Ellenzék, 1886. január-június (7. évfolyam, 1-145. szám)

1886-04-22 / 92. szám

1f V 4* AZ ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1886. április 22. T­ 9'^ Hetedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belközéputc­a 21. száza. (Postaépület) hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ ,,ELLENZEK,.~ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre...................16 frt. II Negyedévre .... 4 frt. Félévre........................8 frt. Ij Egy hóra helyben . . I frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepeket követő napokon. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPL­AP. Kolozsvár, csütörtök, április 22. 1886. K­I­ADÓ-HIVAT­AL: Kolozsvárt, Belközép utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK ilkn utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a ki­adó-hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő.­ ­ Ki a felelős? Kevés dolog van a világon, ami­vel olyan rutul és annyiszor vissza­éltek volna, mint e szóval. Különösen az úgynevezett „alkotmányos“ orszá­gokban űznek valóságos gúnyt a fele­lősséggel. Nem mindenkinek, csak a nagy uraknak, a minisztereknek a fe­lelősségével. Az egész miniszteri felelősség tu­­lajdonkép nem egyéb: egy óriási hum­bugnál. Magyarul és jó parasztos-őszin­tén úgy mondják, hogy: rászedés.­­ Igen, méltóztassék csak figyelembe ven­ni az ujabbkori alkotmányos országo­kat s bárki meggyőződhetik, hogy tu­­lajdonkép az egész miniszteri felelősség nem egyéb óriási szédelgésnél, melyet a hatalmasok csak azért találtak fel, hogy elhárítsák magukról a gyűlöle­tességet és be­dugják e hangzatos szó­val a „nép“ száját. Ha csak a miniszter nem lop, nem csal, vagy más komisz dolgot nem viszen véghez: nincs eset rá az újabb kori „alkotmányos“ államok történeté­ben, hogy valamely úgynevezett „fe­lelős“ miniszter bármely mulasztásért, bármely hibáért, bármely baklövésért az illető parlament által felelősségre vonatnék. Nem. Az illető kormánypár­ti többség a világért sem szorítja szá­madásra soha egyik minisztert sem, még ha az egész ország közvélemé­nye egyhangúlag elítéli is az illető kegyelmes urat. Akárhányszor az ural­kodó hamarább elbocsát egy kompro­mittált minisztert, vagy akárhányszor udvarhölgyek hamarább megbuktatnak­­ egy minisztert, mint (a legnagyobb mulasztás, törvénytelenség vagy bak­lövés esetében is) valamely parlamen­ti párt. Miért? Azért mert nagyon jól kitalálták a politikusok, hogy miként kell értel­mezni azt a szót, hogy: alkotmányos­ig" Úgy­hogy egy vagy több tehetsé­ges ember egy pártot gyűjt maga köré, még­pedig szép, hangzatos jelszavak segítségével, mikor aztán az a párt felnövekedett többséggé, a vezé­rekből lesznek miniszter urak, a párt­tagok pedig tüskén-bokron át követik mindaddig, míg­­ hasznuk van belőle. Hát aztán, hogy legyen ilyen „al­kotmányos“ kormányzat mellett becsü­letes jelentősége annak a szónak, hogy miniszteri felelősség ?! A mi „alkotmányos“ életünkben is fordult már elő eset, midőn a mi­niszter urakkal szemben alkalmazni kel­lett és lehetett volna a felelősséget. De hát mire való a többség, ha nem ar­ra, hogy „bizalommal“ viseltessék ve­zérei , a miniszterek iránt s ne enged­je őket át az istentelen ellenzék zsák­mányául ? Pedig már volt olyan miniszte­rünk is, akit nyiltan vádoltak a par­lamentben azzal, hogy magas állásából gseftet űz és palotákat épít, míg az or­szág népe szegényedik. Hanem azért a többség dehogy vonta volna felelősség­re , még bizalmat szavazott neki. Ugyanaz a miniszter aztán pár héttel később­­ el­bocsáttatott a feje­delem által, a­mi a legjobban bizonyí­totta, hogy a felelősségre­ vonásnak mennyire helye lett volna. Ez időszerűnt is ilyen felelősségre­­vonásnak volna helye. Nem ugyan pa­loták építése miatt, de olyan hallatlan könnyelműségért és törvénytelensége­kért, amiket ha magán­ember követ el magánemberrel szemben, menten a bí­róság elé kerül, ha nem is épen bűn­vádi eljárás útján, de legalább is egy hatalmas kártérítési per következtében. A képviselőház pénzügyi bizottsá­gának tárgyalásaiból ország-világ tud­ja, hogy Magyarország kormánya az utóbbi két év alatt épen 20 millió fo­rinttal költött többet, mint ameny­­nyire az országgyűléstől és a királytól nyert felhatalmazás alapján joga lett volna. Nem arról van szó, hogy m­i­­re költötték ő exc­ellencziáik eze­ket a milliókat, hanem arról, hogy tör­vénytelenül, és felhatalmazás nélkül tették azt. És mit csinálnak a miniszter urak? A kormánypárt maga is meg van­­ döbbenve az eszeveszett és törvénytelen gazdálkodás felett. A mameluk-had el­kezd zúgni. Maga Hegedűs Sándor jár elől a zúgolódásban. És a miniszterek? A miniszterelnök előáll és szemé­lyes befolyásának, tekintélyének és ha­talmának súlyát dobja a mérlegbe. Egy kormánypárti képviselő rosszulást (vagy olyasmit) akar indítványozni a pénzügyi bizottságban. A miniszterelnök ellenzi az indítványt és maga meg­szö­­vegezi a határozati javaslatot, mely sze­rint a 20 milliónyi túlköltekezés, tehát törvénytelen költekezés h­elybenha­­gyatik a törvényhozás által. Tehát m­ás szavakkal a miniszterelnök magamagá­nak bizalmat szavaz ! És a kormány­­párti többség — elfogadja ezt a hatá­rozati javaslatot. De hát Uramisten , akkor mire való hónapokat eltölteni az országos költség­­vetés tárgyalásával, ha a miniszter urak mégis úgy gazdálkodnak és annyi adós­ságot csinálnak s annyit költenek, ameny­­nyit épen tetszik ? Még kvalifikálhatatlanabb az, amit a közlekedési miniszter viszen véghez. A túlköltekezésből ugyanis sok millió esik az állam vasutaknál eszközölt épít­kezésekre és más beruházásokra. A pénz­ügyi bizottság tagjai szemére vetik Ke­mény Gábor bárónak, a vasutak mi­niszterének, hogy mire való volt olyan sokat építkezni az országgyűlés tudo­mása és felhatalmazása nélkül? És mit felel a miniszter és az ál­lamtitkárja? Hát azt felelik, hogy ők nem hi­básak, mert ők nem is tudtak azokról az építésekről, hanem hibás az állam­vasutak igazgatósága , illetőleg igazga­tója, Tolnay Lajos. Erre az indítványoztatik, hogy hallgassák tehát ki Tolnayt is: adja urát, miért költötte el a milliókat fel­hatalmazás és a miniszter tudta nélkül. És mit tesz a miniszter és állam­titkára ? Azt hogy roppantul ellenzik a volt vasutigazgató kihallgatását s Ke­mény Gábor nagy hetykén kijelenti, hogy ő ugyan nem hibás a vasutaknál