Ellenzék, 1886. január-június (7. évfolyam, 1-145. szám)
1886-04-22 / 92. szám
1f V 4* AZ ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1886. április 22. T 9'^ Hetedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belközéputca 21. száza. (Postaépület) hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ ,,ELLENZEK,.~ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre...................16 frt. II Negyedévre .... 4 frt. Félévre........................8 frt. Ij Egy hóra helyben . . I frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepeket követő napokon. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPLAP. Kolozsvár, csütörtök, április 22. 1886. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK ilkn utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Ki a felelős? Kevés dolog van a világon, amivel olyan rutul és annyiszor visszaéltek volna, mint e szóval. Különösen az úgynevezett „alkotmányos“ országokban űznek valóságos gúnyt a felelősséggel. Nem mindenkinek, csak a nagy uraknak, a minisztereknek a felelősségével. Az egész miniszteri felelősség tulajdonkép nem egyéb: egy óriási humbugnál. Magyarul és jó parasztos-őszintén úgy mondják, hogy: rászedés. Igen, méltóztassék csak figyelembe venni az ujabbkori alkotmányos országokat s bárki meggyőződhetik, hogy tulajdonkép az egész miniszteri felelősség nem egyéb óriási szédelgésnél, melyet a hatalmasok csak azért találtak fel, hogy elhárítsák magukról a gyűlöletességet és bedugják e hangzatos szóval a „nép“ száját. Ha csak a miniszter nem lop, nem csal, vagy más komisz dolgot nem viszen véghez: nincs eset rá az újabb kori „alkotmányos“ államok történetében, hogy valamely úgynevezett „felelős“ miniszter bármely mulasztásért, bármely hibáért, bármely baklövésért az illető parlament által felelősségre vonatnék. Nem. Az illető kormánypárti többség a világért sem szorítja számadásra soha egyik minisztert sem, még ha az egész ország közvéleménye egyhangúlag elítéli is az illető kegyelmes urat. Akárhányszor az uralkodó hamarább elbocsát egy kompromittált minisztert, vagy akárhányszor udvarhölgyek hamarább megbuktatnak egy minisztert, mint (a legnagyobb mulasztás, törvénytelenség vagy baklövés esetében is) valamely parlamenti párt. Miért? Azért mert nagyon jól kitalálták a politikusok, hogy miként kell értelmezni azt a szót, hogy: alkotmányosig" Úgyhogy egy vagy több tehetséges ember egy pártot gyűjt maga köré, mégpedig szép, hangzatos jelszavak segítségével, mikor aztán az a párt felnövekedett többséggé, a vezérekből lesznek miniszter urak, a párttagok pedig tüskén-bokron át követik mindaddig, míg hasznuk van belőle. Hát aztán, hogy legyen ilyen „alkotmányos“ kormányzat mellett becsületes jelentősége annak a szónak, hogy miniszteri felelősség ?! A mi „alkotmányos“ életünkben is fordult már elő eset, midőn a miniszter urakkal szemben alkalmazni kellett és lehetett volna a felelősséget. De hát mire való a többség, ha nem arra, hogy „bizalommal“ viseltessék vezérei , a miniszterek iránt s ne engedje őket át az istentelen ellenzék zsákmányául ? Pedig már volt olyan miniszterünk is, akit nyiltan vádoltak a parlamentben azzal, hogy magas állásából gseftet űz és palotákat épít, míg az ország népe szegényedik. Hanem azért a többség dehogy vonta volna felelősségre , még bizalmat szavazott neki. Ugyanaz a miniszter aztán pár héttel később elbocsáttatott a fejedelem által, ami a legjobban bizonyította, hogy a felelősségre vonásnak mennyire helye lett volna. Ez időszerűnt is ilyen felelősségrevonásnak volna helye. Nem ugyan paloták építése miatt, de olyan hallatlan könnyelműségért és törvénytelenségekért, amiket ha magánember követ el magánemberrel szemben, menten