Ellenzék, 1890. július-december (11. évfolyam, 147-298. szám)
1890-08-12 / 183. szám
t ■ I . II. 1 ... S az évek tűnéséért, nanem Kolozsvárt 1890. Letetteja derengübb ég alatt Kinyílt pályán emelt fővel halad S midőn a mattra visaza-viaazanél Megrázkódik . . . s feszül a szív, a kéz Zászlója már buzdítva leng a légben A szabadság megifjitó szelében S ha érte küzdve győzelmet nyerünk. A költő lelke együtt győz velünk. Az ünnepi beszédet s alkalmi költeményt nagy figyelemmel hallgatta a közönség, s mikor Lévay levégezte hatfsos külteményének szavalását, lelkes éljenzés hangzott fel. Ezután Szatmár-Németi város nevében dr. Farkas Antal Ügyvéd, városi bizottsági tag szálait fel és lelkes beszéd kíséretében koszorút tett Kölcsey sirjárs. Következett a különféle hatóságok, testestülletek és egyesek kegyeletének lerovásra: sorban járultak a képviselők a sirhoz, melyre leteték koszorúikat. Végül Szatmár vármegye részéről Isaak Dezső országos képviselő mondott lendületes beszédet ■ a megye nevében koszoruzta meg a megye nagy fiának sírját. Ezzel a kegyeletes ünnep véget ért. -, ■ --.L . Püspök és főispán. Kürthy Lajos, Liptóvármegye uj főispánja, ki már egyszer nyilatkozott volt a felvidéki pánszlávizmusról és ezzel kapcsolatban J Baltik pörspökkel szemben elfoglalt álláspontjáról, ma délelőtt újabban is fogadta az »Egyetértés« képviselőjét, kivel hosszasabban beszélgetett. — Azt a tényt, kérdé a tudósító hogy főispán úr a püspöki beiktatástól és az ezt követő bankettől teljesen távol tartotta magát , egészen azon okokkal magyarázhatni meg helyesebben,"amely okokat velünk annak idejében közölt volt méltóságod ? — Ugyanazon okokkal. Az én álláspontom még mindig a várakozás álláspontja. Tapasztalataimból kifolyólag ezt az álláspontot tartom a legelfogadhatóbbnak még ez idő szerint is, még a püspök úr hazafias fogadalmakkal teljes székfoglalója daczára is. Én az ő kijelentéseiben szívesen hiszek, de előbb tényeket is akarok látni. Határozottan kijelenthetem, hogy felőle részvéleményen nem vagyok, a minthogy eddig sem voltam; de — engedjenek meg — egy pár hazafias kifejezés még nem hazafiság. Pedig mi — a magyar állam — hazafiságot várunk a püspök úrtól Én remélem, hogy ezt tényekben is megtalálják nála nemsokára. Mindaddig azonban, míg ez meg nem történik , álláspontomról elmozdulnom nem lehet, nem szabad, nem engedi kötelességem, feladatom, melyet az állam rám ruházott és melyet én — azzal az erős elhatározással, hogy a várakozásnak minden körülmények között meg fogok felelni — magamra vállalt»» én legmagasabb czélomat tűztem ki. Zárlat Borszéken Borszék, aug. 8. Nem régen többes számmal közölték a lapok azt a hírt, hogy Borszék zárgondnokság alá van helyezve, nem tette azt. Drága idejéből szakíthat néhány pereset számomra? Szeretném a szép kertjét látni. Néhány percz múlva az egyik fasorban sétált írisz az Osborn oldala mellett. Az ifjú tökéletesnek gondolta őt fehér muszlin reggeli ruhájában, de most csipke kendőjével a vállaira vetve, s arczára árnyékot vető széles karimája kalapjával még sokkal szebb volt. Az Osborn szívének a kívánsága teljesült, s egyedül volt vele, senki sem volt körültük ki figyelmét tőle elvonja; de szive oly tele volt, hogy