történt túlköltekezésekben, mindazonál­tal elvállalja azokért a felelősséget. Most ezzel szemben Tolnay Lajos az államvasutak volt igazgatója a hírla­pokban kijelenti, hogy igenis a mi­niszter és a közlekedési minisztérium mindig tudott minden egyes vasúti építkezési-AL és -túrkitálásról- az­ mindig az ő előleges engedélyük­kel történt. A miniszter és államtitkár tehát ne tegyék őt, a volt igazgatót, egyedüli bűnbakká. Íme tehát a miniszter a volt igaz­gatóra hárítja a felelősséget, a volt igazgató pedig visszautasítja azt a mi­niszterre. Hanem azért a 110 millió forint el van költve t­ö­r­v­é­n­y­t­e­l­e­n­ü­l. Még szerencse, hogy ő fegyelmességeik és ő méltóságaik nem költenek többet: 40—60—100 milliót Egyre ment vol­na, igy is úgy is megfizetjük mi, az adófizető állampolgárok s nem sokat törődünk azzal a haszontalan kér­déssel . Hogy hát ki már most a felelős ? Ha persze magánféllel volna dol­gunk? biró elé idéznék a hűtlen meg­bízottat s olyan kártérítési pert akasz­tanánk a nyakába, hogy még a het­­venhetedik unokája is nyögne belé. A fenebbi czikkre megjegyezzük, hogy azt olyan ügyértől kaptuk, kinek véleke­dését tiszteletben tartjuk. Magának az „Ellenzékinek határozott véleménye ezen dologban még nincs. Nem is lehet. Mi mond­tuk ki először annak szükségét, hogy Tol­nay nyilatkozzék, de most már azt is ki­mondjuk, hogy a Tolnay nyilatkozata nem világosít meg mindent. Tolnay azzal vádoltatott, hogy a par­lamentiig megállapított budget keretén kí­vül felsőbb engedély nélkül 5 milliónyi túlkia­­dást tett. Tolnay azt válaszolja, hogy ő semmit sem költött miniszteri jóváhagyás és előleges engedély nélkül. Ekként a szemé­lyek ellentétes nyilatkozatát, csak az ak­ták tanúsága egyenlítheti ki. A földerítésre szükség van. Mert vagy hibás Tolnay é s ez esetben a kormány is vétkes mulasztást követett el, hogy nem tar­totta Tolnayt a kellő határok között, vagy nem hibás Tolnay — s ez esetben teljes elégtétel adandó neki, ki hazánk vasúti politikáját nemzeties irányba terelte és köz­­gazdasági érdekeinket minden vonalon ér­vényre juttatta. Ki kell deríteni az ügyet a kormány felelőssége szempontjából is, mely a Tolnay hibáinak nagyságarányai szerint csökken vagy emelkedik, de mindenképen fennáll. Azonban már határozott véleményünk van az iránt, hogy alkotmányos szempont­ból régen nem merült fel fontosabb eset, mint a túlköltekezések nyomán beállott „póthitel“ szüksége. Voltaképen nem is póthitel ez — csak annyiban, a­mennyiben hitel útján érjük el a fedezetét — hanem én­ jegyzek, helyesebben számla a kormány tékozlásáról, benyújtva fizetés végett a par­lamentnek. Már mondtak és ismételjük, hogy e túlköltekezés az országgyűlés budget jogán ejtett igen érzékeny csorbát. Parlamenti fe­lelős rendszerünk az országgyűlés budget­­jogára van főleg alapítva; kivált, mióta nagyjelentőségű tárgyakat kivettek az or­­szággyűlés hatásköréből és átruháztak a de­legáczióra, azóta a budgetjog majdnem az egyedüli biztosíték volt a kormány fé­kezésére és a visszaélések megtorlására. A kormány ezt a nagyjelentőségű jogot két év óta lábbal tiporja. Az eddigi adatok szerint húsz millió­nál többet költött el abból