Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)

1885-06-10 / 131. szám

^'\vwv 1,ELLENZŐT TÁRCZÁJA 1885. Junius 10. Hatodik évfolyam.13fl. ssBtim. SZERKESZTŐI IRODA: Felkirály-utcza 16. sí. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉKI ELŐFIZETÉSI DIJA: \' Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva­­,­„ erre.....................16 frt. II Negyedévre . . . 4 frt. Félévre.......................... 8 frt.­­] Egy hóra helyben . 1 frt 60 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik a „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szerda, junius 10, 1885. K­I­A­DÓ-HIV­AT­AL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Tanúság.­ ­ (Két czikk.) — I. A kinek Széchenyi az ő csodála­to­­serejével mondta meg a halhatat­­lm Ru­ckblickben : „Excellenz, sie stin­­len nach Blut“ — az a prókátor, a ki Derét a magyar történelembe ép olyan mélyen véste be, mint Caraffa generá­lt. Lipót császár, Kolonics bibornok és a többi gonosztevő — a bécsi csiz­madiának e szerencsefia, ki a barriká­­dokról, hol a zsarnokságot üldözte, a kormányzói székbe ült, hogy a szabad­inak minden parányát megfojtsa — dr. Bach Sándor báró, miután a hata­lom gyilkával, a börtönök penészével és az akasztóiak kötelével pusztította Magyarországot tizenkét éven át ; az egykori mindenható miniszter, a bukása Dián Rómába zarándokoló mezítlábos vezeklő, a huszonhét év óta hallgató államférfi kilépett a homályból, hová a tepek gyűlölete kergette s a hol a fe­ledés tartogatta az osztrák választók gyülekezete előtt megjelent mint követ­elt. Szerencsésen megbukott. De mit egy beszélgetéséből szájról-szájra ad a krónika, azzal érdemes foglalkozni. Magyarország ifjabb nemzedéke, épen azok, kik most gyürköznek neki, ám a közélet szekerét előbbre tolni és segítsenek, Bach Sándor bárót már csak ít­éld szemtanuk hagyományainak tőre­ikéiből isménk. De bár nincsen még ámbavehetőleg megírva ama korszak történelme, annyit nemzetünk minden tagja tud, hogy Bach az osztrák ház egy régi álomképét, a politikai elméletek­­nek egy idétlen szörnyszülöttét, az ösz­­irodalmi eszmét valósította volt meg évtizedre. Eszközei voltak: a terrorizmus, a­­­mely a növényvilágból a bitófát, az­­ állatvilágból a spiczlit, az ásvány­világ­tul az ólmot és a börtönt használta fel, a némaság — melynek kedvéért megtiltatott a sajtónak, a szövetkezés­ig, a beszédnek és a gyülésezésnek ■abadsága; a bürokráczia — mély­ít Csehországból, Ausztriából, Morvá­él, Galicziából, Sziléziából terelte le az ingyenélő jöttmentek seregét, gy megalkossa itt azt a rendszeré­­­t faragó, rubrikázó, németül beszélő, gallért viselő szivattyugép-telepet, a beczirker név alatt garázdálkodott é­s roszabb hírre tett szert a Rózsa­őr bandájánál. Támogatta törek­iben a Rückwärtsconcentrirung vi­­a felfedezője a k. k. glorreiche Armee. •'»oa» Az összbirodalmi eszme rövid fog­lalatja ez: politikailag és földrajzilag összeolvasztani mindazon országokat, me­lyeket a Habsbur­g fejedelmi ház bir­tokol. A birtoklási czím nem jön te­kintetbe ; az országok történelmi egyé­nisége még kevésbé; a népek érdeke legkevésbé. Legyen az egész komplexum­­­­ból egy ország, egyforma igazgatással, egyforma kormányzással, egyforma tör­vénykéréssel, egyetlen törvényhozással, egyetlen hadsereggel és egy császárral. Ezt az álmot álmodják Bécsben negyedfélszázad óta. Az álom papíron jól ütött ki. De az élet nehéz akadá­lyokat gördített elébe s bebizonyította, hogy a népeket nem lehet úgy gyúrni, mint az agyagtésztát. Pedig fűhöz-fához kapaszkodtak. Annak idejében megpróbál­ták a katoliczizmussal,melynek kozmopo­lita természete nem ismer országhatáro­kat