Ellenzék, 1907. július-december (28. évfolyam, 147-298. szám)

1907-07-01 / 147. szám

Kolozsvárt, hétfő, 1907. július 1. 147. szám. Huszonnyolczadik évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁR­­ Egész évre — — — — 32 korona Félévre — — — — 16 korona Negyedévre — — — — 8 korona Egy hóra — — — — 3 korona Egyes szám ára 10 fillér. Megjelenik mindennap,kivéve a vasár- és ünnepnapokat VT •4 Li . Kéziratok nem adatnak vissza.ELLENZÉK POLITIKAI NAPILAP. Bár négyszögcentiméternyi hirdetés árl0 fillér. Gyárosok, kereskedők és ipa­rosok árkedvezményben részesülnek Reklám sora 2 korona Hivatalos közlemények sora 5 ha-Nyílttéri czikkek garmond sora u­tán 50 fillér fizetendő. Szerkesztőség­i Kolozsvárt, Bocskay-tér 19 szám Alapította: PARTHA MIKLÓS. Kiadóhivatal­­ Kolozsvárt, Deák Ferencz­ a 33. A helyzet. 9 király döntése. Az uj horvát kormány. Ugrón cikke. A magyar kvótabizottság Száll Kálmán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen elha­tározták, hogy a bizottság minapi elhatá­rozásához ragaszkodnak. Szabó Kálmán és Mérey Lajos kisebbségi különvéleményt je­lentettek be. Minthogy tehát a magyar és az osztrák kvótabizottság megállapodásra jutni egymással nem tudott, a kvóta felett a király fog dönteni. * Rakodczay Sándor Or. bán már meg­tette az előkészületeket új hivatala elfogla­lására. Valótlanok egyes lapoknak azok a hírei, mintha az uj bán ellen Zágrábban bojkottakció indult volna meg vagy mintha az uj bán nem találna osztályfőnököket. Értesülésünk szerint az új horvát kor­mány listája már kész. Bánhelyettes és belügyi osztályfőnök Eggersdorfer Sándor dr. lesz, igazságügyi osztályfőnök Dedovics György dr., közoktatásügyi osztályfőnök Sperec Ferenc dr. lesz. Mindhárotfi csi­ztályfőnök tagja volt a magyar képviselőháznak, ahol Dedovics Györgyre, mint házjegyzr­­e még sokan szí­vesen emlékeznek vissza. Értesülésünk sze­rint Eggersdorfer és Dedovics már Josipo­­vich miniszterrel tárgyaltak új állásuk ügyében. * Ugron Gábor a­z M. Nemzetiben a többek közt a következőket írja: A horvát obstrukcióval már első nap kemény kézzel bánni lett volna a bölcseség. Hadd vették volna idejében észre, hogy itt sem félelemre, sem engedésre számítani nem lehet. A horvátok gondolták, ha enged a kormány mindenfelé mindenkinek, hát miért ne engedne „a horvát testvéreknek“? Most is attól kell tartanunk, hogy ha szelíd húro­kat kezdenek pengetni a horvátok, hát lan­­kadtan lehanyatlik a kéz, mely sujtásra kezdett emelkedni. Magyar képviselőket lát­tam még tíz nap előtt gratulálni Supilo úrnak és elitélni a horvátok ellen mondott minden erélyesebb szót. A durvaságot én is elutasítom. Azonban közjogi, államszer­kezeti hazugságok, a magyar kormányzásra szórt rágalmak, a népbolondításra elszavalt hamis elméletek és ezeknek ravasz­kod­ós­­tyukjai, rideg rendreutasítást érdemelnek és ezzel köteles minden képviselő, minden magyar. A kormány nem vezeti a parlamentet, hanem úszik rajta, mint egy hajó. A fel­csapó hullámokkal felszáll, a lehullókkal lekerül. Ha jobbról jön lökés az viszi tovább, ha balról, akkor azzal mozog. Lavíroz a nemzet és király között. Annak óriás több­ségét nem bírja