a bíróság elé kerül, ha nem is épen bűnvádi eljárás útján, de legalább is egy hatalmas kártérítési per következtében. A képviselőház pénzügyi bizottságának tárgyalásaiból ország-világ tudja, hogy Magyarország kormánya az utóbbi két év alatt épen 20 millió forinttal költött többet, mint amenynyire az országgyűléstől és a királytól nyert felhatalmazás alapján joga lett volna. Nem arról van szó, hogy mire költötték ő excellencziáik ezeket a milliókat, hanem arról, hogy törvénytelenül, és felhatalmazás nélkül tették azt. És mit csinálnak a miniszter urak? A kormánypárt maga is meg van döbbenve az eszeveszett és törvénytelen gazdálkodás felett. A mameluk-had elkezd zúgni. Maga Hegedűs Sándor jár elől a zúgolódásban. És a miniszterek? A miniszterelnök előáll és személyes befolyásának, tekintélyének és hatalmának súlyát dobja a mérlegbe. Egy kormánypárti képviselő rosszulást (vagy olyasmit) akar indítványozni a pénzügyi bizottságban. A miniszterelnök ellenzi az indítványt és maga megszövegezi a határozati javaslatot, mely szerint a 20 milliónyi túlköltekezés, tehát törvénytelen költekezés helybenhagyatik a törvényhozás által. Tehát más szavakkal a miniszterelnök magamagának bizalmat szavaz ! És a kormánypárti többség — elfogadja ezt a határozati javaslatot. De hát Uramisten , akkor mire való hónapokat eltölteni az országos költségvetés tárgyalásával, ha a miniszter urak mégis úgy gazdálkodnak és annyi adósságot csinálnak s annyit költenek, amenynyit épen tetszik ? Még kvalifikálhatatlanabb az, amit a közlekedési miniszter viszen véghez. A túlköltekezésből ugyanis sok millió esik az állam vasutaknál eszközölt építkezésekre és más beruházásokra. A pénzügyi bizottság tagjai szemére vetik Kemény Gábor bárónak, a vasutak miniszterének, hogy mire való volt olyan sokat építkezni az országgyűlés tudomása és felhatalmazása nélkül? És mit felel a miniszter és az államtitkárja? Hát azt felelik, hogy ők nem hibásak, mert ők nem is tudtak azokról az építésekről, hanem hibás az államvasutak igazgatósága , illetőleg igazgatója, Tolnay Lajos. Erre az indítványoztatik, hogy hallgassák tehát ki Tolnayt is: adja urát, miért költötte el a milliókat felhatalmazás és a miniszter tudta nélkül. És mit tesz a miniszter és államtitkára ? Azt hogy roppantul ellenzik a volt vasutigazgató kihallgatását s Kemény Gábor nagy hetykén kijelenti, hogy ő ugyan nem hibás a vasutaknál történt túlköltekezésekben, mindazonáltal elvállalja azokért a felelősséget. Most ezzel szemben Tolnay Lajos az államvasutak volt igazgatója a hírlapokban kijelenti, hogy igenis a miniszter és a közlekedési minisztérium mindig tudott minden egyes vasúti építkezési-AL és -túrkitálásról- az mindig az ő előleges engedélyükkel történt. A miniszter és államtitkár tehát ne tegyék őt, a volt igazgatót, egyedüli bűnbakká. Íme tehát a miniszter a volt igazgatóra hárítja a felelősséget, a volt igazgató pedig visszautasítja azt a miniszterre. Hanem azért a 110 millió forint el van költve törvénytelenül. Még szerencse, hogy ő fegyelmességeik és ő méltóságaik nem költenek többet: 40—60—100 milliót Egyre ment volna, igy is úgy is megfizetjük mi, az adófizető állampolgárok s nem sokat törődünk azzal a haszontalan kérdéssel . Hogy hát ki már most a felelős ? Ha persze magánféllel volna dolgunk? biró elé idéznék a hűtlen megbízottat s olyan kártérítési pert akasztanánk a nyakába, hogy még a hetvenhetedik unokája is nyögne belé. A fenebbi czikkre megjegyezzük, hogy azt olyan ügyértől kaptuk, kinek vélekedését tiszteletben tartjuk. Magának az „Ellenzékinek határozott véleménye ezen dologban még nincs. Nem is lehet. Mi mondtuk ki először annak szükségét, hogy Tolnay nyilatkozzék, de most már azt is