Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)
1892-04-22 / 91. szám
Tkei hamadik évfolyam. AZCIIKESZTIB IRODA pshmagyar-uteza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Egész évre . 16 frt. | Negyedévre . . 4 frt. Félévre ... 8 frt. | Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. 91. szám.______ Kolozsvár, péntek, április 22 1892. KIADÓHIVATAL, Kolozsvárit, Belközép-utcza 33. szám. HIRDETÉSI DIJAK: egy 17 czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclám sora: I frt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr Nyílttéri czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. A század bolondjai. Nem kell messze menni példákért. Minden európai nemzet életét majdnem egyenlő szellem tartja leigázva. Az úgynevezett felszínesség, a léhaság, a nagyravágyás és az üres hivalkodás; ezekből áll a mai ember. Ha erre a mai emberre ráadnák a fegyvertárakban és múzeumokban látható középkori fegyvereket, a testtörő pánczélt, a fejvédő sisakot, a lánczos buzogányt és a kerestes vitézek által használt rettenetes kardot, bizonyára leroskadna ezeknek súlya alatt. A középkori fegyvereket, melyekkel annnak idején a bátrak hírt, vagyont, sőt országokat szereztek, kiküszöbölte a modern harczászat, de a középkori hagyományokat, a rozsdát, mely azon fegyverekre tapadt, nem tudta a haladó kor szelleme elfeledtetni. Sőt minél inkább közeledünk a XX-dik század vége felé, annál nagyobb erővel élednek föl e hagyományok, melyeket sem a múlt század végén, 1e e század közepén nem birtak a fáradalmak és szabadságharczok gyökeresen kiirtani. A demokráczia, melyről a legjobbak álmodoztak s mely annyi véres harczot vitt a feudalizmussal, üres ábrándkép maradt. Névleg létezik, de a valóságban nincs jelen. A mai tárandolom nem a szerint becsüli meg az embert, hogy ki mennyit ér, hanem az ősi név, czimek, rangok és kitüntetései szerint. Az arisztokrata eszmék és felfogások napról-napra hódítanak a maholnap kinevetik azon embert, a ki a demokrácziáról mer beszélni. Az 1818-iki magyar törvényhozás megszüntette a nemesi előjogokat és kiváltságokat a a hazának minden fiát egyenlővé tette. Azóta csaknem egy félszázad múlt el, mégis azt kell tapasztalnom, hogy a nemesi czimek és nevek nagyon kapósak. Ha valaki meggazdagodik, vagy valami nemes dolgot követ el, vagy hasznos kortea-szolgálatokat tesz, mindjárt nemesi rangért folyamodik és az 1848-iki törvényhozás gúnyjára nemesi czimek és rangok ma is adományoztatnak, pedig mi értelme van a nemesi czimnek és rangnak, midőn azzal semmiféle kiváltság, vagy előjog nem jár? Az emberek azonban örülnek ezen üres csecse-becsének s nagy előszeretettel nyomatják névjegyeikre az ötágú koronát és a nemesi előnevet. És — a mi igen érdekes s kivel jellemzi a mai nemzedék hitvány hiúságát — alig van ma olyan névjegy, a melyről hiányoznék a nemesi előnév. Ugyan hol termelt annyi nemes ember? Sehol, hanem mivel senki sem ellenőrzi azt, hogy voltaképen ki hát a nemes embe, boldog-boldogtalan — csupa hiúságból — nemesi előnevet vesz föl, némelyik kettőt-hármat is, így bolondítják egymást az emberek! A látszat: ez a mai kor jelszava s e látszatnak sok becsület, sok vagyon, ezekkel együtt sok család boldogsága esik áldozatul. Az öngyilkosságok tragoediája is legtöbb esetben ebből ered Az egyenes jellemek kivesznek s léha nemzedék lép a nagy elődök nyomába, léha nemzedék, mely üres hiúságokon kapkod, mely azt hiszi, hogy a nagy elődök czimeivel egyúttal azoknak erényeit is örökölte! Mi, mint a tiszta demokráczia hívei, a kitüntetéseknek más fajait , az érdemrendek és czimek adományozását se tudjuk helyeselni. Ha valaki kötelességét hiven teljesíti, elég jutalom számára a tiszta öntudat és polgártársainak elismerése. Az