még is bajosan tudott hozzá beszélni. Midőn egyedül volt szavai mint az áradat emelkedtek ajkaira, ezer féle tárgyra gondolt mit el akart neki mondani; és most midőn az alkalom kedveseit néma volt jelenlétében. Egyetlen egy gondolatának kifejezésére sem talált szavakat. De kölcsönös hallgatásuk többet mondot mint a szavak mondhattak volna — legalább Írisz azt gondolta. Végre Allan bátorságot gyűjtött magának a beszédre. — Lady írisz, a kegyed által mondott sorok egyikére gondolok — »Büszkék hidegek a Faynek.« Igaz ez? — Igen, igaz — válaszold Írisz egész őszinteségével. Ha azt kérdezem tőlem, hogy mi jellememnek a főhibája, azt mondanám Önnek, hogy a büszkeség és hidegség. — Én ezt nem gondoltam volna — jegyzé meg Osburn. — Ön előtt a legjobb színben tűntem fel, — folytató írisz. De én érzem magamban hogy büszke vagyok, hogy semmi sem tud meghajtani vagy megtörni, hogy soha nem tudnék olyan körülményekhez alkalmazkodni, melyek nekem nem tetszenek. És hideg is vagyok. — Lady írisz oly jó volt hozzám, hogy szavait alig tudom elhinni. Írisz nevetett mig arcza elpirult. — Atalába véve a világhoz hideg vao-g - jpondá, de barátaimhoz, ép azokhoz un a kik engem szeretnek szivem nyílt és meleg. — De hogy lehettem volna hideg önhöz — önhöz a ki életemet mentette meg ? Usburn hirtelen megállót, s a leány elibe állva mind a két kezét megfogta. — S a büszke szépség, kinek kezeit kevés férfi merte érinteni, nem haragudott. — Allan egyenesen nézett az arczába, és arra nem jött a bosszúság pírja. — Írisz az ifjú arczában és szemeiben levő szenvedélytől megrettent, s oly csendesen állott mint akit egy erős rázkódás ért. — Ez több mint amit eddig szives volt mondani! — kiáltá Allan. Azt érti — lady írisz, vigyázzon a szavaira — mert egy félreértés — egy tévedés azt hiszem, hogy megölne — azt érti, hogy barátja vagyok. Írisz összeszedte magát meglepetéséből s kedves vidám tekintettel nézett rá. — Mi lehetne egyébb? — mondá. — Ön az életemet mentette meg, és én ezért hálát érzek ön iránt. Ön mindig a legkedvesebb barátom kell, hogy legyen nekem. Az Osburn arcza elhalványult a szenvedélytől, — de azért féken tartotta az érzelmeit. — Nagyon büszke vagyok a kegyed barátságára ! — mondá, — és megtiztelve érzem magam általa. — De lady írisz, állandó lesz-e az ? Barátok maradunk-e örökre ? — Igen — válaszolá a leány nyájasan — örökre. — A távolság és távollét daczára minden változások és körülmények daczára ? kérdé az ifjú. — Igen, diezára mindennek, ha ön akarja, — válaszolá írisz. — Akkor én a legboldogabb és legbüszkébb férfi vagyok a földszinén ? — monda Allan. — Soha sem álmodtam, hogy olyan megtiszteltetésben részesüljek, hogy kegyed »barátjának« nevezzen. — Alig tudora elhinni. Ez több mint amennyit érdemieli. — Én nem úgy gondolkodom , az énok sima nélkül most talán meg volnék halva, vagy egy durva ütés által úgy eléktelenítve, hog barátaim sem ö mennek meg. Életemet önnek köszönhetem. Allan még erősebben szorította a leány kezeit. — Lady írisz valamit kérdek kegyedtől Mondja meg nekem, hogy minden kegyét annak a ténynek köszönhetem, hogy életét megmentettem . A kis kezek reszkettek az öviben, s a kedves arcs bíbor színt váltott fürtőző tekintete