Ellenzék, 1888. július-december (9. évfolyam, 150-300. szám)
1888-11-08 / 257. szám
flilenczedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Bflingi’81' utca a 47-dik szám, hová a lap szellemi részit illető közlemények czimzendők. AZ »ELLENZÉK« ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Egész évre Félévre ■ . 1 ti f'rt. Negyedévre . . 4 frt. . S frt. Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, 257. szám. Kolozsvár, csütörtök, november 8 1888. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt!, Belközép utcza 33. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy 11 centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek pannoni sora után 20 kr. fizetendő. Kis kamat , nagy adósság. Tisza Kálmán ugyancsak gőzerővel . J A n ép ezért kevés szerencsével dolgozik azon, hogy a magyar államháztartás testén állandó sebet képező deficitet eltüntethesse. A különböző adónemek túlhajtott fokozásán kívül a szükségletek mérséklése,s a kiadások apasztása által véli a deficites állapotot megszüntetni. Legnagyobb kiadásainkat a katonai szükségletek és az államadóssági kamatok képezvén Tisza pénzügyi politikája különösen újabb időben arra irányult, hogy valamiképen ezt a túlságos kamatfizetést csökkentse. A Tisza e tárgyban a tegnapelőtt is beterjesztett s a conversióról szóló törvényjavaslatban állapítja meg ama gyógyszereket, melyekkel deficites állapotunkon segíteni vél, úgy találja, hogy aki az adósságait egy kézbe tömegesíti, aki kamatláb leszállítást, vagy fizetési terminus meghosszabbítását tudja kieszközölni a hitelezőinél, hát az az ember idő folytán csak megmenekszik valahogy a pénzügyi kalamitásoktól. Tisza ezen conversio törvényjavaslattal voltaképen azt vette czélba, hogy az ország fizetési képességét meghoszszabbítsa, s adósságának terheit megkönyítse. Pedig Tisza Kálmán ez újabb tervének életrevalóságában ép úgy csalódik, mint annyi más kezdeményezésben, melyet az ország boldogítására eszelt ki immár 13 éves kormányzata alatt. Mert tudni való, hogy az a fináncz operáczió, mely a conversióról szólótörvényjavaslatban körül iratik a végkép eredményében nem hogy kedvezőbbé is tenné financziális helyzetünket, hanem egyenesen újabb terhek elválalását kontemplálja. Első látszatra tűnik csak fel olybá ez a művelet, mintha az államadóssági tőkék konvertálása egyértelmű lenne a teher megkevesbütése, vagy épen adósságaink megfogyatkozásával. A dolog a valóságban úgy áll, hogy államadósságaink tőkeösszege egy fillérrel sem apad, a kamatláb sem kissebbedik csak annyi előny származik ebből a műveletből, hogy ezentúl amit Péternek, Pálnak, Bleichrödernek, Rottschildnak fizettünk, most csak Rottschildnak fogjuk fizetni, sőt még azt a kegyet is megnyerjük, hogy Rottschild úrék ezentúl könnyebben és többet fognak nekünk hitelezni, mint eddig, s nem kell minden potom millióért berlini vagy bécsi bankárokhoz szaladgálnunk. Ennyiben tehát a helyzetünk kétségkívül kényelmesebbé van téve. És ha a kényelem egyértelmű a terhek apadásával még abba az illúzióba is ringathatjuk magunkat, hogy a terheink mérlege is javul. Az állam különböző vasúti kölcsönök és földtehermentesítési járulékok szután 463,134,436 írttal tartozik. Ennek évi kamatja és törlesztési hányada kitesz 35.760,168 frtot. Hogy ezentúl ez az évi törlesztési összeg kissebb legyen Tisza azt mondja Rottschildéknak : Urak! Magyarország tartozik nektek 463 s néhány százezer forinttal. Ezentúl tartozni fog például 609 millióval, de ezt a summát nem 15 vagy 20, hanem 60—80 év alatt fizeti vissza. Valamivel kevesebb kamatot kaptok a pénzetek után ezentúl, de felemelem a követelésiek tőkeöszszegét. Legyetek gazdagabbak. Kétségtelen, hogy