Ellenzék, 1908. július-december (29. évfolyam, 148-297. szám)
1908-07-01 / 148. szám
1908. JULIUS 1. ELLENZÉK A van nélkülözhetlen gőzerőt létrehozó s tápláló szénbányászatunk alig száz év alatt erelkedett a gőz, a vasutak s a gyáripar oldalán arra a magaslatra, amelyet éppen a gőz segítségével tudott magának világszerte kivívni. Ha a kőszénbányászat és a gőzerő csak abban az arányban is halad tova a megkezdett útán, amelyet a legutóbb lefolyt 70—80 év alatt megtett, úgy előbb-utóbb bekövetkezik az az időpont, amidőn a hihetetlen fölvirágzásra jutott szénbányászat, készleteinek megapadásával majdan erődöt lesz kénytelen mondani. Örök törvények megszzbják az ember életét; ugyanazok a törvények egyben megszabják nemcsak az emberiség, hanem egykor talán földtekénk végét is. Az emberiség nem utolsó érdeke tehát az, hogy a léterét biztosító szénanyag, amelyet fásítás, erdők terméke pótolni sohasem képes, legalább is túlélje az emberiséget. A szénbányászatnak is eszerint kell berendezkedni. Földünk őskorszakaiból ránk maradt széarétegeink kétségtelenül bizonyos időhatárhoz szabott, egyáltalában nem korlátlan erőkészletet képviselnek. Az energia és az erőkészlet, amit szénbányászatunk ma még nyújtani képes, össze nem mérhető azzal a szerény erőmennyiséggel, amelyet a föld faterrmelése révén előállított hőerő nyújtani képes. Bármennyire is újjáültessük s kultiváljuk a folyton pusztuló erdőket, ezek produktuma a szén által szolgáltatottakat pótolni sohasem fogja! Köszéntermelésünk világszerte egy olyan tőke, amelyet folyton fogyasztva soha újjátermelni vagyis kamatoztatni nem leszünk képesek. E mellett a fűtés s a szénfogyasztás, a technika magas fejlettsége dacára ma még olyan, hogy a felhasznált szén hőanyagának tetemes része, úgyszólván elpocsékolódik . Ez is egy olyan körülmény, amelyet a szénfogyasztás s annak jelen módszerei mellett, illő megszívlelni addig is, amíg a géptechnika tovafejlődésével képesek leszünk a szénanyag hőerejének legparányibb részét is kihasználni és értékesíteni. Tagadhatlan, hogy földünk s így hazánk szénkészletei, számokban ma még úgyszólván kifejezhetlenül horribilisek. Hol itt, hol ott olvassuk, hogy folyton újabb és újabb szénrétegekre bukkannak. A legutóbbi hír is egy olyan megyéből jön, amely e tekintetben a szénbányászat terén eddig számba alig jöhetett, t. i. az inkább nemes ércekben bővelkedő Szatmár megyéből. Föltárt szénbányáink méretei és produktivitása, főként az Északamerikai Egyesült Államokéhoz mértek, ma még végtelen szerény keretek közt mozognak. Ara ez mind nem elég a jövő kultúrájának! A fütőeszközök és a gépfütés tökéleteskedése hivatott a jövőben elsőbben is a szénfütés mellett oly nagy mennyiségben felhasználatlanul elszálló korom s egyéb anyagot felfogni és értékesíteni. A korom utját, becses és drága szénkészleteinknak átlag 2—3%-a megy veszendőbe. A takarékoskodást tehát elsőbben is ez után nyílik alkalmunk érvényesíteni. Az a hőanyag, ami elévüléskor a szén utján rendelkezésünkre áll, kétségtelenül a nap melegének produktuma. Már Stephenson megmondotta, hogy „valósággal a nap az, amely gépeinket hajtja, már pedig mi egyéb a szén, mint a nap összehalmozódott ereje !