Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)

1884-07-01 / 153. szám

Kolozsvárt 1884. Kossuthnál. Turin, június 28. — Az „Egyetértés“ után. __ Másodszori látogatásom alkalmával szó­ba kerültek első­sorban a választási kér­dések. Kossuth épen az „Egyetértés“ czik­­két olvasta, mely a választások eredményeit, a függetlenségi párt veszteségeit mérlegei. A­mi a függetlenségi párt vesztegsé­­geit illeti, bizony sajnálni lehet — úgymond — hogy sok oly jeles vezértagja a pártnak kimaradt. Helfy választása ép e napra volt kitűzve. Nagy kár volna, ha Helfy kibuk­nék. Nem nagy politikai érettségre mutat az, hogy oly képviselők, mint Helly, ki 15 év óta tiszta hazadsággal felel meg kép­viselői föladatának, kerület nélkül marad, míg ellenben oly emberek, kik nem odava­lók, bejutnak a házba. (És itt sajnálatát fejezte ki, hogy a párt több jelese, kiket megnevezett, kimaradt, érdekkel tudako­zódott egyes jelölteinek, első­sorban Csávolsz­­ky Lajos, pótválasztási kilátásai iránt, stb.) A választási mozgalmak megindultá­­ból K. azt sejtette, hogy a függetlenségi pártnak több jelöltje lesz. Csodálkozott a fölött, hogy csak 150 kerületben állított e párt jelöltet. (180 jelölt volt. Szerk.) A vá­lasztási nehézségek és költségek kerülvén szóba, azt a kérdést vetette föl: nem-e vol­na helyesebb, ha minden község saját köz­ségházán szavazna? Nem-e keresbednének ezáltal az „alkotmányos kiadások“, nem volna-e ezáltal az u. n. „pressio“ szűkebb térre korlátozva stb. ? Előre bocsátó külön­ben, hogy nézete szerint ez oly kérdés, mely érdemleges vitatást igényel, mert so­kat lehet mellette is, ellene is felhozni. Az antiszemita-pártra térve Kossuth körülbelül így nyilatkozott: Az antiszemi­ta-párt deuigue megvan, s vele, mint factor­­ral, számolni kell. Ne bolygassuk most azt, hogy miféle eszközök által kerültek a ház­ba. Tény az, hogy egy 17 tagú parlamenti pártot képeznek. Ez oly való jelenség, mely elől elzárkózni nem lehet. De mit kell ve­lük tenni, az a kérdés. Vegyük elő az ő programmjukat, melyben több pontban fel­sorolták kívánságaikat. E programm egyes pontjai, — melyekre pontosan nem emlék­szem — azt bizonyítják, hogy az antisze­mitizmus nem egyéb gazdasági kérdésnél. A nevezett párt látni fogja, hogy „kíván­­ságai“ közül ez vagy az a gazdasági érde­kek szerint megoldható, részben teljesítve van, részben teljesíthető. Így például a­mi a külföldi zsidók tömeges bevándorlását illeti, bizony ezt senki sem óhajtja, mert olyan invázió, mely sem anyagi erőt, sem munka­­erőt nem hoz az országba, nem használhat, hanem csak árt, de ez nem csak a zsidók­ra nézve áll. Ne eresszük be az oláhokat, vagy más e fajta népséget se, ha tömege­sen, minden gazdasági és intellektuális erő nélkül akarja községeinket ellepni. Ez tehát nem zsidókérdés, hanem gazdasági kérdés. És így vagyunk e programm többi pontjai­val is. Az antiszemitizmus nem szenvedélyen, nem osztálygyűlöleten alapszik , alapja tisztán és egyedül a gazdasági kérdésekben keresendő. Tudom, hogy az antiszemitizmus nagyon el van terjedve az országban. Min­den ember, aki nálam megfordul, azt bizo­nyítja. Egy nagy vállalatnak az igazgatója, a­kivel összeköttetésben vagyok, e kérdés­ről szólva azt mondá : bizony, ha az úr (már mint én) hazajönne, ön volna az egyedüli szabadelvű ember az országban. Volt nálam nemrég egy baranyamegyei egyszerű föld­­míves ember. Megkérdeztem tőle, hogy ná­luk is meg­van-e az antiszemitizmus és mi­ért ? Bizony meg van, válaszold jámboran, mert a zsidók egyre vásárolják a birtoko­kat. Mindenütt így van