a pénzből, a­melynek ily módon való elköltésére nem volt felhatalmazva. Ez nem virrement, hanem alkotmány­­sértés. Mert a virrement abból áll, hogy egyik megszavazott kiadási tételnek a fede­­zetével kisegíti a másik megszavazott tétel­nek előre nem látott túlkiadásait. Tehát mindig már megszavazott kiadásokról van szó. Ez alkalommal azonban a kormány a megszavazott fedezetet meg nem szavazott ki­adásokra fordította. Tehát semmibe vette az egész budgetet. Nem respektálta a ház ha­tározatát és átlépte a szentesített törvén korlátait, felelősségének legkardinálisab pontjába ütközött tehát. Útjába állott „semmit, rólunk, nélkülünk” elve, és a szimpliciter feldöntötte alkotmányunk e sar­kalatos elvét. Ha ezért sem vonja kérdőre a parlament a kormányt, akkor valóban üres játék foly­ott, s kár az időért, a­mi ott eltelik .... Szerkesztő. Lapunk mai számának tartalma : Ki a felelős, irányczikk. — Politikai hírek. — E. M. K. E. kimuta­tásai. — Világ folyása. — A román vámszerződés. — Művészet és tudomány. — Mindenféle. — Közgazdaság. T­á­r­c­z­á­k : Dengel Samy. (Elbeszélés Tompa Kálmántól.) — Egy élet bűne, angol regény. Dengel Samy:­ ­ Elbeszélés a szász népéletből. — Irta: Tompa Kálmán. X. (12.) (Folytatás.) Akár hogy elzárkózott Samy, a köz­vélemény ítéletének híre még is csak elju­tott hozzá. Megtudta, hogy a falu aprója nagyja egyedül és kizárólag csak őt tartja a Breck­­ner Gusztáv gyilkosáénak. Megtudta, hogy a városból hozott orvos nem hiszi, hogy­­ Gusztáv felgyógyuljon s hogy a törvény­ Mák vizsgáló bírója ki is száll és délóta foly az időközben eszméletre tért Gusztáv kihallgatása. Emellett neje betegsége is aggasztot­ta. Ha megtalál halni, arra is kiterjedhet a vizsgálat, napfényre lőnek a szegény nő összerugdosott testét borító kék foltok, az asztalláb által fején ütött mély seb s­olán a régi verések nyomai is — és ak- 4­r végé­re ki­menthetetlenül elitélik ; örül ő­ket, ha a bitót kikerülő. Ő Dengel Samy, a falu legelső, leggazdagabb gazdája, aki ®'r ■ -Íróságra is számított, börtönbe ke­­r­ül, ki tudj­a meddig 10 — 15 vagy talán 20 év‘mi talán élethossziglan. És ez a meggyötrött nő, aki neki tulajdoni és soha semmit sem vétett s ő embertelenül, irgalom nélkül halálig kínozta — s két év óta először érzett szá­nalmat iránta. Ilyen lelki kínok között múlt el ez a Samyra nézve végtelennek tetsző nap anél­kül, hogy őt kihallgatták, letartóztatták volna. Némi bizalom kezdett kétségbeesett szivébe visszatérni. Este egy cseléd jött utánna. Breckner Gusztáv arra kérette, legyen olyan szives fáradjon egy kissé hozzá. Samy rettenetesen megijedt. Azt hitte kelepczébe csalják. De hát egy kissé meggondolva a dol­got, oktalanságnak tartotta maga is félel­mét s elment. Az erőteljes fiatal­ember bekötözött fejjel, s a sok vérvesztéstől halottsáppadtan, mozdulatlanul feküdt az ágyban. Amikor Samy belépett fölnyitotta a szemét s arcra egy kissé elpirult, de csakhamar visszatért sáppadtsága. — Megbocsáss Samy, hogy kérettelek,­­ szólt lassú, erőtlen hangon, — de látod ma- I­gam nem mehettem hozzád. Egy kis bizal­­­­mas beszédem volna veled. A beteg anyja és az orvos a szomszéd szobába távoztak. — Samy ! — kezdte újra a beteg, mi­­i­kor magukra voltak,— te úgy bántál Luise­­-­zal e két év alatt, ahogy emberhez nem­­ illő s megírtad nekem, hogy én is tudjam, mert tudtad, hogy nekem fájdalmat okozol vele. Tulajdonképen csak is azért kínoztad azt a szegény nőt, hiszen ő soha sem vé­tett neked. Tudom, hogy boszút akartál ál­lani rajtam, — hát ezér értél s az este megkoronáztad művedet— Ma künn járt Samy, a vizsgálóbíró, k­allgatott s én el­tagadtam, nem vádoltalk be ; azt mondtam, hogy előttem teljesen inmeretlen, nem fa­­lunkbeli emberek támadik meg, hogy ker­tedben azért vannak a érnyomok, mert oda menekültem előlük. Minezt pedig nem éret­ted tettem, mert te nyonorult ! nem érde­melsz kíméletet, hanem ettem azért a sze­rencsétlen nőért, hogy lgalább becsületét, jó hírnevét megmentsem ha te már az éle­tét megetted. Samy szemlesütve,szótl­­nul állott az ágy lábánál s reszkeszül, mintha a hideg rázná, vagy az örök hir előtt állana. A beteg az utolsó tavak alatt egy kissé neki hevült, bánéi lecsöndesedett s ismét nyugodtan folytat! — Most pedig azé, hivattalak ide Samy, hogy megkérjek: bánj azzal a szegény nővel emberségen, szelíden, mert­­ ha megtudom, hogy csak gyet­en gorom­ba szót szólsz hozzá, azd­al följelentelek, odaadlak a törvénynek, hgy bánjék veled,­­ ahogy megérdemled. . . .Valószínű, hogy nem sokáig kisérhetem fiztemmel tettei­det, magaviseletedet; sebe veszedelmesek s egy kivált halálos, iste csodája lesz, ha életben maradok, de .. ne csábítson­­­el téged, hogy én már ne élek, én a sir­­­­ból is kifogom nyújtani kezemet után* ] nad s hidd meg elérlek. . Két meghitt tanú előtt fogom tollba adani vérengző tettedet; ez irathoz csata fogom hozzám intézett leveleidet s kia kezekbe oly meghagyással teszem le, hogy kisérjenek figyelemmel s ha nem úgy bánnál nőddel, ahogy kellene, azonnal adják át a törvény­széknek. Láthatod tehát, hogy a sírból is elérlek. Jegyezd meg hát magadnak jól, hogy annak a nőnek szolgája vagy, nem férje, szolgája, kinek kötelessége úrnőjé­nek még gondolatait is ellesni, hogy így legalább azt a pár évet, amit még meg­hagytál neki, nyugodtan élje át. . . . Ha nem úgy lesz, bitóra kerülsz! Most pedig elmehetsz. Dengel Samy, a híres szájhős, a­ki védtelen nőt válogatott eszközökkel tudott kínozni, most a — még haldoklásában is — férfi előtt meghunyászkodott, egy hang megjegyzés nélkül hallgatta végig rendel­kezéseit s véste azokat lelkébe, amikor pe­dig elkergette magától, nesztelenül, sunnyog­va távozott. Érezte, hogy a Gusztáv hatalmában van, és a helyett, hogy czélt ért volna, ma­ga került egy veszedelmes kelepczébe. S különös ez az ember, ki a legembertelenebb eszköztől sem riadt vissza, a mikor a bosz­­szúra törekedett, most a mikor észrevette, hogy a czélt elhaladta s ez által magát veszedelmes bajba keverte — irtózott ma­gától. Úgy tetszett neki, hogy a mint az utczán haza felé ballag, minden ablak mö­gül őt lesnék s borzadva suttognák : a gyil­kos. És érezte e borzasztó fogalomnak egész súlyát magára nehezedni és érezte a vér­­szagját kezén, ruháján s a levegőben, mely arczát körül folyta. Milyen jól esett volna, ha most lett volna, a­hova meneküljön ; ha lett volna valakije, anyja, testvére, felesége, aki vi­gasztalja; de otthona, ahol a cselédek ösz­­szedugták a fejeket és sajnálkoztak a sze­gény beteg asszonyon és felesége, ez a sze­gény elgyötrött lélek — nem adtak mene­déket, nem nyújtottak vigasztalást.