“ A nap hőkészletei hozzák mozgásba a föld légrétegeit is. Ha majd az emberiség nyitjára jöhet annak, hogyan lehetne a nap hevétől átmelegített légrétegeket hőforrásul felhasználni s erőátvitel útján értékesíteni, végleg megoldottnak lesz tekinthető a szénkordés problémája is. Ám addig is, amíg ez be nem következik, be kell érnünk a pótolhatlannak látszó, de valójában is pótolhatlan kőszén helyes és takarékos felhasználásával. A vízerő , a villamoserő jelentős szolgálatokat tesz a teknikának és a bányászatnak egyaránt; ezek vállvetett támogatása fogja lehetővé tenni a szénbányászat lételéhez elválaszthatlanul hozzáfűzött emberiség fennmaradásának biztosítását. Ám készleteinkkel takarékoskodnunk kell, legalább is mindenkor annyira, hogy azt a kincset, azait szénbányászatunk ma képvisel, úgy őrizzük meg szénfogyasztó jövő nemzedékeink számára, hogy azok egy olyan istenáldotta földön, mint a minő hazánk, legalább is szénbehozatalra soha rá ne szoruljanak ! LEVÉL. Zenevizsga. Gyulafehérvár, június 29. Várta a gyulafehérvári közönség azt az évek óta megszokott, de mindig újólag meglepő és művészi élvezetet nyújtó pár órát, melyet az Oppenheimer-féle zeneiskola nyújt. A „Vigadó“ nagytermét előkelő, válogatott közönség töltötte. Vidéki városban ily zenevizsgát végig hallgathatni alig nyílik alkalmunk, ezért természetes is azon lelkesedés, melylyel a közönség a műsor minden egyes pontját tapsokkal jutalmazta. Mert helyes felfogás, sima technikával és szép érzéssel lett minden darab kivétel nélkül előadva. Voltak itt zeneértőt megragadó klaszikus darabok; dallamos operák ; magyar, román, olasz, német, francia, spanyol darabok; 2—4—6 és 8 kézre; szóval a legszebb vegyületben minden zenefajból, zongora és cimbalomra. Nagyban fokozta a hatást a már művészi színvonalon álló 3 énekszám, melyek elragadtatták a hallgatókat és a gyönyörűen előadott és művészettel összeállított két zenei jelenet. Ez utóbbiak szerzőnőjéről Barmel Fanny úrhölgyről különös köszönettel és elismeréssel kell megemlékeznünk. D. V. Il-ik félév. Felhívás előfizetésre. Julius — December, Julius — Szeptember hónapokra. Julius—Decemberre....................... 16 kor. Julius—Szeptemberre ................... S kor. Júliusra: 3 korona. Elő lehet fizetni bármely naptól kezdve. Hazafias tisztelettel kérjük olvasóinkat, szíveskedjenek az előfizetési dijakat mihamarább megküldeni, hogy a lapot minden megszakítás nélkül tovább küldhessük. Hazafias tisztelettel: az „Ellenzék" A közélet emberei Levél Kilónak — Madarász apóról. A kopár bércekről, hol soha sincs béke, Leszálltál virágért, a völgyek ölébe — Aztán itt maradtál, mert innen megláttad: Porszemek alkotják — a magas sziklákat — Megfogta a lelked a porszemek sorsa, Amint az életharc semmivé tapossa: Mikor a királyok dolgait meguntad, A rabszolgák között folytattad az utad, Aztán a kunyhóknak küszöbét átlépted — És a gúlák alján meglelted a népet: Itt maradtál köztünk . . . A völgyből meglátod: Az egész életet, az egész világot — Tekinteted előtt elvonul az élet, Mig törvényit irod, útjait kiméred — Eléje kiáltod a messze jövőnek: A kicsiny vizcseppből — óceánok nőnek. A sorsába irod a küzdő embernek: A kicsiny porszemből — hegyek növekednek. Sorsát mutatod a lázadó világnak: Vágyaid, reményid — gyötrelemmé válnak. Győzelmét megrontod a győző fegyvernek: Ha sírokon győztél — a holtak levernek. Életünket láttad . . . Más mértékkel méred: Többet ér az ember, többet ér az élet — Más neveket írtál az örök táblára, Más a halhatatlan dicsőségnek ára: Azoknak adsz helyet a Caezárok mellet, Kik ellenök vívják az örök küzdelmet — A Nérók, Haynauk csak is azért élnek, Tanúi legyenek — azok győzelmének, Kiken egykor győztek, kiknek már tirvére Halhatatlan átok — a Nérók fejére. A százkaju szörnyek többé meg nem lopnak Átadtad helyüket — a kis korátoknak. Korálok munkája, önfeláldozása, A mi honszerelmünk földi képe, mása. Azoknak adsz éltet, kik másokért élnek Diadala vagy te azok — életének. Azon szeretetnek adsz éltet ezekben, Amit felhalmoztak a hálás szivekben : Annyit ér az ember, bármily fényes elme, áit az erénye, a hazaszerelme.