ez ? — kérdem. A németeknél nincs, mondá. No lássa, itt a dolog veleje. A németek takarékosabbak, gazdaságosabbak és élelmesebbek, őket nem fonja be a zsidó, nem forgatja ki vagyo­nukból; míg ellenben a magyar ember né­ha bizony könnyelmű, nem bánja, ha 1—2 forinttal többet költ; több is veszett Budá­nál, gondolja magában, s ezt a könnyű gon­dolkozását, általában pedig bizonyos gazda­sági előnyöket a zsidó hasznára tudja for­dítani — és e miatt szidják. Itt Olaszor­szágban, úgy Angliában, Francziaországban nincs, nem is lesz zsidókérdés, mert az olasz, az angol, a franczia ép oly élelmes, mint a zsidó és ép úgy ki tudja aknázni a gazda­sági előnyöket, mint az. Hiába, nagyon anya­gias kort élünk, a gazdasági kérdések do­minálnak mindenütt és a gazdasági viszo­nyok bizonyos alakulása szülte az antisze­mitizmust. Ha az antiszemita­ párt be fogja látni, hogy törekvése tulajdonképen nem egyéb, mint bizonyos gazdasági érdekek vé­delme, vagy reformja, és ha e védelmet iga­zán akarja, meg kell szűnnie továbbra is ,antiszemita pártnak­ lennie, és czélját reá­lisabb formában kell követnie, hogy más pártok is támogathassák. De ha e meggyő­ződése daczára is az osztály- és fajgyűlölet hirdetője marad, akkor erélyesebb eszközök­kel kell ellene fellépni a kormánynak és a társadalomnak egyaránt. Beszéltünk a zsidók asszimilácziójáról. De mit tesznek Önök ez ügyben, kér­dő Kossuth. Hisz a házassági kérdést is zsidókérdéssé fújták föl. Roszszul te­szik, hogy ezt a kérdést a polgári házas­sággal ellentétbe helyezik. — Igen helye­sen mondta Schlauch Lőrincz szatmári püs­pök egyik pásztorlevelében, hogy a papság az állam politikai dolgaiba nem avatkozik, hanem kötelességének tartja az állami tör­vények tiszteletben tartását hirdetni. Az ál­lamnak nem szabad magát e kérdésben a vallással ellentétbe helyezni. Pedig sok he­lyütt, például Olaszországban igy van. Itt csak az a házasság érvényes, mely a sindi­­kus előtt köttetett. Ezenkívül persze szabad­ságában áll mindenkinek saját vallása sze­rint, saját papja előtt megesküdni. De a sindikushoz menni muszáj És ez intézkedés miatt nagyon sok Olaszországban a tör­vénytelen gyermekek, vagy­is az oly gyer­mekek száma, kik csakis pap előtt kötött há­zasságból származnak. Ez nem helyes. A pol­gári házasságot be kell hozni, az bizonyos, de nem úgy, hogy mindenki a városi ható­ság előtt esküdjön örök hűséget választott­jának. A házassághoz az államnak is van köze, de a vallásnak is. A­ki tehát bármi oknál fogva a polgári hatóság előtt eskü­szik, annak a házasságát érvényességi szem­pontból a vallásnak is el kell ismerni. De viszont az államnak érvényesnek kell te­kinteni minden oly házasságot, mely a kel­lő formák között a pap előtt köttetett. A különböző vallásfelekezetek papjait csak ar­ra kell kötelezni, hogy a náluk kötött há­zasságokat annak rendje és módja szerint a polgári hatóságnak is bejelentsék, hogy az állam — akár adózási, akár katonakö­telezettségi vagy más szempontból — a maga jogait a házasokkal szemben szintén kereshess. A polgári házasságot tehát nem kell és nem szabad a vallással rideg ellen­tétbe helyezni. Visszatérve a közgazdasági és ipari thémákra Kossuth részletesen tudakozódott egyes iparágak állásáról és igen örült, ha­­egyik-másik irányban kedvező értesítést szerzett Rendkívüli érdeklődést tanúsít min­den életrevaló, fejlődésre képes kultur moz­zanat iránt, mindent tud, a mi lapok által megtudható, s éles emlékező tehetséggel egyaránt emlékszik a liszt­szállítás körül elkövetett szabálytalanságokra, mint egyes magánérdekű