és faji külömbségeket. Csakhamar ész­re kellett venniök a magyar földnek azt a különös tulajdonságát, hogy fiain még az egyáz szolgálatában sem tud annyira erőt venni a transcendentális elmélkedés, hogy hazafiai kötelességük­ről meg tudjanak feledkezni. Megpróbál­ták aztán az elszegényítési törekvések legtalálékonyabb rendszereivel. Hanem hát itt is segítségünkre jött a jó anya­föld. Az eke nyomán megtermett a ka­lász, a legelőn meghízott a barom, a szőlő megadta a búfelejtőt. A német nem tudott kikoplaltatni. Ekkor in­tézményeinkre tette pusztító kezét II. József rendszere. Új táblákra osztotta az országot, eltörülte a vármegyét, nem respektálta törvényeinket, nem hívott össze országgyűlést, kutyába se vette a szent koronát és az azzal járó köteles­ségeket. A nemzet hallgatva tűrt, oly­kor duzzogott, később mozgolódni kez­dett. A türelmetlenség zaja eljutott a törvénytelen uralkodó halálos ágyához. A­mit tíz évig az összbirodalom hó­bortjáról jó­indulatúlag álmodott, egyet­len tollvonással meg kelle semmisítenie. Az utolsó próbát Bach Sándor bá­ró tette meg. Neki sem sikerült. Hiá­­ban való volt a terrorizmus, az elné­­mítás, a bürokráczia és a szurony; sőt hiában rántották elé a legkárhozatosabb fegyvert, a nemzetiségek fölizgatását és a fajgyűlöletet, törekvésük hajótörést szenvedett a nemzet méltóságos türel­mén — a néma gyászon, mit a magyar nők viseltek, a szótalan kitartáson, mely­­lyel a hazafiak otthonukba vonultak, ott hagyva a közszolgálatot, mint ragályos fészket, melyet az ellenség keze meg­­fertőztetett. BARTHA MIKLÓS: Idő a földtanban. Dr. Mosel Antaltól. (Vége.) ember tehát itt tanuja volt egy fauna kiszorításának épen úgy, mint­­‘“‘Jan Steenstrup dániai zoolog és pra­xis szép észlelései szerint az erdő­­ismételt változásának. Észleletei ’lí' a kőkornak nyomai előfordulnak a ■Apókban, melyek egyszersmind elárul­­t­­tezését egy terjedelmes tűz erdőnek,­­4 bronzkor maradványait tölgyek ki- T’r­ 8 manapság a bükk közönséges erdei Az ember kortársa volt az ^korszaknak és tanúja az élő­lények 11 hathatós változásának, melyeket a f^séklet sokáig tartó és jelentékeny le- V4*a sok évszáz előtt okozott, és mi ^én­ek kétségtelen nyomait találjuk j; 1(feben, melyben az állatok és növények ‘ ** ia élő sok faja mellett a Mammut v ^ melyben északi állatok, mint a darvas és pézsmány Közép-Európának ' részében, és lefelé Magyarországig is­­­ Akkor jelenleg az északi tájakra tengeri fauna el volt terjedve a Ista01. mérsékelt szélességekben, és ha volna, hogy a mérő, amelyben emelkedik, azóta mindig egy ^ volt, akkor Lyell szerint azon ma-Ml, amelyben ott északi kagylók a henger tükre fölött találtatnak, U ^ 24.000 évet fölölelő közbeeső id k­­övetkezhetnek. * Áljunk el mindattól, amit még ^/PWrópai előfordulásokról mondani , vessünk egy pillantást a nagy erőlködésekre, melyeket Észak-Amerikában tettek, hogy a földszín utolsó változásainak korát meghatározzák. Az illető adatok legnevezetesebbikéhez és azokhoz, melyek daczára csodálatos ered­ményüknek, a legjobban indokolvák, a sváj­­czi neves természetvizsgáló Agassiznak Florida félsziget feletti számításait lehet számítani. E félsziget központilag egymás­körül sorozott korallházakból áll, melyek közül csak egyik a másik után épülhetett föl, mivel azoknak a nyílt tenger hullámza­­tára van szükségük. Föltéve, hogy egy ily bárányház 75 láb mélységből egy évszázban egy lábat nő, és hogy minden egyes bá­rányház a szárazföldhöz 10 angol mérföld­­nyi pásztát ragaszt, ami elég magasan van véve , akkor csak a félsziget déli falának képződésére egy időszak lett volna szüksé­ges mely 135.000 évnek felel meg. Ily