érvényesíteni bátorsággal, elszántsággal. Eltűri, hogy ellenségei „a király barátjainak” nevezhessék magukat letörő cáfolás nélkül, hogy minden parla­mentáris elv megrontásával a király mi­nisztereit, a törvényes kormányt olyan hely­zetbe sülyesszék, mint a házibarátok a fér­jeket, akik nem mernek sarkukra állani — otthon. Erélyes, gyors cselekvés, rövid gyep­lőn való vezetés, rideg, izgalom és tekintet máltül való megtorlás, eltávolítás legyen ezután a kormányzás rendszere. Láthatták, szépen, szelíden nem megy, tehát jöjjön az erős kéz. Százszor inkább üssék le a fejemet, mint Delila ölén messék el a hajamat ! Nem is akarják megnyitni Sámsont, az erőst, hanem minden hajaszálát egyen­­ként tépik ki, hogy így veszítse el termé­szetes erejét, tekintélyét, népszerűségét. TÁRCA. Aratás előtt. Buza közé száll a dalos pacsirta. Ahogy Péter és Pál­­apja bekövetkezik, de ■ok vidéken még előbb, megsuhannak a pengék. Aratnak, kaszálnak szép Magyarországon. A nap még nem ébred fel a láthatáron, mikor ott áll csatasorban : a földmivelők ezre és ezre. Utánuk a marokverő leányok, menyecskék, arcukon paj­zán, ing mosoly­lyal. Az ing dudorai alól kifeszül iz­mos, gömbölyű szép karjuk nagy gyönyörűsége és a támadó szellő, mely hallkan száll, susogva megcsó­kolja hó­nyakukat, pihegő kebleik emelkedő halmát. Aratnak, kaszálnak. Mintegy vezényszóra le­sújt sorban. A madár felriad a fészkéből, aztán visszaröppen sipegő sírással, hogy figyelmeztesse a közeledő embert, hogy kerülje a helyet, ahol most csicsognak apró fiacskái. Az erős kaszás ember megérti a kérést, hiszen neki is van kis családja otthon. A nyúl hegyezi a fülét, körül néz, aztán iramban menekül, a Bodri, — mely kivül a gazdával — csaholva utána, aroig el nem nyeli az üldözőt s a prédát a távol homálya a tengeri szálak zugó sűrűjében. A munka még folyik tovább szakadatlan. Mire a nap szétnéz, ott feküsznek sorban a sárga buza-rendek. S az aratót meg az arató­lányt a nehéz munka közt sem hagyja el dévaj vidám­sága. Kék búzavirágot, meg piros pipacsot, ami ott akad a levágott rendek közt, tűznek a hajukba, keblükre s megszólal a dal is és száll, száll ha­tárról határra, legény, lány meg menyecske aj­kára. Búza közé száll a dalos pacsirta, Hogyha magát a magasban kisírta. Búzavirág, búzakalász árnyába’, Reá talál megsiratott párjára. És peng a kasza tovább, cseng a sarló egy­forma ütemben a felhangzó dalban. Mert az ara­tónak nagyon, nagyon kevés a megpihenése. Egy­­egy félóra jut reggeli­, ebédre s megfeszül­nek ismét az erős, izmos karok, míg lehanyatlik a nap véres korongja, amíg felkel a hold s millió csillag küld ezüstös ragyogást az elfáradt paraszt verejtéktől fényes homlokára. Aratnak, kaszálnak. * Amíg eljutnak az aratás napjáig, mennyi aggó remény figyeli az ős­föld fakadó, növekvő, aztán fejet hányó szép búzatermését. — Hiszen annyi csapás nehezedett immár a jó magyar népre. Sok helyen vendég lett az ínség, arcokat sápasztó, könnyeket fakasztó, életet pusztító Isten csapásá­val. Mintha a Gondviselés sújtani akarta volna azt a népet, mert elfelejtette a szent imádságot: ,Miatyánk, ki vagy a meny­­nyekben, szenteltessék a te neved ... és