistákra. Az európai kormányok valóságos haj­tó­vadászatot tarta­nak az ú. n. socialistákra, mint valaha (a szent szövetség idején) a forradalmárokra. Most Párisból jelentik, hogy a köztársasági kormány a Sainte-Antoine külvárosban (a munkások által lakott városrész) több socialis­­tát elfogatott külföldi hatalmak fölkérésére. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1884. április 22. Bolondgombák. A tavaszi napsugár bemosolyog hoz­zánk is az ablakon s azt kiáltja be tele­­szájjal, jöttek ki gyermekek : itt vagyok, ra­gyogok ! Aztán fellármázza az alvókat. Fák, füvek, virágok, ébredjetek, dugjátok ki rü­gyeiteket, hajtsatok uj lombot, uj virágot, hiszen tavasz van, áldott, szép tavasz! Dörgöljétek ki az álmot szemeitekből, reggel van, szép vasárnap reggel, megnyílt a természetnek temploma s a madarak már rákezdték a háladast! És erre a szóra ébredni kezd az alvó mező. A virágok kidugják rügyecskéiket, a halmokon zöldülni kezd a fű­ s a száraz, napos falak mellett megjelenik a sok, sok szabóbogár. Szegény szabóbogarak! A balgatagok kibújtak a földből s azt hiszik, hogy ebben az évben már nem is lesz a világon rosz gyermek, a­ki kocsiba fogja őket. Mert rosszak ám azok a gyermekek. A szegény, boldogtalan szabóbogárba, potrohá­ba beleszúrnak egy szalmaszálat és igen meg vannak elégedve, ringatván magukat abban az illuzióban, hogy ők most ezt a bo­garat szekérbe fogták. Épen, mint az a barát, a­ki ráült egy seprüre, a szájába fogott egy sárga répát s azt képzelte magáról, hogy ő most feke­te rigó. Rosz hasonlat, de hát tavasz van, zöldség ideje s ibolya körözettel majd talán csak elcsúszik. Igen, a tegnap megérkezett a fecske is. Egy kicsi baja ugyan volt szegényké­nek, mert fészkét a télen a veréb foglalta el, de ma már rendén van minden. Van az utczán már elég, a fecske meg­­békült azzal a gondolattal, hogy ő neki uj fészket kell építeni, hozzá fogtak kettecs­­kén s a boldogság tanyája pár nap múlva már készen lesz. Nagyon kevés kell nekik a boldog­sághoz, egy marék sár, a­mi száraz álla­potban — tegnap számítottam ki — alig nyom 21 latot. Az bőségben van az utczán s hogy máskép is bőségben legyenek, ad a természet szúnyogot meg dongót eleget. Még a mandurral sincs nekik bajuk, hiszen azon nincs hatalma a divatnak, akárhogyan erős­­ködik is Páris a vörös frakkal. Ha megházasodom, én is vörös frak­kot csináltatok, jeléül annak, hogy egy szo­ciáldemokrata is követhet el bolondot s a bolondériák nem képezik alkotmányos kor­mányaink és koronásfők privilégiumait. Ki is szemeltem már, ki lesz a bol­dog, a­kit boldogítani fogok, ha ugyan ked­ve lesz megelégedni annyival, a mennyivel egy fecske-kisasszony megelégszik. Ott áll képzeletem előtt, mint egy meg­testesült eszme, melyért meg kell halni ; mint egy zászló, melyet ki kell csavarni az ellenség kezéből ; mint egy vár, a­mit be kell venni, vagy egy menyország, a melyet meg kell érdemelni ! Ha nem érek ezért, vén legény mara­dok s összes vagyonomat, a mit idáig az angol bankban tőkésitettem, oda­testálom a németnek, hadd szubventionálja kamataiból a Pester Lloydot. így lesz biz’ az szép angyalom, ha maga engem csak bolondit, de nem egyszers­mind boldogit is. De még egyéb is meg­történhetik, el­kezdek magához verseket írni*) , az Élet és Irodalom szerkesztője régi pajtásom, megteszi, hogy kiadja. Még a születés­napjára is írok, pedig azt maga szereti titkolni. Igen, holnap ne­­venapja van. Megpróbálom valamit írni — prózában. Hja, ez bizony nagyon nehéz do­log. Bolond idealista vagyok, mig maga na­gyon is világi s igy attól félek, hogy jó­kedvű társaság nevetése fogja kisérni min­­denik sorom. Félek ennek a társaságnak a megjegy­zéseitől, félek. — „Szegény fiú“ — fognak mondani talán — „nem tud hódolni a kor divatos áramlatának s szivére apellál ürességek he­lyett.