hosszú idő alatt tehát itt minden lényeges természeti tünemény, e korállok minden külső életfeltétele semmit sem változott és a telepesek építéseiket háboríthatlanul foly­tathatták volna. Egy hasonló időrendkénti kísérletnek sokszor szóba hozott példája fűződik a Nia­gara zuhatagához. Tudvalevőleg e hatalmas vízzuhatag vezeti le az Eric-tónak vízfeles­­legét az Ontarioba, mely a kanadai tavak legkisebbike. Az Eric, mely egyike az öt kanadai nagy beltavaknak, a felvidéken fekszik, a­melyet egy hosszú meredek part választ el az Ontario mély sírjától. A Nia­gara nem zuhan le ezen meredek part elő­­élén, hanem egy hegy zugban, mely a par­tot megszakítja. Kétségtelen, hogy a lezu­hanó és a hegytől alámosó viz ereje ezen zugot lassanként rágta ki a kősziklában, hogy tehát az esés lassan az Eric felé visz­­szahátrál. A felvidéknek takarója özönvizi képződmény és ez is át van vágva ; az esés tehát ifjabb mint az özönvíz korszaka. Az angol geológ Ramsay más ismertető jelek nyomán valószínűvé tette, hogy a Niagara alámosó és kivágó hatását az özönvízi kor­szak végén kezdette meg, és ha meg lehet­ne határozni a mértéket, mely szerint a Niagara visszafelé megy, akkor birtokába jutnánk egy igen figyelemre méltó eszköz­nek, hogy az időt meghatározzuk, mely itt az özönvízi korszak vége óta eltelt. Bakeswell akkép vélekedik, hogy a Niagara visszalépése évenkint 3 lábat tesz, ami tekintve a hegyzug 35.000 láb hosszát, egy kort adna, a­mely körülbelül 11.700 évet foglal magában. Lyell, a­ki későbben látogatta meg a zuhatagot, megmutatta, hogy egy ily gyors hátrálás felvétele igen túlságos, és hogy legfölebb évenkint egy láb engedhető meg, a­mi 35.000 évet adna. Deson Ede geológ és nemcbetali akadémiai tanár, aki újra megvizsgálta a dolgot, azt találja, hogy ezen adat koránt sem felel meg a valóságnak. Ugyanis a zuhatag egy meglehetős jó rajzát 1678. évből találták meg, mely egy jezsuita missionáriustól Hennepin Lajos atyától ered ; ha Lyell feltevése, az éven­kénti­­ láb visszalépés, helyes volna, akkor a zuhatagnak Hennepin látogatásától fogva 183. lábra kellett volna visszalépni, és alak­ját egészen megváltoztatni. D’­ Deson sze­rint Hennepin képe semmi lényeges eltérést sem mutat fel a mostani tájképtől, és azóta a visszalépés csak néhány lábbal engedhető meg. Deson úgy vélekedik, hogy az igazsá­got megközelíthetnénk, ha az évenkénti 3 láb visszalépés helyet egy évszázban csak 3 lábat vennénk. Ez arra mutatna, hogy az özönvízi korszak vége óta több mint egy millió esztendő telt el. Azonban ne tulajdonítsunk valami kü­lönös értéket ezeknek az egymástól messze eltérő adatoknak, noha azoknak még a leg­­kissebbike is egy rendkívüli hosszú idő­szakra mutat. E sok évszáz mégis legelőbb az özönvízi korszak végére vezet, egy idő­pontra, a­melyről még semmikép sem bizo­nyos, hogy az Északamerikában és Európá­ban egyidejűleg történt meg. Hogy ez idő­szaknak körülbelüli tartamát illető kérdést fejtegethessük, térjünk vissza Európába. Feltéve, mondja Lyell újabb munkájá­ban az ember koráról,­­ hogy a föld len­dülete fel és lefelé, összhangzólag a manap­ság legtöbbször megfigyelt számokkal, egy évszázban 2 és fél lábat tett légyen, akkor, ha az emelkedés és sülyedés időszaka között a nyugalom semmi szünetei sem állottak be, és semmi alárendelt ingások a nagy len­dületeket félbe nem szakították, a lendüle­teknek, melyeken a Wales-grófság az özön­­vízi időszak alatt átesett, 180,000 évi idő­közre volt szükségük. E magas szám jogosultságát ki­fogásolni lehet, hogy ezen becsű egészen önkényű feltevésen alapszik, és hogy a föld lendületek Walesben akkor sokkal gyor­sabb módon mehettek