add meg nekünk a mi mindennapi kenyerünket...! És zsendült a tavasz. A szántóföldeket végig elbob­ta az egész országban a zöldelő vetések édes reménysége. Felszakadt a sóhaj a csüggedő emberből: — Uram! megsokaltad a mi szenvedésünk! S a vetések nőttek. Az éjszakai harmat — az angyalok könye — szépen megöntözte, a nap pedig aztán kalászszá érlelte őket. De azért, hány­szor az utolsó percben semmivé válik sok ezer ember minden reménysége. Itt a fagy pörzsölte, amott vizek árja tombolva sodorta egy év mun­kájának keserves gyümölcsét. Másutt meg égi dörejek közt villámcsapások közt hirdette az Is­ten, hogy nincsen még vége az ő haragjának. Jégeső vonult el hosszú, széles tájon. Kalászok erdeje ott feküdt, ahonnét kisarjadzott; a rög­nek porában. Akik bizva-biztak, im kétségbe estek. És amíg zokogva álltak letarolt reményük omla­dékai mellett, a vigasztalatlanság könnye hullt szemükből. A társadalom végre dörz­ülgeti szemeiből az álmot. Körülnéz és megijed önmagától. íme, milyen semmi vagyok! .Elég ruh­ázkodni­ sem tudok a magam emberségéből. Munkaképte­len, nyers matéria vagyok. Csak fogyasztok, mint egy hete Arra ébredtem föl, hogy a mű­velt népek kitartottja lettem. Hajsza Polónyi ellen. Lengyel Zoltán tanul Lássunk végre tisztán. A Pesti Hírlap írja: Merő kénytelenségből vesszük fel az elejtett fonalat és foglalkozni fognak e kínos ügygyel. Hogy tárgyilagosak lehessünk, mindenekelőtt konstatálnunk kell, hogy A Nap szerint a vádindítvány, noha sokfelé kitér, mégis két kiváló gentleman-re támaszkodik. Ezek: Varga József és Somogyi Jenő. Nr. 1. Varga József. Amit a minap e jeles férfiúról úgy odavetőleg mondottunk, csak halvány árnyéka az igazságnak. Mert ez a Varga — enyhén szólva — valóságos prototypusa a legkörmönfontabb szélhámosoknak. Nem soroljuk fel jellemének apróbb fogyatékos­ságait. Kisebb ballépéseinek egész légiójára nem térünk ki. Csak mintegy reflektorral világítjuk meg életének kimagaslóbb momentumait, bár szí­vünkből sajnáljuk, hogy kénytelenek vagyunk követni A Napot oda, hogy ilyen közönséges sem­­mi másikat országos nevezetességnek tegyünk meg. A helyzetet például élénken karakterizálja az a körülmény, hogy Varga József, mikor a föld­­mivelésügyi minisztériumba dijnoknak bekerült, azt hirdette mindenütt, hogy Lengyel Zoltán te­tt barátja s ő hozta be a minisztériumba, hogy vele vacsorázik akárhányszor. Most pedig Lengyel úgy nyilatkozott róla, hogy csak mostanában ismer-­­­kedett meg vele. Mi­­ Lengyelnek hiszünk. Hogy Eperjesről kitoloncolták, azt már em-­­­lítettük. Eszerint „tolonc“ is volt ez a kitűnő fiatal­ember. A jelen pillanatban azonban csak azért nem „tolonc“ ismét, mert még nem került a csend­­őrség keze ügyébe. Nr. 2. :Somogyi Jenő, a budapesti egyetem joghallgatója. A címből látható, hogy ez az úr nem foglal­kozás nélküli csavargó, nem tolonc, mégcsak nem is körözött egyén. Nem zilahi származású ugyan, mint tanulókollégája, bár ő egy isben már oda­valónak állította magát. Becsületes budapesti ifjú ö. Budapesti aszfalton ismerős, a budapesti mil­en az ő eleme. Mivelhogy ez alkalommal jelentékenyen sok szó esik a tanuk megbízhatóságáról, szükségesnek

Next