“ — „Bolond“, — mondaná a másik — „eszmékért rajong, melyek rég túlélték ma­*) Ettől pedig az Isten őrizze meg! Szedő. Szabadkán a függetlenségi párt Mukits Ernő orsz. képviselőt egyhangúlag kiáltot­ta ki képviselőjelöltül, s e végből küldöttsé­get menesztett hozzá, felkérendő őt a jelölt­ség elfogadására. Mukits rövid, emelkedett, hazafias beszédben megköszönvén a nagy­­rabecsült bizalmat, kijelenté, hogy a jelölt­séget nem fogadhatja el, a­minek bővebb indoklását beszámoló beszéde alkalmával ígér­te megtenni. E nyilatkozat fájdalmas be­nyomást gyakorolt a küldöttségre, a­meny­nyiben Muki­sban a függetlenségi párt egyik kiváló bajnokát veszítené el. Hiszik, hogy újabb felkérésre hajlandó lesz elfogadni a jelöltséget, különben más jelölt után kell nézni, minthogy küzdelem nélkül nem haj­landók átengedni a tért a kormánypártnak. A muraszombati kerületben Ernuszt Sándor, a németújvári kerület volt képvi­selője lép fel mérsékelt ellenzéki program­mal. Kőszegen a függetlenségi párt nagy ér­deklődés mellett tartott vasárnap gyűlést. A központi függetlenségi párt részéről jelen voltak Herman Ottó, Meszlény Lajos, Páz­­mándy Dénes képviselők. A gyűlés függet­lenségi párti jelöltül Zichy Herman grófot ki­áltotta ki. A jelölt programmbeszéde nagy hatást keltett. Németújvártt dr. Gróf József Székes­­fehérvári ügyvédet s a függetlenségi párt rendithetlen hívét, a fehérvári függő­kör alapítóját és elnökét léptetik fel képviselő­nek, ki vasárnap tartotta meg programm­­beszédét. Székesfehérvártt is megindultak a vá­lasztási mozgalmak..A függetlenségi párta­gukat, hiszi hogy van e földön még ember ki bolondságait méltányolja, vár egy jobb jövőt, jobb emberekkel s az emberek keblé­ben elrejtve, eltemetve ugyan, életben hiszi a lovagerények utolsó szikráját, mely kife­jezésre jut a nőtiszteletben.“. . . Ez az úr vagy asszony már nem fejezhetné be sza­vait, közbe vágna a másik: — „Későn szü­letett, ezelőtt pár századdal többre vihette volna. Meghalt volna, mint Johannitter, vagy templárius a kereszt védelmében, Palestina mártyrvér­ szentelte földjén (és ezt gúnyo­san ejtené ki) Szűzasszonyunk dicsőségére, s most egy mondával gazdagabb volna a gyermekmesék költészete, melyeket álmat­lan kicsinyeiknek mesélnek a dadák.“ — „Hatást vadász“ — jegy­zené meg az utolsó — „pedig az megősziti a hajat, azért nem vadászom én, hiszen ősz haj nél­kül is eltemethetem ifjúságomat. És. . . És körülhordozná az elmélázott társa­ságon kiégett tüzü szemeit, keresve azt, a­mit ő nem vadász, hiszen a nélkül is elte­metheti ifjúságát. Na hát én igen le vagyok kötelezve előre is azon hölgyeknek és uraságoknak, kik kegyesek lennének megtenni szegény fiúnak, bolondnak, ki eszmékért rajong s szivére apellál, Johannitternek, templárius­­nak, álmodozónak, holdkórosnak, kik ne­vemhez szeretnének fűzni egyet a szent le­gendák közül s végre megállapodnának ab­ban, hogy az egész csak hatásvadászat; de hát mondom félek tőlük, azért csak szimplán kívánok magának egy szép névnapot. Gamin. ,r­ ÍKI» Ötödik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belkirály-utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimrendük. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre.......................16 frt. II Negyedévre ... 4 frt. Félévre............................8 frt. I| Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza, politikai és társadalmi napilap. Kolozsvár, kedd, április 22. 1884.