végbe. De egy más, egészen önálló sora a törvényeknek, ha nem is terel számokra, még­is arra mutat, hogy ott az özönvízi korszaknak rendkívül hos­s­­zú tartalma volt. Hegyeinkben a növények sok faja és az állatok jócska száma fordul elő, melyek Skandináviában és más északi tartományok­ban hasonlag találtatnak, a közbenfekvő földtájakon pedig hiányzanak, vagy csak szórványosan a magasabb hegyvonalakon p. o. Sudet és Yogesek hegyeiben találtatnak. Sok körülmény által igazoltan elfo­gadható, hogy ezen ma szétszórt növények a hideg özönvíz korszak tartalma alatt egy összefüggő területen voltak, és apránként, az éghajlat enyhülése, a szárazföld színvál­tozásai,­­ és mérsékelt hőmérsékhet szo­­kot növények által a mély síkba szorítva e posványos maradékokba feloszlottak. A ki tudja, hogy bizonyos növények mily las­san, lépésről-lépésre előhaladva a maguk elterjedési kerületüket kiszéles­ítik, meg fogja engedni, hogy bizony hosszú időszak­ra volt szükség, hogy e változások megtör­ténjenek. A fiatalabb Hooker, angol botanikus, fényes vizsgálatai a mi északi növényeink elterjedését illetőleg még egészen más té­nyekkel ismertetnek meg. Nem kevesebb mint 350 skandináviai növény találtatik elszigetelve a Himalája fennvidékén, és mi­vel a Himalájának semmi növénye sem terjed Skandináviáig, alig lehet kétségbe vonni, hogy a bevándorlás csak ezen egy irány­ban következett be, midőn valami más ter­mészeti változások az északi növényzetnek túlsúlyt adtak. 53 ilyen nem rég ausztrá­liai és újseelandi­ havas bérczein is találtat­tak, nem csekély bámulatára a természet­vizsgálóknak, a­kik épen nem számítottak arra, hogy e magaslatokon oly távol ha­zájától még észak-európai betolakodó nö­vények is találtassanak. Vájjon a növényvándorlás a maga út­ját Sibérián, Keletindián és Celebesen, mely az indiai szigetcsoport a legnagyobb szi­gete ; — vájjon az Alpokon, Kárpátokon, Kaukazuson, Kisázsián és Perzsián keresz­tül vette-e? vagy pedig mind a két főutat használtá­k ? annyi bizonyos, hogy az idő elegendő volt arra, hogy lassú lépteiben a nagyobb szárazföldi vonalrészt bebarangolja, és hogy nem az idő, hanem földgömbünk méretei szabtak határt a növény költözé­sének. A tények bármely sorát követjük is, bármely tüneményektől kérünk is tanácsot, mindig kénytelenittetünk évezreket évezredre halmozni, melyekkel mégsem jutunk tovább, mint egy időbe, melyben a hegységek nagy vonalai már ugyanazok voltak mint ma, melyben a mai állatok és növények teje- Politikai hír. Eötvös Károly levele. A veszprémi kerület választóihoz Eöt­vös Károly a következő levelet intézte: A képviselőjelöltséget, melyet elvbará­taim bizalma e kerületben újra s most már ötödizben felajánlott, ezúttal nem fogadha­tom el. Tudom, hogy hosszú múltnak nemes küzdelmei kötötték össze az én nevemet a veszprémi kerülettel. Érzem elhatározásom fontosságát s a rám háruló felelősség súlyát. Aggodalommal láttam, hogy az ellenzék igaz ügye pillanatnyilag nagy veszteséget szenved ezáltal s a 48-diki dicső eszmék lobogóját, mely nevem alatt nem egyszer lengett diadalmasan, e kerületben egyelőre félre kell tenni. Elhatározásom mégis vál­­tozhatatlan. Mert a viszonyok ma kedvezőtlenek s az én erőm ma gyenge amaz eszmék képvi­selésére, melyek lelkemben élnek s melyek politikai megyőződésemet képezik. Gonosz áramlat uralkodik most a kormány és ország­­gyűlés döntő köreiben, sőt bizonyos mérvig a közhangulatba is. Megyhunyászkodás a ha­talom előtt, lelkesülés helyett élelmesség, ha­zafias polgári érdemek helyett a hivatali ér­demek tisztelete, vak bámulása a születési és főrendi vakszerencsének, osztályversengés, felekezeti viszálykodás, a