Ellenzék, 1907. július-december (28. évfolyam, 147-298. szám)
1907-07-01 / 147. szám
Kolozsvárt, hétfő, 1907. július 1. 147. szám. Huszonnyolczadik évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁR Egész évre — — — — 32 korona Félévre — — — — 16 korona Negyedévre — — — — 8 korona Egy hóra — — — — 3 korona Egyes szám ára 10 fillér. Megjelenik mindennap,kivéve a vasár- és ünnepnapokat VT •4 Li . Kéziratok nem adatnak vissza.ELLENZÉK POLITIKAI NAPILAP. Bár négyszögcentiméternyi hirdetés árl0 fillér. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek Reklám sora 2 korona Hivatalos közlemények sora 5 ha-Nyílttéri czikkek garmond sora után 50 fillér fizetendő. Szerkesztőségi Kolozsvárt, Bocskay-tér 19 szám Alapította: PARTHA MIKLÓS. Kiadóhivatal Kolozsvárt, Deák Ferencz a 33. A helyzet. 9 király döntése. Az uj horvát kormány. Ugrón cikke. A magyar kvótabizottság Száll Kálmán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a bizottság minapi elhatározásához ragaszkodnak. Szabó Kálmán és Mérey Lajos kisebbségi különvéleményt jelentettek be. Minthogy tehát a magyar és az osztrák kvótabizottság megállapodásra jutni egymással nem tudott, a kvóta felett a király fog dönteni. * Rakodczay Sándor Or. bán már megtette az előkészületeket új hivatala elfoglalására. Valótlanok egyes lapoknak azok a hírei, mintha az uj bán ellen Zágrábban bojkottakció indult volna meg vagy mintha az uj bán nem találna osztályfőnököket. Értesülésünk szerint az új horvát kormány listája már kész. Bánhelyettes és belügyi osztályfőnök Eggersdorfer Sándor dr. lesz, igazságügyi osztályfőnök Dedovics György dr., közoktatásügyi osztályfőnök Sperec Ferenc dr. lesz. Mindhárotfi csiztályfőnök tagja volt a magyar képviselőháznak, ahol Dedovics Györgyre, mint házjegyzre még sokan szívesen emlékeznek vissza. Értesülésünk szerint Eggersdorfer és Dedovics már Josipovich miniszterrel tárgyaltak új állásuk ügyében. * Ugron Gábor az M. Nemzetiben a többek közt a következőket írja: A horvát obstrukcióval már első nap kemény kézzel bánni lett volna a bölcseség. Hadd vették volna idejében észre, hogy itt sem félelemre, sem engedésre számítani nem lehet. A horvátok gondolták, ha enged a kormány mindenfelé mindenkinek, hát miért ne engedne „a horvát testvéreknek“? Most is attól kell tartanunk, hogy ha szelíd húrokat kezdenek pengetni a horvátok, hát lankadtan lehanyatlik a kéz, mely sujtásra kezdett emelkedni. Magyar képviselőket láttam még tíz nap előtt gratulálni Supilo úrnak és elitélni a horvátok ellen mondott minden erélyesebb szót. A durvaságot én is elutasítom. Azonban közjogi, államszerkezeti hazugságok, a magyar kormányzásra szórt rágalmak, a népbolondításra elszavalt hamis elméletek és ezeknek ravaszkodóstyukjai, rideg rendreutasítást érdemelnek és ezzel köteles minden képviselő, minden magyar. A kormány nem vezeti a parlamentet, hanem úszik rajta, mint egy hajó. A felcsapó hullámokkal felszáll, a lehullókkal lekerül. Ha jobbról jön lökés az viszi tovább, ha balról, akkor azzal mozog. Lavíroz a nemzet és király között. Annak óriás többségét nem bírja érvényesíteni bátorsággal, elszántsággal. Eltűri, hogy ellenségei „a király barátjainak” nevezhessék magukat letörő cáfolás nélkül, hogy minden parlamentáris elv megrontásával a király minisztereit, a törvényes kormányt olyan helyzetbe sülyesszék, mint a házibarátok a férjeket, akik nem mernek sarkukra állani — otthon. Erélyes, gyors cselekvés, rövid gyeplőn való vezetés, rideg, izgalom és tekintet máltül való megtorlás, eltávolítás legyen ezután a kormányzás rendszere. Láthatták, szépen, szelíden nem megy, tehát jöjjön az erős kéz. Százszor inkább üssék le a fejemet, mint Delila ölén messék el a hajamat ! Nem is akarják megnyitni Sámsont, az erőst, hanem minden hajaszálát egyenként tépik ki, hogy így veszítse el természetes erejét, tekintélyét, népszerűségét. TÁRCA. Aratás előtt. Buza közé száll a dalos pacsirta. Ahogy Péter és Pálapja bekövetkezik, de ■ok vidéken még előbb, megsuhannak a pengék. Aratnak, kaszálnak szép Magyarországon. A nap még nem ébred fel a láthatáron, mikor ott áll csatasorban : a földmivelők ezre és ezre. Utánuk a marokverő leányok, menyecskék, arcukon pajzán, ing mosolylyal. Az ing dudorai alól kifeszül izmos, gömbölyű szép karjuk nagy gyönyörűsége és a támadó szellő, mely hallkan száll, susogva megcsókolja hónyakukat, pihegő kebleik emelkedő halmát. Aratnak, kaszálnak. Mintegy vezényszóra lesújt sorban. A madár felriad a fészkéből, aztán visszaröppen sipegő sírással, hogy figyelmeztesse a közeledő embert, hogy kerülje a helyet, ahol most csicsognak apró fiacskái. Az erős kaszás ember megérti a kérést, hiszen neki is van