­­-------- — KIADÓ-HIVATAL. • Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Politikai hirek. — Egyptom és Anglia. Az angoloknak meggyűlt a bajuk, mióta (tavaly) meghó­dították a Fáraók országát. Pár hónappal ezelőtt egy egész hadcsapatjukat konczol­­ták fel déli Egyptomban (Szudánban) azu. Választási mozgalmak, lakosság nagy részvéte mellet szervezkedik. A hó 27-én lesz a nagy pártértekezlet, me­lyen képviselőjelölt fog kandidáltatni. A bihari választó kerület 48-as elvű polgárai a folyó év április hó 27-ikén tart­ják pártértekezletüket, melyen képviselője­löltet is választanak. Makó városa J­u­s­t­h Gyula csanád­­megyei tekintélyes földbirtokost lépteti fel függetlenségi programmal. Vasárnap tar­tották meg leirhatlan lelkesedéssel a jelö­­lőgyűlést, melyen Justh Gyula nagyhatású programmbeszédet mondott, utánna pedig Mo­­csáry Lajos fejtegette a függetlenségi esz­méket az összes jelen voltak nagy lelkese­dése között. Makón a függetlenségi párt győzelme biztos."_­I A főváros VII. kerületében vasárnap délelőtt tartotta az Eötvös-párt nagy ala­kuló gyűlését, mintegy másfél ezer választó­polgár jelenlétében. Elnökül Fektor Ferencz választatott, ki rövid beszéddel elfoglalván helyét, ajánlotta a kerület jelöltjének Eöt­vös Károlyt. A jelen voltak nagy lelkese­déssel, hosszantartó éljenzéssel, egyhangú­lag kikiáltották Eötvös Károlyt jelöltnek, s nyomban reá egy 15 tagból álló bizottsá­got küldöttek ki, hogy hívják meg Eötvös Károlyt a gyűlésbe. Rövid idő múlva meg­jelent Eötvös Károly és óriási éljenzéssel fo­gadtatott. Az elnök üdvözlő beszédére Eöt­vös igen nagy hatású beszéddel válaszolt, megköszönve a bizalmat és egyúttal kije­lentve, hogy a jelöltséget elfogadja. Ezen­kívül választott a gyűlés egy 50 és egy 400 tagú nagybizottságot, melyek után Eötvös lelkes éljenzése közben a pártgyűlés szét­oszlott. „Dusmanu.“ így nevezi a szélsősködő román sajtó a magyart. Ez többet jelent az ellenségnél, mert azt „inimicu“-nak hívják. A dusmán­­ban ellenállhatatlan gyűlöletet, rossz indu­latot, engesztelhetetlenséget és régtől fogva viszálykodót egyszerre ért a román. Ez a név járta és járja máig is a ma­gyarral szemben. Igen erőltetett különben az egész e forma mánia. A román nép semmit sem tud a dusmánságról. A vegyes falvakban békében élnek egymással román és magyar, a tiszta román falukban, a magyar földes­­urat igen nagyra becsülik és tisztelik, job­ban, mint a pápát , a­hol pedig tiszta ro­mánság van, ott nem szoktak beszélni soha gyűlölettel a magyarokról. A harcz és háború csak a felszínen van. Mint mikor a tó felszínét hullámzásba hozza a szél, s gyűrű­ gyűrű után keletke­zik, hullám-hullámra tolul s ha partot ér, hagyott frecscsen egyet, aztán megszűnik. De alant nyugalom van. Az alsó rétegeket érintetlen hagyja e hullámzás, a szélnek pedig nincs annyi ereje, hogy azokat is forrongásba hozza. Megszoktuk már ezt az örökös hullámzást. A szél egyre fű, megszűnés nélkül én­ Dóra. Az Elain szerzőjétől. Amiea. YI. (Folytatás.) És most a kastélyban minden rózsa­színben látszott. Ronald boldognak érezte magát, mert a Valentin rábeszélő tehetsé­gében teljesen bízott. A napok gyorsan tűntek, a bal nap­jára kitűzött idő közeledett. Lady Earle csudálkozott, hogy fia vajon mikor fog Charteris kisasszonynyal beszélni , és Valentin is csudálkozott, hogy az ifjú miért van mindig oldala mellett, miért tesz úgy gyakran, mint ha beszélni akarna, s hirtelen ismét visszahúzódik ? Ő hitte, hogy az ifjú szeretetét megnyerte, és ő is viszonozta, a­mennyire szeretni tudott. Ő nem volt egy tragédiás királyné, csak egy gyöngéden szerető leány, ki szerencséjére nem volt képes a szerelem magaslatát elér­ni, vagy a kétségbeesés mélységébe esni. Jó gondolattal viseltetett Ronald iránt; Lady Earle sokat beszélt volt fiá­ról Greenokban, és azt is tudta, hogy e házasságot a saját szülei is óhajtják. A­mint jobban megismerte Ronal­­dot, a Valentin érdeklődése is nőttön nőtt, mert utolsó nagy hibáját kivéve, mi egész életére sötét árnyat vetett, Ronald igaz és becsületes volt. Tiszta szász az­

Next