érdemrend és czim úgyis csak sovány megjutalmazása egy becsületben, nehéz munkában eltöltött életnek, — nincs tehát semmi szükség arra, hogy ezeknek adományozása által a gyengébbekben a hiúság ördöge felébresztessék! A kitüntetéseknek a polgári társadalomban kevés haszna van, de pusztító hatása annál inkább észlelhető. Hisz hány példáját láttuk már annak, hogy a kivel szemben a hatalom fenyegetése mit sem használt, akit az ígérgetések és anyagi előnyök el nem kábítottak, ugyan azt egy kis kitüntetés, mely hiúságának hizelgett, levette a lábáról! A fejedelmek, midőn a kitüntetések rendszerét kitalálták, nagyon jól tudták, hogy mit cselekesznek, mert tapasztalták, hogy a hiusz az a háló, melylyel a legtöbb embert meg lehet fogni! Nemcsak az idegen nemzetek, de saját nemzetünk története is számos példáját mutatja annak, hogy miként lett a becsületes hazafiból — a a kitüntetések árán — önmagát megtagadó, becstelen ember! Deák Ferencz, kinek politikai egyéniségéért mi ugyan nem lelkesedünk, egy dologban fényes példával szolgált. Ő antik jellem volt s semmiféle kitüntetést el nem fogadott. De a Deák Ferenczek ritkák s a kitüntetések a legtöbb embert képesek elszédíteni. Egyedül a hadsereg az, hol a kitüntetések több jót, mint rosszat eszközölnek, ha a kitüntetésekkel a valódi katonai érdemet jutalmazzák. A kitüntetések ugyanis fölébresztik a katonában a bátorságot, már pedig a bátorság a katona legfőbb disze. Nemes vetélkedésre ösztönzi a kitüntetés a katonákat s e vetélkedés számos hőstettnek lehet a szülő anyja. Egy-egy hőstett pedig olykor-olykor eldönti az egész ország sorsát s igy a katonaságnál más beszámítás alá jő a kitüntetés, mint a polgári társadalomnál. A polgár legyen polgára igyekezzék ember lenni minden körülményben, — ekkor nincs szüksége kitüntetésre. A Gracchunok anyjának nem volt szüksége kincsekre, mert gyermekei voltak a kincsei, — a munkás polgár is tiszta öntudatára legyen büszke és ne arra, hogy magas czimei vannak, vagy hogy mellét érdemjel díszíti! AZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1892. Április 22 A nevelés históriai alapja. Szólok azoknak, a kiknek füleik vannak a hallásra .... Büszkeségem az, hogy magyar ember vagyok és e büszkeség onnan nyeri lángját, arról az oltárról, mely ezer év küzdelmeinek és dicsőségének emlékeiből van összerakva. Ezer év küzdelme egy nemzet jellemének ép oly erős próbája s egyszersmint fejlesztője, mint a mily próbája és fejlesztője az individuális jellemnek, az individuális élet ezernyi változata és tusakodásai. Ott és itt egyaránt küzdelem és szenvedések edzik az akaraterőt és fejlesztik a jellemet, ott és itt csupán azon jellemek fogják jövőjük nagy problémáját sikeresen megoldani, melyek a küzködések próbatűzében tisztultak meg. Megszoktuk a magyar typus jellemvonásai közt elsőrangú helyen említeni azt, hogy :nyakas*. Bocsánat! De én ezt a jelzőt józan ésszel el nem fogadhatom. Nem fogadhatom el pedig két igen fontos okból. Egyike ezen okoknak a jelen társadalmi és politikai életből merített tapasztalatom. A másik ok anyakas“ szóhoz fűzött fogalmam. Nem tudom, ha vájjon helyesen fogtam-e én fel e szónak értelmét, de nekem úgy tetszik, hogy e szóban fölfedezhető az igaztalanságnak is bizonyos árnyalata, amenynyiben én nyakas embernek azt tartom, aki ellenfelével szemben nem enged semmit, még ha annak van is igaza és én az ily álláspontot semmiesetre sem szeretném öszszetéveszteni a „szilárd meggyőződés“ fogalmával. Politikai és társadalmi életünkből vett tapasztalatomnak végeredménye folytán pedig, még azt is jobban szeretném, ha a „nyakas” jelző, habár a fennt magyarázott értelemben is találna nemzetemre, mert ez is jobb annál a hamis értelemben felfogott lojalitásnál, melyet fennen