kimondjuk, hogy a Tolnay nyilatkozata nem világosít meg mindent. Tolnay azzal vádoltatott, hogy a parlamentiig megállapított budget keretén kívül felsőbb engedély nélkül 5 milliónyi túlkiadást tett. Tolnay azt válaszolja, hogy ő semmit sem költött miniszteri jóváhagyás és előleges engedély nélkül. Ekként a személyek ellentétes nyilatkozatát, csak az akták tanúsága egyenlítheti ki. A földerítésre szükség van. Mert vagy hibás Tolnay é s ez esetben a kormány is vétkes mulasztást követett el, hogy nem tartotta Tolnayt a kellő határok között, vagy nem hibás Tolnay — s ez esetben teljes elégtétel adandó neki, ki hazánk vasúti politikáját nemzeties irányba terelte és közgazdasági érdekeinket minden vonalon érvényre juttatta. Ki kell deríteni az ügyet a kormány felelőssége szempontjából is, mely a Tolnay hibáinak nagyságarányai szerint csökken vagy emelkedik, de mindenképen fennáll. Azonban már határozott véleményünk van az iránt, hogy alkotmányos szempontból régen nem merült fel fontosabb eset, mint a túlköltekezések nyomán beállott „póthitel“ szüksége. Voltaképen nem is póthitel ez — csak annyiban, amennyiben hitel útján érjük el a fedezetét — hanem én jegyzek, helyesebben számla a kormány tékozlásáról, benyújtva fizetés végett a parlamentnek. Már mondtak és ismételjük, hogy e túlköltekezés az országgyűlés budget jogán ejtett igen érzékeny csorbát. Parlamenti felelős rendszerünk az országgyűlés budgetjogára van főleg alapítva; kivált, mióta nagyjelentőségű tárgyakat kivettek az országgyűlés hatásköréből és átruháztak a delegáczióra, azóta a budgetjog majdnem az egyedüli biztosíték volt a kormány fékezésére és a visszaélések megtorlására. A kormány ezt a nagyjelentőségű jogot két év óta lábbal tiporja. Az eddigi adatok szerint húsz milliónál többet költött el abból a pénzből, amelynek ily módon való elköltésére nem volt felhatalmazva. Ez nem virrement, hanem alkotmánysértés. Mert a virrement abból áll, hogy egyik megszavazott kiadási tételnek a fedezetével kisegíti a másik megszavazott tételnek előre nem látott túlkiadásait. Tehát mindig már megszavazott kiadásokról van szó. Ez alkalommal azonban a kormány a megszavazott fedezetet meg nem szavazott kiadásokra fordította. Tehát semmibe vette az egész budgetet. Nem respektálta a ház határozatát és átlépte a szentesített törvén korlátait, felelősségének legkardinálisab pontjába ütközött tehát. Útjába állott „semmit, rólunk, nélkülünk” elve, és a szimpliciter feldöntötte alkotmányunk e sarkalatos elvét. Ha ezért sem vonja kérdőre a parlament a kormányt, akkor valóban üres játék folyott, s kár az időért, ami ott eltelik .... Szerkesztő. Lapunk mai számának tartalma : Ki a felelős, irányczikk. — Politikai hírek. — E. M. K. E. kimutatásai. — Világ folyása. — A román vámszerződés. — Művészet és tudomány. — Mindenféle. — Közgazdaság. Tárczák : Dengel Samy. (Elbeszélés Tompa Kálmántól.) — Egy élet bűne, angol regény. Dengel Samy: Elbeszélés a szász népéletből. — Irta: Tompa Kálmán. X. (12.) (Folytatás.) Akár hogy elzárkózott Samy, a közvélemény ítéletének híre még is csak eljutott hozzá. Megtudta, hogy a falu aprója nagyja egyedül és kizárólag csak őt tartja a Breckner Gusztáv gyilkosáénak. Megtudta, hogy a városból hozott orvos nem hiszi, hogy Gusztáv felgyógyuljon s hogy a törvény Mák vizsgáló bírója ki is száll és délóta foly az időközben eszméletre tért Gusztáv kihallgatása. Emellett neje betegsége is aggasztotta. Ha megtalál halni, arra is kiterjedhet a vizsgálat, napfényre lőnek a szegény nő összerugdosott testét borító kék foltok, az asztalláb által fején ütött mély seb solán a régi verések nyomai is — és ak- 4r végére kimenthetetlenül elitélik ; örül őket, ha a bitót kikerülő. Ő Dengel