alatt és nem válaszol. — Mondja meg — folytatá ez ifjú : nekem azt tudnom kell. Mondja meg, hogy barátságát azon ténynek köszönhetem-e mert azt hiszi, hogy életét mentettem meg ? — Nem, nem egészen, — suttogá a leány, s kedves arcza elhalványodott a felindulástól. — Ladi írisz, vigyázzon, nehogy tévedést csnáljon — szávai élet vagy halál nekem ! — Nem csináltam tévedest — válaszolá Írisz remegő hangon. Osburn egy nagy sóhajjal eleresztette a kezeit. — Én nagyon kevés vagyok, — mondá, — és sokkal komolyabban veszem a dolgot mint, hogy udvar is lehessek. — Én önt eléggé udvariasnak találom, — válaszolá Iriszvidám mosollyal — és én szeretem a komoly embereket; miután magam is komoly vagyok, legjobban megértem őket. Osburn százados úr, a mi busz perczünk elmúlt, a villás reggelihez mindjárt csengetni fognak. Nekem mennem kell. — Nem ereszthetem, — mondá Allan olyan tulajdonost megillető hangot, mi neki jól állott, — nem tudok megválni kegyedtől. — De kénytelen vele; egy kis forradalom lenne, ha a villáereggelinél sem volnék jelen. Isaan—area——r mmlas—a — Jósága által káprázat fogott el és meg vagyok győződve, — mondá Al'ai. — Szedje össze magát minél előbb s fordítsa figyelmét a galamb pástétom és a sonka szeletekre! — mondá Iricz nevetve. — És most be kell mennünk. — Megyek ha kívánja, de ünnepélyesen kijelentem, hogy agyam szédül. Nem tudom, hogy mit mondok vagy mit cselekszem, és mi történt velem. Lady írisz, — folytatá nagyon komolyan, — én azt gondolom, hogy jobb volna Hyne-udvarba vissza mennem. Írisz az ifjú vállára tette a kezét s azt monda : — Jobb lesz ha visszakisér a házba s leül velünk villásreggelizni ! — Azt teszem a mit kegyed parancsol — válaszolá Altin. — Viasz vagyok a kezei között. — Ha a viasz jól alakitódik, mit tesz az, hogy kik a kezei között van? És írisz sietve távozott, nehogy Osburn még többet is mondjon. Osburn követe őt az étterembe, de igazat mondott, midőn azt mondta, hogy nem tudja, hogy mit cselekszik. Szerencséjére nem ült közel íriszhez, mert akkor még sokkal izgatottabb lett volna, így is annyira szórakozottan rátszott a kérdésekre, hogy a gróf mosolya eltitkolásáért nem egyszer a tányérja felibe hajtotta a fejét. Aztán az Apátságba való menetel következett. Lady Disz a kocsiba ment két lady vendégével, Otburn százados mellette lovagolt. Talán ez volt szerelmi álmuknak a legboldogabb része, midőn mind a kettő ellenálhatatlan erővel vonzódott a másikhoz, de a »szerelem« szó még nem száll el az ajkukról. Olyan nap volt ez, amelynek édes emléke egész életükben megmaradt. Midőn az Apátsághoz érkeztek és a lovakat kifogták, egész természetesnek látszott, hogy ők ketten együtt maradjanak. — Az a kötelesség, hogy íriszt a romok között cserje — úgy látszott, hogy alolsnor bír egyezés által — a százsdosra marát: » nem volt rest ez alkalmat felhsinálni. Gyönyörű nap volt, olyan ragyogó"'? nap, mely mindnyájaknak élvezetet ejtjek de lady írisz és Osburn előtt egy nj ^ látszott kezdődni. Semmi sem Uu s“1*" ugyan az előttük, mert mind • kettM»®' telem utcélküli tengerének a partjaira éri" A gróf ebédre merasztolta, de»*,,a I dós nem fogadta el & meghívást azon L alatt, hogy szalon inkája nincs vele; itrtett volna ott