kis családja otthon. A nyúl hegyezi a fülét, körül néz, aztán iramban menekül, a Bodri, — mely kivül a gazdával — csaholva utána, aroig el nem nyeli az üldözőt s a prédát a távol homálya a tengeri szálak zugó sűrűjében. A munka még folyik tovább szakadatlan. Mire a nap szétnéz, ott feküsznek sorban a sárga buza-rendek. S az aratót meg az aratólányt a nehéz munka közt sem hagyja el dévaj vidámsága. Kék búzavirágot, meg piros pipacsot, ami ott akad a levágott rendek közt, tűznek a hajukba, keblükre s megszólal a dal is és száll, száll határról határra, legény, lány meg menyecske ajkára. Búza közé száll a dalos pacsirta, Hogyha magát a magasban kisírta. Búzavirág, búzakalász árnyába’, Reá talál megsiratott párjára. És peng a kasza tovább, cseng a sarló egyforma ütemben a felhangzó dalban. Mert az aratónak nagyon, nagyon kevés a megpihenése. Egyegy félóra jut reggeli, ebédre s megfeszülnek ismét az erős, izmos karok, míg lehanyatlik a nap véres korongja, amíg felkel a hold s millió csillag küld ezüstös ragyogást az elfáradt paraszt verejtéktől fényes homlokára. Aratnak, kaszálnak. * Amíg eljutnak az aratás napjáig, mennyi aggó remény figyeli az ősföld fakadó, növekvő, aztán fejet hányó szép búzatermését. — Hiszen annyi csapás nehezedett immár a jó magyar népre. Sok helyen vendég lett az ínség, arcokat sápasztó, könnyeket fakasztó, életet pusztító Isten csapásával. Mintha a Gondviselés sújtani akarta volna azt a népet, mert elfelejtette a szent imádságot: ,Miatyánk, ki vagy a menynyekben, szenteltessék a te neved ... és add meg nekünk a mi mindennapi kenyerünket...! És zsendült a tavasz. A szántóföldeket végig elbobta az egész országban a zöldelő vetések édes reménysége. Felszakadt a sóhaj a csüggedő emberből: — Uram! megsokaltad a mi szenvedésünk! S a vetések nőttek. Az éjszakai harmat — az angyalok könye — szépen megöntözte, a nap pedig aztán kalászszá érlelte őket. De azért, hányszor az utolsó percben semmivé válik sok ezer ember minden reménysége. Itt a fagy pörzsölte, amott vizek árja tombolva sodorta egy év munkájának keserves gyümölcsét. Másutt meg égi dörejek közt villámcsapások közt hirdette az Isten, hogy nincsen még vége az ő haragjának. Jégeső vonult el hosszú, széles tájon. Kalászok erdeje ott feküdt, ahonnét kisarjadzott; a rögnek porában. Akik bizva-biztak, im kétségbe estek. És amíg zokogva álltak letarolt reményük omladékai mellett, a vigasztalatlanság könnye hullt szemükből. A társadalom végre dörzülgeti szemeiből az álmot. Körülnéz és megijed önmagától. íme, milyen semmi vagyok! .Elég ruházkodni sem tudok a magam emberségéből. Munkaképtelen, nyers matéria vagyok. Csak fogyasztok, mint egy hete Arra ébredtem föl, hogy a művelt népek kitartottja lettem. Hajsza Polónyi ellen. Lengyel Zoltán tanul Lássunk végre tisztán. A Pesti Hírlap írja: Merő kénytelenségből vesszük fel az elejtett fonalat és foglalkozni fognak e kínos ügygyel. Hogy tárgyilagosak lehessünk, mindenekelőtt konstatálnunk kell, hogy A Nap szerint a vádindítvány, noha sokfelé kitér, mégis két kiváló gentleman-re támaszkodik. Ezek: Varga József és Somogyi Jenő. Nr. 1. Varga József. Amit a minap e jeles férfiúról úgy odavetőleg mondottunk, csak halvány árnyéka az igazságnak. Mert ez a Varga — enyhén szólva — valóságos prototypusa a legkörmönfontabb szélhámosoknak. Nem soroljuk fel jellemének apróbb fogyatékosságait. Kisebb ballépéseinek egész légiójára nem térünk ki. Csak mintegy reflektorral világítjuk meg életének kimagaslóbb momentumait, bár szívünkből sajnáljuk, hogy kénytelenek vagyunk követni A Napot oda, hogy ilyen közönséges semmi másikat országos nevezetességnek tegyünk meg. A helyzetet például élénken karakterizálja az a körülmény, hogy Varga József, mikor a földmivelésügyi minisztériumba dijnoknak bekerült, azt hirdette mindenütt, hogy Lengyel Zoltán tett barátja s ő hozta be a minisztériumba, hogy vele vacsorázik akárhányszor. Most pedig Lengyel úgy nyilatkozott róla, hogy csak mostanában ismer-kedett meg vele. Mi Lengyelnek hiszünk. Hogy Eperjesről kitoloncolták, azt már em-lítettük. Eszerint „tolonc“ is volt ez a kitűnő fiatalember. A jelen pillanatban azonban csak azért nem „tolonc“ ismét, mert még nem került a csendőrség keze ügyébe. Nr. 2. :Somogyi Jenő, a budapesti egyetem joghallgatója. A címből látható, hogy ez az úr nem foglalkozás nélküli csavargó, nem tolonc, mégcsak nem is körözött egyén. Nem zilahi származású ugyan, mint tanulókollégája, bár ő egy isben már odavalónak állította magát. Becsületes budapesti ifjú ö. Budapesti aszfalton ismerős, a budapesti milen az ő eleme. Mivelhogy ez alkalommal jelentékenyen sok szó esik a tanuk megbízhatóságáról, szükségesnek