Samy, a falu legelső, leggazdagabb gazdája, aki ®'r ■ -Íróságra is számított, börtönbe kerül, ki tudja meddig 10 — 15 vagy talán 20 év‘mi talán élethossziglan. És ez a meggyötrött nő, aki neki tulajdoni és soha semmit sem vétett s ő embertelenül, irgalom nélkül halálig kínozta — s két év óta először érzett szánalmat iránta. Ilyen lelki kínok között múlt el ez a Samyra nézve végtelennek tetsző nap anélkül, hogy őt kihallgatták, letartóztatták volna. Némi bizalom kezdett kétségbeesett szivébe visszatérni. Este egy cseléd jött utánna. Breckner Gusztáv arra kérette, legyen olyan szives fáradjon egy kissé hozzá. Samy rettenetesen megijedt. Azt hitte kelepczébe csalják. De hát egy kissé meggondolva a dolgot, oktalanságnak tartotta maga is félelmét s elment. Az erőteljes fiatalember bekötözött fejjel, s a sok vérvesztéstől halottsáppadtan, mozdulatlanul feküdt az ágyban. Amikor Samy belépett fölnyitotta a szemét s arcra egy kissé elpirult, de csakhamar visszatért sáppadtsága. — Megbocsáss Samy, hogy kérettelek, szólt lassú, erőtlen hangon, — de látod ma- Igam nem mehettem hozzád. Egy kis bizalmas beszédem volna veled. A beteg anyja és az orvos a szomszéd szobába távoztak. — Samy ! — kezdte újra a beteg, miikor magukra voltak,— te úgy bántál Luise-zal e két év alatt, ahogy emberhez nem illő s megírtad nekem, hogy én is tudjam, mert tudtad, hogy nekem fájdalmat okozol vele. Tulajdonképen csak is azért kínoztad azt a szegény nőt, hiszen ő soha sem vétett neked. Tudom, hogy boszút akartál állani rajtam, — hát ezér értél s az este megkoronáztad művedet— Ma künn járt Samy, a vizsgálóbíró, kallgatott s én eltagadtam, nem vádoltalk be ; azt mondtam, hogy előttem teljesen inmeretlen, nem falunkbeli emberek támadik meg, hogy kertedben azért vannak a érnyomok, mert oda menekültem előlük. Minezt pedig nem éretted tettem, mert te nyonorult ! nem érdemelsz kíméletet, hanem ettem azért a szerencsétlen nőért, hogy lgalább becsületét, jó hírnevét megmentsem ha te már az életét megetted. Samy szemlesütve,szótlnul állott az ágy lábánál s reszkeszül, mintha a hideg rázná, vagy az örök hir előtt állana. A beteg az utolsó tavak alatt egy kissé neki hevült, bánéi lecsöndesedett s ismét nyugodtan folytat! — Most pedig azé, hivattalak ide Samy, hogy megkérjek: bánj azzal a szegény nővel emberségen, szelíden, mert ha megtudom, hogy csak gyeten goromba szót szólsz hozzá, azdal följelentelek, odaadlak a törvénynek, hgy bánjék veled, ahogy megérdemled. . . .Valószínű, hogy nem sokáig kisérhetem fiztemmel tetteidet, magaviseletedet; sebe veszedelmesek s egy kivált halálos, iste csodája lesz, ha életben maradok, de .. ne csábítsonel téged, hogy én már ne élek, én a sirból is kifogom nyújtani kezemet után* ] nad s hidd meg elérlek. . Két meghitt tanú előtt fogom tollba adani vérengző tettedet; ez irathoz csata fogom hozzám intézett leveleidet s kia kezekbe oly meghagyással teszem le, hogy kisérjenek figyelemmel s ha nem úgy bánnál nőddel, ahogy kellene, azonnal adják át a törvényszéknek. Láthatod tehát, hogy a sírból is elérlek. Jegyezd meg hát magadnak jól, hogy annak a nőnek szolgája vagy, nem férje, szolgája, kinek kötelessége úrnőjének még gondolatait is ellesni, hogy így legalább azt a pár évet, amit még meghagytál neki, nyugodtan élje át. . . . Ha nem úgy lesz, bitóra kerülsz! Most pedig elmehetsz. Dengel Samy, a híres szájhős, aki védtelen nőt válogatott eszközökkel tudott kínozni, most a — még haldoklásában is — férfi előtt meghunyászkodott, egy hang megjegyzés nélkül hallgatta végig rendelkezéseit s véste azokat lelkébe, amikor pedig elkergette magától, nesztelenül, sunnyogva távozott. Érezte, hogy a Gusztáv hatalmában van, és a helyett, hogy czélt ért