Ellenzék, 1908. július-december (29. évfolyam, 148-297. szám)

1908-07-01 / 148. szám

1908. JULIUS 1. ELLENZÉK A van nélkülözhetlen gőzerőt létrehozó s táp­láló szénbányászatunk alig száz év alatt er­elke­­dett a gőz, a vasutak s a gyáripar oldalán arra a magaslatra, amelyet éppen a gőz segítségével tu­dott magának világszerte kivívni. Ha a kőszén­­bányászat és a gőzerő csak abban az arányban is halad tova a megkezdett útán, amelyet a legutóbb lefolyt 70—80 év alatt megtett, úgy előbb-utóbb bekövetkezik az az időpont, amidőn a hihetetlen föl­virágzásra jutott szénbányászat, készleteinek megapadásával majdan erődöt lesz kénytelen mondani. Örök törvények megszzbják az ember életét; ugyanazok a törvények egyben megszabják nem­csak az emberiség, hanem egykor talán földtekénk végét is. Az emberiség nem utolsó érdeke tehát az, hogy a léterét biztosító szénanyag, amelyet fásítás, erdők terméke pótolni sohasem képes, leg­alább is túlélje az emberiséget. A szénbányászat­nak is eszerint kell berendezkedni. Földünk őskorszakaiból ránk maradt széa­­rétegeink kétségtelenül bizonyos időhatárhoz sza­bott, egyáltalában nem korlátlan erőkészletet kép­­viselnek. Az energia és az erőkészlet, amit szénbányászatunk ma még nyújtani képes, össze nem mérhető azzal a szerény erőmennyiséggel, amelyet a föld faterrmelése révén előállított hőerő nyújtani képes. Bármennyire is újjáültessük s kultiváljuk a folyton pusztuló erdőket, ezek pro­duktuma a szén által szolgáltatottakat pótolni sohasem fogja! Köszéntermelésünk világszerte egy olyan tőke, amelyet folyton fogyasztva soha újjá­­termelni vagyis kamatoztatni nem leszünk képesek. E mellett a fűtés s a szénfogyasztás, a technika magas fejlettsége dacára ma még olyan, hogy a felhasznált szén hőanyagának tetemes része, úgy­szólván elpocsékolódik . Ez is egy olyan körülmény, amelyet a szén­­fogyasztás s annak jelen módszerei mellett, illő megszívlelni addig is, amíg a géptechnika tova­­fejlődésével képesek leszünk a szénanyag hőere­­jének legparányibb részét is kihasználni és érté­kesíteni. Tagadhatlan, hogy földünk s így hazánk szénkészletei, számokban ma még úgyszólván ki­­fejezhetlenül horribilisek. Hol itt, hol ott olvassuk, hogy folyton újabb és újabb szénrétegekre buk­kannak. A legutóbbi hír is egy olyan megyéből jön, amely e tekintetben a szénbányászat terén eddig számba alig jöhetett, t. i. az inkább nemes ércek­ben bővelkedő Szatmár megyéből. Föltárt szénbá­nyáink méretei és produktivitása, főként az Észak­amerikai Egyesült­ Államokéhoz mértek, ma még végtelen szerény keretek közt mozognak. Ara ez mind nem elég a jövő kultúrájának! A fütőeszkö­­zök és a gépfütés tökéleteskedése hivatott a jövő­ben elsőbben is a szénfütés mellett oly nagy mennyiségben felhasználatlanul elszálló korom s egyéb anyagot felfogni és értékesíteni. A korom utját, becses és drága szénkészleteinknak átlag 2—3%-a megy veszendőbe. A takarékoskodást tehát elsőbben is ez után nyílik alkalmunk érvé­nyesíteni. Az a hőanyag, ami elévüléskor a szén utján rendelkezésünkre áll, kétségtelenül a nap melegé­nek produktuma. Már Stephenson megmondotta, hogy „valósággal a nap az, amely gépeinket hajtja, már pedig mi egyéb a szén, mint a nap összehalmozódott ereje !