egy ily fajta művelet neveztethetik ugíran fináncz műnyelven converziónak, de magyarul azt jelenti: Új adóságcsinálás. Mert a laikus ész is megértheti a Tisza converzió javaslatának elolvasása után, hogy itt voltaképen adósságszaporításról, s némi időnyerésről van szó. A tőke megszaporíttatik, a kamatfizetési idő kinyújtatik, az évi törlesztési hányad apad, de az adósság nő és a fizetési kötelezettség időtartama 20 évről, 80 évre kiterjesztetik. Ha ebben a műveletben, mi a számokban kimutatható és gyakorlati értékkel bíró pénzügyi eredmény, azt értse meg az, aki Tisza tervének mélyére jobban belát, mint a mi szemeink, melyek csak az újabb terheket fedezik fel e nagyra tartott manipuláczióban. De még ettől is eltekintve, ha mindjárt volna is valamelyes számbeli eredménye az operácziónak, már csak az, hogy Tisza a magyar államot forrászerűen kiszolgáltatja ez üzelmek révén a Rottschildoknak s igy függőségi viszonyunk e bankárcsoporttal oly érezhetővé válik, elég indok arra, hogy e legújabb fináncz találmánytól annak rendje szerint elmenjen a kedvünk. A legszomorubb mindezek után még az is, hogy mig egyfelől kamatfizetési terheinket sem apasztjuk, nem leszünk képesek ezentúl feláldozni magunkat a hitelezők gyámkodása alól; míg ha Tisza e bizonytalan sikerű prolongáczió helyett államadóssági tőkéinknek olcsóbb járadékadósságokká alakítását vette volna czélba ez után tetemesebb nyereséget érhetett volna el a kamatoknál és állandóbb rendezését eszközölhette volna pénzügyeinknek, mint úgy, hogy most egyelőre a jelen nemzedék terhein némileg könnyíthessen, annál többet rak a jövő nemzedékek vállaira, s ezzel még az útját is elzárja annak, hogy ha ő nem is, legalább egy szerencsésebb kezű pénzügyminiszter kiránthassa a hínárból ezt az adósságokba úgy bementett országot. AZ „ELLENZIK“ TÁRCZÁJA. 1868. November 8. Betyár-czsaígoraság. Az 1880. év őszi hadgyakorlatai alkalmából az aradi várban voltam elszállásolva; mindig kíváncsian tekintgettem a várudvar azon elkerített részére, hol a vizsgálati fogságban levő katonarabok reggelenként sétájukat szokták végezni, és az onnan messze hangzó lánczcsörrenés a borzalomnak egy kimondhatlan érzetével töltötte el lelkemet. Gyakran elnézegettem azokat a szerencsétlen, de szánalmat nem ébresztő, irgalmat nem érdemlő, sápadt, sárgásarczú alakokat, kik lábaikon bilincset csörtetve, szuronyos őrök fedezete mellett végzik a várudvar tisztántartása körül felmerülő munkákat. Hiában igyekeztem magamban számukra sophismákkal mentségeket keresni, álhumanitással szánalmat, részvétet ébreszteni; kevés kivétellel mindegyik arczán viselte a vad szenvedély, a fékezhetlen, durva állatiasság praegnans kifejezését, és a felszínre vergődő igazság elfogulatlan tiszta érzése azt súgta, hogy a társadalom, a büntetőtörvény ez emberi természetükből, méltóságukból kivetkőzött nyomorult páriák iránt még nagyon is kíméletes, midőn számukra gondtalan életet, tisztességes ellátást biztosít. Ilyen és ehez hasonló gondolatoktól és eszméktől eltelve kopogtattam be egyszer régi jóismerősöm — a börtönőr — ajtaján. A tágas szobában piros pozsgás, mosolygó arcű gyermekek játszadoztak a padlón, gyönyörködve a szerte szórt játékszerekben ; a legkisebb, egy szőkefürtü, aprószájú, alig két éves leányka, harsány kacsagással lovagolt egy katonazubbonyba öltözött négykézláb mászó férfiú hátán, ki ritka kedvteléssel hentergett a gyerekek között a földön. ------- -----------„ .. . E kedves idilli jelenet hirtelen áttekintése után megkértem a börtönőrt, mutatná meg nekem a többszörös rablógyilkossággal vádolt, vizsgálati fogságban levő Szabó Lajost és engedné meg, hogy vele az ő felügyelete alatt, — röviden beszélhessek. — Nem kell messze fáradnunk, — monda az öreg; itt játszadozik épen a gyermekekkel. Szabó Lajos neve hallatára felegyenesedett, katonás állásba vágta magát és szalutálva alázatosan oda szólott : »Parancsoljon, prófesz úr !