apróságokra. — Az iparegyletet — mondá — min­den politikai színezet és czél nélkül alakí­tottam, nem is volt abban soha szó politi­káról, de nem tagadhatom még sem, hogy az 1848 diki év vívmányaiban nagy része volt ez egyletnek is, mert az a polgár, az egyszerű iparos, a ki a Batthyányi és Te­­leky grófokkal ült egy asztal mellett s ezek­ilyen Earle Beatrice féle leányoknak az a különös, hogy ha egyszer megtanulnak szeret­ni, a saját akaratukról való teljes lemondás majd­nem megható. Szerette volna vidám enyelgő szavakkal azt mondani, hogy elég engedélyt kapott egy éjszakára , de a tré­fás szavakat nem tudta kimondani, s egy­szerűen megígérte hogy akaratát teljesíteni fogja. Lord Earle nyájasan fogadta távozó vendégeinek üdvözletét, csodálkozva ma­gában, hogy lord Airlie miért van mindig a sarkában. Végre megérkezett a várt pillanat, midőn az utolsó kocsi is kigördült az udvar­ból s a család egyedül maradt. Lady Earle azt mondta a két leány­nak, hogy a­­bált megbeszélni­ menjenek vagy egy fél órára az ő szobájába. Lionel búsulva, hogy ily hamar vége lett az estvének, a szobájába vonult. És ekkor Airlie Hubert lord Earlehez ment, azt kérdezve, hogy beszélhet-e tíz perczig vele. — Nem halaszthatjuk holnap reggel­­re ? kérdé Ronald mosolyogva, a­mint az óráját megnézte, nézze elmúlt két óra — Nem lehet, válaszoló lord Airlie Nem tudnék még egy éjszakát e nyugta­lanságban tölteni. — Jöjjön hát velem, mondá a háziúr, a könyvtár felé vezetve az ifjút, hol a lám­pák még nem voltak kioltva. — Mi a baj, kérdé kedélyesen, az iz­gatott szerelmes felé fordulva. — Talán meg kellene szavaimat válo­gatnom, mondá az ifjú, de én ahoz nem ér­tek. Lord Earle, én szeretem Beatricet. Ad­ja nekem feleségül­­kel társalgóit, vitatkozott, azokra az ezek­kel való érintkezés nem volt hatás nélkül. A keleti kereskedelemről szólva rész­letesen fejtegette az ez irányban eddig tör­ténteket és szükségesnek tartó ügynököknek oly czélból való alkalmazását (lehetőleg a tervezett keleti múzeumnál), a­kik hazai iparosaink mintáival utazzanak keletre és ott szerezzenek nekik piaczot, állandó klien­­télát, ámbár — úgymond — ismételten hang­súlyoznom kell, hogy a hazai ipar fő törek­­vésének azt tartom, hogy intenzíve fejlődjék, saját piaczait hódítsa meg és szorítson ki lehetőleg mindent, a­mi külföldi. Ha azért például gyapot-iparunk nem lesz, nem igen bánom, mert nálunk gyapot nem terem; de ha gyapjú-iparunk nem volna és az otthon termelt gyapjú mindig külföldre vitetnék feldolgozás végett, hogy mint áru 100—150 százalékkal drágábban kerüljön vissza hoz­zánk, ez már öreg hiba volna. Különben is hozzá kell szoktatni a kö­zönséget a hazaihoz, és nem szabad megen­gedni, hogy egyes jeles hazai gyárosok ké­szítményeikre, csak azért, hogy a belföldön elkeljenek, külföldi vignettát ragasszanak. (E tekintetben, említem, sokat várhatunk a jövő évi országos kiállítástól.) _ Geléri Mór. Dóra. Az Elain szerzőjétől. A­mica. XXX. (Folytatás.) — Most már mindenik keringő az enyém, mondá lord Airlie. És Beatrice, lord Earlevel még ma este beszélek. Szabad ? Igen, Beatrice megengedte. Kellemes volt oly hamar lekötve lenni, kellemes volt a magáénál erősebb akaratot találni, ő nem bánta, ha a világ szerelmüket mielőbb tud­ja. Csak azon csodálkozott, hogy le­het ily kimondhatatlanul boldog. Beatrice nem tudta, hogy a bál mint végződött, egy boldog álomnak tűnt fel az egész. Í­gy tetszett, mintha a zene hangját, az emberek zaját álmában hallaná. Néha, midőn kedvese mellette állott, minden szebb­nek s fényesebbnek tetszett