Ellenzék, 1921. február (42. évfolyam, 39. szám)
1921-02-22 / 39. szám
ELLENZÉK i magyarság s érézkedést A kormány nem határozott a Magyar Szövetség ügyében — A VII. hadtest megengedte a gyűlések megtartását (Saját tud) A kisebbségi szervezkedés munkájának tovább folytatására legaláb Erdély egyik fezében megadja minden valószínűség szerint a lehetőséget a VII. hadtest perces aokeéganarc a Magyar Szövetség központi bizottságához a Legutóbbi napokban megérkezet az az irat, amiely a turgyszibeni VII hadtest területére kiterjedőert betör ai reprós megadja az engedélyt a szervezkedés céljából szükséges gyorsik megtartására A hadtestparancsnokság azonban egyúttal sgyelmezteti a kérvényezőket arra is, hogy a gyűléseket előzetesen be kell jelenteni a belügyi állam harsághoz is. Csak akkor lehet gyűlést tartani, ha a politiki hatóság hozzájárult sát te kieszközölték Az most tehát a kérdés, hogy a politikai hatóságok meg akarják-e akadályozni a magyarság kisebbségi szervezetének létrejöttét Informácóink szerint a kormány még máig sem dörtölt afelet, hogy a Magyar Szövetség megalakításához hozzájárul e, vagy sem. Tanasescu belügyi államtikár bukaresti it a kétségtelenül a magar szervezkedéssel áll összefüggésben ezzel a kérdéssel. Most jé jel, hogy a kormány magasabb politim nézőpontokból szemlél-e a magyarságnak a törvarry keretein belül mozgó tömörülését, s megadja e az engedélyt reá, vagy pedig hatalmi eszközökkel megakadályozza azt Elvitathatatlan s ezt a döntésre hivatottaknak is tudniok kel, hogy a magyar kisebbségnek nemzetközi szerződéseken alapuló joga van kisebbségi szervezetinek megabizitására. A Magyar Szövetség megteremtését tehát legfeljebb átmenetileg rövid időre akadályozhatná meg a kormány. De ezzel maga kerülne éles ellentétbe ez állam érdekeivel, mert a lecsatolt területek magyarsága kisebbségi jogainak elkobzásával éppen a kormány állítana az állam konszolidációjának útjába elháríthatatlan akadályokat. Ellenkezőleg az állam érdeke egyenesen követeli azt, hogy végre létrejöjjön a nyilvánosság és a hatóságok ellenőrzése alőtt működő magyar szervezet. Ez a kisebbségi szervezet a közrend szempontjából már ezért sem lehet vszélyes mert az állam hatóságai ezonnal közbeléphetnek, ha ez az állami törvényekbe ütköző működést fejtene ki. A kormánynak meg kell fontolnia ezeket, mielőtt döntene. Kedvező előjelnek kell tekintenünk azt, hogy a belügyi államtitkáráig — nyilvánvalólag a központi kármrány utasításának megfeleljen — megadta hozzájárulását a híródszék megyei magyarság február 23-ára kitűzött sepsiszentgyörgyi szevaző gyűlésének megtamlára, amelyhez a katonai hatóság már korában hozzájárult Ebből az időlult esetből arra akarunk következteni, hogy a döntés — amely valószínűleg a napokban történik meg — kedvező terv,d akkor tán lesz akadálya a Szövetség központi bizottsága gyűlésezssécet sem, amelynek engedélyezése seetségtétül игеrt késett eddig, mert a központi komálly rém tudta, hogy hozejkálja a magyarság kisebbségi szervezeséh Cluj-Kolozsvár, 1921. febraár US. A csehek meg akarják hiúsítani a lengyel-magyar megegyezést Bécsben folytatják Nyugatmagyarország ügyében a tárgyalásokat. Hazug hírek a rekvirálásokról. Hegedűs javaslatai a nemzetgyűlésen. A kisgazdák nem csatlakoznak a liberálisokhoz. PRÁGA, február 21. (Sztát tid) A CAS jelentése szrint a cseh kormám egy lengyel cseh egyezmény létrehozá-.