“ A nap hőkészletei hozzák mozgásba a föld légrétegeit is. Ha majd az emberiség nyitjára jöhet annak, hogyan le­hetne a nap hevétől átmelegített légrétege­­ket hőforrásul felhasználni s erőátvitel útján értékesíteni, végleg megoldottnak lesz tekint­hető a szénkordés problémája is. Ám addig is, amíg ez be nem következik, be kell érnünk a pótolhatlannak látszó, de valójában is pótolhatlan kőszén helyes és takarékos felhasználásával. A vízerő , a villamoserő jelentős szolgálatokat tesz a teknikának és a bányászatnak egyaránt; ezek vállvetett támogatása fogja lehetővé tenni a szén­bányászat lételéhez elválaszthatlanul hozzáfűzött emberiség fennmaradásának biztosítását. Ám kész­leteinkkel takarékoskodnunk kell, legalább is min­denkor annyira, hogy azt a kincset, azait szénbá­nyászatunk ma képvisel, úgy őrizzük meg szén­­fogyasztó jövő nemzedékeink számára, hogy azok egy olyan istenáldotta földön, mint a minő hazánk, legalább is szénbehozatalra soha rá ne szorul­janak ! LE­VÉL. Zenevizsga. Gyulafehérvár, június 29. Várta a gyulafehérvári közönség azt az évek óta megszokott, de mindig újólag meglepő és mű­vészi élvezetet nyújtó pár órát, melyet az Oppen­­heimer-féle zeneiskola nyújt. A „Vigadó“ nagy­termét előkelő, válogatott közönség töltötte. Vidéki városban ily zenevizsgát végig hall­gathatni alig nyílik alkalmunk, ezért természetes is azon lelkesedés, melylyel a közönség a műsor minden egyes pontját tapsokkal jutalmazta. Mert helyes felfogás, sima technikával és szép érzéssel lett minden darab kivétel nélkül előadva. Voltak itt zeneértőt megragadó klaszikus darabok; dalla­mos operák ; magyar, román, olasz, német, francia, spanyol darabok; 2—4—6 és 8 kézre; szóval a legszebb vegyületben minden zenefajból, zongora és cimbalomra. Nagyban fokozta a hatást a már mű­vészi színvonalon álló 3 énekszám, melyek el­ragadtatták a hallgatókat és a gyönyörűen elő­adott és művészettel összeállított két zenei jele­net. Ez utóbbiak szerzőnőjéről Barmel Fanny úrhölgyről különös köszönettel és elismeréssel kell megemlékeznünk. D. V. Il-ik félév. Felhívás előfizetésre. Julius — December, Julius — Szeptember hónapokra. Julius—Decemberre....................... 16 kor. Julius—Szeptemberre ................... S kor. Júliusra: 3 korona. Elő lehet fizetni bármely naptól kezdve. Hazafias tisztelettel kérjük olvasóinkat, szíveskedjenek az előfizetési dijakat mihamarább megküldeni, hogy a lapot minden megszakítás nélkül tovább küldhessük. Hazafias tisztelettel: az „Ellenzék" A közélet emberei Levél Kilónak — Madarász apóról. A kopár bércekről, hol soha sincs béke, Leszálltál virágért, a völgyek ölébe — Aztán itt maradtál, mert innen megláttad: Porszemek alkotják — a magas sziklákat — Megfogta a lelked a porszemek sorsa, Amint az életharc semmivé tapossa: Mikor a királyok dolgait meguntad, A rabszolgák között folytattad az utad, Aztán a kunyhóknak küszöbét átlépted — És a gúlák alján meglelted a népet: Itt maradtál köztünk . . . A völgyből meglátod: Az egész életet, az egész világot — Tekinteted előtt elvonul az élet, Mig törvényit irod, útjait kiméred — Eléje kiáltod a messze jövőnek: A kicsiny vizcseppből — óceánok nőnek. A sorsába irod a küzdő embernek: A kicsiny porszemből — hegyek növekednek. Sorsát mutatod a lázadó világnak: Vágyaid, reményid — gyötrelemmé válnak. Győzelmét megrontod a győző fegyvernek: Ha sírokon győztél — a holtak levernek. Életünket láttad . . . Más mértékkel méred: Többet ér az ember, többet ér az élet — Más neveket írtál az örök táblára, Más a halhatatlan dicsőségnek ára: Azoknak adsz helyet a Caezárok mellet, Kik ellenök vívják az örök küzdelmet — A Nérók, Haynauk csak is azért élnek, Tanúi legyenek — azok győzelmének, Kiken egykor győztek, kiknek már tirvére Halhatatlan átok — a Nérók fejére. A százkaju szörnyek többé meg nem lopnak Átadtad helyüket — a kis korátoknak. Korálok munkája, önfeláldozása, A mi honszerelmünk földi képe, mása. Azoknak adsz éltet, kik másokért élnek Diadala vagy te azok — életének. Azon szeretetnek adsz éltet ezekben, Amit felhalmoztak a hálás szivekben : Annyit ér az ember, bármily fényes elme, áit az erénye, a hazaszerelme.