« Beszélgetésbe bocsátkoztam vele és az egyenes, nyilt modor, az erőteljes, természetes gondolkozásmód, melyet csakhamar észleltem nála, eloszlatta irtózatomat és nyugodtan hallgattam tőle végig szomorú történetét, melynek előadása alatt gyakran tapasztaltam, mint igyekszik egyszerű, természetes észjárásával elkövetett nagy vétkeit ösztönszerüleg, lélektanilag mentegetni és azoknak nagy részét mint a sors elkerülhetlen csapásait következetesen feltüntetni. — Édesapám, az isten nyugtassa, becsületes, jóravaló gazdaember volt Almosdon, ahol születtem és ahol édesapám haláláig iskolába jártam; szerettem tanulni, és czimborámmal, Vass Sándorral mindig elsők voltunk, és a tanító úr nagyon kedvelt bennünket ; de amint édesapám lehunyta a szemét, felfordult világ lett a házunknál ; egy részeges, kártyás, roszhird ember járogatott hozzánk, kiben édesanyám kedvét találta, ennek köszönhetem minden bajomat. Kikergettek a házból, étlen-szomjan hagytak, mert édesanyám, mindenét a szeretőjébe tömte volna; gazdátlanabb voltam, mint az eb ; az éhségtől elgyötörve,hideg télviz idején a pajtában kellett halnom, melynek hasadékán a csipős szél úgy üvöltött be, hogy a lelkem is megfagyott. Sándor czimborám megkanyürült rajtam és noha ő édesapjával, a szegény napszámossal egy szegényes tapasztott viskóban lakott, megosztotta velem meleg vaczkát, néha még a betevő falatját is; úgy voltam náluk, úgy tartottak, mint tulajdon magzatukat. Haza nem mertem menni; az az ember, a mig édesapám keservesen szerzett vagyonából tellett, szünetlenül részeg volt és ha a házba tettem a lábamat, kirugdalt, mintha neki ott több jussa lett volna. Bírtam volna csak a mostani eszemmel, meg a mostani erőmmel, megmártottam volna benne tövig a késemet! Lajos szemei ez emlékeknél vadul forogtak, széles melle zihált és szikrázó tekintete bizonyította milyen gyűlölettel gondol arra az emberre vissza. . . Lecsillapulva ismét felvette elbeszélése fonalát. — Szomorú volt az én gyerekségem, szomorú a legénykorom is; amig a kis vagyonban tartott, addig ott garázdálkodott a mostohám, mikor az utolsó szögnek is a nyakára hágtak, ott hagyta anyámat nyomorúságba, három neveletlen gyerekkel, betegen, szegényen, kenyérkereső nélkül. Akármilyen volt, mégis csak szülőanyám, így gondoltam magamba, hazatértem hozzá, segítettem bajában, amennyire segénységemtől tellett. Azután besoroztak katonának, szegény Sándor czimborámnak majd megszakadt a szíve utánam, ő is be akart állani a kedvemért, de nem engedtem, mert édesapjának, a gyámoltalan öregnek ő volt az egyetlen támasztéka, kenyéradója. Berukkoltam Debreczenbe, eltelve keserűséggel, hogy ha már besoroztak, mert nem vittek huszárnak, a mi világéletembe mindig szerettem volna lenni. Annyira gyötrött, annyira bántott a bakamomlér, hogy egy párszor reporton is voltam, hogy tegyenek át a huszárokhoz, dehogy tettek, pedig ott talán jobban megbecsültem volna magamat, ha egyéb nem is, de egy lovam lett volna, akivel elbeszélgessek. Hazulról csak ritkán hallottam hírt, pedig szerettem volna egyet mást halllaui trán«MVJMMan» dórról, no meg a szeretemről is, mert tetszik tudni, a nélkül az ilyen magaurfajtájú legények nem igen tudnak meglenni. Bár ne lett volna, bár soha asszonyt ne ismertem volna, nem lennék itt, nem lennék olyan sorban, amilyenben vagyok. Az álmosdi asszonyok, akik úgy hébekorba hetivásárra járogatnak Debreczenbe, egyszer csak hírül hozták, hogy Bársony