volna, maga került egy veszedelmes kelepczébe. S különös ez az ember, ki a legembertelenebb eszköztől sem riadt vissza, a mikor a boszszúra törekedett, most a mikor észrevette, hogy a czélt elhaladta s ez által magát veszedelmes bajba keverte — irtózott magától. Úgy tetszett neki, hogy a mint az utczán haza felé ballag, minden ablak mögül őt lesnék s borzadva suttognák : a gyilkos. És érezte e borzasztó fogalomnak egész súlyát magára nehezedni és érezte a vérszagját kezén, ruháján s a levegőben, mely arczát körül folyta. Milyen jól esett volna, ha most lett volna, ahova meneküljön ; ha lett volna valakije, anyja, testvére, felesége, aki vigasztalja; de otthona, ahol a cselédek öszszedugták a fejeket és sajnálkoztak a szegény beteg asszonyon és felesége, ez a szegény elgyötrött lélek — nem adtak menedéket, nem nyújtottak vigasztalást. Pedig mégis haza kellett mennie, ott legalább az idegen szemek fürkésző tekintete előtt rejtve volt, ott legalább nem volt csak négyszemközt azzal a kérlelhetlen bíróval — oda benn, ott voltak tanuk is, kikkel feleselhetett. Luiset, még mindig eszméletlen állapotban találta. Teljes mértékben erőt vett rajta a láz. Sikoltozott, segítségért kiáltott, Gusztávot emlegette s Samyt kérte, hogy ne ölje meg. Samy látta, hogy segítségre van szükség, de nem mert orvost hívni. Maga állt hát a beteg mellé ismét s rakosgatta a rideg borogatást rá, így telt el egy hét. Samy ezalatt nem hagyta el felesége betegágyát, ott rákozgatta a borogatásokat és kérte az istent hogy csak addig engedje Luiset eszméletre térni, amíg bocsánatot nyerhet tőle. De bizony ez a kívánsága csak nem teljesedett be : Luise eszmélete nem tért vissza. A nyolczadik nap reggelén aztán meghozták a hírt, hogy Breckner Gusztáv meghalt. (Vége köv.) Politikai hírek ! A Lloyd vádjai. Már tegnapi táviratunkban említve volt, hogy a Pester Lloyd fulmináns vádakkal felel a Tolnay nyilatkozatára. íme közöljük a vádakat, melyek egész mivoltukban magukon viselik a hivatalos értesülés nyomait: „Kormánykörökben határozottan ellentmondanak Tolnay Lajos minden egyes állításának. Tolnay Lajos azon állítása, hogy a közlekedési miniszter idejekorán értesült minden budgetszerű és nem budgetszerű kiadásról, a tényekkel a legridegebben ellenkezik. Az okmányokból az derül ki, hogy a miniszter ismételten tiltakozott az őt ért költséges meglepetések ellen, s egyszer Tolnayt a fegyelmi eljárással is megfenyegette, ha az nem szüntetné be önhatalmú eljárását. Csak a miniszter akarata ellen s az igazgatóság önkényes eljárása folytán történhettek oly óriási hiteltúllépések, minek például a központi személy pályaudvar építésénél előfordultak, melynek építési számlái ma sincsenek teljesen befejezve. Továbbá a miniszter előleges beleegyezését aligha kikérték arra, amidőn például a 85,000 forintra előirányzott építkezésekre 187,000 forintot költöttek, úgy látszik, hogy a miniszter ily esetekben csak a befejezett tényről értesült, midőn azt már nem lehetett megváltoztatni. Amidőn a felesleges kiadásokat meg lehetett akadályozni, a kormány nem mulasztó ezt megtenni és e tekintetben azon esetet idézik, hogy csak a kormány fellépése bírta arra az igazgatóságot, hogy mintegy ezer vagyont, melyet egy társulattól készpénz fizetéssel bérelt, annak ismét visszaadja, mert kitűnt, hogy magának az igazgatóságnak sok száz vagyonja áll üresen s felhasználatlanul. Az összes szerződéseket aligha kötötték a miniszter előleges helybenhagyásával, miután megtörtént, hogy a minisztérium bírságot fizetett egy ily szerződés megsemmisítésére , miután igen közvetett uton szerzett arról tudomást. Ez esetben maga Tolnay bevallotta, hogy a szerződés az államra nézve káros volt. A minisztérium an-