előtte. Szive, lelke véghetetlen nyugalommal s örömmel voltak eltelve. És különös, hogy boldogságának ez édes órájában Fernely Hugó egyszer sem jutott eszébe. Semmi sem zavarta meg teljes boldogságát. A lady Earle oldala mellett állott mi­dőn a vendégek egyenként jöttek búcsút mondani. S látta kedvesét atyjára várakozni. — Attól félek, mondá, hogy lord Earle még egy jó darab ideig el lesz foglalva. Pe­dig­ még ma éjjel beszélnem kell vele. Beat­rice: Ígérd meg, hogy nem fekszel addig le, míg’ atyádnak a belegyezését meg nem nyerjük. A leány nem tudott ellentmondani. Az küldé. Lord Airlie soha sem felejtette el azt a kedves, piruló arczot, midőn Beatrice be­lépett s szemérmesen félig elfordult tőle. — Beatrice, mondá az atyja, a leányt karjai közzé szorítva, igaz-e a mit hallok ? Csakugyan Lord Airlienek adjalak ? — Igen papa, ha úgy tetszik, susog­ta a leány. — Nekem úgy tetszik, kiáltó atyja, Hubert, neked adom e megbecsülhetetlen drága kincset. Leányom szerelmét saját szavaiból ítéld meg. Első szerelme a tiéd ; tudom, hogy rajtad kívül nem szeretett mást soha. S midőn szívedre szorítod, meg lehetsz róla győződve, hogy más férfi soha sem ér­dekelte. Ugye Beatrice, igazat mondok ? — Igen, mondá a leány, egy pillana­tig habozva, mert Fernely Hugó most me­gint eszébe jutott. — Holnap reggel, folytatá Lord Ear­le beszélői fogunk a jövőtökről, most mindnyájan fáradtak vagyunk. Remény­em Airb­e, hogy nyugodtan fogsz aludni ? — Hogyha ugyan alszom, volt a vá­lasz. — Ismételem, mondá Lord Earle, hogy ha nekem kellett volna megválaszta­nom a kire Beatriceomat biztam, téged vá­lasztottalak volna. Ne várakozz tovább, leá­nyomat megköszönni. Van nekem arról né­Az utolsó 24 óra alatt a helyzet ki­­­javult, de nem is rosszabbul­. Francziaor­­­­szágból érkező hírek nem jelzik a bbd­en­­ terjedését, de szűnését sem. Azért természe­tes, hogy Anglia, Német-, Olasz-, Spanyol­­­országok, Ausztria, Svájc­ és Magyaria, nagyban fegyverkezik a veszedelmes­eljes­­­ség ellen. Minden ország igyekszik forga­mát Francziaországgal korlátozni és in­­tegrárokat állít fel, így a magyar kereske­delmi miniszter a kholera tárgyában a kö-­ vetkező rendeletet bocsátotta ki : „A m. királyi bel- és pénzügyminis­terrel egyetértőleg, a kholerajárvány '*­r hurczolásának megakadályozása végett ez-: nel elrendelem, hogy a rongyok, ócssi alattságok és ócska kötelek, használt egy­neműek és viselt fehérneműek és ruházato­k behozatala és átvitele Francziaországtt Algírból és Tunisból, a­mennyiben ezen b­en a kereskedelem tárgyát képezik, úgy a váz határon át, mint vizen, a mai napit.­ kezdve, további intézkedésig tilos. Budapest 1884. június 30. A miniszter helyett: Ma­­lekovics s. k., államtitkár.* * * * A kholera fészke Francziaország, mint tudjuk, Toulon városa. E városia a franczia kormány egy hírneves szakember küldött: dr. Rochard-t, abból a czélból, hogy a vész színhelyéről szemlélet alapján tegyem jelentést. Dr. Rochard, a tengerészeti mi­niszterhez írásbeli jelentést küldött, a­mely szerint az ő Toulonba megérkezése óta a járvány áldozatainak száma naponként 8- 10 s az elhaltaké eddig 45. A tengerész­ kórházakban Toulonban és Saint Mandrin­úsztak. Az ágak között gyenge szél lengedi­zett, a levelek mozogtak , a csillagos tin­ta kék ég és a szellő susogásának ünnep­lyes szépsége meghatották a leányt. A büszke, szenvedélyes szívbe nemese­k gondolatok jöttek, a derék, a lovagias Gá. I párra gondolt, ki azt mondá, hogy életét n­ boldogságáért Elhatározta, hogy az es­te levő fényes jövőben igyekezni fog je­lenni