nép valódi érde­keinek föl sem vevése, a nép terhének köny­­nyelmű szaporítása, személyek bámulása az elvek tisztelete helyett, a közerkölcsök rom­lása nem egy irányban , Íme ez most valódi jelleme napjainknak. Én ez áramlattal együtt úszni nem akarok, de ezt meggátolni nem tudom s szavam, ha a parlamentbe jutnék, siker nélkül hangzanék el ott. Sikertelen küzdelemhez semmi kedvem. Bizalmam ren­dületlen a jövőre, erőm se merült ki, de az én teendőm most pihenni és várakozni arra az időre, mely nekem és elvbarátaimnak meghozza vagy eszméink sikerét, vagy e siker érdekében a reményteljes küzdelemnek lehetőségét. íme okaim az országos politika meze­jéről. De vannak okok itt helyben is, melyek tiltják nekem a képviselőjelöltség elfoga­dását. Egy év előtt meg volt nevem mellett a többség s akkor katonai véres erőszakkal tiporták szét a szegény népet, elvbarátaim lelkes táborát. A holtak és sebesültek bo­­szulatlanul szenvedtek s a gonosztevőket el nem érte, sőt nem is kereste az igazságszol­gáltatás karja. Én a népet ily gyalázatos erőszaknak többé kitenni nem akarom. Nem akarom kitenni a vesztegetésnek se. Vannak lelkes, községek, melyeknek férfiai becsületes honfiak magasztos önérze­tével utasítanak el maguktól minden csábí­tást, minden megvesztegetést és minden meg­félemlítést. Vannak községek, melyekben a becsület és meggyőződés nem eladó. Örök hálám és tiszteleten e községek iránt! De a kerület nagyobb részében — fáj­dalom — a szavazati többség egyszerű adás-vevés dolga. A­ki többet átlérte, azé a többség. Én tisztelt választók, akármit beszél a vakhit, szegény ember vagyok. Ne­héz mindennapi munkával keresem magam s családom kenyerét s őrzöm birtokom, őse­imnek kisded örökségét. Se az országtól hi­vatalom, sem a kormánytól pártfogásom nincs, — nekem a szavazatok megvásár­lására pénzem nem lehet. Én a kormány pénzével, a püspök pénzével, a káptalan pén­zével versenyre nem kelhetek, magam és gyermekem koldussá nem tehetem. De ha százezreim volnának is, ak­kor sem mennék olyan vásárra, hol lelkiis­meretet és politikai meggyőződést pénzen árulnak. Én népünk érdekében viaskodom én a 48-iki dicső eszméket és törekvéseket képviselem, én a nép erkölcsi megrontásának tettese lenni nem akarok. Ha a nép fölébred, megtalálja ingyen a maga emberét. Ha nem ébred föl, ha áru­ba bocsátja szavazatát, akkor ne panaszkod­jék, hanem tűrje szomorú sorsát békesség­gel. Isten áldása velünk és imádott ha­zánkkal, írtam Litéren, 1885. évi junius hó 4 -én. Eötvös Károly: Magyar kulturegylet. Föl a lobogóval ! (v.) A nagy nemzeti ünnep érdekében foly a munka; az öttagú előkészítő bizottság tegnap egész délután tanácskozott Nagy Mór tanácsur elősülése mellett, s nagyjából kidolgozta az ünnep programmját Az egész jelentőségteljes mozgalom vezetésére 100 tagú bizottság alakíttatik, s ez a bizottság holnap délután 5 órakor tartja alakuló ülését a ta­­nácsház nagytermében. A bizottság névsorát alább közöljük, de szükségesnek tartjuk itt külön is figyelmeztetni az illetőket a reájuk­­ bízandó föladat nemzeti fontosságára, s eb-­­­ből kifolyólag kérni, hogy az ülésen okvet­lenül jelenjenek meg. Most az ő vállukra nehezedik a föladat megoldásának terhe ; tőlük, az ő igyekezetüktől, buzgóságuktól függ, hogy a kultur­egylet közgyűlése való­ban méltóságteljes és impozáns nemzeti de­­monstráczió legyen.