áo fáradozik. A szerződés feltételei a következők lentjére*! Lengyelország mondja le arról a széndekáról, hogy Magyarországgal közös hártart ki van s hig jön fel a lengyel-magyar egyezmény tervével. Orosz támadás esztén sgry Csehország jóakaratú semlegességet sensít Lengyelországgal szemben, a felosziléziai kérdésben pedig támogatja a lengyeleket. A lap hozzáfűzi, hogy a feltételek a lengyeleknek eral áldozni okát, a cseheknek pdig csak előnyöket jelentenek. Nyugatmagyarország BUDAPEST, febr. 21. Saját tud.: Nyugatmagyarországra vonatkozólag a részletes tárgyalások febr. 24 én kezdődnek A tárgylásoket Bécsben tartják meg. Nemzetgyűlés BUDAPEST, feb 21. (Saja,iul.) A nemzetgyulés mai ülésen megválsztották a külömös bizottságokat. Ezután Hegedős pénzügyminiszter tizenegy törvényjavastot terjesztett be, amelyik volumemyien nagy szabású pénzügyi programmal megvalóulásának részét képezik Kisgazdák és liberálisok BUDAPEST, febr. 21. (Svjat tud) Politikai körökben különféle hires terjedtek el arra vonatkozóig, hogy a kisgazdapárt ezenagyatádi Szabó Istvánnal csatlakozni fog a liberális blokkhoz. E hírekkel szemben a párt hivatalosan kijelenti, hogy nagyatádi Szabó távol áll az új alakulattól annyival is inkább, mert a kisgazdapárt úgy a polgárok, mint a munkások érdeket amúgy is a szivén viseli Megszűnő minisztérium BUDAPEST, febr. 21 A Telekikormány programmja szerint a közélelmezési minisztérium fokozatosan megszűnik, illetve a minisztétérium egyes ügyosztályait más minisztériumokba olvasztják bele. Eddig a közélelmezési minisztérium likvidációjára nézve semmiféle intézkedés nem történt, pár illetékes helyen a miniztérium problémájával már foglalkoztak. A miniszterelnök a közélelmezési minisztérium fokozatos megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé terjeszti. Addig azonban a minisztérium teljes intaktságában folytatja műkdését amennyiben eddig egyetlen osztályát sem szüntettek meg. Bolsevista támadás Magyarország ellen? BUDAPEST febr. 21. (Saját tud.) A magyar-ruthén párt értesítést kapott, hogy Tarnopolban öt bolsevista hadosztály áll készen arra, hogy Galícián keresztülhatolva a rutén földet megszállja. A megszállásnak állítólag a nyilvánosságra nem jutott cseh-orosz egyezmény képezi az alapját. Eszerint a csehek arra kötelezték magukat, hogy támogatni fogják a bolsevistákat a Magyarország felé való előnyomulásban. A szovjet kormány viszont megígérte, hogy segítséget ad a cseheknek a Felvidék megtartására. Hegedűs bizakodik BUDAPEST, febr. 21. (Saját tud.) A korona árfolyamának májusra várható javulásáról Hegedűs Loránd pénzügyminiszter kijelentette, hogy nem rohamos, hanem egyenletes emelkedést vár. Céljait külföldi kölcsön igénybevétele nélkül akarja elérni. Ha a békeszerződés pénzügyi feltételeinek végrehajtása nem teszi tönkre Magyarországot, — mondotta — úgy feltétlenül talpra fogunk állni. Enyhítik a cenzúrát BUDAPET febr. 21. (Saját tud.) Teleki Pál miniszterelnök szombat délutánra ankétot hívott össze a sajtócenzúra reformjának megbeszélése céljából. Az ankéton döntés nem történt. Teleki az értekezlet végén a sajtó képviselői előtt a következő nyilatkozatra tette : — A cenzúrát most még nem fogjuk eltrolni, mert a kivételes állapotoknak még nincsen végük. Emiatt nincs meg a lehetőség arra sem, hogy a sajtó minden cenzúra nélkül műkdhessék. Keressük azonban a módokat, hogy a sajtó munkáját miinél inkább megkönynyítsük. Ferdinándy megy BUDAPEST, feb. 21. (Saját tud.) Ferdinándy belügyminiszter felmentését a hivatalos lap holnapi száma fogja közölni. Most már bizonyossá vált, hogy Teleki miniszterelnök csak azért veszi át ideiglenesen a belügyi tárcát, hogy azt Ráday Gedeon grófnak adja később at. Belügyi tárca BUDAPEST, febr. 21 (saját tud) Teleki foruiizmeinök egyelőre rum száz déli szi г betölteni a belügyminiszteri tárcát, hanem tzt átmenetileg a maga számára tertjч fent Egyébiránt a tárca ügyében a hétfői minist tanács fogja meghozni a döntést. A baranyai kérdés BUDAPEST, febr. 21. (Saját tud.) Vesznics szerze miniszterelnök Paksba utazott. Budapestre érkezett hírek szerint a miniszerelnök utazása összefüggésben áll a taramnai kérdéssel. Vesznics ugyanis elutazása előtt khralgatásul fogad'« Kovácsévics állaim pe ügyi inspektort, a’rt a bajai háromszög ellenőrzése végett minap Baján járt. Ková csiics jelentést tett a miniszterelnöknek Bajay* kérdéséről. Friedrich szabadlábon marad BUDAPEST, fol. 21 (Saját tud. A vádtanács a Titzi* gyilkossággal kapcsolatban foglalkozott Friedrich István tigjévál is. úgy döntöttek, hogy Friedrichet továbbra is szabadlábon hagyják, mert szökésétől nem kell tartani Hazudoznak az osztrákok BUDAPEST, febr. 21. (Sajat tud.) Az osztrák lapok többször foglalkoztak azzal hogy Nyugat magyarországban a magyar hatóságok kíméletlenül rekrirálunk. Eleksei az ellenőrizhetetlen forrásból sztármazó hírekkel szemmen Grátz küügyminiszter most kijelentette, hogy Nyugat megaromáion csak annak a febmnis mennyiségnek az gyűjtése folyik, amelyet az egyes községekre a termési eredmény alapján kivetettek az ellátatlan lakóség szükségletének biztosítására. Starcea bemutatkozott BUDAPEST, febr. 21. (Sí rét md.) Starcea román követ trgjn bemutatkozó látogatást tett Grátz külügyminiszternél. A látogatás albumával jegyzéket nyújtó tá- Gátzoak a hadifoglyok kölcsönös késelése és az útlevelek láttamozási terében Báli újdonságok nagy választékban kaphatók WEISZ és MOLNÁR divatáruházában, Wesselényi u. 7. zálogkölcsönintézet részvénytársaság (Muntele de pietate.) Cluj—Kolozsvár, Calea Victoriei No. 35. működését folyó év március hó 1-én kezdi meg. Kölcsönöket nyújt a legelőnyösebb feltételek mellett ékszerekre, állami papírokra, művészi tárgyakra, bútorokra, ruhákra és árukra. Betéteket elfogad 7*VOs, sőt hosszabb időre Sno-o3 kamatoztatás mellett. Ugyancsak március 1-én megnyitja az ÁRUCSARNOKÁT és már a mai naptól kezdve elfogad közárveretésre vagy bizományba mindenféle arany és ezüst tárgyakat, értékpapírokat, bútorokat, szőnyegeket, képeket és más művészi tárgyakat. AZ ARUCSARNOK, mely egy állandó kiállítás lesz, alkalmat fog adni a t. közönségnek vásárlásra, van mindenféle új és régi tárgyak eladására, kiállítás, vagy árverezés útján, legjobb feltételek mellett. fl ZálsgíiSlEsamntEABt Részvénytársaság Igazgatósága. Ne hiányozzék egy házból se a valódiHVQiEA ! SaSEnaSZESZ a legelterjedtebb és legjobb házi szerek egyike. Kapható minden a jobb üzletben. Gyártja Hvgba hozni, és vegyészeti gyár, Cluj- Kolozsvár. M.r.LTw. teem.1 АА С HEЯ IО TianaoéPTö О ff. MÜNDLOS СО. VARRÓGÉPEK Book aiollibbkr Ü WIEN О к к к н к pikas- SK EK. KEPTISEI.KTE flS KLTÁ IlbLI tUKTCRA. HOFFMANN MÓR nagyvárad SASPASSAGE 83. AIDA MENTHOLOS SÓS BORSZESZ (békebeli minőség) Biztos szer rheuma ellen, a fejfájást egyszeri bedörzsölésre megszünteti, husit, izzadás ellen kitűnő szer, továbbá a legjobb szájvíz, hajszer. Gyártja: L’Adorant vegyészeti gyár, Nagyvárad—Oradea Mare. Nagybani lerakat Kolozsvárott: Polonyi Sándor, Segesváry és Tea utóda, Lew Rudolf, „Mercur“, Wertheimer, Kalmár r.-t. és minden jobb fűszerüzletben. László és Tsa, D’Or illetszertárakban. Francia módszerrel készített parfümök, Arcúd hajszesz, mely a fejkorpát elmulasztja és kitűnő minőségű szájvíz. Kapható minden drogériában és L'Adorant vegyészeti gyárban. ♦♦♦♦♦♦