és Lilliánhoz hasonlítani. Aztán is­­mét kedvesére gondolt, s a rózsakertben töltött boldog félórára. Ablakából ír­hatta azt a helyet, a hold megvilágított! - Az a holdvilág hű képe volt életén­, oly fényes, oly tiszta és oly homálytali Amint e gondolat agyában megszüle­tett, egy árny vetődött a rószokra. Oda né­zett, s egy magas férfi alakot látott a kis kertet elválasztó ösvényen lemenni. Az alak megállóit, hosszasan nézett fel az ablakok­ra, aztán megfordult, a park felé folytatta útját , eltűnt. Beatrice nem ijedt meg. Egy pillanatra csodálkozott, hogy ki lehet az éjjeli sétáló Talán valamelyik kertész, de nem sokáig töprenkedett felette. Egy holdvilágnál látót­­orny nem ijesztette meg. Az a langyos jég hamar megtette ha­­tását. Szempillái most már igazán elnehezül­tek , s Beatrice ismét lefeküdt. Midőn felébredt, a nap fényesen sütött Egy illatos bokréta volt melléje letéve, me­lyen a harmatcseppek még most is ragyog­tak, a virágok közzé egy kis összehajtó­­ papiros volt szúrva; a levél e szavakat tar­talmazta: Beatrice, a reggelizés előtt kijösz* néhány perczre a kertbe ? csak annyi időre jötj édesem, míg elmondod, hogy a tegnap' estve adott ígéreted nem álom. (Folyt. köv.) ELLENZÉK Helfy Ignácz bukása. Helfy Ignácz megbukott. Győrött és Baján. Megbukott nyílt csatában. Hogy ott sem hiányoztak ellene az­­eszközök­, ez po­litikai közéletünkre nézve jellemző is, szo­morú is, de azok nyílt ütközetek voltak, semmivel sem alantasabbak a fegyverrel vi­­vottaknál, a­melyeknél a fogás, az útvesztő megengedett mód: c’est la guerre! Másképen állott a kérdés Szent-Gott­­hárdon. Ott három versengő fél közül Hel­­fynek jutott a legtöbb szavazat s a szűkebb választásban fel volt vetve a kérdés: h­e­­lye van-e Helfynek a parlament­ben, igen vagy nem? Fel volt vetve az a kérdés : szükséges-e a parlamentben az igazi ellenzék, igen vagy nem? És fel volt vetve a kérdés: van-e Tisza Kálmánban és pártjában annyi politikai tisztességtu­dás, hogy a szűkebb választás harczában a legális fegyvernek lejalitással, a diszkré­­cziónak ugyan avval feleljen? A harcz le­zajlott, Helly megbukott s én, ki a vias­­kodásnak részese és szemtanúja voltam, mondhatom, hogy e harcz elég volt arra, hogy bennem a teljes megundorodást föl­keltse az ellen a rendszer és politikai iskola ellen, mely a szabadelvű czimet bitorolja s ellenkezőt cselekszik, tisztességről beszél, mi­kor kivetkőzött belőle! Nyílt ellenfele voltam Deák Ferencz­­nek, a politikusnak — írott és élő szóval mon­dottam meg, hogy miért ? — De egy tulaj­donságát becsültem, s ez az, hogy az igaz magyar ember tisztességtudása meg volt benne s ez indítottam­­arra is, hogy a véres mandátumot visszautasítsa. És lelkem leg­mélyéből fakad ma az a meggyőződésem, hogy Deák visszautasítja a szent-gotthárdi madátumot is, mert szennyes az — undorí­tóan szennyes! Sőt ezt utasítja inkább visz­­sza mint a véreset, mert azt a vért a szen­vedély elemi hatalma ontotta, holott az a szenny, a hideg észszel számító korrupc­ió, a depraváczió, az erkölcstelenség szülötte. Egy árva szóval sem kérdem, hogy azt az utolsó kenettel ellátott haldoklót, mily eszközökkel nyerték meg ? Nem kérdem, hogy a nyolc­van zsidóválasztóból miért szavazott hetvenhét Fackh Károlyra, kinek tábora antiszemita nótával vonult be, még azt is szó nélkül hagyom, hogy a kataszteri és megyei tisztviselőkből alakított kortesbad, mit mivelt pénzzel, bor­ral, zsandárral a falvakon és a választás színhelyén. De az, hogy ott az egész fegyveres . Senkinek sem adnám szívesebben, válaszoló Ronald, de mit mond hozzá a leá­nyom ? — Az ő ígéretét bírom, mondá az ifjú, s szive hangosan dobogott a boldogságtól, midőn a leány szavaira gondolt. — Hadd lássuk, mondá lord Earle. Csengetett, s a legényét Beatrice után hatalom úgy fogta föl — természetesen utasításra — a választási szabadságot, hogy a Rába hidját elzárja s a függetlenségi párt elnökének, ki a túlról jövő választókat át akarja vezetni, kérésére azt felelte:­­reitet ihn nieder!