­­ Tegnap délután fél 5—8-ig tanácsko­zott az az öt tagú bizottság, mely dr. Nagy Mór tanács úrelnöklete alatt azon czélból küldetett ki, hogy a közelgő nagy­gyűlés napjának minél ünne­­pélyesebbé tételéről gondolkozzék. Jelen voltak az elnökön kívül: Bénes Ferencz, Tassai Gábor, Szokolay Kor­nél és Sándor József. A beható tanácskozás eredményét az alábbiakban foglaljuk össze. Elhatároztatott mindenek előtt, hogy egy 100 tagú bizottság alakíttassék, melynek tagjai dr. Haller Károly elnök­lete alatt lennének : Albert Károly, dr. Bait­­ner Hugó, Bak Lajos, Balázs József, Bányai József, Bartha Miklós, Benigni Sámuel, Bé­nél Ferencz, Bénél Kálmán, Biasini Domo­kos, Biró János, Biró Mihály, Bónis István, Böckel Károly, Bogdán István, dr. Czik­­mántori Ottó, Deák Albert, D. Deák József, Deáky Albert, Deézsi László, Ditrói József, Egedy Lajos, Elek Gyula, Esterházy Lász­ló, Északy K., Ferenczi Á., Ferenczi I., Fischer Ákos, Eritz Árpád, Gajzágó Béla, Groisz Viktor, Gyarmathy Miklós, Hatsek Antal, Harmath István, Hatházy István, dr. Hegedűs István, Hétzei Lajos, ifj. Horovitz Samu, Háry Béla, Horváth Gyula, Horváth Lajos, Incze József, Kerekes József, Ker­tész Samu, Kilin Miklós, Kiss Sándor, Ko­lozsvári Albert, Korbuly József, Kovács Já­nos, Krasznay Mihály, Ruszkó István, Lo­­sonczi János, Lörinczy József, Magyary Mi­hály, Malonyai Dezső, Münsztermann Viktor, Merza Lajos, Márkovics Antal, Nagy Kál­mán, Nagy Gábor, Nagy Lajos, dr. Nagy Mór, Nérey Ernő, Orbán József, Oriold Jó­zsef, Pál Ferencz, Pataki Sándor, Polcz Ru­dolf, Reményik Lajos, Régeni György, Rie­ger Imre, Salamon Antal, Sándor József, Sámi­­László, Sigmond Ákos, Sipos Gá­bor, Sombori András, Somogyi István, Szabó István, Szarvassy György, doktor Szász Béla, Szász Gerő, ifj. Szász Károly, Széky Miklós, Szép András, Szilágyi Béla, Szokolay Kornél, Sztupjár Samu, Szüllő Ár­pád, gr. Teleki László, dr. Török István, Turcsányi Gyula Tassai Gábor, Várady Al­bert, Várady Károly, Vári Mózes, Vedress Gyula, dr. Veress Lajos, Virányi István, Ví­zi Endre, Vörös Sándor, dr. Weisz József. E bizottság a teendők sokasága és a határidő közelgése miatt már hol­nap, csütörtök d. u. 5 órára össze­­hivatik, a városház tanácstermébe. E nagy bizottságból alkottatik meg egy állandó központi bizottság, mely dr. Haller Károly elnöklete, valamint Nagy Béla és Benigni Sámuel alelnökletek alatt, mihelyt a választmánytól megerősíttetnék, azonn .1 megkezdené működését , szervez­né és vezetné az összes intézkedése­ket s e czélból minden nap a városház ta­nácstermében 5—7-ig gyűlést tartana, a köz­­gyűlés napján pedig permanensé válva in­tézkednék, hogy tagjai turnusonként felvált­va a központi helyen tartózkodjanak. E központi bizottság jegyzőt, pénztár­nokot és ellenőrt választva, megindítaná a költségek fedezésére szükséges gyűjtést, ked­vezményes vasúti jegyekért folyamodna a magyar kir. államvasutak és a szamosvölgyi vasút igazgatóságához, közvetítené az úti jegyeket s az ünnepélyhez tartozó tudako­zódásokat, nem különben eljárná Kolozsvár vendégszerető lelkes polgárait a város fello­bogózását, kivilágítását s az elszállásolást illetőleg. Ebből a bizottságból a két alelnök vezetné a városnak kerületenkénti eljárását. Az alsó részben Benigni Sámuel, a fel­sőben Nagy Béla. Kerületek szerint, az eljárás elnökei volnának : I. Belmonostor : Deáky Albert, H. Külmonostor: Bá­nyai József, III. Belközép: Bogdán István, IV. Külközép: Kilin Miklós, V. Kétvizköz N­a­g­y Lajos. A másik város­részben : I. Belmonostor: Bénes Ferencz, II. Külmonostor : Bónis István, III. Bel­­szén : Incze József, IV. Külszén : S­o­modi István, V. Hidelve: Sipos Gábor. Ez elnökök mellé tagok adatnának, kik pol­gártársaink fölkérését végeznék. A központi bizottság gondoskodik a másnemű albizottságokról is, melyek igy oszlanának meg: 1. Fogadó bizottság. Ez in­tézkedik a szükséges kocsikat illetőleg; a vonatok érkezésekor a vendégeknek elszál­

Next