— Addig él az ember, ha kidőlt a sorból Amig van valaki, aki reá gondol — Ahogy mi gondolunk . . . Közöttünk is vannak, Kik hősei lesznek ama diadalnak : Vedd elő lapjaid, melyek rólunk szólnak, írd fel érdemeit — Madarász apónak — Nincsen sok érdeme — tán elég egy mondat, Tán alig érdemli egyetlen egy szódat: Nem tett semmi nagyot, csapatvezér sem lett, Csak megállott végig — igazaink mellett — A mi szabadságunk bölcsőjénél állott — És karddal védette azt a szabadságot — Azóta megvívtunk egy hosszú küzdelmet És ő ott áll most is a bölcsője mellett: Végtelen hűsége büszkévé tesz minket — És összeszoritja a mi sziveinket: Hiába küzdöttünk, hiába a múltúnk — Ott állunk mi most is, ahonnan indultunk: Ahol megmaradunk . . . Ama diadalnak — A mi életünkben ily hősei vannak: A porszemek sorsa a mi életharcunk, Idegen hatalom Atlaszterhe rajtunk — Mig százkarú szörnyek fojtogatják torkunk — A jövő elébe porszemeket hordunk — Szenetet küldünk a nagy Óceánnak : A szomjas mélységek nem hiába várnak . . . Auld János: MINDENFÉLE. Kolozsvár, julius 1. Bankkartell. Mindnyájan tudjuk, hogy a kartellek és ezzel rokonegyesülések megölik a szabad versenyt, lekötik a maguk számára a piacot és valósággal a karmaikban tartják mindazokat, akik rájuk vannak szorulva. Ilyen kartellt kötöttek a bankok. Minden vonatkozásában a gazdasági életnek káros a kartell, de legveszedelmesebb, ha bankok kötik. Mert ezek a kartellbeli megállapodások mind arra vonatkoznak, hogy miképpen lehessen a közönséget minél jobban megsarcolni. Mert ez a kartell mértéktelenül megdrágítja a hitelt és elviselhetetlen terheket ró arra az emberre, akinek produktív hitelre van szüksége. Ez a kartell egészen titokban készült. Annyira titokban, hogy amire az üzletvilág felismerte volna a veszedelmes kísérletet az élete ellen, már benne volt a hálóban, már vismarokkal fogott magához mindent. A fogyasztási cikkek előállításának és árusításának kartellje már úgyis szinte tűrhetetlenül fokozta a drágaságot. A hitelkartell még jobban fogja növelni ezt a drágaságot, mert az csak természetes, hogy valamennyi termelőnek szüksége van a hitelre. A kartell fogalmából következik, hogy csak egyetlen pénzintézet lesz, amelynek a különböző pénzintézetek csak a fiókjai. Az egész kartellben az a legnagyobb baj, hogy a fővárosi bankok kartellje legérzékenyebben a vidéki pénzintézeteket sújtja és ezzel kapcsolatban a vidéki hitelkereső közönséget. Ezt a kartellt nem szabadna tétlenül nézni, elsősorban a kormánynak kötelessége, hogy kiterjessze a figyelmét erre a dologra, mert országos érdek, hogy az amúgy is gyönge hitelviszonyokban ilyen nagy rázkódás be ne álljon, mert akkor megrendülnek az üzleti élet alapjai s nem kell hosszasan magyarázni, hogy mi minden van összeköttetésben ma már az üzleti élettel. prrül a város. Késnek ti vonatok. Mint minden évben, úgy most is, ahogy az egyetem és az iskolák kapui bezárulnak, egyszerre észrevehető, hogy mint ürül naponta a város. A frákkerek alig győzik az elutazókat a pályaházhoz szállítani, ahol olyan sürgés-forgás van ilyenkor, mint egy nagyvárosi pályaházban. Egy hét alatt többen, mint ötezeren hagyták el városunkat és e megfogyatkozás észlelhető mindenütt és mindenben. A vonatok is a sok utas miatt késnek, mert olyan nagy a felszállás, hogy a menetrendben kitűzött időben nem indulhatnak pontosan, mert késéssel érkeznek Kolozsvárra, különösen a személyvonatok. Kolozsvárt azonban, dacára az utazó közönség nagy számának, Lassy Béla állomásfőnök személyes felügyelete alatt oly pontosan és gyorsan történik a beszállás és málházás, hogy a vonatok itt késést nem szenvednek. A fürdöző és 3