— Addig él az ember, ha kidőlt a sorból Amig van valaki, aki reá gondol — Ahogy mi gondolunk . . . Közöttünk is vannak, Kik hősei lesznek ama diadalnak : Vedd elő lapjaid, melyek rólunk szólnak, írd fel érdemeit — Madarász apónak — Nincsen sok érdeme — tán elég egy mondat, Tán alig érdemli egyetlen egy szódat: Nem tett semmi nagyot, csapatvezér sem lett, Csak megállott végig — igazaink mellett — A mi szabadságunk bölcsőjénél állott — És karddal védette azt a szabadságot — Azóta megvívtunk egy hosszú küzdelmet És ő ott áll most is a­­ bölcsője mellett: Végtelen hűsége büszkévé tesz minket — És összeszoritja a mi sziveinket: Hiába küzdöttünk, hiába a múltúnk — Ott állunk mi most is, ahonnan indultunk: Ahol megmaradunk . . . Ama diadalnak — A mi életünkben ily hősei vannak: A porszemek sorsa a mi életharcunk, Idegen hatalom Atlaszterhe rajtunk — Mig százkarú szörnyek fojtogatják torkunk — A jövő elébe porszemeket hordunk — Szenetet küldünk a nagy Óceánnak : A szomjas mélységek nem hiába várnak . . . Auld­ János: MINDENFÉLE. Kolozsvár, julius 1. Bankkartell. Mindnyájan tudjuk, hogy a kartellek és ezzel rokonegyesülések megölik a szabad versenyt, lekötik a maguk számára a piacot és valósággal a karmaikban tartják mindazokat, akik rájuk van­nak szorulva. Ilyen kartellt kötöttek a bankok. Minden vonatkozásában a gazdasági életnek káros a kartell, de legveszedelmesebb, ha bankok kötik. Mert ezek a kartellbeli megállapodások mind arra vonatkoznak, hogy miképpen lehessen a közönsé­get minél jobban megsarcolni. Mert ez a kartell mértéktelenül megdrágítja a hitelt és elviselhetet­len terheket ró arra az emberre, akinek produktív hitelre van szüksége. Ez a kartell egészen titok­ban készült. Annyira titokban, hogy amire az üzletvilág felismerte volna a veszedelmes kísér­letet az élete ellen, már benne volt a hálóban, már vismarokkal fogott magához mindent. A fogyasztási cikkek előállításának és árusításának kartellje már úgyis szinte tűrhetetlenül fokozta a drágaságot. A hitelkartell még jobban fogja nö­velni ezt a drágaságot, mert az csak természetes, hogy valamennyi termelőnek szüksége van a hi­telre. A kartell fogalmából következik, hogy csak egyetlen pénzintézet lesz, amelynek a különböző pénzintézetek csak a fiókjai. Az egész kartellben az a legnagyobb baj, hogy a fővárosi bankok kartellje legérzékenyebben a vidéki pénzintézete­ket sújtja és ezzel kapcsolatban a vidéki hitel­­kereső közönséget. Ezt a kartellt nem szabadna tétlenül nézni, elsősorban a kormánynak köte­lessége, hogy kiterjessze a figyelmét erre a do­logra, mert országos érdek, hogy az amúgy is gyönge hitelviszonyokban ilyen nagy rázkódás be ne álljon, mert akkor megrendülnek az üzleti élet alapjai s nem kell hosszasan magyarázni, hogy mi minden van összeköttetésben ma már az üzleti élettel. prrü­l a város. Késnek ti vonatok. Mint minden évben, úgy most is, ahogy az egyetem és az iskolák kapui bezárulnak, egyszerre észrevehető, hogy mint ürül naponta a város. A frákkerek alig győzik az elutazókat a pályaházhoz szállítani, ahol olyan sürgés-forgás van ilyenkor, mint egy nagyvárosi pályaházban. Egy hét alatt többen, mint ötezeren hagyták el városunkat és e megfogyatkozás észlelhető mindenütt és min­denben. A vonatok is a sok utas miatt késnek, mert olyan nagy a felszállás, hogy a menetrendben ki­tűzött időben nem indulhatnak pontosan, mert ké­séssel érkeznek Kolozsvárra, különösen a személy­vonatok. Kolozsvárt azonban, dacára az utazó kö­zönség nagy számának, Lassy Béla állomásfőnök személyes felügyelete alatt oly pontosan és gyor­san történik a beszállás és málházás, hogy a vo­natok itt késést nem szenvednek. A fürdöző és 3

Next