maradni, de nem akart tétlenebb színben feltűnni a többieknél 'ssza ment Hyne udvarba ; de szivét ott lofa a kedves leánynál, ki oly hajlandó bálványozását elfogadni. — Hogy fog ez végződni ? — taoWf*1 Allan Mit tegyek ? ő hálás irántam, b1* janik nevez, megígérte, hogy barátság*‘i* életemben fog tartani. Vájjon, — kérdezé önmagától írisz ölet szeretni, vagy csak egy nyári*!’' nak az őrültsége azt gondolni, hogy ^ feleségének megnyeri ? — Ő mindezt tud — mondj mng*^ — részemről nem volt titkolózás , s k* ^ ugyan szeret —enmagamért fog sieret i XXI. A napok múl ak s 0 burn síéi dós ^111 rendes dolog kezdett lenni, hogy Cispá*' átlovagoljon. Hol egy hol más ürügy *^ mnt oda , de bárminő okot mondott, ^ írisszel mindig találkozott. A gróf nagyon megszerette. Még í'‘, találkozott ifjúval ki annyira megnyerteu'" s tetszését, a leírya ösmeretségét veiben szivéből helyeselte. (Folyt. köv.) un__riamtelen_ludulato_| május 14-én. Eddig azonban a zárlat nemcsak elrendelve nem lett, de a zárlati ügyben tartott tárgyalás tényeiből következtetve aligha ezután is elrendelhető lesz az oly formában, mint a hogyan az kérve lett. A gróf Lázár család azt kérte a curiai döntvényre hivatkozva, hogy miután az arányosítás el van rendelve s a két község kizárólagos tulajdon iránti igényével pervesztessé lett, a borszéki fürdő és annak üzletéből befolyó jövedelem, addig is amíg az egyéni részesedési igények az arányosítási eljárás folytán megállapítva lennének, egy kinevezendő zárgondnok kezelése alá helyeztessék le egyidejűleg javaslatba hozta zárgondnokul Benkő Mihály kolozsvári ügyvédet. Az erre vonatkozva hozott törvényszéki végzés azonban azt mondotta ki, hogymivel formaszerű zárlat birtokrendezési ügyben helyt nem foghat, a birtokrendezésről szóló törvény alkalmazása szerint a kiküldött eljáró bíró hatásköréhez tartozik az ideiglenes állapot kérdése feletti sommás eljárás útján jogérvényesen határozni első fokban, mi iránt a tárgyalás kitűzésével eljáró bírót egyidejűleg utasította is. így azon expediens kérdésében, hogy minő intézkedés lenne czélra vezetőbb, a megtartott tárgyalás rendén számos és lényegesen eltérő nézetek kerültek szőnyegre úgy, hogy a zárlat kérdése felett folyt vitatkozás minden irányban tüzetes érveket karolt fel. A zárlatot többen nem helyeselték, mint igen s azok is akik mellette szóltak, annak elrendelése felett kételkedve egyéb módozatokat proponáltak azon esetre, ha a zárlat nem sikerülne. A zárlatot helytelenítők érvei főleg oda irányulnak, hogy fenforgó esetben a tulajdonjog a két község s a birtokosok közt többé nem lévén vitás, legfennebb a birtokosok egymás közt kérhetnének jogaikra zárlatot az arányosítási eljárás alatt, ami pedig absurdum lenne s törvényben nem gyökeredzik. De eltekintve ettől veszély sem forog fenn, annál is inkább, mivel az eddigi kezelés alatt szembetűnőleg észlelhető a gyarapodás úgy a szépítés, mint a jövedelmezés tekintetében ■ ma is megbízható kezekbe van letéve a kezelés practicuma, sőt az is a zárlat ellen szól következeteseg, hogy a két község kezelését birtoklásnak tekinteni többé nem is lehet, mivel úgy a főperben, mint jelen vitatkozás alatt be lett ismerve, hogy a község elöljárói eddig elő is