hirdetünk faji jellemvonásunknak, s legtöbb esetben nem egyéb, mint vastag megfeledkezés legszentebb nemzeti jogainkról. Kérem, nem mindig jó a limonádé. Ha az ember gyógyítani akar, adja be a gyógyszert, ha méreg is, ha keserű is, bizonyára többet használ, mint az édesség. Azért őszintén beszélek és nem fogom legyezgetni hibáinkat. Mi élhetetlenek vagyunk. Sokat beszélünk és majd semmit sem teszünk. Sőt amit teszünk, azt is magunk ellen tesszük. Ma, mikor a fajok óriási harczában többé nem a fegyver, hanem a kultúra játsza a döntő szerepet, számba kellene vennünk a társadalom összes tényezőit, hogy ellenfeleinkkel szemben diadalmasan állhassunk meg. És mit teszünk mi ? Jajgatunk és alig teszünk valamit ! Laczfalu törvényszék látta szájhőse példátlan vakmerőséggel vágja szemünk közé, hogy nekünk magyaroknak az oláhokéhoz képest nincs kultúránk ! És nem akarom felújítani annak a szennynek emlékét, melylyel legsarkalatosabb államjogainkat is oly durván sérti meg ! És mit tettünk mi ellenében ? Büszkén mondogattuk, hogy mi a bolondokat futni hagyjuk, de az szerencsétlenségünkre nem jutott eszünkbe, hogy egy bolond százat csinál. A végeredmény az lett, hogy külföldön is, hol nem ismerik a mi viszonyainkat, sok helytt hitelt adtak ellenfeleink meg nem torolt rágalmainak és mi, kik századokon keresztül Európa szabadságának védbástyája valánk, zsarnokoknak bélyegeztettünk ! És ezt neked köszönhetjük szent lojalitási Sangereit imádó kalandorok német színpadért folyamodnak az osztrák császárhoz, idegen kultúrával akarva megmérgezni az ország szívét és mi , mi, a meghigult agyvalő e rosszakaratú rögeszméjére feljajdultunk, de azért a budapesti magyar kereskedelmi és iparkamara Steinacker urat, ezt a fekélyt, csak most egy fél esztendő múlva távolítá el kebeléből, azon a fölötte élezés módon, mely szerint fizetett neki, csakhogy menjen el És ez a dolog egyszer már leszavaztatott, s most másodszor is nagy bajjal ment keresztül! De azért sohase búsuljanak! Aki lojális, az ne búslakodjék. Örvendjünk azon körülmény felett, melyszerint ezek az urak öngyengeségüket legalább annyira figyelembe veszik, hogy nem vágják szemünk közé azt, hogy nálunk hiányzik a szólásszabadság ! De ha akarnánk is, tehetnék-e joggal, hogy e merényletekért megtorlást szerezzünk? Abban az esetben igen, ha mi magunk is nem követünk el vétséget saját magunkkal szemben ! De nyissuk csak föl egy kissé szemeinket ! Budapesten egy nem a mi vérünkből való vér egész vb gyónt szerez azon czikkeivel, melyekben az ismeretes Mokány Bérezi firmája alatt, kigunyolja a mi sallangos műveltségünket és ezeken a czikkeken e kornak egész nemzedéke szivéből kaczag ! Hogy is ne ? Hát nem érdekes, mikor az ember saját eredetiségeit neveti le ? Pedig bizony mondom, hogy ama kigunyolt nemzeti eredetiségek mellett sokkal kevesebb volt a svihákok száma, mint ma ! És nézzünk csak egy kissé körül ! Másfelé várjon nem látunk-e ilyen kórtüneteket? Országházunkban alig tud képviselő anélkül beszélni, hogy a külföldre ne utalna követendő példaképen. Pedig ami ott jó, az lehet nálunk rosz. Mások a viszonyok, más a különböző népeknek alaptermészete! S ez még csak hagyján! De társadalmi életünk minden mozzanatánál megérezhetjük az idegen szelet ! Divatunkban csak annyi az eredeti, amennyiben nálunk divat az idegent majmolni ! Amint megkóstoljuk az idegent, azonnal rossz nekünk a miénk. Útjaink elmennek külföldre, látják azt a rendkívül sok különbséget, melyeknek gyökérszálai a különböző népek sajátos viszonyaiban rejlenek s aztán ábrándokkal telve haza jönnek, s törekednek itt keresztül vinni azokat a jobbaknak tartott idegen intézményeket, melyeknek ott, oly rövid idő alatt csak előnyeit ismerték meg, nálunk pedig a mi