“ gázoljátok el! — hogy az 1047 függetlenségi választót naphosszat minden mozgástól elzárja, az 55 helységből álló kerületbe a kimenetet megtiltsa, lapa­tával, karddal megakadályozza ; de meg­engedje, hogy az ellenfél az egyes válasz­tót is külön vonaton szállítsa — ám egyez­tesse ezt össze valaki a magyar ember tisz­tességtudásával — én nem bírom. Ám gyö­nyörködjék Tisza Kálmán és Radó Kálmán a „sikerben*, gyönyörködjék abban is, hogy választottjuk a fölhívást mint „birodalmi lovag* írta alá, hogy a magyar ország­gyűlésre szóló mandátum átvételénél ezrek hallatára a „Gott erhalte unser Kais­er“ dala zúgott a legújabb „szabadelvűség” tá­borában : teljék kedvük mindenben, a­mi nem tisztesség — ámde szerencsére ephemer is. Azok, a­kik tanúi voltak a harcznak, tudják mit jelentett az: Tisz­a Kálmán tábora teljesen föladta a poli­tikai tisztességet s irtó harczot indított az ellenzék ellen ; elve mellé akasz­totta a választás szabadságát — lelke rajta. Majd számolunk ! HERMAN OTTÓ: Egyptom ügye. Az európai konferenczia szombaton ösz­­szeült Londonban s még idáig igen keve­set tudhatunk működéséről. Csupán csak annyit, hogy az angol tervet Egyptom pénz­ügyi rendezésére elfogadta. A­mit ezen tervből ez idő szerint tud­ni lehet, igen kevés s abban öszpontosul, hogy az egyptomi adókat jelentékeny ösz­­szegig, mintegy 35—40 millió forintig le­szállítsák. De egyidejűleg az egyptomi ál­lampapírok kamatait s a szabadalmazott adósságot egy fél százalékkal csökkentsék. Ez az a pont, melynek a franczia ka­mara és a közvélemény ellent mondanak. Ferry és Waddington ezt mindenesetre te­kintetbe kell vegyék. A tekintélyesebb franczia lapok össze­sen úgy fogják fel a miniszterelnök diada­lát a franczia kamarában, hogy adott ígé­rete által kötve van. Még a „Repub. Fran­­caise“ a­mely pedig igen nagy előzékeny­séggel szokott beszélni Jules Ferryről, még az is elismeri s szárazon jelenti ki, hogy az angolok által előterjesztett kamat le­szállításba nem egyezhetnek bele. Ha ebből azt magyarázhatjuk ki, hogy a konferenczia tanácskozásai nem fognak simán lefolyni, azt is várhatjuk, hogy meg­lepetéseket is fog hozni. Bécsi és berlini tudósításai az angol lapoknak, határozottan ellene mondanak azon állításnak, hogy Orosz­ország is helyet követ el magának a nemzet­közi ellenőrző bizottságban, a Neue Freie Presse párisi tudósítójának egy határozott jelentése azonban ezen hírt teljtartalmúlag fenn­tartja. Annyi minden esetre áll, hogy Szt.­­Pétervártt a konferenczia hatáskörét és tár­gyalási programmj­át szélesbíteni s a fran­czia angol egyezmény egy­némely pontját megváltoztatni óhajtanák. Ez okból a kon­ferenczia Oroszország felől nagyobb meg­lepetéseket várhat, mint a­milyet egyelőre sejtene valaki. Különben általában az­t hiszik, hogy a konferenczia működése jól bele fog nyúlni a nyárba, még­pedig azon már fennebb em­lített hír alapján, hogy Oroszország nehéz­ségeket készül csinálni, mely előre látható­lag a konferencziában képviselt hatalmak nem egyikénél támaszra találhat. Legalább a berlini­­National Zeitung* orosz lapokból enunnciatiókat közöl, melyek