csak a birtokostág nevében igazgattak, tehát a két község ellen zárlatnak jogtalan birtoklás miatt sem lehet jogilag helye. Azonban a felek megnyugtatására egy felügyelő bizottság felállítása a birtokosok részéről fölösleges nem lenne az arányosítási eljárás ideje alatt, mely ellenőrizze alkotandó szabályrendeletekkel a további kezelést; ezen intézkedés leginkább a megközelítené a birtokrendezésről szóló törvénycikk idevágó intenzióját ■ kibékítené a kedélyeket is. A haszonbérbe adás zárgondnoknak alkalmazásával nem lenne czélarányos továbbá azért, mivel az arányosításnak egy pár év múlva le kell járni s ez időre bérlő nem szerezhető olyan a ki a jeleni jövedelemnek megfelelő haszonbért megígérné; több időre pedig kiadni nem lehetne azért, mert akkor az egyéni részesedések kitisztása alapján a tulajdon részes társak tudva lesznek ; ezek jogai felett pedig intézkedési joga semmiféle bizottságnak vagy bíróságnak — illetékesen már eleve oda adva jogosan nem lehet. Előre gyanítható ennélfogva, hogy csak is valami szűkkörü enyhe intézkedést fog magában foglalni e tekintetben illetékes ez eljáró bíró határozata. (r. -1.) ELLENZÉK 1736) „Gotterhalte“ Az az eset, mely Pozsonyban történt, s melynek következtében néhány állami hivatalnok olyan érzékenyen bűnhődött, újabb tudósításunk szerint így történt: Pár hóval ezelőtt valamelyik este tősgyökeres magyar fiukból álló, intelligens társaság mulatót, a pozsonyi színháztéren levő »Nemzeti« kávéházban — Oláh magyar zenekara mellett. Volt a társaságban két jobb állású postai tiztviselő is. Nagy és előkelő közönség hallgatta a zenét a kávéházbeli asztalok körül. Voltak ott hölgyek is, kiknek egyikmásik asztalnál javában udvaroltak a közös hadsereg tisztjei. Jósza magyar nótákat játszott a czigány s a közönség mindegyre megtapsolta őt — jeléül annak, hogy a muzsika tetszett, s a kávéház vendégserege a lehető legkedélyesebb hangulatban volt. Egyszer csak — tiz óra tájban — nagy robajjal fölnyilt a kávéház egyik sarokajtaja s egész csapat katonatiszt lépett a terembe. A prímás nyirettyűje egy merész futamot cselekedett s a következő pillanatban az öszszes instrumentumokon fölhangzott a Gotterhalte. A czigány mellett mulató kis társaság tiszteletteljesen fölállt, s fölállt a kávéházban levő valamennyi katonatiszt is. Annyi komolysággal, érzéssel és hatással játszta a banda a czigányháron szokatlan zenedarabot, hogy a magyarság egy része, mely a dolgot kezdé nem érteni, közel volt a megbotránkozáshoz és ahhoz, hogy a kávéházat odahagyja. Annál jobban esett ez a katonáknak. A bevonuló csipát, úgy látva, hogy ez a fogadtatás mintegy az ő tiszteletére történt, ünnepélyességtől sugárzó, kigömbölyödött arcrczsl, büszkén lépdelt arra felé, hol a banda és a zenét kommandirozó társaság állt, s mármár szalutálva defuirozott el ez előtt, a midőn a társaság egyik tagja, a magasabbik postatiszt, jobb öklével az asztalra vágott s a Gott erhalte következő taktusát elnyelték a kaczagó búrokon viharosan, gúnyosan, csípősen fölhangzó »írj, de hamis a néniet!