viszonyaink mellett talán nagyon keveset szolgálhatnának a haladásra ! Vakmerő volnék, ha azt állítanám, hogy ifjainknak már csak az az utazás is, annyival inkább a több, kevesebb ideig való külföldön tartózkodás nem gyarapítaná ismereteit és tapasztalatát, de kísérjük figyelemmel, vájjon hány magyar ifjú csinál abból ambicaiót, hogy bejárva a nagyobb és nevezetesebb magyar városokat, tanulmányozza a mi specziális magyar nemzeti életünket s ebből merítsen eszméket, melyekkel büszkén és lelkesülten építhet valamit nemzeti létünk, társadalmi haladásunk nagy épületén! Hiszen lehet épületes az a külföldi utazás, de azoknak a kisebb-nagyobb tévedéseknek ellensúlyozására, helyrehozására, melyekbe ott a magyar ifjak esnek, bizony feltétlenül szükséges volna az általam említett tanulmányozás Legaláb megóvna az egyoldalúságtól ! Hanem bizony ezt édes-kevesen teszszük, mert vérünkben van a betegség s ha annak a nevelésnek, a mit ifjainknak a jelen társadalom ad, e tekintetben gátat nem vetünk, nem is fogunk e betegségből kigyógyulni soha ! Bár abban majmolnék már egyszer az idegent, hogy tudjuk megbecsülni azt, ami az édes miénk ! És ezt nem is volna oly nehéz elérni. Az a magyar ifjú, ki nemzetének évezetes történelmét jól megtanulta, az nem fogja a feltűnhető ferdeségek mellett észrevétlenül hagyni fajunk magasztos jellemvonásait, az még csak azt sem fogja könnyelműen mondani, hogy „nyakasok“ vagyunk, hanem szent tisztelettel hajol meg nemzetünk erős jogérzetének fensége előtt. Nemzeti őrszellemünket nem szabad megtagadnunk! Az a nép, mely ezt teszi, igen hitvány arra, hogy éljen! Jeruzsálemnek nem az fájt, hogy templomát durva erőszak szentségteleníti meg, hanem az, hogy ez erőszak Epifanes idegen isteneit vitte a zsidó kultusz szent helyére. A nemzeti géniusz elesett a templom oltáza előtti És ha mi nemzeti géniuszunk szárnyait akarjuk erősíteni, ifjúságunkat kell megóvnunk az idegen aspirácziók befolyásától ! Erre pedig az iskolában legbiztosabb mód a lélektani alapnak a históriai alappal való szoros egyesítése. Figyelemmel kísértem igen sok históriai oktatást, valamint igyekeztem megismerni azokat a tankönyveket, melyeknek alapján tanintézeteinkben a magyar históriát tanítják s arra a tapasztalatra jutottam, hogy mi még a saját történetünket is meghamisítjuk. Legnagyobb és leg- Államjavak bérbeadása. Bethlen András gróf földművelési miniszter, — mint értesülünk, — délvidéki szemleutja alkalmából megvalósítani szándékozik ama tervét, mely szerint az állam javakból nagyobb részeket, 500 holdtól felfelé, hosszabb időre bérbe ad a magyar középosztály tekintélyes családjainak, amelyek azelőtt nagyobb gazdaságot bírtak. Ettől a magyar földbirtokos középosztály megerősödését remélik. Ez mindenesetre igen szép és jó dolog. Magyar bérlő osztály nem új dolog. Igen tekintélyes magyar bérlők voltak, már a múlt században. Nagyon üdvös volt tehát — jegyzi meg igen helyesen a „Bp. H.“ — a magyar birtokos osztályt ily módon lábra állítani, mert hoszszú bérleténél jó gazdálkodás mellett, a bérlet lejártakor esetleg örök áron is megszerezheti a bérleti birtokot. Csak az a fontos kérdés merül fel, hogy az a tönkrement birtokos — minthogy ilyeneknek akarja a miniszter a bérleteket adni, — mivel fog gazdálkodni a bérleten. Egy 500 holdas birtok jó megműveléséhez igen sok pénz kell, mert a holt és élő fundus instruktus, vetőmagvak épületek, cselédek igen sokba kerülnek. Hogy ezt a kérdést miként fogja megoldani a miniszter, erre kiváncsiak vagyunk. Politikai hírek. Minisztereink Bécsben. Bécsből távírják lapunknak. Wolt er le pénzügyminiszter ki tegnap reggel Láng államtitkár és Enyedy mint tanácsos kíséretében oda érkezett és a délelőtt folyamán hosszabb ideig Szögyény miniszterrel