a porta jogai mellett Egyiptommal szemben határozott mi halvány fogalmam, hogy egy hálás sze­relmesnek mennyi mondani valója van. Jó éjt. * * * — Beatrice, mi történt ? Kérdé Lillian, midőn öltöző szobájukban egyedül voltak. — Alig tudom neked józan szavak­kal elmondani, volt a válasz. Lord Airlie megkért, hogy legyek a felesége, — felesége , és én annyira szeretem! Büszkesége megtört, s Beatrice a Lil­­lian vállára borulva, boldog könnyeket sirt. — Lillian, folytatá, én annyira szere­tem őt, de nem reméltem hogy viszont sze­rettetem. Mivel érdemeltem, hogy ily bol­dog legyek ? A holdsugarak nem világítottak meg szebb képet mint, e két testvért, a­mint a Lillian szelíd arcza is nővére felibe hajolt. — Lilly, szeretem őt önmagáért, foly­tatá a leány, ő oly jó, oly nemes. Ha kol­dus volna, akkor is épen úgy szeretném, mint most. Lillian részvéttel hallgatta ömlengé­seit egész addig, míg a sötét szemek elál­­mosodtak; ekkor jó éjt kívánva nővérének, a saját szobájába távozott. Beatrice végre egyedül volt, egyedül boldogságával s szerelmével. Oly izgatott volt,mintha szíve és agya sohasem akarna töb­bé lecsöndesülni. Aludni akart, de nem tu­dott. A lord Airlie arczát látta, az ő hang­ja s szavai csengtek füleiben. Felkelt, rózsaszínű pongyoláját magá­­­­ra öltötte, azt gondolva, hogy a langyos lég f elálmosítja. A hosszú ablakot csendesen ki­nyitotta, és kinézett. Az éj csendes volt és világos ; a hold mint egy nagy fehér virág csüngött a sötét fák felett; a zöld pázsit, az alvó virágok, s a távolban csillogó tó ezüst fényben s állást foglalnak el, s azt hiszi, hogy teljes joggal s helyes alapon felteheti, hogy az orosz lapok ama nyilatkozataiban az orosz külügyi minisztérium felfogása nyilván Azon benső viszonynál fogva, melyben­­ három nagyhatalom és Olaszország egy ki­­s ház áll, alig gondolható, hogy Oroszország ide fordította volna az ügyeket, anék­i­ hogy előbb eme hatalmakkal ne értekezet volna. Fel kell tehát tennünk, hogy Angijá­nak szándéka a porta fenhatósági jogát egyszerűen eltekinteni, a többi hatalmai­­nak beleegyezésére nem fog találni. De ép. inkább valószínűleg az fog történni, hogy a hatalmak a positív népjogi határozat­ álláspontjából kiindulva ítélik meg Egyep­tem állami helyzetét. A konferenczia első üléséről a bécsi N. F. Pressének a következőket sürgönyzi Londonból: Az első ülés kizárólag formai fásokkal telt el s a tárgyalások szigorú ti­­tokban tartása kimondatott. Az orosz s olasz pénzügyi tanácsosok még erre a ülésre nem jelentek meg. Törökország aét küldött külön meghatalmazottakat, csak szultánnak két indirect képviselőjét. Ezen­­kívül egyedül Angliának van két képfige­lője, Granville lord és Childers, a többi hi­­talmak mind csupán egy egy képviselőt küldtek, kik mellé külön tanácsosok adat­tak. A jövő ülés ideje még nincs megálla­­pítva, miután a külügyi minisztérium elő­­terjesztését előbb franczia nyelvre kell le­­fordítani, miután a franczia küldöttek nem bírják az angol nyelvet. Az »Observer“ által közölt program, a konferencziának sok tekintetben it­­egyezik meg a valósággal, mert Anglia és­ az unifikált államadósság kamatainak leszab­látását indítványozza, s Francziaország ellen­­mond, mig a többi hatalmak a privilegiui,­ adósságok kamatainak leszállítását is ajánl­ják. — Valótlan az Observernek a adók leszállításáról hozott hire is, a menny­ben az egyiptomi speciális meghatalmazottal javaslata úgy szól, hogy a földadó egy­et vagy egy egész millióval leszállíttassék, a­­mi körülbelül 4 milliót hajtana be. Julius I. A­kholera.

Next