« akkordjai. Most olyan jelenet következett, amilyent még nem ismert a Gotterhalte krónikája. A frappáns fordulatszülte jókedv minden nevető ideget hatalmába kerített a elementáris erővel harsogott fel a kávéház minden részében, ahol csak czivil ült, a pajkos hahota, melyet visszatartani senki sem bírt s a mely — később frenetikus tapssal vegyülve — addig tombolt, amig csak a czigány háromszor nem ismételte a két kliszszikus darabot. Az uniformis csapat hirtelen «hátra arcz !«-ot csinált s a kávéház legtávolabb eső fülkéiben foglalt helyet. Azok a tisztek pedig, kik a »Gotterhalte« ismeretes hangjaira az udvarlást abbahagyták volt, hogy fölálljanak, a mennyire lehetett — tréfával ütötték el hölgyeik előtt a »tréfát« s egy-két negyedóra alatt valamennyien elhagyták a kávéházat. A czigánynyil rezdelkiző kis társaság pedig kedélyesen realizta magát tovább éjfél utáni három óráig — a sikerült jelenetet annyiszor ismételve, ahányszor csak új katonacsapat lépett a kávéházba. Másnap a város tele volt szenzácziós hírekkel. Ezek elhatottak Frigyes főherczeg hadtestparancsnok fülébe is,aki Zichy József gróf főispánt, a pozsonyi polgári hatóság fejét, elégtételadásra szólította fel. A főispán az ügyet — hír szerint — a postakivatelnek felteg hatósága elé terjesztő, így történt aztán, hogy azt a postatisztet, ki a Gotterhate közepén az asztal közepére ütött, állásitól felfüggesztették és fegyelmi vizsgálat alá vonták. Tanügy. Értesítés. A kolozsvári b. városi ev. ref. leányiskolában az 1890 — 91. iskolai év szeptember 5-én viszi kezdetét. A beikitások szeptember 1-től 5-ig tartanak. Fűtés és butatási díj 2 frt 50 kr.tandij havonként I. II. osztályban 50 kr., III. IV. ostályban 1 frt., V. VI. osztályban 2 forint. A rendes tantárgyak közt fel van véve a német nyelv tanítása a III. osztálytól kezdve, a német társalgás pedig német társalgóné segédkezéss mellett az l-ső osztálytól kezdve. Nem kötelezett tantárgy a franczia és a zongora, melyekért külön mérsékelt díjat fizetnek a növendékek; ezen két tantárgy tanítására külön franczia és zongora tanítónő van alkalmazva. Vidéki növendékek bennlakásra is fölvételnek. A bennlakó növendékek három benlakó tanítónő felügyeleti alatt álnak, kik közül egyik német. Kolozsvárit, 1899. augusztus hó. Vadas Zsuzsanna, igazgató tanítónő. Kolozsig, Kolozson, Kolozstól. (Diplomácziai, tourisztikai, etnográfiai és fürdői levél.) Sokat hallottam, sokat olvastam már a Zabulikokrazágáról s talán ennek lehet tulajdonítani, hogy a személyes ismeretség atmn is élénk vágy furdalta az oldatomat. Merész turiszták és hírneves utazók csodás dolgokat emlegettek erről a nevezetes földrészről, sőt egyik angol utazó, mister Wilhelm Hegessy (ala Stsn Laji) valóságos elragadtatással ír fekvéséről, szokásairól és erkölcseiről. A magyar államvasutak keleti vonalán indultam auuris 10-ikén csekély kísérettel és egy nthény vállalkozó útitárssal, kik közül Taub Náthán a kereskedelmi viszonyok tanulmányozására, effendi Horatsik (Emin pasára emlékeztető férfin), pedig szivének különös vonzására indultak útnak. Mi podgyászunkat (így esernyő, egy sétabot és egy köpenyeg) alig hogy elhelyeztük — hangos »mehet« kiáltást hallottunk, mit a kupék sajátságos zökkenése követett és mi nemsokára a gőz szárnyain repültünk a legsötétebb Kolozs felé. A magyar keleti vasutak — tekintettel a talajviszonyokra, meglehetős lassan