­ Pedig még­is haza kellett mennie, ott legalább az idegen szemek fürkésző tekin­tete előtt rejtve volt, ott legalább nem volt csak négy­szemközt azzal a kérlelhetlen bí­róval — oda benn, ott voltak tanuk is, kik­kel feleselhetett. Luiset, még mindig eszméletlen álla­potban találta. Teljes mértékben erőt vett rajta a láz. Sikoltozott, segítségért kiáltott, Gusz­távot emlegette s Samyt kérte, hogy ne ölje meg. Samy látta, hogy segítségre van szük­ség, de nem mert orvost hívni. Maga állt hát a beteg mellé ismét s rakosgatta a ri­deg borogatást rá, így telt el egy hét. Samy ezalatt nem hagyta el felesége betegágyát, ott rákoz­gatta a borogatásokat és kérte az istent hogy csak addig engedje Luiset eszméletre térni, a­míg bocsánatot nyerhet tőle. De bizony ez a kívánsága csak nem teljese­dett be : Luise eszmélete nem tért vissza. A nyolczadik nap reggelén aztán meg­hozták a hírt, hogy Breckner Gusztáv meghalt. (Vége köv.) Politikai hírek ! A Lloyd vádjai. Már tegnapi táviratunkban említve volt, hogy a Pester Lloyd fulmináns vá­dakkal felel a Tolnay nyilatkozatára. íme közöljük a vádakat, melyek egész mivol­tukban magukon viselik a hivatalos érte­sülés nyomait: „Kormánykörökben határozottan ellent­mondanak Tolnay Lajos minden egyes ál­lításának. Tolnay Lajos azon állítása, hogy a közlekedési miniszter idejekorán értesült minden budgetszerű és nem budgetszerű ki­adásról, a tényekkel a legridegebben ellen­kezik. Az okmányokból az derül ki, hogy a miniszter ismételten tiltakozott az őt ért költséges meglepetések ellen, s egyszer Tol­nayt a fegyelmi eljárással is megfenyeget­te, ha az nem szüntetné be önhatalmú el­járását. Csak a miniszter akarata ellen s az igazgatóság önkényes eljárása folytán történhettek oly óriási hiteltúllépések, mi­nek például a központi személy pályaud­var építésénél előfordultak, melynek épí­tési számlái ma sincsenek teljesen befe­jezve. Továbbá a miniszter előleges bele­egyezését aligha kikérték arra, a­midőn például a 85,000 forintra előirányzott építkezésekre 187,000 forintot költöttek, úgy látszik, hogy a miniszter ily esetek­ben csak a befejezett tényről értesült, mi­dőn azt már nem lehetett megváltoztatni. A­midőn a felesleges kiadásokat meg lehe­tett akadályozni, a kormány nem mulasztó ezt megtenni és e tekintetben azon esetet idézik, hogy csak a kormány fellépése bírta arra az igazgatóságot, hogy mintegy ezer vagyont, melyet egy társulattól készpénz fizetéssel bérelt, annak ismét visszaadja, mert kitűnt, hogy magának az igazgatóság­nak sok száz vagyonja áll üresen s felhasz­nálatlanul. Az összes szerződéseket aligha kötötték a miniszter előleges helybenhagyá­sával, miután megtörtént, hogy a miniszté­rium bírságot fizetett egy ily szerződés meg­semmisítésére , miután igen közvetett uton szerzett arról tudomást. Ez esetben maga Tolnay bevallotta, hogy a szerződés az ál­lamra nézve káros volt. A minisztérium an-

Next