és későbben a bankegyesület igazgatójával Bauerrel értekezett, délután folytatja a valuta szabályozására vonatkozó tárgyalásait Steinbach pénzügyminiszterrel. A magyar pénzügyminiszter előreláthatólag három napig marad az osztrák fővárosban. Szilágyi igazságügyminiszter tegnap délelőtt folytatta tanácskozásait Schönborn gróf miniszterrel. Igazságügyi reform. Mint Budapestről értesítenek, az igazságügyminisztériumban szerdán délután a fizetési meghagyásokról szóló törvényjavaslat megvitatása tárgyában egybehívott szakértekezlet Tereszky István államtitkár elnöklete alatt első ülését tartotta. Az értekezlet tagjai: Czorda Bódog államtitkár, dr. Imring Konrád kúriai bíró, dr. Lázár Bertalan ítélőtáblái bíró, dr. Plósz Sándor egyetemi tanár, dr. Jelcinek Arthur orsz. képviselő, Unger Alajos ügyvéd, jegyzőkönyvvezetője pedig dr. Karádi Bertalan albíró. Az értekezlet a javaslatot általánosságban elfogadta s annak részletes megvitatását megkezdette; következő ülése e hó 23-án, szombaton lesz. Az országgyűlési szabadelvű párt báró Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt szerdán tartott értekezletén tárgyalás alá vette a Bécsben 1891. évi juius 4-én kötött egyetemes postaszerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Neményi Ambrus előadó rövid indokolása után a törvényjavaslat átalánosságban és részleteiben is vita nélkül elfogadtatván, az értekezlet véget ért. A csengeri mandátum ügyében elrendelt vizsgálatot e hó 22-én kezdi meg Nagy- Károlyban a kiküldött parlamenti biztos, Schober Ernő orsz. képviselő. Társaságában utazott Nagy-Károlyba dr. Szilárd Ferencz budapesti ügyvéd, a mandátum védelmezője is. A t. Ház, Bpest April 21. Véget ért az ünnepi vakáczió és a t. Ház ismét megkezdte üléseit. Folytatták a belügyi tárcza általános vitáját meglehetős csendben és csak akkor támadt egy kis élénkség, mikor Drakulits Pál emelkedett fel és az ellenzék helyesléseitől kisérve, beszélni kezdett. Drakulits igen eleven képet rajzolt a közigazgatásról és rámutatott a korrupczióra, mely még mindig settenkedik, sőt Bácsmegyében életerővel is rendelkezik. Drakulits beszédének hatása általános volt, mert fejtegetése konkrét adatokat is tartalmazott. Drakulits Pál igaz vádjait, a kormánypárti Drescher Ede akarta meggyöngíteni, Ő mint bácsmegyei képviselő, provokálva érezte magát, hogy a másik bácsmegyei képviselőnek feleljen, és kormánya mulasztásait védelmezze. Drescher tagadta egyszerűen, hogy Bácsmegyében korrupczió lenne, de a Drakulits által felhozott vádakat megcáfolni nem tudta. Különben nagy pathosszal beszélt és fejtegette, hogy mi az egyéni becsület, stb. Most Drakulits személyes kérdésben szólalt fel és kijelentette, hogy kemény kifejezéséért kész a háztól bocsánatot kérni és ha valaki sértve érezné magát, kész annak bármely elégtételt adni. Drescher újra szólt, de válasza felette gyönge volt, mire fölkelt a függetlenségi Olay Lajos és ugyancsak szórta a vádakat a kormányra, amely egyedül az oka annak, hogy Bács megyében annyira felburjánzott a korrupczió. Olay vádjai mindannyi kemény ütés volt a kormányra, amely bizony semmit sem tett, hogy a tarthatatlan állapotokat megszüntesse. Igaz-e ? kérdé Olay, hogy egy milliónál több lett közpénzekből elsikkasztva ? igaz-e, hogy az utóbbi két év alatt futván jegyzőnél többet elcsaptak sikkasztás miatt ? igaz-e, hogy a belügyminisztériumnak egyik miniszteri tanácsosa azt jelentette, hogy: Bács megyében nagyobb korrupczió van, mint az országban összevéve ? Tessék ezeket tagadni! Olay Lajos különbséget tett a Szapáry-kormány és elődje közt. Beismerte, hogy Szapáry más útra tért és érdemei vannak a korupezió megtámadásában, amit az előbbi kormánynál nem lehetett elérni. De a Szapáry-kormány sem