Klári, — igy bitták a szeretőmet, — hozáment Döme Ambrushoz, a pércsi vasúti felügyelőhöz. Azt hittem, hogy felfordult velem a világ, a szívem gyökeréig nyilallott, magam sem tudom, hogy jutottam be a kaszárnyába. Hát mért hitegetett, mert hazudta, mért fogadta, hogy szeret — ha tudta, hogy nem igaz ? Hogy volt lelke, hogy nem pirult az orczája, hogy nem süllyedt el ott az úr oltára előtt, mikor másnak esküdött, amit nekem hazudott ? Ez gyötört, ez kinozott az egész nap; ez járta az eszemet, mikor beállott az este; úgy hánykolódtam a szalmazsákomon talán éjfélig, hiába szorítottam le a szememet, került az álom. Hát így hagyjam én magamon ezt a csúfot? Azért töltsem itt ki becsületesen a három esztendőt, hogy aztán otthon az utolsó ember is csúfot űzzön belőlem. Nem teszem, nem hagyom ennyibe; nem olyan legénynek ismerték Szabó Lajcsit, akivel ilyen könnyen lehessen elbánni. Mindenki aludt körülöttem ; a napos káplár a másik szobában heveredett le: felöltöztem, magamra kaptam a köpönyegemet, hónaul alá a puskámat, egy pár olvasatlan éles patronyt a zsebembe, aztán nekiindultam a világnak. Szakadt a kő, szinte elvette a szemem világát, eltévesztettem az országutat, de menten-mentem a háborított mezőkön, tarlókon; mentem, mert a vérem kergetett. Hajnal felé lehetett az idő, mikor a vámos-pév- Coi bakterházba jutottam; a szobában világosság volt, kicsaptam az ajtót, jó reggelt kívántam, de mielőtt Döme Ambrus uram fogadhatta volna, rásütöttem a puskámat. Nagyot sikoltva, hanyattvágódott a földön. — Vérét látva, lecsendesedett az én nyargalázó vérem is. Mikor kiértem megint a hidegre és a szakadó hópelyhek forró arczámat csapkodták, eszemre tértem, gondolkozni kezdtem. Hát ide jutottam? Gyilkos vagyok, gyilkos lesz a nevem? A megjegesedett, sötét, utszélt ákáczfák, a szürke hajnalban elterpeszkedő szélmalmok széles vitorlái mint kisértetek meredeztek felém ; a csipős szélben ezer meg ezer hangot hallottam a fülembe üvölteni és mind csak azt mondta: gyilkos! gyilkos! így értem be Álmoséra Sándorhoz; elmondtam neki szörnyű tettemet, elmondtam neki, hogy most már futóbetyár leszek. Szegény Sanyo, magammal rántottam a veszedelembe, nem akart elmaradni tőlem; magához vette bicskáját, fejszéjét, és még azon éjszaka lesbe álltunk a pércsi vásárról hazafelé igyekvő kocsikra. — Hányat állítottunk meg, hányat fosztottunk ki, — nem tudnám elmondani, de még a halálos ellenségemnek, még a mostoha apámnak se kívánnám azt a hánytatott, keserű életet, amelyet mink értünk Sándorral; hiába tértünk be éjszakánként a kalápi csárdába, — hiába ittuk le a lelkiismeretünket, nem lehetett azt agyoninni. Neszét is vettük, hogy keresésünkre indultak, olyan helyre húzódtunk hát, ahol gondoltuk, hogy nem is keresnek; elbújtunk Almosdon a Sándor szeretőjénél, de Barcza Dani különb legényeket is kézrekerített már elfogott bennünket is. Engem átadtak a katonatörvénynek, szegény Sándort, akit én rántottam bajba, elítélték 15 esztendőre elvitték Illovára, mert hát ő fiatalabb mint én, talán még becsületes ember is lehet belőle, ha kitölti az idejét. V.li U'rt:rü*’.rAi r• 1\■*.• vr Politikai Síkek. — Gőzerővel. A delegácziók ülésezését azért tette kormányunk át őszről tavaszra, hogy idő legyen ősszel a budget tárgyalásra. A budgetet tehát ezen az őszön tárgyalni kell. Ám, a budget tárgyalást meg kell előznie a konverziónak , a konverzió után következni kell a regálijavaslatoknak. Ugy de az előterjesztett véderő javaslat oda irányul, hogy a jövő évi újonczájlítás már az új elvek alapján történjék. Tehát ennek is meg kell előzni a budget tárgyalást, így három nagyfontosságú törvényjavaslat és a költségvetés tárgyalására rendelkezésre