járnak. Nem tagadom, hogy kezdetben unalom környezett, a mi arra kényszeritett, hogy a tájék szemlélésével szerezzek magamnak szórakozást. Kilétem Kouali-kupénk szűk folyosójára s mily nagy volt meglepetésem, midőn ott az európai nevezetességű spanyol granddal, don Carrassival találkoztunk. Évekkel ezelőtt a Taicsi fensikon egy seregély vadászat alkalmával volt szerencsénk egymáshoz utoljára. Beszélgetésbe ereszkedtünk. A vonat épen a Szance fölött épült pacific hídon haladt keresztül, ahonnan távcső nélkül is igen jól kivehető volt a festői stílben épült colossalis vágóhíd. Ez épület szemlélése alkalmával don Carvasi a legnagyobb elragadtatásának adott kifejezést és őszinte bámulattal jelente ki, hogy ő olyant soha sem látott. Majd áttértünk beszélgetésünk folyamán i p^., szó volt a hármas szövetségről, a ^ ' f|dósról és a bolgár fejedelemről, _lönben a város gazdii hivatalról, t fi** házról és a sóskutról. — Melyik világrészbe nézik k bereslgetsünk végév. ** — A marotujvári sóaknákhoz. — Kolozson is van sóakna, 601. Fordítsa arra útirányát. — Nem lehet — viszontá Blsorosujváron már minden előkészületit tettek fogadásunkra. — Hogyan ? — Ott várnak a tordai dalárda,a dii pecsenye, a tordai pogácsa és i ^ malaczok. Egy szóval Tordának mind« vezetessége. Ezalatt a diBCursus alatt 3omokat és Apahidat érintve — érkeztünk majtrai állomáshoz, — ahol elváltnak a spanyol utazótól. Utunkat innen már kis sebben folytathattuk. Részkes kocsin, gyalog másztuk meg az óriási hegyet, nj, Kolozst a többi rendezett tanácsú városokló elválasztja. Végre is egy benszülött Ziklis kocsiján elértük a tetőt, honnan bangói kutyavonulásoktól kisérve ereszkedtünk * ,a Völgybe. Vasárnap lévén a benszülöttek utczára csoportosultak és úgy néztek bautekét. Egy ilyen csoporttól Vigil Benedek K.lozsnak lélek adminisztrátora után kárértküdtem magyarul. Nem válaszoltak. Taub ugyanezt a kérdést ó héber nyelven intézte hozzájuk. Semmi válasz. Horátsik — mint a keleti nyelvek merője: örményül, törökül és czigsinyül kérdezett. Semmi hang ! Végre új római nyelven kérdeztem fika és örömmel tapasztaltuk, hogy igyalurnyi jól ért. Ezek közül egy kalauzt fogatünk, aki elvezetett egy európai stílben ípű hotelbe, hol jelenleg Wildner listánkfisik, ki hónapokkal ezelőtt szegényen vándort be és most milliomos. Rövid pihenés után egy ottani dsi ünánezbistos vezetése alatt — a kinek nicsak a képe, hanem a beszédje is igaz, jód és magyaros — megtekintettük s felhagyok és többszáz öl mélységű lóaknákat Annás rendje szerint követ dobtunk be és hallgattak, a mint az 6 másodpercz múlva dargidilusen viszhangzott a mélységben. Ezután a nagyhírű tengeri sóifírdóte kintettük meg. A világ minden idodbSlfi, szokták ezt keresni. Láttánk kolozsvári, apihidai, karai népeket, kályáni és mocsi i'l «Síket atb. a kik barátságos egyetért»*! » úszkáltak az 50 öl mélységű elató Ili hely egy felhagyott bánya kráterét képe. Kis idő múlva magam is az M -mélység felett lebegtem és élvszten a wű kellemes csípését. E pillanatban a nagy I 'M vert vízaknai tárna jutott eszembe, holttl sokkal ezelőtt honvéd hullák úszkállak a színen. . . . Brr ! Egyszer vak előttem egy élettelen katona-hulla. Hideg konooj11 Augusztok