áll negyven nap. Nem a Mózes negyven napja az, mikor manna hullott az égből és forrás buzogott a sziklából, hanem a Noé negyven napja, mikor az árvíz salakja öntött el erdőt és mezőt, embert és állatot. Szerb álmok. Szerbiának kétharmada nem barátja a monarckhiánkkal való szövetségnek ; a radikálisok és a liberálisok, Gruics épp úgy mint Risztics, egy nagy és hatalmas szerb császárság megteremtéséről ábrándoznak és e törekvésük megvalósíthatásának akadályozásáért monarchiánkat teszik felelőssé. Nekik Bosznia, Herczegovina és az Alduna azon része kell, hol szerbek laknak. Nem lát. Milán királyra legnagyob befolyással van Kristies Milán, külügyminiszteri osztályfőnök. Nagy része van ebben a szép Artemiziának, az osztályfőnök ur eszes nejének. Ara az osztályfőnök ur, ,nig neje által vezeti a királyt, addig bizalmas viszonyt folytat Persiani úrral, a belgrádi orosz követtel. Ezt minden ember látja, csak Hengelmüller osztrák-magyar követ nem látja. Ez az úr már régen nem lát semmit. Azt sem látta, hogy a Garasanin idejében a bécsi Länderbank mikép fosztotta ki Szerbiát, mi miatt monarchiánk elveszítette a szerbek rokonszenvét. Azt sem látta, hogy a kormány átmegy a Risztics és Gruics kezébe, holott, ha erélyesen működik, Garasanin, a mi barátunk megmaradt volna. Azt sem látja, hogy az általa dédelgetett Krisztics kormányt Szerbiában gyűlölik és megvetik, hogy e kormány minden hibájáért monarchiánkat vádolják e igy az oroszszimpáthiák a lakosság igen nagy többségénél melegen ápoltatnak. Szentimentális vallomásai által, a király helyzete épen nincs megerősödve; az orosz lépten nyomor tért foglal ott, s ha így megy, rövid időn ki lesz onnan téve az osztrák-magyar befolyás szűre. De ha Hengelmüller úr vak más a ki jól lát? A ki lát. A »Times« konstantinápolyi levelezője azt siergönyzi lapjának, hogy Keleteurópában válságos a helyzet, s hogy legközelebbről Szerbiában lázzadás fog kitörni. Értesülését állítása szerint megbízható forrásból meríti, unicsen osztrák ostobaság. A bécsi parlament tegnapi ülésén a német antiszemiták ezt indítványozták : »Miután a lengyelek és csehek két szláv nemzetiségű miniszter által vannak képviselve, a nyolc millió németet azonban egyetlen német érzelmű ember sem képviseli a kabinetben, ami nemcsak az egyenjogúságot sérti, hanem folytonos szlávosítás által, veszélyeztetheti és megrendítheti a Németországgal való szövetséget is : a kormány felszólíttatik, hasson oda, hogy az Ausztriában élő németek nemzeti jogainak és gazdasági érdekeinek megvédésére egy oly férfin hivassák meg a kabinetbe, aki vállalkozik a németség képviseletére.« (Derültség.) Az indítvány mellett csak Türk és Vergani szavaztak.ban elfogottak között igen sok a pánszláv notabilis. Azon a vonalon, melyen a szerencsétlenség történt, az összes vasúti hivatalnokokat felfüggesztették állásaiktól. Osztrák-német programm. Bécsben a német klub és a német-osztrák klub egyesülése ünnepségek között ment végbe »Egyesült német balpárt« név alatt. Az új párt a következő nyilatkozatot teszi: »A németség állami egységét és a szabadságot egyre nagyobb veszély fenyegeti. Ausztria németjeire nézve, akik az egységes állameszmét a birodalom és a nép jól felfogott érdekéből mindenkor megvédték, ez idő szerint sürgős kötelesség egyesülve és tömörülve síkra szállani az említett javakért. A német balpárt ulóbi tagjai ennélfogva »egyesült német balpárt« név alatt egy parlamenti testületté egyesülnek, feladatul tűzve ki maguknak az államegység megóvását, a németség megvédését, nem különben alkotmányunk szabad alapelveinek fentartását és fejlesztését.« Az üldözött czar. Tegnap közöltük a czár fohászkodását. Erre az ájtatos proklamáczióra a nihilisták titkos forradalmi nyomdájából egy kiáltvány jelent meg Péterváron, sajnálatát fejezi ki, hogy Kutaisban a kozák bombamerénylete nem sikerült . ígéri, hogy újabb merényletek fognak következni, míg a czár eleget nem tesz a nép jogos kívánságainak. Új összeesküvésnek jött nyomára Varsóban Gurkó tábornok. Tőle kapta a belügyminiszter a távirati értesítést, hogy eddig elfogtak 23 gazdasági növendéket, számos kormányhivatalnokot s egy törvényszéki vizsgálóbírót. Jellemző, hogy az elfogottak tulnyomólag oroszok s igy ki van zárva a föltevés, hogy az összeesküvés legyes nemzeti czélokat szolgálna. Ifjabb hírek szerint az összeesküvés szálai az összes lengyel tartományokban szétágaznak, de mindenütt a bevándorolt vagy az orosz kormány által oda telepített orosz intelligencia közt. A czári vonatkisiklásról. Mind valószínűbbé válik, hogy a borki-i katasztófa mégis merénylet volt. A Moszkvában és CharkovPorosz választások. Nov. 6-ig 233 választás eredménye ismeretes és pedig megválasztatott: 83 konzervatív, 41 mérsékelt konzervatív, 47 centrumpárti, 46 nemzeti liberális, 5 szabadelvű, 7 lengyel, 2 dán és 2 welfpárti képviselő. Berlin városa eddigi német szabadelvű képviselőit,közötte Jik Virchovot, nagy szavazattöbbséggel újra megválasztotta. A konzervatív párt és a kartell-pártok ellenjelöltjei csak részben nyertek jelentékenyebb számú szavazatot. Pour les pauvres. Az afrikai rabszolga kereskedés megakadályozására együttes lépéseket tesznek Német-Franczia és Angolország. Az angol felsőház nov. 6-iki ülésén Salisbury kormányelnök kijelente, hogy Németország a legutóbbi események következtében elhatározta, hogy Kelet-Afrikában hathatósabb intézkedésekhez nyúl s megakadályozza a rabszolgák kivitelét, valamint a fegyverek bevitelét is. Anglia elhatározta, hogy csatlakozik Németország akciójához. Francziaország beleegyezését adta a kelet-afrikai tengerpartnak ostromzár alá való helyezéséhez. Ezáltal Angolország jogot nyer, hogy bármely hajón, akármily lobogó alatt utazzék is, kutatást tartson. Francziaország egy hajót fog kirendelni és Németországgal és Angolországgal együtt fog közreműködni az akcióban. Egyveleg. A Giers ígérete. Giers külügyminiszer diszebérlet adlott jubileuma alkalmából s toasztjában kijelentette, hogy az orosz kormány őszintén óhajtja a békét s a legjobb barátságban kivin élni valamennyi európai hatalommal. Ezért vonja össze csapatait Galliczia határán. A RiSZtiCS lapja, a Srpszki Xezavizmoszt, Bosznia viszonyait tárgyalva, felette kicsinylőleg nyilatkozik az ország kormányzatáról s a hivatalnokokról, becsmérli a hadsereget s azt mondja, hogy az osztrák fegyverek méltatlan bosszút szolgálnak. Makacs polgármester, Berlin polgármestere, Forkenbeck disgrácziában van az udvarnál. Minden kő megmozditatik, hogy lemondásra birassék. Folkenbeck azonban a polgárság óhajának akar megfelelni, s nem mond le. Német kémek. Nizzában három német embert, mint kémeket jelentettek föl. Kettő közülük elmenekült, a harmadikat egy vendégfogadóban letartóztatták. Egy csomag töltényt és egy Lehel-fegyvert találtak nála. Loyális ellenzék. Birminghami nagy beszédében, a nemzeti szabadelvűek gyűílésén Gladstone kijelentette, hogy általánosságban helyesli a jelenlegi kabinet külügyi politikáját. Diplomaták boldogsága, de ú gróf volt osztrák-magyar követ, a bajor régens herczegtől, búcsúzása alkalmával, aMihály-rend nagykeresztjét kapta. A szultán Giers orosz külügyminiszternek a gyémántos Ozmanie-rend nagyszalagját adományozta. A gyöngéd fiú, Vilmos császár meglátogatta anyját, Frigyes császárnét. Hazaérkezése után ez volt az első látogtás nov. 6-ikán. A császár oktb. közepén már otthon volt.